Közzétett
Közzétett
Közzétett
A szabad királyi városok II. József halála után nem nyerték vissza széles körű önkormányzatukat, egyre inkább a Helytartótanács és a Magyar Kamara irányítása alá kerültek. A kormányszékek utasításainak végrehajtásáról, a városi önkormányzat pontosabb ellenőrzéséről a királyi biztosokon keresztül gondoskodott az udvar. Így jogkörük – 18. századi elődeikhez viszonyítva – a 19. sz. első
évtizedeiben egyre sokoldalúbbá vált, és a városok életének minden területén egyre inkább beleszóltak az ügyekbe.
Az anyag tartalmazza a királyi biztosi ülések jegyzőkönyveit (1840–1845), a Helytartótanács leiratait, a királyi biztos és a városi tanács levelezését, a városi tisztviselőknek a királyi biztoshoz írt leveleit. A királyi biztosi ülések jegyzőkönyveiben számos, a város polgáraira vonatkozó adat található, így a városnak hitelt nyújtók névsora is. Különösen érdekes források a város
polgárainak a királyi biztoshoz írt folyamodványai. Az iratanyag latin, német és magyar nyelvű.
Közzétett
Az állag latin nyelvű, az eredeti számozás szerint rendezett. Bajzáth a keletkezés időpontját vette alapul, és az iratokat nem kapcsolta. Az anyag kis mennyisége miatt a darabonkénti átnézés sem jelent problémát a kutatónak. Az iratok közt sok a feljegyzés jellegű fogalmazvány. A királyi biztosnak a város ügyeibe való sokoldalú beleszólási jogát, és a kormányszékek személyével
kapcsolatos elvárásait az irategyüttes még töredékességében is mutatja. Ahol az anyag kiegészítésre szorul, érdemes a városi tanács jegyzőkönyveit is megnézni. Bajzáth György iratait legnagyobbrészt Iszkaszentgyörgyön, birtokai központjában keltezte, és az irategyüttes a Bajzáth család iratainak (FML XIII. 2.) rendezése során került elő. Az iratok hátlapján lévő jelzet arra mutat, hogy Bajzáth György ezt az anyagot egyéb hivatalos irataitól elkülönítve kezelte.
Közzétett
Az állagban nagyobb mennyiségű magyar nyelvű irat is található. Itt fontos információk találhatók a fehérvári polgárjoggal rendelkezők összetételére vonatkozóan. Egyes folyamodók (1783) panaszolták, hogy csak németeket vettek be a városi polgárok sorába. Itt-ott számszerű utalásokat is találunk ezzel kapcsolatban.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Székesfehérvár 1688. május l9-én szabadult fel a török megszállás alól, de a város 15 évig nem nyerte vissza szabad királyi városi rangját, hanem az udvari kamarától függő kamarai adminisztráció igazgatása alá került. Első bírája nem választott, hanem kinevezett tisztviselő volt. 1692-től kétévenként történt a magisztrátus megújítása – ugyanazt a személyt nemegyszer, néhány éven belül újra bíróvá választották – arra azonban, hogy ugyanaz a bíró 6-8 évig egyfolytában helyén maradjon, csak 1754 után tudunk példákat. A szenátorok száma 1692-től általában 12, hat a magyarok, hat a németek részéről.
A töröktől visszafoglalt városba 1689–90-ben indult meg a németek nagyobb arányú beköltözése.
Az osztrák tartományokból, valamint különböző német területekről – Bajor, Hessen-Nassau, Lotharingia, Szilézia – érkeztek betelepülők. A betelepítés/betelepülés elsősorban a 17. sz. végétől az 1820-as évekig volt nagyobb mértékű, a 18. század második felében már kevésbé jelentős.
Székesfehérváron a német polgárság asszimilációja a 18. század vége óta folyamatosan zajlott. Fényes Elek 1830-ban még kétezer főre becsülte a fehérvári német lakosság lélekszámát. Ez a város összlakosságának kb. 10%-a volt akkor. Az asszimilációs folyamat a 19. sz. közepére befejeződött. Ezt gyorsította, hogy a betelepülő németek római katolikusok voltak. Az 1703. évi privilégium-levéllel kapta vissza Székesfehérvár régi kiváltságait, ettől kezdve az egész polgárság részt vett a bíró és a tanács megválasztásában, majd ezt a szerepet 1726 után a választott község vette át. A városi kormányzatnak, mint önkormányzati szervnek szabályalkotási, igazgatási és jogszolgáltatási jogköre volt a város területén. Ezt elsősorban testületi szervei útján gyakorolta.
Legfontosabb, mindhárom feladatkört ellátó testülete a belső tanács, a magisztrátus volt, élén a bíróval. A külső tanács – élén a szószólóval – szintén 12 tanácsosból állt, a belső tanács tanácsadó szerveként működött, és elsősorban a városi kormányzat szabályalkotó tevékenységében vett részt, de szerepe volt az adó kivetésében és behajtásában, a kamarási számadások felülvizsgálatában, egyes gazdasági ágak felügyeletében és a tanácsi utasítások végrehajtásában. A tanács sokrétű
igazgatási és jogszolgáltatási feladatkörének ellátását a már említett testületi szervek alárendeltségében működő egyedi szervek segítették, azaz a város tisztviselői és alkalmazottai, és az 1720 után egyre gyakrabban jelentkező városi bizottságok. 1787-ben lép hivatalába a város első polgármestere.
A városi tanács igazgatási és bíráskodási hatásköre a város minden polgárára és lakójára kiterjedt, kivéve a nemeseket, akik városi házaik után csak a királyi adót tartoztak fizetni, – a városi adó és közmunka nem terhelte őket – és bíráskodás szempontjából a megyei törvényszék joghatósága alá tartoztak. A tanács határozatai ellen a város lakosai közvetlenül a királyhoz, ill. az országos főhatóságokhoz fellebbezhettek, így örökösödési és jelentősebb adóssági pereikben a személynöki székhez. Házassági és büntetőügyekben fellebbezést csak az 1791. évi XLIII. tc. enged meg nekik, de már a királyi táblához. A városi privilégiumlevelek a szkv.-sok számára biztosítják az igazgatási jogkör mellett az önálló bíráskodás jogát is. A töröktől felszabadult Székesfehérvár
tanácsülési jegyzőkönyvei két évtizeden keresztül sokkal több perrel és bűnüggyel foglalkoztak, mint a közigazgatás körébe eső intézkedéssel. A városi törvényszék ülésein ugyanaz a városbíró elnökölt, és ugyanazok a szenátorok bíráskodtak, akik a tanácsülések testületét alkották. A 17. századi jegyzőkönyvekben a törvényszék elnevezés még nem szerepel, bűnügyekben is a
tanácsülés ítélkezik. A közigazgatási és igazságszolgáltatási iratanyagot acta politica et iuridica néven együtt kezelték 1787-ig. (A pertesteket külön sorozatokba rendezetten találjuk a törvényszék iratainál.)
Közzétett
Az a) állagot alkotják a tanácsülési jegyzőkönyvek (1689–1848), külön sorozatban a tisztázati és a fogalmazati példányok (1723–
1845).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A b) állag a tanácsi és törvényszéki ügyviteli iratokat foglalja magában az 1689–1787 közötti évekből melyhez mutatók vannak.
Közzétett
A c) állagban az 1788–1848 közötti tanácsi iratok találhatók, hozzájuk 60 mutatókönyv van.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A városi kamarás (Camerarius, Stadtkammerer) lehet választott vagy kinevezett tisztviselő, legalább 4 évig, de éppen szaktudása és nagy anyagi felelőssége miatt nemegyszer egy-két évtizedig is hivatalában maradhatott. Székesfehérváron – a tanácsülési
jegyzőkönyv bizonysága szerint – már 1690-ben működik, és számadást készít a kamarás, de folyamatosan csak 1724-től maradtak ránk számadáskönyvei. 1703-tól 1708-ig voltaképpen csak egy átnézeti kimutatás közöl rendkívül fontos és érdekes adatokat, de nem minden területre és nem minden évre tér ki részletesen. A kuruc háborúk eseményei miatt – amelyek a számadásokban
sokoldalú összegszerűségekben is jelentkeznek, – bizonyára utólag készült el. Segédszemélyzet hiányában Székesfehérváron a 18. század közepén a tized és hadiadó összeírását, az egyházi, kórházi és a városra szálló javak számadásait is a kamarás intézte. Helyettese az alkamarás
(subcamerarius) más városokban a város ingatlanait kezelte, Székesfehérváron elsősorban az utak, hidak karbantartására felügyelt. Feladatkörét országosan 1770-ben szabályozták, amikor az utak, hidak mellett a városi épületek tatarozásának felügyelete, a kőbányák, tégla- és szénégetők ellenőrzése is kezébe került. A különböző pénztárak számadói számításaikat a számadási
okmányokkal együtt mint főpénztárnoknak a kamarásnak nyújtották be, aki ellenőrzés után az összesítést elvégezte.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Székesfehérvár adóját szkv. lévén a nádori concursusokon vagy nádori leiratban egy összegben állapították meg, amely összeget a város tanácsa évente lebontotta az egyes adózókra. Adóköteles volt minden polgár, lakos vagy zsellér, aki a város területén
ingatlannal, állatokkal rendelkezett, vagy kereskedő, kézműves foglalkozást folytatott. Az adók két nagy csoportra oszlottak. Állami adók voltak: a hadiadó és katonai szolgáltatások, az országgyűlési taxa és a királyi census. Városi adók voltak: a háziadó és a tized. Az adókat az adószedő (perceptor) hajtotta be, felelős volt kezelésükért és számadást vezetett róluk, amelyet első fokon a tanács, másodfokon a Helytartótanács ellenőrzött. Az adószedőnek az adó behajtásában Székesfehérváron a fertálymesterek segítettek, akiknek esküjében is szerepelt, hogy a belső tanácson, a bírón és a kapitányon kívül az adószedő parancsait kötelesek szem előtt tartani.
A beszedett állami adókat a budai hadipénztárba kellett befizetni, de levonták belőle a katonaság részére teljesített szolgálatokat. A városi adók a házi pénztárban maradtak. A tizedet a tanács az esztergomi érsektől bérelte. Székesfehérváron a 18. század első évtizedeiben csak egy perceptor volt, aki az állami és háziadók regiszterét egyaránt vezette. Az 1763. és 1776. évi kamarai leiratok
sürgették, hogy a városok külön pénztárt állítsanak fel a kétféle adófajta kezelésére. A hadipénztárt (cassa portionalis) kezelje a hadipénztár számadó (perceptor contributionalis), a házi pénztárt (cassa domestica) viszont kezelje a házi pénztár számadó (perceptor cassa domesticae). 1785-ben a Helytartótanács elrendelte a két pénztár közös kezelését. E változások az iratanyag tagolódásában is megmutatkoznak.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A szkv.-ok az árvák ingó és ingatlan vagyonát eladták, a befolyt pénzt az árvapénztárban helyezték el, ill. kamatra kiadták. A kamatokat az árvák eltartására fordították. Az árvavagyon kezelésével és a gyámok felügyeletével az árvagondnok (curator pupillorum) volt megbízva. Ő készítette a pozsonyi kamarához felterjesztett árvaszámadásokat és jelentéseket. Általában a választott község tagjaiból került ki. A pénztárat rendszerint egy belső tanácsos ellenőrizte, mint árvapénztári
felügyelő. Az árvaügyek gondosabb intézését szem előtt tartva és az esetleges visszaélések elkerülésére a Pozsonyi Kamara 1756-tól megkövetelte az árvagondnokoktól, hogy a gyámoktól megkövetelt évi számadásokról jelentést tegyenek.
Közzétett
Az a) állagban található árvahivatali számadáskönyvek sorozata 1734 és 1757 között hiányos, s csak 1757-től folyamatos 1848-ig (14 füzet, 144 kötet, 3,9 ifm). Szintén ez az állag tartalmazza a számadási okmányokat (1752–1849) 73 csomó, 3,2 ifm, és a számadásokhoz tartozó másolati könyveket is (1820–1846) 23 kötet, 0,3 ifm. A számadások nagyrészt német és latin, az iratok magyar nyelvűek.
Közzétett
Közzétett
A városra egy összegben kivetett adóterheket Székesfehérvár szkv. tanácsa az ingatlanbirtokok arányában osztotta fel a polgárok között, és szedte be tőlük a király részére. A polgárok jogügyleteinek számontartása és ingatlanaik nyilvántartása, a telekkönyvek pontos vezetése tehát a városi tanács feladatai közé tartozott. A telekkönyvi jövedelmek fontos bevételt is jelentettek a városok számára. A török uralom alól felszabadult Székesfehérvár azonban 25 éven keresztül nem kapta vissza régi rangját és privilégiumait, a Budai Kamarai Adminisztráció igazgatása alá került. Egy 1688 júliusában kelt eredeti latin–német nyelvű házlevél-fogalmazvány is bizonyítja, hogy a felszabadult Székesfehérváron a házak és telkek szétosztását a Budai Adminisztráció Kamarai inspectora ill. megbízottja intézte, aki egyúttal polgárrá is felvette a háztulajdonosokat. Valószínűleg ezt a kiosztást, ill. a 10 éven belül kialakult állapotokat rögzíti 1698-ban Vánossy Lőrinc harmincados provizor, akinek telekkönyvvezetői beosztását az általa készített telekkönyv elején olvasható házlevél-formula (Hausbrief-formular) is feltünteti, sőt ugyanez jelzi a telekkönyvi felügyelő nevét is. A város telekkönyvvezetője a 17. sz. végén a kamarai adminisztrációnak alárendelt székesfehérvári provizori hivatal keretében működött. 1703- ban a városi jegyzőt küldte fel a tanács Bécsbe a városi kiváltságok és telekkönyvek visszaszerzésének kieszközlésére. A lipóti diplomával Székesfehérvár szkv. 1698. évi telekkönyvei – ill. a róluk készült egykorú másolatok – újra visszakerültek a város kezelésébe. Vezetésük a városi jegyző feladatkörébe tartozott, és a befolyó telekkönyvi díjak a kamarási számadásokban a város bevételei közt jelentkeztek. 1745-től volt a városnak önálló telekkönyvvezetője, aki rendszerint az első írnokok sorából került ki. A telekkönyvi felügyelőt (praefectus urbarii) a belső tanács saját tagjai közül küldte ki. 1777-ben a tanácsülési jegyzőkönyv már telekkönyvi hivatalról (officium urbariale) beszél. A város telekhivatalának feladatkörébe és hatáskörébe tartozott a város kül- és belterületén minden ingatlan: ház, telek, kaszáló, szántóföld, szőlő, és azok tulajdonjogi változásainak nyilvántartása, a birtok- és teleklevelek kiadása, és erről a tanács részére adott pontos jelentéstétel. Az ide vonatkozó díjakat a hivatal beszedte, és egy összegben adta át a kamarási hivatalnak. Bizonyos években történtek csak általános felvételek, más években csak a változásokat vezették be.
Közzétett
Az a) állagban található telekkönyvek (1698–1834) rendkívül sok értékes adatot tartalmaznak a város lakosságára vonatkozóan is. Különösen értékesek az 1712. év alapfelvételei, amelyek szinte a középkori város rajzát adják vissza a házhelyek pontos behatárolásával, a szomszédok nevével, néhol utcák, terek, és főleg a városkapu és várfalak pontos bejelölésével. A tulajdonosnak nemcsak nevét, de foglalkozását is feltüntetik, s azt is, hogy vétel vagy örökség útján jutott a ház és a telek tulajdonába. Jelzik a hadi események során elpusztult, leégett házakat, sőt, Rákóczi híveinek elkobzott ingatlanait is. A telekkönyvek a 17–18. században és a 19. század elején német nyelvűek. Az egyes kötetek végén betűsoros mutató található. A 3 külön kötetben található index a
szántóföldekre vonatkozik.
Közzétett
A b) állagban található II. József-kori földmérési iratok együttese két sorozatból áll. Az egyikben a birtokosok egyéni lapjai találhatók városrészenként (1784–1789), a másikban a földlevelek terület szerint szerepelnek.
Közzétett
A c) állagban teleklevelek (birtok és föld levelek) 1820–1844 között találhatóak. A teleklevelek a városi ház- és földtulajdonosok
ingatlanainak adatait nyilvántartó iratgyűjtemény, amely városrészenként és helyrajzi számok rendjében van csoportosítva. A földlevelek szintén városrészenként szerepelnek.
Közzétett
A fond d) állaga a telekkönyvvezetői számadásokat (1755–1846) tartalmazza (számadási iratok, nyilvántartó könyvek, különböző felmérések, lajstromok). Egyes részei az eredeti indexek segítségével kutathatók.
Közzétett
A szkv.-ok fontos kiváltsága volt a vásártartás joga. A török alól felszabadult Székesfehérváron a császári bizottság már 1689 szeptemberében megállapította, hogy a városnak joga van minden szerdán és szombaton hetivásárt, és évente négyszer éves vásárt tartani. A négy vásár idejét már az 1690. január 22-én tartott tanácsülésen meghatározták és kihirdették. 1757-ben a város megvásárolta az ötödik vásár tartásának jogát is. A vásárok idején a közrend megszegői feletti bíráskodás, a mértékek és árak felügyelete a vásárbíró (magister fori, index fori, Markricher) feladata volt. Mivel a vásárok városi határozat szerint háromnaposak voltak, a vásárbíró legfeljebb 15 napig működött évente bíráskodási jogkörében. A városnak már 1693-ban volt vásárbírája, aki a tanácsülési jegyzőkönyvben feljegyzett esküszöveg szerint a bíró és a tanács iránti hűségre, engedelmességre, a város javainak szolgálatára, és arra tett esküt, hogy hamis mértéket nem tűr meg és az árak terén tartja magát a limitatióhoz. A bíráskodás törvényes alapját az 1703. évi városi kiváltságlevél adta. A vásárbíró hatásköre széles körű volt. Bíráskodott a vásár idején a vásárban elkövetett bűncselekmények – istenkáromlás, paráznaság, lopás, becsületsértés, testi sértés, károkozó cselekmények, városi szabályrendeletek megsértése – felett, kivéve a halálbüntetést maguk után vonó bűncselekményeket. Hatáskörébe tartozott a mértékek és súlyok ellenőrzése és azok kölcsönzése, a megyei árszabás pontos betartása feletti felügyelet és a helypénz szedése. Illetékessége kiterjedt minden helybeli vagy idegen polgár és lakos személyére, aki a vásár idején a városban tartózkodott. A vásárbírót feladatai ellátásában egy külön erre a célra felesketett strázsamester és 12 vásári hajdú segítette. A ránk maradt jegyzőkönyvek nemcsak a vásári, de a városi bíráskodásra is érdekes adatokat tartalmaznak, a két hatáskör ugyanis nem volt egészen szigorúan elhatárolva. Az anyag német, latin és a 19. század elejétől magyar nyelvű. Jelentős forrásértékkel bírnak a kiadott passusokról készült jegyzékek, amelyben a jószágot vásárló személyek neve és lakóhelye van rögzítve. Szintén értékes névanyag található a vásári bírósági jegyzőkönyvekben a panaszt tévő helybéli és idegen kereskedőkre és árusokra vonatkozóan.
Kállay István: A székesfehérvári vásári bíráskodás 1688–1790. In: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 5. köt. l971. 103–125. p.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az alsófokú iskolák ellenőrzését rendszerint a magisztrátus tagjai közül egy szenátor látta el, aki hetente meglátogatta az iskolákat. Ezt a városi iskolafelügyelőt az 1770-es évektől „director”-nak kezdik nevezni, a 19. századi levelezési anyag „localis director”-nak címezi. Töredékes anyagában számadásokat, igazgatói jelentéseket (1810–1838), a győri főigazgató hozzá intézett leiratait, s a nemzeti iskolák részére kiadott rendszabályokat (1817–19) találunk. Kiemelten fontos az igazgatói jelentések anyaga, amely félévenként, iskolánként készült, s tartalmazza a tanulók névsorát, származási helyét, vallását, a szülők foglalkozását. Értékes információkat találunk az érdemsorozatokban a különböző tantárgyakat magyarul és/vagy németül tanulók nevére és számára vonatkozóan. Az iratanyag német, latin és magyar nyelvű. Az igazgatói jelentésekhez egy magyar nyelvű korabeli jegyzék tartozik, ami megkönnyíti az eligazodást az iratanyagban.
Közzétett
A város privilégiumlevele Székesfehérvár szkv. számára biztosította az igazgatási jogkör mellett az önálló bíráskodás jogát is. A városi törvényszék ülésein ugyanaz a városbíró elnökölt, és ugyanazok a szenátorok bíráskodtak, akik a tanácsülések testületét alkották. Számuk általában 12, de a Rákóczi szabadságharc idején 5-6 tanácsosnál több nincs jelen, s az is előfordult, hogy a bíróval együtt csupán 4-en voltak jelen. A közigazgatási és igazságszolgáltatási iratanyagot acta politica et iuridica néven együtt kezelték 1787-ig, s a tanácsi iratok között találjuk. A pertestek viszont e fond b) állagában találhatóak külön sorozatba rendezetten. Külön törvényszéki ülésekről készült jegyzőkönyvek csak 1728-tól adnak önálló sorozatot, az azt megelőző közel 40 év bíráskodási ügyeit – nemegyszer részletes tanúkihallgatásokkal – a tanácsülési jegyzőkönyvekben kereshetjük.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Székesfehérváron 1848. május 24-én jött létre az új helyhatóság, amelynek iratai többségében magyar nyelvűek, de van közte német nyelvű irat is. Az a) állag jegyzőkönyveinek tisztázati és fogalmazati példányai egyaránt fennmaradtak. A jegyzőkönyvi
bejegyzések sorszáma megegyezik a kapcsolódó, b) állagban található ügyirat számával, így a segédkönyvek – mutatók – számai mindkettőre vonatkoznak. Az iratanyag jelentős forrásértéket képvisel, mivel teljes áttekintést nyújt az 1848–49. évek városi történéseiről, a főhatóságok és más törvényhatóságok átiratai pedig számos jelentős országos eseménnyel kapcsolatban tartalmaznak adatokat.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A „községi közügyek ideiglenes rendezéséről” 1851. aug. 18-án kiadott belügyminiszteri rendelet végrehajtása során a kerületi főispánok javaslatára a helytartó által 3 évre kinevezett képviselőkből országszerte megalakultak a „községtanácsok”. Székesfehérvárott 1851. nov. 27-én a megyei főnök népgyűlésen ismertette a kinevezettek névsorát, akiket a 3 év lejárta után 1855. ápr. 26-án szinte teljes számban újra jelöltek. Az „ideiglenes”-nek nevezett rend 1859. október 22-ig tartott. Ekkor iktatták be az új polgármestert, aki december 16-án „új rendet és ügymenetet” léptetett életbe, s ezen változtatást csak az 1860. évi Októberi Diploma bevezetése hozott. A „községtanács” vagy „községi választmány” volt a városi tanács mellett a község gazdája. Önkormányzati jogköre kevés, az is ideiglenes jellegű. Feladata a városi ügyek intézése, a felsőbb helyről érkezett intézkedések végrehajtása volt. A kinevezett tisztikar a kormányzattól függött. A politikai hatalom ellenőrizte a községtanácsra átruházott jogkörök végrehajtását. Emellett a községi választmány még megmaradt helyhatósági jogkörével a külön törvény által nem szabályozott esetekben igyekezett – sokszor eredményesen – a város statútumainak, a múltban élvezett szkv.-i kiváltságainak érvényt szerezni. 1850. december 1-től Székesfehérvár a Fejér megyei főnökség közvetlen felügyelete alá került, kerületileg viszont a sopronitól a pest-budaihoz csatolták, s az anyaországi 5 kerület felett a helytartóság budai osztálya állt. A helytartó 1851-ben a polgármester, a főügyviselő, a házi pénztárnok mellett 2 fizetéses tanácsnokot és 25 képviselőt nevezett ki. A „fejedelmi” és a városi ügyek intézését a városi tisztviselők mellett a lakosság arányában 6 fizetés nélküli tanácsnok látta el, akiket a 25 képviselő saját soraiból választott. A községtanács a rendszeres, szokványos munkák elvégzésére alkalmi vagy állandó bizottságokat alakított, egy-egy tanácsnok, vagy képviselő vezetésével. 1851–1859 között Székesfehérváron a következő 16 bizottság létesült: közmunkafelhasználási, rendőrségi teendőkre és előfogatok kiszolgáltatására felügyelő, gazdasági, katonai-beszállásolási, kórházi, árva, szépítési, városi pénztárak számadását ellenőrző, iskolai és újoncozási, telekfelszólalási, marhavész, betegek-öregek intézete és a koldulás megszüntetésére alakított, csatornák és járdák készítésére felügyelő, téglaégetésre felügyelő, borfogyasztási, háztetőknek nem gyúlékony anyagokkal fedésére felügyelő bizottmány. Az 1859. december 16-án életbe léptetett „új rend” a városi hatóság munkáit egy-egy „osztályfőnök” vezetésével 3 osztályba sorolta: a város gazdaságának és pénzügyeinek intézése, a rendőrségi és peres ügyek, és a közigazgatási munkák. Ez a felosztás túlélte a Bach-féle provizóriumot, a későbbi évtizedekben kialakult tanácsi ügyosztályok csíráinak lehet tekinteni őket.
Közzétett
Az a) állagban található csaknem teljes, hitelesített, évente újra kezdődő sorszámozású jegyzőkönyvek a korszak hű képét adják. Bemutatják a várost, annak mindennapi életét, a választmány hatáskörébe tartozó teendők sokrétűségét, az alkotmányjogi küzdelmeket és a polgárosodás folyamatát.
Közzétett
A b) állagban található iratok a jegyzőkönyv tételszámával és a tárgyalás napjának feltüntetésével darabszinten rendezettek. Eredeti segédlete csak az 1853. évnek van (mutató). A kutatás megkönnyítésére az 1851–59. évekből betűrendes tárgymutató készült. Az
anyagban a legkülönfélébb témák fordulnak elő pl. letelepedési kérelmek, hivatalnokok névjegyzéke, városi kötelékbe felvétel stb.
Közzétett
Az 1860. október 20-án kiadott Októberi Diploma rendelkezései értelmében Székesfehérvár törvényhatósági bizottmányát is újjászervezték. 1860. december 27-én tartották az első bizottmányi közgyűlést. A bizottmányi közgyűlés utolsó alkalommal 1861. szept. 4-én ült össze.
Az 1861. szeptember 8-ról kelt kir. udvari rendelet a város bizottmányát feloszlatta.
A fond két állagból áll. Az a) állagban közgyűlési jegyzőkönyv található, amelynek eredeti segédkönyve – mutató – is rendelkezésre áll. A b) állag, az 1861. év közgyűlési iratai a tanácsi iratok között – IV. B. 1107. b) – találhatók.
Közzétett
Eredeti segédkönyve – mutató – rendelkezésre áll.
Közzétett
Közzétett
A Polgári Választmány hatásköre a Bach-korszakbeli községi tanácsi választmányéval egyezik meg. A testület tagjai a polgármester, a főbíró, a városkapitány, a tanácsnokok és a választott polgárok voltak. A testületi szervnek különösen gazdasági ügyekben, valamint a tisztikar választásában volt szerepe.
Az a) állag a jegyzőkönyveket, a b) állag az iratokat foglalja magában.
Kutatásához segédlet nem áll rendelkezésre, de csekély terjedelme miatt könnyen átnézhető.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Városhatósági Közgyűlés feladata a törvényhatóság újjászervezésére irányuló szervezőbizottmány létrehozása volt. Szerepe a Törvényhatósági Bizottság létrejöttéig van.
Közzétett
Közzétett
Az eredeti segédkönyvek nem maradtak fenn , de kis terjedelmük miatt könnyen átnézhetők.
Közzétett
A fond Székesfehérvár város legfontosabb közigazgatási szervének iratait tartalmazza. A városigazgatás szinte minden területét felöleli az iratanyag. A jegyzőkönyvek és iratok kutatásához eredeti segédkönyvek – mutatók – állnak rendelkezésre. Megjegyzendő, hogy a város polgármesterének általános iratai – a IV. B. 1110. fond b) állaga – az 1859. évet követően e fond b) állagában folytatódnak. Ugyancsak itt találhatók az 1861. évről a város Bizottmányi Közgyűlése iratainak b) állaga – IV. B. 1104. b) – is. Forrásadottságai miatt különösen kiemelendő a c) állag, a népszámlálási iratok anyaga, amely 3 korszakból őriz adatokat: 1850, 1857, 1869. A felvételi ívek városrészenként következnek. Az összeírólapok és a házankénti összesítések szintén
városrészenként, s a házszámok sorrendjében készültek. Az 1857. évi népszámlálásban külön egységet alkot az idegenek összeírása. A d) állagban található katonai iratok között a sorozási nyilvántartásokban, valamint a szabadságolt és elbocsátott katonák nyilvántartásában értékes információk vannak. Kiemelendő még az e) állag is, a végrendeletek anyaga. Nyelvük magyar és
német vegyesen. Kutatásához korabeli és új segédlet is rendelkezésre áll.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A kormány 1867. március 8–11-i intézkedéseivel elrendelte a törvényhatóságok újjászervezését, s e folyamat részeként Székesfehérvárott a közgyűlés újjáalakította bizottmányait – az 1848. évi szkv.-ról szóló XXIII. tc., valamint az 1861-es jogfolytonosság alapján –, amelyek 1871–72-ig működtek.
E fondban azonban az ezt megelőző időszakból származó iratok is helyet kaptak. Kis terjedelmük, hasonló jellegük és azonos tárgyuk miatt célszerű volt együtt kezelni az iratanyagot. A fond a különféle bizottmányok és szakosztályok jegyzőkönyveit tartalmazza. Segédlet nem áll rendelkezésre hozzá.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az abszolutizmus idején a birodalmi bürokrácia az árvák és gondnokoltak ügyét is szabályozta. Egy 1851. augusztus 9-én kiadott rendelet árvabizottmányok, mint első fokú gyámügyi hatóságok felállítását írta elő.
Az Árvaügyi választmány 1852-ben jött létre, amelynek iratai a IV. 1108. fond q) állagában találhatóak. E fond anyagát iratok, pénztári főkönyvek és segédkönyvek – mutatók – alkotják.
Tartalmazza az árvák és özvegyek tulajdonát képező ingatlanok és ingóságok leltárait, árverési jegyzőkönyveket, osztályegyezségeket. Forrásértéke igen gazdag, elsősorban társadalom- és családtörténeti kutatások, adatgyűjtések szempontjából jelentős.
Közzétett
Közzétett
Mutatók.
Közzétett
A b) állagban található általános iratok anyaga 1859 után, másik fondban, a IV. B. 1107. fond b) állagában, a tanácsi iratok között
folytatódik.
Iktatók, mutatók és sorkönyvek.
Közzétett
A fond a város gazdálkodására nézve tartalmaz elsősorban adatokat, de b) állagában itt-ott érdekes névanyag is található. A város alkalmazottai, különböző szolgálattevők, a városi iskolák tanítói, haszonbérlők neve szerepel a vegyes számadások anyagában.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A fond a) állagában található adófőkönyvek városrészenként rögzítik az adózók nevét. Szerepel foglalkozásuk is.
Közzétett
A b) állagban adóbevallási ívek találhatók adótípusonként, szintén városrészenként. Az íveken szerepel az adózó neve és foglalkozása.
Segédkönyve nincs, de kis terjedelme miatt könnyen átnézhető.
Közzétett
A 19. század elején az árvák vagyonának kezelését és a gyámok ellenőrzését a tanácson belül megszervezett árvahivatal végezte. Az abszolutizmus idején az árvaügyekkel a császári és királyi bíróságok foglalkoztak. 1861-ben visszaállították az árvahivatalt. Ebben a fondban több korszak árvahivatali iratai találhatóak. A c) állagban található számadási okmányok 1858 és 1867 között
hiányoznak, a másik két állag iratai a megjelölt évkörben hiánytalanok.
Az iratok eredeti segédlete hiányzik, így csak átnézéssel kutatható.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A fond jelentős részét alkotja az 1849. X. 20-i pátensen alapuló telekkönyvi kivonatok sorozata. Szerepel az anyagban a birtokosok névjegyzéke 1851–1860, az 1851. évi telekösszeírások anyaga, valamint az 1868–1883 közötti évekből származó teleknyilvántartási birtokkivonatok.
Közzétett
A hivatal az önkormányzat vagyonával, s annak változásaival foglalkozó szakhivatal. A hivatal fontosságát mutatja, hogy 1848 júliusában Székesfehérvár város tanácsa kinyilvánította, hogy a számvevőre minden bizottságban szükség van, így tagja is lett azoknak. A hivatal új szabályozását a fond utolsó évében kezdeményezték. Ekkor a város közgyűlése bizottságot küldött ki a
számvevői gyakorlat ellenőrzésére. Az 1872. évi szervezési szabályrendelet 58. §-a rendelkezik ugyan a számvevőségről, de különös változtatást nem hoz, fenntartja az egyes pénztárak önállóságát.
A fondban házipénztári iratok, házipénztári számadási okmányok találhatóak, évrendben elhelyezve. Utóbbiakban viszonylag sok név található. A nyugtákból kiderül sok fehérvári polgár foglalkozása. Kimutatásokat találhatunk a városi kifizetésekről, amelyekben az egyes foglalkozási csoportok tagjaira lelhetünk adatokat, elsősorban a nagyobb jelentőségű, város által megrendelt munkálatok esetében vannak érdemleges adatok.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A márciusi törvényhozás a közigazgatás és az igazságszolgáltatás helyi feladatainak megoldásában továbbra is a törvényhatóságokra – megyei és szkv.-i – támaszkodik (1848. III. tc. 26. §.). Az igazságszolgáltatás folyamatosságát a III. tc. 27. §-a biztosotta. Így a városi törvényszék is az eddigi rend alapján működött: a közigazgatási ülések során, előtte vagy utána – de nem elválasztva tőle – folytatták le a törvényszéki üléseket. Eddig a feudális korban az önkormányzati hatalom elválaszthatatlanul fogta össze a jogalkotás, jogalkalmazás és végrehajtó-szolgálat hármas ágazatát: a szkv. közgyűlése alkotta meg a jogszabályokat, amelyeket a főbíró hajtott végre. Ugyanannak a magisztrátusnak a tagjai ültek a bírói fórumokon, amely a rendeleteket egyrészt kiadta, másrészt végrehajtotta. Az önkormányzat szerkezetének átrendezése, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztása azonban a kor követelménye, és a forradalmi jogalkotás egyik vívmányaként meg is valósult, amikor az első Független Felelős Minisztérium kinevezése után a belügyminiszter 1848. április 19-én elrendelte az új közgyűlések összehívását. A szétválasztás azonban nem következetes, mert a törvényhozás nem intézkedett új városi bírósági szervezet kialakításáról, hanem a korábban fennálló keretek módosításával mindössze azt tette lehetővé, hogy a képviselőtestület közgyűlésének irányítása alatt külön 2 ágazat, igazgatási egység alakuljon ki: a polgármester vezetésével a közigazgatási ágazat, és a főbíró vezetésével – de a polgármester felügyelete alatt – az igazságszolgáltatási ágazat. Viszont előrehaladást jelent az is, hogy a szétválasztás következtében a törvényszék személyi állománya is állandósult, s így maradt fenn a szabadságharc idején is. Ez a szerkezeti változás Székesfehérvár szkv.-ban a május 11-én lezajlott tisztújító közgyűlés utáni tanácsi ülés határozata alapján az új tisztviselők első képviselőtestületi ülésén, május 24-én nyert elfogadást, amikor kimondták, hogy a büntető- és polgári pereknek gyors elrendezése érdekében állandó külön törvényszék alakuljon (elnökből, 4 közbíróból és jegyzőből). Sem a munkaköri ágazatokban, sem a hatáskör terjedelmében lényeges változás nem következett be, a polgári forradalom előtti joggyakorlat maradt továbbra is érvényben, mely gyakorlatot ők maguk, a kortársak sem érezték merőben újnak, amit legfőképpen az igazol, hogy az előbbi jegyzőkönyvet vezették tovább, a következő sorszámmal. Fennállásának időtartama alatt Székesfehérváron a városi törvényszék elvileg két tanácsra tagolódott: a polgári és büntetőtanácsra, mindkettőnek a főbíró volt az elnöke, a gyakorlatban azonban együtt tárgyalták a polgári és büntetőperes ügyeket. A szabadságharc idején a mezei és kisebb rendőri kihágások a főkapitány hatáskörébe tartoztak. Kisebb bűntények megítélésében a korábbi rendhez hasonlóan a büntető-bizottság járt el. A bűntető, vagy „fenyítő bizottság” állt a kapitányból mint elnökből, 1 tanácsnokból, 1 szavazattal bíró jegyzőből – ők töltötték be a bírói szerepet – és a szavazati joggal nem rendelkező tiszti ügyészből, aki a vádat képviselte. A büntetőbizottságnak a kisebb bűntények esetében hozott ítéletét – a birtokon belül – a vádló és a vádlott a törvényszékre fellebbezhette. A polgári keresetek legfőbb felelőse a főbíró volt, de a sok csekély kártérítési, kisebb becstelenítési és igen kis összegű adóssági követelések miatt a várost 9 kerületre (negyedre) osztották, ahol az illetékes tanácsnok ítélt. A tanácsnok ítélete ellen a törvényszékre lehetett birtokon kívül fellebbezni, birtokon belül csak abban az esetben, ha abban mindkét fél megegyezett. A törvényszék, mint másodfokú joghatóság elé került a fellebbezés a városi kapitány, a büntetőbizottság, a negyedbeli tanácsnokok és a város bírájának döntése ellen. Mint elsőfolyamodású bíróság elé, ide tartozott mindaz a bűntény, amelynek várható büntetése 25 pálcánál, ill. ¼ évi fogságnál több volt, s azok a polgári perek, amelyek a fenti alsóbb fokú bíróságok hatáskörét meghaladták. A rendőrség, az egyes bírák, hivatalnokok, szakbizottmányok ellenőrzése mellett a törvényszék feletti felügyeletet is a főpolgármester gyakorolta. A városi igazságszolgáltatás eme fórumai mellett felállították a statáriumi törvényszéket is, amelynek egyetlen üléséről tudunk – 1848. szeptember 20. –, de ezen nem hoztak halálos ítéletet. Jegyzőkönyv készült erről, utalást találtunk rá, de maga a jegyzőkönyv elveszett. 1849. január 3-án császári katonaság szállta meg a várost, betiltották a közgyűlést, a „lázadók” ellen rögtönítélő törvényszéket állítottak fel, majd hűségnyilatkozatra szólították fel a várost. Az osztrák katonaság csak április 25-én távozott Székesfehérvárról, az első közgyűlést május elsején tartották meg, de a törvényszék január 15-től folyamatosan tartotta üléseit, sőt, nemcsak az 1848-as év gyakorlata szerint hetenként két alkalommal, hétfőn és pénteken, hanem sokszor naponta. Személyi összetétele azonos volt az előző időszakéval. A forradalom alatti utolsó törvényszéki ülést a jegyzőkönyv tanúsága szerint június 16-án tartották. Július 12-én foglalták el az osztrákok újból Székesfehérvárt, s a császári biztos aug. 1-jén új városi tisztviselőket nevezett ki, újjáalakította a tanácsot, kinevezte az új tisztviselőket. A legközelebbi törvényszéki ülést augusztus 28-án tartották, a jegyzőkönyvet ugyan folytatták, de újrakezdődő sorszámmal látták el az ügyeket. Az augusztus 1-jén kinevezett tanács 9 személyből, valójában csak 6 személyből állt (3-3 tanácsnok felváltva tevékenykedik). A szabadságharc bukása után átmenetileg megszüntették a polgári forradalom vívmányát: a közigazgatási és az igazságszolgáltatási ágazat különválasztását, hogy majd az abszolutizmus idején ismét visszaállítsák, de egészen más rendeltetéssel. A közigazgatási tárgyak nem voltak szorosan elkülönítve a törvényszékiektől, többnyire ugyanazon ülésben, azonosan tárgyalták. Némelykor külön törvényszéket tartottak, a város bírája elnökletével, mellette 3 tanácsnok, a jegyző és a tiszti ügyész vett részt. A törvényszék tagjai nemcsak törvényszéki kiküldetéssel, hanem mint a politikai adminisztráció orgánumai, a közigazgatás minden ügyével foglalkoztak. Az igazságszolgáltatás módja hasonló az előbbi időszakéhoz. Tulajdonképpen ez a törvénykezési gyakorlat marad meg 1850 áprilisáig, bár közben fontos szervezeti változás történt. A szabadságharc leverése után az államszervezeti változtatásokkal a törvénykezés felépítése is átalakult. A császári önkényuralom nemcsak a közigazgatás hagyományos, történeti struktúráját változtatta meg, hanem az igazságszolgáltatásét is. Ferenc József az 1849. november 3-i nyílt parancsban hagyta jóvá, és Haynau november 10-én hirdette ki, hogy a bírói szervezet és perrendtartás az új szabályok szerint átdolgozandó. A legfőbb törvényszék Bécsben székelt. Ez az intézkedés volt a kiindulópont ahhoz, hogy a közigazgatás végrehajtó-szolgálata az igazságszolgáltatástól elszakadjon. Székesfehérvár szkv. a Dunántúl nagy részével együtt, az ország 5 kerülete közül a soproni főtörvényszéki kerülethez tartozott. Ennek vezetője 1849. december 22-én leiratot intézett a városhoz, amelyben többek között kötelezte a törvényszéket, hogy működését folytassa, s a fellebbezéseket a soproni főtörvényszékhez irányítsa. A törvényszéki iratok irattári rendszere eredeti. Középszinten rendezett, éveken belül újra kezdődő sorszám szerint (1849 januárjában és augusztus végén is 1-gyel kezdődnek az iratok). Az iratok sorszáma megegyezik a törvényes üléseken készült jegyzőkönyv vonatkozó ügyszámával. Külön mutató nem segíti a tájékozódást. Mivel azonban a törvényszéki ülések jegyzőkönyvei szinte teljes számban fennmaradtak, kutatási lehetőség a jegyzőkönyv segítségével. Az iratanyag terjedelme: 1848 januárjától 1850. április 10-ig bezárólag. Nagyobb hiányok: 1848 júniusában és szeptemberében, 1849. január – március végéig, július és augusztus hónapban. Az 1848. szeptemberi és 1849. márciusi iratanyag nagymértékben rongálódott. A törvényszéki iratok azon túl, hogy a város mindennapi életére, a lakosok ügyes-bajos dolgaira, szokásaira vetnek fényt, sok adatot, elszórt utalást tartalmaznak várostörténeti, néprajzi, gazdaságtörténeti, családtörténeti, hivataltörténeti és a társadalmi viszonyok vizsgálatának szempontjából is. A vagyonleltárak utalnak a különböző társadalmi réteghez tartozók vagyoni állapotára, az átlagos háztartás felszereltségére, az egykori lakás beosztására, az üzletek árukészletére, az egyes árucikkek, termények árára, a tulajdonos kulturális színvonalára, érdeklődési körére. Az árverezések jegyzőkönyvei sok polgár nevét, foglalkozását megőrizték, a hagyatékok leírása közben derül fény az akkori temetési és egyéb szokásokra. A különböző jelentések, kimutatások az akkori gazdasági helyzetről is tájékoztatnak. Az örökösödési ügyekből egyes családok nemzedékeken keresztüli sorsáról, esetleg társadalmi helyzetének megváltozásáról, emelkedéséről vagy elszegényedéséről kapunk képet. A napi politikai eseményekre, a hadi helyzetre, egyesek állásfoglalására vonatkozó utalások mellett találhatók adatok a városiasodás folyamatára is.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A szabadságharc leverése után az államszervezeti változtatásokkal a törvénykezés felépítése is átalakult. A Ferenc József által 1849. november 3-án jóváhagyott nyílt parancs szerinti eleinte ideiglenes igazságügyi átszervezést némi módosítással 1854-ben véglegesítették, s e rendszer szerint működtették 1861-ig.
A sorszám szerint rendezett iratok mellett egykorú segédkönyvek – mutatók – könnyítik meg az eligazodást.
Közzétett
Eredeti segédkönyvek csupán hiányosan állnak rendelkezésre.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A főispán a két törvényhatósági területre – Fejér megye és Székesfehérvár szkv. – nyerte kinevezését. A polgári közigazgatás több mint 70 esztendeje alatt (1872–1944) Székesfehérvár város élén csak egy ízben (1939–1943) állott külön főispán. A főispáni hivatal
iratai tehát a kapitalista kori Fejér vármegye és Székesfehérvár történetére vonatkozó legfontosabb adatokat egy irategyüttesben tartalmazzák – FML IV. B. 401. –, de 1939–1943 között városi viszonylatban külön főispáni iratok vannak. A főispáni iratok 1942-ig teljesek, az 1943–1944. évben keletkezettek hiányoznak. E fondban találjuk az 1919. évi főispán kormánybiztos iratait is.
A főispán egyik különleges hatásköréhez tartozott a kormánybiztosi teendők ellátása. Az 1918. nov. 22-én a polgári demokratikus kormány által kinevezett főispán még közös a két törvényhatóságra nézve. A főispán kormánybiztos nem kezelte külön a két törvényhatóság anyagát. A megyei kormánybiztos február 15-én, a városi 18-án kezdte meg működését. Ezek után megyei és városi kormánybiztos-főispán iratairól beszélünk.
Adatok találhatók a közigazgatásra, a közbiztonságra, a gazdasági és társadalmi viszonyokra nézve. A b), c) és d) állag iratai a fentebb már említett 1939–43 közötti korszakban keletkeztek. A b) állagban csupán egy segédkönyv – iktató – található, a
hozzá tartozó iratok nélkül. A c) állag általános iratokat tartalmaz, eredeti segédkönyvei közül az iktatók maradtak meg. A d) állag az Országmozgósítási kormánybiztosi iratokat foglalja magában. Eredeti segédkönyvei nem maradtak meg.
A városra vonatkozó iratanyag a Fejér megyei kormánybiztos főispán 1919. évi anyagában található (FML IV. B. 402.).
Közzétett
Az iratok rendje iktatószámos. Segédkönyve nincs.
Közzétett
A b) állagban csupán egy segédkönyv – iktató – található, a hozzá tartozó iratok nélkül.
Közzétett
A c) állag általános iratokat tartalmaz.
Eredeti segédkönyvei közül az iktatók maradtak meg.
Közzétett
Eredeti segédkönyvei közül az iktatók maradtak fenn.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Csipes Antal: Az árvaszék szervezete, működése és iratai Magyarországon a kapitalizmus korában. in.: Levéltári Szemle, 23. (1973) 2. szám, 176 - 188. p.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az iskola 1854. december 12-én Ferenczy János polgármester és Dr. Bula Teophil ciszt. r. gimn. igazgató munkálkodása folytán mint kétosztályú közs. alreáltanoda alakult meg, és a volt leánylyceum épületében nyert elhelyezést. 1859-ben már teljes alreáltanodává épült ki, míg 1871—73. megnyílt a IV., V. és VI. osztály is, és ezzel az intézet teljes főreáltanodává lett. 1875-ben országosan átszervezik a reáltanodákat nyolcosztályossá, de az iskola megmaradt hatosztályúnak. A régi tanárok itthagyják az iskolát, és fennmaradása évről-évre bizonytalanabb, sőt 1881- ben már arról van szó, hogy visszafejlesztik négyosztályúvá, végre Trefort Ágoston akkori miniszter átveszi az állam vezetésébe, így lett reáliskolánk 1883-ban nyolcosztályos főreáliskolává. Hosszas huzavona és alkudozások után 1894-ben át tudott költözködni új épületébe.
Az állam kezében most már ismét az emelkedés útjára lép az intézet. Az előbbi tíz év alatt megcsappant növendékek száma egyszerre felszökik, 1890-ben már a III. osztályt is párhuzamosítani kellett. így haladt most már biztos úton előre az intézet, és ünnepelte fennállásának ötvenéves jubileumát 1904-ben.
A második félszázad ugyanazzal a csendes, mély, céltudatos munkával indult abban a biztos mederben, melybe a 90-es években jutott. A világháború alatt kórházul szolgálván az intézet épülete, egy ideig a múzeum jelenlegi épületében folyt a tanítás.
1920-an felvette a m. kir. áll. Ybl Miklós-reáliskola nevet. Jelenleg a lehetőség szerint a kívánalmaknak megfelelően alakított épületben folyik a tanítás, hirdetvén a XX. század nagy feladatát: keresztény valláserkölccsel és a múlt szent hagyományait féltő gonddal őrző mély hazaszeretettel egy nagy cél felé törekedni, melynek neve: N agy-Magyarország.
1934-ben a nm. VKMin. 32000/1934. V. a.—1. sz. rendeletével az első osztálytól kezdődőleg megszüntette az intézet reáliskolai jellegét ; az 1936. évi 1301. ein. sz. rendelete alapján az 1936/37. tanévben az I. és II. oszt. már gimnázium, a III. oszt. reálgimn., a IV—VIII. még reáliskola.
Az 1941—42. iskolai évben az I—VII. oszt. gimnázium, a VIII. oszt. reálgimnázium. A megnövekedett tanuló létszám szükségessé tette a VIII. oszt. párhuzamosítását is, úgyhogy ebben az évben már minden osztály párhuzamos. Második modern nyelvül az egyik felső osztály franciát, a megfelelő párhuzamos osztály olaszt tanult.
Közzétett
Az iskola 1854. december 12-én mint kétosztályú községi alreáltanoda alakult még. 1859-ben teljes réáltanodává épült ki, 1871—73.-ban megnyílt a IV., V. és VI. osztály is, és ezzel teljes főreáltanodává lett. 1883-ban Trefort Ágoston, akkori miniszter átveszi az állami iskolái keretébe és nyolcosztályos főreáliskolává fejleszti. 1894-ben költözött a mai épületébe. 1920-ban felvette a m. kir. áll. Ybl Miklós-reáliskola nevet. 1934-től gimnáziummá alakult.
A kiegyezés által megteremtett nyugodtabb politikai életben Székesfehérvár kereskedelme gyorsabb fejlődésnek indult, s ez kedvezően befolyásolta az 1700-as évek elején alakult Kereskedelmi Társulat működését is. Tudatosabb program lett a kereskedők érdekeinek védelmezésén kívül egy tanult, szakmájához értő és azt szerető nemzedék nevelése. Ezért 1868-ban az ún. „vasárnapi” inasiskolából a mindennapi képzésre áttérő iskola lett.
A Kereskedelmi Társulat felügyelete alatt és megbízásából Berndorfer Kálmán nyitotta a „kereskedelmi tanodát” a Zichy-palotában (ma az önkormányzat épülete). Az első tanévben 32 tanuló iratkozott be.
A tanulók száma egyenletesen növekedett, ezért 10 év múlva az iskola önálló épületbe költözött s az 1872-ben megjelent miniszteri rendelet a kereskedelmi szakiskolát középiskola rangjára emelte, majd a Vallás és Közoktatási Minisztérium az iskolában folyó kiváló munka elismeréseként 1886-ban a Kereskedelmi Akadémia címet adományozta az intézetnek. Az akadémia elnevezés pillanatától a „saját ház” program került az államilag engedélyezett társulati iskola igazgatóbizottsága tevékenységének központjába. A bizottság azt ajánlotta a társulatnak, hogy új bérlet helyett vásárolja meg a Kaszárnya utca (ma Kossuth Lajos u. 9.) egyik épületét. A tanácsot elfogadták, a megvásárolt házban 3 tantermet, 2 szertárt, 1-1 könyvtári, igazgatói, tanári szobát és tornatermet alakítottak ki.
Az akadémia nevet 1895-ig viselte az intézmény, amikor a többi kereskedelmi iskolával egységesen a felső kereskedelmi iskola nevet kapta. Mindeközben a tanulók száma fokozatosan növekedett, ezért hiába keresett a Kereskedelmi Társulat újra és újra nagyobbat, szükségessé vált egy új, eredetileg iskola részére tervezett épület.
A választás a Petőfi út és a Várkörút sarkán levő telekre esett. Say Ferenc műépítész készítette a terveket, az első kapavágást 1907. október 10-én tették, 1908. november 4-én a diákok már költözhettek.
Az iskolán kívül az épületben kényelmes otthont kapott a társulat is, hiszen a termeket gőz melegítette, gáz világította, s volt benne vízvezeték is. A négy tanterem, a tanácskozó, az igazgatói és a tanári szoba, a két könyvtár, valamint a három szertár mellé 1910. április 30-án a Petőfi utcai üres telken elkezdték készíteni az épület befejező részét. Október végére (!) megépült a nyolc szoba és tíz mellékhelyiség, átjáróval a főépületbe, s amellett külön kapuval. A két új lakást az igazgató és helyettese foglalta el.
Az iskola életében jelentős állomás volt az 1924–25-ös tanév: akkor vette föl a nagy király, Hunyadi Mátyás nevét, aki 1464. március 29-én, Szent István koronájával – miután III. Frigyes császártól visszaváltotta – Székesfehérvárott koronáztatta meg magát. 1476-ban itt fogadta Itáliából érkező menyasszonyát, Beatrixot, december 22-én itt folyt le az esküvői szertartás, halála után pedig a bazilikában temették el.
A kormányzat a felső kereskedelmi iskolát 1940-ben kereskedelmi középiskolává szervezte át. Ez volt az első háborús tanév, a tanítás már zaklatottan, személyi és tárgyi nehézségekkel küszködve folyt.
A fenntartó testület 1942-ben – utoljára – mégis nagyszabású átalakítást, bővítést hajtott végre, s maradék anyagi erejét megfeszítve – amelyet kétségkívül táplált a másfél mázsa búza árának megfelelő beíratási és a mázsa búza árával azonos havi tandíj – nagy mennyiségű új berendezési és felszerelési tárggyal látta el az iskolát. Ebben az évben nyílt meg a női tagozat első osztálya is. 1944-ig megszakítás nélkül folyt a tanítás, több tanár katonaruhában is bejárt az órákat tartani.
A helyzet lényegesen 1944. szeptember 19-én változott meg, amikor elkezdődött a város bombázása. 1944. október 13-tól 1945. április 20-ig a tanítás szünetelt. A város végleges – március 22-i – felszabadulása után április végétől megkezdődött a „rendes” tanítás, s az iskola történetében legrövidebb-leghosszabb tanév a nyár derekán fejeződött be.
Az 1945–46-os tanévre 133 tanuló iratkozott be, de ez a létszám hullámzott az egész tanévben – és még éveken át –, hiszen különböző időpontokban érkezett egy-egy tanuló Európa különböző hadifogoly-táboraiból, kórházaiból, a kényszerhelyzetben választott ideiglenes tartózkodási helyekről. A tanítással párhuzamosan folyt az iskola és a város helyreállítása, a diákok rendszeresen végeztek közmunkát. Az iskolai romeltakarítás mellett legrendszeresebben a megyei kórházba jártak ki dolgozni, amely még hosszú időn át hadifogolytábor volt. A téli szénszünet alatt – ez kisebb-nagyobb megszakításokkal két hónapig tartott – főleg az osztályfőnökök irányításával és aktív részvételével fakitermelésre jártak a tanulók.
A helyreállítás munkálataival párhuzamosan folyt az oktatás „demokratizálása”, a tanári kar „világnézeti” átképzése, új ifjúsági szervezetek alakítása.
A korszak legjelentősebb változása az iskola államosítása volt. A helyzet ellehetetlenülésének mutatója volt, hogy az addigi fenntartó, a Kereskedelmi Társulat vezetői elhatározták, hogy az iskolát minden ingatlan és ingó vagyonával együtt fölajánlják az államnak.
Az 1948. XXXIII. tc. ezt a kérdést véglegesen megoldotta. Az intézmény az állam tulajdonába került.
A kereskedelmi középiskolát 1949. szeptember 1-jén közgazdasági gimnáziummá szervezték.
Közzétett
Az intézmény jogelődei és elnevezései:
Községi polgári leányiskola (1876 - 1905)
Községi felsőbb leányiskola (1905 - 1916)
Felső leányiskola (1916 - 1917)
Leánygimnázium (1917 - 1921)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánygimnázium (1921 - 1927)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánylíceum (1927 - 1932)
Árpád-házi Boldog Margit Leánygimnázium (1932 - 1942)
Árpád-házi Szent Margit Leánygimnázium (1942 - 1948)
Állami Leánygimnázium (1948 - 1954)
Állami Teleki Blanka Leánygimnázium (1951 - 1963)
Teleki Blanka Gimnázium (1963 - 2005), Sziget Utcai Általános Iskola (1980 - 2005)
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (2005 -)
https://www.telekiblanka.hu/
Közzétett
A földmívelésügyi kormány Székesfehérvár képviselőjének és polgármesterének ösztönzésére Szent István király emlékének 900. évfordulójára a második hazai mezőgazdasági középfokú tanintézmény székhelyéül Székesfehérvárt jelölte ki.
A földmívelésügyi miniszter elhatározását Székesfehérvár város nemes adományaival és Fejér vármegye segítségével sikerült csakhamar valóra váltani és négy felső osztályra tervezett tanintézet Szent István évében, 1938. október havában, mindjárt 2 évfolyammal és internátussal, ténylegesen megkezdhette működését.
Közzétett
M. kir. Szent István Középfokú Gazdasági Tanintézet és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Állomás 1938 - 1945
Magyar Állami Mezőgazdasági Középiskola 1945 - 1949
Mezőgazdasági Technikum 1950 - 1961
A földmívelésügyi kormány Székesfehérvár képviselőjének és polgármesterének ösztönzésére Szent István király emlékének 900. évfordulójára a második hazai mezőgazdasági középfokú tanintézmény székhelyéül Székesfehérvárt jelölte ki.
A földmívelésügyi miniszter elhatározását Székesfehérvár város nemes adományaival és Fejér vármegye segítségével sikerült csakhamar valóra váltani és négy felső osztályra tervezett tanintézet Szent István évében, 1938. október havában, mindjárt 2 évfolyammal és internátussal, ténylegesen megkezdhette működését.
Közzétett
M. kir. Szent István Középfokú Gazdasági Tanintézet és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Állomás 1938 - 1945
Magyar Állami Mezőgazdasági Középiskola 1945 - 1949
Mezőgazdasági Technikum 1950 - 1961
1905-ben új iskola nyílt. Matskássy Rózsa polgári iskolai igazgató és dr. Saára Gyula városi bizottsági tag reális számítással nyerték meg az érdekelteket arról, hogy a polgári iskolának felső leányiskolává való alakítása nem jár a város anyagi megterhelésével, a haszon pedig, amely a szülőkre háramlik, megbecsülhetetlen értékű. A sok tárgyalás sikerrel járt, és felsőbb leányiskola megszületett.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az intézményt Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapította 1853. március 12-én. Az alapító szándéka először egy bölcsészeti főiskola létrehozása volt, de miután a ciszterci rend apátja vezetésével létrejött a 8 osztályú gimnázium (a mai József Attila Gimnázium elődje), az alapító a város vezetésével együtt úgy határozott, hogy "célszerűen rendezett, üdvös, szellemi haladást eszközlendő nyilvános római katolikus nőneveltét alapít."
Az iskola tehát a fentiek szerint 1864 októberétől kezdett el működni elemi iskolaként. Száznál több növendék járt ide már az első évben. Ekkor 6 nővér látta el a tanítói feladatokat. Az iskola első igazgatója Huszár Károly püspöki titkár, első főnöknője S. Eötvös Szalézia volt. 1893. szeptember 1-jén polgári leányiskolával bővült. 1923. aug. 17.: Ekkor az elemi és a polgári iskola mellé 3 éves ipariskolát is létesítettek. 1921-től már vezettek az intézményben továbbképző ipari tanfolyamokat, 1923-ban azonban a minisztérium iparoktatási főigazgatósága ipariskolának minősíti ezt a tagozatot. 3-3 osztály indult minden évben: 1 fehérvarró, 1 felsőruhavarró és 1 műhímző (ez utóbbi csak 1 éves volt).
Az 1920-as évek közepére szűknek bizonyult a régi épület. Két, az eredeti telekhez csatlakozó új épületet kapott az intézmény.
A nagyütemű gyarapodás éveiben az igazgató Kapossy Endre dr. ciszterci r. katolikus tanár (1919-28), a főnöknő pedig Stupiczky M. Rainéria (1919-1928). Őket Grész Leó és Erdélyi M. Eustella követte, s egyben újabb fordulatot is hoztak az iskola életébe: 1930. szeptember 15-én megnyílt a tanítónőképző-intézet.
1952 nyarán átköltözik az István térről az Ady Endre utca 17-be (ma ez a mezőgazdasági szakközépiskola épülete). Innen 1962 nyarán kerül a mai helyére. 1956. március 17-én nagyszabású névadó ünnepséget tart az iskola, felveszi Vasvári Pál nevét.
1930-ban tehát a Ferenc József Nőnevelő Intézetben működik egy elemi iskolai, egy polgári iskolai, egy ipariskolai tagozat, s indul a tanítónőképzés. Több mint 700 diák jár az ötféle iskolába.
Az 1938/39-es tanév válsághangulatban kezdődött. Ekkor a tanítóképzőt felsőbb rendeletre líceummá kellett alakítani. A líceum érettségivel befejeződő 4 éves középiskola. A jó eredménnyel záró diák innen mehetett a tanítóképző akadémiára. S ekkor még nem közölték, hogy az intézmény megkapja-e a jogot az akadémia működtetésére. Végül ez is tisztázódott, s 1949-ig az érettségi utáni gyakorlóév sikeres befejezésével kaptak tanítói oklevelet a preparandisták (tanítójelöltek).
1948-ban megtörtént az államosítás, majd egy évig, 1949/50-ben pedagógiai gimnázium indult a tanítóképző helyett, de aztán visszaállt a megszokott képzés. A háború után már csak a gyakorlóiskola tartozott az intézményhez. 1955-től csak fiúkat iskoláztak be egy ideig.
1952 nyarán átköltözik az István térről az Ady Endre utca 17-be (ma ez a mezőgazdasági szakközépiskola épülete). Innen 1962 nyarán kerül a mai helyére. 1956. március 17-én nagyszabású névadó ünnepséget tart az iskola, felveszi Vasvári Pál nevét. Ekkortól még rövid ideig hivatalosan Székesfehérvári Állami Vasvári Pál Tanítóképző az intézmény neve. Mivel a tanítóképzést felsőfokra emelték fokozatosan megszűnnek vagy felsőfokúvá alakulnak a képzők. A város akkori vezetése inkább felsőfokú mezőgazdasági iskolát óhajtott, így a nagy múltú képző helyett fokozatosan általános gimnáziumot indítottak a Vasváriban. 1959-ben képesítőzött az utolsó évfolyam a tanítóképzőben, 1958-ban érettségizett az első gimnáziumi osztály. (Forrás: iskola honlapja: http://www.vasvarigimn.hu/vpg/index.php?option=com_content&view=article&id=48&Itemid=60
Közzétett
Az 1948-49. tanévtől kezdve a Székesfehérvári Ferenc József Nőnevelő Intézet Római Kath. Tanítóképző Intézete az 1948. évi XXXIII. tc. értelmében állami iskola lett. A Bajcsy-Zsilinszky út 4. sz. épületet a 1215-5998/1950. eln. 3. ü. o. irata szerint a Szfv., 8652. sz. tel. betét A+2-3 sorszámon a 114. és 17. hrsz-i ingatlanokat) - 1950. augusztus 16-án - államosították.
Az 1950-51-es tanévben újra visszaállítják az ötéves tanítóképzést.
Az 1952-53. évben újabb változás következett be a tanítónőképző életében. Az 1930-ban kialakított helyéről az Ady Endre út 17. szám alá költözött a tanítónőképző. Ez volt korábban az Ybl Miklós Gimnázium. A kollégista lányok pedig a Zalka Máté út 7. szám alatt találtak új otthonra.
Az 1955/56-os tanévben az Oktatásügyi Minisztérium 8531-6/1955. VI. sz. rendelete a megszűnő Sárbogárdi Tanítóképző III. és IV. osztályát Székesfehérvárra helyezte.
Az 1956/57. tanévben a tanítóképző a minisztérium engedélye alapján felvette Vasvári Pál nevét.
Az 1957/58-as tanévben a tanítás ugyan zavartalanul folyt, de a háttérben megkezdődött a tanítóképző felszámolása. A Művelődési Minisztérium intézkedett a még itt tanuló tanítóképzősök más intézménybe való áthelyezéséről, s velük együtt az oktatáshoz szükséges, Fehérváron használt eszközök Győrbe, Esztergomba helyezéséről.
1959-ben megszűnt, a tanítóképző eszközállományának egy része itt maradt a jogutód gimnázium tulajdonában. Mezőgazdasági gyakorlókertjét leltárilag átvette az Úttörő Általános Iskola.
Közzétett
Gulyás Antal: A tanítóképzés története Székesfehérváron - Fejér Megyei Levéltár közleményei 21. (Székesfehérvár, 1997)
Ferenc József Nőnevelő Intézet, Székesfehérvár, 1864 -1948. június 16.: a Szatmári Irgalmas Nővérek iskolái közé tartozott. Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapítványából a nővérek 1864-ben elemi népiskolát nyitottak. 1893: kezdték meg a tanítást a 4 osztályos polgári iskolában. 1921: 3 évfolyamos nőipariskolát, 1930: gyakorló elemi iskolával egybekapcsolt tanítónőképzőt létesítettek. 1946: megszervezték a Dolgozók Tanítóképző Intézetét. 1948-ban államosították.
Közzétett
Gulyás Antal: A tanítóképzés története Székesfehérváron - Fejér Megyei Levéltár közleményei 21. (Székesfehérvár, 1997)
https://www.facebook.com/sandor.tatay
Közzétett
A Belvárosi Községi Elemi népiskolához hasonlóan az iskola elsődleges feladata a polgári iskolai, az ipari és mezőgazdasági szakiskolai és középiskolai tanulmányokra való felkészítés volt. Az intézmény 1920-ig az Iskola utca 43. szám alatt, majd 1938-ig a Városi Ipariskolában (1936-tól 1938-ig a Belvárosi Leányiskolával összevonva Belvárosi Községi Népiskola néven) működött. A oktatás a fiú és leány osztályokkal hetenként váltva délelőtt és délután folyt. Az 1920/21-es tanévben 310, az 1925/26-os tanévben 204, az 1930/31-es tanévben 201, az 1935/36-os tanévben 230 tanulója volt az iskolának. 1920 és 1925 között az I és II. évfolyamokon párhuzamos osztályokat szerveztek. Az 1777-től működő oktatási intézmény – a Szent István Községi Központi Népiskola átadását követően – 1938-ban végleg megszűnt.
Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1938-ig iskolaigazgatói: Gőbel János György[14] (1870-1896), Rainiss Mátyás (1896-1903), Wágner Antal (1903-1921), Tóth László (1921-1938).
Forrás. Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között
Közzétett
Surányi István (1988): A Székesfehérvári Belvárosi Elemi Fiú Népiskola története. 1777-1936. Székesfehérvár.
Az 1834-ben létesített városi elemi iskola 1873-ig kettő osztályos iskolaként működött. 1878-ban és 1890-ben egy-egy tanteremmel bővítették az iskolát, ami lehetővé tette az első három évfolyam (alsó tagozatos tanulók) azonos évfolyamú (homogén) osztályban történő oktatását. A negyedik, ötödik és hatodik évfolyamos tanulókat (felső évfolyam) összevont osztályba osztották be. 1906-ban az iskolát egy újabb tanteremmel bővítették. Ezzel lehetővé vált az önálló évfolyamú osztályok (I-IV. osztályok) további bővítése. 1916-tól az iskola már 6 tanteremmel rendelkezett. Az 1916/17-es tanév kezdetén az elsős osztályok száma eggyel növekedett, az V. és VI. évfolyam továbbra is összevont osztályként működött.
Közzétett
Az iskola nevei:
Öreg Utcai Oskola (1766), Szent Sebestyén Városi Elemi Vegyes Tanoda (1832), Öreg Utcai Községi Elemi Népiskola (1869), Öreg Utcai Községi Elemi Leány Népiskola (1869-1935)
1905-től az I-III. osztályos leányiskolának az 1920/21-es tanévben 186, az 1925/26-os tanévben 102, az 1930/31-es tanévben 180 tanulója volt. A város 1935-ben megszüntette az iskola működését. Az iskola épületét eladták. Az iskola körzetéhez tartozó tanulókat az Ezredéves és az Olaj Utcai Községi Népiskolához (1938-ig) osztották be. Az 1766-ban alapított városi iskola végleg megszűnt.
Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1935-ig iskolaigazgatói: Tóth József (1864-1887), Láng István (1887-1888), Sólyom Lajos (1888-1893), vitéz Óvári Dániel (1893-1907), Szeib István (1907-1921), Lambert Vilmos (1921-1935).
Közzétett
A négytantermes iskolaépület ünnepélyes átadására az 1899/1900-as tanév kezdetén került sor. A modern épületen elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható: „Ezen népiskola építését a honfoglalás ezeréves emlékére elrendelte Székesfehérvár szab. kir. város közönsége 1896. január 27. Megnyittatott 1899. szeptember 1. Szent István, első apostoli királyunk védőszelleme őrködjön felette.” (Forrás: Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
Az állami támogatással épített új községi népiskolában negyedik, ötödik és a hatodik évfolyamban folyt a tanítás. Az iskolakörzethez tartozó I-III. osztályos tanulókat az Öreg utcai és Zámoly Utcai Községi Népiskolában helyezték el. Külön fiú- és külön leányosztályokat alakítottak ki. Az ötödik és hatodik évfolyam összevont csoportként működött. Az iskolát 1910-ben egy újabb tanteremmel bővítették, s így lehetőség nyílt külön negyedikes, ötödikes és hatodikos fiú- és leányosztályok alakítására.
A korabeli leírásokból arra következtethetünk, hogy az 5 tantermes, korszerűen berendezett, ,,jubileumi iskola” tárgyi feltételei meghaladták a helyi viszonyokat. A Deák utcai elemi iskola átadásáig a város „minta iskolájának” tekintették. A községi népiskolák tantestületeinek megbeszé-léseit és a városi „tanítási bemutatókat” itt tartották.
A millennium évében alapított községi népiskolában IV., V. és VI. osztályos tanulók oktatása folyt. A Szent István Községi Központi Elemi Népiskola átadását követően az iskolát hat, majd az 1940/41-es tanévtől 8 osztályos elemi népiskolává nyilvánították. Az 1920/21-es tanévben 297, az 1925/26-os tanévben 238, az 1930/31-es tanévben 229, az 1935/36-os tanévben 258, az 1940/41-es tanévben 315, az 1944/45-ös tanévben 334 tanulója volt az iskolának. 1944. május 6-tól az iskola emeletén lévő tantermeket a Magyar Királyi 2201. számú munkásszázad részére lefoglalták. A földszinten lévő négy tanteremben délelőtti és délutáni váltással folyt a I-VI. osztályos tanulók oktatása.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között
Közzétett
Jogutód 2020-ban: Arany János EGYMI Ezredéves Óvodája, Általános Iskolája és Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája
„Székesfehérvár Szabad Királyi Város elemi népiskoláinak története. A székesfehérvári községi iskolaszék megbízásából írta: Velinszky Ferenc községi iskolai tanító”. 1903.
Vincze István: Az "Ezredéves" háromnegyed évszázada. Iskola született. Fejér Megyei Hírlap, 1974. március 17.
Vincze István: Az "Ezredéves" háromnegyed évszázada. Vörösben-vérben. Fejér Megyei Hírlap, 1974. március 19.
Vincze István: Az "Ezredéves" háromnegyed évszázada.. Vagyunk apáink reménye. Fejér Megyei Hírlap, 1974. március 20.
Az 1908/09-es tanévtől az iskolában csak fiúk oktatása folyt, és a tanulócsoportokat évfolyamonként alakították ki. 1932-ben a város az iskolaépület eladta. A tanácsi előterjesztésben a következőket olvashatjuk: „Az iskolaépület felújítása nem gazdaságos.” Az 1847 óta működött iskola végleg megszűnt.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között
Közzétett
Az alapításkor elhelyezett márványlap így örökítette meg a Deák Ferenc utcai iskola építésének történetét: „Ez a községi népiskola Székesfehérvár szab. kir város áldozatkészségéből épült 1909-10. években gróf Apponyi Albert és gróf Zichy János, vallás- és közoktatásügyi miniszterek, gróf Széchenyi Viktor főispán, Saára Gyula polgármester, Czapáry László iskolaszéki elnök, Kuthy József kanonok, Dworzsák Rezső műépítész, az építés ellenőre Winkler Vilmos főmérnök, végrehajtója Say Ferenc építési vállalkozó volt."
A második világháború romba döntötte a Deák Ferenc utcai elemi iskolát: a várost ért bombatámadás 1944. március 19-én romhalmazzá változtatta, csak kiégett falai maradtak meg, maradványait elbontották.
Közzétett
IV. Sz. Állami Általános Iskola: az 1928-ban állami hozzájárulással létesített és állami támogatással működő Maroshegyi Községi Népiskola jogutódja.
A mezőgazdaság érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről szóló 1926. évi 7. tc. törvény előírta, hogy ,,…iskolát kell létesíteni mindenütt, ahol legfeljebb négy kilométer sugarú területen (körzetben) szétszórtan, vagy tömörülve az utolsó három év átlagát számítva 21 család vagy 30 mindennapi tanköteles lakik”.
Az alsó fokú iskolai hálózat fejlesztése érdekében Országos Népiskolai Építési Alapot létesítenek. Ezt kívánta a város is igénybe venni, amikor 1926 márciusában hozott határozatában úgy döntött, hogy a Farkasvermi dűlőben (Csikvári úton) 1200 négyszögöles telket vásárolt a Maroshegyi Községi Elemi Vegyes Népiskola építésére.
Az új 2 tantermes és egy tanítólakásos iskola – állami kölcsön igénybevételével –1928 szeptemberében kezdte meg működését. 1936-ban az iskola épületét állami segély igénybevételével két tanteremmel bővítették.[23] Ez lehetővé tette az I-IV. osztályos tanulók önálló tanulócsoportokba való beosztását. Az 1930/31-es tanévben 182, az 1935/36-os tanévben 174, az 1940/41-es tanévben 291, az 1944/45-ös tanévben 337 tanulója volt az iskolának. Az 1945/46-os tanévben az I-től V. általános iskolai osztályaiba 308 gyermek iratkozott be. A következő, az 1946/47-es tanévben már 387, majd az 1947/48-as tanévben pedig már 407 tanulója volt az iskolának.
(Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között.)
Az iskola vezetését az 1945/46-os tanévben Zavaros Ida tanító megbízott igazgatóként látta el. Az 1946/47-es tanévtől az intézmény igazgatója Turnovdzky Rezső tanító, igazgatóhelyettese pedig Édes Sándor tanító. A iskola nevelőtestületének tagjai: Bodor Mária tanító, Édes Sándorné tanító, Garzó Jolán tanító, Németh Józsefné tanító, Péntek Géza polgári iskolai tanár, Schwerteczky Erzsébet tanító, Schwerteczky Mária tanító, Turnovzky Rezsőné tanító, Újhelyi Lívia tanító.
Közzétett
Szent István Községi Általános Iskola: a Szent István Községi Népiskola jogutódja. (Később Május 1 Téri Általános Iskola, majd Május 1 Általános Iskola.) Az intézmény 1938-ban létesített épülete a háború alatt 70%-os károkat szenvedett. Az iskola tanulóinak oktatása az 1945/46-os tanévben az Ipariskolában, a Rákóczi utcai és az Olaj utcai volt községi iskolák tantermeiben folyt. Az épület felújítását követően, 1946 októberében költöztek vissza az eredeti, 23 tantermes modern iskolába.
Az 1945/46-os tanévben az iskola alsó tagozata az általános iskola tanterve szerint tanult. E tanévben 494 tanulója volt az iskolának. Az 1946/47-es tanévben I-től a VI. osztályba 427, majd a következő 1947/48-as tanévben a már hétévfolyamos általános iskolába 451 tanuló irtkozott be. Az iskolában megszervezték 37 VIII.-os elemi iskolai tanuló tanfolyamát.
Az iskola igazgatója 1945. szeptember 1-től Fejes István községi iskolai tanító, igazgatóhelyettese Bardon Gyula községi tanító volt. Az iskola tantestületének tagjai: Fejes Magdolna, Herceg Pálné, Herder Istvánné, Horváth Miklósné, Kammer Lászlóné, Kovács Franciska, Mihályi Gyuláné, Nikkel Istvánné, Nyéki Ilona, Selley Kornélia, Vági Róbert, Vándor Ferencné, Zavaros Ida községi általános iskolai tanítók.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.
Közzétett
I. Sz. Állami Általános Iskola az 1943-ban létesített Székesfehérvári Állami Népiskola jogutódja. (Később Béke Téri Általános Iskola.) Az intézmény 1949-ig az ipariskolában működött az 1945/46-os tanévben 170 alsó tagozatos és 43 fő ötödik osztályos tanuló számára. Az 1946/47-es tanévben 416, az 1947/48-os tanévben 479 tanulója volt az iskolának.
Az igazgatói feladatokat 1944-től Zámori Imre állami tanító, az igazgatóhelyettesi munkakört 1945. szeptember 1-től Simai Ernő középiskolai tanár látta el. 1948-ig az iskola nevelői: Bede Lajosné, tanító, Csitkei Ilona, Ernyei Ilona, Fodor József, Greiszler Etel, Hajmási József, dr. Horváth Józsefné, Horváth Sándor, Zsolt Józsefné állami tanítók, Kiss Elemérné óraadó középiskolai tanár, Schleicher Emma polgári iskolai tanár, Solymosi Sándor polgári iskolai tanár. A hitoktatást Bertalan Ilona református, Dávid Kavel római katolikus, dr. Komlós Ottó izraelita, Nagy Tibor evangélikus, Rauch János baptista hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.
Közzétett
A város közgyűlése 1929-ben hozott határozatot a Budai út és a Fiskális dűlő sarkán állami segély igénybevételével építendő 4 tantermes, 1 tanítólakásos községi népiskoláról. Az épület átadására 1931-ben került sor. (VKM 36206. VII. 1928. számú leirata.) Az új intézmény igazgatásilag 1934-ig a Máriavölgyi Községi Elemi Népiskolához tartozott, majd Szőlőhegyi Körzeti Községi Elemi Népiskola néven szerepelt. Az iskolának az 1931/32-es tanévben 219, az 1935/36-os tanévben 247, az 1940/41-es tanévben 235, az 1944/41-es tanévben 236 tanulója volt. Az iskola épületét 1944-ben bombatalálat érte. Működése végleg megszűnt.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között.
Közzétett
Selyem Utcai Községi Általános Iskola: az 1888-ban alapított Selyem Utcai Községi Népiskola jogutódja. (Később Bartók Béla Általános Iskola.) Az 1945/46-os tanévben 327, az 1946/47-esben 385, az 1947/48-asban pedig 381 tanulója volt az iskolának.
Az iskola igazgatója Bartal Károly állami általános iskolai tanító, igazgatóhelyettese (1946. szeptember 1-jétől) Hartyányi Katalin községi általános iskolai tanító. Az iskola tantestülete: Barbély Zoltán, Gáspárfalvy Pálné, Koller Gyuláné, Kövessy Mária, Perczel István, Sárkány Anna, Szarka Jenő tanítók, Szentesi Istvánné középiskolai tanár, Teleki Ilona tanító.
Közzétett
II. Sz. Állami Fiú Általános Iskola: az 1922-ben alapított Állami Polgári Fiúiskola jogutódja. (Később Marx téri, majd II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola.) Az iskola 1945. szeptember 1-től – az Állami Polgári Fiúiskola irányításával – a ciszterci gimnáziumban, majd 1946 szeptember 1-től az Ipariskolában működött.
Az Állami Polgári Fiúiskola 1932-ben átadott épületét 1943 tavaszától katonai célra foglalták le, majd a háborús károk megszüntetése után magyar, később orosz katonai kórház volt. Az 1947 tavaszán visszaadott épületben 16 tanterem, szertár, tanári szoba, igazgatói és igazgatóhelyettesi iroda állt az oktatás rendelkezésére. Az iskolához igazgatói és két altiszti lakás is tartozott.
Az 1945/46-os tanévben a polgári iskola első osztálya helyett az általános iskola 5. osztályát hozták létre. A szakrendszerű (szaktanári) tantárgycsoportos oktatást a polgári iskola szaktanárai látták el. A következő, 1946/47-es tanévtől egy-egy alsós osztályt is indítottak az állami népiskolai tanítók bevonásával. E tanévben már hatévfolyamos általános iskolaként működött. A tanulók száma ekkor 215. Az 1947/48-as tanévben 380 fiú tanulója volt az akkor már VII. évfolyamos iskolának. A következő tanévtől összevonták az épületben működő III. sz. Állami Általános Leányiskolával.
Az 1948/49-es tanévig az iskola igazgatója Baranyai Imre polgári iskolai tanár, tanulmányi felügyelő, az igazgatóhelyettes pedig Gervain Mihály polgári iskolai tanár. Az iskola nevelőtestületének tagjai: Baranyai Imréné Simon Margit polgári iskolai tanár, Bohóczky Mária polgáriskolai tanár, Csukás Andor középiskolai tanár, Fried Andor állami tanító, Haraszty Imre középiskolai tanár, Ivancsó Erzsébet Margit polgári iskolai tanár, Koczka Sándorné Bedics Mária tanító, Pentz Etelka polgári iskolai tanár, Szittya Félix polgári iskolai tanár, dr. Tamásné Petróczy Anna tanító, Vadányi István polgári iskolai tanár, Vágó Károly tanító. A hitoktatatást Bertalan Ibolya református, Demeter Gyuláné Háry Ilona római katolikus, Nagy Lajos református, Nagy Tibor evangélikus, dr. Szendy József római katolikus hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között
Közzétett
Szárazréti Községi Általános Iskola: az 1928-ban alapított Szárazréti Községi Népiskola jogutódja, a későbbi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. A város belterületétől 3,5 km-re lévő községi iskola két tantermét, a tanítói lakást és melléképületeit 1946. április 2-ig orosz katonaság használta. A tanítás az iskolához közel lévő kultúrházban folyt. A főbb épületkarbantartási munkák befejezését követően az 1947/48-as tanévet már az eredeti iskolaépületben kezdték.
Az intézmény az 1945/46-os tanévtől I–IV osztályos általános iskolaként működött. A Szárazréti iskolakörzethez tartozó felső tagozatos tanulókat az Ezredéves iskolába osztották be. Az 1945/46-os tanévben 85, az 1946/47-es tanévben 115, az 1947/48-as tanévben pedig 122 tanulója volt az iskolának.
Ekkoriban az iskola igazgatója Hornyák György, a nevelőtestület tagjai: Gombolay Lászlóné, Pirovics Anna és Tomanoczi László községi iskolai tanítók.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.
Közzétett
III. Sz. Állami Leány Általános Iskola: az 1943-ban alapított Állami Leány és Fiú Polgári Iskola jogutódja. Az intézmény Lövölde téri épülete a háború folyamán megrongálódott, majd az épület felújítását követően 1947 tavaszáig az orosz katonaság céljaira lefoglalták. Az iskola tanulócsoportjait 1945. szeptember 1-től az Ipariskolában, majd az 1947/48-as tanév kezdetétől a II. Sz. Állami Általános Fiú Iskola (Marx téri Általános Iskola) földszintjén helyezték el.
Az iskolának az 1945/46-os tanévben csak II. III. és IV-es polgári iskolai leány tanulói voltak. Az 1946. szeptember 1-től a polgári iskola III. és IV-es tanulóit a fiú polgári iskola vette át. E tanévtől önálló leány általános iskolaként működött. A tanintézet az 1948-as államosítását követően összevonták a Marx téri általános iskolával.
Az iskola igazgatója 1946. november 22-ig Zámori Imre, majd szakszervezeti tisztségének megválasztásig dr. Seres Jenő, 1947. január 1-től dr. Seres Jenőné polgári iskolai tanár, 1947. szeptember 1-től Kovács József polgári iskolai tanár látta el. 1947/48-as tanévtől az iskola igazgatóhelyettese Komperle Jolán állami tanító. Az iskola nevelőtestületének tagjai: Badár Jolán tanító, Barbély György középiskolai tanár, Horváth Pálné polgári iskolai tanár, Kiss Gáborné tanító, Kiss Elemérné óraadó középiskolai tanár, Kovács Andrásné tanító, Liszi Pálné tanító, Pattantyús Andrásné tanító, dr. Petrusz r. Béláné tanító, dr. Tormanits Ödönné tanító, Villányi Márta tanító. A hitoktatást Bertalan Ibolya református és Demeter Gézáné római katolikus hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.
Közzétett
Ezredéves Községi Általános Iskola: az 1899. szeptember 1-től működő Ezredéves Községi Népiskola jogutódja. Az 1945/46-os tanévben 353, az 1946/47-esben 332, a következő, 1947/48-asban 304 tanulója volt az iskolának. Az igazgatói feladatokat Várhegyi István tanító, az igazgatóhelyettesi munkát Molnár Antal községi tanító látta el. Az iskola tantestületének tagjai: Illés Béláné, Zavaros Margit, Világosi Károlyné, Geiszt Júlia, Bartha József, Szegvári Rábai Rózsa tanító, Pokornyiné Csabai Erzsébet polgári iskolai tanár.
(Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.)
Az Ezredéves iskola tanulólétszáma az 1995/96-os tanévben 146 fő volt. Az alsó tagozat 4 osztályában 65 fő (osztályátlag: 16,25), a felső tagozaton pedig 81 fő (osztályátlag: 20,25) tanult. Az iskola pedagógusainak száma 13 volt. Az 1996/97-es tanévben az 1. osztályba 14 gyermek iratkozott be. A várható tanulólétszám csökkenése és az előirt (24 fő) létszámhatár alatti osztályok miatt célszerűvé vált az intézmény megszüntetése. Körzethatár módosításával az iskola tanulóit a Herman Ottó és az Ybl Miklós Általános Iskolában helyezték el.
A felszabadult épület lehetőséget biztosított az Ezredéves Képességfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola elhelyezésére. Az iskola célja, hogy az innen kikerülő gyermekek mind jobban be tudjanak illeszkedni a társadalomba, képességeiknek és készségeiknek megfelelő hasznos munkát tudjanak végezni, és megtalálják örömüket a mindennapi élet forgatagában. A gyermekek nevelését, fejlesztését 24 gyógypedagógus, 9 gyermekfelügyelő és 26 gazdasági és technikai dolgozó segíti.
Az intézmény rendelkezik a speciális oktatáshoz szükséges tárgyi feltételekkel, a gyakorlati munkához szükséges műhelyekkel, tankonyhával. Minden tanuló napközi otthonos ellátásban részesül. A délutáni időszakban hat szakkör működik. Iskolai ünnepségeket, kulturális bemutatókat, múzeum- és színházlátogatásokat, úszásoktatást és sportversenyeket szerveznek. (2009.)
Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)
Közzétett
A Rákosi éra éveiből viszonylag kevés a forrás, annyi azonban mindenképpen megállapítható, az egész társadalmat átszövő, szaporodó válságjelek az iskolában is éreztették hatásukat. Az intézménynek e rövid időszakban (1948-1952) hat igazgatója volt, s ez semmiképpen sem válhatott - sok más tényező mellett - az oktatás javára.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Szőlőhegyi Községi Általános Iskola: az 1920-tól működő Máriavölgyi és az 1931-ben létesített Szőlőhegyi Községi Népiskolák jogutódja. „Székesfehérvár-Szőlőhegy” külterületi iskolakörzet iskolaépületei a háborút követően használhatatlanná váltak. Az oktatást nagyban gátolta, hogy nagy távolságra szétszórva (Fiskális úti óvoda melléképülete, a Karl-villa, a volt Seregélyes úti gyermekkórház, a Pozsonyi úti Pap-vendéglő, a Széchenyi Gépipari Középiskola, a Szent István Községi Általános Iskola, a Mezősi-féle vendéglő) járt egy-egy osztály.
Székesfehérvár legrosszabb körülmények között lévő iskolájának tanulócsoportjait még az 1947/48-as tanévben is két helyen, a gyermekkórházban (7 tanulócsoport) és a Karl-villában (3 tanulócsoport) kialakított tantermekben helyezték el. Az 1945/46-os tanévben 306, és a hatosztályos elemi iskolai osztályba 44 tanuló iratkozott be. Az 1946/47-es tanévben 480, az 1947/48-as tanévben pedig már 543 tanulója volt az iskolának.
Az 1945/46-os tanévtől az iskola igazgatója Potyondi József községi iskolai tanító, majd az 1947/48-as tanévtől Mészáros Ferenc, az igazgatóhelyettes pedig Sumszky Lajos községi iskolai tanító.
Az iskola nevelőtestületének tagjai: Adonyi Jenőné tanító, Auer Karolina, Bárdos Lajosné, Fehérvári Dezsőné, Fűzy Árpád, Jávor Nándor, Jeszenszky Erzsébet, Juhász Kiss Józsefné, Kneifel Ferenc, Sass Mihály, Szabó Gabriella tanítók.
Egykori Horthy Miklós Állami Polgári Fiúiskola, a háború után Béke téri Általános Iskola, jelenleg Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Épülete 1942-43-ban épült Széll László tervei alapján. Az 1960-as évek elején új szárnnyal bővült.
1996-ban a Béke Téri Általános Iskola 18 tanulócsoporttal, 377 tanulóval működött. Az 1996/97-es tanévtől az alacsony osztálylétszámok összevonása lehetővé tette a 12 évfolyamos Kodály Zoltán Ének-Zenei Művészeti Iskola 1-8 évfolyamának befogadását. A két intézmény fúziójával jött létre a Béke Téri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános és Középiskola.
Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)
Közzétett
1999- szeptember 1-jétől a tanulói létszám csökkenése miatt megszűnt az Ybl Miklós Általános Iskola. Az intézmény tanulóit a közeli általános iskolákba helyezték el. A speciális szakiskolai osztályokat a Vízivárosi Általános Iskola vette át.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Előbb: Szatmári Irgalmas Nővérek Római Katolikus Leány Általános Iskolája: az 1853-ban alapított Ferenc József Nőnevelő Intézet Római Katolikus Leány Népiskolájának és a Római Katolikus Polgári Leányiskolájának jogutódja. (Később Bajcsy – Zsilinszky Téri, majd Petőfi Sándor Általános Iskola.)
1995-ben: 1995. augusztus 1-jén az intézmény újból a Szatmári Irgalmas Nővérek tulajdonába került, és felvette a Szent Imre Általános Iskola nevet.
A Május 1. Iskola Széna téri épületének szabad kapacitása lehetővé tették az 1996- tól 1999-ig a Magyar-British International School alapítvány által fenntartott iskola, majd 1999/2000-es tanévtől a volt Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak elhelyezését.
A jogutód intézmény új neve 1999-től: Május 1- Petőfi Sándor Általános Iskola. 2000-től: Széna Téri Általános Iskola az elnevezése.
(Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)
Közzétett
Közzétett
Szent István Községi Általános Iskola: a Szent István Községi Népiskola jogutódja. (Később Május 1 Téri Általános Iskola, majd Május 1 Általános Iskola.) Az intézmény 1938-ban létesített épülete a háború alatt 70%-os károkat szenvedett. Az iskola tanulóinak oktatása az 1945/46-os tanévben az Ipariskolában, a Rákóczi utcai és az Olaj utcai volt községi iskolák tantermeiben folyt. Az épület felújítását követően, 1946 októberében költöztek vissza az eredeti, 23 tantermes modern iskolába.
Az 1945/46-os tanévben az iskola alsó tagozata az általános iskola tanterve szerint tanult. E tanévben 494 tanulója volt az iskolának. Az 1946/47-es tanévben I-től a VI. osztályba 427, majd a következő 1947/48-as tanévben a már hétévfolyamos általános iskolába 451 tanuló irtkozott be. Az iskolában megszervezték 37 VIII.-os elemi iskolai tanuló tanfolyamát.
Az iskola igazgatója 1945. szeptember 1-től Fejes István községi iskolai tanító, igazgatóhelyettese Bardon Gyula községi tanító volt. Az iskola tantestületének tagjai: Fejes Magdolna, Herceg Pálné, Herder Istvánné, Horváth Miklósné, Kammer Lászlóné, Kovács Franciska, Mihályi Gyuláné, Nikkel Istvánné, Nyéki Ilona, Selley Kornélia, Vági Róbert, Vándor Ferencné, Zavaros Ida községi általános iskolai tanítók.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.
Közzétett
A polgárosodó Székesfehérvár lakossága több esetben szorgalmazta fiú polgári iskola létesítését. Az igényekkel egyetértve a vallás- és közoktatásügyi minisztérium és a város közötti hivatalos megállapodás értelmében 1920-ban kezdte meg működését a Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola. 1921 szeptemberében költözött az iskola a Mirth-féle csendőrlaktanya öreg, de tágasabb épületébe. Az első végzősöket (32 tanulót) az 1922/23. tanévben vizsgáztatták. Az egyre növekvő tanulólétszám miatt a délutáni órákban a vízivárosi, az Öreg utcai elemi iskolákban és az ipariskolában bérelt termekben is folyt az oktatás. Az 1927/28-as tanévben készültek el az új iskola épületének tervei. A létesítmény alapkövét 1931. június 22-én helyezték el. A város vállalta az építési költség 30 %-át, és a Horthy Miklós tér délkeleti oldalán biztosította az építkezéshez szükséges területet.
Az épület 1932 tavaszán került tető alá. Orth Ambrus budapesti műépítész tervei alapján épített vörös dísztéglás új épület avatására a leánygimnáziummal egy időben, 1932. november 19-én 11 órakor az Szent István teremben került sor. Ugyanekkor vette fel az iskola gróf Klebelsberg Kunó elhunyt kultuszminiszter nevét. A beköltözés november 3-án történt. Az 1943 tavaszán előbb magyar, majd orosz katonai célokra (hadikórház) lefoglalt épület a háború alatt súlyos károkat szenvedett. Székesfehérvár 1944 őszén, 1945 tavaszán a magyarországi harcok középpontjában volt. 1945-ben hazánkban létrejött új társadalmi struktúra lehetővé tette a demokratikus iskolarendszer kiépítését. A köznevelési reform első, egyben legjelentősebb lépése már 1945-ben megtörtént. A második világháború után a politikusok többsége egyetértett abban, hogy az iskolarendszert demokratikus irányba kell továbbfejleszteni. A hazai polgári iskolai oktatás 1947/48-as tanév végén, az iskola fennállásának 28. tanévében végleg megszűnt. 1948 szeptemberétől (az iskolák államosítását követően) az intézményt Marx Téri Általános Iskola néven összevonták az épületben önállóan működő III. sz. Állami Leány Általános Iskolával.
Közzétett
Közzétett
A polgári leányiskola első osztályát 1876-ban a belvárosi elemi leányiskola egyik szobájában helyezték el, a második tanévben a város háromszázötven forintért kibérelte az ágostai hitvallású evangélikus hitközség házának két helyiségét. A két tanteremhez tartozó lakást Nemessényi Adél polgári iskolai tanítónő kapta azzal a feltétellel, hogy az iskola helyiségének tisztántartását ellátja. A harmadik évben az iskola két osztálya átköltözött az elemi leányiskola mellett lévő Lőrincz-féle házba, az első osztály visszakerült az elemi iskola épületébe, majd a következő évben az első két évfolyam került itt elhelyezésre. Az iskola hosszú időn keresztül működött két tető alatt a városi leányiskolában és a szomszédos érházban. 1890-ben a tanulók nagy létszámára való tekintettel már csak a 4. osztály és a tanári szoba maradt meg a bérházban.
(forrás: Leányiskolai értesítő, 1925. 9–10.)
A növendékek számának folyamatos emelkedése egyre inkább érezhetővé tette egy nagyobb és a polgári leányiskola igényeinek megfelelő tanhelyiség hiányát. A létszám már messze túlnőtte a tantermeket. Az olyan tárgyakhoz, mint az ének, melyeken osztályok egyesítésére került sor, még inkább a vizsgákhoz és iskolai ünnepélyekhez nem rendelkezett megfelelő helyiséggel. Az osztályok csak 1892-ben kerülhettek egy fedél alá az állami reáliskola megüresedett épületében. Az iskola meglehetősen mostoha körülmények között
működött, a tanári könyvtárat a tanári szobában, az ifjúsági könyveket az osztálytermekben, a rajzeszközöket egy előszobában tárolták, csupán a tornaszereknek és a fizikaszertárnak volt külön helyisége. A helyzet csak akkor javult valamelyest, amikor az intézményt 1905-ben felsőbb leányiskolává szervezték át. A régi díszteremből két további osztálytermet alakítottak ki az ötödik és hatodik osztály számára, új helyiségbe került az igazgatói iroda, valamint a tanári és az ifjúsági könyvtár. Ez a beosztás egészen a leánygimnázium megszervezéséig fennmaradt. Hiányzott a torna-, rajz-, kézimunka-, fizikai előadó- és díszterem. 160 cm széles folyosója és 10 m hosszú és 9 m széles udvara meglehetősen szűknek, alacsony belmagasságú termei tanításra alkalmatlannak bizonyultak. Nagyobb szabású ünnepségeik megtartásához a Szent István termet kapták meg a városi hatóságtól, de kisebb házi ünnepségeket nem tarthattak. Felszerelésüket nagyrészt a szertárak szűk volta miatt kénytelenek voltak elraktározni, nyirkos, dohos helyiségekben tárolni. 1913-ban az igazgató felkérte Lityán Viktória tanárnőt egy a tarthatatlan állapotokat hűen tükröző jegyzőkönyv elkészítésére, melyet a helyi lapok szerkesztőségének és a városi bizottsági tagoknak is elküldtek. Küldöttség útján megkeresték gróf Széchenyi Viktor főispánt, dr. Saára Gyula polgármestert és dr. Kerekes Lajos polgármester helyettest,
hogy helyzetükre egy új, modern iskolaépület felállításával találjanak megoldást.
(forrás:Leányiskolai értesítő, 1913. 17–18.)
1918-tól kezdve az új osztályok miatt az épület folyamatos bővítésre, átalakításra szorult. 1918-ban az iskolafenntartó az épülethez az elemi iskola egy termét csatolta, 1919-ben az épület északnyugati emeleti sarkán lévő gazdasági iroda három termét egy közfal átvágásával toldották az iskolához. Az átjárás a tanulóknak meglehetősen nehézkes volt. Kárpáti Kelemen tankerületi főigazgató felszólítására az iskolafenntartó városvezetésnek más megoldást kellett keresnie. 1920-ban a délkeleti szárnyon fekvő elemi leányiskola négy terme került átadásra. Nehezítette a helyzetet, hogy az épületből kihelyezett elemi leányiskolának délutánonként át kellett engedni a termeket. Az előző évi toldást a szertárak számára tartották fenn, mivel zegzugos beosztásuk és a főépületrészekkel való bonyolult összeköttetésük miatt osztálytermeknek alkalmatlanok voltak. A szemléltető és kísérleti eszközöket lépcsőkön, boltozatokon, sikátorokon keresztül kellett a tanároknak átszállítani. Az eddigi kis udvart egy belső épületszárny két emeleti és két földszinti helyiség lebontásával nagyobbították meg, valamint az elemi leányiskola udvarával történő összekapcsolással biztosítottak nagyobbmozgásteret az ifjúságnak az óraközi mozgásra. Az udvar szerény méretű megnagyobbításával ezáltal két kisebb termet vesztettek. A szer- és könyvtárhelyiségeknek szánt termek közül kettőt mégis osztályteremnek használtak fel, így került egy terembe a természetrajzi, vegytani, ásványtani szertár, az ifjúsági és segélyegyleti könyvtár. 1921-ben kifogyván a termekből az új osztályt egy használaton kívül lévő földszinti helyiségbe utalták. Az átalakítás további lehetőségei azonban megszűntek. Az iskolának sem rajz-, sem ének-, sem tornaterme nem volt. (forrás: Leányiskolai értesítő, 1920. 8-9.)
Habár a minisztérium a leánygimnázium létrehozásával kötelezte a várost egy új iskolaépület megépítésére, az intézkedés sokáig nem foganatosult. Hiába sürgette Kárpáti Kelemen tankerületi főigazgató, majd utóda dr. Vass Bertalan is az építkezés azonnali megkezdését, a város évről évre elodázta az ügyet. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium 36.701/1922 és 0.779/1923 rendeletei is az új épület 1924. szeptember 1-re való felállítását, addig is a hiányok ideiglenes intézkedésekkel való megszüntetését követelték. A fordulat az 1928/29-es tanévben következett be.21 A több mint egy évtizedig halogatott építkezés alig két év alatt, 1930 novembere és 1932 októbere között lezajlott. Az osztályok végül 1932. október 22-én foglalhatták el az impozáns új épületet. Hivatalos átadására november 19-én került sor. Az ünnepséget a város polgármestere, dr. Csitáry G. Emil nyitotta meg, melyet dr. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter és Maron István igazgató beszéde követett.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Dr. Schlamadinger Jenő ügyvéd, vármegyei tiszti főügyész kezdeményezésére gyűjtést kezdeményeztek. A megrendezett hangversenyek jövedelméből 16 000 korona gyűlt össze. Ebből létesült a Zeneiskola a Petőfi utca 1. számú ház emeletén, amely 1913. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit.
Az intézmény 107 növendékkel kezdte meg működését zongora, hegedű és magánének szakon, élére Hermann László hegedű- és orgonaművészt, zeneszerzőt, okleveles középiskolai énektanárt nevezte ki az Egyesület.
A következő években szépen fejlődő iskola 1920-ban súlyos anyagi helyzetbe került: a pénzügyi gondokkal küszködő Zenekedvelők Egyesületétől a Városi Tanács ideiglenesen átvette az intézmény finanszírozását. 1923-ra azonban kiderült, hogy e testület számára is túlzottan nagy megterhelést jelent a Zeneiskola fenntartása, ezért indítványozták visszaadását az Egyesületnek, mely megszűntnek nyilvánította a 10 éves jubileumát éppen csak megért intézményt. A Zeneiskola tanárai azonban megállapodtak abban, hogy az 1923/24-es tanévben nagyon mérsékelt tandíjak mellett ki-ki a saját lakásán foglalkozik növendékeivel a helyzet jobbra fordulásáig.
A város közönségének egyre intenzívebb sürgetésére azután az 1924 júliusában tartott városi közgyűlés megszavazta a Zeneiskola újbóli beindítását, s felajánlotta a „Városi Zeneiskola” cím használatát az intézménynek.
Fricsay Richárd, karmesteri pályafutása 40. évfordulóját köszöntő székesfehérvári díszhangverseny (1926. január 17.) alkalmával felajánlást tett a Zeneiskola végleges elhelyezésének támogatására. Segítségével és a város anyagi áldozatával az intézmény így költözhetett 1933-ban a Jókai utcai épületébe, mely több mint fél évszázadig maradt otthona.
1946 májusában a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium elhatározta, hogy Székesfehérváron konzervatóriumot hoz létre. Élére Farkas Ferencet, a neves zeneszerzőt nevezték ki.
A kezdeményezés sajnos nem volt hosszú életű: 1950. szeptember elején a kormány megszüntette a Székesfehérvári Állami Zenekonzervatóriumot és helyette Állami Zeneiskolát létesített.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az óvóda 1999-ben a Székesfehérvári Református Egyházközösség tulajdonába került, Olajfa Óvóda néven működött tovább.
Közzétett
Az 1955 őszén megnyílott óvoda akkoriban még csak 75 kisgyereket tudott fogadni, az 1968-ban lezajlott átalakítás után 100 gyerek járhatott az óvodába, 1980-ban 160 gyermeknek biztosította a napközbeni felügyeletet, oktatást, nevelést.
2000-ben az önkormányzat a Kisteleki utcai óvodát átadta az Aranyeső Alapítványnak.
Közzétett
I.M.: Egy aggódó nagymama levele nyomán - Minden gyereh jól érzi magát. Fejér Megyei Hírlap, 1975. január 22.
25 éves a Kisteleki utcai óvoda, Fejér Megyei Hírlap, 1980. november 6.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az egyesület 1998. februárban alakult 10 fővel, bírósági bejegyzése ugyanezen év szeptemberében történt. Az egyesület tagsága kizárólag a pszichiátria felhasználója illetve volt felhasználója. Az egyesület célja, hogy a pszichiátriai betegségben szenvedők érdekeit képviselje, tájékoztassa a sorstársaikat érintő jogi és más őket érdeklő kérdésekben, véleményt nyilvánítson, javaslatokat tegyen az őket érintő kérdésekben.
Elnöke Karácsony Erika
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Budapest Fórum Egyesület 1997. szeptember 4-én alakult. Az egyesület célja az európai regionális társadalomtudományi kutatások összehangolása és összegzése, konferenciák, szemináriumok és más rendezvények szervezése, könyvek, tanulmányok és más kiadványok megjelentetése az Alpok- Duna- Adria Régió múlt-, jelen- és jövőbeli fejlődésének témakörében az egyesület Európa eszméjének jegyében, az európai integráció előmozdítása érdekében.
Közzétett
http://filafehervar.hu/90eves/
Közzétett
Közzétett
Felmayer István 1813. VIII. 16-án született Szegeden. Apja, Felmayer Antal szűrszabó mesterként kereste kenyerét, de az 1813. évi nagy tűzvész vagyona nagy részét elpusztította. A család kényessé vált anyagi helyzete miatt István csak a piarista gimnázium VI. osztályáig végezhette tanulmányait, ekkor fivére kékfestőüzemében kezdett el dolgozni. A szakma csínjának-bínjának kitanulása után Pesten szilárdította meg tudását, majd egy pest-budai és egy németországi (Mannheim—Mainz—Lübeck—Hamburg) tapasztalatszerző körút után érkezett Székesfehérvárra 1844 tavaszán. Az 1831-ben Veszprémből ide telepedett, 1834-től polgárjoggal rendelkező (Felmayer érkezésekor már közel egy éve halott) Sáfrán Józsefnek a Palotai utcában, a 364. helyrajzi szám alatt működő kékfestőműhelyében alkalmazta annak özvegye.
A kékfestés a kelmefestő mesterség egyik szakága, európai népszerűsége a XVI. század második felében futott fel igazán az Indiából tömegesen beáramló gyarmatáru, az indigó térhódításának köszönhetően. Az indigó a korábban használatos, ún. festőcsüllenget váltotta fel, amit főleg Szászországban és Thüringiában termesztettek. Az indigó használata Nyugat-Európából, ott már „labdába rúgni” képtelen mesterek révén terjedt el hazánkban a XVII–XVIII. században. A legnagyobb népszerűségnek a németajkú lakosság és a parasztság körében örvendett.
Az özvegyet, Mutz Juliannát Felmayer István 1845. VI. 8-án nőül vette – a munkakapcsolat tehát egy év alatt házassággá érett. A letelepedési, valamint a „mester” titulus használatához szükséges engedélyt 1845. VI. 6-án, éppen 175 évvel ezelőtt kérvényezte a városvezetéstől a fiatal kékfestő. Polgárjogért 1847. VII. 2-án folyamodott; döntésében a presztízs kivívása mellett a katonáskodás alóli felmentés is motiválta, hogy szüntelen a legényei körmére és a gyár ügyei után tudjon nézni.
A fenti engedélyek elnyerését követően első lépéseinek egyike volt a műhely kibővítése. 300 váltó forintot (más forrás 200 tallérról tud) fektetett be a modernizációba – összehasonlításképp: a polgármester éves fizetése 600 forintra rúgott ekkoriban. Később sem sajnálta a beruházásokra a pénzt: 1852-ben, majd 1856-ban is kiszolgálóhelyiségeket építtetett a Városház téren újonnan vásárolt épület udvarán. Keményítőműhelyt, tarkázó- és szárítóhelyiséget többek között. A tanács engedélyét megkapva fazsindellyel fedette be a helyiségeket. A családi munkamegosztást úgy oldották meg, hogy Julianna asszony vásározott – minden eshetőségre felkészülten, hiszen csakhamar köztudottá vált, milyen kelendőek az áruik, s többször meg is támadták hazafelé menet, hogy megkaparintsák a bevételét. Ura eközben segédeivel – először csak egy festőlegény állt rendelkezésére és két mindenes parasztfiú, de számuk az évek során folyamatosan növekedett – a termékeket állította elő. Az első időben természetesen még kézi erővel. Eme eljárás lényege a következő volt: a fehér vászonra (keménysége miatt) körtefából faragott, vagy rézszögekkel és -drótokkal kivert mintákkal, dúcokkal szigetelő masszát nyomtak, amit megszárítottak. A keretre feszített, előnyomott szövetet az indigóalapú lével feltöltött festőkutakba merítették. Az ezt követő száradás közben oxidálódott az indigó, kékbe öltöztetve ezáltal a fehér textíliát. A fehér mintázat pedig a szigetelő massza leoldása után került napvilágra.
A Goldberger Ferenc 1784-ben alapította budai gyár mellett a fehérvári Felmayer Istváné vívott ki magának évtizedekig tartó nemzetközi elismerést e szakmában. E siker elérése érdekében természetszerűleg időről időre jelentős modernizáció és bővítések szükségeltettek. A telephellyel szomszédos házakat és telkeket szisztematikusan felvásárolta az iparos a Palotai utcában, és újdonatúj, emeletes szárítót épített. Az Ybl családtól az Uri u. 10. szám alatti ingatlant (ma: Városház tér 3.) 1852-ben vásárolta meg, s egy 1857-es feljegyzés már tizenkét alkalmazottról tudósít, akik ebben a Nádor-csatornának nevezett vízelvezető partján épült műhelyben foglalatoskodtak. (A tucatnyi festőlegény közül hárman külföldről érkeztek Fehérvárra. Egy gödöllői származású inasnak kellett a legrövidebb utat megtennie otthonától, hogy itt dolgozhasson.)
1860-ban a Palotai utcában lévő, 388/b helyrajzi számú, szintén a Nádor-csatorna mellett elterülő ingatlan megvásárlásával és beépítésével a műhely már kezdett gyáralakot ölteni. Ekkor egy 30 öl hosszú és 6 öl széles létesítménnyel bővült a cég ingatlanvagyona. Egy 1861-es összeírás már ötven fő alkalmazását rögzítette, két évvel később pedig már fióküzletet alapított Felmayer Pesten, a Fürdő u. 6. szám alatt. 1864-ben a Ponty vendéglő szomszédságában lévő Világi-házat vette meg a cég, s a gyár céljainak megfelelően átalakították az épületet. Alkalmazottai számára hálótermet is biztosított a gyáros. Kosztot, kvártélyt kaptak a messze földről érkező munkásai – a tivornyázás és a pazarlás elkerülése végett. A rendet is könnyebb volt fenntartani közöttük, és gyorsabb ütemben is gyarapodhattak a munkások. A ’60-as évek második felében egyébként szinte minden évben vásárolt egy új épületet a meglévők közvetlen környezetében, melyeket valamilyen formában hozzátoldotta a gyárhoz. A vásárlói igényeket azonban még ezzel a folyamatos terjeszkedéssel, fejlesztésekkel sem tudta 100%-osan kiszolgálni.
A Felmayer család sokat köszönhet Bismarcknak is, az általa előkészített és kirobbantott porosz–osztrák–olasz háború ugrásszerűen megnövelte a megrendeléseik számát, melynek a hasznát teljes egészében visszaforgatták a gyárba. Ennek köszönhetően rendezkedhetett be a cég a gőzgépekkel több igényt kielégítő gyártásra az első ilyen típusú munkagépük megvásárlását követő évben, 1866-ban. Ekkor építették első nyomógépüket is, s a vállalkozás dinamikus fejlődésére jellemző, hogy 1870-re már nyolc nyomógéppel és száz alkalmazottal folyt a munka. Ekkorra a gyártelep már vitathatatlanul Európa élvonalában tartózkodott. Az 1873-as év komoly elismerést hozott Felmayer István karton-, kendő- és vászonfestő gyárának Székes-Fehérvárott: a bécsi nemzetközi kiállításon bemutatott termékei után érdeméremmel tüntették ki. 1875-re pedig már azt is ki tudta gazdálkodni, hogy indigóültetvényeket vásároljon Kelet-Indiában. (Ide kívánkozik, hogy Felmayer István egész munkásságával kapcsolatosan egyetlen kritikát találtam a kortársak megfogalmazásában. Azt vetették a szemére, hogy a nyersanyagokat (pl. indigó, kőszén) külföldről szerzi be, nem magyar termesztőktől, illetve iparosoktól.)
Kiemelendő, hogy a Felmayer-gyárban hagyományos, magyar motívumokkal is dolgoztak. Egyedülállóan, hiszen a repertoárnak az ilyen, változatosabb ornamentikára is kiterjedő bővítését a magasabb költség és a bonyolultabb előállítási mód, egyszersmind a csekélyebb átmérőjű vevőkör okán nem dívott választani.
Két fiát – az 1849 augusztusában született Istvánt, illetve az 1853-as születésű Károlyt – 1876-ban vezette be a vállalkozásba, miután kereskedelmi és ipari szakismereteiket Bécsben, Svájcban és Németországban elmélyítették. Az 1879. évi Székesfehérvári Országos Kiállítás Nagy Bizottmányában már mindketten ott tüsténkedtek, sőt, az ifjabb István a tíztagú Végrehajtó Bizottság tagjaként is szerepelt, valamint a kiállított, tizenhét csoportba sorolt cikkek VI. csoportjának („Fonó-, szövőipar, ruházati tárgyak”) az elnöke is volt. Saját pavilont is felállítottak, természetesen, melyben sima és tarkázott perkálok, vásznak, kendők és egyéb ruhadarabok pazar gyűjteményét vonultatták fel; nyersanyagokkal és a termékeik előállítása közben alkalmazott eszközökkel egészítve ki a kollekciót, hogy a munkafolyamatokat is szemléltessék az érdeklődők előtt.
Fiai sikerét látva, hogy nem csak ügyes, de ismert és befutott szakemberekké váltak, 1881. I. 10-én bejegyeztette őket cégtulajdonosként. A közkereseti társaság ettől az időponttól a Felmayer István és Fiai nevet használta, a cég képviseletére mindhárman egyformán jogosultak voltak. (ifj. Felmayer István karrierje szárnyalt ekkoriban. Még 1881 tavaszán előbb – Námessy Ferenc halálát követően, III. 17-én – a Székesfehérvári Takarékpénztárnak, majd egy hónappal később – IV. 11-én – a Székesfehérvári Kereskedelmi Banknak választották be az igazgatóságába.
Miután a Városház téri ingatlannak a Nádor-csatorna partjára nyúló telkén már nem lehetett tovább fejleszteni az üzemet, 1876 áprilisában a Palotai utca 3. alatt emeltek egy műhelyépületet, mely 1880-ban további három gyárhelyiséggel bővült egy 42,4 x 9,4 méteres területen. A következő jelentős lépés az 1881-ben üzembe helyezett hengernyomógépnek a számlájára írható. 1887-re mindössze a kézifestő-műhelyek és a raktárak egy része maradt a Városház téren. A Nádor-csatorna felett elmozdítható mosóházak voltak, s a két partján lévő épületek között egy kőhíd és két fahíd biztosította az akadálymentes forgalmat.
1883.V.23-án az öreg Felmayer elveszítette nejét, Julianna asszonyt, s 1888. XI. 14-én maga is távozott az élők sorából. Szélhűdés végzett vele. Temetésére két nappal később, 16-án került sor. 15 órakor kezdődött a gyászszertartás, de már 13 óra körül elkezdtek szállingózni a halott feketébe öltözött ismerősei és tisztelői a Városház térre. A ceremónia kezdetekor már egy tűt sem lehetett leejteni a földre. Hogy mekkora visszhangot kiváltó társasági esemény volt ez, arra jellemző, hogy a Székesfehérvár és Vidéke, melynek egy oldala negyven hirdetési helyre volt beosztva, hat egységnyi felületen csak azt sorolta, kinek milyen feliratú szalag lógott a koszorúján. Utolsó útjára a Szentháromság (közkeletű nevén Hosszú) temetőbe kísérte el Felmayer Istvánt a gyászmenet.
A két fiú, István és Károly, miközben tovább irányították a gyárat; a főtéren lévő ingatlanukat, mely egyben látta el a lakóház, az iroda, az üzlet és a hajtogatóüzem funkcióját, kétemeletessé bővítették. Ők azonban nem örökölték a szegénysorból ragyogó egzisztenciát teremtő apjuk szeretetét a szakma és az üzem iránt. Nélkülözhetetlen forrásként kezelték csupán a gyárat, mely nagyvilági életükhöz előteremtette a javakat. Alkalmazottaikhoz is másképp viszonyultak, édesapjuk munkásairól gondoskodó atyai szigorának nyoma sem volt a jellemükben. Ennek következtében a ’80-as évekre a Zöldfa utcai „Három sasok” korcsma törzsvendégei lettek a festőlegények, hova a bakák is előszeretettel tértek be lazítani. Gyakorivá váltak a két „tábor” közötti, nem egyszer véres kimenetelű súrlódások.
S ha már a forrást említettem, érdekes epizódként vonult be a gyár történetébe, hogy 1892-ben az üzem udvarán egy kútfúrás alkalmával tört felszínre első ízben a fehérvári, vastartalmú savanyúvíz, mely elsőrangú gyógyvíznek bizonyult. A járványos időkre való tekintettel szellősebb közterületre vezették ki a vizet. A tulajdonosok nem akartak hasznot húzni a természeti kincsből, ezért Havranek József polgármester indítványozta a kút közkézbe vételét. Ehhez azonban a belügyminiszter nem járult hozzá.
Mindkét testvér fiatalon hunyt el. István 1894-es halála után Károly még nemességet kapott Ferenc Józseftől (nem hétköznapi, hogy épp neje, Erzsébet – az imént említett Havranek József unokahúga – 31. születésnapján) „a gyáripar és a közügyek terén szerzett érdemeiért”, de 1897-ben őt is elragadta a halál; s az újabb, sürgető beruházások lebonyolítását vállalni nem tudó özvegyek szabadulni kényszerültek a gyártól. Így került 1898. VIII. 2-án a cég – 250 000 forint ellenében – a Neunkirchner Druckfabriks Aktien Gesellschaft tulajdonába. A jól bejáratott cégnevet azonban nem változtatták meg.
Az vállalkozás még sokáig nagyon szép eredményeket produkált a piacon. 1907-ben a városi tanács éppen ezért járult hozzá, hogy Székesfehérvár címere megjelenhessen áruik csomagolásán és a kiállított számlák fejlécén.
Az I. világháború idején hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, így a civilek nélkülözni voltak kénytelenek a csak a katonaság részére termelő üzem portékáit. 1927-ben az akkor már egy ideje csak bérmunkákat végző vállalatot a Wiener Bankverein vásárolta meg. A cég 1943-ig újabb beruházásokat eszközölt ki, különböző módszerekkel igyekezett visszahódítani a megváltozott piacot; a világégés azonban minden fejlesztést derékba tört. A potsdami egyezmény alapján a Felmayer István és Fiai Kékfestő és Kartonnyomó Rt. – miután német cég üzemeltette – a Szovjetunió tulajdonába ment át. Az új vezetőség 1951-ben ignorálta a Felmayer márkanevet, az üzemet Kolorit Fehérítő-, Festő- és Nyomógyárra keresztelte el.
Egy évvel később, 1952-ben lett a Magyar Népköztársaság az államosított gyártelep tulajdonosa, melynek nevét előbb (1960-ban) Pamutkolor Művekre, majd az 1963-as, a budapesti központ alá történő betagozódásakor Pamuttextilművek Kikészítőgyárra változtatták.
Többszöri átszervezéseket követően, a ’90-es évek elején már deficitet termelt a vállalkozás, így a végelszámolást sem kerülhette el. Ténylegesen 1996. XII. 13. volt az utolsó munkanap a székesfehérvári textilipar fellegvárában, de jogilag csak 1997 augusztusában szűnt meg a cég.
A gyártelep egykori területén ma egy bevásárlóközpont terpeszkedik, melynek a nyugati oldalán kiemelkedő téglás falszakasza (valamint egy emléktábla) hivatott a több mint 150 évig működő vállalatra emlékeztetni a járókelőket.
írta Végh Ákos László
Közzétett
Fejér Megyei Levéltár:
- HU_MNL_FML_XI.2., Felmayer István és Fiai Kékfestő és Kartonnyomó Rt. iratai, 1849-1946., 3,08 ifm.
- HU_MNL_FML_XXIX. 88., Patex Alba Color Frottírszövő és Kelmekészítő Kft. (Székesfehérvár) iratai (Alba Textil Kft.), 1982-1995., 2,16 ifm.
Zákányi Imréné: A Pamuttextilművek Kikészítőgyár története, Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2007.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Nagy Ferenc (Bisse, 1903. október 8. – Herndon, Virginia, 1979. június 12.) politikus, országgyűlési képviselő, miniszterelnök, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elnöke.
Református vallású, kisparaszti családból származott, szülei a 15 katasztrális holdnyi (8,63 ha) földjükön gazdálkodtak.
Nagy Ferenc hat elemit végzett, aztán a családi birtokon dolgozott. 1924-ben megnősült, házasságából öt gyermek született; két fia és legidősebb lánya Magyarországon, a két kisebbik lánya viszont már az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot.
Saját erejéből képezte magát, miközben szülei földje mellett fuvarozást, napszámot és favágást is vállalt. Keresetéből újabb hét holdnyi földet tudott venni, összesen 22 holdra (12,7 ha) bővítve ki a családi gazdaságot. Az 1920-as évek elejétől kezdve írogatott cikkeket a helyi lapokba. 1929 januárjától kezdve írásait a Pesti Hírlap is leközölte, amivel országos hírnevet szerzett magának. Megírta szülőfaluja, Bisse monográfiáját is, amivel aranyérmet nyert a Faluszövetség pályázatán.
Még 1924-ben belépett az Egységes Pártba, aminek 1928 és 1930 között Baranya vármegyei alelnöke volt. Ekkor kilépett és Tildy Zoltánnal közösen megszervezték a Független Kisgazdapártot, aminek 1930 és 1945 között a főtitkára volt.
1931-ben hagyta ott végleg a családi gazdaságot, hogy politikai karrierjére koncentrálhasson. Az 1931-es választásokon még nem indult. Az 1935-ösön indult ugyan, de mindössze 329 szavazattal alulmaradt kormánypárti kihívójával szemben. Az 1939-es választásokon szintén nem sikerült egyéni mandátumot szereznie, viszont a párt Baranya vármegyei listájáról bejutott a törvényhozásba. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Parasztszövetség létrehozásának. Nagy Ferenc közismerten háborúellenes volt, ennek a parlamentben is gyakran hangot adott. Emiatt Magyarország német megszállását követően a Gestapo 1944. április 12-én letartóztatta. Október 10-én kiengedték, de csak október 15-én helyezte szabadlábra a Lakatos-kormány. A négy nappal később bekövetkezett nyilas hatalomátvételt követően illegalitásba vonult.
Ahogy elhagyta a front Budapestet, nekilátott az FKGP és a Parasztszövetség újjászervezésének. 1945 áprilisában a Magyar Parasztszövetség, augusztus 20-án pedig az FKGP választotta elnökévé. 1945. április 20-án beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Április 2-án beválasztották a budapesti törvényhatósági bizottságba, a november 4-i általános országgyűlési választásokon pedig újfent a Parlamentbe is.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlésben 1945. május 11-étől november 15-éig újjáépítési miniszter, az 1945-ös választásokat követően pedig 1945. november 29-étől 1946. február 5-éig a Nemzetgyűlés elnöke, s ezzel egyidejűleg 1945. december 7-étől 1946. február 2-áig a Nemzeti Főtanács tagja. 1946. február 4-étől a köztársasági elnökké választott Tildy Zoltán helyett nevezték ki Magyarország miniszterelnökévé, mely tisztségéről 1947. június 1-jén kényszerült lemondani. Ezalatt a Magyarok Világszövetsége elnöke is volt.
A majdnem pontosan 16 hónapig regnáló kormányához két jelentős esemény is fűződik; a háború utáni hiperinfláció letörésére a teljesen elértéktelenedett magyar pengő helyett a máig használatos forint bevezetése 1946. augusztus 1-jével (400 ezer kvadrillió - avagy 4*1029 - pengő ért egy forintot), valamint a párizsi békeszerződések aláírása 1947. február 10-én.
Ellenezte mind a Baloldali Blokk, mind a háború előtti elit hatalmi törekvéseit; a rendszer polgári demokratikus konszolidációjára törekedett. Ellenezte a hároméves terv elfogadását is. 1947. május 28-án a miniszterelnökségen letartoztatták személyi titkárát, Kapócs Ferencet, majd június 1-jén Svájcban, ahol szabadságát töltötte, lemondásra kényszerítették. Lemondását meg sem várva, már május 31-én kinevezték az új miniszterelnököt. Ezután már nem térhetett vissza Magyarországra.
Az FKgP 1947. június 3-án kizárta a pártból; október 7-én állampolgárságától, 1948-ban a vagyonától is megfosztották. Svájcból az USA-ba utazott feleségével és három gyermekével, ahol a Washington D. C. vonzáskörzetéhez tartozó virginiai Herndonban telepedtek le. Az ott megjelentetett emlékirataiból származó bevételeiből bankkölcsönnel kiegészítve földet vásárolt, amin 1951-ig gazdálkodott. Ikerlányai már Amerikában születtek meg, 1950-ben.
Kezdettől fogva részt vett a magyar politikai emigráció közéletében, a Magyar Nemzeti Bizottmány alapító-végrehajtó bizottsági tagja, majd 1955–56-ban alelnöke volt. Az 1956-os forradalom során megkísérelt Magyarországra utazni, de Ausztria - semlegességére hivatkozva - megakadályozta ebben. November 2-án telefonon ajánlotta fel szolgálatait az államminiszteri poszton lévő Tildy Zoltánnak, aki azonban visszautasította. 1957-ben beválasztották a strasbourgi Magyar Forradalmi Tanács intézőbizottságába. 1958-ban a Magyar Bizottság tagja lett.
Még 1947-ben részt vett a Nemzetközi Parasztunió létrehozásában, aminek 1949-től 1964-ig az alelnöke, 1964 és 1970 között pedig az elnöke volt. 1951-ben a menekült politikusokból összeállított Közép-kelet-európai Bizottság elnökévé választották. 1954-ben közreműködött az Európai Rabnemzetek Közgyűlésének a megszervezésében. Abban az évben, majd 1955-ben és 1962-ben az USA külügyminisztériumának a megbízásából távol-keleti körutat tett.
1957-ben a kaliforniai Berkeley Egyetem díszdoktorává avatta. 1963 és 1970 között mintegy négyszáz amerikai felsőoktatási intézményben tartott előadást, amikor is felesége betegsége miatt visszavonult a közélettől.
1977-ben kiállt a magyar Szent Korona és a koronázási ékszerek visszaadása mellett és Vörös Vince kezdeményezésére, Bognár József közbenjárására a Magyarok Világszövetsége megszervezte hazalátogatását, amire azonban hirtelen bekövetkezett halála miatt már nem kerülhetett sor. Herndonban temették el, ahol halála tizedik évfordulóján a helyi történeti múzeum falán emléktáblát helyeztek el a tiszteletére.
Közzétett
Vida István: Ferenc Nagy, a Hungarian agrar-democrat in the first half of the 20th Century, Történettudományi Intézet, Budapest, 1990
Csicsery-Rónay István: Nagy Ferenc miniszterelnök – visszaemlékezések, tanulmányok, cikkek, Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítvány, Budapest, 1995.
Csicsery-Rónay István: A történelem szolgálatában – tanulmányok, cikkek, beszédek, Budapest, 2005.
Jónás Károly-Villám Judit: A magyar országgyűlés elnökei 1848–2002, 327-332. oldal. Argumentum Kiadó, 2002
Párniczky Józsefné Nunczás Ilona édesapja Bihar megyei kisnemesi családból, édesanyja jó nevű, pesti kézműiparos családból származott. Ez a család az 1900-as Párizsi Világkiállítás Aranyérmével büszkélkedhetett.
Ilona szüleit 1930-ban Szigethalomba kitelepítették, így ő ott kezdte iskoláit, majd „polgáriba” került, ahol 4 évig Képessy Béláné Wölder Angéla kézimunka és rajztanár, iparművész alapozta meg ismereteit a varrás-hímzés, népművészet területén. Az Állami Tanítóképzőben Undi Mária volt az oktatója, aki diákjait bevonta a népi díszítőművészeti hímző munkába. Itt már terveztek és kiviteleztek a diákok. A Pázmán Péter Katolikus Egyetemen magyar-történelem szakot végzett, 1959-től a Székesfehérvári Megyei Könyvtárban dolgozott majd a Levéltárba került, innen ment nyugdíjba. A Fejér Megyei Művelődési Központban indított hímző szakkörvezetői képzésbe kapcsolódott be, itt mestere Fejér Mária tanárnő volt. 1978 és 1982 között a Népművelési Intézet által szervezett országos továbbképzéseken vett részt. Ismetereit felnőttek, gyermekek részére szervezett szakkörökben adta tovább, 1975 és 2005 között 9 csoportban oktatott. Tanított Finnországban és japán művészekkel is megismertette magyar népművészet kincseit. Gyűjtötte, fotózta, rajzolta Fejér megye hímzés motívumait, gyűjtött Pázmándon, Seregélyesen, Lovasberényben, Csákváron, Válon, Vértesacsán, Sárbogárdon és Pákozdon. Neki köszönhető, hogy Fejér megye fehér hímzései megmaradtak az utókor számára, a fehér hímzés „Nagyasszonyának” tekintik. 1976 óta rendszeres résztvevője és díjazottja helyi, megyei, országos és nemzetközi pályázatoknak, kiállításoknak.
A Fehér megyei Népművészeti Egyesület alapító tagja.
A Fehérvári Kézművesek Egyesülete tiszteletbeli tagja.
A Népművészet Mestere díjat 2011-ben kapta meg.
Díjai:
Arany- és gyémántdiplomás pedagógus.
Jelentősebb elismerések, díjak, kitüntetések:
NIT nívódíj: 1983
„Szocialista Kultúráért” kitüntetés: 1985
Pro Renovanda fődíj: 1996
„Székesfehérvárért” emlékérem: 1998
Király Zsiga Díj: 2004
Élő Népművészet Országos- Népművészeti Kiállítás: Gránátalma díj 2 alkalommal
Népi iparművész: 1983
Közzétett
Fejér megye mintakincseiből – 3 szakkönyv: 1981. 1984, 1986, Pázmánd hímzéseiből – múzeumi dolgozat: 1983, 1984
Közzétett
(Budapest, 1935. 03. 02. – Bakonykúti, 1995. 10. 30.)
Építészmérnök, városépítés-városgazdasági szakmérnök. Gyógyszerész szülők gyermekeként Budapesten, az Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát 1957-ben. Házasságkötése után Dunaújvárosba költözött, itt született két gyermeke is. Először a Beruházási Bankban,
majd 1963-tól 1977-ig Dunaújvárosban a Tervező Iroda településtervező építészeként dolgozott.
Csoportvezetőként folytatta hivatali elődje, Dr. Weiner Tibor munkáját. Tervei nyomán több városrész épült, formálódott. Közreműködésével nyerte el mai
ismert formáját a Római tábor városrész. Új szemléletű várostervezési elképzeléseihez a nyilvánosság erejével próbált urbanisztikai szemléletet érvényesíteni a döntéshozók körében. A Győri Tervező Vállalatnál eltöltött évek után 1983-tól Székesfehérvárott dolgozott. A Fejér megyei Tervező Iroda szakfőmérnökeként, később a Sagittarius Kft. tervezőjeként a humánközpontú, értékvédő, ugyanakkor vállalkozásbarát tervezés elveit alkalmazta a gyakorlatban.1993-tól a Polgármesteri Hivatal főtanácsosaként dolgozott. Irányítása alatt készítette el a Városháza Tervező Csoport Öreghegy részletes rendezési tervének módosítását. Kiváló tervező, nagyszerű ember volt. Segítette a pályakezdőket. Aktív közéleti emberként az Építéstudományi Egyesület tagja volt, megszervezte a Magyar Urbanisztikai Társaság megyei csoportját.
Közzétett
Remetey Tibor: Vallomás a városról, Tavasz - 1974, Dunaújváros, 1974.
Remetey Tibor: Ötödik városunk jövőképe, Fejér megyei Műszaki Élet, 1987.1-2.szám, 6-10.o.
Csongor György: Rajta is múlt, hogy ilyen a város, A Hírlap, 1995.11.11.
Közzétett
(Budapest, 1913. november 7. – Székesfehérvár, 1987. január 6.) kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar festő. Főleg tájképeket és portrékat festett poszt-impresszionista stílusban.
A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1938-ban. Mestere: Benkhard Ágost. 1938-ban elnyerte a Balló Ede Ösztöndíjat, mellyel európai tanulmányutat tett. 1944-ben
magkapta a Kultuszminisztérium balatoni ösztöndíját. 1965-ben Csók István-díjjal, 1956-ban és 1967-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1985-ben a Művészeti Alap nívódíjasa lett. 1939-
től Székesfehérváron élt, az alkotó munka mellett rajzpedagógusként dolgozott. 1971-ben Székesfehérvár díszpolgárává választották. 1935-től szerepelt Fejér megyei és országos
kiállításokon. Első egyéni kiállítását 1955-ben rendezte. 1959-től több alkalommal Székesfehérváron, 1967-ben a Műcsarnok győri kiállítótermében, s több más kiállítóhelyen
mutatta be műveit. Csoportos kiállításon szerepelt 1978-ban a Magyar Nemzeti Galériában és többször a Műcsarnokban. 1963-ban a székesfehérvári Vörösmarty Színházba
Csongor és Tünde címmel készített pannót. Murális kompozíciói találhatók Bakonycsernyén, Mosonszentjánoson és a székesfehérvári Magyar Király Hotelben. Képei
megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és a székesfehérvári István Király Múzeum gyűjteményében.
Munkácsy Mihály-díj (1956, 1967)
Alba Regia-díj (1958)
Csók István-díj (1965)
Közzétett
Kállay István (Fülöpszállás, 1931. június 16. – Budapest, 1998. augusztus 17.) magyar történész, jogtörténész, genealógus, levéltáros, tanszékvezető egyetemi tanár, a székesfehérvári levéltár igazgatója, a Magyar Szent Korona Társaság főtitkára, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke, a történelemtudományok kandidátusa (1969), doktora (1977).
1954-ben került a Baranya Megyei Levéltárba, mint segédlevéltáros lett, 1956 és 1959 között a Fejér Megyei Levéltár igazgatója volt. 1959-től hat éven át volt a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztályának magyar levéltári delegáltja a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban és a Hofkammerarchivban, majd az Országos Levéltár Feudáliskori Osztálya levéltárosaként tevékenykedett két éven át. 1967 és 1969 között a Népi Demokratikus Osztály osztályvezető-helyettese, 1970-től tíz éven át a Családi és Gyűjteményi Osztály vezetője. 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett, haláláig egyetemi oktatóként dolgozott.
Főképp 18-19. századi várostörténettel foglalkozott, kivált a Mária Terézia kori szabad királyi városok gazdálkodásával, továbbá közigazgatás történettel. Jelentős volt forráskiadói tevékenysége, a Levéltári Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt (1960-1974), majd haláláig felelős szerkesztője. A magyarországi birtokigazgatás 1711 és 1848 közötti első monográfiájának elkészítése is az ő nevéhez köthető (1980). Szakmai álláspontjával szerepet vállalt a Szent Koronával ékesített magyar címer rendszerváltás utáni visszaállításához.
Közzétett
Az abszolutizmuskori pénzügyigazgatási levéltár (repertórium, összeállítás, 1970)
Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (1972)
A Balassa család levéltára (Pataky Lajosnéval, repertórium, összeállítás, 1972)
Kossuth Lajos, az ügyvéd (társszerzőkkel, 1978)
A Festetics családi levéltár (repertórium, 1978)
A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711-1848 (1980)
Úriszéki bíráskodás a XVIII-XIX. században (1985)
A tagyosi Csapó család története (1985)
A történelem segédtudományai (szerk., 1986)
Fehérvár regimentuma, 1688-1849. A város mindennapjai (1988)
Magyarország főméltóságai (1526-1848) (1988)
Polgárdi (1989)
A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686-1848 (1989)
Magyarország története 1938-1990 (1993)
Városi bíráskodás Magyarországon 1686-1848 (1996)
Közzétett
Csóron született 1877-ben, a sütőipart atyjánál tanulta, 1893-ban szabadult fel. Mint segéd a helyi első sütőmestereknél dolgozott, 1900-tól előbb Debrecenben, 1904-től helyben önálló. Az Iparoskör, Iparos Dalkör tagja. A háború alatt előbb mint szállítmánykisérő, később Budapesten mint irodista teljesített katonai szolgálatot. József öccse a harctéren szerzett betegségében halt meg.
Forrás: FEJÉR VARMEGYE ÉS SZÉKESFEHÉRVÁR SZABAD KIRÁLYI VÁROS ÁLTALÁNOS ISMERTETŐJE ÉS CÍMTÁRA A Z 1 9 3 1 —3 2 . É V R E
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
(Szabadbattyán, 1903. márc. 17. – Székesfehérvár, 1967. dec. 30.): festőművész. Oklevelet a Képzőművészeti Főisk.-n szerzett (1925), ahol Glatz Oszkár tanítványa volt. 1925–27-ben a sashalmi kat. gimn.-ban, 1928-tól Tolnán, 1934-től Székesfehérvárott a polgári fiúisk.-ban, 1943-tól a cisztercita gimn.-ban tanított. 1945 után 1963-ig, nyugdíjazásáig a cisztercita, majd ugyanott az áll. gimn.-ban volt rajztanár. Művészetében példaképeit, Paál Lászlót és Rudnay Gyulát követte. Képei több kiállításon szerepeltek. 1927-től vett részt vidéki és orsz. kiállításokon; 1943-tól rendszeresen Székesfehérvárott és Fejér m.-ben, 1953-tól Bp.-en (Műcsarnok, 1953, 1954, 1955; Ernst Múzeum, 1954; Nemzeti Szalon, 1955; a Fényes Adolf Teremben 1955-ben csoportos kiállításon, ezenkívül több dunántúli városban is. Festészetét a posztnagybányai hagyományok tisztelete jellemzi.
Közzétett
Raktári nyilvántartás.
Pallay József (Szabad Művészet, 1953. dec.; 1955. jan., okt., dec.);
Pallay József (Művészet, 1968. 5. sz.);
Pallay József emlékkiállítása (bev. Kovács Péter, Székesfehérvár, 1969).
Közzétett
(Cífer, 1840. október 24. – Székesfehérvár, 1919. június 8.) irodalomtörténész, nyelvész, városi levéltáros és tiszteletbeli tanácsos.
Moenich Antal, gróf Zichy Károly uradalmi számtartója és Zlatháry Vilma fiaként született. Tanulmányait Mohácson, Győrött, Nagyszombatban és Pozsonyban végezte; utóbbi helyen 1859-ben a papi pályára készült és belépett az Emericanumba; azonban rövid idő múlva egészségi szempontból kénytelen volt ezen pályától megválni. 1861-1868-ig Zichy Károly gróf mellett szülőhelyén és Pozsonyban, eleinte mint titkár, több ezer kötetből álló könyvtárát rendezte, később mint gazdatiszt volt alkalmazva. 1869-ben Hunfalvy Pál ajánlatára – akivel ekkor levelezésben állt[2] – a magyar királyi földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miniszzériumnál mint az országos statisztikai hivatalnak Fejér-, Esztergom-, Pest- és Bácsmegyék és a Jász-Kúnkerület területére kinevezett kültagja működött 1873-ig. 1872-ben Székesfejérvár városánál a köztörvényhatóság szervezése alkalmával házi pénztári ellenőrré választották meg és 1873-ban ugyanoda levéltárnoknak neveztetett ki, amely állásában egészen 1911-ig működött. 1919-ben hunyt el 78 éves korában.
Közzétett
Költemények. Székesfejérvár, 1872.
Magyar írók Névtára. (Életrajzi és könyvészeti adatok gyűjteménye). Külön féle kútfőkből. Pozsony, 1876. (Vutkovich Sándorral, együtt. Ism. P. Napló 38. sz. esti k., M. Állam 48., Vasárnapi Ujság 8., Fővárosi Lapok 39., Székesfejérvár 16., Torontál 26., Selmecz 10., Kassa és Vidéke 12., Nemzeti Hirlap 52., Független Polgár 83., Székesfejérvár és Vidéke 20. sz.)
Nyílt levél Szarvas Gáborhoz, a Magyar synonimák szótára ügyében. Székesfejérvár, 1891.
Nyílt levél Molnár István országos gyümölcsészeti miniszteri biztoshoz a hazai gyümölcsészet fejlesztése ügyében. Székesfejérvár, 1892.
Székesfejérvár-e vagy Székesfehérvár? Székesfejérvár, 1893. (Különnyomat a Fejérmegyei és Székesfejérvár városi tört. és rég. egylet Évkönyvéből).
Országgyűlési képviselő 1958 -1975.
VTRGY Kereskedelmi főosztály vezető 1962.
VTRGY Labóratórium vezető 1967.
MSZBT országos alelnöke 1968.
Videoton vegyi gyáregységének főtechnológusa 1971.
Gyáregység igazgató, Videoton, 1980.
Hazafias Népfront megyei alelnöke 1963., elnöke 1985.
Munka Érdemrend Arany fokozata 1981.
Elhunyt: 2013.03.13.
Közzétett
Kerkay Andorné: Korszerű technológia a VIDEOTON-ban - Országos galvanizálási tanácskozás. in.: Szabványosítás 1973. január-december 46. l.
Képviselői munka 1972-ben. Beszélgetés Kerkay Andornéval, az országgyűlési képviselők megyei csoportja vezetőjével. Fejér Megyei Hírlap, 1973. február 11.
A közélet aktív részesei, Beszélgetés Kerkay Ándornéval, az országgyűlési képviselőcsoport megyei vezetőjével. Fejér Megyei Hírlap, 1975. február 02.
Közzétett
Megyei Tanács VB Székesfehérvári Járási Hivatal Pénzügyi osztályvezetője, 1978.
FKgP megyei pártigazgatója az 1990-es években.
Kitüntetés:
Haza Szolgálatáért ezüst fokozata 1971.
Haza Szolgálatáért érdemérem bronz fokozata, 1978.
Elhunyt: 2017.09.23.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
(Mór, 1954. augusztus 8. – Székesfehérvár, 2002. október 12.) irodalomtörténész, magyar nyelv és irodalom és történelem szakos tanár, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársa, osztályvezetője.
Alapfokú tanulmányait Móron végezte, majd 1975-ben diplomázott a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. Ezután tanárként vállalt állást a móri Radnóti Miklós Általános Iskolában, ahol 1982-ig dolgozott. 1982–84 között a székesfehérvári 323. sz. Építőipari Szakmunkásképző Intézet tanára volt. 1984-től a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum népművelője, gyermekeknek, katonáknak tartott ismeretterjesztő képzéseket, ünnepségeket szervezett, kiállításokat rendezett. Elvégezte az ELTE kiegészítő magyar és történelem szakos egyetemi szintű képzését (1985–87), majd a rendszerváltás után az ELTE posztgraduális fotográfiatörténeti szakát. Később irodalom- és fotográfiatörténészi beosztásba került, haláláig az újkortörténeti gyűjtemény munkatársaként a múlt tárgyi emlékeit is gyűjtötte, kezelte.
Közzétett
Kötetei:
Tanulmányok Németh Lászlóról. Az 1985. december 16-i székesfehérvári emlékülés előadásai; szerk. Bakonyi István, Horváth Júlia; Fejér Megyei Múzeumegyesület, Székesfehérvár, 1987 (A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai)
Horváth Júlia: Ahol a költők teremnek: Vajda, Gárdonyi szülőföldjén. Székesfehérvár: Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet, 1997.
Horváth Júlia: Gárdonyi Géza Emlékmúzeum, Agárd. Székesfehérvár: István Király Múzeum, 1988. (második kiadás 1998.)
Horváth Júlia: Vörösmarty Mihály a polgári méltóság romantikus költője: a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum. Székesfehérvár: Szent István Király Múzeum, 2001.
(Budapest, 1934. 04. 29. - Székesfehérvár, 2010. 03. 02.)
Iskolai tanulmányai: 1952-ben faipari technikus lett, majd egy évig a BME kisegítő üzemében Ohmann Béla szobrászművész mellett épületszerkezeti és híd maketteket készített. BME ÉKME tagozatán építőművész oklevelet kapott 1958-ban. BME posztgraduális képzés során műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett 1976-ban. Munkássága nagy része Fejér megyéhez kötődik. 1958–ban ÉM 26. sz. Építőipari Vállalatnál Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) beosztott mérnök. 1959 júliusától 1990-ig a Fejér Megyei Tervező Iroda építész tervezője.
Közzétett
Közzétett
Festőművész, grafikus művész. 1947-ben az Iparművészeti Főiskolán végzett Borsos Miklós, Diósi Antal, Domanovszky Endre és Miháltz Pál tanítványaként. 1948-tól több országos, sőt külföldi kiállításon vett részt, 1961-ben Székesfehérváron volt tárlata. Képei leggyakrabban szülővárosát, a Velencei-tavat és annak környékét ábrázolják.
Művészetére az egyszerűség, tiszta, világos mondanivaló jellemző. Körútjain, tanulmányútjain megörökítette a helyszínek történelmi fontosságú műemlékeit, tájait, különböző részleteit. Munkásságát számos díjjal jutalmazták:
1974: Kiváló Tanár díj
1975: Székesfehérvár Városi Tanácsa "Város" díja
1979: Székesfehérvárért emlékérem
1980: Szocialista Kultúráért kitüntetés
1982: Székely Bertalan-díj
1993: Székesfehérvárért díj
1997: Fejér Megye Díszpolgára
Egyéni kiállítások
1961 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár - Dunaújváros
1973 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1974 - Alba Regia Szálloda, Székesfehérvár
1975 - Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Székesfehérvár, Maroshegy
1976 - Költségvetési Üzem, Gárdony
1977 - Kápolna Galéria, Velence
1979 - Hévízi Könyvtár, Hévíz - Megyei Kórház, Székesfehérvár
1980 - Klubkönyvtár, Velence - Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár
1981 - Helyőrségi Tisztiklub, Székesfehérvár - Tamási
1982 - Pusztavám - Csákvár - ARÉV Székesfehérvár
1983 - Inota, Várpalota
1984 - Ajka
1985 - Mór - Nőtincs
1987 - Szabadbattyán
1988 - Várpalota
1989 - Székesfehérvár
1990 - Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár.
Közzétett
KOVÁCS P.: M. Tóth István, Művészet, 1961/6.
NAGY K.: M. Tóth István kiállítása (kat. bev., Fáklya Klub, Budapest, 1982)
PÉNTEK I.: Őszi ragyogás. Szubjektív megközelítések ~ festészetéhez, Fejér Megyei Hírlap, 1987. június 13.
Fejér megye képző- és iparművészeti kézikönyve, Dunaújváros, 1997.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az Országgyűlés Magyarország parlamentje, legfőbb hatalmi és törvényhozó szerve, a népszuverenitás letéteményese. Jelenleg állandó jelleggel Budapesten, az Országházban ülésezik.
A magyar országgyűlést a romantikus történettudomány – Anonymus leírása – alapján a honfoglaló magyarok népgyűlésére vezette vissza. Ezt írott források nem támasztják alá, ha a törzsi időszakban lehetett is hasonló gyűlés, folytonossága megkérdőjelezhető. A modern történettudomány szerint a magyar országgyűlés intézménye fokozatosan alakult ki az érett feudalizmus idején. Elődei elsősorban a székesfehérvári törvénylátó napok, másod sorban a királyi tanács, az egyházi zsinatok és a szerviensek gyűlései voltak.A 13. századtól a törvényhozás a király és az országgyűlés közös joga volt, ami később a kialakuló rendi társadalom alkotmányának egyik alapelvét alkotta. Az Árpád-ház kihalása után a királyt több esetben az országgyűlés választotta (szabad királyválasztás joga).
Az országgyűléseket az uralkodó hívhatta össze, aki megnyitó beszédében, illetve leiratokban körvonalazhatta kívánságait. Ekkoriban az országgyűléseket legtöbbször Székesfehérvárott és Pest mellett, a Rákos-mezőn tartották.
Az országgyűlést kezdetben a főurak és az egyház vezetői alkották, majd az ún. rendi országgyűlésben a főurak és egyházi vezetők mellett a magyar nemesség és a szabad királyi városok képviselői is helyet kaptak.
Az országgyűlési küldöttek választása a 13. századtól kialakuló nemesi vármegyékben (a nemesség megyei önkormányzati intézménye) zajló megyei küldöttválasztások útján történt.
Magyarországon a 15. század végére három rend (nemesség, papság, polgárság) jött létre. A nemesség továbbrétegződésével a 16. századra négy rend (főnemesség, köznemesség, papság, polgárság) különült el, és e rendek országgyűlési jogai 1848-ig fennmaradtak. A rendi állam törvényhozása a rendi (ország)gyűlés volt, amit az uralkodó hívott össze, és jogában állt feloszlatni is. Ő terjesztette be és szentesítette a törvényeket, azokat azonban már a rendek vitatták meg. A rendi országgyűlés nem jelentett minden évben, folyamatosan ülésező intézményt. Az uralkodók politikai helyzettől, érdekeiktől, a rendek nyomásától függően hívtak vagy nem hívtak össze országgyűlést, sokszor évekig nem volt országgyűlés. A magyar rendi országgyűléseken a rendek közül a nemesség jutott döntő szerephez, a papság és főként a polgárság szerepe inkább kiegészítő volt.
A magyar országgyűlés tagjai a 15. századig együttesen, „egy táblán” (jelentése „egy asztalnál”) folytatták tanácskozásaikat. Később az egységes nemességen belül a főnemesség (főrendi nemesség; hercegek, grófok) és a köznemesség fokozatosan elkülönült, a köznemesség saját követküldési jogot szerzett. Az Országgyűlések idején ülésező Királyi tanács tevékenysége már ekkor körvonalazta a 17. századtól állandósuló felsőtáblát: a két tanácskozás a gyakorlatban egyre inkább mint az országgyűlés két táblája működött. E tárgyalásokat hely szerint is külön folytatták. 1526-ban a székesfehérvári országgyűlést a rendek a szabad ég alatt, a főurak a prépostsági épületben, az 1559-es és az 1565-ös pesti országgyűlésen az alsótábla ülését a ferencesek kolostorában, a felsőtábláét a prímásnál tartották. 1608-ban az országgyűlést hivatalosan is „két táblára” osztották, ekkor vált kétkamarássá a rendi országgyűlés.
Buda 1541-es török elfoglalása, az ország három részre szakadása után a Habsburg uralom alatti királyi Magyarország országgyűléseit legtöbbször Pozsonyba (alkalmanként Sopronba) hívták össze. Az Erdélyi Fejedelemségben, majd a 18. századtól a Habsburgok által külön kormányzott Erdélyben külön erdélyi országgyűléseket tartottak.
A török hódoltság alatti területen a Török Birodalom által kialakított rendszerben folyt az ország kormányzása.
1608-ban törvénybe iktatták a királyi Magyarország országgyűlésében a kétkamarás országgyűlést, kettéválasztva egymástól a főtáblát és az alsó táblát (a követek tábláját). A főtábla (főrendi tábla, felsőtábla, mai szóval felsőház) tagjai a főnemesek és főpapok (érsekek és püspökök) voltak, születésüknél illetve hivataluknál fogva. Az alsótábla (kamara, képviselőház) ülésein a köznemesi, papi és polgári rend képviselői üléseztek: a nemesi vármegye választott képviselői, a szabad királyi városok küldöttei és a káptalanok képviselői.
Az alsótábla választott küldötteire a teljes választókorú népesség mintegy 10%-a szavazhatott (5% megyei nemesség, 5% szabad királyi városok lakói). A nemesi küldöttek (1 követ mindegyik vármegyéből) megválasztására a megyei küldöttválasztásokon, hosszas, zajos kortes hadjárat után a vármegyeházán került sor.
Az országgyűlés a 17–18. században mintegy 500 főből állt.[
A rendi országgyűlést 1848-ban váltotta fel a népképviseleten alapuló országgyűlés. Egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszerben a 20. évüket betöltött és a vagyoni cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. A választhatóság korhatára 24 év, feltétele a magyar állampolgárság és a magyar nyelv ismerete volt.
Az 1867. évi kiegyezés után két kamarából, a Főrendiházból és a Képviselőházból állt. 1885-től a protestáns egyházak egyes vezetői is hivatalból tagjai lettek a Főrendiháznak.
Az Országgyűlés az őszirózsás forradalom után, a Károlyi Mihály-kormány hivatali ideje alatt (1918–1919) nem működött (nem ült össze), feladatai a Magyar Nemzeti Tanács látta el. Károlyi bukásával és a Forradalmi Kormányzótanács hatalomra kerülésével az Országgyűlés egy helyi tanácsi választásokat (1919 április 7-8. körül) követően Tanácsok Országos Gyűlése néven működött (tagjait a városi és megyei tanácsok, valamint a szakszervezetek delegálták, tehát nem közvetlen választással jutottak be) de a körülmények miatt csak egyszer ülhetett össze (1919. június 14–23.), mielőtt a teljes Tanácsköztársaságot megbuktatták.
1918-tól 1927-ig az országgyűlés egykamarás volt, Nemzetgyűlés néven. Ekkor ismét visszaállították a kétkamarás működést azzal a különbséggel, hogy a Főrendiház neve Felsőházra változott, és tagjai nem csupán főrendek és főpapok voltak, hanem több köztestület (a Magyar Tudományos Akadémia, egyetemek stb.) is választhattak főrendiházi tagokat.
1944 decembere és 1945 ősze között Ideiglenes Nemzetgyűlés működött. Az Országgyűlés 1945 őszén ült össze ismét, azóta egykamarás. (Az 1945 óta működő intézményt nagy kezdőbetűvel írjuk, így különböztetve meg a történelmi országgyűlésektől.)
Az 1949. évi alkotmány létrehozta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsát, amely az országgyűlést széles hatáskörben helyettesítette. Ezután az Országgyűlés szerepe 1987-ig háttérbe szorult, lényegében formálissá vált, évente mindössze négy, egyenként párnapos ülésszakot tartott.
1990 óta évente két, több hónapon át tartó ülésszakban működik.
(Forrás: Wikipédia)
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Amikor Székesfehérvárott, 1872-ben ténylegesen megindult a bíróságok működése, a megyeháza közelében lévő, úgynevezett Lanschmann-ház szolgált e célra, míg az új épület elkészült. 1884-ben döntöttek arról, hogy törvényházat és börtönt kell építeni. A Wanger Gyula tervezte épület helyszínét illetően több elképzelés volt, az alapkövet végül a város egyik legszebb terén, a Zichy liget sarkán rakták le.
Az „igazság palotája” 1902-0906 között épült fel, helyet kapott benne a bíróságon kívül a megyei főügyészség, valamint a fogház.
A törvényház épülete viszont egyre szűkösebbé vált: 1993-ban kezdődött meg a rekonstrukció, amely végül hét év múlva, 1999-ben fejeződött be, és amely kismértékű bővítéssel is együtt járt, továbbá megszépült az egyemeletes épület eklektikus stílusú homlokzata is. A hat jón oszloppal tagolt középrizalit párkányra visszakerült a törvényház felirat, a kőbábos párkány fölé emelkedő, íves tetőzet szép kivitelű kovácsoltvas díszei megújultak.
Közzétett
Közzétett
Az enyingi járásbíróságot az 1871. évi törvénycikkel hívták életre és rendelték a veszprémi törvényszék alá 14 községgel, valamint a hozzájuk tartozó pusztákkal. A rendelet szerint az Enying központú királyi járásbírósághoz tartozott – akkori néven és írásmóddal – Bozsok, Dégh, MezőSzent-György, Szilas-Balhás, Mező-Komárom, Lajos-Komárom, Sió-Maros, Fokszabadi, Siófok, Lepsény, Balaton FőKajár, Csajág és Küngös. 1871-ben 24,5 ezer főt foglalt magában.
1898-ban Enying nagy áldozatot hozott, hogy itt állandósuljon a járási székhely és a járásbíróság. A község több mint 23 helyiségből álló házat épített, melyet járásbíróság, főszolgabírói hivatal és adóhivatal céljára a kincstárnak és a vármegyének bérbe adott. 1929-ben azt kívánta a község, hogy a kincstár vásárolja meg az épületet, de az nem volt erre hajlandó. 1939-ben a község kölcsönből fedezte a járásbíróság kibővítésének és tatarozásának 18 ezer pengőnyi költségét. Bár a bővítésre vonatkozóan nincsen adat, valószínűsíthető, hogy a földszintet toldották meg a kisteremmel és az az alatt lévő mai kazánház helyiségével.
A bírósági munka a háborúk után is folytatódott, egészen addig, amíg egy 1949-es rendelet máshogy nem rendelkezett. 1950-től az enyingi járás és a bíróság Fejér megyéhez került, az épület pedig 1961-ben váltott funkciót végleg, amikor az enyingi járást megszüntették.
Közzétett
Közzétett
Fejér Megyei Levéltár
VII. 3. Móri Járásbíróság iratai 1872–1968. 37,2 ifm.
a) Büntetőperek 1926–1944. 2,4 ifm.
b) Polgári peres és nem peres ügyek 1919–1944. 9,6 ifm.
c) Telekkönyvi iratok 1872–1968. 25,2 ifm.
Közzétett
A 4090/1949. sz. kormányrendelet elrendelte a közjegyzői és közjegyző-helyettesi állások állami közszolgálati állássá történő átalakítását.
Az állami közjegyzők, állami alkalmazásban, a bírósági rendszer keretei között működtek. A hatáskörük az 1952-ben elfogadott jogszabályok hatályba lépésével kibővült a nemperes eljárások ügyintézésével.
Az 1991. évi XLV. törvény 1992. január 1-i hatállyal ismét létrehozta a magánközjegyzőség intézményét.
Közzétett
Az igazságügyminiszter dr. Rácz Lajos volt nagy-ilondai közjegyzőt — saját kérelmére — Enyingre áthelyezte. (25.200/1946. I. M. E. szám.)
A 4090/1949. sz. kormányrendelet elrendelte a közjegyzői és közjegyző-helyettesi állások állami közszolgálati állássá történő átalakítását.
A 4343/1949./259. M.T. rendelet és végrehatását szabályozó 5201/11. (III.12.) 1950. B.M. sz. rendelet az enyingi járást és járásbíróságot megszüntette.
A közjegyző a bíróság mellett működött.
Közzétett
MNL Veszprém Megyei Levéltára, VII.160 Az enyingi közjegyző iratai 1930–1947 0,01 ifm.
Az 1952-ben alakult székesfehérvári 1. sz. ügyvédi munkaközösségnek megalakulásakor hat tagja volt, vezető dr. Nemes József, dr. Göblyös Géza, dr. Horányi Sándor, dr. Jámbor Zsigmond, dr. Kisteleki Géza és dr. Kováts János. 1955—57 között a közösség vezetője dr. Márton Emil, azután 1964-ig dr. Horányi Sándor, 1964—74 között Jámbor Zsigmond, majd dr. Kisteleki Géza. Ügyeletet a közösség Lovasberény, Velence, Kisláng, Pákozd és Gárdony községekben tartott.
Forrás: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében, Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)
Közzétett
Közzétett
A Fejér Megyei Tervező Irodából kivált munkatársak egy része alapította 1991-ben a csillagképről elnevezett mérnöki, vállalkozási és szolgáltató kft., a Sagittariust. Alapítója: a Fejér Megyei Tervező Iroda, a budapesti Don Pagi Kft. és három dolgozói csoport. Közel ötmillió forintos kezdőtőkével indultak.
A Sagittarius 38 főt foglalkoztatott, tizennyolcán felsőfokú végzettségűek.
A legnagyobb volumenű munkájuk a Budapest Bank székesfehérvári, Bástya utcai telephelyének tervezése volt.
1994-ben felszámolási eljárás alá vonták a vállalkozást.
Közzétett
A Fejér Megyei Tervező Iroda tervtárának egy része a SAGITTARIUS Kft. felszámolási eljárása során került levéltári őrizetbe.
Horog László: MENNI KELL A MEGBÍZÁSOKÉRT - A Saggitarius is bízik a világkiállításban, Fejér Megyei Hírlap, 1991. június 21.
Közzétett
Közzétett
1992-ben az ÉDÁSZ Rt. a Király sori fűtőerőművet Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. néven önálló gazdasági társaságba szervezte. 1993. január 1-jétől a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat jogutódjaként Székesfehérvár Közgyűlése megalapította a SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Részvénytársaságot.
A Székesfehérvár Fűtőerőmű 2000. április 1-jén, évekig tartó pereskedés után önkormányzati tulajdonba került. 2004-ben a hőtermelés fejlesztése céljából Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a SZÉPHŐ Zrt., az Energott Kft. és a DARIUS INT Kft. között befektetési megállapodás jött létre, melynek következtében a menedzsment jogokkal együtt a Fűtőerőmű 49%-a magántulajdonba került.
2014-ben Székesfehérvár Önkormányzata megvásárolta a felszámolás alá került Fűtőerőmű Kft. vagyonelemeit, és július 1-jével a SZÉPHŐ vagyonkezelésébe adta.
Közzétett
Jogelőde, Székesfejérvár Szabad Királyi Város Villamosműve, alapítva: 1902.
A 2006-ban 260 főt foglalkoztató cégcsoport elődje, a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat (IKV) 1949. szeptember 18-án alakult meg állami vállalatként, ellátva kezdetben a város területén lévő bérlakások kezelését, majd az 1960-as évek közepétől a hőszolgáltatás feladatát. 1980-ban már több mint tizenegy és fél ezer bérlemény ügyét kellett a vállalatnak számon tartania. 1993. január 1-je óta rt.-ként működik.
Közzétett
Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat - A lakosság szolgálatában, Fejér Megyei Hírlap, 1981. május 21.
Pati-Nagy Bence: Hatékony és takarékos - Egyre több társasház tér vissza a megyeszékhelyen a volt ingatlankezelőhöz, Fejér Megyei Hírlap, 2006. május 30.
Cégjegyzékszám: 07 10 001205
Cégforma: Részvénytársaság
Alakulás dátuma: 1997.03.28.
Bejegyzés dátuma: 1997.11.20.
Törlés hatálya: 2012.06.30.
Székhelye: Székesfehérvár, Sörház tér 3.
Közzétett
Megszűnt. Jogutód 2012-től a DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Kft.
Csathó Barna - Csurgai Horváth József: A városüzemeltetés Székesfehérvárott - A Székom Rt. és jogelődjei története.
Székesfehérvár, 1999.
Közzétett
Alakulás dátuma: 1960.02.18.
Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Székesfehérvár 1960.02.18. - 1992.11.06.
Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet Hatályos: 1992.11.06. - 2002.04.25.
Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet "végelszámolás alatt": 2002.04.15. - 2003.07.30.
Közzétett
Alakulás dátuma: 1972.01.07.
Barátság Garázsfenntartó Szövetkezet 1972.01.07. - 1996.04.30.
Barátság Garázsfenntartó Szövetkezet "végelszámolás alatt", 1996.04.30. - 1996.09.23.
Törlés hatálya: 1996.09.23.
Közzétett
A szövetkezet 1952 szeptembere óta működött. Ez alatt az idő alatt a fekete- fehér kézi kidolgozástól eljutottak a legmodernebb digitális technológiáig.
Fő profiljuk a műtermekben lefotózott esküvői-, gyermek- és tablóképek kidolgozása volt. Szolgáltatásaikban szerepelt a megrendelő által fényképezett filmek kidolgozása kézi és gépi úton. Külső helyszínen fotóztak, 2000-ben a cégnél 5 fő mesterfényképész tevékenykedett.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A "Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj"-at Székesfehérvár Megyei-jogú Város Önkormányzatának képviselő testülete alapította 1993-ban, Lánczos Kornél születésének centenáriumi eseményeihez kapcsolódva, arra a már korábban is tapasztalt igényre (talán csak apropót várva) igyekezvén választ adni, hogy városunk szellemi életének megpezsdítéséhez, gyorsabb, mozgásba hozásához, élénkítéséhez (anyagi erejéhez mérten) a helyi önkormányzat is hozzájáruljon. Mivel Lánczos Kornél, Székesfehérvár nagy szülötte, természettudós volt, mellé, mint a "humán" alkotó tevékenység megtestesítőjének, önként kínálkozott városunk másik nagyhírű személyiségének, Szekfű Gyula történésznek a neve, jelezvén, hogy az alapítvány valójában mindenfajta (tudományos, művészeti, stb.) igényes alkotó tevékenységet, kiemelkedő szellemi teljesítményt támogatni, felkutatni, segíteni kíván. Csupán annyi "lokálpatrióta" megkötés kapcsolódik az ösztöndíj-adományozás feltételeihez, hogy vagy az alkotó legyen fejér-megyei, székesfehérvári, vagy a pályaműnek legyenek fejér-megyei, fehérvári vonatkozásai.
Közzétett
A "Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj" Alapítvány 10 éve 1993-2002 (Lánczos Kornél és Szekfű Gyula élete és munkássága) Székesfehérvár 2002.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett