1869-ben Vácott az 1868/38-as törvény értelmében minden felekezetnek nyilatkoznia kellett, hogy az iskolai oktatást a város vagy az egyház vállalja magára. A város képviselőtestülete 1869.IX.25-én úgy határozott, hogy az iskolák továbbra is felekezeti fenntartással dolgozzanak. Az evangélikus gyülekezet javaslatot tett egy „közös iskola” kialakítására. Azonban a törvény értelmében addig is, amíg a javaslatot érdemileg elbírálják, létre kellett hoznia az iskolaszéket, amelynek választott tagjai lettek: Benkár Dénes felügyelő, Tornyos Pál lelkész, Rechenhaller Lajos, Kinczler Soma, Tóth Imre és Szobonyi Géza.
Az iskola törvényekkel előírt folyamatosan emelkedő kiadásai nagy terhet jelentett. A gyülekezet fizető tagjai az áldozathozatal elviselhető határához érkeztek. Törleszteni kellett a hitelt. Az iskolát, pedig fontos volt tartani. Fontos mondat hangzott el az egyházi közgyűlésen: „Az evangélikus iskola e püspöki városban létkérdés.”
A tanítói állásról lemondott Russ János, aki a ceglédi ev.iskolába távozott. Utódjául Takács Lajos kávai ev.tanítót ajánlotta. Az egyházmegye esperese Török Sándort jelölte. A gyülekezet közgyűlése egyhangúan Takács Lajos tanító személye mellett döntött. A tanítóval hamarosan gondok jelentkeztek. A gyülekezet vezetőinek többszöri kérésére sem volt hajlandó bemutatni a tanítói képesítését igazoló okmányait, sőt a magatartásában és a tanítói működésében is hivatalához méltatlan megnyilvánulásai voltak. Ezért a gyülekezet lemondásra szólította fel. A kialakult helyzetben a tanító elismerte hibáit és önként lemondott. A tanítói állásra Chodály János losonci tanítóképző végzős hallgató, akit egyébként az iskola igazgatója ajánlott Benkár Dénes felügyelőnek, Huszka Gyula apostagi tanító és Laszip János kávai tanító jelentkezése érkezett be. A gyülekezet választási eljárásán érezhető az óvatosság, hiszen az előző tanítóval mellé fogtak. A német származású hívek azt igényelték, hogy megválasztandó tanító a német nyelvben legalább társalgási szinten járatos legyen, hiszen a gyermekeiket német nyelvre kell oktatni. Ezen felül az iskolában magas szintű oktatás szükséges, hiszen erre törvény kötelezi a fenntartó egyházat. Laszip János kávai tanító nyerte el az állást.
1904-ben elkezdődött az új paplak és iskola épületének tervezése. A templom tatarozásával egy időben a parókia és az iskola – Duna parti épületével – is foglalkozni kellett. A vakolat mállása ott is jelentős volt. A házon két nagykapu volt. Az egyik a Duna felől, a másik, pedig a felsővárosi rész felől. Emiatt az udvar rendkívül huzatos volt. Ezért a felsőváros felőli deszkakaput befalazták, és a kapubejáró helyét beépítették. A kialakult szobát – a parókia konyhája céljára – a lelkészlakhoz csatolták.
1913-ban az evangélikus iskola létszáma 49 tanuló. 27 fiú és 22 leány.
1914-ben a városi orvos az iskola tantermét egészségügyi szempontból kifogásolta és kilátásba helyezte a tanítás felfüggesztését. Nem egyszerű tisztasági problémáról volt szó, hanem komoly átalakítást kellett végezni. A tanterem és a WC helyiség nagyon közel volt egymáshoz. A mellékhelyiség szaga beszűrődött a tanterembe. A fenyegető jelentést megfellebbezték. Az alispáni hivatalhoz beadott kérvényben a háborúra hivatkozással méltányosságot kértek, mivel a hadikölcsön fizetése súlyos terheket rótt a gyülekezetre – 2 évi teljes bevételét elvitte – és ezt az összeget az új iskolára félretett megtakarításból fizették, ezért az építkezés nem kezdődhetett meg. Az alispáni hivatal közbenjárását kérték, hogy a városi orvos által kezdeményezett bezárás ne történjék meg. A problémát egy közfal és egy jól záródó ajtó beépítésével oldották meg.
1918-ban súlyos spanyolnátha járvány volt a városban. Az iskolákat lezárták. A tanítás szünetelt. 1919. májusában a Tanácsköztársaság helyi direktóriuma köztulajdonba vette az egyház Duna parti épületét. A lelkész tiltakozása ellenére feloszlatta az evangélikus iskolát. A padokat és a felszerelést a Deákváron létesítendő új iskola számára elszállíttatták. A tanulókat a lakóhelyükhöz legközelebbi iskolában helyezték el. A tanítót, pedig azonnali hatállyal átirányították az izraelita iskolába.
1925-ben állami utasítás érkezett, hogy az evangélikus elemi iskolát 8 osztályosra kell növelni. A gyülekezet határozatot hozott, hogy amíg az állami iskolákat nem fejlesztik, addig az egyházi fenntartású iskolák sem kötelesen végrehajtani a rendeletet.
Az iskola építésével kapcsolatban elhatározták, hogy felkérik Sándy Gyula építészt, hogy az elkészített terveket elbírálja. Mivel a Vallás és Közoktatási Minisztériumból kapott támogatás rendelkezésre áll, ezért az építkezést a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdeni. A parókiaépítésről is döntöttek. Mivel a Duna parti házban együtt volt az iskola, a tanítói lakás, a lelkész lakása és a hivatal, az egész gyülekezeti részt fel kellene telepíteni a templom mellé. Így készült el a terv, amely a két egy emeletes épületet ábrázolt. Az egyik épületben az 1. emeleten az iskola és a tanító szolgálati lakása kapott helyet. A másik épület 1. emeletén, pedig a lelkész szolgálati lakása és a hivatal lett kijelölve. A földszinti részekre – mindkét épületben – üzlethelyiségeket terveztek. A költségvetés szerint 165.000 Pengőre volt szükség. Ebből 130.000 Pengőt a Pesti Hazai Takarékpénztár hitelként folyósított volna. A fennmaradó összeget a hívek adományaiból kívánták fedezni. A Duna parti házat a kiürítés után bérházként akarták működtetni. A Takarékpénztárral tervezett hitelügylet meghiúsult. Ugyanis a kért összeg helyett nagyságrendileg kisebb hitelt kínáltak. 14.000 dollárt – mintegy 70.000 Pengőt 90 %-os árfolyam mellett 94 %-os kamattal és 25 évi lejárattal akartak folyósítani. A tervek szerint a 2 épület földszintjén 15 üzlethelyiség kialakítását tervezték. Az építési költséget, amiben a Duna parti ház bérházzá történő szétválasztása is benne volt 212.700 pengőre becsülték. A bérleti díjakból évi 23.000 Pengőre lehetett számítani. A Protestáns Központi Hitelszövetkezet közbenjárásával, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetétől kedvezőbb feltételek mellett 32.600 dollár – 200.070 pengő kölcsönt adott 35 évi futamidőre évi 8.94 %-os kamattal.
Sándy Gyula és Szokol Aurél építészek megvizsgálták a terveket és a költségvetéseket. Az üzletekkel kapcsolatos becslések is pontosak voltak. A gyülekezet közgyűlése a legkedvezőbb pályázatot benyújtó iparosokat kérte fel a munka elvégzésére. Így Schworz Pál és Csuka István váci építési vállalkozók kaptak megbízást, akik 197.000 Pengős költségvetéssel a megrendelést el is vállalták. A presbitérium kikötötte, hogy a kivitelezők a munka megkezdése előtt egy újabb költségvetést nyújtsanak be. Átvizsgálva a terveket és átgondolva az építkezést – bizonyos munkák elhagyásával, olcsóbb anyagokkal – próbálják meg tovább redukálni a költségeket. Ugyanis el kell érni, hogy az üzlethelyiségek bérleti díjából lehessen fedezni a kölcsön törlesztését. Szóba került a Duna parti régi egyházi épület, tatarozás utáni értékesítése is. Az építkezés előkészítésével párhuzamosan az omladozó vakolatú templom tatarozása is előkerült. Ezt azonban a gyülekezet közgyűlése a pénzügyi keret szűkössége miatt elnapolta. A hitelügylet ismételten módosult. A gyülekezet a kért összegnél 16.000 Pengővel kevesebb hitelt kapott. Ezért szükséges volt a Vallás és Közoktatási Minisztérium 7.000 Pengős segélyén felül a 7.000 Pengős állami kölcsönét is igénybe venni. 1928. szeptember 30-án Broschko Gusztáv Adolf esperes helyezte el az épülő iskola és paplak alapkövét. Az építkezés nagyon jó ütemben haladt. Schworcz Pál és Csuka István építőmesterek látványos és pontos munkát végeztek, az iskola 1929-re elkészült. 1929. tavaszán kiürítették a Duna parti házat. Az épület oly mértékben lepusztult, hogy a lakhatatlanság megállapítását lehetet kérni. Erre azért volt szükség, mert az épület után fizetendő adóterhek jelentősen lecsökkentek. Az üres épületben el lehetett kezdeni a felújítási és átalakítási munkákat. Az iskola átmenetileg a templomban működött. A tanító és a lelkész bútorait egy-egy félkész szobába zárták be. A lakásokban egy-egy szobát lakhatóvá tettek a tanító és a lelkész családja számára. Nehéz időszak volt ez, hiszen az épületekben kőművesek, festők, asztalosok, vízvezeték szerelők és egyéb szakemberek dolgoztak. A költözés lebonyolításához Hitzigráth Lajos és Oelsner János gyárigazgatók küldtek teherszállító kocsikat.
1930-ban, szeptember 1-el Szuchovszky Zsigmond tanító nyugdíjba vonult. A gyülekezet úgy döntött, hogy az utód kiválasztását pályázattal kívánja megoldani. A felhívásra 20 pályázat érkezett. Ezek közül ötöt választottak ki, hogy próbát tegyenek. Mezősi Árpád somogyszili tanítót, Králik Aladár felsőpetényi tanítót, Korossy Lajos ráckazári tanítót, Jeszenszky Sándor kondorosi tanítót, Klebniczky István budapesti tanítót. Az 5 jelölt közül 4 – Klebniczky István kivételével – eleget tett a gyülekezet meghívásának. Szuchovszky Zsigmond ny.tanító utódja Mezősi Árpád lett.
Mezősi Árpád tanító 1930. szeptember 11-én elfoglalta állását és a tanév másnap reggel szabályszerűen elkezdődött. Szuchovszky Zsigmond 4 évtizedes munkáságának elismeréseként „igazgató tanító” címet kapott.
Szuchovszky Zsigmond tanító felesége az iskolás gyermekek részére kézimunka szakkört tartott. Ebből fejlődött ki az iskolai kézimunka bemutató és vásár, amelynek bevételéből a tanulók kirándulni mehettek.
Mezősi Árpád tanító a város elismert pedagógusa lett. Jó hírének köszönhetően az iskola létszáma megnövekedett. 1932-ben 72 rendes és 13 ismétlős tanuló volt. A hitoktatás szervezetten folyt. Az evangélikus iskolában a tanító, a váci iskolákban és a fiókegyházakban a segédlelkész, a sződligeti fiókgyülekezetben Sommer Etelka tanítónő végezte a munkát.
A 823. sz. Radvánszky Antal cserkészcsapat 1932-ben alakult. Első parancsnoka Göllner Mihály volt. Halálát követően Mezősi Árpád tanító vette át a parancsnoki tisztet.
1941-ben az iskola működésében komoly fennakadást okozott a tanító katonai szolgálata. A tanév egy hónapos késéssel kezdődött. A helyettesítést Süveges Ágnes, Nemesné Depoy Erzsébet, Kovács Paula Felicia tanítónők, Sommer Gyula lelkész és a segédlelkész látták el. 1941. március 10-én Boros Károly segédlelkésznek is be kellett vonulnia katonai szolgálatra. A kántori helyettesítést Aranyi János, Bartalos Sándor, Pohl Nándor egyháztagok végezték. A cserkészcsapat működése a parancsnok – Mezősi Árpád kántortanító – katonai szolgálata miatt szünetelt.
A háborúbanaAz iskola borzasztó pusztuláson ment keresztül – minden ablaka betörve. Felszerelését elhurcolták, vagy megrongálták, a kályhától is megfosztották. 1945-ben, március végén elkezdődött az orosz katonák elvonulása. Az iskola rendbetétele is elkezdődött. A tanítással Kanyicska Józsefet bízták meg. Április 3-án újra használni lehetett a váci iskola tantermét.
Az iskolában egymást váltották a tanítók. Békési Márta tanítőnő bejelentette, hogy felszólítást kapott, hogy korábbi álláshelyén Simontornyán folytassa munkáját. Az új tanerő Botta László tanító lett volna, ha nem vonakodik elfoglalni az állást. Mivel az iskolai munkát nem vette fel, átmenetileg Sommer Gyula lelkész tanította az iskolás gyerekeket. A közművelődési bizottság néhány napon belül kiküldte Koppány Károlynét és Kovács Istvánt. Az előbbi az alsós gyerekekkel, az utóbbi, pedig a felsősökkel foglalkozott.
Az iskolában 2 tanteremben. 76 tanuló oktatása folyt. Koppány Károlyné, Nagy Lajos és Thurváry Miklós tanítók kaptak ideiglenes megbízást. 1945. november 19-én visszatért Mezősi Árpád tanító, aki a második félévtől, január 7-től átvette az iskolai tanítást. 1946. nyarán az evangélikus elemi iskola, általános iskolává szervezése ügyében kellett lépéseket tenni. A gyermeklétszám csökkenése miatt csak úgy lehetett eleget tenni a törvény előírásainak, hogy az evangélikus gyülekezet, a református gyülekezettel közösen, a két felekezeti iskola összeolvasztásával lehet eleget tenni. Így született meg a közös döntés a “Protestáns általános iskola” létesítéséről. Az előírás szerint, az iskolát 2 tanerősre kellett fejleszteni. A gyermeklétszám viszont jelentősen lecsökkent.
A gyülekezet iskolájának 1948-as államosításával egy időben Mezősi Árpád kántortanítót 1948. július 1-től állami tanítóvá átminősítették és egy állami iskolában jelölték ki a szolgálati helyét.
Az iskola épületének államosítása ügyében fontos mozzanat volt az államosított egyházi ingatlanok telekkönyvezése. Az ügy lebonyolításában dr.Kenéz Tibor presbiter működött közre, aki jogi tanácsokkal segítette a gyülekezetet. Az iskola udvara 149 négyszögöl terület kivételével állami tulajdonba került. A volt evangélikus iskolába gyenge elméjű gyermekek képzését kezdték el. A parókia földszintjén levő üzletek megmaradhattak a gyülekezet tulajdonában, azzal a kikötéssel, hogy a jövedelmet tilos iskolai célra fordítani. A volt egyházi iskola tanácstermét – amelyet tanítási idő után a gyülekezet összejöveteleire és alkalmaira használtak – előzetesen megkért engedéllyel, a fűtés és a világítás megfizetésével továbbra is igénybe lehetett venni.
Az egyházi jogász javaslatára további engedményeket kellett kérni, az udvaron való átjárásra – hiszen az egyházfi lakása az állami iskola udvarába került – a pince és a padlás szolgalmi jogának megszerzésére. Az ezzel kapcsolatos beadványt el is készítette. A jogi lépések eredményesek voltak. Megmaradt a templom körüli udvar, egy padlásszoba és az üzletek. A gyülekezet szomorúan vette tudomásul, hogy a volt iskolájából az újonnan vásárolt padokat széthordták.
A volt evangélikus iskolába gyenge elméjű gyermekek képzését kezdték el.
Forrás: http://vacievangelikus.hu/1901-1951/