190 találat látható

Iratképző
Szervezet/testület Kép

Elektro Szignál Televízió

  • Szervezet/testület
  • 1989 -

Az Elektro Szignál televízió a térségben fogható legrégebben működő és legismertebb médium. Az ES tévét a rendszerváltás éveiben Vácon egy magánvállalkozó hozta létre, Magyarország első magán-televíziójaként. Első adását az M1 és az M2-es csatorna mellett 1989. március 15-én sugározta a váci Földváry tér lakásaiba. A kezdeti években az Elektro Szignál csak a város kábelhálózatán volt fogható, de a technika fejlődését követve fokozatos fejlesztéseken ment keresztül. 1995-ben megépült a váci adótorony, majd 1996-ban a fóti adótorony, így az ES műsorait az UHF 22-es, illetve az UHF 48-as csatornákon már az éteren keresztül is látni lehetett a térségben.
Az Elektro Szignál Televíziót 2005-ben vásárolta meg Vác önkormányzata, ennek megfelelően a műsorok többsége az önkormányzat megrendelése szerint készül. A televíziót a Váci Városimázs Nonprofit Kft. működteti és ez a köztulajdonban lévő cég adja ki a Váci Hírnök ingyenes lapot, amit havonta 13 ezer példányban terjeszt a lakosság részére.
-A televízió ügyvezetése folyamatosan törekedett arra, hogy az időközben kiépülő kábelszolgáltatók hálózatain is látható legyen az adás, így a földi sugárzáson kívül közel 40 település kábelhálózatán vált láthatóvá az ES. A televízió 2018 januárjától megszüntette a földfelszíni sugárzást, utána a Vác Városi Kábeltelevízió Kft., a UPC, az Invitel és a Telekom hálózatain lett fogható az adása a környező településken. Az ES Televízió 2018 márciusától közösségi műsor-szolgáltatói státusszal rendelkezik, ennek megfelelve a közszolgálati szemlélet alapján készíti adásait.

Országgyűlés

  • Szervezet/testület

Az Országgyűlés Magyarország parlamentje, legfőbb hatalmi és törvényhozó szerve, a népszuverenitás letéteményese. Jelenleg állandó jelleggel Budapesten, az Országházban ülésezik.
A magyar országgyűlést a romantikus történettudomány – Anonymus leírása – alapján a honfoglaló magyarok népgyűlésére vezette vissza. Ezt írott források nem támasztják alá, ha a törzsi időszakban lehetett is hasonló gyűlés, folytonossága megkérdőjelezhető. A modern történettudomány szerint a magyar országgyűlés intézménye fokozatosan alakult ki az érett feudalizmus idején. Elődei elsősorban a székesfehérvári törvénylátó napok, másod sorban a királyi tanács, az egyházi zsinatok és a szerviensek gyűlései voltak.A 13. századtól a törvényhozás a király és az országgyűlés közös joga volt, ami később a kialakuló rendi társadalom alkotmányának egyik alapelvét alkotta. Az Árpád-ház kihalása után a királyt több esetben az országgyűlés választotta (szabad királyválasztás joga).
Az országgyűléseket az uralkodó hívhatta össze, aki megnyitó beszédében, illetve leiratokban körvonalazhatta kívánságait. Ekkoriban az országgyűléseket legtöbbször Székesfehérvárott és Pest mellett, a Rákos-mezőn tartották.
Az országgyűlést kezdetben a főurak és az egyház vezetői alkották, majd az ún. rendi országgyűlésben a főurak és egyházi vezetők mellett a magyar nemesség és a szabad királyi városok képviselői is helyet kaptak.
Az országgyűlési küldöttek választása a 13. századtól kialakuló nemesi vármegyékben (a nemesség megyei önkormányzati intézménye) zajló megyei küldöttválasztások útján történt.
Magyarországon a 15. század végére három rend (nemesség, papság, polgárság) jött létre. A nemesség továbbrétegződésével a 16. századra négy rend (főnemesség, köznemesség, papság, polgárság) különült el, és e rendek országgyűlési jogai 1848-ig fennmaradtak. A rendi állam törvényhozása a rendi (ország)gyűlés volt, amit az uralkodó hívott össze, és jogában állt feloszlatni is. Ő terjesztette be és szentesítette a törvényeket, azokat azonban már a rendek vitatták meg. A rendi országgyűlés nem jelentett minden évben, folyamatosan ülésező intézményt. Az uralkodók politikai helyzettől, érdekeiktől, a rendek nyomásától függően hívtak vagy nem hívtak össze országgyűlést, sokszor évekig nem volt országgyűlés. A magyar rendi országgyűléseken a rendek közül a nemesség jutott döntő szerephez, a papság és főként a polgárság szerepe inkább kiegészítő volt.
A magyar országgyűlés tagjai a 15. századig együttesen, „egy táblán” (jelentése „egy asztalnál”) folytatták tanácskozásaikat. Később az egységes nemességen belül a főnemesség (főrendi nemesség; hercegek, grófok) és a köznemesség fokozatosan elkülönült, a köznemesség saját követküldési jogot szerzett. Az Országgyűlések idején ülésező Királyi tanács tevékenysége már ekkor körvonalazta a 17. századtól állandósuló felsőtáblát: a két tanácskozás a gyakorlatban egyre inkább mint az országgyűlés két táblája működött. E tárgyalásokat hely szerint is külön folytatták. 1526-ban a székesfehérvári országgyűlést a rendek a szabad ég alatt, a főurak a prépostsági épületben, az 1559-es és az 1565-ös pesti országgyűlésen az alsótábla ülését a ferencesek kolostorában, a felsőtábláét a prímásnál tartották. 1608-ban az országgyűlést hivatalosan is „két táblára” osztották, ekkor vált kétkamarássá a rendi országgyűlés.
Buda 1541-es török elfoglalása, az ország három részre szakadása után a Habsburg uralom alatti királyi Magyarország országgyűléseit legtöbbször Pozsonyba (alkalmanként Sopronba) hívták össze. Az Erdélyi Fejedelemségben, majd a 18. századtól a Habsburgok által külön kormányzott Erdélyben külön erdélyi országgyűléseket tartottak.
A török hódoltság alatti területen a Török Birodalom által kialakított rendszerben folyt az ország kormányzása.
1608-ban törvénybe iktatták a királyi Magyarország országgyűlésében a kétkamarás országgyűlést, kettéválasztva egymástól a főtáblát és az alsó táblát (a követek tábláját). A főtábla (főrendi tábla, felsőtábla, mai szóval felsőház) tagjai a főnemesek és főpapok (érsekek és püspökök) voltak, születésüknél illetve hivataluknál fogva. Az alsótábla (kamara, képviselőház) ülésein a köznemesi, papi és polgári rend képviselői üléseztek: a nemesi vármegye választott képviselői, a szabad királyi városok küldöttei és a káptalanok képviselői.
Az alsótábla választott küldötteire a teljes választókorú népesség mintegy 10%-a szavazhatott (5% megyei nemesség, 5% szabad királyi városok lakói). A nemesi küldöttek (1 követ mindegyik vármegyéből) megválasztására a megyei küldöttválasztásokon, hosszas, zajos kortes hadjárat után a vármegyeházán került sor.
Az országgyűlés a 17–18. században mintegy 500 főből állt.[
A rendi országgyűlést 1848-ban váltotta fel a népképviseleten alapuló országgyűlés. Egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszerben a 20. évüket betöltött és a vagyoni cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. A választhatóság korhatára 24 év, feltétele a magyar állampolgárság és a magyar nyelv ismerete volt.
Az 1867. évi kiegyezés után két kamarából, a Főrendiházból és a Képviselőházból állt. 1885-től a protestáns egyházak egyes vezetői is hivatalból tagjai lettek a Főrendiháznak.
Az Országgyűlés az őszirózsás forradalom után, a Károlyi Mihály-kormány hivatali ideje alatt (1918–1919) nem működött (nem ült össze), feladatai a Magyar Nemzeti Tanács látta el. Károlyi bukásával és a Forradalmi Kormányzótanács hatalomra kerülésével az Országgyűlés egy helyi tanácsi választásokat (1919 április 7-8. körül) követően Tanácsok Országos Gyűlése néven működött (tagjait a városi és megyei tanácsok, valamint a szakszervezetek delegálták, tehát nem közvetlen választással jutottak be) de a körülmények miatt csak egyszer ülhetett össze (1919. június 14–23.), mielőtt a teljes Tanácsköztársaságot megbuktatták.
1918-tól 1927-ig az országgyűlés egykamarás volt, Nemzetgyűlés néven. Ekkor ismét visszaállították a kétkamarás működést azzal a különbséggel, hogy a Főrendiház neve Felsőházra változott, és tagjai nem csupán főrendek és főpapok voltak, hanem több köztestület (a Magyar Tudományos Akadémia, egyetemek stb.) is választhattak főrendiházi tagokat.
1944 decembere és 1945 ősze között Ideiglenes Nemzetgyűlés működött. Az Országgyűlés 1945 őszén ült össze ismét, azóta egykamarás. (Az 1945 óta működő intézményt nagy kezdőbetűvel írjuk, így különböztetve meg a történelmi országgyűlésektől.)
Az 1949. évi alkotmány létrehozta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsát, amely az országgyűlést széles hatáskörben helyettesítette. Ezután az Országgyűlés szerepe 1987-ig háttérbe szorult, lényegében formálissá vált, évente mindössze négy, egyenként párnapos ülésszakot tartott.
1990 óta évente két, több hónapon át tartó ülésszakban működik.
(Forrás: Wikipédia)

Mészhomoktéglagyár, Vác

  • Szervezet/testület
  • 1921 - 1960 körül

Elődvállalat: Váci mészhomoktégla, tetőcserép és betonárugyár rt. (1921-,) Horváth Mihály-u. 7. ,Hirmann István alapítása.

Váci Faipari Ktsz

  • Szervezet/testület
  • 1946 - 1967

A szövetkezet 1946-ban 16 fővel alakult meg.
A Fóti Műanyag és Faipari Ktsz-be olvadt be 1967. szeptember 28-án.
Neve: Műanyag és Faipari Szövetkezet Béke Ipari Szolgáltató Szakcsoportja lett..

I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola

  • Szervezet/testület
  • 1948 -

Elődje a Karolina R. K. Kereskedelmi Leányközépiskola. Az államosítás után 1948-tól Közgazdasági Gimnázium, 1952-től Közgazdasági Középiskola. 1954-től az iskola neve Állami Közgazdasági Technikum, az intézmény keretein belül működött a Gépíró és Gyorsíró Iskola (1952-től), valamint a Dolgozók Közgazdasági Technikuma levelező, illetve esti tagozatként (1951-től). 1964-től Közgazdasági Szakközépiskola, Gép- és Gyorsíró Iskola, 1987-től Friss István Közgazdasági Szakközépiskola,
1990-től felvették az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola nevet. Időszakosan kihelyezett tagozatai is működtek Kiskunlacházán, Nagykőrösön és Százhalombattán.
A fenntartó a Pest Megyei Tanács V. B. volt, 1980-tól átvette a Vác Városi Tanács V. B., illetve Vác Város Önkormányzata volt. 2004. augusztus 1-jétől a Karacs Teréz Kollégiumot tagintézményként beolvasztották az iskolába, a neve ezután: I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola és Karacs Teréz Kollégium lett. A kollégium 2011-ben megszűnt.

"Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj" Alapítvány

  • Szervezet/testület
  • 1993 -

A "Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj"-at Székesfehérvár Megyei-jogú Város Önkormányzatának képviselő testülete alapította 1993-ban, Lánczos Kornél születésének centenáriumi eseményeihez kapcsolódva, arra a már korábban is tapasztalt igényre (talán csak apropót várva) igyekezvén választ adni, hogy városunk szellemi életének megpezsdítéséhez, gyorsabb, mozgásba hozásához, élénkítéséhez (anyagi erejéhez mérten) a helyi önkormányzat is hozzájáruljon. Mivel Lánczos Kornél, Székesfehérvár nagy szülötte, természettudós volt, mellé, mint a "humán" alkotó tevékenység megtestesítőjének, önként kínálkozott városunk másik nagyhírű személyiségének, Szekfű Gyula történésznek a neve, jelezvén, hogy az alapítvány valójában mindenfajta (tudományos, művészeti, stb.) igényes alkotó tevékenységet, kiemelkedő szellemi teljesítményt támogatni, felkutatni, segíteni kíván. Csupán annyi "lokálpatrióta" megkötés kapcsolódik az ösztöndíj-adományozás feltételeihez, hogy vagy az alkotó legyen fejér-megyei, székesfehérvári, vagy a pályaműnek legyenek fejér-megyei, fehérvári vonatkozásai.

181-190 találat a 190 találat közül