516 találat látható

Iratleírás
Vác Város Levéltára
Részletes keresési lehetőségek
Nyomtatási előnézet Hierarchy Megtekintés:

231 eredmények digitális objektummal/tartalommal Digitális objektummal rendelkező találatok

Püspökvác Mezőváros Tanácsa Tanácsi iratok

Püspökvác törökkor előtti levéltári iratanyaga megsemmisült, az ezt követő korszak iratanyaga is részben elpusztult, részben erőteljesen és szakszerűtlenül többször is selejtezték. Az 1743-ig területileg és közigazgatásilag osztatlan Vác város levéltári anyagát sem a korábbi, sem a jelenlegi rendezés során nem választottuk el az ekkor alakuló Püspökvác (illetve Káptalanvác) iratanyagától. Az 1712 és 1769 között önálló jobbágyközség, Kisvác iratanyaga nem maradt fenn, de a település történetére vonatkozó kevés irat megtalálható az „anyaközség”, Püspökvác irataiban.

Püspökvác Mezőváros Tanácsának iratai

A török fennhatóság alól Vác 1686-ban szabadult fel végleg, ekkorra épületállománya teljesen romokban hevert, állandó lakossága nem volt, földjei parlagon. Az újjáépítő munkát azonnal megkezdték, de hadi események (Rákóczi szabadságharc), valamint természeti katasztrófák évtizedekig hátráltatták azt. Az 1731-es tűzvészt követően - melyben az akkor 229 belvárosi házból 198 leégett - kezdődtek meg a nagy püspöki építkezések. A XVIII. század második felére, az 1770-es évekre alakult ki a zömmel középkori alapokra épített barokk város.
A város újranépesülése részben a püspökök szervezett telepítő munkájának, részben spontán beköltözéseknek köszönhető. Az újjáépítést és a gazdaság talpra állítását célul kitűző püspök-földesurak különböző kedvezményekkel - ingyenes házhely, építőanyag, adókedvezmények - igyekeztek idecsalogatni a kizárólag katolikus telepeseket. A betelepülők zöme - a visszatelepülő magyarok mellett - német nyelvterületről érkezett, de csehek, morvák, szlovákok, szerbek, horvátok, sőt franciák és olaszok is jöttek. Ez a heterogén eredetű lakosság a XVIII. század végére vált öntudatos váci polgárrá. Fejlődésnek indult a mezőgazdaság - különösen a szőlőtermesztés - és a kézművesipar is.
A korra jellemző vallási békétlenség a városszerkezet alakulására is hatással volt. A török idők alatt protestáns hitre áttért lakosságot igyekeztek visszatéríteni a katolikus vallásra. A püspöki székvárosban 1712-ben Kollonich püspök megtiltotta a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását. A reformátusok ezért a várostól északra fekvő területre költöztek, ahol Kisvác néven jobbágyfalut alapítottak, ami külön élt és működött 1769-ig.
Sajátos újabb kettősség a korabeli város felosztása a Püspökség és a Káptalan birtokjoga szerint. Megegyezés alapján a Káptalan - mint önálló testület - Vác földesúri jövedelmeinek 1/8 részét kapta volna, de perre került sor, mivel a püspöki uradalom nem fizette ezeket a jövedelmeket. A per a város tényleges felosztásával fejeződött be, a Káptalan az elmaradt összeg fejében megkapta a város és határa 1/8-ad részét. Ettől kezdve Káptalan-Vác külön közigazgatási egységet alkotott, külön tanáccsal, pecséttel, önálló céhszervezetekkel. Vác ikerváros lett, s a két mezőváros - Káptalan-Vác és Püspök-Vác - csak a közös ügyeket tárgyalva alkotott közös bizottságot.

Püspök-Vác Mezőváros

Váci Kerékgyártó Céh iratai

  1. kötet Mesterek nyilvántartása 1781–1855
  2. kötet Tanonclajstrom 1754–1833
  3. csomó Egyes személyekre vonatkozó iratok 1734–1863, é. n.
  4. csomó Keresztlevelek 1718–1859 A–Z
  5. csomó Iskolai bizonyítványok 1841–1863 C–W
  6. csomó Határozatok, kérvények 1830–1863
  7. csomó Számadások 1838–1852
  8. csomó Nyugták 1826–1863

Püspökvác Mezőváros Tanácsa Végrendeletek

A végrendeletek gyűjteménye számozatlan és számozott sorozatra oszlik. Az előbbibe több, a rendezésig felbontatlan végrendeletet is besoroltunk. A számozott sorozat nem követ szoros időrendiséget, mivel főként az 1850 előtti egy-két évtizedben több korábban keletkezett végrendeletet is utólag vettek nyilvántartásba. A számozott végrendeletekhez mutatót is készítettek. A végrendeletek másolati könyvei közül csak egy maradt fenn, de ebbe csak csekély számú végrendeletet másoltak be.
A vezetékneveket a ma előforduló formában adtuk meg, kivéve, ha ez nem volt megállapítható. Hasonlóan jártunk el a német nevekkel, melyeket a mai helyesírás szerint írtunk át, megadva az eredeti alakot is. S ha több változatban is előfordult egy-egy név, akkor zárójelben megadtuk az előforduló változatokat is. Zárójelben adtuk meg – ha megállapítható volt – a férj feleségének a nevét, amikor a házaspár nem együtt végrendelkezett.

Váci Kovács és Bognár Céh iratai

  1. kötet Céhszabályzat 1815
  2. irat Remekelési szabályok 1827
  3. kötet Céhjegyzőkönyv 1782–1871
  4. kötet Mesterek felvételének jkv. 1725–1759
  5. kötet Felszabadult tanoncok nyilv. 1727–1749
  6. kötet Molnár Máté vándorkönyve 1842
  7. irat Reichstein, Ludwig szabadulólevele 1858
  8. irat Webatovics József szabadulólevele 1862
  9. füzet Bonifert István tanoncigazolványa 1882
  10. csomó Egyes személyekre vonatkozó iratok 1727–1870 Cs–Sz + több személy
  11. csomó Keresztlevelek 1723–1829 B–Z
  12. csomó Iskolai bizonyítványok 1857–1871 K–V
  13. csomó Iparengedélyek 1864–1868 A–N
  14. csomó Vegyes iratok 1740–1839, .
  15. csomó Számadás befizetett pénzösszegekről 1781–1788
  16. csomó Nyugták 1808–1875

Váci Csizmadia Céh iratai

  1. kötet Céhszabályzat 1781 (Függőpecséttel)
  2. kötet Általános céhszabályzat 1828 „Közönséges céhbeli cikkelyek…”
  3. kötet Tanonclajstrom 1785–1874
  4. kötet Társpohár befizetések nyilvántartása 1818–1889
  5. füzet Csizmadia kölcsönös raktári egylet alapszabályzata é. n.
  6. füzet Jegyzék a temetkezési illetékekről, 1860
  7. irat Straub Jakab (Jakob) szabadulólevele 1783
  8. irat Borovatz Pál (Pavel) szabadulólevele, 1815
  9. irat Fischer Fülöp (Philipp) szabadulólevele, 1854
  10. csomó Keresztlevelek 1720–1834 A–W
  11. csomó Kérvények, határozatok 1759–1888 (Váci Csizmadia Ipartársulat is)
  12. csomó Álmesterek (kontárok) eltiltása mesterségük gyakorlásától 1794–1795
  13. csomó Horváth József remekelésével és mesterré fogadásával kapcsolatos iratok, 1845–1846
  14. irat Statisztika a váci irgalmasrendi kórház betegeiről, 1836–1837 (Nyomtatvány)

Váci Német Varga Céh iratai

  1. irat Céhszabályzat 1754
  2. kötet Céh-taggá fogadások jegyzőkönyve, 1728–1899
  3. kötet Tanonclajstrom 1731–1838
  4. kötet Tanonclajstrom folytatása 1838–1881
  5. füzet Felszabadított tanoncok jegyzéke, 1791–1848
  6. kötet Számadási könyv 1782–1849
  7. irat Steiser János (Johann) mesterlevele 1861.
  8. irat Borovatz Pál (Pavel)szabadulólevele, 1815 (Csak iratpótló!)
  9. irat Straub József szabadulólevele, 1828
  10. irat Lidermayer József szabadulólevele, 1858
  11. irat Sikrist Adam szabadulólevele, 1872
  12. irat Liptay József községi bizonyítványa, 1761
  13. irat Burján Samu püspöki uradalmi jószágkormányzó válasza Drexler Márton királyi céhbiztos levelére, 1782
  14. csomó Határozatok, kérvények 1805–1843
  15. csomó Számlák 1809, 1862

Váci Kőfaragó és Kőműves Céh iratai

  1. kötet Céh-taggá fogadások jegyzőkönyve, 1732–1877
  2. kötet Legények nyilvántartása 1802–1875
  3. kötet Felszabadult tanoncok jegyzéke, 1734–1883
  4. kötet Tanonclajstrom 1731–1891
  5. füzet Felszabaduló legényekre vonatkozó rendszabályok é. n
  6. kötet Pénztárkönyv 1818–1886
  7. kötet Számadási könyv 1851
  8. csomó 12 db mesterremek 1841–1868,
  9. kötet Spiszák (Spissák, Spitsák) József vándorkönyve, 1843
  10. irat Oravecz András útlevele 1845
  11. irat Mesterlevél minta é. n.
  12. irat Zoller Márton (Martin) szabadulólevele, 1734
  13. irat Mändl Antal (Anton) szabadulólevele, 1837
  14. irat Spiszák (Spissák, Spitsák) József szabadulólevele 1843
  15. irat Bergl András (Andreas) szabadulólevele 1870
  16. csomó Egyes személyekre vonatkozó iratok 1742–1872, 1883, A–Z,
  17. csomó Keresztlevelek 1752–1886 E–Z
  18. csomó Iskolai bizonyítványok 1848–1886 B–W,
  19. csomó Vegyes céhiratok 1754–1881, (Határozatok, kérvények, levelezés)
  20. csomó Számadások 1853–1872, 1880
  21. csomó Nyugták, számlák 1793, 1817–1882,
  22. irat Szerződés az irgalmas rendi kórházzal 1854
  23. irat A városi kórház javára adakozó személyek névsora 1872 (Nyomtatvány)

Váci Német Szabó Céh iratai

  1. kötet Tanonclajstrom 1858–1868
  2. kötet Felszabadult tanoncok jegyzéke, 1843–1873
  3. kötet Számadási könyv 1804–1878
  4. kötet Adóskönyv 1804–1873
  5. irat Roshinski János szabadulólevele 1860
  6. irat Paradeisser Mihály eltiltása új ruhák készítésétől 1755
  7. csomó Keresztlevelek 1738–1828, A-Z

Váci Asztalos Céh iratai

  1. kötet Általános céhszabályzat 1815
  2. kötet Általános céhszabályzatból kivonat 1834, 10–20. cikkely
  3. kötet Céhtaggá fogadások jegyzőkönyve 1743–1871
  4. kötet Mesterek felvételének jegyzőkönyve 1785–1868
  5. kötet Tanonclajstrom 1833–1870
  6. kötet Bejárások nyilvántartása 1780–1852
  7. kötet Pénztárkönyv 1826–1870
  8. kötet Számadási könyv 1831–1865
  9. irat Zoller Mihály szabadulólevele 1838
  10. irat Pichler Frigyes (Fridrich) szabadulólevele, 1846
    11.. csomó Egyes személyekkel kapcsolatos iratok 1864–1872, B–V
  11. csomó Vasárnapi iskolai bizonyítványok, 1859–1872 B–S
  12. irat Galgóczi Pál asztalossegéd temetésével kapcsolatos rendelkezés 1861
  13. irat A magyar kormány rendelete a remekeléssel kapcsolatban 1851
  14. csomó Számadások 1857–1872,
  15. csomó Pénzügyi iratok 1847–1872, Pénzek ki- és befizetése
  16. csomó Nyugták 1823–1869.
1-20 találat a 516 találat közül