377 találat látható

Iratképző

1. sz. Ügyvédi Munkaközösség, Székesfehérvár

  • Szervezet/testület
  • 1952 - ?

Az 1952-ben alakult székesfehérvári 1. sz. ügyvédi munkaközösségnek megalakulásakor hat tagja volt, vezető dr. Nemes József, dr. Göblyös Géza, dr. Horányi Sándor, dr. Jámbor Zsigmond, dr. Kisteleki Géza és dr. Kováts János. 1955—57 között a közösség vezetője dr. Márton Emil, azután 1964-ig dr. Horányi Sándor, 1964—74 között Jámbor Zsigmond, majd dr. Kisteleki Géza. Ügyeletet a közösség Lovasberény, Velence, Kisláng, Pákozd és Gárdony községekben tartott.
Forrás: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében, Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

314. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (Fellner Jakab)

  • Szervezet/testület
  • 1952 -

Az Iskola 1952. szeptember 1-én a Munkaerő Tartalékok Hivatal (MTH) 314.sz. Építőipari Intézete néven kezdte meg működését. A képzés elsősorban az építőiparra koncentrálódott, kőműves, ács, vasbeton-szerelő tanulókat képeztek. 1955-ben bővül a szakmai képzés struktúrája, megjelennek a vas- és villamos ipari szakmák. Megszűnt a kizárólagos építő-ipari jelleg. 1959-ben tovább bővült a szakmák köre, 45 szakmában folyt képzés. A ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején a gazdasági változások hatására az iskola stratégiai döntésre kényszerült, saját hatáskörbe vonta a gyakorlati képzést. Így került sor az építőipari tanműhely kialakítására. Az iskola tanműhelyén belül női ruhakészítő és fodrász tanműhelyt is kialakítottak. Az így létrehozott tanműhelyben a ’90-es évek elején közel 1000 tanuló szakképzését biztosította az iskola saját keretein belül. 1991-ben az iskola felvette a megyénkben alkotó nagy barokk építőmester nevét és Fellner Jakab Középfokú Iskola lett. Az 1996-os tanévre a korábbi 1400-as tanulólétszám lecsökkent 1100 főre. 2004-ben az iskola a megyei önkormányzattól Tatabánya Megyei Jogú Város fenntartásába került, egyidejűleg az oktatáspolitika integrációs céljainak megfelelően egyesült a volt Kossuth Lajos Általános Iskolával. A fenntartó így próbálta biztosítani az iskola folyamatos tanuló utánpótlását. 2005-ben az intézmény, több városi intézménnyel együtt a megalakuló Bánki Donát Térségi Integrált Szakképző Központ konzorciumi tagja lett. Ezzel új alapokra helyeződött a város, illetve a térség szakképző iskoláinak együttműködése. A 2009-es évben iskolánk újabb összevonások részese volt, az iskola a Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnáziummal és a városi Középfokú Kollégiummal összeolvadva a Tatabányai Általános Iskola, Szakképző Iskola és Középfokú Kollégium egyik feladat-ellátási helye lett. 2011-ben a törvényi változások miatt az intézmény általános iskolai része levált az iskoláról és felvette a Kandó Kálmán Szakiskola, Középiskola és Kollégium nevet.

Ady Endre Általános Iskola, Tatabánya

  • Szervezet/testület
  • 1902 - 1980

Tatabánya Város Tanácsa 1980-ban jóváhagyta az Ady Endre és József Attila Általános Iskolák 1980. augusztus 1. hatállyal történő szervezeti összevonását és az ezzel kapcsolatban megtett intézkedéseket. Az összevont intézmény József Attila Általános Iskola néven, az Ady Endre Általános Iskola jogutódjaként működik egy igazgatóval és két igazgatóhelyettessel. (27/1980. sz. határozat.)

Állami Tisztviselők Országos Egyesülete Váci Köre

  • Szervezet/testület
  • 1902 - 1918

Az állami tisztviselők 1901. évi országos kongresszusán, mely a fizetésemelés érdekében való egységes eljárást szabályozta, elhatároztatott az Állami Tisztviselők Országos Egyesületének a megalakítása is.
Az egyesület 1918. december 16-i közgyűlése határozatot fogadott el, a mely kimondja, hogy az állami tisztviselők országos egyesülete januárban közgyűlést hiv össze, a melynek egyetlen programpontja az egyesület feloszlatása.

Alsógalla község

  • Szervezet/testület
  • 1251 -

A középkori oklevelekben először 1251-ben bukkan fel Galla neve. A török hódoltságot követő elnéptelenedés után, a 18. században kapott lendületet a fejlődés. Az új földbirtokos, gróf Eszterházy József főispán 1733. februárjában fogott neki az elnéptelenedett terület betelepítéséhez. Elzászból, Würzburgból és Bambergből jöttek német telepesek, akik hat évi adómentességet és szabad költözködési jogot kaptak. Kezük munkája alatt hamar termőre fordult a talaj, a település takaros kis faluvá fejlődött. 1851-re kiterjedése elérte a 2800 holdat, lakosságszáma pedig a 700 főt. A község élén a falu által választott bíró állt, akinek munkáját képviselőtestület segítette.
Újabb változást a bányászat megjelenése okozott, a MÁK Rt. ugyanis, az Eszterházy uradalomtól megvásárolta a szénkitermelés jogát. Alsógalla képviselőtestülete 1896. decemberében adta bérbe a határában lévő földeket a MÁK Rt-nek. A bányászkodás új betelepülőket hozott az egész Monarchia területéről, az 1920-as évektől a falu a vasút felé kezdett terjeszkedni. Alsógalla kisközségből nagyközség lett. Ebben az időszakban új községháza, plébánia és iskola épült.
A második világháborút követően a várossá válás a fejlődés és a városi élettel járó előnyök mellett több negatívumot is hozott. Alsógalla elvesztette falusias jellegét, a halottak az óvárosi temetőbe kerültek áttelepítésre, az iskolák megszűntek, a községháza helyett kirendeltség lett, sok iparos és kereskedő volt kénytelen visszaadni vállalkozását. A rendszerváltást követően indult újra az egyesületi élet, amely a hagyományok továbbvitelét és ápolását állítja középpontba.
Ma Alsógalla, Tatabánya legkisebb történelmi városrésze, mintegy 3000 fős lakossággal.

Alumínium és Horganyfeldolgozó Vállalat

  • Szervezet/testület
  • 1948 - 1953

Az államosítások során az állami igazgatás alá vont Nagy Géza és Tsai budapesti karosszériakészítő üzemet Vácra telepítették, ahol a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Színesfém Igazgatóságának felügyelete alá tartozó Horganyhengermű Rt. működött. A budapesti karosszéria üzem már korábban is gyártott alumínium kajakokat és rohamcsónakokat (rocsó). Az egyesített üzem neve Alumínium és Horganyfeldolgozó Vállalat lett.
Elődvállalat: Horganyhengermű Rt.
Hitzigrath Károly 1895-ben tárgyalásokat kezdett egy Magyarországon felépítendő horganyhengermű alapításáról. A kedvező körülmények miatt Vácra esett a választás. 1894 májusában kezdték meg az építkezést, amely rekordgyorsasággal, 10 hónap alatt fejeződött be. A gyárnak saját áramszolgáltatója, s a vasútállomásig nyúló 500 m hosszú iparvágánya volt. A termelés 1895 márciusában indult be 28 munkással. A munkásokat betanító mesterek Sziléziából jöttek.
Termékei a horganylemezek, horganylapok voltak, de gyártottak simító-, fürdőkád- és koporsólemezeket is. A millenniumi kiállításon nagydíjat, a párizsi világkiállításon pedig dicsérő oklevelet kapott a gyár.1899-ben Oderfurtban megalakult az Osztrák – Magyar Hengerművek Rt., amely később megszerezte a Váci Horganyhengermű Rt. tulajdonjogát is.
Ezután a fejlődés üteme felgyorsult. A századfordulót követő években már 40-50 munkást foglalkoztatott.
A Horganyhengermű 1954-ig termelt. Két telephellyel működött; a Zrínyi utcai telepen horganylemezt gyártottak, a Duna-parti telepen pedig hajótesteket készítettek
a megszűnt Hamerli Bőrgyár helyén.

Arany János Általános Iskola (Tatabánya Újváros)

  • Szervezet/testület
  • 1965 - 1996

Tatabánya önkormányzatának közgyűlése 1996-ban döntött, hogy 1996. július 1-jével bezárja az Arany János Általános Iskolát és az épületet használatba adja az alapítványi formában működő Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának. Az alsó tagozatos osztályokat áthelyezték a város egy másik általános iskolájába, a felső tagozatos tanulók több oktatási intézménybe kerültek át.

Áron Nagy Lajos

  • Személy
  • 1913 - 1987

(Budapest, 1913. november 7. – Székesfehérvár, 1987. január 6.) kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar festő. Főleg tájképeket és portrékat festett poszt-impresszionista stílusban.
A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1938-ban. Mestere: Benkhard Ágost. 1938-ban elnyerte a Balló Ede Ösztöndíjat, mellyel európai tanulmányutat tett. 1944-ben
magkapta a Kultuszminisztérium balatoni ösztöndíját. 1965-ben Csók István-díjjal, 1956-ban és 1967-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1985-ben a Művészeti Alap nívódíjasa lett. 1939-
től Székesfehérváron élt, az alkotó munka mellett rajzpedagógusként dolgozott. 1971-ben Székesfehérvár díszpolgárává választották. 1935-től szerepelt Fejér megyei és országos
kiállításokon. Első egyéni kiállítását 1955-ben rendezte. 1959-től több alkalommal Székesfehérváron, 1967-ben a Műcsarnok győri kiállítótermében, s több más kiállítóhelyen
mutatta be műveit. Csoportos kiállításon szerepelt 1978-ban a Magyar Nemzeti Galériában és többször a Műcsarnokban. 1963-ban a székesfehérvári Vörösmarty Színházba
Csongor és Tünde címmel készített pannót. Murális kompozíciói találhatók Bakonycsernyén, Mosonszentjánoson és a székesfehérvári Magyar Király Hotelben. Képei
megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és a székesfehérvári István Király Múzeum gyűjteményében.
Munkácsy Mihály-díj (1956, 1967)
Alba Regia-díj (1958)
Csók István-díj (1965)

Árpád Gimnázium, Tatabánya

  • Szervezet/testület
  • 1946 -

Az iskolát 1946 őszén alapították Tatabánya Állami Gimnázium néven. A gimnáziumot a volt erdei iskolában helyezték el. Az épület 1920-ban készült TBC betegek részére, szanatórium céljából. 1938-tól a testileg gyenge, iskoláskorú gyermekek számára "Erdei iskolává" alakították át. Az épület Székely Jenő munkája. Az intézethez áthelyezett tanárok számára a MÁSZ Bányaigazgatóság lakásokat biztosított. Az előkészítő munkálatok után Nagy Miklós államtitkár a VKM. 103.928/1946. V. ü.o. számú rendelete alapján engedélyezte a "Tatabányai Állami Gimnázium" megnyitását az 1946/47. iskolai évvel.
Az intézményben nappali és esti, valamint levelező oktatás folyt. A gimnázium 1949-ben felvette Rákosi Mátyás nevét, amelyet 1956 októberéig viselt. 1957-től Tatabányai Állami Árpád Gimnázium, majd a hetvenes évektől - az óvónőképzés bevezetésétől - elnevezése az Óvónőképző Szakiskolával bővült. Az intézmény alapításakor Tatabánya-Óvárosban nyert elhelyezést, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. jogutódja, a Tatabányai Szénbányák Vállalat által rendelkezésre bocsátott erdei iskola épületében, amelyet az intézmény feladatainak növekedése miatt több alkalommal bővítettek.
1963-ban levált és önállósult az Oroszlányi gimnázium. 1966-ban Újvárosban megépült az Újvárosi Szakközépiskola, ahová gimnáziumi csoportokat és egy autószerelő szakközépiskolai osztályt is áthelyeztek. A Dolgozók Gimnáziuma 1964-ben önnálósult.
Az 1970-es évek elején az iskolában megnyílt az egészségügyi szakközépiskola első osztálya. 1971/72-es tanévre már 8 csoportot tett ki. Az iskola épületében 28 tanulócsoport 26 tanteremben működött, amelyek egy része szükségmegoldást képeztek (KISZ-klub, politechnikai műhely, ebédlő, fizikai előadóterem, kémiai előadóterem). 1972-ben a 8 szakközépiskolai osztályból egy új intézmény született: az Egészségügyi Szakközépiskola. Az 1974/75-ös tanévvel egy tanulócsoporttal megkezdték az óvónői szakközépiskolai képzést. A szakközépiskolai képzés mellett a gimnázium vállalkozott az intenzívebb képzés céljából a tagozatos osztályok beindítására — matematikából, fizikából, orosz-, francia-, és német nyelvből. 1978. márciusában átköltözött az iskola az Újvárosba, a volt Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskola épületébe. A húsz tanulócsoport számára húsz tantermet sikerült kialakítani és néhány (5 db) szaktanterem is rendelkezésre állt. A 16 gimnáziumi osztályból csak négy osztály volt általános tantervű és 12 osztály tagozatosként működött. A gimnáziumi osztályok mellett 4 óvónői szakközépiskolai osztály is működött. 1974-ben az iskola részt vett a "családi életre nevelés" tantárgy országos kísérletében.
A középfokú oktatás iránti igények arra késztették a város vezetését, hogy egy új gimnázium megépítésére kerüljön sor az Óvárosban. így 1987 szeptemberében a tantestület egy részének a kiválásával és 2 tanulócsoport átköltözésével beindult a város második gimnáziuma: a Bárdos László Gimnázium.
A város első és sokáig egyetlen középiskolája igazi „alma mater"-ként működött, mivel az évtizedek során leváltak belőle és önállósodtak az iskola egyes oktatási szakfeladatai, pl. esti és levelező-képzés, közgazdasági, egészségügyi szakképzés stb.

Árpád-házi Boldog Margit (Szent Margit) Leánygimnázium

  • Szervezet/testület
  • 1876 -

Az intézmény jogelődei és elnevezései:

Községi polgári leányiskola (1876 - 1905)
Községi felsőbb leányiskola (1905 - 1916)
Felső leányiskola (1916 - 1917)
Leánygimnázium (1917 - 1921)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánygimnázium (1921 - 1927)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánylíceum (1927 - 1932)
Árpád-házi Boldog Margit Leánygimnázium (1932 - 1942)
Árpád-házi Szent Margit Leánygimnázium (1942 - 1948)
Állami Leánygimnázium (1948 - 1954)
Állami Teleki Blanka Leánygimnázium (1951 - 1963)
Teleki Blanka Gimnázium (1963 - 2005), Sziget Utcai Általános Iskola (1980 - 2005)
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (2005 -) https://www.telekiblanka.hu/

Back Hermann Győri Hengermalom Rt.

  • Szervezet/testület
  • 1846 - 1945

Nádorvárosban a Malom liget őrzi nevében az egykori Back-féle gőzhengermalom emlékét. Ezen a területen, a Hosszú utcában készült el az az épületegyüttes, amely az 1910-es évek elején már a Dunántúl legnagyobb teljesítményű malma volt.
A legkorszerűbb eszközökkel ellátott hengermalom az 1800-as évek közepén a Thoma (Toma) János által alapított gőzmalomból alakult ki, és egy esztendő híján száz évig termelt. Győrben akkoriban vízimalmokkal őrölték a gabonát, a molnárok céhekbe tömörültek. 1846 márciusában a helybeli újságból arról értesülhettek a polgárok, hogy Thoma János gőzmalom építésére nyert engedélyt.
Thoma János vállalkozását már 1847-ben részvénytársasági alapra igyekezett helyezni, október 14-én meg is tartották a részvényesek közgyűlését.
A malom 1858-ban Latesz Jakab, majd 1868-ban Fischer Salamon tulajdonába ment át, aki 1865-től már bérlője volt. Az új tulajdonos csődje következtében a malom 1870-től 1874-ig üzemen kívül volt. Ekkor Bégavári Back Hermann vette át a csak 6 pár kővel berendezett, 80 lóerős gőzgéppel működő kezdetleges malmot, amelyet azután bővített, és fokozatosan fejlesztett. Back Hermann a folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően az 1880-as évekre a napi maximális termelés terén elérte az 500 métermázsát.
A gőzgép és a gyúlékony gabona jelenléte miatt a tűzoltóság a malmot mindig veszélyes üzemnek ítélte, tűz esetén szinte megfékezhetetlenül terjedhettek a lángok. Sajnos ez be is igazolódott: 1907 szeptemberében tíz perc alatt az egész épületcsoport lángokban állt. A Back-malom porig égett, nyolcan estek áldozatul, és sok volt a sebesült is.
Weisz Oszkár tervei alapján, Hlatky Schlichter Lajos építész kivitelezésében 1908-ban azonban újjáépült a malom, 1910-ben már újra 126 fő dolgozott itt.

Az újjáépítésében jelentős szerepet vállalt Richards Richard Ágost is, aki 1900 márciusától hengermalmi cégvezető, 1904-től társtulajdonos volt. A sajtó szerint 1900 óta ő volt a Back-malom kiszemelt tulajdonosa. Back Hermann unokahúgát (első unokatestvérét) vette feleségül. 1905-ben Richards Richard Ferenc Józseftől a közgazdaság terén szerzett érdemeiért „dunaréti” előnévvel nemesi rangot kapott. 1905-ben a Back-malom egyik helyiségében rendezte be első szövőműhelyét. (1906-ban szerzett gyáralapítási engedélyt, majd önálló szövőüzemet is elindított.)
Back Hermann kezdeményezésére az országban működő Back család által működtetett malmok (a győri, a szegedi és a nyitrai) 1910-ben fúzióra léptek egymással, három részvénytársasági igazgatóság alakult meg Győrben, melyek megerősítették együttműködésüket.
Az újjáépült malomban közel 16 ezer négyzetméteres területen, 36 funkciójú létesítményt hoztak létre, amely a fejlett gyártási technológiát mutatja. A sokablakos, ötemeletes főépületben, a világos, tágas géptermekben a legkorszerűbb üzemi berendezések, a hengerszékek sorakoztak. A gyártás során keletkező port ventilációs elszívó rendszerrel csökkentették, ezenkívül a hő és pára elszívásáról is gondoskodtak. Az üzem utolsó nagy átszerelése 1928-29-ben volt, a Ganz gyár hengerszékei és az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG) gabonatisztító és szitáló berendezései kerültek beszerelésre. A fejlesztés után a korábbi visszaöntési technológiát „összekötött” rendszerű őrlés válthatta fel. A búzalisztet 44, a rozslisztet 8 őrlőrendszeren át őrölték meg. Sokféle, jó minőségű terméket állítottak elő, csak kenyérlisztből 5-6 féle készült.
1918 után a nyugati piacok beszűkülése és a gazdasági válság hatása miatt a malomiparunk értékesítési, elhelyezési gondokkal küzdött. A 30-as években az évi 300 000 q kapacitású hengermalom termelési lehetőségeinek 50-70 százalékát használta ki, átlagban 140 munkást foglalkoztatott. A válságot azonban túlélte (nem úgy, mint a nála kisebb Jankovich-féle gőzmalom), ezután a céget a második világháborúig folyamatos gazdasági fejlődés jellemezte. Ez lemérhető volt a telephelyen is, ahol parkosított udvarrész, kertészet létesült. A parkot övező tiszta vizű csatornában nyáron még fürdőzni is lehetett. 1938-tól 1945-ig id. Oszter Sándor volt a malom üzemvezető főmolnára, aki sokat tett a munkások szociális körülményeinek javításáért is.
A Győri Hengermalomnak önálló labdarúgó-, teke- és asztalitenisz csapata is volt, valamint társadalmi munkával felépített tekepályájája és klubháza. Az 1. osztályúvá lett labdarúgó csapatát 1936-ban alapították Győri Hengermalom SE néven.
A győri malom 132 fős személyzete az 1940-es évek elején többek között 15 tisztviselőből, 1 főmolnárból, 1 főgépészből, 3 gépkezelőből és 40 molnárból állt.
A második világháború háborús évei alatt a malom hadiüzemként működött, hadiőrlést végzett a magyar alakulatoknak, később a németek ellátására is. 1944-ben német katonák „vigyázták” a termelés zavartalanságát. Az 1944-es légitámadások sorát szerencsés módon sértetlenül túlélte a malom.
1945 márciusának végén a szovjet csapatok már a külvárosban voltak. A németek alá akarták aknázni a telepet. Oszter Sándor főmolnár mindent megtett, németül tárgyalt, alkudozott, hogy az épületet kíméljék meg, és „csak” a gőzgépekben tegyenek kárt. Sajnos az ígéretet nem tartották be, a németek március 28-án, pár órával az oroszok bejövetele előtt felrobbantották az épületet. Egy visszaemlékező szerint a malom tetőzete felemelkedett, majd földre terülve takarta el a falak és a gépek romhalmazát. Porfelhő, csend, füst és égig érő lángnyelvek követték a robbanást. A malom több napig lángolt, teljesen kiégett. A kissé távolabb álló silóra azonban nem terjedt át a tűz.
A malom ezután már nem épült újjá, nyomtalanul eltűnt. A jelenlegi Malomliget helye (korábbi nevén Szamuely park) is valamikor a malomhoz tartozott. 1945 után kezdték meg a terület rendezését. A telep egykori helyén lakóházak is épültek az 1952-ben. Telepítésük a leégett Back-malom romjai közt megbújó artézi kutak felhasználásával, részben a silók bontásával keletkezett területen valósult meg.
Forrás: Antaliné Hujter Szilvia: A nádorvárosi Back-malom – a Győri Hengermalom
Várostörténeti puzzle – 29. rész

Bajtay András Tibor

  • Személy

Bajtay András 1963-ban végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Frissdiplomásként nősült, német asszony lett a felesége, így hat évre Pomerániába költözött. Németországban tett ortopéd szakvizsgát, egy kiváló cseh professzor a brnói ortopéd iskolából volt a mestere. Hazatérve Tatabányán dolgozott baleseti sebészként, szakvizsgázott is sebészetből, később a győri megyei kórházban az ortopéd szakrendelést vezette hét éven át, mígnem 1990-ben a Népjóléti Minisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki.
Bajtay doktor a magas állami hivataláról egy évvel később önként lemondott, megpályázta a Győr-Moson-Sopron megyei tiszti főorvosi posztot, amit elnyert. 2002-ben nyugállományba vonult.
Kitüntetés:
MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata 2017.

Bánhida község

  • Szervezet/testület
  • 1288 - 1947

Bánhida (németül Weinhild) Tatabánya városrésze 1947 óta, előtte község volt Komárom vármegye Tatai járásában. Környéke már ősidők óta lakott helynek számít, melyet az itt talált bronzkori, s a nemrég Ny-i határában feltárt római kori leletek is igazolnak. Nevét a feltevések szerint egykori tulajdonosáról – aki bán méltóságot viselt – és a birtokán átfolyó Rákos folyó (ma Által-ér) felett átívelő hídról, amit a "Bán hídjának" neveztek kapta.
Anonymus szerint itt verte meg Árpád vezér Szvatopluk seregét. 907. július 6-án Liutpold őrgróf és Theotmar salzburgi érsek vezette bajor sereg itt csatázott a magyarokkal. E győzelem emlékére avatták 1907. július 7-én a Szelim-barlang melletti hegytetőn Európa legnagyobb, turulmadarat ábrázoló bronzszobrát. Ma a történészek véleménye megoszlik a bánhidai csatáról. Egyesek azt vallják, hogy valóban Bánhidánál zajlott le az ütközet, a település alig tizenöt kilométerre van a Dunától. Mások szerint a csatában nem is Szvapotluk, hanem a morva nagyfejedelem fia küzdött meg az Árpád vezette magyar seregekkel, és a csata nem 907-ben, hanem 894-ben zajlott le a mai Környe község határában.
Az oklevelekben Bánhida néven 1288-ban említik először. A későbbi oklevelekben Vitány és Tata várak szolgálatában áll a falu, esetenként királyi, máskor földesúri adomány – vagy zálogbirtokként említve.A középkori oklevelek következetesen kettő Bánhidáról szólnak, azaz bánhyda maior illetve bánhyda minor néven. Egy 1461-es oklevél nagy Bánhidát, mint Egházas Banchydát említi. Az 1500-as évektől mindkét Bánhidát Vitány várához számítják, s egyszersmind hol Fejér -hol Komárom vármegyéhez.
A települést a Budát Béccsel összekötő nagy út, vagy ismertebb nevén Budai út(Mészárosok útja) keresztezte, amelyet még a rómaiak építettek.
Bánhida az Árpád-korban már megerősített hely, s vámhely, a középkorban már városi rangja volt. Thúróczy idejében ősrégi várának romjai még láthatóak voltak.
A török hódoltság alatt Bánhida is osztozott a környék településeinek sorsában. Az első pusztításokat még sikerült túlélnie, de népessége lassan megfogyatkozott.
1541-ben még 15 portával szerepel a török adólajstromban, de 1543-ra már teljesen lakatlanná válik.
A néphagyomány szerint amikor Szulejmán szultán csapatával Bánhida felé közeledett, a környék lakosai – főleg asszonyok, gyerekek, öregek – a közeli Gerecse hegység védettnek gondolt helyére, a Szelim-lyukba menekültek. Azonban a barlangban rejtőzködőket a törökök felfedezték, a barlang száját gyúlékony anyaggal betömték és meggyújtották. Az ide menekültek mind egy szálig elpusztultak. A valóságban ez az esemény tatárjárás idején történhetett meg, az előkerült leletek alapján.
A lakatlanná vált település csak 1623-ban kezd benépesedni, de népességének száma állandóan változik, s csak a felszabadító háborúk után kezdett benépesülni magyar és tót lakosokkal. A török kiűzése után, a németekhez hasonlóan őket is az Eszterházyak telepítették be Bánhidára, valószínűleg Trencsén Nyitra, Pozsony megyéből és Morvaországból,részben a református magyarok ellensúlyozására. Ebben az időszakban önként is költöztek ide jobbágyok, egyszerűen ideszöktek, ez a jelenség az úrbérrendezésig nem számított ritkának.
Fő foglalkozásuk a mezőgazdaság, szőlőtermesztés, fakitermelés és a mészégetés. Bél Mátyás Komárom vármegye leírása című művében azt írja Bánhidáról, hogy „…ebbe is szlovákok telepedtek le, de mintegy tíz évvel előbb, mint a szőlősiek.” Ő még azt is közli, hogy „földje nem olyan minőségű, hogy alkalmas lenne előnyös földművelésre, mert nehezen termi meg a búzát, és csak fáradságos munkával telepítették meg a szőlőket északkeletre, a Szőlőstől folytatólagos oldallal lefelé húzódó hegy lejtőjén, ahol a Szt. Vid barlangja is van…Közepes sorban vannak tehát a lakosok, s a föld hozamából nem tudnak úgy felemelkedni, hogy az országút mentén egy jómódú falu tekintélyét tudnák tartani. A földesúrnak viszont van itt hasznos vendégfogadója, terjedelmes halastava, és gazdálkodásra sem utolsó lehetősége.” Mindez a folyamat 1720-1730-as években következhetett be, ekkor a szlovák lakosság már meghaladta a magyarokét. Az országos (regnikoláris) összeírások szerint
A bányanyitással (1896) a foglalkozásokban megjelent a bányászat és a kőfejtés is. Jellemző volt erre az időszakra a kétlakiság. Az iparban dolgozó munkások (MÁK Rt, Bánhidai Erőmű) nagy része a műszak után a földjein dolgozott, többnyire paraszti kisgazdálkodás szintjén, kézi erővel. A lakosság aránya teljesen megváltozott a magyarok javára. A kisebb zártabb közösséget felváltotta egy nyüzsgő bányatelep, egy „mini-Amerika” = Tatabánya közelsége. Ez megváltoztatta a lakosság összetételét, a hagyományokat, sőt a mindennapi beszédet is. Új szavak kerültek be a németből, mint a bányászat szakszavai és az újkor találmányainak, eszközeinek neve is a magyarból vagy a németből került be a település nyelvsziget jellege miatt. A szülők már egyre kevésbé tanították meg gyermekeiket a szlovák nyelvre, „a keverék tót” lett általános. (Pl. Igyeme do Konzumu biciklipumpa kupity.) Ez a korabeli humor és anekdoták forrása lett, az egyik fotós mondása szerint: Amilyen pofát te vágsz, olyan képet kapsz…
A bányatelep ellátására az ország más részeiből kerültek ide a 19–20. század fordulóján bolgár kertészek. Ők az anekdoták szerint megtréfálták a bánhidai parasztokat a palántáikkal. A helybeli gazdálkodók nem foglalkoztak intenzív zöldségtermesztéssel, csupán az áttelelő salátát, a káposztát és a szőlőkben termett gyümölcsöket vitték a piacra eladni. A bolgárkertészek a viszonylag nagy hozamot sok trágyázással, öntözéssel és a terület tökéletes kihasználásával (kettős és köztes) termeléssel érték el. Otthonról hoztak karalábé, káposzta, karfiol, kelkáposzta, padlizsán, stb magokat, de az új zöldségfajták a paprika, paradicsom, a bab is az ő közvetítésükkel terjedt el. Ők a földek több mint 90%-át bérelték, nem szándékoztak letelepedni, hanem hűen megmaradtak bolgárnak és a nálunk szerzett hasznot hazavitték. Emléküket ma már csak egy utcanév őrzi (Bolgárkert utca).
1947-ben szűnt meg önállósága, amikor Alsógallát, Bánhidát, Felsőgallát, és Tatabányát Tatabánya néven vonták össze. A belügyminiszter 179.238/1947.-III.3. számú leiratában elrendelte a négy „bányaközség” egyesítését (Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla, Tatabánya), és az összevont település Tatabánya nevet kapott, mely névadás ellen az 1947. október 9-én feloszlatott képviselőtestület tiltakozott, és az új városnak a Bánhida nevet javasolták.
Napjainkban a közösségi, kulturális élet központja és a szlovák hagyományok ápolásának színtere a Puskin Művelődési Ház és a Szlovák Ház.

Bánhidai Jókai Mór Általános Iskola, Tatabánya

  • Szervezet/testület
  • 1932 -

Bánhidán ma már csak egy iskola működik, amely Római Katolikus Népiskola néven 1932-ben épült fel lakossági közmunkával, a katolikus egyház támogatásával. Az alsó szinten 6 tanteremben folyt a tanítás.
1960-ban felvette a Jókai Mór nevet. Az önálló iskolában 433 diák és 22 pedagógus kezdte meg a tanévet. 1963-ban az épületet átalakították. A felső szinten is tantermeket alakítottak ki.
1992-ben a régi épület mellé új tornacsarnokot emeltek. Az azóta eltelt években folyamatosan megújult az épület. A külső tatarozás, majd a tetőszerkezet cseréje után a földszinti folyosó teljes felújítása következett. Megtörtént a vizesblokkok korszerűsítése is. A legutóbbi években az informatika és nyelvi terem után sikerült művészeti és természettudományos szaktantermet kialakítani, valamint egy minden igényt kielégítő fejlesztő szobát is. A tantermek, irodák új ajtókat, és ablakokat kaptak.

Bánki Donát Ipari Szakközépiskola

  • Szervezet/testület
  • 1965 - 2005

Az iskola története 1965 szeptemberben kezdődött, amikor a tatabányai Árpád Gimnáziumban egy autószerelő osztállyal megindult a szakközépiskolai képzés. A következő tanévben (1966/67) már önálló intézményként - Ipari Szakközépiskola és Gimnázium néven - új épületben, Újvárosban, az akkori Felszabadulás téren (ma Fő tér) kezdtük el. A hét gimnáziumi és az autószerelő osztály mellett megindult az esztergályos, lakatos és mechanikai műszerész képzés. Az 1967/68-as tanévben bővült az intézmény profilja, megkezdték tanulmányaikat az első kereskedelmi szakközépiskolások. Így a tantestület arculata, összetétele is színesebb lett, új szakemberek felvételét tette szükségessé. Az utolsó gimnáziumi évfolyam 1969-ben érettségizett, ekkor megváltozott az iskola elnevezése is, 1976-ig Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskola néven ismerték a városban, a megyében.
Ebben az évben (1976) a szakképzés szempontjából egységesebb lett az iskola, mert tatabánya új középiskolával gazdagodott: megnyitotta kapuit a Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző intézet. Nevünk újra változott, Gépészeti és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola (GKSZ) lettünk Az 1977-es év tavasza fontos fordulópont volt az intézmény életében, ekkor költöztünk a dózsakerti új létesítménybe, jelenlegi iskolánkba. Itt - a korábbi körülményekhez viszonyítva - elsősorban a szakmai gyakorlati és elméleti képzés feltételei váltak korszerűbbé. Az iskola beépített alapterülete 5800 m2. Az oktatás 14 tanteremben, 4 előadóban, 4 laborban és 7 tanműhelyben folyt. Egyre gazdagodó könyvtárunk már kinőtte a számára kialakított helyiséget. Kedvezőek viszont a sportolási lehetőségek, a tornatermen kívül a szabadtéri pályák (kézi-, kosár-, tenisz és focipálya) is teret adnak a rendszeres testedzésnek.

  1. december 13. jelentős dátum iskolánk történetében, mert bensőséges, tartalmas ünnepség keretében ekkor vettük fel megyénk szülöttjének, a mérnökfeltalálónak, Bánki Donátnak a nevét, s lettünk Bánki Donát Ipari Szakközépiskola (BDISZ). Azóta minden évben hagyományos diáknapon emlékezünk meg az eseményről, a Bánki-nap derűs színfoltja a diákéletnek. Az 1985-től műszaki szakközépiskolák részére kiadott tantervek alapján tanítottunk 4+1-es rendszerben. A képzés lényege, hogy a negyedik év végén tanulóink érettségi és szakmunkásvizsgát tesznek, majd a megfelelő eredményt elérőknek lehetőségük van a következő tanévben nappali tagozaton megszerezni a technikusi képesítést. 1989 őszén indítottuk az első gépszerelő és karbantartó osztályt, 1990-ben a gépjárműtechnikai szakon is megkezdődött ez a képzési forma valamint egy új szakkal gazdagodtunk, a gépjárműüzemi szak szintén ehhez a rendszerhez igazodik. Így ekkor iskolánkban már 19 osztályban folyt az oktatás.
    Tatabánya Megyei Jogú Város Képviselőtestülete 2005. augusztus 1-i hatállyal összevonta a Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnáziumot a Bánki Donát Ipari Szakközépisko-lával. A közös iskolában így két telephelyen folyik azóta az oktató-nevelő munka.
    A tagintézmény 2017.09.01-től Tatabányai SZC Bánki Donát – Péch Antal Szakgimnáziuma néven működik tovább.
1-20 találat a 377 találat közül