Vác Város Végrehajtói Hivatalának iratai
- HU VVL V-0102
- Fond
- 1932
Ennek része:Vác Város Levéltára
- kötet 1932. január 1–június 13. Mutatókönyv
- kötet 1932. június 24–december 31. Mutatókönyv
81 eredmények digitális objektummal/tartalommal Digitális objektummal rendelkező találatok
Vác Város Végrehajtói Hivatalának iratai
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város tisztiorvosának iratai
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város tiszti főügyészének iratai
Ennek része:Vác Város Levéltára
Az iratanyag jelentős részét az 1945. és 1946. évi iktatott iratok teszik ki. A kutatást megnehezíti, hogy az iratokhoz tartozó segédkönyvek nem maradtak fenn, illetve hogy gyakran több, különböző tárgyú irat azonos iktatószámot kapott. Ez a jelenség az 1945. évben még esetleges volt, így az azonos számra iktatott iratokat egymás mellé helyeztük. Az 1946. évi iratokban azonban két sorozatot lehetett elkülöníteni: a közigazgatási és peres, valamint az árvaszéki ügyek sorozatait, melyeket elválasztottunk egymástól. Az iktatott iratokon kívül néhány szám nélküli irat, valamint az Egyesített városi (Speyer) kölcsönnel kapcsolatos, külön kezelt iratcsomó található az állagban.
Vác Város Tanácsának iratai (Tanácsülési jegyzőkönyvek)
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város szabályrendeleteinek levéltári gyűjteménye
Ennek része:Vác Város Levéltára
A gyűjteményes fondban helyeztük el az eredetileg is külön kezelt szabályrendeleteket, és ezt egészítettük ki a különféle irategyüttesekből kiemelt szabályrendeletekkel, néhány rendelettel és szabályzattal.
Vác Város
Vác város rendőrkapitányának iratai
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város rendőrkapitányának iratai hiányosan maradtak ránk: csak az 1913. és 1916. évi büntetőügyi, és az 1915–1919. évi (az 1919. évből csak néhány ügyirat) közigazgatási ügyiratok, illetve négy iktatókönyv található meg a levéltárban. A büntetőügyi iratok jellemző irattípusai a kiadott, illetve más rendőrkapitányságoktól érkezett körözvények, illetve a helyi kihágási ügyek. A közigazgatási iratok közt igen sok az első világháborús internált személyekkel kapcsolatos ügy (internáltak foglalkoztatása, szökött internáltak körözése, hazatérés engedélyezése stb.). Ezen kívül jellemzőek a cselédigazolványkiadási ügyek, lakossági panaszok kivizsgálása és országos vásárok hirdetményei.
Vác város Rendőrkapitánya
Vác város polgármesterének iratai
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város polgármestere, végrendeletek
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város polgármestere, választási iratok
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város polgármestere, országmozgósítási iratok
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város polgármestere, műszaki ügyosztály iratai
Ennek része:Vác Város Levéltára
A polgármesteri hivatal műszaki osztálya ügykörénél fogva – amelyet a városrendezés, városfejlesztés, a köz- és magánépítkezések, út- és járdaépítés, csatornázás és köztisztaság alakított – alapvetően a döntések végrehajtását intézte, de szakismeretei révén tanácsadóként az egyes műszaki ügyekben történt döntéshozatalt is befolyásolhatta, különösen abban az esetben, ha azok testületi szervek elé kerültek.
Vác város polgármestere, községi bíróság iratai
Ennek része:Vác Város Levéltára
A kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló 1877. évi XXII. törvénycikkben az országgyűlés meghatározta a községi bíráskodás gyakorlásának módját. Ez a városokban külön erre a feladatra kijelölt tisztviselő feladata volt. Hatáskörébe tartoztak az 50 forintnál kisebb pénzbeli és természetbeni követelések, becsületsértési ügyek, valamint a bérleményekkel, haszonbérrel kapcsolatos, telekhatárkiigazítási és vásári ügyek.
Vác város polgármestere, közigazgatási iratok
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város polgármestere, Közellátási Iroda iratai
Ennek része:Vác Város Levéltára
A Közellátási Iroda fő feladata a II. világháború utáni szűkös években az élelmiszerek begyűjtése és újraelosztása volt. A polgármesteri hivatal keretein belül működött, tevékenységét a Közellátásügyi Minisztériumtól és az Észak-Pestvármegyei és Budapesti Közellátási Felügyelőségtől kapott utasítások szerint végezte. Ezen utasítások – sajnos hiányosan – az állagban megtalálhatóak.
Vác város polgármestere, kihágási iratok
Ennek része:Vác Város Levéltára
A Vác városi kihágási iratok jelentős része az idők során selejtezve lett; mintaként az 1891. évi iparkihágási, az 1924. évi általános kihágási és az 1946–1947. évi vasúti pótdíjakkal kapcsolatos iratok kerültek megőrzésre. Az iratokon kívül tíz nyilvántartási könyv is rendelkezésre áll. Ezekből rálátást nyerhetünk az adott korszakok tipikus kihágási ügyeire és azok elintézésének módjára.
Vác város polgármestere, katonai iratok
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város polgármesterének katonai iratai főként a katonának állt, illetve besorozott váciak, valamint Vácon tartózkodók (fegyencek, erdélyi menekültek) lajstromait, jegyzékeit tartalmazza. A hadviselésre kötelezett embereket a város írta össze. Ehhez először is kikérték az anyakönyvi hivatalból a városban született, katonaköteles korú férfiak adatait. Ehhez hozzáadták a nem Vácott született, de itt élő állításköteleseket. A lajstrom összeállítását általában a főjegyző, kihirdetését az aljegyző végezte. A katonai sorozóbizottságok sorra felkerestek minden várost illetve sorozójárást, majd a helyi hatóságok által összeállított lajstrom alapján megvizsgálták a sorozásra behívott férfiakat, és döntöttek arról, hogy kiket kell besorozni, és kik a részben vagy teljesen alkalmatlanok.
Vác város polgármestere, iparhatósági iratok
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város polgármesteri hivatala elsőfokú iparhatóságként is működött: intézte az iparengedélyek, iparigazolványok, kereskedői engedélyek kiadásával és bevonásával, telephelyek engedélyezésével, a tanoncokkal stb. kapcsolatos ügyeket, valamint a városban dolgozó alkalmazottak nyilvántartását.
Vác város polgármestere, hadigondozási iratok
Ennek része:Vác Város Levéltára
A Vác Városi Tanács, illetve Vác Város Polgármesteri Hivatala irattárában két sorozatot alakítottak ki az I. és a II. világháborús hadigondozottak (honvédek, fegyőrök, csendőrök, polgári személyek), valamint békeidőszakban megsérült (fegyveres szervezethez tartozó) személyek aktáiból. A sorozatok kialakításának szempontja az lehetett, hogy a gondozottak mennyi ideig kapták az ellátást.
Vác város polgármestere, elnöki és légoltalmi iratok
Ennek része:Vác Város Levéltára
Vác város polgármestere
Vác város polgármestere, anyakönyvi iratok
Ennek része:Vác Város Levéltára