A törvényhatósági jogú város (rövidítve th.j. város, t.j. város, tjv. stb.) a városok és a törvényhatóságok egyik jogi kategóriája volt Magyarországon 1870 és 1950 között. Az elnevezés abból adódott, hogy e városok egyenrangúak voltak az 1870-től egységes szervezetű területi törvényhatóságokkal és azoktól különálló közigazgatási területi egységeket alkottak. A törvény eredetileg a törvényhatósági joggal felruházott város formulát használta, ezt azonban bonyolultsága miatt csak a szigorúan formális fogalmazást igénylő helyzetekben használták.
Városoknak törvényhatósági joggal való felruházása vagy attól való megfosztása törvényhozási hatáskör volt. Ez alól kivételt csak az 1938. évi XXXIV. törvénycikk[1] engedett, mely az ún. visszatért területeknek az ország fennálló jogrendjébe való beillesztése végett szükséges intézkedések megtételére teljeskörű felhatalmazást adott a kormánynak.
A törvényhatósági jogú városok szervezete lényegében megegyezett a többi törvényhatóságéval, vagyis a vármegyékével és a fővároséval, de mindkettőtől kisebb mértékben el is tért.
A városi törvényhatóság élén a vármegyékhez hasonlóan főispán állt, akit a belügyminiszter előterjesztésére az államfő (a király, majd a kormányzó) nevezett ki, a kormány képviselője volt a városban, és számos jogosítvánnyal rendelkezett az önkormányzat vezetésére és ellenőrzésére.
A legfőbb testületi szerv a törvényhatósági bizottság volt, melynek összetétele ugyanolyan volt 1929 előtt és után is, mint a vármegyék hasonló testületéé, eltérés csak 1929 után volt a bizottság virilista tagjainak választási módjában. A törvényhatósági bizottság képviselte a város önkormányzatát, és tőle származott valamennyi további önkormányzati szerv és tisztviselő megbízatása.
A városi törvényhatóság első tisztviselője a polgármester volt, ellentétben a vármegyében működő alispánnal. A két tisztségnek nem csak az elnevezése, de feladataik és hatáskörük is különböző volt.
A törvényhatósági jogú városok sajátos testületi szerve volt 1929-ig a városi tanács, melyet tisztviselőtanácsnak is neveztek, mivel kizárólag tisztviselőkből állt, és kettős szerepet töltött be. Egyrészt ellátta a vármegyék állandó választmányának feladatait, vagyis előkészítette a törvényhatósági bizottság üléseit és döntéseit. Másik feladata a törvényhatósági bizottság döntéseinek végrehajtásában való közreműködés volt, ami azt is jelentette, hogy a polgármester hatásköre szűkebb volt a vármegyei alispánénál, mivel az utóbbi egyszemélyben irányította a döntések végrehajtását. A tanácsban való elnöklés attól függően alakult, hogy az ülésen éppen mely hatáskörében járt el a testület: az előkészítő hatáskör gyakorlása esetén a főispán, a végrehajtó hatáskör gyakorlásakor viszont a polgármester volt az elnök. A tanács tagjai a polgármesteren kívül a tanácsnokok, a főjegyző, a tiszti főügyész és a rendőrkapitány voltak. A közigazgatás 1929-es átszervezésekor a városi tanács megszűnt, feladatainak egy részét az ekkor létrehozott törvényhatósági kisgyűlés vette át.
1876-tól működött valamennyi törvényhatóságban, így a t.j. városokban is a közigazgatási bizottság, melynek fő feladata az önkormányzati és az állami közigazgatás összehangolása volt. A város területére illetékes állami szervek vezetőiből, a városi önkormányzat vezető tisztviselőiből, továbbá a törvényhatósági bizottság által saját tagjai sorából választott tagokból állt.

A felsőkereskedelmi iskola anyagi alapját a Győri Első Takarékpénztár, a Győri Kereskedelmi- és Iparkamara, valamint a város módos polgárainak adományai és alapítványai teremtették meg. A város vezetése az 1897. április 23-án tartott közgyűlésen elhatározta az iskola megalapítását.
Az intézmény egyre fejlődött, tanulólétszáma növekedett, és 1911-ben már mindhárom évfolyamon párhuzamos osztályok voltak. A növekvő létszám miatt az épület szűknek bizonyult. Már készek voltak az új épület tervei és jóváhagyásra vártak, amikor kitört az első világháború. Az épületet két évre katonai célokra vették igénybe, az iskolának a Városháza és az Állami Főreáliskola biztosította a helyet. 1919-ben miniszteri rendelet emelte négy évre az iskola tanulmányi idejét.
1921-től kezdődően évről évre nőtt az iskola tanulólétszáma, amíg az 1928-ban kezdődő gazdasági válság hatására egyre kevesebben engedhették meg maguknak gyerekeik iskoláztatását.
1934-re a tanulók száma felére esett vissza. A második világháború évei alatt a tanítás - a nagy nehézségek ellenére - folyamatos volt. Az épületet most is a katonaság vette igénybe és a Kereskedelmi Leányközépiskola adott ideiglenes helyet. A tantestület sok tagját katonai szolgálatra hívták be - munkájukat a többi tanár és óraadók látták el. A megszálló német csapatok a lányiskolát is lefoglalták, 1944. március 31-én a tanévet be kellett zárni. 1945. május 10-én nyitotta meg kapuit újból az iskola, és a tanítás július 14-ig tartott.
II. világháború utániidőkben az iskola elnevezése gyakran változott:
1947: közgazdasági középiskola
1949: közgazdasági gimnázium
1952: közgazdasági technikum ipari tagozat
A közgazdasági technikusi oklevelet képesített könyvelői, alapfokú tervezői és statisztikus képesítésnek fogadták el. A közgazdasági technikumok tagozatos rendszere a direkt irányítási rendszer megfelelője volt az oktatásban. Az újonnan bevezetett politikai gazdaságtan - a minden tantárgyba beépített politika mellett - a marxista eszmék terjesztésére volt hivatott. 1952-ben kezdődött meg a felnőttoktatás, amely - bár hosszú ideig önálló iskolaként működött - mindig az iskola szerves része volt. Még egy lényeges változást hozott ez az esztendő: az addig tiszta fiúiskolában beindult az első lányosztály.
Politikai nyomásra 1961-ben felvették az iskola volt tanulójának, a Tanácsköztársaság rosszemlékű vezetőjének, Szamuely Tibornak a nevét. 1962-ben már szakközépiskolai osztályok indultak, amelyek, a korábbi technikumhoz viszonyítva, bővítették a közismereti tárgyak oktatására fordítható időt. Ez az iskolatípus a korábbinál nagyobb általános- és szakmai műveltséget jelentett, de fokozott tanulói- és tanári leterheltséggel járt. Továbbra is megmaradt a túlzott specializálódást jelentő ágazati bontás. A nyelvi osztályok magas szintű nyelvoktatása az idegen nyelvi gép- és gyorsíró osztályokban élt tovább. A közgazdasági szakemberek iránti fokozott igény a tanulólétszám növelését kívánta meg, de azt a régi épületben már nem lehetett biztosítani. A megyei vezetés döntése alapján 1964-ben iskolánk kapta meg a Bem téren felépült új iskolaépületet.
Az intézmény 1990-ben felvette az egykori győri képviselő és gazdasági kérdésekkel intenzíven foglalkozó közlekedési miniszter Baross Gábor nevét.

Győr Városi és Megyei Tűzoltó Szövetség 1885-ben alakult meg. A századfordulóra már igazi nagyvárossá fejlődött megyeszékhely egészen más követelményeket támasztotta tűzvédelemmel szemben. 1908-ban mindezt figyelembe véve a törvényhatósági jogú város önkormányzata létrehozta a saját hivatásos tűzoltóságát. Első parancsnokáról, Dr. Erdély Ernő (1881-1944) nemzetközileg elismert szakember, szakíró volt. ő töltötte be 1920-tól a Tűzrendészeti Közlöny felelős szerkesztője tisztét is.
A Munkácsy utcai tűzoltólaktanya felszerelését korszerűsíteni kellett. 1910-ben kapta meg a hivatásos tűzoltóság a még 1908-ban megrendelt gőzfecskendőt. 1917 végén két autófecskendőt is beszereztek. Erdély jól ismerte kora élvonalbeli tűzoltó módszereit, eszközeit, és igyekezett korszerű felszerelést biztosítani a győri tűzoltóságnak. A tűzoltólaktanya 18,3 méter magas négyemeletes mászóházzal bővült, melynek az első emeletén a múzeum és a tanterem volt. Igyekezett az önkéntes tűzoltó egyesülettel, a gyári tűzoltósággal és a katonasággal jó kapcsolatot fenntartani. Erdély Ernőt 1910-ben a győri városi hivatásos tűzoltóparancsnoki tisztség mellé megválasztották a Győri Önkéntes Tűzoltóegyesület elnökévé is, így mindkét, amúgy is egy laktanyában lévő városi tűzoltó szervezetet erőforrásaival tudott gazdálkodni.
A győri tűzoltók különösen embert próbáló időket éltek meg a település 1944^45-ös bombázásai során, hisz a majd 6000 győri épületből 5308 kapott találatot. A második világháborút követően, pontosabban 1948 novemberében a városi hivatásos tűzoltókat „államosították".

Bár vidéken már a XIX. század végén megjelentek az első automobilok, majd az 1900-as évek elején megjelentek a helyi kereskedések is, a motorizációhoz kötődő egyesületek megalakulására csak az 1920-as évek második felében került sor. Győrben 1909-ben dr. Petz Lajos kórházigazgató vásárolt egy Fiat típusú járművet - amely ritkaságával azt is kivívta, hogy korabeli győri képeslapon szerepeljen - míg Sándori Ferenc vaskereskedő 1911-ben egy német NAG autó tulajdonosa lett. Ők voltak az úttörők, akik gyermekeiket is megfertőzték a "benzingőzzel".
A húszas évek vége felé Győr sem maradhatott hát ki az addigra jócskán megszaporodott járművek tulajdonosainak összefogásából, így szinte szükségszerűvé vált az autósokat és motorosokat összefogó club létrehozása.
Az 1929. aug, 24.-i Győri Hírlap büszkén hirdette: "Meg kell alakítani Győrött az autósok klubját". Az ekkor még csak 60.000 lakosú város akkor már több mint 70 éves napilapja felemlíti a rajta régóta átszáguldó kulturális és technikai fejlődést. Ugyanakkor kissé meg is szólja lakosait akiknek "kényesre csiszolta az ízlést, túlságosan magasra növelte az igényeit" a világ országútja mentén való elhelyezkedése.
A város ez időkben színes és nagyon gazdag, sokrétű társasági életet élt, erőteljes és komolyan dolgozó egyesületekbe gyűltek össze már szinte minden területről a zenebarátok, rádiósok, repülők, turisták, művészek és különféle "különcök". Igen, szinte minden területről, de az automobilizmus valamiért kivétel volt. A cikk megjelenésekor Győrben már 768 gépjármű van forgalomba bejegyezve, amiből 370 személyautó, 252 motorkerékpár a többi teherautó és egyéb speciális jármű.
A Győri Automobil és Motor Club végül 1929. szeptember 28-án, szombaton alakult meg. Az alakuló ülést a XX. század elején épült, díszes Royal Szálló (ma Rába Hotel) Gobelin termében tartották. Az alapítók között helyi és országos szinten is elismert személyeket találunk, az eseményen mintegy 45-en vettek részt. Az egyesület tagságát a vagyonnal rendelkező és a modern iparhoz kapcsolódó tulajdonosi és alkalmazotti értelmiség jelentette. A Monarchia végének és a húszas éveknek a jómódú kereskedő és iparos figurái - noha anyagi lehetőségük megengedte volna - hiányoztak a körükből. Olyan új szerveződési formáról volt szó, ami alapvetően eltért a hagyományos politikai vagy vallási elvektől. Ebben az egyesületben a tagok magatartása annyira különbözött a szokásos érintkezési formáktól, hogy az már a kortársaknak is feltűnt. Úgy vélték, "megteremtették egyesületi életükben azt a társadalmi konvencióktól, rétegződéstől mentes polgári szellemet", ahol senki sem kérdezte, hogy klubtársának ki volt a nagyapja, és mi a foglalkozása. A club mindenesetre fontosabbnak tartotta a tagok egymással való kapcsolatainak ápolását, azok hasznos szabadidő eltöltését, legyen szó bármilyen megrendezett versenyről vagy eseményről. Későbbiek folyamán aztán az említett hiányréteg is képviseltette magát.
A GyAMC aztán 1930-tól igazán mozgásba lendült. A II.világháború közelsége és a vele alkotott törvénykezések miatt mindössze 1939-ig működhetett az egyesület, de a 10 éves fennállásuk alatt így is nagyszabású terveket szőttek és valósítottak meg. Ilyen volt például az Európát átszelő Transzkontinentális útvonal tervében való részvétel, ami révén vendégül látták az akkori Nemzetközi Automobil Egyesületet. Ezen túl számos autós szépségversenyt, motorkerékpár versenyt, csillagtúrát és ügyességi versenyt rendeztek, melyek közül nem egy évenkénti visszatérő országos és nemzetközi szintűvé nőtte ki magát. Nagy hangsúlyt fektettek tagjaik informálására, főleg az akkor (is) rohamléptekkel fejlődő automobilizmust érintő témakörökben. Ezáltal országos hírnévnek örvendő prominens személyek (mint Szelnár Aladár KMAC titkár, Delmár Walter világhírű autóversenyzőnk) tartottak minden bizonnyal érdekfeszítő előadásokat. Persze nem volt hiány külföldi látogatókból és vendégekből sem, hiszen baráti viszonyt ápoltak például több osztrák autós- és motoros klubbal. Szintén ekkor fordult meg városunkban a híres első világháborús angol haditudósító éppúgy, mint a Talbot- és Riley Club vagy az amerikai világjárók különböző autós és motoros tagjai. Később aztán - előrevetítve a második világháború árnyait - túráztak a német autósport és a katonaság jeles képviselői is, de erre haladtukban a Norvég Királyi Autóklub vagy az Olasz "fekete ingesek" motorosai is útba ejtették a Kisalföld szívét.

A győri Ének- és Zeneegyletet 1862-ben a világhírű győri születésű karmester, Richter János édesapja Richter Antal alapította. Az egylet nagy jelentőséggel bírt a város kulturális életében. Az egylet zeneiskolát is fenntartott.

A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat alakuló közgyűlésére 1919. szeptember 28-án délelőtt 11 órai kezdettel, ünnepi keretek között került sor a Városháza Dísztermében. 1919 és 1944 között a Társulat 47 különféle kiállítást rendez.
Taglétszáma 1919-ben 350 fő, a legmagasabb 1923-ban: 1303 fő, 1947-ben már csak 273 fő.

Alapszabályát a m. kir. belügyminister az 1909. évi 15.454. szám alatt láttamozta. A kör tevékenysége az első világháború idején stagnált, majd az 1920-as évek elején erőteljesen fellendült. Ezekben az évtizedekben számos olyan felolvasó ülést tartott tak Győrött, amelynek országos visszhangja volt.
A kör irataiból megtudható, hogy 1921. április 24-én állították fel újra régi helyén, az akkori Erzsébet téren a Kisfaludy-szobrot. Az ünnepi beszédet dr. Gálos Rezső irodalomtörténész mondta. A két Kisfaludy emléktábláját a kör támogatásával 1926. október 31-én helyezték el a Kisfaludy utca 24. számú ház falán (ma is ott látható). Az emléktáblát Birkmayer János kőfaragó mester készítette.
A Györi Szemel kiadója.

A győri Kereskedelmi Gyülde Győr kereskedőinek, különösen a gabonakereskedőknek volt a testülete, mely 1856-ban alakult meg. Azért, hogy más kereskedőket is bevonhassanak az üzleti forgalomba, és élénkebbé tehessék az egyesületi életet, újabb helyiségekre volt szükségük.
Az épület tulajdonjogát a győri Kereskedelmi Gyülde 1862. április 24-én kapta meg, majd megnyitására 1862. április 27-én került sor.
A Kereskedelmi Gyülde 1872-ben megújította alapszabályát, melyben elnevezését „Győri Lloyd”-ra változtatta.
A Lloyd épület megnyitására 1885. december 29-én került sor ünnepélyes keretek közt.
A Győri Lloyd 1935-ben költözött el az épületből.

Az iskola első őseként a Mária Teréziától 1777-ben kiadott Ratio Educationis reális irányzatának megfelelően megnyiít Győrött 1787. őszén a ,,Kir. Nemzeti Főbb Iskola" mellett a ,,Kir. Nemzeti Főbb Rajzoló Iskola". Ezt szervezte meg és szerelte fel Révai Miklós. 1848. óta a „Szab. Kir. Győrbelvárosi Elemi Főtanoda" mellett mint „Győri Kir. Népfőtanodai Rajziskola" működött, majd 1850—51-ben „Szab. Kir. Győrbelvárosi Alsó Mű- és Elemi Főtanodává" lesz. 1852—53. évtől mint „Katolikus Alreáltanoda" szerepel és 1860 — 61-től „Szab. Kir. Győrbelvárosi Nyilvános Alreáltanodá“-vá lesz. Ez az iskola elkülönül társiskoláitól is és előbb az Andrássy-úti 43. sz. telek épületébe, 1865-től pedig a régi Megyeháza épületébe költözik. 1870 ben községi lesz. 1873 — 74-től „Állami Főreáliskola" néven működik. 1875—76-ban volt benne az első érettségi vizsgálat. Teljes 8 osztályúvá 1877-78-ban lesz.
1893 ban a Honvéd-ligetben épülti épületébe költözik. A tanulók számának rohamos emelkedése miatt 1914-ben a tőszomszédos városi bér- házban kellett bérelnie egy négyszobás lakást. Ez a megoldás azonban a népes (1918 — 19-ben 649 a nyilv, tanulók száma) osztályok elhelyezésére nem bizonyult kielégítő megoldásnak, ezért az igazgatóság az iskolát visszaszorította épületének keretei közé, 1921—22-ben vette fel címébe az iskola nagy alapítójának, Révai Miklósnak a nevét.
Az 1934, XI. t.-c. 43, §-ában foglalt felhatalmazás szerint a VKM. megszüntette a reáliskola I. o. tantervét s helyébe a reálgimnáziumi tantervet vezette be.
1935 — 36. iskolaévtől az iskola megkezdte gimnáziumi átalakulását az első osztállyal. Ettől a tanévtől az iskola neve: „Győri M. Kir. Állami Révai Miklós-Gimnázium".
Az ötvenes években vegyes típusú lett: mintegy 20 évig szakközépiskolai osztályai is voltak. Második virágkora a hatvanas évektől a tagozatos osztályok belépésével kezdődött meg. Tanulmányi, sport és kulturális munkája révén az intézet fontos szepet játszik a megyében. A Révai gimnázium a továbbtanulni akaró, kiváló tehetségű diákokat vonzotta, s a tanári kar a szülők áldozatvállalásával eleget tudott tenni a megnövekedett igényeknek. Eredményeit országszerte ismerik. 1980-tól ismét csak gimnáziumi osztályokkal rendelkezik az iskola. 1992-től új osztálytípusokkal gyarapodtak: hatévfolyamos képzés.

Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter 1908. április 13-án engedélyezte, hogy 1908. szeptember 1-én megnyílhat Győr első felsőbb leányiskolájának első és ötödik osztálya.
Az új oktatási intézmény az iskola épületének átadásáig ideiglenes jelleggel a Czuczor Gergely utca 26-ban kezdte meg működését. Strasser Sándor, az iskola első igazgatója 28 éven át, 1936-ig állt az intézmény élén, amely az ő vezetésével vált a győri leánynevelés központjává. Az alapítás idején, az iskola jellegéből adódóan a heti 26-28 órás foglalkozások nagy részét a humán műveltséget adó tantárgyak alkották, míg a heti 2 órás mennyiségtan és az ugyancsak alacsony óraszámban tanított természettudományos tantárgyak csak az alapfogalmak megtanítására szorítkoztak.
Az osztályok száma és a tanulói létszám folyamatosan nőtt, így egyre sürgetőbbé vált a kormányzat által ígért új iskolaépület átadása. 1913. nyarára már el is készült a háromszintes, impozáns épület. A tervek és a statikai számítások Orth Ambrus és Somló Emil, a kivitelezés Hlatky-Schlihter Gyula győri építési vállalkozó szakértelmét dicséri.
"A női hivatás maradéktalan betöltése" mellé egyre inkább a megélhetést biztosító és a felsőoktatási intézményekben folyó tanítás előkészítő ismeretanyagának átadását várták a leányiskoláktól is. Ennek jegyében indult Győrött is mozgalom azért, hogy a hatosztályos felsőbb leányiskolát fejlesszék tovább teljes jogú, egyetemekre is felkészítő nyolcosztályos középfokú oktatási intézménnyé.1916-tól hétosztályos felsőbb leányiskolaként, 1917-től nyolcosztályos leánygimnáziumként működhetett iskolánk, és az 1919-20-as tanév végén adott először érettségi bizonyítványt . Iskolánk 1927-ben leánylíceummá alakult.Amikor fennállása 25. évfordulója megünneplésére készült,az 1932-33-as tanévben, visszakapta gimnáziumi rangját. Az iskola hivatalos neve 1933. és 1944. között Győri Magyar Királyi Állami Apponyi Albert gróf Leánygimnázium, majd 1945. és 1950. között Győri Állami Apponyi Albert Leánygimnázium. 1936. július 1-én nyugalomba vonult Strasser Sándor igazgató, tanügyi főtanácsos, akinek a helyére 1936. október 6-án dr. Gábor Gézát, a soproni leánylíceum magyar-latin szakos tanárát nevezte ki a művelődési kormányzat.
Az 1941-42-es tanév során, 1941. november 18-án dr. Puhr Ferenc a szegedi gyakorlógimnázium német-latin szakos tanára vette át az intézet vezetését.
A középfokú oktatási intézmények átszervezése 1950-51-ben fejeződött be egy sor áthelyezéssel, igazgatócserével, és ahol eszmei-politikai szempontból a felettes hatóság szükségesnek tartotta - az iskola nevének megváltoztatásával. A névváltozáskor először csak az vált biztossá, hogy Apponyi Albert neve - a politikai rendszer jellegéből adódóan - nemkívánatos. Az új névadót az iskola tanári testülete választotta ki egy - a Művelődési Minisztérium által összeállított - névjegyzékből. Az 1950-51-es iskolaév tanári testülete - egyedüliként az országban - Kazinczy Ferencet választotta névadóul.

A Váci Úttörő Technikai Állomás 1954-ben jött létre az Ilona utca 3. szám alatti volt villaépületben. Célja a váci fiatalok politechnikai képzésének segítése volt, melynek érdekében különféle technikai szakköröket indítottak. Hajós Alfréd nevét 1958-ban vette fel az intézmény. Szakkörei közül kiemelkedett az országban elsőként létrejött Búvár Kund Víziúttörő Csapat (1965-től Glóbus Dunai Flottilla), mely nagyszabású vízitúrákat szervezett. 1966 és 1971 között működött a nagyvilág iránt érdeklődő gyermekeket tömörítő Glóbus Club. Tagjai kiterjedt kapcsolatokat építettek ki más országok úttörőivel. Az úttörőház gondot fordított az úttörővezetők képzésére is. 1977-ben a régi művelődési ház épületébe (ma Dr. Csányi László krt. 58.) költöztek, csak a vízi úttörők bázisa maradt a Duna-parti épületben. Az úttörőház működtette a városháza pincéjében 1988 júniusától a középiskolások szabadidejének kulturált eltöltését célzó Diáktanyát. A hely elsősorban „ifjúsági presszóként” üzemelt, azonban tudományos ismeretterjesztő előadásoknak, koncerteknek, diszkóknak is helyet adott. 1989-től az úttörőház a Hajós Alfréd Ifjúsági Centrum nevet vette fel. 1991. március 1-jén összevonták a Madách Imre Művelődési Központtal.

Halász István 1930. december 11-én született Veszprémvarsányban, négygyermekes családban. Édesapja kovács volt. A veszprémi polgári elvégzése után a péti Nitrogénművekben, majd a Várpalotai Szénbányáknál dolgozott. 1950-ben katonatisztként került Tatabányára, itt is nősült meg, helyi lányt vett el, ezért telepedett le Tatabányán. Két évvel később leszerelt a Néphadseregtől, és a Tatabányai Szénbányáknál helyezkedett el. Előbb vájár-, majd lőmestervizsgát tett, később az aknászképző technikum elvégzése után aknászként dolgozott a VIII-as aknaüzemben. A munkásőrség alapító, 1957-es tagja. Hamarosan rajparancsokká, majd 1963-ban századparancsnokká nevezték ki.
Halász István 1965. január 13-tól volt a tatabányai Tóth Bucsoki munkásőr zászlóalj parancsnoka, egészen 1985. február 28-ig. Ő volt a leghosszabb ideig a tatabányai munkásőr egység parancsnoka, az ő vezetése alatt kapta az egység a legtöbb elismerését is (beleértve 1977-ben a Vörös Csillag Érdemrendet is).
Halász István 1991 tavaszán hunyt el Tatabányán. Tatabányán is van eltemetve, a síkvölgyi temetőben.
A rövid életrajzot összeállította:
Dr. B. Stenge Csaba
Tatabánya, 2021. február 3.

A Hallássérültek Kisegítő Iskolája és Nevelőotthona 1971-ben nyitotta meg kapuit 100 diákotthoni férőhellyel. 1972. augusztus 25-től önálló intézmény. Az országban egyedülállóként foglalkozott értelmi fogyatékos hallássérült gyermekek oktató-nevelő munkájával. A nyolcvanas évek közepétől az akkori Művelődési Minisztérium és a Pest Megyei Tanács az intézet profilbővítését határozta el. Ettől kezdve a diszlexiás és diszgráfiás tanulók rehabilitációja is az intézmény feladatai közé tartozott.
1992-től Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon, fenntartója a Pest Megyei Önkormányzat volt.
A Hallássérültek Kisegítő Iskolája és Nevelőotthona 1971-ben nyitotta meg kapuit 100 diákotthoni férőhellyel. 1972. augusztus 25-től önálló intézmény. Az országban egyedülállóként foglalkozott értelmi fogyatékos hallássérült gyermekek oktató-nevelő munkájával. A nyolcvanas évek közepétől az akkori Művelődési Minisztérium és a Pest Megyei Tanács az intézet profilbővítését határozta el. Ettől kezdve a diszlexiás és diszgráfiás tanulók rehabilitációja is az intézmény feladatai közé tartozott.
1992-től Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon, fenntartója a Pest Megyei Önkormányzat volt.

A Híradástechnikai Anyagok gyárának elődjét 1884. május 7-én mint Horganyhengermű RT alapították. Hengerelt horganyárut és ofszet lemezeket állítottak itt elő, és ez a hengermű európai szinten is komoly elismerést vívott ki magának. 1929-ben, mint új termék, a horganyhüvelygyártás került bevezetésre, ez a horgany hengerelt áruk mellett napjainkban is gyártott alkatrész, amelyet az Akkumulátor Gyár használ fel elemgyártáshoz.
1959-ben a híradástechnikai transzformátorok, valamint a nyomtatott áramköri termékek gyártására került sor. A kis transzformátorok és fénycsőfojtó előtétek gyártásával egészült ki a jelenlegi híradástechnikai alkatrész profil, melynek megvalósítása a ferrittermékek elődjének tekinthető porvas-mag gyártás 1953. évi bevezetésével kezdődött.
A NYAK termelést 1974-ben, majd 1980-ban kezdődő továbbfejlesztéssel korszerűsítették európai színvonalú gyártássá. A fénycsőfojtók gyártására osztrák licencet vásároltak, és ezt továbbfejlesztve a legkorszerűbb anyag- és energiatakarékos típusok készültek. A transzformátorok fejlesztését a saját szabadalommal védett lemezmaglapos, valamint a ferritmagos és toroidgyűrűs típusok jellemzik.
1992-től Híradástechnikai Anyagok gyára Rt. néven működött.
Tevékenységutód: Elektronikai és Mechanikai Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Váci Gyára. Alakult: 1995-ben. Ez a cég fejleszti, gyártja és értékesíti tovább a régi HAGY fontos termékeit: világítástechnikai alkatrészeket, ferriteket és nyomtatott áramköri lapokat.

Az óvóda 1999-ben a Székesfehérvári Református Egyházközösség tulajdonába került, Olajfa Óvóda néven működött tovább.

Egykori MDF tag, Győr MJV Önkormányzatának képviselője, jogtanácsos, ügyvéd, az Antall kormány köztársasági megbízottja 1990 - 1994.