Az Iskola 1948. szeptember 1-én kezdte meg működését. A fogyatékos gyermekek számának emelkedésével szükségesé vált külön iskolát, illetve osztályt létrehozni számukra. Az összevont 1.-2. osztályban 13-13 fő kezdte meg tanulmányait.
A gyógypedagógiai osztályok a Konstantin téri általános iskola igazgatása alá tartoztak. A Közoktatásügyi Minisztérium 308/1951.sz. levelében értesítette az általános iskloa igazgatóját, hogy az 1951/52-es tanévben újabb gyógypedagógiai osztályt szervez. Egyúttal kéri a gyógypedagógiai osztályok működéséhez szükséges dologi feltételek biztosítását.
A következő években rohamosan emelkedett a gyógypedagógiai oktatásban résztvevők száma, ennek megfelelően a tanulócsoportok száma is nőtt. 1957-ben már négy tanulócsoport működött, melyek összevont osztályokból álltak. A tanulólétszám 72 fő volt.
Az eredetileg két nagy teremből szülők és intézmények segítségével négy kisebb méretű terem készült. A tanítás három tanteremben váltakozva délelőtt és délután folyt.
fogyatékosok számának folyamatos növekedése a Pest megyei Tanácsot arra késztette, hogy rendezze az addig általános iskolához csatolt intézmény működését, így 1960-ban önálló intézménnyé vált, melynek hivatalos neve Állami Gyógypedagógiai Iskola. Az iskola ettől kezdve önálló költségvetéssel rendelkezett. A keretet a Városi Számadó Igazgatóság biztosította.
Az emelkedő létszám miatt újabb tantermekre volt szükség. Fejlesztési lehetőségekre az iskola épületén belül nem volt lehetőség. Az 55/1961.sz. felterjesztésben az iskola igazgatója új épületet igényelt. A fejlesztést a Városi Tanács VB Titkársága elutasította. Új osztályok kialakítására egyedüli megoldásként az emeletráépítés mutatkozott. Az 1962-ben benyújtott emeletráépítési kérelmet a Pest megyei Tanács, a Vác Városi Tanács és a Művelődésügyi Minisztérium elfogadta, így 1964 márciusában megindulhattak az iskolabővítéssel kapcsolatos munkálatok. Az addigi három tantermes iskola modern, hat tantermes iskolává alakult. Szertárral, igazgatói irodával, tanárival, melegítő konyhával, emeletenként egy-egy mellékhelyiséggel, valamint egy összkomfortos szolgálati lakással.
Az iskola ünnepélyes átadására 1965 novemberében került sor.
Közben a 160/1963. M.M. utasítás a gyógypedagógiai elnevezést szabályozta. Ennek értelmében iskolánk 1964-től Kisegítő Iskola Vác név alatt szerepelt.
Az intézményhez kapcsolódóan 1975. október 1-től a Pest megyei Tanács 22026-4/75.sz. engedélye alapján Beszédjavító Állomás kezdte meg működését. A munkát főállású logopédus végezte, a foglalkozások a Gábor József Általános Iskolában folytak.
Kiemelkedő munkájáért a tantestület 1976-ban, az első 5 éves terv befejezésekor az Oktatási miniszter "Miniszteri Dícséretben" részesítette a tantestület tagjait.
Az 1980/81-es tanévben tíz tanulócsoport és hat napközis csoport elhelyezéséről kellett gondoskodni. A bővítés ismét szükségszerűvé vált.
1981-ben ismét megkezdődtek az átalakítási munkák. A földszint birtokba vételével jól megvilágított, minden igényt kielégítő technikai munkatermet létesítettek. Majd elkészült a lányok számára is a technikai szaktanterem.
Az 1991/92-es tanévebn az iskola feladata (a városban és vonzáskörzetében élő enyhe értelmi fogyatékos gyerekek iskolai nevelése és oktatása) kibővült. A tanulólétszám folyamatosan és egyenletesen nőtt, ugyanakkor emelkedett az imbecillis tanulók száma is, akiknek heti 6 órás korrepetálása jelentős fenntartói hozzájárulást igényelt. E foglalkozási forma megszűnése, erős szülői elvárás következménye lett, hogy 1991 szeptemberében a Zichy utca 18-ban beindult az első foglalkoztató csoport.
Szülői, pedagógiai és nem utolsó sorban társadalmi szükségszerűség következménye, hogy szintén ebben az évben megkezdődött a speciális szakiskolai képzés is. Háztartástan és parkgondozás területén képzi az iskolai tanulmányaikat befejező tanulókat.
Az iskola szakmai megújulása, a profil bővülése következtében a tanulólétszám ugrásszerűen megnőtt.
1991 júniusában az evangélikus egyház visszaigényelte és megkapta a Széchenyi utcai épületet, egyúttal a Zichy utca 16-18 szám alatti volt MHSZ épületet adta "cserébe" iskolai célra.
Az addig komplett iskolaépület helyett egy kisebb alapterületű épület átalakításával oktatási célú helységeket kapott az iskola.

1993. szeptember 1-től az oktatás itt folyik. Sajnálatos, hogy az átköltözéskor készült háromütemű tervnek csak az első szakasza valósult meg, a második és harmaik ütem - tornaterem és ebédlő kivitelezése elmaradt. Ez a helyzet alapvetően meghatározta az intézmény életét.
1994. szeptember 1-től a megyei koncepciókban megfogalmazottakkal összhangban áttértek a 10 évfolyamos képzésre - megtartva a tanulásban akadályozottak számára a speciális szakiskolai, az értelmileg akadályozottak számára a készségfejlesztő speciális szakiskolai képzést. Az értelmileg és halmozottan sérültek komplex ellátása, fejlesztése érdekében az iskola a speciális oktatási-, képzési módszerek alkalmazásával (dyslexia prevenció, egészségvédelem, ÉKP program) segíti az oktatás eredményességét. A társult fogyatékosság korrekcióját logopédus, gyógytornász, szenzoros integrációs terapeuta, valamint konduktor végzi.
      2003-ban az intézmény életében ismét változás állt be. Az Önkormányzat döntése alapján az iskola megyei fenntartásba került és a Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény Tagintézményeként működött tovább.
1995. július 3-án ünnepélyes keretek között az iskola felvette Pivár Ignác piarista szerzetes-gyógypedagógus nevét.
      A 2014/15-ös tanévben új szakképzés indult iskolánkban, a falusi vendéglátó-képzés, valamint már meghírdetésre került a 2015/16-os tanévben induló család ellátó rész-szakképzés is. 2020-ban az Alapító Okiratban 240 fős létszámmal maximálták a felvehető tanulók számát.

A Híradástechnikai Anyagok gyárának elődjét 1884. május 7-én mint Horganyhengermű RT alapították. Hengerelt horganyárut és ofszet lemezeket állítottak itt elő, és ez a hengermű európai szinten is komoly elismerést vívott ki magának. 1929-ben, mint új termék, a horganyhüvelygyártás került bevezetésre, ez a horgany hengerelt áruk mellett napjainkban is gyártott alkatrész, amelyet az Akkumulátor Gyár használ fel elemgyártáshoz.
1959-ben a híradástechnikai transzformátorok, valamint a nyomtatott áramköri termékek gyártására került sor. A kis transzformátorok és fénycsőfojtó előtétek gyártásával egészült ki a jelenlegi híradástechnikai alkatrész profil, melynek megvalósítása a ferrittermékek elődjének tekinthető porvas-mag gyártás 1953. évi bevezetésével kezdődött.
A NYAK termelést 1974-ben, majd 1980-ban kezdődő továbbfejlesztéssel korszerűsítették európai színvonalú gyártássá. A fénycsőfojtók gyártására osztrák licencet vásároltak, és ezt továbbfejlesztve a legkorszerűbb anyag- és energiatakarékos típusok készültek. A transzformátorok fejlesztését a saját szabadalommal védett lemezmaglapos, valamint a ferritmagos és toroidgyűrűs típusok jellemzik.
1992-től Híradástechnikai Anyagok gyára Rt. néven működött.
Tevékenységutód: Elektronikai és Mechanikai Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Váci Gyára. Alakult: 1995-ben. Ez a cég fejleszti, gyártja és értékesíti tovább a régi HAGY fontos termékeit: világítástechnikai alkatrészeket, ferriteket és nyomtatott áramköri lapokat.

A honi iparpártolás általában szabadkereskedelmi időszakokban és/vagy olyan helyzetekben alakul ki, amikor a hazai terméket nem lehet – nem szabad – protekcionista technikákkal védeni. A kiegyezés után alapvetően iparosok-gyárosok alakítanak ki ilyen mozgalmat, ami tulajdonképpen nem folytat nagyon látványos tevékenységet. 1906 elején elit társadalmi támogatást kap a mozgalom, amikor arisztokrata hölgyek és ellenzéki politikusok feleségei megalakítják – az 1844-es Védegyletet utánozva – a Tulipán Szövetséget. Ez "zsírjába akarja fojtani Ausztriát", azaz nyakán hagyni a termékeit, hiszen úgy vélték, hogy a Birodalom nyugati fele akadályozza meg az 1905-ös választásokon győztes ellenzék kormányra kerülését. Abban a pillanatban, mikor a tulipánjelvénytől függetlenül az addigi ellenzéki koalíció kormányra kerül, a lelkesedés is elszáll a mozgalomból. Az olyan apróságok, hogy a tulipánt nem lehet védjegyeztetni, csak gyorsítják a folyamatot.
A tulipánmotívum használatát a XVIII. századi hollandiai tulipomániához hasonlóan nálunk is felbolydulás, szokatlan társadalmi események kísérték 1905-ben. A politikai tiltakozási hullám nyomában a hazai ipar pártolása is, ami mintegy hazafias kötelességként fogalmazódott meg, új lendületet kapott. 1906-ban létrehozták a magyar népművészet és a magyar ipar támogatását kitűző Tulipánkert Szövetséget. Gondolata a Vasárnapi Újság tudósítója szerint 1906. március 15-én, a magyar úriasszonyok társaságában született meg. Jelvényül a tulipánt választották, azt remélve, hogy olyan elfogadott szimbólum lesz, mint az írek által Szent Patrik napján kitűzött zöld lóhere. Károlyi Mihályné visszaemlékezése szerint édesanyjának, Andrássy Tivadarnénak "támadt az az ügyes ötlete, hogy a társaság sznobizmusát ki lehessen használni pénzforrásként politikai célra. Ő indította meg a tulipán mozgalmat a honi ipar támogatása céljából; mindenki, aki lépést akart tartani a divattal, tulipános melltűt viselt a ruháján vagy tulipános jelvényt kabátja hajtókáján, és ezzel elkötelezte magát, hogy csak magyar gyártmányt vásárol. A Váci utcai ékszerészek rubin- és smaragdkőből kirakott tulipánokat készítettek, a kalaposok tulipánnal díszítették a női kalapokat."
1906-ban a koalíció kormányra jutásával a magyar politikai életet egységesen és kizárólagosan a nemzeti hangulat uralta. Természetesen az egyes választási szervezetek is szigorú esküvéseket tesznek: ha nem tudnak beszerezni magyar gyártmányú nemzetiszínű lobogót, akkor fehér zászlót fognak használni, zöld zsinórral, piros fölírással és természetesen piros tulipánnal, a magyarság pillanatnyilag meghatározó jelvényével. A harci jelvényként született tulipán, a kormányalakítás idejének békeszimbólumából a választások idején hadi jellegűvé válik, de nem a különböző pártok közötti összecsapás jelvényévé, hanem a Béccsel való nem-létező összecsapás szimbólumává. A tulipánban tükröződő politikai "nemzeti egység" azonnal tükröződik a hirdetésekben is.15 A legnagyobb tülekedés természetesen a pillanat szimbóluma körül volt. Több vállalat azonnal felveszi például a Tulipán Zászlógyár nevet, mások csak tulipános díszítést ígérnek a zászlókra, termékekre.
A Tulipánkert mozgalom indulásakor nagy sikert aratott, különösen a "hölgy- és úri közönség" karolta fel, s igen gyorsan országos méretűvé szélesedett. 1906 májusában egymás után jelentek meg a szerveződésre szólító plakátok, és megalakultak a helyi szövetségek.
A Tulipán-Szövetség–Magyar Védő Egyesület alakuló közgyűlésére, a két egyesület összeolvadására 1907. február 3-án került sor, amelynek székhelye továbbra is Budapest maradt. Az egyesület célja a nemzeti eszme és törekvés melletti állásfoglalás volt, továbbá a megalkuvást nem ismerő nemzeti érzés ápolása a családi életben és főként a nevelés terén. Célként határozták meg azt is, hogy az ország mezőgazdasági és minden más iparát fejlesszék, azt a külföldi versennyel szemben megvédjék. Az egyesület szervezete a korábbiakhoz hasonló felépítésű volt, ezután is rendelkezett vidéki fiókokkal. Az egyes vármegyék, illetőleg országrészek területén megalakult vidéki fiókok a vármegyére, illetve az országrészre kiterjedő általános érdekű egyesületi feladat ápolására egymás közötti szövetségi viszonyt létesíthettek. Az egyesület az 1907 februárjában létrehozott formájában 1909 végéig működött. Eddig használta a Tulipán-Szövetség–Magyar Védő Egyesület szövegű emblémás cégjelzést.
A következő, az 1910-es választásra megszűnt a koalíció pártjai iránti lelkesedés. Az 1910-es választáskor ugyan még akadt valami, ami emlékeztessen a tulipánra. A Magyar Védő Egyesület 1910 elején visszavette régi nevét, megszabadult a Tulipán-Szövetség névtől.
Prohászka Ottokár 1917-ben megjelent kötetében a következőképpen emlékezett vissza a tíz évvel korábban kialakult mozgalomra: "...akkor megszállt minket valami csodálatos érzés, hogy szeressük a magyarságot, és kivirágzott a hazai föld rögéből egy csodálatos virág, és belenőtt a szívünkbe: a tulipán. Ez a tulipán máskor is nőtt, de meg nem értették, ott díszelgett azon a fiókládán, ott láttuk a szegedi bicskán, de nem értettük szavát: hogy szeresd fajodat, szeresd a magyart, mentsd meg, segítsed meg, ne folyjon ki a vére és az ereje, nyúlj a hóna alá, munkád a tied, a pénzed a tied, hazádat csak úgy tartod meg, ha gazdaságilag erős leszel!
Ez volt a magyarság tíz év előtti szeretete. Szégyellem magamat, hogy a tulipán elhervadt, hogy az a szó elnémult, de a magyarság szeretete egy más szimbólummal lép elénk, egy más magyar virággal: az árvalányhajjal. Tíz év előtt tulipán, ma árvalányhaj."
Forrás: BAJZIK ZSOLT: IPARVÉDELEM ÉS A TULIPÁNKERT MOZGALOM VAS MEGYÉBEN, Vasi Szemle, 2015/1.

1987 őszén első pest-megyei csapatként megkezdhette szereplését az NB I-ben, ahol 13 évet töltött el. Ebben az időben állt a csapat mellé támogatóként a Samsung, mely évekig biztosította az elsőosztályú szereplés biztos anyagi hátterét. Az ismételt benntmaradásokat követően az első jelentősebb eredmény egy negyedik helyezés volt (1991), majd 1992-ben már ezüst éremig jutott a csapat. A következő idényben egy újabb bajnoki ezüst érem következett, majd 1994-ben elérte a váci futball legnagyobb eredményét: a Vác FC magyar bajnok lett 46 ponttal. A bajnok csapat és a siker korszak edzője Csank János volt, aki két évtizeddel később egészen más szinten és más körülmények között vezette bajnoki címre ismét a váci labdarúgást. Az 1994-es bajnok csapat tagjai: Hahn Árpád, Koszta János, Nyilas Elek, Puglits Gábor, Nagy Tibor, Kriska Gábor, Aranyos Imre, Romanek János, Füle Antal, Víg Péter, Simon Antal, Szedlacsek István, Kasza István, Répási László, Molnár György, Miovecz Zoltán, Dzurják József, Szalai Attila, Sallai Tibor, Burzi Attila, Nyikos József, Schwarcz Zoltán, Bereczki Péter, Hámori István és Kelemen Zsolt. Közülük nyolcan a címeres mezt is magukra ölthették, köztük Nagy Tibor, Koszta János, Répássy László, Simon Antal, Hahn Árpád és Puglits Gábor. Élcsapatként azonban nem kellett sokáig számolni az erőn felül teljesítő alakulattal, a következő évek ismét a kiesés elleni küzdelemmel teltek, az első 10 közé többé már nem sikerült bejutni. Ebben az évtizedben három magyar-kupa döntőt is játszott a Vác, győznie azonban egyszer sem sikerült: 1991-ben és 1995-ben a Fradi, míg 1992-ben az Újpest múlta felül a vidéki egyletet. 1994-ben szuper-kupa döntőt is játszott a csapat, a Fraditól azonban itt is kikapott (2-1). Az első nemzetközi szereplés az akkorra már presztízsét vesztett Mitropa-kupán jutott a Vácnak: Pisában, Olaszországban vettek részt a hatcsapatos megmérettetésen. A csoportmérkőzések során előbb egy 4-1-es vereség következett a Pescara ellen, a Slovan Bratyiszlavát azonban 6-0-ra lelépték a váciak. Így gólkülönbséggel megnyerték a hármas csoportot, a döntőben azonban a házigazda Pisa 3-0-ra könnyedén legyőzte a Vácot. 1989 nyarán az Intertotó-Kupa csoportkörébe kapcsolódott be a váci csapat, az osztrák Tirol, a svájci Bellinzona és a bulgár Tarnovo ellen játszott összesen 6 mérkőzést, az eredmény 2 győzelem, 3 döntetlen és egy vereség volt. Két évvel később ismét az Intertotó-kupa csoportkörében a dán Ikast, az osztrák Casino Salzburg és a német Hallescher voltak az ellenfelek, ekkor egy győzelem, egy döntetlen és négy vereség jutott osztályrészül. 1991. őszén az UEFA-kupában szerepelhetett a Vác: a Dinamó Moszkvát odahaza 1-0 arányban sikerült legyőzni, az orosz fővárosban azonban már 4-1-es vereség lett a vége. 1992-ben nyáron ismét az Intertotó-kupa csoportkörében szerepeltek a váciak: a dán Aarhus és a finn Kiruna ellen kettős győzelmet arattak, a Slovan Bratyiszlavával szemben azonban oda-vissza alul maradtak. Ősszel újra az UEFA-kupa következett, komoly sikerrel: a Gróningemet búcsúztatta a Vác (1-0, 1-1). A második kanyarban a Benficát hozta a Vác útjába a sorsolás, Liszabonban 5-1-re győztek a portugálok, Vácon pedig 1-0-ra nyertek. 1993-ban ismét az UEFA-kupában szerepelt a Vác, súlyos kudarccal: a hazai odavágón 2-0-ra nyertek az Apollón Limassol ellen, Cipruson viszont már 4-0-ra alul maradtak. 1994. nyarán az Intertotó-kupában négy mérkőzést játszott a Vác, az Inter Bratyiszlava, a Ceské Budejovice, valamint az Ikast ellen is nyertek a Váciak, az ötös csoport döntő mérkőzésén Hamburgban azonban 2-1-re kikaptak. Magyar bajnokként 1994. őszén a Bajnokok Ligája selejtezőjében is szerencsét próbálhatott a Vác: a Paris Saint Germain 3-0 és 2-1 arányban verte a magyar bajnokot. A nemzetközi szempontból is rendkívül eseménydús éveket 1995-ben egy rövid KEK szereplés zárta: a macedón Silex 3-1, 1-1 eredményekkel búcsúztatta a váciakat. Három nézőcsúcsot tartanak számon, mint váci nézőcsúcsot: 1990-ben a Fradi vendégjátékát, 1986.ban a feljutás idején egy Salgótarján elleni másodosztályú bajnokit, 1982-ben pedig egy magyar-szovjet öregfiúk válogatott mérkőzést. A sikerek, a növekvő érdeklődés és a nemzetközi szereplés infrastruktúrális fejlesztéseket is hozott: 1993-ban eredményjelző táblát szereltek fel a stadionban, két évvel később pedig a Fradi elleni kupadöntő előtt bevezették a világítást és tv közvetítői állást is létesítettek. A világítást felavató mérkőzésen a Vác FC 8-0-ra legyőzte az olimpiai válogatottat. Ebben a korszakban szurkolói ultracsoport is alakult, a Samsung helyét a 90-es évek közepén szponzorként pedig a Zollner foglalta el.

Költségvetési szerv.

Alakulás dátuma: 1954.06.08.
Átalakulással megszűnt 1996-ban, jogutód:
VÁCI Városüzemeltetési Kft. (mely végelszámolással megszűnt 1999-ben, Pest Megyei Bíróság 13 09 072929.)

A szövetkezet 1946-ban 16 fővel alakult meg.
A Fóti Műanyag és Faipari Ktsz-be olvadt be 1967. szeptember 28-án.
Neve: Műanyag és Faipari Szövetkezet Béke Ipari Szolgáltató Szakcsoportja lett..

A FÉMO Fémipari Megmunkáló Kft 1991. óta működik korlátolt felelősségű társaságként. Jogelődje a FÉMÓ Kisszövetkezet volt, a BKV mozgólépcsők alkatrészeinek gyártása és felújítása fő profillal. A vállalkozás 100%-ban magyar magánszemélyek tulajdonában van. A vállalkozás a kezdetektől a jelenlegi tulajdonosokkal/ügyvezetőkkel működik, családi vállalkozásnak mondható. Ügyvezető Csapó Attila. Már a korai időszakban CNC megmunkálás tevékenységi körrel indult, és több év során alakult ki a jelenlegi géppark. A vállalkozás munkavállalói létszáma 2020-ban 16 fő. A cég telephelye Vác, Madách u. 2. sz. alatt található, cca 500 négyzetméteres alapterületű. A cég vezetése folyamatosan keresi a fejlődési lehetőségeket, a jelenlegi tevékenységének folytatása (négyütemű csillagmotorok gyártása repülőgépmodellekhez) mellett kutatás-fejlesztési tevékenység területén is.
A CNC maró, és a CNC esztergagépek mellett huzalszikragépekkel, tömbszikragéppel és CNC köszörűvel is rendelkeznek. Ezek a gépek elengedhetetlen kiegészítői a megmunkálás teljes vertikumának. Külön szerelőrészlegük van, ahol a jelenlegi szériamotorjaikat állítják össze
Már 15 éve – a német Airworld GmBh megrendelésére gyárt a Fémo Kft. négyütemű csillagmotorokat a modellsport számára, melyeket a német partner a világ 62 országába exportál. E magasszintű technikai sport igényeihez kellett alakítani a vállalkozás motorválasztékát. Ez folyamatos és szükségszerű fejlesztéseket igényel, mivel egyre korszerűbb és nagyobb teljesítményű motorokat kíván a világpiac.
Másik fő megrendelőjük az NCT Ipari Elektronikai Kft, mely a hazai piacon egyedülálló módon CNC gépeket gyárt. Ezekbe a gépekbe szállítjanak szervomotorokat ill. aszinkron főmotorokat.

Az üzem 1950-ig Váci Vágóhíd és Jéggyár Vállalat címen szerepelt. 1951-től vette fel a Váci Húsipari Vállalat nevet. 1962. május 10-én átvette a Gödöllő község kezelésében levő vágóhidat. 1963–1964-ben a Ceglédi Húsipari Vállalat, a Nógrád megyei Húsipari Vállalatot, a Váci Húsipari Vállalatot egyesítették és megalakították a Pest–Nógrád megyei Húsipari Vállalatot. 1968-ban újabb összevonásra került sor. A Pest–Nógrád megyei Állatforgalmi Vállalat (székhely: Budapest) és a Pest–Nógrád megyei Húsipari Vállalat egyesítésével létrehozták a Pest–Nógrád megyei Állatforgalmi és HúsipariVállalatot, budapesti székhellyel, s ennek egyik gyára lett a váci üzem. 1968 végétől szerepel a vállalat mai nevén.

A török fennhatóság alól Vác 1686-ban szabadult fel végleg, ekkorra épületállománya teljesen romokban hevert, állandó lakossága nem volt, földjei parlagon. Az újjáépítő munkát azonnal megkezdték, de hadi események (Rákóczi szabadságharc), valamint természeti katasztrófák évtizedekig hátráltatták azt. Az 1731-es tűzvészt követően - melyben az akkor 229 belvárosi házból 198 leégett - kezdődtek meg a nagy püspöki építkezések. A XVIII. század második felére, az 1770-es évekre alakult ki a zömmel középkori alapokra épített barokk város.
A város újranépesülése részben a püspökök szervezett telepítő munkájának, részben spontán beköltözéseknek köszönhető. Az újjáépítést és a gazdaság talpra állítását célul kitűző püspök-földesurak különböző kedvezményekkel - ingyenes házhely, építőanyag, adókedvezmények - igyekeztek idecsalogatni a kizárólag katolikus telepeseket. A betelepülők zöme - a visszatelepülő magyarok mellett - német nyelvterületről érkezett, de csehek, morvák, szlovákok, szerbek, horvátok, sőt franciák és olaszok is jöttek. Ez a heterogén eredetű lakosság a XVIII. század végére vált öntudatos váci polgárrá. Fejlődésnek indult a mezőgazdaság - különösen a szőlőtermesztés - és a kézművesipar is.
A korra jellemző vallási békétlenség a városszerkezet alakulására is hatással volt. A török idők alatt protestáns hitre áttért lakosságot igyekeztek visszatéríteni a katolikus vallásra. A püspöki székvárosban 1712-ben Kollonich püspök megtiltotta a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását. A reformátusok ezért a várostól északra fekvő területre költöztek, ahol Kisvác néven jobbágyfalut alapítottak, ami külön élt és működött 1769-ig.
Sajátos újabb kettősség a korabeli város felosztása a Püspökség és a Káptalan birtokjoga szerint. Megegyezés alapján a Káptalan - mint önálló testület - Vác földesúri jövedelmeinek 1/8 részét kapta volna, de perre került sor, mivel a püspöki uradalom nem fizette ezeket a jövedelmeket. A per a város tényleges felosztásával fejeződött be, a Káptalan az elmaradt összeg fejében megkapta a város és határa 1/8-ad részét. Ettől kezdve Káptalan-Vác külön közigazgatási egységet alkotott, külön tanáccsal, pecséttel, önálló céhszervezetekkel. Vác ikerváros lett, s a két mezőváros - Káptalan-Vác és Püspök-Vác - csak a közös ügyeket tárgyalva alkotott közös bizottságot.

Az új iskola építése 1965-ben elkezdődött ezzel egy időben a Köztársaság út 69. alatti épületet a városszerte ismert “Kőkapu iskolát” 1,5 millió forintért felújították. A nyolc tantermes iskola 1968-ban készült el és 1968/69-es tanév már az új épületben kezdődött. A költözködés jórészt a tanulók segítségével gyalogosan, kézi erővel, de igazán jó hangulatban zajlott. A felnőttek és gyerekek lelkes örömmel hordták át a rájuk bízott felszerelést. 1968. szeptember 18-án bensőséges ünnepség keretében vették birtokba az új épületet. Az alsó tagozat továbbra is a Köztársaság úti épületben maradt. Vácon elsőnek itt vezették be az egyműszakos, váltás nélküli tanítást. A jobb adottságok az iskola szakmai fejlődésére, tanítás színvonalának, hatékonyságának emelésére is kedvező hatással voltak. A tanulók helyben történő étkeztetése lehetővé tette a napközi bővítését. Nőtt a gyermekek száma, lehetőség nyílt a délutáni foglalkozások szakmai színvonalának emelésére. A szakköröket irányító tanárok lelkes munkájának köszönhetően sok érdeklődő tanuló sajátított el a követelményeket meghaladó ismereteket.
1980-ban egy korszak zárult le az iskola életében: nyugdíjba ment Zsebesi István igazgató, aki 25 éves eredményes igazgató munkásságáért Arany János-díjat kapott.
Az 1983-ban került az iskola élére Dóra Zoltán, akit lelkesedéssel és szeretettel vártunk, azóta ő vezeti iskolánkat. Ekkor indultak az angol tagozatos osztályok. Majd informatika tagozattal is bővültek.

Vácott a céhek története évszázados múltra tekint vissza. A város kedvező földrajzi fekvése, gazdasági és politikai helyzete lehetővé tette a kézművesipar és kereskedelem virágzó fejlődését, amely elősegítette a céhek korai kialakulását. Már az 1600-as évek elejéről vannak adataink arra, hogy egyes iparágak nagy hatáskörrel rendelkező testületekbe, céhekbe tömörültek. A céh-szervezet egyik legfontosabb feladata volt a szakma védelme. Hogy létüket biztosítsák kiváltságleveleket kértek és kaptak leggyakrabban a királytól, de kérhettek más városbeli céhtől, vagy a földesúrtól is.
A céhek tagjai a mesterek és a legények voltak. A mesterséget kitanulni akaró ifjú 10-12 éves korban inasnak szegődött el valamelyik mesterhez. A tanulóévek 3-6 évig tartottak, letelte után az inas felszabadult. Utána még egy fél évig köteles volt mesterénél dolgozni. Ez volt az apródév. Utána tette le a társpoharat, amely nagy ünnepség keretében folyt le. A társpoharat mindenkinek le kellett tenni, vagy pénzben megváltani és csak akkor lehetett legény. Ekkor kapta meg a szabaduló levelet és vándorútra kelt. Pár évig járta az országot, más-más mesterekhez szegődve tökéletesítette tudását. Hazatérése után kötelessége volt remeket készítenie. Ennek sikeres elvégzése után ünnepélyes keretek között mesterré avatták. Ezzel a céh teljes jogú tagja lett, műhelyt nyithatott, segédeket tarthatott.
A mesteremberek számát nem korlátozták, csak abban az esetben, ha veszélyeztették a tisztességes megélhetést.
A céhnek különböző tisztségviselői voltak. Élén az évenként választott céhmester állt. Kötelessége volt a céh képviselete a hatóságok előtt, a céhszabályzat betartatása, a tagok érdekeinek védelme, munkájuk és erkölcsi magaviseletük ellenőrzése, a gyűléseken, lakomákon való elnöklés. Nála volt a céhláda, a céh jelképe, ö ügyelt a vásári rendre is. További tisztségviselők voltak: a műlátó mesterek, ifjú, vagy szolgáló mesterek, a céh jegyző, valamint a hatóság részéről kiküldött céhbiztos, aki a céh és a hatóság közötti kapcsolatot tartotta fenn.
A műlátó mesterek kötelessége volt havonta legalább egyszer, de vásárok előtt különösen végigjárni a műhelyeket és megvizsgálni a munkákat. Amelyek nem feleltek meg a követelményeknek, elkobozták. Ők felügyeltek a kontárokra is, akikkel szemben a legnagyobb szigorral jártak el.
A céh írásbeli dolgait a céhjegyző végezte. Ő vezette a jegyzőkönyvet, írta meg az inas,-mesterlevelet, a legények részére a vándorló levelet.
in.: Váci céhek - váci iparosok, szerk.: Korkes Zsuzsa

A korábban jól működő ipartestületek helyét 1948-ban átvette a KIOSZ (Kisiparosok Országos Szervezete).
Fontos feladatuk volt a kontárellenőrzés, de ők végezték el az iparosok járulékbesorolását, az adó megállapítását. Kötelező volt a tagság 1990. április elsejéig, ekkor mintegy ezer tagot tudhatott magáénak a szervezet.
A KIOSZ megszűnésével 1990-ben kétszáztíz ipartestület létrehozta az IPOSZ-t, az Ipartestületek Országos Szövetségét.

1895-ben alakult meg a Váci Múzeum Egyesület, melynek alapszabályában szerepel egy könyvtár szervezése is.
1904-ben alakult meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa által felállított Népkönyvtár, melynek állománya 590 kötet volt.
1926-ban a Népkönyvtárból megalakult a Városi könyvtár
A háború után 1946-ben a Városháza épületében kezdte meg működését újra a könyvtár, állománya ekkor 3447 kötet volt.
1947-ben a könyvtár a Görgey utcába, majd innen a Csányi körút 36. szám alá költözött.
1952-ben a könyvtárat átveszi a járási tanács és járási könyvtárra alakul. Ebben az évben került az akkori Lőwy Sándor utcába, ahol 1980-ig működött. Új helyén meglehetősen mostoha körülmények között működött, ezért 1962-ben megkezdődött az átalakítás. A felújított könyvtárat 1964. március 1-én avatták fel.
A felújított, kibővített könyvtár kedvező fogadtatásra talált a lakosság körében. Megnövekedett a forgalom, nőtt a kölcsönzések száma és a helyben olvasás is. A nyitást követően bevezették a szabadpolcos kölcsönzést, mely jelentősen megemelte a könyvforgalmat és ezzel egyidőben a tájékoztatás iránti igény is megnőtt. A könyvtár a bővítés ellenére is helyhiánnyal küzdött. melyet az akkori igazgató, Orosz Mihály többször is jelzett, megoldást keresett, sikertelenül. Az elhelyezési gondok egyre súlyosabbá váltak, végül 1977-ben a gyermekkönyvtár az anyakönyvtárról leválva az akkor Lenin úton, az Úttörőházban kapott helyet. A gyermekkönyvtár kiköltözése csak átmenetileg enyhítette a raktározási gondokat, a könyvtárnak új helyet kellett keresni és a Mártírok utca 37. sz. alatt lévő egykori huszárlaktanyára esett a választás.
A Lőwy Sándor utcában 1980. szeptember 30-án fejezték be a kölcsönzést, az új könyvtár átadására 1980. november 7-én került sor. 1985-ben a könyvtár felvette Katona Lajos nevét.
1990-ben az önkormányzat visszaadta a Váci Reménység Egyesületnek a volt Úttörőház, akkor már hajós Alfréd Diákcentrum épületét. Ez azt jelentette, hogy a gyermekkönyvtárnak ismét költöznie kellett. A földszinti irodák felköltöztek a második emeletre, így a gyermekkönyvtár a földszinten kapott helyett. 1991. április 30-án – immár újra a felnőtt könyvtárral egy épületben – másfél hónapos szünet után megnyitották az új gyermekkönyvtárat.

1995. márciusában Weisz Gábor nyugalomba vonult. Az új igazgató Mándli Gyula lett, aki húsz éven át igazgatta a városi könyvtárat. Ez idő alatt történt néhány változás a könyvtár életében. Többek között a Kézikönyvtár lekerült az első emeletre, a felnőtt kölcsönző részleg mellé. a Gyermekkönyvtár a második emeletre költözött, ahol a korábbinál tágasabb, világosabb, barátságosan berendezett könyvtári tér várja a fiatal olvasókat.
      A kilencvenes évek elején lassan, de megindult a számítógépes fejlesztés. 1991-ben a könyvtár beszerzett egy számítógépet, amit 1994-ig nem is követett újabb. Ez a tájékoztatásban nyújtott segítséget, 1994-ben a második számítógépen kezdődött meg a helytörténeti gyűjtemény feltárása. Ezután már egyre nagyobb ütemben folytatódott a számítógépek beszerzése, elkezdődhetett a számítógépes hálózat kialakítása. 1997 januárjában a Szirén Integrált Könyvtári Rendszerben megkezdtük az állomány retrospektív feltárását. Az állomány megbízható, teljes feltárása 2003-ban fejeződött be. Több hónapnyi próba- és gyakorló idő után a 2004 nyarán elindult a számítógépes kölcsönzés az akkor már Szikla21 néven futó Integrált Könyvtári Rendszerben.

A Bódenlósz József által alapított váci vasöntöde az első világháború előtti időkre visszanyúló, igen kezdetleges előzmények után, 1923-ban kezdett termelni. Kezdetben 23 munkást alkalmaztak. 1924-től kezdve kezdtek radiátorokat és fűtőkazánokat gyártani. Az 1920-as évek végén már 200 munkás dolgozott a gyárban.
A gyár az egykori Temetõ út (ma: Naszály út) 18. számú ingatlanon volt. Érdekesség, hogy a Bódenlósz gyárban gyakornokoskodott 1924- 25-ben Haris Béla mérnök-ezredes (1901-1979). 1925-től társtulajdonos lett Budinszky Jenőné Bódenlósz Mária. 1928-ról kezdve a gyár neve is Budinszkyné-Bódenlósz Vasöntöde és Radiátorgyárra változott. 1944-től a gyár tulajdonosa Kékessy Rudolf volt. Az üzemet 1948-ban államosították Váci Vasöntöde Gép- és Radiátorgyár néven. 1951-ben beolvasztották a Könnyűipari Gépgyártó Vállalatba.