Mostrar 25 resultados

Registo de autoridade
Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára Pessoa singular

Leblancné dr. Kelemen Mária

  • Pessoa singular
  • 1931.05.14. - 1995 09.04.

Kelemen Mária 1931-ben, a gazdasági világválság idején született Hajdúböszörményben. Apai nagyapja gazdálkodott, anyai nagyapja viszont a volt hajdúváros levéltárának volt az őre. Édesapja követte szülei foglalkozását. A család négy gyereke közül ketten szintén a mezőgazdaságban találták meg a megélhetés forrását, míg Marika és a bátyja az értelmiségi pályát választották.
Az 1949-ben megszerzett érettségi után hát beiratkozott az egri Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakára, majd tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta, diplomát mégis csak jóval később, 1962-ben szerzett Budapesten, az ELTE magyar-történelem szakán. 1974-ben megszerezte második diplomáját is a levéltári kiegészítő szakon, 1981 -ben pedig, már 50 évesen — summa cum laude minősítéssel — az egyetemi doktori fokozatot
is elnyerte. Közben dolgozott a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságának gyógyüdülőjében, a gyöngyöspatai általános iskolában, majd 1963-tól
a salgótarjáni Madách Gimnázium tanára lett, ahol országosan elismert honismereti szakkört alakított és vezetett. Az eredményes oktató-nevelő munkát
az egészségi állapotában bekövetkezett hirtelen romlás miatt kellett abbahagynia. — 1967-ben ugyanis szívműtéten esett át, s ezért 1970-ben — 40 évesen
— orvosai tanácsára pályát változtatott, s anyai nagyapja foglalkozását követve Ő is levéltáros lett.
Kutatási területének a XIX—XX. századot tekintette. Első önálló munkája
A mai Nógrádi megye községeiben működó' nemzeti és földigényló' bizottságok vezetó'i és tagja címmel jelent meg 1975-ben. Cikkeket, könyvismertetéseket, levéltári módszertani tanulmányokat viszont már attól kezdve publikált, hogy a levéltárba került. Fontosnak tartotta az úgynevezett tudományos ismeretterjesztő munkát is. Ennek tudható be, hogy számos cikke jelent meg a Honismeretben, a helyi Palócföldben, a Történelemtanításban. Az ilyen jellegű munkáját 1980-ban Ortutay Gyula emlékéremmel honorálta a honismereti mozgalom.
Igazán nagyot, országos jelentőségűt ugyanis azzal a kétkötetes Madáchforráspublikációval alkotott, amelyben közzétette a Nógrád Megyei Levéltárban, illetve az ország közgyűjteményeiben Madách Imre közéleti tevékenységére, illetve a Madách család XIX. századi gazdasági viszonyaira vonatkozó valamennyi fellelhető dokumentumot. Lektorai, kritikusai ezen két kötetét a Madách-kutatás bibliájának tartják. Véleményük szerint amennyiben ezek a kötetek nem állnának ma az irodalomtudomány rendelkezésére, úgy
nem lehetne hozzákezdeni Madách Imre műveinek kritikai kiadásához sem.
Tudományos munkásságát 1988-ban Madách-, 1991-ben Toldy-díjjal jutalmazták.

Sándor Imre

  • Pessoa singular
  • 1932 - 2003

Sándor Imre gyúró, vagy ahogy mindenki ismerte, Tubi. A sportág elkötelezett híve a 60-as évek elején jegyezte el örökre magát a fontos "munkakörrel", majd roppant sikeres pályát futott be. Dolgozott a válogatottnál, 1976 és 1988 között, eljutott az 1982-es és 1986-os világbajnokságra. Többek között Mészöly Kálmán, Mezey György, Lakat Károly, Kovács Ferenc, Szusza Ferenc, Hidegkuti Nándor segítője is volt. 2000 körül a Lombard FC Haladásnál tevékenykedett. Pályafutása során több mint 2000 hivatalos mérkőzésen dolgozott.
Sándor Imre színészként kezdte pályafutását. Lakat Károly, a válogatott egykori szövetségi kapitánya mondta róla: a legjobb gyúró a színészek közül, és a legjobb színész a gyúrók között.

Hubay Győző

  • Pessoa singular
  • 1930 - 2004

Hubay Győző (Miskolc, 1930. április 5. – Tatabánya, 2004. május 25.) SZOT-díjas koreográfus, a Bányász Táncegyüttes alapítója. Az első elemi iskolát Szikszón végezte, majd 7 éves korában Budapestre került, mivel édesapját a Honvédelmi Minisztériumba helyezték. 12 éves korában regös cserkészként ismerkedett meg a népművészettel, néptánccal, népzenével Molnár István vezetése alatt. A budapesti Lónyay utcai Református Gimnáziumban (1948) tanult. A gimnáziumban a Muharai táncegyüttesben táncolt, koreográfusuk Szabó Iván Munkácsy díjas szobrászművész volt. Olyanokkal táncolt együtt, mint Knoll István (Későbbi érdemes filmművész), Jancsó Miklós, Vass Lajos, Béres Ferenc.
1950-1954 között a Színművészeti Főiskolán tanult és táncrendezői szakon végzett.
Rábai Miklós kérte meg a budapesti VIT előtt az amatőr tatai táborban, hogy foglalkozzon tatabányai gimnazistákkal, így 1949-ben alapította meg a Bányász Táncegyüttest. 1957-től a Komárom megyei művelődési osztályra került, ahol a művészetek felügyelőjeként dolgozott két évtizeden keresztül. Később, 1975-től a Tatabányai Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottságánál volt a kultúra és sport vezetője 1989-es nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként a Hazafias Népfront városi elnöke volt, majd ennek utódjánál, a TESZ-nél töltötte be ugyanezt a szerepet. 1996 és 1998 között a Tatai Művészeti Iskola igazgatója volt.
Díjak:
Miniszteri Dicséret Elismerés (1955)
Kiváló Népművelő (1969)
Komárom Megyei Művészeti Díj (1970)
Ifjúsági Érdemérem (1974)
SZOT-díj (1975)
Tatabányáért Emlékplakett (1979)
Szakmai Munkáért Arany fokozat (1985)
Kiváló Munkáért-díj (1989)
Életet az Éveknek (1994)
Ezüst Turul Díj (1999)

dr. Németh Vadász József

  • Pessoa singular

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1973-ban bíróvá nevezi ki, később a Tatabányai Városi Bíróság elnökhelyettese, majd elnöke lesz. (Magyar Közlöny, 1973. 8. szám)
1983-ban Sárközy Géza tanácselnök "Tanácsi munkáért" emlékplakettet adományozott dr. Németh Vadász Józsefnek 16 éve s tanácstagságáért, valamint a jogi és igazgatási bizottság elnökeként végzett jó munkájáért.
1985-ben Sárközy Géza tanácselnök a megemlékezést követően Tatabányáért Emlékplakettet ad át dr. Németh Vadász Józsefnek közel két évtizede s tanácstagi munkája elismeréseként, amit az igazgatási és jogi bizottság, majd a bizottság mellett működő lakásügyi társadalmi bizottság elnökeként végzett.
1990-ben Tatabánya Város Tanácsa, dr. Németh Vadász József tanácstagnak, a lakásügyi társadalmi bizottság elnökének a Pro Urbe Tatabánya kitüntetést adományozza.
A Köztársaság Elnöke 73/1995. (IV. 19.) KE határozatával Németh Vadász József szolgálati viszonyát 1995. évi október hó 31-i hatállyal — bírói tisztségéből való felmentése nélkül — megszüntette.

Benczik Lajos

  • Pessoa singular
  • 1920 - 2000

Takács Tihamér

  • Pessoa singular
  • 1928 - 2012

Született: Budapest, 1928.07.03. 1947 őszén Tatabányára került. Megnősült, a bányászvárosban lett az egyesült párt felsőgallai alapszervezetének titkára, munkásőr, a KISZ alapító tagja, 1959-ben a tatabányai városi pártbizottság propaganda- és művelődési osztálya vezetőjének nevezték ki, majd osztályvezető, MSZMP Komárom Megyei Bizottsága, Párt és Tömegszervezetek Osztálya,1962.07.07 - 1964.06.20, később első titkár, MSZMP Tatabánya Városi Bizottsága, 1964.07.01 - 1974.02.24, majd a 18. sz. Volán Igazgatója. 1984 novemberében egy vállalati értekezleten rosszul lett, szívinfarktust kapott. Nem térhetett vissza többé munkahelyére.
1954-ben vegyipari technikusi oklevelet szerzett, majd elvégezte a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemet. Doktori oklevelet is szerzett.
Kitüntetései:
a Munka Érdemrend ezüst és arany, a Haza Szolgálatáért Érdemrend ezüst és arany fokozata többszörös birtokosa. Érdemeiért megkapta a Felszabadulási Emlékérmet, a Munkásőr Emlékérmet, a KISZ Érdemrendet, a Kiváló Munkáért kitüntetést és a Szocialista Magyarországért Érdemrendet.

Somogyi János

  • Pessoa singular
  • 1912 -

Felsőgallán született, 1912. december 13-án, Somogyi Mihály bányamunkás fiaként. Édesanyja Pintér Mária. 15 éves korától dolgozott a bányavállalat különböző telephelyein.1935-ben besorozták katonának, sorkatonai szolgálata letöltése után a X. aknában kapott munkát. Megházasodott , egy kislánya lett. 1942. március 5-én vonult be katonai szolgálatra.Naplóját egy frontszolgálati szabadsága alatt hagyta otthon, így maradt fenn. A Don környékén 1943. január 15-én esett hadifogságba, további sorsa ismeretlen.

Halász István

  • Pessoa singular
  • 1930 - 1991

Halász István 1930. december 11-én született Veszprémvarsányban, négygyermekes családban. Édesapja kovács volt. A veszprémi polgári elvégzése után a péti Nitrogénművekben, majd a Várpalotai Szénbányáknál dolgozott. 1950-ben katonatisztként került Tatabányára, itt is nősült meg, helyi lányt vett el, ezért telepedett le Tatabányán. Két évvel később leszerelt a Néphadseregtől, és a Tatabányai Szénbányáknál helyezkedett el. Előbb vájár-, majd lőmestervizsgát tett, később az aknászképző technikum elvégzése után aknászként dolgozott a VIII-as aknaüzemben. A munkásőrség alapító, 1957-es tagja. Hamarosan rajparancsokká, majd 1963-ban századparancsnokká nevezték ki.
Halász István 1965. január 13-tól volt a tatabányai Tóth Bucsoki munkásőr zászlóalj parancsnoka, egészen 1985. február 28-ig. Ő volt a leghosszabb ideig a tatabányai munkásőr egység parancsnoka, az ő vezetése alatt kapta az egység a legtöbb elismerését is (beleértve 1977-ben a Vörös Csillag Érdemrendet is).
Halász István 1991 tavaszán hunyt el Tatabányán. Tatabányán is van eltemetve, a síkvölgyi temetőben.
A rövid életrajzot összeállította:
Dr. B. Stenge Csaba
Tatabánya, 2021. február 3.

Mokri Pál

  • Pessoa singular
  • 1923.06. 01. -

1966.07.01 - 1975.10.10. - MSZMP Komárom Megyei Bizottsága titkára
1975.07.01 - 1980.07.01. - MSZMP Komárom Megyei Bizottsága első titkára
Nyugállományba vonult: 1983.
Kitüntetés:
1983: Szocialista Magyarországért Érdemrend

Dévald László

  • Pessoa singular
  • 1912 - 1974

(Nagyvárad, 1912. augusztus 28. – Nagyvárad, 1974. december 28.) romániai magyar jogász és újságíró.
Szülővárosában érettségizett, Kolozsvárt szerzett jogi doktorátust. Újságírói pályáját Nagyváradon az Erdélyi Lapok, Romániai Magyar Szó belső munkatársaként kezdte (1932–40), elbeszélései és novellái a Pásztortűz, Erdélyi Szemle, A Hírnök, Vasárnap s a napilapok hasábjain jelentek meg; díjat nyert a Pásztortűz novellapályázatán (1931), szerepelt a Tíz tűz című antológiában (1932), Álmodoznak az öregek című zenés operettjét bemutatták Nagyváradon (1935).
Ügyvédi pályára ment 1940-ben, a második világháború után vállalati jogász. Mintegy 20 000 kartotékot magába foglaló idézet- és aforizmagyűjteménye az irodalom, művészetek és tudományok minden ágát felölelte, belőlük 1968-tól közölt a hazai magyar irodalmi folyóiratokban és napilapokban, s önálló köteteket is állított össze: Gondolatok a szerelemről (Szilágyi Júlia bevezetésével, Téka 1970; 2. kiadás 1972); Gondolatok a művészetről (Angi István bevezetésével, Téka 1975).

Gál István

  • Pessoa singular
  • 1917 - 1979

Gál István (Szirmabesenyő, 1917. április 24. – Tatabánya, 1979. december 28.) bányamérnök, közgazdász, vállalati gazdasági vezető, MDP-, majd MSZMP-funkcionárius. 1953-tól haláláig a Tatabányai Szénbányák Vállalat vezérigazgatója, Kossuth-díjas (1961).
Életpályája:
1917-ben született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szirmabesenyőn. 1945 előtti életéről nincs információ.
1945–1953 között a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Külkereskedelmi Hivatalban, a Tüzelõanyag-kereskedelmi Vállalatnál (TÜKER), a Magyar Állami Szénbányák Vállalat (a későbbi Magyar Szénbányászati Tröszt) tatabányai központjában, valamint a Bánya- és Energiaügyi Minisztériumban dolgozott.
1953-54 között a Gazdasági és Műszaki Akadémián tanult. 1953-ban kinevezték a Tatabányai Szénbányák Vállalat (a későbbi Tröszt egyik vállalata) vezérigazgatójává. Szervező munkával, az érdekeltségi rendszer feljavításával jelentősen növelni tudta a vállalat termelését. 1953. december 31-én a tatabányai szénbányászok 109,4%-ra teljesítették az éves tervet, a bányavállalat dolgozói kollektívája megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét és a Szakszervezetek Országos Tanácsától a SZOT-vándorzászlót is. 1954-ben Gált beválasztották az MDP megyei pártbizottságába, a végrehajtó bizottság tagjai közé is.
Az 1956-os forradalom idején szembefordult a sztrájkot szervező munkástanáccsal, és repülőgépről leszórt röplapokon mozgósította a bányászokat a vízmentesítő szivattyúk üzemeltetésre, az elhagyott bánya vízelöntésének megakadályozására. A tatabányai városi katonatanács letartóztatta, sztrájktörés vádjával. Október 29-én a bányászok egy része felvette a munkát, hogy a közintézmények és kórházak szénellátását biztosítani lehessen. November 1-jén Gált szabadon engedték, és elmenekült Tatabányáról. November 5-én a szovjet csapatok megszállták a várost. December 5-re a tatabányai és oroszlányi bányákban az új hatalom helyreállította a széntermelést. Ezen a napon a forradalmi munkás-paraszt kormány határozattal megszüntette a forradalmi bizottságokat. A minisztérium ismét Gált küldte igazgatónak Tatabányára, de a tröszt munkástanácsai visszautasították megválasztását. Az ellenséges hangulatot érzékelve Gál ismét elmenekült a városból. December 29-én a Tatabányai Szénbányászati Tröszt tanácstermében tartott tanácskozáson (ahol Gál is jelen volt) a résztvevők titkos szavazáson – a minisztérium követelését visszautasítva – Gál személyét 36:13 arányban leszavazták. Ő azonban közölte, hogy ignorálja a szavazás eredményét és új igazgató megválasztásáig a helyén marad. Másnap hajnalban, december 30-án a helyi és a vállalati munkástanácsok vezetőit, köztük Solymos Mihály és Esztó Zoltán főmérnököket is letartóztatta a rendőrség. Néhány nap múlva, 1957. január 4-én, már a letartóztatott munkástanácsi vezetők nélkül megtartott újabb szavazáson nagy többséggel a minisztérium jelöltjét, Gált szavazták meg igazgatónak.
A következő években technológiai fejlesztésekkel jelentősen növelni tudta a bányavállalat termelését. 1959-ben mérnök-közgazdászi oklevelet szerzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1962-ban doktori disszertációt gyújtott be a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki karához, „A teljesítmények emelésének szükségessége és lehetőségei a magyar szénbányászatban” címmel. Sikeres védés nyomán „cum laude” minősítéssel műszaki doktori címet kapott.
Eredményeket ért el a magyar szénvagyon kutatásának és feltárásának, a széndúsítási és iszapolási eljárások fejlesztésében. Publikációi a Bányászati és Kohászati Lapok c. szakfolyóiratban jelentek meg. Sokat tett Tatabánya város fejlesztéséért, bányászlakások építéséért, a bányászok élet- és munkakörülményeinek javításáért. 1961-ben vezetői munkásságáért a kormánytól megkapta a Kossuth-díj II. fokozatát. Az új gazdasági mechanizmus meghirdetésének előestéjén, 1967-ben megszerezte vállalata számára az önálló külkereskedelmi jogot. 1977-ben Tatabánya díszpolgárává választották.1979-ben hunyt el Tatabányán. A budapesti Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (5B-2-26).
A tatabányai Gál István lakótelep 1980 óta az ő nevét viseli. Születésének 70. évfordulóján, 1987. április 25-én e lakótelep 532-536 számú lakótömbjének falán – az akkori MSZMP pártbizottsági iroda falán – ünnepélyesen leleplezték emléktábláját, melynek bronz plakettjét Varga Imre szobrászművész készítette.

Blaha Béla

  • Pessoa singular
  • 1915 - 1970

Született Hódoscsépány, 1915. október 29.. Szüleu: Sz: Blaha István vájár, Róth Valéria. Tizenhárman voltak testvérek.
Négy elemit és két polgári osztályt végzett. A II. világháború után kéthónapos pártiskolát (1948), egyéves pártfőiskolát (1951) és bányaipari technikumot végzett (1961).
Napszámos (1930–1933), a királdi bányaüzem csillése, segédvájára (1933–1938), vájára (1938–1939). A VIII. utászzászlóaljnál katonai szolgálatot teljesített (1939–1941; 1940-ben részt vett az észak-erdélyi bevonulásban); póttartalékosként ismét behívták, a műszaki aknászokkal a keleti fronton harcolt (1941–1943; 1943-ban a Don-kanyarból tért vissza alakulatával).
A Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetsége tagja, a szakszervezet királdi csoportjának elnöke (1938–1939), a frontról való hazatérése után a helyi bányászmozgalmak egyik vezetője: a tizenkét órás munkaidő és a rossz ellátás miatti tiltakozások szervezőjeként csendőri felügyelet alá helyezték (1944 tavasza). A nyilas hatalomátvétel után a katonai mozgósításnak nem tett eleget, a szovjet csapatok megérkezéséig a bányában rejtőzött. Az MKP tagja (1944. dec.), a királdi alapszervezet, az üzemi pártvezetőség tagja.
Kitüntetések:
Munka Érdemrend (1955), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1965), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970).

Kókai Béla

  • Pessoa singular
  • 1941 -

MSZMP Tatabánya Városi Bizottsága első titkára, 1987.12.15 - 1989.08.15

Vizer Vilmos

  • Pessoa singular
  • 1873 - 1945

Pécs, 1873. nov. 18. – Bp., 1945. márc. 15., bányamérnök. Oklevelét 1895-ben a selmecbányai akadémián nyerte. Pályáját a Dunagőzhajózási Társaság szénbányászatánál kezdte. 1905-ben a Magyar Általános Kőszénbánya (MÁK) kötelékébe lépett. 1909-ben a bányaműszaki osztály vezetője, 1912-ben központi bányaigazgatóság, 1939-ben műszaki vezérigazgató., 1941-ben a MÁK vezérigatója. Szerepe volt a gépi munkának a hazai szénbányászatban,való bevezetésében és a tatai szénbányászat nagyarányú kifejlesztésében. Több szakintézményben (Iparügyi Tanács, Magyar Szabványügyi Intézet stb.) vezető szerepet töltött be. A József Nádor műszaki és gazdaságtudományi egy. soproni bányászati kara 1943-ban tb. műszaki doktorává avatta. Szakirodalmi munkássága is jelentős. – F. m. Bányageológiai vázlatok (Bány. és Koh. L. 1904); A szénkérdésről (Elektrotechnika, 1920); Mérnök gondolatvilága (Mérnök- és Építész Egyl. Közl. 1940).

Vida Jenő

  • Pessoa singular

Vida Jenő, Vida Jenő Joakim, született Weil (Budapest, 1872. augusztus 30. – Auschwitz, 1945. március) nagytőkés, iparvállalati vezérigazgató.
Szegény zsidó családból származott, apja Weil Dávid, anyja Schulhof Berta. Kereskedőnek készült, elvégezte a budapesti kereskedelmi akadémiát, és mint gyakornok kezdte pályáját a Grünwald és társa szeszgyárnál, melynek megbízásából gyakran járt keleten piacot teremteni a magyar szeszgyártásnak.
1897-ben a Magyar Általános Kőszénbányához (MÁK) került, mint intéző. Rövidesen cégvezető, majd igazgató lett, 1914-ben pedig vezérigazgató. A felszámolás előtt álló MÁK-ot átszervezte és hatalmas iparvállalattá fejlesztette. A háború alatt az Országos Szénbizottság és a Központi Árvizsgáló Bizottság tagja volt. 1918-ban a MÁK érdekkörébe vonta az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt.-t. Jelentős tőkét fordított az első világháború utáni években felfedezett dunántúli bauxittelepek feltárására és a bauxit hazai feldolgozására. Felsőgallán alumíniumkohót helyeztetett üzembe. Igazgatósági tagja a GYOSZ-nak, az Országos Iparegyesületnek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának és elnöke a Cementgyárak Országos Szövetségének. Komárom és Esztergom k.e.e. vármegye törvényhatósági bizottsági tagja. 10 millió pengős vagyonával az első helyen állt a nagyvállalatok vezetői között.
Vida a maga erejéből emelkedett fel a „kis zsidók” sorából, hallatlan tehetsége, kereskedői, vállalatalapítói éleslátása tette csoportjának utolsó „self-made manjévé”.
A zsidó hitközségi életben is élénken vett részt, elnöke volt a budapesti Zsidó Fiúárvaháznak. Neje Krishaber Irén volt.
Szoros kapcsolatok fűzték a Magyar Általános Hitelbankhoz, az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt.-hoz és sok más iparvállalathoz. A nagytőke oldaláról támogatta a rendszer politikai vezetőit. Gazdasági főtanácsossá, majd 1928-ban a magyar felsőház örökös tagjává nevezték ki. Horthy Miklós szűkebb köréhez tartozott. A kormányzó körével való kapcsolata olyan szoros volt, hogy az öt zsidó származású képviselő között volt, aki a Horthyra nehezedő német tiltakozás ellenére még 1943-ban is a felsőház pénzügyi bizottságának tagja maradt (Vida mellett ezek: báró Kornfeld Móricz, báró Ullmann György, ifj. Chorin Ferenc és Egry Aurél).
Az ország német megszállása után a Gestapo elfogta. Budai villájába Otto Winkelmann SS-tábornok szállásolta el magát, Vida Jenőt pedig Auschwitzba deportálták, ahol végelgyengülésben, a koncentrációs tábor felszabadítása után halt meg.

Erdész Gyuláné Óvári Gizella

  • Pessoa singular

Erdész Gyuláné Óvári Gizella 1948-ban szerezte oklevelét a budapesti Szent Lujza Óvónőképző Intézetben. 1960-tól a Móra Ferenc Óvoda, majd 1973-tól az V. számú Óvoda vezetője volt. Életre keltette a Nyugdíjas Pedagógus Klubot.
Vezető óvónő, Újvárosi Napköziotthonos Óvoda, Tatabánya (1974)
Aranydiplomás óvónő, 1998.
Molnár János-díjat kapott 2010-ben.
Évgyűrű díjat kapott 2014-ben.

Sas Endre

  • Pessoa singular
  • 1934 - 1993

A tatabányai Újtelepi temető­ben 1993. május 24-én több százan kísérték utolsó útjára Sas Endre bányageológus-mérnököt, aki rövid betegség után hir­telen hunyt el. 1934. március 18-án született Budapesten. Elemi iskoláit Bonyhádon, középiskoláit Pápán végezte. 1953-ban felvették a miskolci Nehézipari MűszakiEgyetemre, az I—II. évfolyamot Miskolcon, a III-V. évfolyamot Sopronban végezte, itt szerzett bá- nyagcológus-mémöki diplomát. A soproni diák­életnek és az egyetemi kosárlabdacsapatnak egyik kulcsembere volt. 1958. június 2-án került a Tatabányai Szénbá­nyák bányaföldtani osztályára, s e munkahelye mellett nyugállományba vonulásáig hűségesen ki­tartott. Szinte hozzánőtt a vállalat földtani szolgá­latához. Ő volt az a szilárd pont, aki mindent tu­dott, aki mindenkin segített, aki a fiatal kollégák­nak szakmai tanácsot adott, aki mindig vidám volt, aki higgadtságot és nyugalmat sugárzott. Ilyen mo­solygós, kiegyensúlyozott volt az egyesületi rendezvényeken is, kiváló ismerője a bá­nyásznótáknak.
A vállalat földtani osztályán szinte minden munkaköri lépcsőt betöltött: volt beosztott mérnök, főelőadó és osztályvezető-helyettes. Vezetőként is jól megállta a helyét, főnökei becsülték, beosztottai tisztelték, s szerették. Többször volt Kiváló Dolgozó, s megkapta a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója kitüntetést is.
A sportnak soha nem fordított hátat. Fiatal szakemberként a Tatabányai Bányász Sport Club kosárlabdacsapatában játszott, majd a csapat edzője lett. 1992. május 15-én, nyug­díjba vonulása alkalmából azzal búcsúztatták, hogy élvezze hosszú ideig a nyugdíjas éle­tet. Sajnos erre nem került sor. Még régen vágyott nagy útjára. Ausztráliába el tudott menni, és láthatta leányát, vejét, kis unokáját, de a halálos kór már ott megtámadta, és elvette tőlünk kiváló kollégánkat, igaz barátunkat.
Könnyes szemmel mondimk néki utolsó jószerencsét!
Dr. Jáky Rezső
in.: Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat, 1993 (126. évfolyam, 1-6. szám)1993-11-01 / 6. szám 685.l.

Takácsné Csente Julianna

  • Pessoa singular
  • 1931.05.28. -

Takácsné Csente Juliánna a Bihar megyei Komádiban született 1931. május 28-án. Veleszületett gyengén látása ellenére a jó tanulók közé tartozott a látó gyermekek között. Szombathelyen szerzett ápolónői oklevelet és 1953-ban került városunkba, a Bányász Kórházba. 30 évig teljesített szolgálatot betegágy mellett. Ez idő alatt leérettségizett a Közgazdasági Technikumban és diétás-nővéri képzettséget szerzett az Élelmezéstudományi Intézetben. Gyermekkora óta vonzotta az irodalom, a versírás, a versmondás. Alapító tagja az Országos Versmondó Egyesületnek, az Országos Baráti Körnek, az Életet az évek-nek és a helyi Növekvő Életfa Egyesületnek. Több verses és novellás kötete jelent meg, írásait folyóiratok, napi és heti lapok is őrzik. A „Nem ismert utakon” című könyvében többek között városunk egyik legismertebb személyétől, Schalkhammer Antaltól búcsúzik
Kitüntetései:
Tatabánya Kultúrájáért 2009
Pro Sanitate Eü. Miniszteri kitüntetés

Ranzinger Vince

  • Pessoa singular
  • 1856 - 1933.04.23.

A tatai medence első bányafelügyelője,majd igazgatója.
Gottschee-ben a krajnai nagyhercegség /mai Szlovénia/ német többségű településén született 1856-ban.
1882-ben Leobenben, a ma is működő híres bányászati akadémián bánya és kohómérnöki oklevelet szerzett.
Először az osztrák érdekeltségű annavölgyi bánya üzemvezetője, majd 1891-től az esztergomi szénbányászatnál tevékenykedett. Kitűnő szakmai munkája alapján bányakapitánysági ajánlásra került a tatai medence szénbányászatához. 1897 január 1-én bányafelügyelői minőségben átvette, ahogy akkoriban nevezték az alsógallai bányászat közvetlen irányítását. A tatai medence szénbányászatának első időszakában 6 lejtősakna tervezési és kivitelezési munkáit irányította. Újszerű bányászati, gépészeti technológiák bevezetésével nagymértékben hozzájárult a kezdetektől a bányászati műveletek biztonságához, a termelési és szállítási kapacitások növeléséhez.
1900-tól a tatai szénbányák igazgatója.
Magyarországon először vezette be az iszaptömedékelést, melynek technológiája évtizedekig jellemzője volt a térség bányászatának. Jelentős érdemei voltak a bányászati tevékenység melletti infrastruktúrák létesítésében. /munkáskolóniák, villamoserőmű, mészégető kemencék, brikettgyár, külfejtés, kulturális és szociális intézmények / 1902-ben I. Ferenc Józseftől m.kir.bányatanácsosi címet kapott.
Egyházat támogató munkájáért a Szent Gergely Rend lovagjává választották.
1907-ben a MÁK Rt. igazgatósági tagja lett majd augusztus végén nyugdíjba vonult, de továbbra is mint műszaki tanácsadó a medence szénbányászatát figyelemmel kísérte és hasznos tanácsaival segítette.
1907-től Bécsben élt ahonnan a trifaili bányászat ügyeit intézte. 1933. április 23-án Bécsben elhunyt.
Még az első lejtősakna megnyitását követő időkben egy emléktáblán megörökítették nevét és érdemeit.
A későbbiekben a VI.sz. akna neve Ranzinger akna lett.
Az 1920 –as évektől egy bányatelepi utca is viselte nevét.
A Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány Ranzinger Vince Emlékérmeket készítetett, melyet minden évben a helyi bányászhagyományok ápolásában jeleskedő személynek adományoz.

Fekete Lajos

  • Pessoa singular
  • 1934 - 2005

Fekete Lajos 1934. december 20-án született Tardoson. Gimnáziumi tanulmányait a tatai Piarista Gimnáziumban végezte, ahol a műveltség átfogó alapjai megismerése mellett az életre, az abban való helytállásra is felkészítették. Sopronban 1958-ban szerezte bányamérnöki diplomáját. 1958. május 15-én munkát vállalt a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél. Munkássága, egész élete Tatabányához, a tatabányai bányászathoz kötődött. Első beosztása a központi iroda mérnökségén volt, itt ismerte meg a szénmedencét, a vállalatot, a kollégákat, az egész akkori tröszt működését, irányítási rendszerét, majd az év végén V/a. aknára helyezték beosztott mérnöknek. 1960-tól a XII. aknán dolgozott. Az itt végzett bányamérnöki munkájára mindig szívesen emlékezett, és későbbi pályafutása ideális felkészülésének tekintette. 1962. május 7-én az egyik legnehezebb tatabányai akna, a XII/a. akna főmérnökének, felelős műszaki vezetőjének nevezték ki. Munkássága a tatabányai bányászkodás arra az időszakára esett, amikor már túl voltunk a széncsatákon, megjelentek a konkurens energiahordozók, repedezett a merev tervgazdálkodás. Így a tatabányai bányászértelmiség túlnyomó részét képező bányamérnökök közül kellett a szorosan vett bányamérnöki szakmát a közgazdasági ismeretekkel is felvértezni. Ő is a közgazdasági területek felé fordult. Még az aknaüzemben dolgozott, amikor megkezdte tanulmányait a mérnök-közgazdász ismeretek megszerzésére, melyeket 1965-ben sikeresen be is fejezett.
1965-ben váratlanul törés következett be pályafutásában, felmentették főmérnöki beosztásából és a központi irodákhoz került főelőadói beosztásban, majd 1967. január 1-jétől a bérügyi osztály vezetőjévé nevezték ki. Ebbéli munkája és eredményei az egész iparágban elismertséget és tekintélyt szereztek számára. 1974. február 1-jétõl a közgazdasági főosztály vezetője lett. Már nemcsak az 1968-as új gazdasági mechanizmus bérszabályozása, hanem a komplex szabályozási rendszer kihívásai kezelésének első számú vállalati vezetője lett. 1980-ban dr. Gál István váratlan halálát követően, közel egy éves átmeneti időszak után Fekete Lajos lett a vállalat vezérigazgatója. Működése alatt csúcsra került a szénen kívüli tevékenység, a központi műhely a magyar bányagépgyártás egyik központjává vált, a VIDUS pedig a környezetvédelmi ipar egyik fellegvára lett.
1981-ben indult meg a termelés Nagyegyházán, de 1984-ben bezárt a talán legjobb tatabányai aknaüzem, a XV/c. és sorra a többi, a tatabányai belső aknák, közülük legutoljára, 1987-ben a XII/a. akna. Igen mozgalmas években vezette a vállalatot, amikor már zajlottak a rendszerváltás akkor még nem tudott, de a valóságban már létező folyamatai. A szanálási eljárásig vezette a vállalat küzdelmét a tovább élésért, illetve a méltó befejezésért. Tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat sikeres szanálási folyamatot tudott végrehajtani. Munkáját nyugdíjazásáig a tatabányai bányászat egyik legnagyobb teljesítményét, a HALDEX eljárás nevét felvevő HALDEX Rt.-nél folytatta, kissé megkeseredve, de változatlan lendülettel és ambícióval.
Munkáját számos kitüntetéssel jutalmazták, ezekre nem vágyott, de kellő tisztelettel fogadta. A Munka Érdemrend, a Magyar Köztársasági Érdemrend birtokosa. Legjobban, miután egész munkás életét a tatabányai bányászatnak, Tatabányának szentelte, a város Díszpolgára kitüntetésnek örült.
Fekete Lajos a kor követelményeit felismerő, azokat megvalósítani akaró, törekvő vezető volt. Olyan ember, akinek ambíciói voltak, egészséges becsvággyal bírt, maga is sokat dolgozott, a munkában példát mutatott. Hihetetlen memóriával bírt, Tatabányán szinte mindenkit ismert, tudott róluk valamit. A vállalatra, a szénbányászatra vonatkozó szinte valamennyi lényeges adatot ismert. Ha előadást, tájékoztatást tartott, az adatokat papír nélkül, hibátlanul mondta.

Resultados 1 a 20 de 25