Alapítva: 1985-ben, 2000-től Körösi Csoma Sándor Általános Iskola.
Jelenleg a Kertvárosi Általános Iskola része.

A nehezen kezelhető tanulókat nevelő iskola és az ahhoz kötődő művészetoktatási intézmény eleinte a bánhidai iskolában, 1999-től a Herman Ottó Általános Iskola egy részét bérelte, 180 diákkal kezdve meg a tanévet. Az oktatás Zsolnay-módszerrel történt.
2004-ben német központtal működő nevelési módszer meghonosítására vállalkozott a tatabányai Kincskereső Alapítványi Általános Iskola. A Fibs - Förderverein nevű program különösen a hiperaktív és részképességzavarokkal küszködő gyermekek alternatív nevelésére szolgált.
2009-re 2,5 millió forint közüzemi hátralékot halmozott fel. A korábban mintegy száz gyereket oktató iskolában az új tanévben már nem is indultak osztályok. Mivel a fenntartó “Fejlődő Iskoláért” Alapítványnak vagyona nem volt, az önkormányzat elengedte az adósságot.
A Kincskereső iskola 15 éves működés után befejezte utolsó tanévét, a pótvizsgákat lebonyolította és valamennyi tanulóját elhelyezte.

Az intézmény 1968-ban épült a Tatabányai Szénbányák kivitelezésében: 8 tanteremmel, 2 műhely-, 1 torna-, 1 előadói teremmel, valamint a kiszolgáló helyiségekkel.
A főépület mellett az intézmény rendelkezésére állt a régi – az 50-es években iskolaként használt – épület, amely 1982-ig szolgálati lakásként működött.
A 11.521 m2 nagyságú telken az épületek mellett 8500 m2 –en udvar, parkosított pihenőterület várta az első nebulókat.
Másfél évtized múlva elkerülhetetlenné vált az épület bővítése, felújítása. Ekkor a szolgálati lakásból négy tanterem kialakítására került sor. Ez lett az iskolaotthonos osztályok „birodalma”, 2020-ban is itt tanul az 1-2. évfolyam. 1998-ban az egyik műhelyteremből informatikai, a másikból történelem szaktanterem, a széntárolóból pedig idegen nyelvű szaktanterem kialakítására került sor.

Az iskola Tatabánya város legrégibb iskoláinak egyike. Jogelődje az 1902. évben, a MÁK RT által létesített Ady Endre Általános Iskola. Mai épülete 1942-ben épült, az akkori bányászkolónián élő gyermekek nevelését, oktatását szolgálta.
Azóta a város gazdasági, társadalmi fejlődéséhez igazodóan környezete jelentősen megváltozott. A bányászkolónia egészségtelen, korszerűtlen lakásai helyébe az 1970-es években új lakótelep épült. Ez a városrész az emeletes házak tömbös kialakításával szinte körülöleli a régi városközpontot. A városközpont-jelleget mára leginkább a szabadidő eltöltését szolgáló, nagy hagyományokra visszatekintő intézmények /Népház, Május 1 park, sportpálya, sportcsarnok, sportuszoda – strand / őrzik, valamint a mellettük kiépült oktatási intézmények. A körzetben három óvoda, két általános iskola és három középiskola működik.
Az itt élők társadalmi, szociális összetétele is jelentősen megváltozott. Az egykori egykeresős bányászcsaládokat mára sokkal heterogénebb összetételű családok váltották fel. Foglalkozásuk szerint döntően fizikai dolgozók, szakmunkások, illetve a középosztályhoz tartozó szellemi foglalkozású, jellemzően kétkeresős családok. Közülük egyre többen magánvállalkozás keretei között igyekeznek a család megélhetését biztosítani. A rendszerváltozást követően megnövekedett munkanélküliek száma mára csökkenő tendenciát mutat, de ma is számottevő a más településre eljárók száma
Ságvári Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény telephelye József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néven. (2009 óta)

Hubay Győző (Miskolc, 1930. április 5. – Tatabánya, 2004. május 25.) SZOT-díjas koreográfus, a Bányász Táncegyüttes alapítója. Az első elemi iskolát Szikszón végezte, majd 7 éves korában Budapestre került, mivel édesapját a Honvédelmi Minisztériumba helyezték. 12 éves korában regös cserkészként ismerkedett meg a népművészettel, néptánccal, népzenével Molnár István vezetése alatt. A budapesti Lónyay utcai Református Gimnáziumban (1948) tanult. A gimnáziumban a Muharai táncegyüttesben táncolt, koreográfusuk Szabó Iván Munkácsy díjas szobrászművész volt. Olyanokkal táncolt együtt, mint Knoll István (Későbbi érdemes filmművész), Jancsó Miklós, Vass Lajos, Béres Ferenc.
1950-1954 között a Színművészeti Főiskolán tanult és táncrendezői szakon végzett.
Rábai Miklós kérte meg a budapesti VIT előtt az amatőr tatai táborban, hogy foglalkozzon tatabányai gimnazistákkal, így 1949-ben alapította meg a Bányász Táncegyüttest. 1957-től a Komárom megyei művelődési osztályra került, ahol a művészetek felügyelőjeként dolgozott két évtizeden keresztül. Később, 1975-től a Tatabányai Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottságánál volt a kultúra és sport vezetője 1989-es nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként a Hazafias Népfront városi elnöke volt, majd ennek utódjánál, a TESZ-nél töltötte be ugyanezt a szerepet. 1996 és 1998 között a Tatai Művészeti Iskola igazgatója volt.
Díjak:
Miniszteri Dicséret Elismerés (1955)
Kiváló Népművelő (1969)
Komárom Megyei Művészeti Díj (1970)
Ifjúsági Érdemérem (1974)
SZOT-díj (1975)
Tatabányáért Emlékplakett (1979)
Szakmai Munkáért Arany fokozat (1985)
Kiváló Munkáért-díj (1989)
Életet az Éveknek (1994)
Ezüst Turul Díj (1999)

Halász István 1930. december 11-én született Veszprémvarsányban, négygyermekes családban. Édesapja kovács volt. A veszprémi polgári elvégzése után a péti Nitrogénművekben, majd a Várpalotai Szénbányáknál dolgozott. 1950-ben katonatisztként került Tatabányára, itt is nősült meg, helyi lányt vett el, ezért telepedett le Tatabányán. Két évvel később leszerelt a Néphadseregtől, és a Tatabányai Szénbányáknál helyezkedett el. Előbb vájár-, majd lőmestervizsgát tett, később az aknászképző technikum elvégzése után aknászként dolgozott a VIII-as aknaüzemben. A munkásőrség alapító, 1957-es tagja. Hamarosan rajparancsokká, majd 1963-ban századparancsnokká nevezték ki.
Halász István 1965. január 13-tól volt a tatabányai Tóth Bucsoki munkásőr zászlóalj parancsnoka, egészen 1985. február 28-ig. Ő volt a leghosszabb ideig a tatabányai munkásőr egység parancsnoka, az ő vezetése alatt kapta az egység a legtöbb elismerését is (beleértve 1977-ben a Vörös Csillag Érdemrendet is).
Halász István 1991 tavaszán hunyt el Tatabányán. Tatabányán is van eltemetve, a síkvölgyi temetőben.
A rövid életrajzot összeállította:
Dr. B. Stenge Csaba
Tatabánya, 2021. február 3.

Születési adatok: 1935. január 25., Szombathely
Halálozási adatok: 2004. október 26., Budapest
Szülei: Gombkötő Gábor, Hídvéghy Gabriella.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán végzett (1956), az ELTE BTK magyar szakos tanári–bolgár szakos filológus okl. szerzett (1960).
A Komárom megyei Dolgozók Lapja munkatársa, kulturális rovatvezetője (1959–1982), főszerkesztője (1982–1990), a 24 Óra c. napilap alapító főszerkesztője (1990–1995). Az Axel-Springer Magyarország Kiadó munkatársa (1995-től). Számos népszerű riportkönyvet írt, novellái különböző antológiákban és folyóiratokban jelentek meg. A Kádár-rendszer egyik jelentős vidéki újságírója volt, aki több mint harminc éven át dolgozott a Dolgozók Lapjánál, ahol kulturális rovatvezetőként és az irodalmi melléklet szerkesztőjeként egy vidéki irodalmi műhelyt kívánt kialakítani. Elképzelési alapján valósult meg az Új Forrás c. irodalmi magazin (jóllehet a folyóirat szerkesztőjének nem őt, hanem a politikailag megbízhatóbb Payer Istvánt, a Komárom Megyei Tanács művelődési osztályának egyik munkatársát nevezték ki). Helytörténészként Komárom megye nagyobb városai és elsősorban Tatabánya történetével, a helyi nagyobb gyárak, vállalatok és üzemek történetével foglalkozott. Néhány írása Gábor István néven jelent meg. Az Új Forrás szerkesztőbizottságának alapító tagja (1967-től)
Elismerések: Munka Érdemrend (arany, 1986). A Komárom Megyei Tanács Irodalmi Nívódíja (1975), MÚOSZ Aranytoll (2003).

Fekete Lajos 1934. december 20-án született Tardoson. Gimnáziumi tanulmányait a tatai Piarista Gimnáziumban végezte, ahol a műveltség átfogó alapjai megismerése mellett az életre, az abban való helytállásra is felkészítették. Sopronban 1958-ban szerezte bányamérnöki diplomáját. 1958. május 15-én munkát vállalt a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél. Munkássága, egész élete Tatabányához, a tatabányai bányászathoz kötődött. Első beosztása a központi iroda mérnökségén volt, itt ismerte meg a szénmedencét, a vállalatot, a kollégákat, az egész akkori tröszt működését, irányítási rendszerét, majd az év végén V/a. aknára helyezték beosztott mérnöknek. 1960-tól a XII. aknán dolgozott. Az itt végzett bányamérnöki munkájára mindig szívesen emlékezett, és későbbi pályafutása ideális felkészülésének tekintette. 1962. május 7-én az egyik legnehezebb tatabányai akna, a XII/a. akna főmérnökének, felelős műszaki vezetőjének nevezték ki. Munkássága a tatabányai bányászkodás arra az időszakára esett, amikor már túl voltunk a széncsatákon, megjelentek a konkurens energiahordozók, repedezett a merev tervgazdálkodás. Így a tatabányai bányászértelmiség túlnyomó részét képező bányamérnökök közül kellett a szorosan vett bányamérnöki szakmát a közgazdasági ismeretekkel is felvértezni. Ő is a közgazdasági területek felé fordult. Még az aknaüzemben dolgozott, amikor megkezdte tanulmányait a mérnök-közgazdász ismeretek megszerzésére, melyeket 1965-ben sikeresen be is fejezett.
1965-ben váratlanul törés következett be pályafutásában, felmentették főmérnöki beosztásából és a központi irodákhoz került főelőadói beosztásban, majd 1967. január 1-jétől a bérügyi osztály vezetőjévé nevezték ki. Ebbéli munkája és eredményei az egész iparágban elismertséget és tekintélyt szereztek számára. 1974. február 1-jétõl a közgazdasági főosztály vezetője lett. Már nemcsak az 1968-as új gazdasági mechanizmus bérszabályozása, hanem a komplex szabályozási rendszer kihívásai kezelésének első számú vállalati vezetője lett. 1980-ban dr. Gál István váratlan halálát követően, közel egy éves átmeneti időszak után Fekete Lajos lett a vállalat vezérigazgatója. Működése alatt csúcsra került a szénen kívüli tevékenység, a központi műhely a magyar bányagépgyártás egyik központjává vált, a VIDUS pedig a környezetvédelmi ipar egyik fellegvára lett.
1981-ben indult meg a termelés Nagyegyházán, de 1984-ben bezárt a talán legjobb tatabányai aknaüzem, a XV/c. és sorra a többi, a tatabányai belső aknák, közülük legutoljára, 1987-ben a XII/a. akna. Igen mozgalmas években vezette a vállalatot, amikor már zajlottak a rendszerváltás akkor még nem tudott, de a valóságban már létező folyamatai. A szanálási eljárásig vezette a vállalat küzdelmét a tovább élésért, illetve a méltó befejezésért. Tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat sikeres szanálási folyamatot tudott végrehajtani. Munkáját nyugdíjazásáig a tatabányai bányászat egyik legnagyobb teljesítményét, a HALDEX eljárás nevét felvevő HALDEX Rt.-nél folytatta, kissé megkeseredve, de változatlan lendülettel és ambícióval.
Munkáját számos kitüntetéssel jutalmazták, ezekre nem vágyott, de kellő tisztelettel fogadta. A Munka Érdemrend, a Magyar Köztársasági Érdemrend birtokosa. Legjobban, miután egész munkás életét a tatabányai bányászatnak, Tatabányának szentelte, a város Díszpolgára kitüntetésnek örült.
Fekete Lajos a kor követelményeit felismerő, azokat megvalósítani akaró, törekvő vezető volt. Olyan ember, akinek ambíciói voltak, egészséges becsvággyal bírt, maga is sokat dolgozott, a munkában példát mutatott. Hihetetlen memóriával bírt, Tatabányán szinte mindenkit ismert, tudott róluk valamit. A vállalatra, a szénbányászatra vonatkozó szinte valamennyi lényeges adatot ismert. Ha előadást, tájékoztatást tartott, az adatokat papír nélkül, hibátlanul mondta.

Erdész Gyuláné Óvári Gizella 1948-ban szerezte oklevelét a budapesti Szent Lujza Óvónőképző Intézetben. 1960-tól a Móra Ferenc Óvoda, majd 1973-tól az V. számú Óvoda vezetője volt. Életre keltette a Nyugdíjas Pedagógus Klubot.
Vezető óvónő, Újvárosi Napköziotthonos Óvoda, Tatabánya (1974)
Aranydiplomás óvónő, 1998.
Molnár János-díjat kapott 2010-ben.
Évgyűrű díjat kapott 2014-ben.

A Dózsa György Általános Iskola elődjét az 1870-es években létesítették, első épülete a Gellért tér 1. szám alatti két tantermes iskola volt, 1948-ban kapta a Dózsa György Általános Iskola elnevezést. 1960-tól – a jelenlegi Jókai iskola kiválása után – önálló intézményként működött. Mostani épületébe 1974-ben költözött. 1999-ben az önkormányzat kis híján megszűntette.

Bánhidán ma már csak egy iskola működik, amely Római Katolikus Népiskola néven 1932-ben épült fel lakossági közmunkával, a katolikus egyház támogatásával. Az alsó szinten 6 tanteremben folyt a tanítás.
1960-ban felvette a Jókai Mór nevet. Az önálló iskolában 433 diák és 22 pedagógus kezdte meg a tanévet. 1963-ban az épületet átalakították. A felső szinten is tantermeket alakítottak ki.
1992-ben a régi épület mellé új tornacsarnokot emeltek. Az azóta eltelt években folyamatosan megújult az épület. A külső tatarozás, majd a tetőszerkezet cseréje után a földszinti folyosó teljes felújítása következett. Megtörtént a vizesblokkok korszerűsítése is. A legutóbbi években az informatika és nyelvi terem után sikerült művészeti és természettudományos szaktantermet kialakítani, valamint egy minden igényt kielégítő fejlesztő szobát is. A tantermek, irodák új ajtókat, és ablakokat kaptak.

Az iskolát 1946 őszén alapították Tatabánya Állami Gimnázium néven. A gimnáziumot a volt erdei iskolában helyezték el. Az épület 1920-ban készült TBC betegek részére, szanatórium céljából. 1938-tól a testileg gyenge, iskoláskorú gyermekek számára "Erdei iskolává" alakították át. Az épület Székely Jenő munkája. Az intézethez áthelyezett tanárok számára a MÁSZ Bányaigazgatóság lakásokat biztosított. Az előkészítő munkálatok után Nagy Miklós államtitkár a VKM. 103.928/1946. V. ü.o. számú rendelete alapján engedélyezte a "Tatabányai Állami Gimnázium" megnyitását az 1946/47. iskolai évvel.
Az intézményben nappali és esti, valamint levelező oktatás folyt. A gimnázium 1949-ben felvette Rákosi Mátyás nevét, amelyet 1956 októberéig viselt. 1957-től Tatabányai Állami Árpád Gimnázium, majd a hetvenes évektől - az óvónőképzés bevezetésétől - elnevezése az Óvónőképző Szakiskolával bővült. Az intézmény alapításakor Tatabánya-Óvárosban nyert elhelyezést, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. jogutódja, a Tatabányai Szénbányák Vállalat által rendelkezésre bocsátott erdei iskola épületében, amelyet az intézmény feladatainak növekedése miatt több alkalommal bővítettek.
1963-ban levált és önállósult az Oroszlányi gimnázium. 1966-ban Újvárosban megépült az Újvárosi Szakközépiskola, ahová gimnáziumi csoportokat és egy autószerelő szakközépiskolai osztályt is áthelyeztek. A Dolgozók Gimnáziuma 1964-ben önnálósult.
Az 1970-es évek elején az iskolában megnyílt az egészségügyi szakközépiskola első osztálya. 1971/72-es tanévre már 8 csoportot tett ki. Az iskola épületében 28 tanulócsoport 26 tanteremben működött, amelyek egy része szükségmegoldást képeztek (KISZ-klub, politechnikai műhely, ebédlő, fizikai előadóterem, kémiai előadóterem). 1972-ben a 8 szakközépiskolai osztályból egy új intézmény született: az Egészségügyi Szakközépiskola. Az 1974/75-ös tanévvel egy tanulócsoporttal megkezdték az óvónői szakközépiskolai képzést. A szakközépiskolai képzés mellett a gimnázium vállalkozott az intenzívebb képzés céljából a tagozatos osztályok beindítására — matematikából, fizikából, orosz-, francia-, és német nyelvből. 1978. márciusában átköltözött az iskola az Újvárosba, a volt Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskola épületébe. A húsz tanulócsoport számára húsz tantermet sikerült kialakítani és néhány (5 db) szaktanterem is rendelkezésre állt. A 16 gimnáziumi osztályból csak négy osztály volt általános tantervű és 12 osztály tagozatosként működött. A gimnáziumi osztályok mellett 4 óvónői szakközépiskolai osztály is működött. 1974-ben az iskola részt vett a "családi életre nevelés" tantárgy országos kísérletében.
A középfokú oktatás iránti igények arra késztették a város vezetését, hogy egy új gimnázium megépítésére kerüljön sor az Óvárosban. így 1987 szeptemberében a tantestület egy részének a kiválásával és 2 tanulócsoport átköltözésével beindult a város második gimnáziuma: a Bárdos László Gimnázium.
A város első és sokáig egyetlen középiskolája igazi „alma mater"-ként működött, mivel az évtizedek során leváltak belőle és önállósodtak az iskola egyes oktatási szakfeladatai, pl. esti és levelező-képzés, közgazdasági, egészségügyi szakképzés stb.

Tatabánya önkormányzatának közgyűlése 1996-ban döntött, hogy 1996. július 1-jével bezárja az Arany János Általános Iskolát és az épületet használatba adja az alapítványi formában működő Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának. Az alsó tagozatos osztályokat áthelyezték a város egy másik általános iskolájába, a felső tagozatos tanulók több oktatási intézménybe kerültek át.

A középkori oklevelekben először 1251-ben bukkan fel Galla neve. A török hódoltságot követő elnéptelenedés után, a 18. században kapott lendületet a fejlődés. Az új földbirtokos, gróf Eszterházy József főispán 1733. februárjában fogott neki az elnéptelenedett terület betelepítéséhez. Elzászból, Würzburgból és Bambergből jöttek német telepesek, akik hat évi adómentességet és szabad költözködési jogot kaptak. Kezük munkája alatt hamar termőre fordult a talaj, a település takaros kis faluvá fejlődött. 1851-re kiterjedése elérte a 2800 holdat, lakosságszáma pedig a 700 főt. A község élén a falu által választott bíró állt, akinek munkáját képviselőtestület segítette.
Újabb változást a bányászat megjelenése okozott, a MÁK Rt. ugyanis, az Eszterházy uradalomtól megvásárolta a szénkitermelés jogát. Alsógalla képviselőtestülete 1896. decemberében adta bérbe a határában lévő földeket a MÁK Rt-nek. A bányászkodás új betelepülőket hozott az egész Monarchia területéről, az 1920-as évektől a falu a vasút felé kezdett terjeszkedni. Alsógalla kisközségből nagyközség lett. Ebben az időszakban új községháza, plébánia és iskola épült.
A második világháborút követően a várossá válás a fejlődés és a városi élettel járó előnyök mellett több negatívumot is hozott. Alsógalla elvesztette falusias jellegét, a halottak az óvárosi temetőbe kerültek áttelepítésre, az iskolák megszűntek, a községháza helyett kirendeltség lett, sok iparos és kereskedő volt kénytelen visszaadni vállalkozását. A rendszerváltást követően indult újra az egyesületi élet, amely a hagyományok továbbvitelét és ápolását állítja középpontba.
Ma Alsógalla, Tatabánya legkisebb történelmi városrésze, mintegy 3000 fős lakossággal.

Tatabánya Város Tanácsa 1980-ban jóváhagyta az Ady Endre és József Attila Általános Iskolák 1980. augusztus 1. hatállyal történő szervezeti összevonását és az ezzel kapcsolatban megtett intézkedéseket. Az összevont intézmény József Attila Általános Iskola néven, az Ady Endre Általános Iskola jogutódjaként működik egy igazgatóval és két igazgatóhelyettessel. (27/1980. sz. határozat.)

Az Iskola 1952. szeptember 1-én a Munkaerő Tartalékok Hivatal (MTH) 314.sz. Építőipari Intézete néven kezdte meg működését. A képzés elsősorban az építőiparra koncentrálódott, kőműves, ács, vasbeton-szerelő tanulókat képeztek. 1955-ben bővül a szakmai képzés struktúrája, megjelennek a vas- és villamos ipari szakmák. Megszűnt a kizárólagos építő-ipari jelleg. 1959-ben tovább bővült a szakmák köre, 45 szakmában folyt képzés. A ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején a gazdasági változások hatására az iskola stratégiai döntésre kényszerült, saját hatáskörbe vonta a gyakorlati képzést. Így került sor az építőipari tanműhely kialakítására. Az iskola tanműhelyén belül női ruhakészítő és fodrász tanműhelyt is kialakítottak. Az így létrehozott tanműhelyben a ’90-es évek elején közel 1000 tanuló szakképzését biztosította az iskola saját keretein belül. 1991-ben az iskola felvette a megyénkben alkotó nagy barokk építőmester nevét és Fellner Jakab Középfokú Iskola lett. Az 1996-os tanévre a korábbi 1400-as tanulólétszám lecsökkent 1100 főre. 2004-ben az iskola a megyei önkormányzattól Tatabánya Megyei Jogú Város fenntartásába került, egyidejűleg az oktatáspolitika integrációs céljainak megfelelően egyesült a volt Kossuth Lajos Általános Iskolával. A fenntartó így próbálta biztosítani az iskola folyamatos tanuló utánpótlását. 2005-ben az intézmény, több városi intézménnyel együtt a megalakuló Bánki Donát Térségi Integrált Szakképző Központ konzorciumi tagja lett. Ezzel új alapokra helyeződött a város, illetve a térség szakképző iskoláinak együttműködése. A 2009-es évben iskolánk újabb összevonások részese volt, az iskola a Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnáziummal és a városi Középfokú Kollégiummal összeolvadva a Tatabányai Általános Iskola, Szakképző Iskola és Középfokú Kollégium egyik feladat-ellátási helye lett. 2011-ben a törvényi változások miatt az intézmény általános iskolai része levált az iskoláról és felvette a Kandó Kálmán Szakiskola, Középiskola és Kollégium nevet.