34 találat látható

Iratképző
Győr Megyei Jogú Város Levéltára

Várady György

  • Személy
  • 1926 - 1980

Várady György (Nagyvárad, 1926. július 11. – Budapest, 1980. november 29.) Jászai mari-díjas magyar színrendező, színházigazgató, színész, érdemes művész.
A színészképzőt Nagyváradon végezte el 1944-ben. 1945-ben, a budapesti Színművészeti Akadémia befejezése után a nagyváradi Szigligeti Színházban kezdte pályafutását. Budapesten színész-rendező vizsgát tett. 1949-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd a szolnoki Szigligeti Színház főrendezője volt. Ezen kívül rendező-színész volt a Madách Színházban, a Belvárosi Színházban, és a Magyar Színházban. A Vígszínházban mint segédrendező, illetve mint rendező működött. 1953-tól egy évadon keresztül volt az Állami Faluszínház (1955-től Déryné Színház) főrendezője. 1963-ban kinevezték a győri Kisfaludy Színház igazgató-főrendezőjévé is, itt 1975-ig munkálkodott. A Győri Kamaraszínpad alapítója volt, ezen kívül részt vett a Fertőrákosi Barlangszínház, a Tác-Gorsiumi Nyári Játékok, valamint a Víziszínpad létrehozásában.
Szorgalmazta az új győri színház építését, kidolgozta az új színház működési elvét és tervét ötéves távlatra. Igazgatói munkássága alatt kezdték el a színház alapozását. Az 1970-es évek elején a város felkérésére a Győri Nyár művészeti tanácsadója lett. 1975-ben a Vidám Színpad főrendezőjévé nevezték ki, így halála előtti öt évét ismét Budapesten töltötte. 1985-től a Győri Kisfaludy Színháznál nevét díj őrzi.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 17 színész; 99 rendező

Szt. Orsolyita-rendi Ipari Leányközépiskola

  • Szervezet/testület
  • 1923 - 1948

Elődje, a kézimunka tanfolyam 1989-ban létesült, a négy polgárit végzett leányok családi nevelését célozta meg. A tanfolyam képezte a nőipariskola alapjait. A m. kir. Kereskedelmi Miniszter 79.595/1923. rendeletével "Nőipariskola" címet adományozott, ami három évfolyamú, gyakorlati irányú szakiskolát jelentett. Megfelelő oktatási környezetet biztosító helyre 1940-ben kerültek, Sz. Orsolya Rend dr. Hóman Ottó tanintézete néven.
A m.kir. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 80.200/1941.V.2. sz. rendeletével hozzájárult, hogy a nőipariskolát az 1941/42-es tanévtől leány középiskolává szervezzék át.
(Szt. Orsolyita-rendi Ipari Leányközépiskola és Nőipariskola)
1948-ban az iskolát állami kezelésbe veszik.

Revita Televízió Győr

  • Szervezet/testület
  • 1993 - 2013

A Revita Televízió 1993 és 2013 között működő kereskedelmi televízió. A társaság fő tevékenysége televíziós műsorok készítése, de reklám- és referenciafilmek, útifilmek gyártásával is foglalkozott. Megrendelői között megtalálható volt többek között az Audi Hungaria Motor Kft., az E.on, az ÉGÁZ, a Cereol, a Kisalföld Volán, a Magna Steyr, a Fliegl, a Nokia, a Philips, a SAPU, a Mayer, a Graboplast, a Quaestor, az Integrál Hexa, a Leier és a Hödlmayr.
A szerkesztőség nagy hangsúlyt fektetett a helyi hírek és a tematikus magazinműsorok készítésére. A televíziós műsorokat 22 szakember állította elő, valamennyien képzett műsorvezetők, riporterek, operatőrök, vágók, rendezők.
Heti öt alkalommal jelentkeztek hírműsorai, amelyek a város és a régió legfontosabb politikai, kulturális, gazdasági és sporteseményeiről számoltak be.
A Híradó után Téma címmel hírháttérműsort is készítettek, mely a legfontosabb eseményeket kompetens stúdióvendégek segítségével dolgozta fel részletesebben. Sportműsorai minden helyi élvonalbeli klub életét bemutatták, sportközvetítései révén pedig ott voltak a legjelentősebb csapatok mérkőzésein (kézilabda, labdarúgás, futsal, kosárlabda). Természetesen nem feledkeztek meg a tömegsportról és az utánpótlásról sem, minden jelentős városi – vagy Győrben megrendezett nemzetközi – eseményről beszámoltak nézőiknek.
Tematikus magazinjaik a kultúrától az életmódon és a gasztronómián át, a gazdaságon, politikán, szolgáltatóiparon keresztül egészen a regionális eseményekig, az élet szinte minden területét feldolgozták.
Kapcsolatrendszerüket nemcsak helyben, hanem regionálisan és országosan is kiépítették, sőt, még határon túli televíziós partnerük is volt. Alapító tagjai voltak a Nyugati Régió televíziós együttműködésnek, a West Pannon Audiovizuális Klaszternek.
2007-ben a televízió két elismerésben részesült: „Kisalföldi Presztízs Díjak - a közösségért” és „Príma Díj - elektronikus média” kategóriákban. Ezek a sikerek azt jelzik, hogy a Revita Televízió jó úton járt, s 15 éves áldozatkész munkájával a régió egyik legdinamikusabban fejlődő médiumává vált.

Quantum Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola, Győr

  • Szervezet/testület
  • 1994 - 2015

A Quantum Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola 1994 ben nyitotta meg kapuit Győrben. Első éveiben szakmunkások szakközépiskolájaként működött, amikor 2 tanév alatt érettségire készitette fel diákjait. Ezt követően érettségizetteket készitett fel OKJ szakmai vizsgára nappali tagozaton. Fő ágazatai logisztika, külkereskedelem, belkereskedelem, idegenforgalom. Több ezer tanuló végezte itt tanulmányait. 2010 után ismét megnyitotta kapuit a 8. osztályt végzetteknek, és szakács, pincér, kereskedelmi eladó szakon valamint kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolaként működött. A megváltozott állami finanszirozási rendszer lehetetlenné tette további működését, ezért 2015 augusztus 31.-én jogutód nélkül megszünt. https://www.facebook.com/pages/category/School/Quantum-%C3%9Czleti-Szakk%C3%B6z%C3%A9piskola-%C3%A9s-Szakiskola-Gy%C5%91r-128133197284958/

Petz Lajos Egészségügyi Középiskola és Kollégium

  • Szervezet/testület
  • 1963 - 2006

1963-ben a Kazinczy Gimnázium kebelén belül és annak épületében jött létre, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola néven. 1986-ban önálló épületet kapott, melyben 600 áplónő és aszisztens képzését biztosították.(150 férőhelyes diákszálló, 12 tantermes szakközépiskola, valamint egy 300 adagos melegítő konyha, étteremmel.)

Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ

  • Szervezet/testület
  • 1971 - 2016
  1. június 30-án a győri Magyar Vagon- és Gépgyár tervpályázatot hirdetett a győri ifjúsági ház (PSVMK) felépítéséhez. 1970 őszén megkezdődött a kivitelezés és 1971. január 25-én Gede Jenőné, a KISZ Győr városi Bizottságának első titkára helyezte el az intézmény alapkövébe az “időkapszulát”, mely tartalmazta a makett fényképét, a tervrajzokat, különböző címletű pénzeket és az aznapi sajtótermékeket. A házat 2016 március elejére lebontották.

Katolikus Tanitóképző, Győr

  • Szervezet/testület
  • (1778) 1894 - 1948

A győri tanítóképzés több mint 235 éves. 1778. július 1-jén nyílt meg a Ratio Educationis rendelkezései alapján Győr város Nemzeti Iskolájában a történelmi Magyarország második mesterképző tanfolyama. Tradicionálisan Nyugat-Magyarország tanítójelöltjei és tanítói látogatták az intézményt, de szép számmal gyarapították mesterségbeli tudásukat Kolozsvárról, Munkácsról, Felvidékről érkezők is. Az egykori anyakönyv, a Protocollum ad Magisteria Praeparandorum de anno 1778 arról tanúskodik, hogy 1778 és 1847 között a tanítói mesterségről 993-an szereztek "Testimonium"-ot (bizonyosságlevelet), és térhettek vissza az iskolákba „a szellemugar megmunkálására”. 1847 októberében önálló intézményként, önállótestülettel a pannonhalmi főapát, a csornai prépost, a győri káptalan, Moson megye és Győr város anyagi támogatásával folytatta a Mesterképző Intézet a tanítók képzését, továbbképzését. Az önálló katolikus mesterképzőben a tanítás időtartama két év lett.
A tanítóképző intézet az 1869/70-es tanévtől vált háromévessé az 1868. évi 38. törvény értelmében. Az átmeneti tanterveket dr. Zalka János megyés püspök tervei alapján készítették. Ebben a tanévben jelölte ki a megyés püspök az intézet gyakorlóiskolájának a belvárosi hatosztályos elemi iskolát. 1875. október 20-án megnyílt az Állami Tanítónőképezde, Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelete alapján. A kor színvonalán álló tanterv, haladó polgári szellemű tantestület, igényes pedagógiai tevékenység jellemezte az intézetet.
1884-ben elkészült az állami intézet új épülete (jelenlegi Kiss János utcaiépületszárny), majd a püspök is új épületet emelt a fiúképzősöknek (mai gyakorlóiskola). A miniszteri rendelettel előírt négyéves tantervű tanítóképzés Győrött 1893-ban kezdődött. Ebben az évben megszűnt a soproni katolikus tanítóképző, melynek feladatait a győri képző vette át. Ettől a tanévtől nevezték ki a képző gyakorlóiskolájának első önálló vezetőjét, Öveges Kálmánt.
Dr. Zalka János megyés püspök 1894. szeptember 1-jén kelt levelével az alapítványi intézetet a győri egyházmegyének ajándékozta.
Az első világháború hosszú időre megtörte az intézetek fejlődését.
Az 1920/21-es tanévtől megindult a hatéves tanítóképzés, 1923/24-től öt évre változott. 1926 szeptemberében a Szent Orsolya Rend is megnyitotta tanítónőképző intézetét, amit az államosítás 1948-ban megszüntetett. A tanítóképző intézet a magyar tannyelvű iskolákban érvényes képesítés mellett 1927-től horvát, majd 1928-tól német tannyelvű elemi iskolában való tanításra is adott ki diplomát.
Az 1938. évi XIII. és XIV. tc. alapján a győri tanítóképző is átszerveződött négyéves líceummá és kétéves tanítóképző akadémiává. 1945/46-ban volt az első líceumi érettségi, amit agyakorlatban egy év múlva követett a "képesítő vizsgálat".
Az 1948. XXXIII. tc. az intézményeket államosította. A tanítóképző pedagógiai gimnáziummá alakult, majd egy év múlva a hagyományos 4 + 1 formában működött tovább. A fiú- és a leány tanítóképző összevonására 1953-ban került sor, az összevont intézmény a Megyeház utcai épületben (ma: Liszt Ferenc u. 42.) folytatta tevékenységét.

Jókai Mór Óvoda, Általános és Szakképző Iskola, Győr

  • Szervezet/testület

Megszűnt 2011-ben. Az óvodások és az általános iskolások a Kovács Margit Általános Művelődési Központhoz kerültek át, a középiskolások a Krúdyba, a megüresedő épületbe pedig a Szent-Györgyi iskola költözött.

Horváth József

  • Személy

Egykori MDF tag, Győr MJV Önkormányzatának képviselője, jogtanácsos, ügyvéd, az Antall kormány köztársasági megbízottja 1990 - 1994.

Győri Polgári Lövész Egyesület

  • Szervezet/testület
  • 1650 -

A Raaber Schützengesellschaft 1650-ben alakult meg Győrött. Nevezetes esztendő volt 1650: Zichy István volt akkor a városparancsnok-kapitány, a sok osztrák vámagykapitány között ezúttal magyar. Amikor a győri magyar polgárok megunták a német Schützengesellschaft nevet, magyar elnevezést adtak neki, és lett 1827-ben Győri Lövész Társulat.
Ennek már országos hírű tagjai voltak, nagy lövészversenyeket rendeztek. 1937-től Győri Polgári Lövész Egyesület a neve. Az is dokumentált tény, hogy a lövészklub még 1946-ban is a „Győri Polgári Lövész Egyesület mint az 1650- ben alakult Győri Lövész Társulat jogutóda” szövegű pecsétet használta a Győr város építtette Bácsai úti lőtér tulajdonjogáért folyó levélvitákban. Mivel az MHSZ ezen a bázison folytatta a lövészsportot, és újabban a Győri Lövészklub nevet viselő egyesület szintén a Bácsai úti lőteret használja, a jogfolytonosság immár három és fél évszázada fennáll. Forrás: Kisalföld, 2000. január 29.

Győri m. kir. gróf Apponyi Albert Leánygimnázium

  • Szervezet/testület
  • 1908 -

Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter 1908. április 13-án engedélyezte, hogy 1908. szeptember 1-én megnyílhat Győr első felsőbb leányiskolájának első és ötödik osztálya.
Az új oktatási intézmény az iskola épületének átadásáig ideiglenes jelleggel a Czuczor Gergely utca 26-ban kezdte meg működését. Strasser Sándor, az iskola első igazgatója 28 éven át, 1936-ig állt az intézmény élén, amely az ő vezetésével vált a győri leánynevelés központjává. Az alapítás idején, az iskola jellegéből adódóan a heti 26-28 órás foglalkozások nagy részét a humán műveltséget adó tantárgyak alkották, míg a heti 2 órás mennyiségtan és az ugyancsak alacsony óraszámban tanított természettudományos tantárgyak csak az alapfogalmak megtanítására szorítkoztak.
Az osztályok száma és a tanulói létszám folyamatosan nőtt, így egyre sürgetőbbé vált a kormányzat által ígért új iskolaépület átadása. 1913. nyarára már el is készült a háromszintes, impozáns épület. A tervek és a statikai számítások Orth Ambrus és Somló Emil, a kivitelezés Hlatky-Schlihter Gyula győri építési vállalkozó szakértelmét dicséri.
"A női hivatás maradéktalan betöltése" mellé egyre inkább a megélhetést biztosító és a felsőoktatási intézményekben folyó tanítás előkészítő ismeretanyagának átadását várták a leányiskoláktól is. Ennek jegyében indult Győrött is mozgalom azért, hogy a hatosztályos felsőbb leányiskolát fejlesszék tovább teljes jogú, egyetemekre is felkészítő nyolcosztályos középfokú oktatási intézménnyé.1916-tól hétosztályos felsőbb leányiskolaként, 1917-től nyolcosztályos leánygimnáziumként működhetett iskolánk, és az 1919-20-as tanév végén adott először érettségi bizonyítványt . Iskolánk 1927-ben leánylíceummá alakult.Amikor fennállása 25. évfordulója megünneplésére készült,az 1932-33-as tanévben, visszakapta gimnáziumi rangját. Az iskola hivatalos neve 1933. és 1944. között Győri Magyar Királyi Állami Apponyi Albert gróf Leánygimnázium, majd 1945. és 1950. között Győri Állami Apponyi Albert Leánygimnázium. 1936. július 1-én nyugalomba vonult Strasser Sándor igazgató, tanügyi főtanácsos, akinek a helyére 1936. október 6-án dr. Gábor Gézát, a soproni leánylíceum magyar-latin szakos tanárát nevezte ki a művelődési kormányzat.
Az 1941-42-es tanév során, 1941. november 18-án dr. Puhr Ferenc a szegedi gyakorlógimnázium német-latin szakos tanára vette át az intézet vezetését.
A középfokú oktatási intézmények átszervezése 1950-51-ben fejeződött be egy sor áthelyezéssel, igazgatócserével, és ahol eszmei-politikai szempontból a felettes hatóság szükségesnek tartotta - az iskola nevének megváltoztatásával. A névváltozáskor először csak az vált biztossá, hogy Apponyi Albert neve - a politikai rendszer jellegéből adódóan - nemkívánatos. Az új névadót az iskola tanári testülete választotta ki egy - a Művelődési Minisztérium által összeállított - névjegyzékből. Az 1950-51-es iskolaév tanári testülete - egyedüliként az országban - Kazinczy Ferencet választotta névadóul.

Győri m. kir. Állami Révai Miklós Főreáliskola

  • Szervezet/testület
  • 1787 -

Az iskola első őseként a Mária Teréziától 1777-ben kiadott Ratio Educationis reális irányzatának megfelelően megnyiít Győrött 1787. őszén a ,,Kir. Nemzeti Főbb Iskola" mellett a ,,Kir. Nemzeti Főbb Rajzoló Iskola". Ezt szervezte meg és szerelte fel Révai Miklós. 1848. óta a „Szab. Kir. Győrbelvárosi Elemi Főtanoda" mellett mint „Győri Kir. Népfőtanodai Rajziskola" működött, majd 1850—51-ben „Szab. Kir. Győrbelvárosi Alsó Mű- és Elemi Főtanodává" lesz. 1852—53. évtől mint „Katolikus Alreáltanoda" szerepel és 1860 — 61-től „Szab. Kir. Győrbelvárosi Nyilvános Alreáltanodá“-vá lesz. Ez az iskola elkülönül társiskoláitól is és előbb az Andrássy-úti 43. sz. telek épületébe, 1865-től pedig a régi Megyeháza épületébe költözik. 1870 ben községi lesz. 1873 — 74-től „Állami Főreáliskola" néven működik. 1875—76-ban volt benne az első érettségi vizsgálat. Teljes 8 osztályúvá 1877-78-ban lesz.
1893 ban a Honvéd-ligetben épülti épületébe költözik. A tanulók számának rohamos emelkedése miatt 1914-ben a tőszomszédos városi bér- házban kellett bérelnie egy négyszobás lakást. Ez a megoldás azonban a népes (1918 — 19-ben 649 a nyilv, tanulók száma) osztályok elhelyezésére nem bizonyult kielégítő megoldásnak, ezért az igazgatóság az iskolát visszaszorította épületének keretei közé, 1921—22-ben vette fel címébe az iskola nagy alapítójának, Révai Miklósnak a nevét.
Az 1934, XI. t.-c. 43, §-ában foglalt felhatalmazás szerint a VKM. megszüntette a reáliskola I. o. tantervét s helyébe a reálgimnáziumi tantervet vezette be.
1935 — 36. iskolaévtől az iskola megkezdte gimnáziumi átalakulását az első osztállyal. Ettől a tanévtől az iskola neve: „Győri M. Kir. Állami Révai Miklós-Gimnázium".
Az ötvenes években vegyes típusú lett: mintegy 20 évig szakközépiskolai osztályai is voltak. Második virágkora a hatvanas évektől a tagozatos osztályok belépésével kezdődött meg. Tanulmányi, sport és kulturális munkája révén az intézet fontos szepet játszik a megyében. A Révai gimnázium a továbbtanulni akaró, kiváló tehetségű diákokat vonzotta, s a tanári kar a szülők áldozatvállalásával eleget tudott tenni a megnövekedett igényeknek. Eredményeit országszerte ismerik. 1980-tól ismét csak gimnáziumi osztályokkal rendelkezik az iskola. 1992-től új osztálytípusokkal gyarapodtak: hatévfolyamos képzés.

Győri Lloyd Kereskedelemi Testület

  • Szervezet/testület
  • 1856 - 1948

A győri Kereskedelmi Gyülde Győr kereskedőinek, különösen a gabonakereskedőknek volt a testülete, mely 1856-ban alakult meg. Azért, hogy más kereskedőket is bevonhassanak az üzleti forgalomba, és élénkebbé tehessék az egyesületi életet, újabb helyiségekre volt szükségük.
Az épület tulajdonjogát a győri Kereskedelmi Gyülde 1862. április 24-én kapta meg, majd megnyitására 1862. április 27-én került sor.
A Kereskedelmi Gyülde 1872-ben megújította alapszabályát, melyben elnevezését „Győri Lloyd”-ra változtatta.
A Lloyd épület megnyitására 1885. december 29-én került sor ünnepélyes keretek közt.
A Győri Lloyd 1935-ben költözött el az épületből.

Győri Kisfaludy Irodalmi Kör

  • Szervezet/testület
  • 1909 - 1948

Alapszabályát a m. kir. belügyminister az 1909. évi 15.454. szám alatt láttamozta. A kör tevékenysége az első világháború idején stagnált, majd az 1920-as évek elején erőteljesen fellendült. Ezekben az évtizedekben számos olyan felolvasó ülést tartott tak Győrött, amelynek országos visszhangja volt.
A kör irataiból megtudható, hogy 1921. április 24-én állították fel újra régi helyén, az akkori Erzsébet téren a Kisfaludy-szobrot. Az ünnepi beszédet dr. Gálos Rezső irodalomtörténész mondta. A két Kisfaludy emléktábláját a kör támogatásával 1926. október 31-én helyezték el a Kisfaludy utca 24. számú ház falán (ma is ott látható). Az emléktáblát Birkmayer János kőfaragó mester készítette.
A Györi Szemel kiadója.

1-20 találat a 34 találat közül