112 találat látható

Iratképző
Vác Város Levéltára

Állami Tisztviselők Országos Egyesülete Váci Köre

  • Szervezet/testület
  • 1902 - 1918

Az állami tisztviselők 1901. évi országos kongresszusán, mely a fizetésemelés érdekében való egységes eljárást szabályozta, elhatároztatott az Állami Tisztviselők Országos Egyesületének a megalakítása is.
Az egyesület 1918. december 16-i közgyűlése határozatot fogadott el, a mely kimondja, hogy az állami tisztviselők országos egyesülete januárban közgyűlést hiv össze, a melynek egyetlen programpontja az egyesület feloszlatása.

Alumínium és Horganyfeldolgozó Vállalat

  • Szervezet/testület
  • 1948 - 1953

Az államosítások során az állami igazgatás alá vont Nagy Géza és Tsai budapesti karosszériakészítő üzemet Vácra telepítették, ahol a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Színesfém Igazgatóságának felügyelete alá tartozó Horganyhengermű Rt. működött. A budapesti karosszéria üzem már korábban is gyártott alumínium kajakokat és rohamcsónakokat (rocsó). Az egyesített üzem neve Alumínium és Horganyfeldolgozó Vállalat lett.
Elődvállalat: Horganyhengermű Rt.
Hitzigrath Károly 1895-ben tárgyalásokat kezdett egy Magyarországon felépítendő horganyhengermű alapításáról. A kedvező körülmények miatt Vácra esett a választás. 1894 májusában kezdték meg az építkezést, amely rekordgyorsasággal, 10 hónap alatt fejeződött be. A gyárnak saját áramszolgáltatója, s a vasútállomásig nyúló 500 m hosszú iparvágánya volt. A termelés 1895 márciusában indult be 28 munkással. A munkásokat betanító mesterek Sziléziából jöttek.
Termékei a horganylemezek, horganylapok voltak, de gyártottak simító-, fürdőkád- és koporsólemezeket is. A millenniumi kiállításon nagydíjat, a párizsi világkiállításon pedig dicsérő oklevelet kapott a gyár.1899-ben Oderfurtban megalakult az Osztrák – Magyar Hengerművek Rt., amely később megszerezte a Váci Horganyhengermű Rt. tulajdonjogát is.
Ezután a fejlődés üteme felgyorsult. A századfordulót követő években már 40-50 munkást foglalkoztatott.
A Horganyhengermű 1954-ig termelt. Két telephellyel működött; a Zrínyi utcai telepen horganylemezt gyártottak, a Duna-parti telepen pedig hajótesteket készítettek
a megszűnt Hamerli Bőrgyár helyén.

Bartók Béla Zeneiskola

  • Szervezet/testület
  • 1963 - 2014

Vácott 1960 szeptemberében kezdődött az állami zeneoktatás. Két évig az abonyi zeneiskola fiókiskolájaként működött. 1963. január 1-jén önállósult az iskola.
Alapító igazgatója Cs. Nagy Tamás /1996-ig/, majd Ábrahám Balázs /2006-is/, majd Farkas Pál. A váci zeneiskola a Madách Imre Művelődési Központ épületében kapott ideiglenes otthont, a tanítás 8 tanárral és 272 növendékkel indult. A Művelődési Minisztérium, a Pest Megyei Tanács és elsősorban a Vác Városi Tanács támogatásával, 1971. szeptember 1-jén került saját otthonába a zeneiskola. Épületében 18 oktatóterem, négy egyéb helyiség (könyvtár, tanári szoba, irodák) és 225 személyt befogadó hangversenyterem van. 1976-ban új orgona építésére került sor, melyet a drezdai Jemlich cég gyártott. Ezzel lehetővé vált, hogy zenei bemutatók alkalmával orgonahangversenyeket tartsanak. 1981. márciusában, a Bartók-centenárium évében felvették Bartók Béla nevét.
Kezdetben csak hegedű, zongora és szolfézs tanszak működött zeneiskolánkban. 1962-től gordonka, ének, 1963-tól fafúvós és rézfúvós, 1965-től gitár, 1968-tól ütő, 1974-től orgona, 1997-től magánének, és 1998-tól népzene, 2002-től hárfa tanszak indult. Az óvodás korúakra gondolva 1973-ban dalosjáték csoport indult, mely 1981-től kiselőképzőként működik. Jelenleg 12 tanszakon folyik az oktatás 52 kinevezett tanárral és 870 növendékkel.
A váci anyaiskolán kívül Felső-Gödön, majd Verőcén, Nagymaroson, Dunakeszin, Zebegényben, Szobon, Fóton, Vámosmikolán és Nagybörzsönyben szerveztünk zeneoktatást. Az 1967-es tanévben Dunakeszi központtal új önálló zeneiskola indult. 1972. január 1-jével Szob központtal szintén új önálló zeneiskola kezdte meg működését.
Az iskola 2014-ben egyesült a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolával, az új intézmény neve: Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola.

Báthori Utcai Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1945 -

Az iskola elődjét gróf Csáky Károly püspök javaslata alapján kezdték megszervezni, míg a másik épület a létrejöttét a váci katolikus egyházközségnek, Hanauer Á. István váci püspöknek és Korniss Gyula országgyűlési képviselőnek köszönheti.
1932-ben a Báthori, a Görgey utcák és a Csányi körút által határolt telken felépült a Váci Római Katolikus Polgári Fiúiskola. Igazgatója Melha Endre volt. Ebben az épületben működik ma a felső tagozat (A épület).
1938-ban a Görgey és a Flórián utca sarkán épült fel a Szent István Elemi Iskola, ma ebben az épületben működik az alsó tagozat (B épület). Igazgatója Böröcz Lajos volt. Mindkét épületet Boskó Géza Zoltán budapesti építészmérnök tervezte.
A két iskola egymástól függetlenül működött, eltérő feladatok ellátását tűzte ki céljául. Az elemi iskolák az alapoktatást látták el 6-tól 12 éves korig, míg a polgári iskolák a városi 10-14 éves fiatalok számára nyújtottak a polgári életben jól használható, praktikus ismereteket.
Az 1936-37. tanévtől Lipovniczky László lett a polgári fiúiskola rajztanára.
1944-ben mindkét épületben német tábori kórház működött, majd az orosz katonaság foglalta el.

  1. és 1946. között a magyar iskolarendszerben két alapvető változás történt. A korábbi népiskolák és polgári iskolák helyett a 6-14 éves tanulók számára nyolcosztályos új iskolatípust kellett szervezni általános iskola elnevezéssel. A másik változás az iskolakötelezettség időtartamát kiterjesztette a 12. életévtől a 14. életévig.
    Az 1945-46. tanévben a két épület közös igazgatás alá került, Vígh András igazgató vezetésével fiúiskolaként működött, Báthori utcai Általános Iskola néven.
  2. – igazgató: Wágner Ernő.
    1950-ben az iskolát államosítják, igazgatója ekkor Fülöp Béla.
  3. és 1956. között az igazgató Lippai Tibor.
  4. és 1977. között az igazgató Kováts Sándor.
    1962-ben megkezdik a koedukált oktatást az alsó osztályokban.
    1977-1984. - Lippai Nagy Antalné az igazgató.
    1983-ban a Báthori utcai Általános Iskola nevet felváltotta a Juhász Gyula Általános Iskola.
  5. és 1996. között az igazgató Mátyásffyné Jenei Gabriella.
  6. és 2014. között az igazgató Kocsi Károly.
  7. és 2019. között az igazgató Szalárdy József Attila.
    2020-tól Muszkáné Kocsis Emese vezetésével működik az intézmény

Betegápoló Irgalmasrend

  • Szervezet/testület
  • (1572) 1778 - 1950, 1990 -

A rend Magyarországon a 17. század közepén telepedett meg:
1650-ben Szepesváralján,
1669-ben Pozsonyban,
1726-ban Egerben,
1737-ben Temesvárott,
1757-ben Pápán,
1760-ban Kismartonban és Nagyváradon,
1778-ban Vácott,
1796-ban Pécsett és Szakolcán,
1802-ben Pozsonyban,
1804-ben Zágrábban,
1806-ban Budán,
1834-ben Szatmárt nyitottak kórházat és rendházat.
A magyarországi házak 1856-ig az ausztriai Szent Mihály főangyal provinciához tartoztak, ekkor kiváltak, megalakították az önálló, magyarországi Szeplőtelen fogantatás provinciát. A tartományfőnök székhelye 1872-ig Pozsonyban volt, azóta a budapesti Szent István konventben.
A Szeplőtelen fogantatás provincia tartományfőnökei:
1856: Bursák Borgia Ferenc,
1859: Gelencsér Privát,
1871: Ferencfi Imre,
1882: Füzy Szaniszló,
1903: Thuróczy Kornél,
1925: Moscsovits Boldizsár,
1926: Babinszky Nárcisz,
1931: Müller Ödön,
1942: Toponáry József Ede.
1950-ben az ország területén működő szerzetesrendeket feloszlatták. Az 1950. július 2-n kelt 25/1950. sz. törvényerejű rendelet a gyógyszertárak állami tulajdonba vételét rendelte el. Az 1950. szeptember 7-n kelt 34/1950. számú rendelettel pedig az összes női és férfi szerzetesrend működési engedélyét felfüggesztették. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk rendházaikat, és a szerzetben folytatott munkakörüket elvesztették.
1950-ben a magyar rendtartománynak 46 tagja állt a gyógyítás szolgálatában: 3 orvos, 12 gyógyszerész, 4 kórházlelkész.
A Betegápoló Irgalmasrendet az 1990/IV. tv. alapján, a Baranya Megyei Bíróság pk. 60. 173/1996/2. sz. jogerős végzése szerint 6. sorszám alatt nyilvántartásba vették.
Jelenleg három kórházban történik gyógyító tevékenység: Buda, Pécs, Vác.
Érden és Pilisvörösváron idősotthont működtet a Rend.

Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium, Vác

  • Szervezet/testület
  • 1950 -

Az iskola jogelődjeként 1950. augusztus 15-én alakult meg a Váci Állami Gimnázium Ipari Gimnáziumának általános gépészeti tagozata 21. számú Általános Gépészeti Technikum névvel. A gimnázium és a hozzá tartozó diákotthon (kollégium) a Piarista Rend váci épültében kapott helyet a Konstantin téren. Önálló tantestülete az iskolának az első tanévben még nem volt. A szakmai gyakorlati oktatás tanműhely és felszerelés hiányában csak 1951 januárjában indult meg az iskola alagsorában. 1951. október 1-jén a technikum önállósult és új neve 8. számú Gépipari Technikum lett. Az újabb osztályok indításával azonban elviselhetetlen zsúfoltság lett az épületben, ezért az 1952 nyarán államosított váci Püspöki Hittudományi Intézet épületébe költöztették a gimnáziumot. 1952-ben a lebontott városi mozi helyén, közvetlenül a Konstantin téri épülettel szemben (a mai Piarista utcában) felépítették a tanműhelyt. 1955-ben az iskola felvette Lőwy Sándor nevét.
A régi iskola és kollégium:
Az 1956. október 23-án kezdődött budapesti forradalom után Gyalmos János akkori igazgató átmenetileg felfüggesztette a tanítást és a diákotthonban menedéket nyújtottak a váci fegyházból kiszabadult politikai foglyoknak és a fegyveres szabadságharcosok egy csoportjának is. 1966-ra elkészítették a tanműhely toldaléképültét, melyet szinteltolásosan tudtak csak kivitelezni. Ekkor az épület felvette a Tanüzem nevet.
A 60-as évek végétől a megyei iparvállalatokkal bérmunka-tevékenység alakult ki. 1975-ben a Váci Városi Tanács osztályvezetőjét, Molnár Lajost nevezték ki igazgatónak, aki ezután egészen 2006-ig, 31 éven át vezette az iskolát. Még ugyanebben az évben került kialakításra az iskola könyvtára a díszterem mögötti kihasználatlan területen. A leánytanulók aránya – lévén, hogy műszaki iskoláról van szó – a 80-as évek elején 10% körüli volt.
A rendszerváltás után a középiskolák a helyi önkormányzathoz kerültek. 1991-ben a főépület észak-keleti szárnyában megtörtént a tetőtér beépítése, így kialakításra került öt nyelvi-terem. 1993-ban az iskola felvette Boronkay György nevét. 1994-ben a diákotthonnak helyet adó épületet kormányhatározat alapján visszajuttatták eredeti tulajdonosának, a Piarista Rendnek. Az új kollégium a város határában lévő Szérűskertben épült fel.
1994 szeptemberében jött létre a Gábor Dénes Főiskola váci kihelyezett tagozata, mely székhelyének és oktatási helyszínének az iskola adott otthont. Az 1995/1996-os tanévben indult meg a legelső ún. nulladik osztály (nyelvi előkészítő). Az 1996/1997-es tanévben indult a legelső gimnáziumi osztály. 1997-ben Vác Város Önkormányzata Pro Urbe díjjal tüntette ki az intézményt. 1998-ban a gépész szakmacsoportú szakközépiskolai osztályban lehetőség nyílt a kéttannyelvű szakmai képzésre: a német nyelvet jól beszélő diákok a szakmai tárgyakat és a matematikát idegen nyelven tanulhatják. 2000-ben az iskola megünnepelte 50 éves jubileumát.
Az iskola a Konstantin téri épületét 2003-ban visszaadta a piaristáknak és jelenlegi helyére, a Szérűskertben felépült új épületbe költözött át, ahova már korábban két másik iskola is kiköltözött a belvárosból. A Tanüzemet némileg átalakították és a Piarista utca felől létesítettek egy bejáratot. A szakmai gyakorlati órákat továbbra is ott bonyolítják le. 2006-ban a 31 éves igazgatóság után leköszönő Molnár Lajost Fábián Gábor váltotta az igazgatói székben. Ekkor megszűnt a GDF kihelyezett tagozata.
Az iskola 2010-ben a CENTROSZET (TISZK) vagyis a Térségi Integrált Szakképző Központ tagiskolájaként mintegy hatszázhatvannyolc-millió forintot nyert a Közép-magyarországi Regionális Operatív Program keretében meghirdetett pályázaton. A kilencven százalékos támogatásnak köszönhetően a szérűskerti intézmény területe immáron 2336 négyzetméterrel bővült főleg gyakorlati képzést szolgáló helységekkel az elektronika, a gépészet és a környezetvédelem területén. Ez utóbbi új képzési terület, mely 2016-ban kiegészült a vegyészettel is.

  1. decemberétől fenntartók és az iskola elnevezésének változásai gyors egymásutánban követték egymást:
  2. december: fenntartó Vác Város Önkormányzata (Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium)
  3. január: fenntartó KLIK Váci tankerülete (név ugyanaz)
  4. június: fenntartó KLIK Ceglédi tankerülete (Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium)
  5. július: fenntartó NGM Váci Szakképzési Centrum (VSZC Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma)
  6. szeptember: fenntartó ugyanaz (VSZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma)

Brusznyai Árpád dr. - Brusznyai Árpádné Honti Ilona

  • Család
  • 1924 - 1958 és 1930 - 2004

Brusznyai Árpád 1924. június 27-én született, édesapja csendőr volt. A fiú tehetsége már fiatal korában kitűnt. A tanulásban, és a sportéletben is jeleskedett ezért a középiskolás éveiben ösztöndíjban részesült. 1947-ben ösztöndíjasként Bécsben folytatta tanulmányait, és 1949-ben megszerezte diplomáját, és a görög–magyar történelem szakos tanári oklevelet.
1949–50-ben Budapesten dolgozott tanársegédként a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem görög filológiai intézetében. Apját bebörtönözték, római katolikus pap bátyját, Józsefet internálták, őt magát pedig elbocsátották az egyetemről. 1950-től a váci székesegyház kántora lett. Ebben a városban ismerkedett össze Ilonával, aki később felesége lett, és soha nem hagyta el.
Az 1956-os forradalom idején Veszprémben dolgozott. Fiatal tanítványait forradalmi csoportba szervezte, de soha nem engedte őket fegyveres harc közelébe, hogy életüket megóvja. Határozott fellépése révén több, a városi felkelők által elfogott helybéli ÁVH-s és gyűlölt pártember menekült meg a lincseléstől, és került a forradalmi hatóság „rendes” őrizetébe, bírósági eljárásra várva. Ennek ellenére Brusznyait a megtorlás során egy koncepciós perben (Brusznyai-per) a népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés szervezésével és népellenes bűncselekmények elkövetésével vádolták meg. A Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa – a mellette szóló bizonyítékokat figyelembe véve – előbb „csak” életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Az „enyhe” ítélettel elégedetlen Pap János, az MSZMP helyi vezetője azonban személyesen közbelépett, ennek nyomán Brusznyait a Legfelsőbb Bíróság Tanácsa kötél általi halálra ítélte. Megmentése érdekében több ismert magyar értelmiségi, köztük Kodály Zoltán is közbenjárt a Kádár-kormányzatnál, de sikertelenül. Brusznyait 1958. január 9-én kivégezték, testét jeltelen sírba temették.
Az 1989–90-es rendszerváltás során Brusznyai Árpádot és mártír társait rehabilitálták, és tisztességgel újratemették.

Honti Ilona 1930. február 28-án született Budapesten. A vegyészlaboráns képesítést szerzett fiatal nő az 1950-es évek elején egy édesapja által szervezett sakkparti révén ismerkedett meg Brusznyai Árpáddal, akit családi háttere miatt elbocsátották az Eötvös Loránd Tudományegyetem görög filológiai intézetéből. 1953. június 20-án összeházasodtak, és Veszprémbe költöztek. A férj a Lovassy László Gimnáziumban tanított, miközben Honti a Nehézvegyipari Kutatóintézetben vállalt állást. 1954-ben megszületett lányuk, Margit.
A huszonnyolc éves korában megözvegyült Honti Ilonát barátok, kollégák és rokonok segítették. A váci siketnéma-intézetben dolgozott tovább, élelmezésvezetőként, ám szívbetegsége miatt ötvenegy éves korában leszázalékolták. Ezután házvezetői állásokat vállalt falusi plébániákon. Az özvegy hosszadalmas jogi harcot folytatott: a hatóságok csak a rendszerváltás után engedélyezték férje sírjának azonosítását, és ekkor történt meg a hivatalos rehabilitáció is. Honti Ilona 2004. július 16-án hunyt el Vácott.

CHEMOFORT Kereskedelmi Kft.

  • Szervezet/testület
  • 1991 - 2011

A külkereskedelem lebonyolítása érdekében a Forte és a korábban a külkereskedelmet lebonyolító Chemolimpexnél négy, a fotópiaccal foglalkozó dolgozó létrehozta Chemofort Kft.-t, amely a Forte külkereskedelmi tevékenységének majdnem 100%-át bonyolította. Ez a vállalkozás a Chemolimpex Fotó Irodájának az önállósítását jelentette, s az üzletbe 8 millió forintos alaptőkével kezdtek.
A kft. segítségével a Forte a 90-es évek elején viszonylag sikeresen hajtotta végre a piacváltást, a KGST összeomlását követően is sikerült az exportot legalább szinten tartani. Elsősorban hazai gyártású fotócikkeket, színes filmeket és színes papírokat, feketefehér fotófilmeket, valamint speciális fekete-fehér nagyítópapírokat exportált a kft. a világ 59 országába.
Végelszámolással megszűnt: 2011.08.31.

Családi Intézet

  • Szervezet/testület

A főtéri Technika Házát, a Pannónia ház teljesen átépített és korszerűsített épülettömbjét 1982-ben adták át. Az épület a MTESZ Pest megyei szervezetének lett a szákháza, ahol helyet kapott a városi tanács anyakönyvi hivatala, a népességnyilvántartó hivatal és méltó elhelyezést biztosítottak a Családi Intézet (korábban Családi és Társadalmi Ünnepeket Rendező Intézet) munkájához is.

Dunakanyar Szolgáltató és Vegyesipari Szövetkezet

  • Szervezet/testület
  • 1954 - 2016

Vác város, valamint a váci járás 22 községe lakóinak a különféle szolgáltatás iránti igényét igyekeztek magas színvonalon kielégíteni.
A szövetkezet 1979-ben 106 szolgáltató egységgel működött, amelyekben hagyományos szolgáltatásokkal — női-férfi fodrászat, cipőjavítás, fényképészet, kozmetika, manikűr, pedikűr, férfi-női szabó tevékenységgel — foglalkoztak. Ezen túlmenően a szövetkezet propán-bután gáz és fűtőolaj házhoz szállítását is végzezte.
A szövetkezet a cipőjavító szakmában munkaerőhiánynyal küzd. Miután a cipőjavítás iránti igény vidéken még elég nagy, így gyorsjavító gépek beállításával próbálják a szakemberhiányt pótolni. A gyorsjavító gépek között rendkívül praktikus cipőtágító gépeket is lehet találni, amelyekkel a kisebb cipőjavító részlegeket is ellátja a központ.
A szövetkezet sződligeti elektromos részlege néhány dekás és több tonnás speciális egyedi transzformátorokat, fojtókat, áramváltókat és hullámzárakat készített.

Elektro Szignál Televízió

  • Szervezet/testület
  • 1989 -

Az Elektro Szignál televízió a térségben fogható legrégebben működő és legismertebb médium. Az ES tévét a rendszerváltás éveiben Vácon egy magánvállalkozó hozta létre, Magyarország első magán-televíziójaként. Első adását az M1 és az M2-es csatorna mellett 1989. március 15-én sugározta a váci Földváry tér lakásaiba. A kezdeti években az Elektro Szignál csak a város kábelhálózatán volt fogható, de a technika fejlődését követve fokozatos fejlesztéseken ment keresztül. 1995-ben megépült a váci adótorony, majd 1996-ban a fóti adótorony, így az ES műsorait az UHF 22-es, illetve az UHF 48-as csatornákon már az éteren keresztül is látni lehetett a térségben.
Az Elektro Szignál Televíziót 2005-ben vásárolta meg Vác önkormányzata, ennek megfelelően a műsorok többsége az önkormányzat megrendelése szerint készül. A televíziót a Váci Városimázs Nonprofit Kft. működteti és ez a köztulajdonban lévő cég adja ki a Váci Hírnök ingyenes lapot, amit havonta 13 ezer példányban terjeszt a lakosság részére.
-A televízió ügyvezetése folyamatosan törekedett arra, hogy az időközben kiépülő kábelszolgáltatók hálózatain is látható legyen az adás, így a földi sugárzáson kívül közel 40 település kábelhálózatán vált láthatóvá az ES. A televízió 2018 januárjától megszüntette a földfelszíni sugárzást, utána a Vác Városi Kábeltelevízió Kft., a UPC, az Invitel és a Telekom hálózatain lett fogható az adása a környező településken. Az ES Televízió 2018 márciusától közösségi műsor-szolgáltatói státusszal rendelkezik, ennek megfelelve a közszolgálati szemlélet alapján készíti adásait.

Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt.

  • Szervezet/testület
  • (1885) 1889 - 1948

Budapesten 1885-ben megalakult az „Első Magyar Kötő és Szövőgyár Rt.”. A társaság olyan helyet keresett, ahol a konkurenciával (osztrák, cseh textilipar) szemben alacsonyabb önköltséggel termelhet. Hosszas keresés után Vác mutatkozott a legalkalmasabb helynek.
Erre a célra a vasúti töltés, a kőfaragó műhely és a Neumann-féle (ecet-, likőr-és pálinka) gyár közt fekvő földrészt szemelték ki.
A képviselő-testület 1889. június 15-i ülésén 61. számú határozatával hozzájárult a terület díjtalan átengedéséhez a gyártelep létesítése céljából. A júliusi alapkőletételt követően október 28-án átadásra került a város első modern gyára.
(Létrejöttében része volt Weiss Bertoldnak, Weiss Manfréd testvérének is, aki 1896-ban a vállalat elnöki tisztségét is ellátta.)
Leichtner Benő lemondása után, 1896-ban a vállalat elnöke: Weiss Bertold lett, a vezérigazgató Jolesch Gyula. 1899-től Lőbl Ármin vetette át a váci kötő-és szövőgyár irányítását.
Löbl Ármin a csehországi Märischostrauban, 186­3-ban született. Anyanyelve cseh volt, és nagyon hibásan beszélt magyarul. A családon belül németül érintkeztek. Ennek ellenére rettentő patrióta volt, magyar és zsidó egyszerre. Az I. világháborúban nagyon sok hadikölcsönt jegyzett, melynek következtében, a háború után pénze „elúszott”, értéktelenné váltak a „papírok”. Nem rendelkezett nagy műveltséggel, de kitűnő kereskedelmi vénája volt, fejlett üzleti érzékkel. Magánemberként a család zsarnokként ismerte. Távolságtartó volt, gyermekeit szigorúan nevelte, de iskoláztatta őket. A vallási előírásokat szigorúan betartotta és betartatta a családjában.
Mikor ügyvezető igazgató lett, az épület még földszintes volt. Az ő szakértelme annyira megnövelte, hogy a szövőgyár Nagy-Magyarország legnagyobb szövőgyárává fejlődött. Figyelme kiterjedt a fejlettebb országok gyáraira. Tanulmányozta a Cseh- és Morvaország szövőgyárait. (1907-ben.) Az ő áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a gyár túlnőtte a város határait, és telephelyeket is létesített más városokban. Fióktelepe volt Aradon, Selmeczbányán, Hodrusbányán és Rohonczon. A gyár szövött és kötött árut, harisnyát, trikót, alsóruhákat, 156 féle sportcikket, mellényeket és katonai kesztyűket gyártott. Különlegessége volt a berlini kendő, gallérvédő és a vatelin. Területe (1910-es években) 11.000 négyzetméter volt, és 10 épületből állott. Munkások száma 1300 fő, akiknek 90%-a nő. Évi termelési képesség 3 millió K értékű áru. Hazai piaca az egész ország. Kiviteli piaca Anglia, a Balkán, Törökország és Egyiptom.
Negyedszázadon át vezette a gyárat, majd a Hitelbank konszernjéhez tartozó kötőszövő vállalatok vezérigazgatója lett.

FÉMO Fémipari Megmunkáló Kft.

  • Szervezet/testület
  • 1990 -

A FÉMO Fémipari Megmunkáló Kft 1991. óta működik korlátolt felelősségű társaságként. Jogelődje a FÉMÓ Kisszövetkezet volt, a BKV mozgólépcsők alkatrészeinek gyártása és felújítása fő profillal. A vállalkozás 100%-ban magyar magánszemélyek tulajdonában van. A vállalkozás a kezdetektől a jelenlegi tulajdonosokkal/ügyvezetőkkel működik, családi vállalkozásnak mondható. Ügyvezető Csapó Attila. Már a korai időszakban CNC megmunkálás tevékenységi körrel indult, és több év során alakult ki a jelenlegi géppark. A vállalkozás munkavállalói létszáma 2020-ban 16 fő. A cég telephelye Vác, Madách u. 2. sz. alatt található, cca 500 négyzetméteres alapterületű. A cég vezetése folyamatosan keresi a fejlődési lehetőségeket, a jelenlegi tevékenységének folytatása (négyütemű csillagmotorok gyártása repülőgépmodellekhez) mellett kutatás-fejlesztési tevékenység területén is.
A CNC maró, és a CNC esztergagépek mellett huzalszikragépekkel, tömbszikragéppel és CNC köszörűvel is rendelkeznek. Ezek a gépek elengedhetetlen kiegészítői a megmunkálás teljes vertikumának. Külön szerelőrészlegük van, ahol a jelenlegi szériamotorjaikat állítják össze
Már 15 éve – a német Airworld GmBh megrendelésére gyárt a Fémo Kft. négyütemű csillagmotorokat a modellsport számára, melyeket a német partner a világ 62 országába exportál. E magasszintű technikai sport igényeihez kellett alakítani a vállalkozás motorválasztékát. Ez folyamatos és szükségszerű fejlesztéseket igényel, mivel egyre korszerűbb és nagyobb teljesítményű motorokat kíván a világpiac.
Másik fő megrendelőjük az NCT Ipari Elektronikai Kft, mely a hazai piacon egyedülálló módon CNC gépeket gyárt. Ezekbe a gépekbe szállítjanak szervomotorokat ill. aszinkron főmotorokat.

Flóra és Fauna Mezőgazdasági Kistermelők Szövetkezete

  • Szervezet/testület
  • 1989 - 1998

A szövetkezet 1989 februárjában alakult, júliusra már 2800 tagja volt és 100 millió forint nyereségre tett szert.
1990 nyarára a "giliszta-biznisz" bedőlt és a tagok jelentős veszteségeket voltak kénytelenek elszenvedni.
A szövetkezet 1991-ben már felszámolási eljárás alá került.

Forte Fotokémia Rt., Vác

  • Szervezet/testület
  • 1947 - 2010

Az amerikai Kodak brit leányvállalata fotókémiai gyár építését kezdte meg 1913-ban Vácon. A termelés csak 1922-ben indult el. Hétféle fotópapírt gyártottak ekkoriban a váci Kodak gyárban, közöttük röntgenfényképezésre alkalmas papírt is.A II. világháború első évében az angol vezetőség elhagyta a gyárat, amit 1944-ben hadiüzemmé minősítettek át. A gyár gépparkját és nyersanyagait nyugatra szállították, az épületekre pedig december elején 49 bomba esett, komoly károkat okozva. 1947-ben a Kodak eladta a váci gyárat a Magyar Általános Hitelbanknak. 1948 elején a vállalatot államosították. Az államosításkor a gyár a Forte Fotokémiai Ipar Vállalat nevet vette fel. Ekkor még csak 129 fő dolgozott az üzemben. 1951-ben felépült a filmüzem. A fotópapír mellett beindult a filmek és fotólemezek gyártása is. A gyár 50 éves fennállásának évében, 1972-ben elindult a színes filmek hazai előállítása. Egyidejűleg a Forte gyár színes kidolgozó laboratóriumokat is nyitott. A gyár a termékeit az 1930-as évek közepétől exportálta a világ számos országába. 1972-ben például a fotópapír 52, a film 45 százalékát termelték külföldi piacokra; a világ 74 országába szállítottak. 1997-ben, a rendszerváltást követően pedig még mindig 50 országba szállítottak Forte márkajelű termékeket. A cég 1992-ben az állami tulajdonú vállalatok privatizálásakor részvénytársasággá alakult át. Ekkor vette fel a Forte Fotokémiai Rt. nevet. 2006-ban a cég 150-200 milliós mínuszt termelt. 2007. februárban leállt a termelés, és utcára kerül a vállalat összes dolgozója. 2004-ben felszámolási eljárás alá került, 2010-ben jogutód nélkül megszűnt.

Gábor József Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1948 -

1953-ig Váci Állami Általános Fiúiskola, 1965-ig Ilona Utcai Általános Iskola. Gábor József halála után egy évvel Vácon az Ilona utcát és az ott található iskolát Gábor Józsefről nevezték el, Gábor József Utcai Általános Iskola, majd 1975-től: Gábor József Általános Iskola. Az iskola 1991 után a Földváry Károly Általános Iskola nevet vette fel.

Gánti Tibor dr.

  • Személy
  • 1933. szeptember 10 - 2009. április 24.

Gánti Tibor 1933-ban született Vácott. Édesapja órásmester volt. A Naszályon tett diákkori kirándulásai egy életre megszerettették vele a természetet. Később is szívesen vonult vissza a Dunakanyarba. Középiskolai tanulmányait Vácott végezte, de az utolsó évben Budapestre került. Ott is érettségizett, majd a budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki karán szerzett diplomát. Több munkahely után (pl. a váci Forte Fotokémiai Kutató) ledoktorált élelmiszer-kémiai témában. Ezt követően ipari mikrobiológia témakörben szerzett kandidátusi fokozatot. A Magyar Biológiai Társaság főtitkára (1978-1986), a Természet Világa főszerkesztője (1980-1990). 1980-ban védte meg nagydoktori disszertációját az elméleti biológia területén. Címzetes egyetemi tanárként 1981-óta akadémiai kutató volt az ELTE Genetikai, illetve Növényrendszertani Tanszékén (1981-1999). Kutatómunkáját az MTA Ökológiai Modellező Csoportjának tudományos tanácsadójaként végezte. 1987. és 2002. között a Váci Múzeum Egyesület elnöke. 2003-tól a Collegium Budapest munkatársa volt. 2009-ben hunyt el Nagymaroson.
Egyetemi tanulmányok és tudományos fokozatok:
Dipl. Chem. Eng. Technical University, Budapest, 1958
Dr. techn. Technical University, Budapest, l962
Candidate of biol. Sci. Hungarian Academy of Sciences, l974
Honorary docent: Eötvös University, Budapest, 1974
Doctor of biol. Sci. Hungarian Academy of Sciences, 1980
Honorary professor: Eötvös University, Budapest, 1982
Munkahelyi pozíciók:
1951-1952 Laboratory assistant. Bacteriological Laboratory, Factory of Canned Food, Dunakeszi.
1953-1954 Laboratory assistant. Photochemical Research Institute, Vác.
1958-1965 Head, Yeast Laboratory, Yeast Factory, Budapest
1965-1974 Head, Biochemical Department. REANAL Factory of Laboratory Chemicals, Budapest
1974-1999 Scientific Consultant, Ecological and Modelling Research Group of Hung. Acad. Sci., Budapest
1992-2000 Director, Cogitator deposit company, Nagymaros
Tanári pozíciók:
1968-1972 Guest lecturer of industrial biochemistry, Eötvös University, Budapest
1974-1976 Guest lecturer of the theoretical biology, University of Gödöllô
1975-1979 Guest lecturer of the theoretical biology, József Attila University, Szeged
1978-1999 Guest professor of the theoretical biology, Eötvös University, Budapest
Egyéb pozíciók:
1968-1973 Member, Presidency of the Hungarian Biochemical Society
1978-1986 General Secretary, Hungarian Biological Society
1980-1988 Member, Presidency of the Hungarian Astronautic Society
1986-1992 President, Environmental Council of the Federation of Scientific and Technical Societies of Hungary
1980-1992 Member, Presidency of the Federation of Scientific and Technical Societies of Hungary
1980-1990 Chief editor of Természet Világa (a Hungarian journal, similar to the Scientific American)
2000-2001 Fellow of Collegium Budapest (Institute for Advanced Study)
Díjak, elismerések:
1982 Herman Otto díj
1986 MTESz díj
1989 Pro Natura medál

1-20 találat a 112 találat közül