Székesfehérvár adóját szkv. lévén a nádori concursusokon vagy nádori leiratban egy összegben állapították meg, amely összeget a város tanácsa évente lebontotta az egyes adózókra. Adóköteles volt minden polgár, lakos vagy zsellér, aki a város területén
ingatlannal, állatokkal rendelkezett, vagy kereskedő, kézműves foglalkozást folytatott. Az adók két nagy csoportra oszlottak. Állami adók voltak: a hadiadó és katonai szolgáltatások, az országgyűlési taxa és a királyi census. Városi adók voltak: a háziadó és a tized. Az adókat az adószedő (perceptor) hajtotta be, felelős volt kezelésükért és számadást vezetett róluk, amelyet első fokon a tanács, másodfokon a Helytartótanács ellenőrzött. Az adószedőnek az adó behajtásában Székesfehérváron a fertálymesterek segítettek, akiknek esküjében is szerepelt, hogy a belső tanácson, a bírón és a kapitányon kívül az adószedő parancsait kötelesek szem előtt tartani.
A beszedett állami adókat a budai hadipénztárba kellett befizetni, de levonták belőle a katonaság részére teljesített szolgálatokat. A városi adók a házi pénztárban maradtak. A tizedet a tanács az esztergomi érsektől bérelte. Székesfehérváron a 18. század első évtizedeiben csak egy perceptor volt, aki az állami és háziadók regiszterét egyaránt vezette. Az 1763. és 1776. évi kamarai leiratok
sürgették, hogy a városok külön pénztárt állítsanak fel a kétféle adófajta kezelésére. A hadipénztárt (cassa portionalis) kezelje a hadipénztár számadó (perceptor contributionalis), a házi pénztárt (cassa domestica) viszont kezelje a házi pénztár számadó (perceptor cassa domesticae). 1785-ben a Helytartótanács elrendelte a két pénztár közös kezelését. E változások az iratanyag tagolódásában is megmutatkoznak.

Az abszolutizmus idején a birodalmi bürokrácia az árvák és gondnokoltak ügyét is szabályozta. Egy 1851. augusztus 9-én kiadott rendelet árvabizottmányok, mint első fokú gyámügyi hatóságok felállítását írta elő.
Az Árvaügyi választmány 1852-ben jött létre, amelynek iratai a IV. 1108. fond q) állagában találhatóak. E fond anyagát iratok, pénztári főkönyvek és segédkönyvek – mutatók – alkotják.
Tartalmazza az árvák és özvegyek tulajdonát képező ingatlanok és ingóságok leltárait, árverési jegyzőkönyveket, osztályegyezségeket. Forrásértéke igen gazdag, elsősorban társadalom- és családtörténeti kutatások, adatgyűjtések szempontjából jelentős.

A szkv.-ok az árvák ingó és ingatlan vagyonát eladták, a befolyt pénzt az árvapénztárban helyezték el, ill. kamatra kiadták. A kamatokat az árvák eltartására fordították. Az árvavagyon kezelésével és a gyámok felügyeletével az árvagondnok (curator pupillorum) volt megbízva. Ő készítette a pozsonyi kamarához felterjesztett árvaszámadásokat és jelentéseket. Általában a választott község tagjaiból került ki. A pénztárat rendszerint egy belső tanácsos ellenőrizte, mint árvapénztári
felügyelő. Az árvaügyek gondosabb intézését szem előtt tartva és az esetleges visszaélések elkerülésére a Pozsonyi Kamara 1756-tól megkövetelte az árvagondnokoktól, hogy a gyámoktól megkövetelt évi számadásokról jelentést tegyenek.

A 19. század elején az árvák vagyonának kezelését és a gyámok ellenőrzését a tanácson belül megszervezett árvahivatal végezte. Az abszolutizmus idején az árvaügyekkel a császári és királyi bíróságok foglalkoztak. 1861-ben visszaállították az árvahivatalt. Ebben a fondban több korszak árvahivatali iratai találhatóak. A c) állagban található számadási okmányok 1858 és 1867 között
hiányoznak, a másik két állag iratai a megjelölt évkörben hiánytalanok.

A kormány 1867. március 8–11-i intézkedéseivel elrendelte a törvényhatóságok újjászervezését, s e folyamat részeként Székesfehérvárott a közgyűlés újjáalakította bizottmányait – az 1848. évi szkv.-ról szóló XXIII. tc., valamint az 1861-es jogfolytonosság alapján –, amelyek 1871–72-ig működtek.
E fondban azonban az ezt megelőző időszakból származó iratok is helyet kaptak. Kis terjedelmük, hasonló jellegük és azonos tárgyuk miatt célszerű volt együtt kezelni az iratanyagot. A fond a különféle bizottmányok és szakosztályok jegyzőkönyveit tartalmazza. Segédlet nem áll rendelkezésre hozzá.

Székesfehérváron 1848. május 24-én jött létre az új helyhatóság, amelynek iratai többségében magyar nyelvűek, de van közte német nyelvű irat is. Az a) állag jegyzőkönyveinek tisztázati és fogalmazati példányai egyaránt fennmaradtak. A jegyzőkönyvi
bejegyzések sorszáma megegyezik a kapcsolódó, b) állagban található ügyirat számával, így a segédkönyvek – mutatók – számai mindkettőre vonatkoznak. Az iratanyag jelentős forrásértéket képvisel, mivel teljes áttekintést nyújt az 1848–49. évek városi történéseiről, a főhatóságok és más törvényhatóságok átiratai pedig számos jelentős országos eseménnyel kapcsolatban tartalmaznak adatokat.

Az 1860. október 20-án kiadott Októberi Diploma rendelkezései értelmében Székesfehérvár törvényhatósági bizottmányát is újjászervezték. 1860. december 27-én tartották az első bizottmányi közgyűlést. A bizottmányi közgyűlés utolsó alkalommal 1861. szept. 4-én ült össze.
Az 1861. szeptember 8-ról kelt kir. udvari rendelet a város bizottmányát feloszlatta.
A fond két állagból áll. Az a) állagban közgyűlési jegyzőkönyv található, amelynek eredeti segédkönyve – mutató – is rendelkezésre áll. A b) állag, az 1861. év közgyűlési iratai a tanácsi iratok között – IV. B. 1107. b) – találhatók.

A főispán a két törvényhatósági területre – Fejér megye és Székesfehérvár szkv. – nyerte kinevezését. A polgári közigazgatás több mint 70 esztendeje alatt (1872–1944) Székesfehérvár város élén csak egy ízben (1939–1943) állott külön főispán. A főispáni hivatal
iratai tehát a kapitalista kori Fejér vármegye és Székesfehérvár történetére vonatkozó legfontosabb adatokat egy irategyüttesben tartalmazzák – FML IV. B. 401. –, de 1939–1943 között városi viszonylatban külön főispáni iratok vannak. A főispáni iratok 1942-ig teljesek, az 1943–1944. évben keletkezettek hiányoznak. E fondban találjuk az 1919. évi főispán kormánybiztos iratait is.
A főispán egyik különleges hatásköréhez tartozott a kormánybiztosi teendők ellátása. Az 1918. nov. 22-én a polgári demokratikus kormány által kinevezett főispán még közös a két törvényhatóságra nézve. A főispán kormánybiztos nem kezelte külön a két törvényhatóság anyagát. A megyei kormánybiztos február 15-én, a városi 18-án kezdte meg működését. Ezek után megyei és városi kormánybiztos-főispán iratairól beszélünk.
Adatok találhatók a közigazgatásra, a közbiztonságra, a gazdasági és társadalmi viszonyokra nézve. A b), c) és d) állag iratai a fentebb már említett 1939–43 közötti korszakban keletkeztek. A b) állagban csupán egy segédkönyv – iktató – található, a
hozzá tartozó iratok nélkül. A c) állag általános iratokat tartalmaz, eredeti segédkönyvei közül az iktatók maradtak meg. A d) állag az Országmozgósítási kormánybiztosi iratokat foglalja magában. Eredeti segédkönyvei nem maradtak meg.