Szervezet/testület

Tatabányai Bányász Sport Club

1910 -

A Tatabányai Sport Clubot 1910. február 6-án alapította Frei Ferenc bányamérnök, akit a klub elnökévé választottak, Szmuk Lajost pedig titkárrá. Miután májusban a labdarúgócsapat hivatalos engedélyt kapott a Belügyminisztériumtól, Tatabányán is rendezhettek futballmérkőzést. Az egyesület színe már ekkor is kék-fehér volt, s megszületett a jelszava is: „Bátorság, erő, férfiasság!”.
Az I. világháború megbénította labdarúgást a városban, de az 1920-as évekre már egyértelműen a legnépszerűbb sport volt Tatabányán, és a csapat is sikeresen szerepelt, rendre a nyugati alosztály élmezőnyében. Az 1925-26-os idényben vezették be a magyar labdarúgásban a profizmust, ám mivel a tatabányaiak ennek költségeit nem tudták vállalni, az amatőrök közé került a csapat. Ezt követően egy kevésbé emlékezetes időszaka következett a bányászvárosi focinak: az erősen hullámzó teljesítmény bő két évtizedig tartott.
Változás a II. világháborút követően történt, amikor az élvonal küszöbére ért a csapat, s az 1947-48-as szezonban sikerült is feljutniuk az akkor a világ elitjébe tartozó magyar labdarúgás felsőházába. A nehézipart támogató pártpolitikai irányelvek jótékonyan hatottak a tatabányai csapatra is, amely a lehetőségeit kihasználva erős összeállításban kezdhette meg a bajnoki idényt: Gál–Triff-Árkosi, Szabó, Kiss–Zárai, Majtán–Dóra, Berki, Balla, Dobos, Lázár. Mindennek ellenére a csapat végül a 13. helyen végzett és visszaesett a másodosztályba. Ezután három évet kellett várni az újabb bajnoki címre és az ezzel járó feljutásra. A második próbálkozás sem járt több sikerrel, mint egykor az első, a 16. helyen végzett csapat újból a másodosztályba került, s egészen 1955-ig a második vonalban szerepelt.
1955-ben aztán már nem csak „átszállójegyet váltott” a csapat az élvonalba: az 1956-os forradalom félbeszakította az az évi őszi bajnokságot, az 1957-es (tavaszi) szezonban 7., a következő évben pedig 4. lett a csapat, minden addigi eredményt messze túlszárnyalva, s ezzel hivatalosan is a tatabányai gárda lett a legjobb vidéki egylet (1957-58-ban csak az MTK, a Budapest Honvéd és a Ferencváros, 1958-59-ben a Csepel, az MTK, a Budapest Honvéd, a Budapesti Vasas és az Újpesti Dózsa előzte meg; a kort tehát hatalmas fővárosi fölény jellemezte, a fővároson kívüli csapatok közül a tatabányain kívül a Diósgyőri Vasas, a Szombathelyi Haladás és a Dorogi Bányász tudott megkapaszkodni a középmezőnyben). Ebben a sikeres időszakban védte a tatabányai csapat kapuját az Aranycsapat hálóőre, Grosics Gyula (1957-től 1963-ig), akit az 1954-es svájci világbajnokság döntőjében elszenvedett vereségért azzal büntetett a szocialista vezetés, hogy egészen a karrierje végéig (1963) a Tatabányai Bányász csapatába száműzte.
A bajnokságban elért 7. helyezésnek köszönhetően az első nemzetközi kupaszereplésre is sor került Lakat Károly vezetésével, a Duna-kupa első fordulójában azonban két vereséggel búcsúzott a gárda. Az 1957–58-as szezonban elért negyedik helyezés a Közép-európai kupában való indulásra jogosította fel a csapatot, amely óriási sikert hozott: az ekkor már Tatabányai Bányász Sport Club néven működő egylet a döntőben a Bratislava együttesén is felülkerekedett. Azt, hogy az együttest ekkor már nemzetközi porondon is jegyezték, az is jelzi, hogy 1962-ben a csapat egy nyári nemzetközi torna keretében a nyugatnémet 1. FC Kaiserslautern, a holland Ajax, a francia AS Nancy és a svájci Servette Genf ellen futballozott.
Az 1964-es év azért emlékezetes a tatabányai szurkolók számára, mert Tokióban két tatabányai játékos, Csernai Tibor és Gelei József olimpiai bajnok lett. Eközben a csapat többi tagja egy ázsiai nemzetközi tornán vett részt, ahol indiai, orosz és burmai csapatokkal játszottak mérkőzéseket. A legnagyobb sikert a CSZKA Moszkva elleni mérkőzés jelentette, amit a TBSC 65 000 néző előtt nyert meg 1:0-ra.
Az 1966-os idényben a csapat a legjobb nyolc közé jutott a közép-európai kupában, de ott veszített a később a kupát megnyerő Fiorentina ellen. A Tatabánya akkori edzője Hidegkuti Nándor volt, aki pár évvel korábban az olasz csapat trénere volt. Az angliai világbajnokságon Gelei József és Szepesi Gusztáv képviselte a TBSC-t a brazilverő, 6. helyen végzett csapatban. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián ismét két labdarúgó lett olimpiai bajnok a TBSC-ből: Menczel Iván és Szepesi Gusztáv.
Az 1972-es müncheni olimpián ismét két labdarúgó szerepelt az olimpiai válogatottban: Rothermel Ádám és Tóth Kálmán, akik ezüstérmet szereztek a magyar csapat tagjaiként. Ebben az évben jutott először a tatabányai csapat a magyar kupa döntőjébe, ahol a Ferencváros 1-0-ra legyőzte a TBSC-t. A tatabányai csapat ezekben az években a magyar futball meghatározó együttese volt.
Az 1972-73-as szezonban a bajnokságban csak a 11. helyen végzett a társaság, a Közép-európai kupában viszont jó sorozatot produkálva, az élen végzett. A csoportban négy mérkőzést játszott, melyből hármat megnyert: Dinamo Zagreb (1-0, 0-1), FC Bologna (3-0, 2-1). Majd a döntőben a címvédő jugoszláv Celik Zenica együttesét oda-vissza egyaránt 2-1-re legyőzte. A csapat a döntőben így állt fel: Csepecz – Hernádi, Kovács I., Laczkó, Horváth L. – Horváth F., Göröcs (Arany) – Szabó, Takács (Zöldi), Köműves, Nagy.
Az 1973-74-es bajnokságban az 5. helyen végzett a csapat, Köműves Mihály pedig 15 bajnoki gólt szerzett. A Közép-európai kupában ismét nyert a csapat, így megvédte a címét.
Az együttes az 1980-as években az egyik legjobb magyar csapat lett. 1981-ben az UEFA kupában a Tatabánya 2-1-re legyőzte a Real Madridot és a visszavágón is csak 1-0-ra kapott ki. A nyolcvanas évek egyik legjobb csapata: Kiss–Szabó, Lakatos, Fejes, Fischer, Emmer, Csapó, Hermann, P. Nagy, Kovács, Weimper.
Ebben az időszakban olyan neves edzők irányították a csapatot, mint a városba visszatérő Lakat Károly, Dalnoki Jenő, vagy Temesvári Miklós. A pályán együtt játszott a legendás csatártrió: Kiprich–Plotár–Vincze, s ennek is köszönhetően a Tatabánya 1985-ben majdnem megnyerte a magyar kupát.
A csúcsot az 1988-as bajnoki 2. helyezés jelentette, amit követett a politikai rendszerváltás után a kiesés, majd mélypontként 1993-ban az NB III-ban való indulás. A sztárok külföldre igazoltak, s mivel a politikai rendszerváltás miatt a nagyvállalatok csődbe jutottak, ez a veszély fenyegette a sportklubokat is. A bányának befellegzett, s úgy nézett ki, hogy a TBSC csillaga örökre eltűnt a magyar futball egéről.
Ekkor azonban Bíró Péter, egy budapesti üzletember átvette a csapatot, mikor is a Tatabánya az NB II-es bajnokság (ez a harmadosztályt jelentette akkor) utolsó helyén állt 6 ponttal. 1998 nyarán egy megnyert osztályozó mérkőzést követően a csapat (már Lombard FC Tatabánya) feljutott a másodosztályú bajnokságba.
Bíró Péter 2002-ben távozott Szombathelyre, s helyét az Auto Trader vette át.

Névváltozások:
Tatabányai Sport Club, 1910 - 1949
1947-ben beolvadt a klubba a Tatabányai SC MaDISz és a Tatabányai SC Barátság
Tatabányai Tárna 1949 - 1951
Tatabányai Bányász SK 1951 - 1956
Tatabányai Sport Club 1956 ősz - 1957 augusztus
Tatabányai Bányász SC 1957 - 1991
Tatabányai SC 1992 - 1995
Tatabányai FC 1995 - 1996
Lombard FC Tatabánya 1996 - 2002
2002-ben klubbot működtető kft. Szombathelyre költözött és Lombard FC Haladás néven indított csapatot
Helyette a Csepel-Auto Tradert működtető cég költözött Tatabányára és itt indította csapatát