Tatabánya Város Tanácsa 1980-ban jóváhagyta az Ady Endre és József Attila Általános Iskolák 1980. augusztus 1. hatállyal történő szervezeti összevonását és az ezzel kapcsolatban megtett intézkedéseket. Az összevont intézmény József Attila Általános Iskola néven, az Ady Endre Általános Iskola jogutódjaként működik egy igazgatóval és két igazgatóhelyettessel. (27/1980. sz. határozat.)

1896-ban alapították meg Pécsbányatelepen az Állami Szénbányász Iskolát 1930-ban szakiskolává szervezték át Magyar Királyi Bányászati és Mélyfúrási Szakiskola néven. Középiskolai rangra csak 1935-ben emelték (Magyar Királyi Pech Antal Bánya-, Kohó- és Mélyfúróipari Középiskola). 1942-ben az iskola Nagybányára, majd 1944-ben Sopronba költözött. 1949. január 20-án a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskolát Tatabányára helyezte át. A Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnázium Tatabánya Megyei Jogú Város Felsőgalla városrészében, a volt polgári iskola épületében helyezkedik el 1949-óta. 1949. július 27-től az intézmény új neve Állami Pech Antal Bányaipari Aknászképző Középiskola, majd szeptember 1-től hivatalos elnevezése 27. Bányaipari Aknászképző Középiskola és 1. sz. Bányaipari Aknászképző Technikum, illetve 2. sz. Bányaipari Technikum lett. 1953. március 15-től az ország technikumait szakosították, így a tatabányai iskolából Aknászképző Technikum és Bányaipari Technikum lett. A szakosított technikumokat 1957. július 1-től visszaalakították, ezért az elnevezés ismét változott: Pech Antal Aknászképző Technikum, illetve Pech Antal Bányaipari Technikum.
Az iskolák feletti felügyeletet 1957. július 1-től a Nehézipari Minisztérium Személyzeti Főosztályának Oktatási Osztálya vette át. A következő jelentős esemény 1957. október 1-jéhez kötődik, amikor a két tagozatot egyesítették és létrejött a Pech Antal Bányaipari Technikum. Az iskola hivatalos elnevezése 1961. november 1-től Pech Antal Bányaipari Aknászképző Technikum. Az 1971/72-es tanévtől a tatabányai iskola maradt az ország egyetlen bányaipari technikuma. 1973 és 1976 között fokozatosan Tatabányára költöztették az addig Budapesten működő Szabó József Geológiai Szakközépiskolát. Az 1978/79-es tanévben megkezdte működését a Bányagépészeti és Bányavillamosság Szakközépiskola is. 1986-tól az iskola elnevezése Bányaipari Aknászképző Technikum, Geológiai, Bányagépészeti és Bányavillamossági Szakközépiskola lett.
Tatabánya Megyei Jogú Város Képviselőtestülete 2005. augusztus 1-i hatállyal összevonta a Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnáziumot a Bánki Donát Ipari Szakközépisko-lával.
A tagintézmény 2017.09.01-től Tatabányai SZC Bánki Donát – Péch Antal Szakgimnáziuma néven működik tovább.
A törzsépületben az utolsó tanítási év 2020-ban zárult: https://www.facebook.com/bankitatabanya/videos/2582214235382825

Alakulás dátuma: 1991.06.27.
Törlés hatálya: 2019.10.04.

A KOMÉP Vállalat által fenntartott intézmény volt, a vállalat megszűnésével az intézmény is megszűnt.

A kiegyezés által megteremtett nyugodtabb politikai életben Székesfehérvár kereskedelme gyorsabb fejlődésnek indult, s ez kedvezően befolyásolta az 1700-as évek elején alakult Kereskedelmi Társulat működését is. Tudatosabb program lett a kereskedők érdekeinek védelmezésén kívül egy tanult, szakmájához értő és azt szerető nemzedék nevelése. Ezért 1868-ban az ún. „vasárnapi” inasiskolából a mindennapi képzésre áttérő iskola lett.
A Kereskedelmi Társulat felügyelete alatt és megbízásából Berndorfer Kálmán nyitotta a „kereskedelmi tanodát” a Zichy-palotában (ma az önkormányzat épülete). Az első tanévben 32 tanuló iratkozott be.
A tanulók száma egyenletesen növekedett, ezért 10 év múlva az iskola önálló épületbe költözött s az 1872-ben megjelent miniszteri rendelet a kereskedelmi szakiskolát középiskola rangjára emelte, majd a Vallás és Közoktatási Minisztérium az iskolában folyó kiváló munka elismeréseként 1886-ban a Kereskedelmi Akadémia címet adományozta az intézetnek. Az akadémia elnevezés pillanatától a „saját ház” program került az államilag engedélyezett társulati iskola igazgatóbizottsága tevékenységének központjába. A bizottság azt ajánlotta a társulatnak, hogy új bérlet helyett vásárolja meg a Kaszárnya utca (ma Kossuth Lajos u. 9.) egyik épületét. A tanácsot elfogadták, a megvásárolt házban 3 tantermet, 2 szertárt, 1-1 könyvtári, igazgatói, tanári szobát és tornatermet alakítottak ki.
Az akadémia nevet 1895-ig viselte az intézmény, amikor a többi kereskedelmi iskolával egységesen a felső kereskedelmi iskola nevet kapta. Mindeközben a tanulók száma fokozatosan növekedett, ezért hiába keresett a Kereskedelmi Társulat újra és újra nagyobbat, szükségessé vált egy új, eredetileg iskola részére tervezett épület.
A választás a Petőfi út és a Várkörút sarkán levő telekre esett. Say Ferenc műépítész készítette a terveket, az első kapavágást 1907. október 10-én tették, 1908. november 4-én a diákok már költözhettek.
Az iskolán kívül az épületben kényelmes otthont kapott a társulat is, hiszen a termeket gőz melegítette, gáz világította, s volt benne vízvezeték is. A négy tanterem, a tanácskozó, az igazgatói és a tanári szoba, a két könyvtár, valamint a három szertár mellé 1910. április 30-án a Petőfi utcai üres telken elkezdték készíteni az épület befejező részét. Október végére (!) megépült a nyolc szoba és tíz mellékhelyiség, átjáróval a főépületbe, s amellett külön kapuval. A két új lakást az igazgató és helyettese foglalta el.
Az iskola életében jelentős állomás volt az 1924–25-ös tanév: akkor vette föl a nagy király, Hunyadi Mátyás nevét, aki 1464. március 29-én, Szent István koronájával – miután III. Frigyes császártól visszaváltotta – Székesfehérvárott koronáztatta meg magát. 1476-ban itt fogadta Itáliából érkező menyasszonyát, Beatrixot, december 22-én itt folyt le az esküvői szertartás, halála után pedig a bazilikában temették el.
A kormányzat a felső kereskedelmi iskolát 1940-ben kereskedelmi középiskolává szervezte át. Ez volt az első háborús tanév, a tanítás már zaklatottan, személyi és tárgyi nehézségekkel küszködve folyt.
A fenntartó testület 1942-ben – utoljára – mégis nagyszabású átalakítást, bővítést hajtott végre, s maradék anyagi erejét megfeszítve – amelyet kétségkívül táplált a másfél mázsa búza árának megfelelő beíratási és a mázsa búza árával azonos havi tandíj – nagy mennyiségű új berendezési és felszerelési tárggyal látta el az iskolát. Ebben az évben nyílt meg a női tagozat első osztálya is. 1944-ig megszakítás nélkül folyt a tanítás, több tanár katonaruhában is bejárt az órákat tartani.
A helyzet lényegesen 1944. szeptember 19-én változott meg, amikor elkezdődött a város bombázása. 1944. október 13-tól 1945. április 20-ig a tanítás szünetelt. A város végleges – március 22-i – felszabadulása után április végétől megkezdődött a „rendes” tanítás, s az iskola történetében legrövidebb-leghosszabb tanév a nyár derekán fejeződött be.
Az 1945–46-os tanévre 133 tanuló iratkozott be, de ez a létszám hullámzott az egész tanévben – és még éveken át –, hiszen különböző időpontokban érkezett egy-egy tanuló Európa különböző hadifogoly-táboraiból, kórházaiból, a kényszerhelyzetben választott ideiglenes tartózkodási helyekről. A tanítással párhuzamosan folyt az iskola és a város helyreállítása, a diákok rendszeresen végeztek közmunkát. Az iskolai romeltakarítás mellett legrendszeresebben a megyei kórházba jártak ki dolgozni, amely még hosszú időn át hadifogolytábor volt. A téli szénszünet alatt – ez kisebb-nagyobb megszakításokkal két hónapig tartott – főleg az osztályfőnökök irányításával és aktív részvételével fakitermelésre jártak a tanulók.
A helyreállítás munkálataival párhuzamosan folyt az oktatás „demokratizálása”, a tanári kar „világnézeti” átképzése, új ifjúsági szervezetek alakítása.
A korszak legjelentősebb változása az iskola államosítása volt. A helyzet ellehetetlenülésének mutatója volt, hogy az addigi fenntartó, a Kereskedelmi Társulat vezetői elhatározták, hogy az iskolát minden ingatlan és ingó vagyonával együtt fölajánlják az államnak.
Az 1948. XXXIII. tc. ezt a kérdést véglegesen megoldotta. Az intézmény az állam tulajdonába került.
A kereskedelmi középiskolát 1949. szeptember 1-jén közgazdasági gimnáziummá szervezték.

Az 1948-49. tanévtől kezdve a Székesfehérvári Ferenc József Nőnevelő Intézet Római Kath. Tanítóképző Intézete az 1948. évi XXXIII. tc. értelmében állami iskola lett. A Bajcsy-Zsilinszky út 4. sz. épületet a 1215-5998/1950. eln. 3. ü. o. irata szerint a Szfv., 8652. sz. tel. betét A+2-3 sorszámon a 114. és 17. hrsz-i ingatlanokat) - 1950. augusztus 16-án - államosították.
Az 1950-51-es tanévben újra visszaállítják az ötéves tanítóképzést.
Az 1952-53. évben újabb változás következett be a tanítónőképző életében. Az 1930-ban kialakított helyéről az Ady Endre út 17. szám alá költözött a tanítónőképző. Ez volt korábban az Ybl Miklós Gimnázium. A kollégista lányok pedig a Zalka Máté út 7. szám alatt találtak új otthonra.
Az 1955/56-os tanévben az Oktatásügyi Minisztérium 8531-6/1955. VI. sz. rendelete a megszűnő Sárbogárdi Tanítóképző III. és IV. osztályát Székesfehérvárra helyezte.
Az 1956/57. tanévben a tanítóképző a minisztérium engedélye alapján felvette Vasvári Pál nevét.
Az 1957/58-as tanévben a tanítás ugyan zavartalanul folyt, de a háttérben megkezdődött a tanítóképző felszámolása. A Művelődési Minisztérium intézkedett a még itt tanuló tanítóképzősök más intézménybe való áthelyezéséről, s velük együtt az oktatáshoz szükséges, Fehérváron használt eszközök Győrbe, Esztergomba helyezéséről.
1959-ben megszűnt, a tanítóképző eszközállományának egy része itt maradt a jogutód gimnázium tulajdonában. Mezőgazdasági gyakorlókertjét leltárilag átvette az Úttörő Általános Iskola.

A négytantermes iskolaépület ünnepélyes átadására az 1899/1900-as tanév kezdetén került sor. A modern épületen elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható: „Ezen népiskola építését a honfoglalás ezeréves emlékére elrendelte Székesfehérvár szab. kir. város közönsége 1896. január 27. Megnyittatott 1899. szeptember 1. Szent István, első apostoli királyunk védőszelleme őrködjön felette.” (Forrás: Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
Az állami támogatással épített új községi népiskolában negyedik, ötödik és a hatodik évfolyamban folyt a tanítás. Az iskolakörzethez tartozó I-III. osztályos tanulókat az Öreg utcai és Zámoly Utcai Községi Népiskolában helyezték el. Külön fiú- és külön leányosztályokat alakítottak ki. Az ötödik és hatodik évfolyam összevont csoportként működött. Az iskolát 1910-ben egy újabb tanteremmel bővítették, s így lehetőség nyílt külön negyedikes, ötödikes és hatodikos fiú- és leányosztályok alakítására.
A korabeli leírásokból arra következtethetünk, hogy az 5 tantermes, korszerűen berendezett, ,,jubileumi iskola” tárgyi feltételei meghaladták a helyi viszonyokat. A Deák utcai elemi iskola átadásáig a város „minta iskolájának” tekintették. A községi népiskolák tantestületeinek megbeszé-léseit és a városi „tanítási bemutatókat” itt tartották.
A millennium évében alapított községi népiskolában IV., V. és VI. osztályos tanulók oktatása folyt. A Szent István Községi Központi Elemi Népiskola átadását követően az iskolát hat, majd az 1940/41-es tanévtől 8 osztályos elemi népiskolává nyilvánították. Az 1920/21-es tanévben 297, az 1925/26-os tanévben 238, az 1930/31-es tanévben 229, az 1935/36-os tanévben 258, az 1940/41-es tanévben 315, az 1944/45-ös tanévben 334 tanulója volt az iskolának. 1944. május 6-tól az iskola emeletén lévő tantermeket a Magyar Királyi 2201. számú munkásszázad részére lefoglalták. A földszinten lévő négy tanteremben délelőtti és délutáni váltással folyt a I-VI. osztályos tanulók oktatása.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

Szárazréti Községi Általános Iskola: az 1928-ban alapított Szárazréti Községi Népiskola jogutódja, a későbbi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. A város belterületétől 3,5 km-re lévő községi iskola két tantermét, a tanítói lakást és melléképületeit 1946. április 2-ig orosz katonaság használta. A tanítás az iskolához közel lévő kultúrházban folyt. A főbb épületkarbantartási munkák befejezését követően az 1947/48-as tanévet már az eredeti iskolaépületben kezdték.
Az intézmény az 1945/46-os tanévtől I–IV osztályos általános iskolaként működött. A Szárazréti iskolakörzethez tartozó felső tagozatos tanulókat az Ezredéves iskolába osztották be. Az 1945/46-os tanévben 85, az 1946/47-es tanévben 115, az 1947/48-as tanévben pedig 122 tanulója volt az iskolának.
Ekkoriban az iskola igazgatója Hornyák György, a nevelőtestület tagjai: Gombolay Lászlóné, Pirovics Anna és Tomanoczi László községi iskolai tanítók.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

Szent István Községi Általános Iskola: a Szent István Községi Népiskola jogutódja. (Később Május 1 Téri Általános Iskola, majd Május 1 Általános Iskola.) Az intézmény 1938-ban létesített épülete a háború alatt 70%-os károkat szenvedett. Az iskola tanulóinak oktatása az 1945/46-os tanévben az Ipariskolában, a Rákóczi utcai és az Olaj utcai volt községi iskolák tantermeiben folyt. Az épület felújítását követően, 1946 októberében költöztek vissza az eredeti, 23 tantermes modern iskolába.
Az 1945/46-os tanévben az iskola alsó tagozata az általános iskola tanterve szerint tanult. E tanévben 494 tanulója volt az iskolának. Az 1946/47-es tanévben I-től a VI. osztályba 427, majd a következő 1947/48-as tanévben a már hétévfolyamos általános iskolába 451 tanuló irtkozott be. Az iskolában megszervezték 37 VIII.-os elemi iskolai tanuló tanfolyamát.
Az iskola igazgatója 1945. szeptember 1-től Fejes István községi iskolai tanító, igazgatóhelyettese Bardon Gyula községi tanító volt. Az iskola tantestületének tagjai: Fejes Magdolna, Herceg Pálné, Herder Istvánné, Horváth Miklósné, Kammer Lászlóné, Kovács Franciska, Mihályi Gyuláné, Nikkel Istvánné, Nyéki Ilona, Selley Kornélia, Vági Róbert, Vándor Ferencné, Zavaros Ida községi általános iskolai tanítók.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

Az óvóda 1999-ben a Székesfehérvári Református Egyházközösség tulajdonába került, Olajfa Óvóda néven működött tovább.

1714-ben alapítja az intézet jogelődjét gróf Kollonits Zsigmond váci megyéspüspök. 1807-ből maradt fönn a gimnázium első évkönyve, mely tartalmazza a tanulók és az őket tanító tanárok neveit. Eszerint ebben az évben 233 tanulója van az iskolának, akiket 9 csoportban tanítanak az elsajátítandó tananyagnak megfelelően: arithmetistae, grammatistae, principistae, maiores parvistae, minores parvistae, coniugatistae, declinistae és legentes.
1733-34-ben hatosztályossá bővül az intézet, megnyílik a retorikai és a poétikai osztály. 1736-ban újból négyosztályossá lesz az iskola, de bölcsészeti tanfolyammal. 1739-42-ig a pestisjárvány miatt szünetel a tanítás. 1762-ben a szegény származású nemesi ifjak részére megalapítja a Nemesi Ifjak Kollégiumát, melyben az oktató-nevelő munkát - a teljes bizalmát élvező - piaristákra bízza. 1762. november 15-én vonulnak be a Collegium Pauperum Nobilium-ba. Migazzi magának tartja fönn a kollégiumi felügyeletet. Elkészíti a kollégium működésének részletes szabályzatát, a "Leges Migazzianae"-t. Eszerint a tanítás célja a tiszta és elegáns latinság elsajátítása. A növendékeket a régi csoportbeosztás fölhasználásával három osztályba sorolja:
I.: minores, maiores és principisták;
II.: grammatisták és szintaxisták;
III.: poéták és rétorok.
A többi tárgyat szünet- és vasárnapokon mint rendkívüli tárgyakat tanulják. 1767. november 2-án kezdődik meg a tanítás a Theresianumban. Helye először a püspöki palota épülete , majd a Duna parton egészen új épületet emelnek erre a célra, melyben 1777-ben indul meg a tanítás. Igazgatói és lelkes munkatársai rövidesen az ország első helyen álló nevelőintézetei közé emelik. 1777. évi tanterv szerint ötosztályossá lesz az iskola.
1782-ben gróf Migazzi Kristóf bécsi érsek adományából átépítik a gimnázium Konstantin tér felőli homlokzatát.
1806-ban jelenik meg az új oktatási törvény, a második Ratio Educationis, melynek értelmében ismét hatosztályos lett a gimnázium az addigi öt helyett.

1848. június 17-én hirtelen megszakad a tanítás. A szabadságharc zászlaja alá áll sok diák, piarista kispap és tanár. A váci piarista rendház lesz a rendben kibontakozó forradalmi lelkesedés gyújtópontja, majd a visszarendeződés után az újrakezdés színtere. A váci csaták idején elnéptelenedik a rendház. Egyes tanárok Cselőtén húzzák meg magukat. A gimnázium épülete két éven át hadikórháza lesz az orosz és osztrák sebesülteknek.
      1850-ben indul meg ismét a tanítás, az új oktatási rendszer szerint négy osztállyal.
      1870-ben nyílik meg az ötödik, 1871-ben a hatodik osztály.
      1880-ban lehet nyolc osztályossá az intézet Petróczy László kartali plébános alapítványából. Megnyílik a hetedik és a nyolcadik osztály.
      1881-ben tartanak először érettségi vizsgákat.
      1893-ban az intézet már szűknek bizonyul a tanulók befogadására. Sem rajz-, sem tornaterme nincs. Schuster Konstantin váci megyéspüspök 43 ezer forint költséggel új szárnyépületet és benne torna- és rajztermet építtet.
      1932-ben hosszú tárgyalások után rendeződnek a gimnázium függő és közjogi kérdései, minek értelmében a gimnázium egyedüli fenntartója a Magyar Kegyestanítórend, míg a váci Püspökség és Vác Város anyagi hozzájárulásukkal az intézet jótevői.
1849. április 24-én kezdődhet meg az új gimnáziumi épület építése az előző évi jóváhagyott költségvetés alapján kiutalt összegből és a rend hozzájárulásából. Az új gimnáziumi épület tervezője Hültl Dezső műegyetemi tanár, és Huber Miklós építészmérnök. 1945. február 1-én indulhat meg ismét a tanítás. 1946. március 5-én megnyitja kapuit a dolgozók gimnáziuma.
      Majd 1948. júniusában megtörtént az egyházi iskolák államosítása.

Egykori Horthy Miklós Állami Polgári Fiúiskola, a háború után Béke téri Általános Iskola, jelenleg Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Épülete 1942-43-ban épült Széll László tervei alapján. Az 1960-as évek elején új szárnnyal bővült.
1996-ban a Béke Téri Általános Iskola 18 tanulócsoporttal, 377 tanulóval működött. Az 1996/97-es tanévtől az alacsony osztálylétszámok összevonása lehetővé tette a 12 évfolyamos Kodály Zoltán Ének-Zenei Művészeti Iskola 1-8 évfolyamának befogadását. A két intézmény fúziójával jött létre a Béke Téri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános és Középiskola.
Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)

Előbb: Szatmári Irgalmas Nővérek Római Katolikus Leány Általános Iskolája: az 1853-ban alapított Ferenc József Nőnevelő Intézet Római Katolikus Leány Népiskolájának és a Római Katolikus Polgári Leányiskolájának jogutódja. (Később Bajcsy – Zsilinszky Téri, majd Petőfi Sándor Általános Iskola.)
1995-ben: 1995. augusztus 1-jén az intézmény újból a Szatmári Irgalmas Nővérek tulajdonába került, és felvette a Szent Imre Általános Iskola nevet.
A Május 1. Iskola Széna téri épületének szabad kapacitása lehetővé tették az 1996- tól 1999-ig a Magyar-British International School alapítvány által fenntartott iskola, majd 1999/2000-es tanévtől a volt Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak elhelyezését.
A jogutód intézmény új neve 1999-től: Május 1- Petőfi Sándor Általános Iskola. 2000-től: Széna Téri Általános Iskola az elnevezése.
(Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)

Az iskola elődjét gróf Csáky Károly püspök javaslata alapján kezdték megszervezni, míg a másik épület a létrejöttét a váci katolikus egyházközségnek, Hanauer Á. István váci püspöknek és Korniss Gyula országgyűlési képviselőnek köszönheti.
1932-ben a Báthori, a Görgey utcák és a Csányi körút által határolt telken felépült a Váci Római Katolikus Polgári Fiúiskola. Igazgatója Melha Endre volt. Ebben az épületben működik ma a felső tagozat (A épület).
1938-ban a Görgey és a Flórián utca sarkán épült fel a Szent István Elemi Iskola, ma ebben az épületben működik az alsó tagozat (B épület). Igazgatója Böröcz Lajos volt. Mindkét épületet Boskó Géza Zoltán budapesti építészmérnök tervezte.
A két iskola egymástól függetlenül működött, eltérő feladatok ellátását tűzte ki céljául. Az elemi iskolák az alapoktatást látták el 6-tól 12 éves korig, míg a polgári iskolák a városi 10-14 éves fiatalok számára nyújtottak a polgári életben jól használható, praktikus ismereteket.
Az 1936-37. tanévtől Lipovniczky László lett a polgári fiúiskola rajztanára.
1944-ben mindkét épületben német tábori kórház működött, majd az orosz katonaság foglalta el.

1945. és 1946. között a magyar iskolarendszerben két alapvető változás történt. A korábbi népiskolák és polgári iskolák helyett a 6-14 éves tanulók számára nyolcosztályos új iskolatípust kellett szervezni általános iskola elnevezéssel. A másik változás az iskolakötelezettség időtartamát kiterjesztette a 12. életévtől a 14. életévig.
      Az 1945-46. tanévben a két épület közös igazgatás alá került, Vígh András igazgató vezetésével fiúiskolaként működött, Báthori utcai Általános Iskola néven.
1946. – igazgató: Wágner Ernő.
      1950-ben az iskolát államosítják, igazgatója ekkor Fülöp Béla.
1947. és 1956. között az igazgató Lippai Tibor.
1948. és 1977. között az igazgató Kováts Sándor.
      1962-ben megkezdik a koedukált oktatást az alsó osztályokban.
      1977-1984. - Lippai Nagy Antalné az igazgató.
      1983-ban a Báthori utcai Általános Iskola nevet felváltotta a Juhász Gyula Általános Iskola.
1949. és 1996. között az igazgató Mátyásffyné Jenei Gabriella.
1950. és 2014. között az igazgató Kocsi Károly.
1951. és 2019. között az igazgató Szalárdy József Attila.
      2020-tól Muszkáné Kocsis Emese vezetésével működik az intézmény

A 2006-ban 260 főt foglalkoztató cégcsoport elődje, a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat (IKV) 1949. szeptember 18-án alakult meg állami vállalatként, ellátva kezdetben a város területén lévő bérlakások kezelését, majd az 1960-as évek közepétől a hőszolgáltatás feladatát. 1980-ban már több mint tizenegy és fél ezer bérlemény ügyét kellett a vállalatnak számon tartania. 1993. január 1-je óta rt.-ként működik.