352 találat látható

Iratképző

Dunakanyar Szolgáltató és Vegyesipari Szövetkezet

  • Szervezet/testület
  • 1954 - 2016

Vác város, valamint a váci járás 22 községe lakóinak a különféle szolgáltatás iránti igényét igyekeztek magas színvonalon kielégíteni.
A szövetkezet 1979-ben 106 szolgáltató egységgel működött, amelyekben hagyományos szolgáltatásokkal — női-férfi fodrászat, cipőjavítás, fényképészet, kozmetika, manikűr, pedikűr, férfi-női szabó tevékenységgel — foglalkoztak. Ezen túlmenően a szövetkezet propán-bután gáz és fűtőolaj házhoz szállítását is végzezte.
A szövetkezet a cipőjavító szakmában munkaerőhiánynyal küzd. Miután a cipőjavítás iránti igény vidéken még elég nagy, így gyorsjavító gépek beállításával próbálják a szakemberhiányt pótolni. A gyorsjavító gépek között rendkívül praktikus cipőtágító gépeket is lehet találni, amelyekkel a kisebb cipőjavító részlegeket is ellátja a központ.
A szövetkezet sződligeti elektromos részlege néhány dekás és több tonnás speciális egyedi transzformátorokat, fojtókat, áramváltókat és hullámzárakat készített.

Elektro Szignál Televízió

  • Szervezet/testület
  • 1989 -

Az Elektro Szignál televízió a térségben fogható legrégebben működő és legismertebb médium. Az ES tévét a rendszerváltás éveiben Vácon egy magánvállalkozó hozta létre, Magyarország első magán-televíziójaként. Első adását az M1 és az M2-es csatorna mellett 1989. március 15-én sugározta a váci Földváry tér lakásaiba. A kezdeti években az Elektro Szignál csak a város kábelhálózatán volt fogható, de a technika fejlődését követve fokozatos fejlesztéseken ment keresztül. 1995-ben megépült a váci adótorony, majd 1996-ban a fóti adótorony, így az ES műsorait az UHF 22-es, illetve az UHF 48-as csatornákon már az éteren keresztül is látni lehetett a térségben.
Az Elektro Szignál Televíziót 2005-ben vásárolta meg Vác önkormányzata, ennek megfelelően a műsorok többsége az önkormányzat megrendelése szerint készül. A televíziót a Váci Városimázs Nonprofit Kft. működteti és ez a köztulajdonban lévő cég adja ki a Váci Hírnök ingyenes lapot, amit havonta 13 ezer példányban terjeszt a lakosság részére.
-A televízió ügyvezetése folyamatosan törekedett arra, hogy az időközben kiépülő kábelszolgáltatók hálózatain is látható legyen az adás, így a földi sugárzáson kívül közel 40 település kábelhálózatán vált láthatóvá az ES. A televízió 2018 januárjától megszüntette a földfelszíni sugárzást, utána a Vác Városi Kábeltelevízió Kft., a UPC, az Invitel és a Telekom hálózatain lett fogható az adása a környező településken. Az ES Televízió 2018 márciusától közösségi műsor-szolgáltatói státusszal rendelkezik, ennek megfelelve a közszolgálati szemlélet alapján készíti adásait.

Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt.

  • Szervezet/testület
  • (1885) 1889 - 1948

Budapesten 1885-ben megalakult az „Első Magyar Kötő és Szövőgyár Rt.”. A társaság olyan helyet keresett, ahol a konkurenciával (osztrák, cseh textilipar) szemben alacsonyabb önköltséggel termelhet. Hosszas keresés után Vác mutatkozott a legalkalmasabb helynek.
Erre a célra a vasúti töltés, a kőfaragó műhely és a Neumann-féle (ecet-, likőr-és pálinka) gyár közt fekvő földrészt szemelték ki.
A képviselő-testület 1889. június 15-i ülésén 61. számú határozatával hozzájárult a terület díjtalan átengedéséhez a gyártelep létesítése céljából. A júliusi alapkőletételt követően október 28-án átadásra került a város első modern gyára.
(Létrejöttében része volt Weiss Bertoldnak, Weiss Manfréd testvérének is, aki 1896-ban a vállalat elnöki tisztségét is ellátta.)
Leichtner Benő lemondása után, 1896-ban a vállalat elnöke: Weiss Bertold lett, a vezérigazgató Jolesch Gyula. 1899-től Lőbl Ármin vetette át a váci kötő-és szövőgyár irányítását.
Löbl Ármin a csehországi Märischostrauban, 186­3-ban született. Anyanyelve cseh volt, és nagyon hibásan beszélt magyarul. A családon belül németül érintkeztek. Ennek ellenére rettentő patrióta volt, magyar és zsidó egyszerre. Az I. világháborúban nagyon sok hadikölcsönt jegyzett, melynek következtében, a háború után pénze „elúszott”, értéktelenné váltak a „papírok”. Nem rendelkezett nagy műveltséggel, de kitűnő kereskedelmi vénája volt, fejlett üzleti érzékkel. Magánemberként a család zsarnokként ismerte. Távolságtartó volt, gyermekeit szigorúan nevelte, de iskoláztatta őket. A vallási előírásokat szigorúan betartotta és betartatta a családjában.
Mikor ügyvezető igazgató lett, az épület még földszintes volt. Az ő szakértelme annyira megnövelte, hogy a szövőgyár Nagy-Magyarország legnagyobb szövőgyárává fejlődött. Figyelme kiterjedt a fejlettebb országok gyáraira. Tanulmányozta a Cseh- és Morvaország szövőgyárait. (1907-ben.) Az ő áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a gyár túlnőtte a város határait, és telephelyeket is létesített más városokban. Fióktelepe volt Aradon, Selmeczbányán, Hodrusbányán és Rohonczon. A gyár szövött és kötött árut, harisnyát, trikót, alsóruhákat, 156 féle sportcikket, mellényeket és katonai kesztyűket gyártott. Különlegessége volt a berlini kendő, gallérvédő és a vatelin. Területe (1910-es években) 11.000 négyzetméter volt, és 10 épületből állott. Munkások száma 1300 fő, akiknek 90%-a nő. Évi termelési képesség 3 millió K értékű áru. Hazai piaca az egész ország. Kiviteli piaca Anglia, a Balkán, Törökország és Egyiptom.
Negyedszázadon át vezette a gyárat, majd a Hitelbank konszernjéhez tartozó kötőszövő vállalatok vezérigazgatója lett.

Enyingi Járásbíróság

  • Szervezet/testület
  • 1871 - 1950

Az enyingi járásbíróságot az 1871. évi törvénycikkel hívták életre és rendelték a veszprémi törvényszék alá 14 községgel, valamint a hozzájuk tartozó pusztákkal. A rendelet szerint az Enying központú királyi járásbírósághoz tartozott – akkori néven és írásmóddal – Bozsok, Dégh, MezőSzent-György, Szilas-Balhás, Mező-Komárom, Lajos-Komárom, Sió-Maros, Fokszabadi, Siófok, Lepsény, Balaton FőKajár, Csajág és Küngös. 1871-ben 24,5 ezer főt foglalt magában.
1898-ban Enying nagy áldozatot hozott, hogy itt állandósuljon a járási székhely és a járásbíróság. A község több mint 23 helyiségből álló házat épített, melyet járásbíróság, főszolgabírói hivatal és adóhivatal céljára a kincstárnak és a vármegyének bérbe adott. 1929-ben azt kívánta a község, hogy a kincstár vásárolja meg az épületet, de az nem volt erre hajlandó. 1939-ben a község kölcsönből fedezte a járásbíróság kibővítésének és tatarozásának 18 ezer pengőnyi költségét. Bár a bővítésre vonatkozóan nincsen adat, valószínűsíthető, hogy a földszintet toldották meg a kisteremmel és az az alatt lévő mai kazánház helyiségével.
A bírósági munka a háborúk után is folytatódott, egészen addig, amíg egy 1949-es rendelet máshogy nem rendelkezett. 1950-től az enyingi járás és a bíróság Fejér megyéhez került, az épület pedig 1961-ben váltott funkciót végleg, amikor az enyingi járást megszüntették.

Enyingi Közjegyző

  • Szervezet/testület
  • 1948 - 1950

Az igazságügyminiszter dr. Rácz Lajos volt nagy-ilondai közjegyzőt — saját kérelmére — Enyingre áthelyezte. (25.200/1946. I. M. E. szám.)
A 4090/1949. sz. kormányrendelet elrendelte a közjegyzői és közjegyző-helyettesi állások állami közszolgálati állássá történő átalakítását.
Az állami közjegyzők, állami alkalmazásban, a bírósági rendszer keretei között működtek. A hatáskörük az 1952-ben elfogadott jogszabályok hatályba lépésével kibővült a nemperes eljárások ügyintézésével.
A 4343/1949./259. M.T. rendelet és végrehatását szabályozó 5201/11. (III.12.) 1950. B.M. sz. rendelet az enyingi járást és járásbíróságot megszüntette.
A közjegyző a bíróság mellett működött.

Erdész Gyuláné Óvári Gizella

  • Személy

Erdész Gyuláné Óvári Gizella 1948-ban szerezte oklevelét a budapesti Szent Lujza Óvónőképző Intézetben. 1960-tól a Móra Ferenc Óvoda, majd 1973-tól az V. számú Óvoda vezetője volt. Életre keltette a Nyugdíjas Pedagógus Klubot.
Vezető óvónő, Újvárosi Napköziotthonos Óvoda, Tatabánya (1974)
Aranydiplomás óvónő, 1998.
Molnár János-díjat kapott 2010-ben.
Évgyűrű díjat kapott 2014-ben.

Erőmű-lakótelepi Óvoda

  • Szervezet/testület

Szerkezeti átalakítások következtében 1999-ben az Erőmű telepi és a Jókai Óvoda az Arany János Óvoda telephelyévé vált. (144/1999.(VI.17.) k.gy-i határozat, Tatabánya:)
Néhány év elteltével az Erőmű telepi óvodát az önkormányzat lépcsőzetesen megszüntette. (2004-ben.)

Evangélikus Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 18?? - 1948

1869-ben Vácott az 1868/38-as törvény értelmében minden felekezetnek nyilatkoznia kellett, hogy az iskolai oktatást a város vagy az egyház vállalja magára. A város képviselőtestülete 1869.IX.25-én úgy határozott, hogy az iskolák továbbra is felekezeti fenntartással dolgozzanak. Az evangélikus gyülekezet javaslatot tett egy „közös iskola” kialakítására. Azonban a törvény értelmében addig is, amíg a javaslatot érdemileg elbírálják, létre kellett hoznia az iskolaszéket, amelynek választott tagjai lettek: Benkár Dénes felügyelő, Tornyos Pál lelkész, Rechenhaller Lajos, Kinczler Soma, Tóth Imre és Szobonyi Géza.
Az iskola törvényekkel előírt folyamatosan emelkedő kiadásai nagy terhet jelentett. A gyülekezet fizető tagjai az áldozathozatal elviselhető határához érkeztek. Törleszteni kellett a hitelt. Az iskolát, pedig fontos volt tartani. Fontos mondat hangzott el az egyházi közgyűlésen: „Az evangélikus iskola e püspöki városban létkérdés.”
A tanítói állásról lemondott Russ János, aki a ceglédi ev.iskolába távozott. Utódjául Takács Lajos kávai ev.tanítót ajánlotta. Az egyházmegye esperese Török Sándort jelölte. A gyülekezet közgyűlése egyhangúan Takács Lajos tanító személye mellett döntött. A tanítóval hamarosan gondok jelentkeztek. A gyülekezet vezetőinek többszöri kérésére sem volt hajlandó bemutatni a tanítói képesítését igazoló okmányait, sőt a magatartásában és a tanítói működésében is hivatalához méltatlan megnyilvánulásai voltak. Ezért a gyülekezet lemondásra szólította fel. A kialakult helyzetben a tanító elismerte hibáit és önként lemondott. A tanítói állásra Chodály János losonci tanítóképző végzős hallgató, akit egyébként az iskola igazgatója ajánlott Benkár Dénes felügyelőnek, Huszka Gyula apostagi tanító és Laszip János kávai tanító jelentkezése érkezett be. A gyülekezet választási eljárásán érezhető az óvatosság, hiszen az előző tanítóval mellé fogtak. A német származású hívek azt igényelték, hogy megválasztandó tanító a német nyelvben legalább társalgási szinten járatos legyen, hiszen a gyermekeiket német nyelvre kell oktatni. Ezen felül az iskolában magas szintű oktatás szükséges, hiszen erre törvény kötelezi a fenntartó egyházat. Laszip János kávai tanító nyerte el az állást.
1904-ben elkezdődött az új paplak és iskola épületének tervezése. A templom tatarozásával egy időben a parókia és az iskola – Duna parti épületével – is foglalkozni kellett. A vakolat mállása ott is jelentős volt. A házon két nagykapu volt. Az egyik a Duna felől, a másik, pedig a felsővárosi rész felől. Emiatt az udvar rendkívül huzatos volt. Ezért a felsőváros felőli deszkakaput befalazták, és a kapubejáró helyét beépítették. A kialakult szobát – a parókia konyhája céljára – a lelkészlakhoz csatolták.
1913-ban az evangélikus iskola létszáma 49 tanuló. 27 fiú és 22 leány.
1914-ben a városi orvos az iskola tantermét egészségügyi szempontból kifogásolta és kilátásba helyezte a tanítás felfüggesztését. Nem egyszerű tisztasági problémáról volt szó, hanem komoly átalakítást kellett végezni. A tanterem és a WC helyiség nagyon közel volt egymáshoz. A mellékhelyiség szaga beszűrődött a tanterembe. A fenyegető jelentést megfellebbezték. Az alispáni hivatalhoz beadott kérvényben a háborúra hivatkozással méltányosságot kértek, mivel a hadikölcsön fizetése súlyos terheket rótt a gyülekezetre – 2 évi teljes bevételét elvitte – és ezt az összeget az új iskolára félretett megtakarításból fizették, ezért az építkezés nem kezdődhetett meg. Az alispáni hivatal közbenjárását kérték, hogy a városi orvos által kezdeményezett bezárás ne történjék meg. A problémát egy közfal és egy jól záródó ajtó beépítésével oldották meg.
1918-ban súlyos spanyolnátha járvány volt a városban. Az iskolákat lezárták. A tanítás szünetelt. 1919. májusában a Tanácsköztársaság helyi direktóriuma köztulajdonba vette az egyház Duna parti épületét. A lelkész tiltakozása ellenére feloszlatta az evangélikus iskolát. A padokat és a felszerelést a Deákváron létesítendő új iskola számára elszállíttatták. A tanulókat a lakóhelyükhöz legközelebbi iskolában helyezték el. A tanítót, pedig azonnali hatállyal átirányították az izraelita iskolába.
1925-ben állami utasítás érkezett, hogy az evangélikus elemi iskolát 8 osztályosra kell növelni. A gyülekezet határozatot hozott, hogy amíg az állami iskolákat nem fejlesztik, addig az egyházi fenntartású iskolák sem kötelesen végrehajtani a rendeletet.
Az iskola építésével kapcsolatban elhatározták, hogy felkérik Sándy Gyula építészt, hogy az elkészített terveket elbírálja. Mivel a Vallás és Közoktatási Minisztériumból kapott támogatás rendelkezésre áll, ezért az építkezést a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdeni. A parókiaépítésről is döntöttek. Mivel a Duna parti házban együtt volt az iskola, a tanítói lakás, a lelkész lakása és a hivatal, az egész gyülekezeti részt fel kellene telepíteni a templom mellé. Így készült el a terv, amely a két egy emeletes épületet ábrázolt. Az egyik épületben az 1. emeleten az iskola és a tanító szolgálati lakása kapott helyet. A másik épület 1. emeletén, pedig a lelkész szolgálati lakása és a hivatal lett kijelölve. A földszinti részekre – mindkét épületben – üzlethelyiségeket terveztek. A költségvetés szerint 165.000 Pengőre volt szükség. Ebből 130.000 Pengőt a Pesti Hazai Takarékpénztár hitelként folyósított volna. A fennmaradó összeget a hívek adományaiból kívánták fedezni. A Duna parti házat a kiürítés után bérházként akarták működtetni. A Takarékpénztárral tervezett hitelügylet meghiúsult. Ugyanis a kért összeg helyett nagyságrendileg kisebb hitelt kínáltak. 14.000 dollárt – mintegy 70.000 Pengőt 90 %-os árfolyam mellett 94 %-os kamattal és 25 évi lejárattal akartak folyósítani. A tervek szerint a 2 épület földszintjén 15 üzlethelyiség kialakítását tervezték. Az építési költséget, amiben a Duna parti ház bérházzá történő szétválasztása is benne volt 212.700 pengőre becsülték. A bérleti díjakból évi 23.000 Pengőre lehetett számítani. A Protestáns Központi Hitelszövetkezet közbenjárásával, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetétől kedvezőbb feltételek mellett 32.600 dollár – 200.070 pengő kölcsönt adott 35 évi futamidőre évi 8.94 %-os kamattal.
Sándy Gyula és Szokol Aurél építészek megvizsgálták a terveket és a költségvetéseket. Az üzletekkel kapcsolatos becslések is pontosak voltak. A gyülekezet közgyűlése a legkedvezőbb pályázatot benyújtó iparosokat kérte fel a munka elvégzésére. Így Schworz Pál és Csuka István váci építési vállalkozók kaptak megbízást, akik 197.000 Pengős költségvetéssel a megrendelést el is vállalták. A presbitérium kikötötte, hogy a kivitelezők a munka megkezdése előtt egy újabb költségvetést nyújtsanak be. Átvizsgálva a terveket és átgondolva az építkezést – bizonyos munkák elhagyásával, olcsóbb anyagokkal – próbálják meg tovább redukálni a költségeket. Ugyanis el kell érni, hogy az üzlethelyiségek bérleti díjából lehessen fedezni a kölcsön törlesztését. Szóba került a Duna parti régi egyházi épület, tatarozás utáni értékesítése is. Az építkezés előkészítésével párhuzamosan az omladozó vakolatú templom tatarozása is előkerült. Ezt azonban a gyülekezet közgyűlése a pénzügyi keret szűkössége miatt elnapolta. A hitelügylet ismételten módosult. A gyülekezet a kért összegnél 16.000 Pengővel kevesebb hitelt kapott. Ezért szükséges volt a Vallás és Közoktatási Minisztérium 7.000 Pengős segélyén felül a 7.000 Pengős állami kölcsönét is igénybe venni. 1928. szeptember 30-án Broschko Gusztáv Adolf esperes helyezte el az épülő iskola és paplak alapkövét. Az építkezés nagyon jó ütemben haladt. Schworcz Pál és Csuka István építőmesterek látványos és pontos munkát végeztek, az iskola 1929-re elkészült. 1929. tavaszán kiürítették a Duna parti házat. Az épület oly mértékben lepusztult, hogy a lakhatatlanság megállapítását lehetet kérni. Erre azért volt szükség, mert az épület után fizetendő adóterhek jelentősen lecsökkentek. Az üres épületben el lehetett kezdeni a felújítási és átalakítási munkákat. Az iskola átmenetileg a templomban működött. A tanító és a lelkész bútorait egy-egy félkész szobába zárták be. A lakásokban egy-egy szobát lakhatóvá tettek a tanító és a lelkész családja számára. Nehéz időszak volt ez, hiszen az épületekben kőművesek, festők, asztalosok, vízvezeték szerelők és egyéb szakemberek dolgoztak. A költözés lebonyolításához Hitzigráth Lajos és Oelsner János gyárigazgatók küldtek teherszállító kocsikat.
1930-ban, szeptember 1-el Szuchovszky Zsigmond tanító nyugdíjba vonult. A gyülekezet úgy döntött, hogy az utód kiválasztását pályázattal kívánja megoldani. A felhívásra 20 pályázat érkezett. Ezek közül ötöt választottak ki, hogy próbát tegyenek. Mezősi Árpád somogyszili tanítót, Králik Aladár felsőpetényi tanítót, Korossy Lajos ráckazári tanítót, Jeszenszky Sándor kondorosi tanítót, Klebniczky István budapesti tanítót. Az 5 jelölt közül 4 – Klebniczky István kivételével – eleget tett a gyülekezet meghívásának. Szuchovszky Zsigmond ny.tanító utódja Mezősi Árpád lett.
Mezősi Árpád tanító 1930. szeptember 11-én elfoglalta állását és a tanév másnap reggel szabályszerűen elkezdődött. Szuchovszky Zsigmond 4 évtizedes munkáságának elismeréseként „igazgató tanító” címet kapott.
Szuchovszky Zsigmond tanító felesége az iskolás gyermekek részére kézimunka szakkört tartott. Ebből fejlődött ki az iskolai kézimunka bemutató és vásár, amelynek bevételéből a tanulók kirándulni mehettek.
Mezősi Árpád tanító a város elismert pedagógusa lett. Jó hírének köszönhetően az iskola létszáma megnövekedett. 1932-ben 72 rendes és 13 ismétlős tanuló volt. A hitoktatás szervezetten folyt. Az evangélikus iskolában a tanító, a váci iskolákban és a fiókegyházakban a segédlelkész, a sződligeti fiókgyülekezetben Sommer Etelka tanítónő végezte a munkát.
A 823. sz. Radvánszky Antal cserkészcsapat 1932-ben alakult. Első parancsnoka Göllner Mihály volt. Halálát követően Mezősi Árpád tanító vette át a parancsnoki tisztet.
1941-ben az iskola működésében komoly fennakadást okozott a tanító katonai szolgálata. A tanév egy hónapos késéssel kezdődött. A helyettesítést Süveges Ágnes, Nemesné Depoy Erzsébet, Kovács Paula Felicia tanítónők, Sommer Gyula lelkész és a segédlelkész látták el. 1941. március 10-én Boros Károly segédlelkésznek is be kellett vonulnia katonai szolgálatra. A kántori helyettesítést Aranyi János, Bartalos Sándor, Pohl Nándor egyháztagok végezték. A cserkészcsapat működése a parancsnok – Mezősi Árpád kántortanító – katonai szolgálata miatt szünetelt.
A háborúbanaAz iskola borzasztó pusztuláson ment keresztül – minden ablaka betörve. Felszerelését elhurcolták, vagy megrongálták, a kályhától is megfosztották. 1945-ben, március végén elkezdődött az orosz katonák elvonulása. Az iskola rendbetétele is elkezdődött. A tanítással Kanyicska Józsefet bízták meg. Április 3-án újra használni lehetett a váci iskola tantermét.
Az iskolában egymást váltották a tanítók. Békési Márta tanítőnő bejelentette, hogy felszólítást kapott, hogy korábbi álláshelyén Simontornyán folytassa munkáját. Az új tanerő Botta László tanító lett volna, ha nem vonakodik elfoglalni az állást. Mivel az iskolai munkát nem vette fel, átmenetileg Sommer Gyula lelkész tanította az iskolás gyerekeket. A közművelődési bizottság néhány napon belül kiküldte Koppány Károlynét és Kovács Istvánt. Az előbbi az alsós gyerekekkel, az utóbbi, pedig a felsősökkel foglalkozott.
Az iskolában 2 tanteremben. 76 tanuló oktatása folyt. Koppány Károlyné, Nagy Lajos és Thurváry Miklós tanítók kaptak ideiglenes megbízást. 1945. november 19-én visszatért Mezősi Árpád tanító, aki a második félévtől, január 7-től átvette az iskolai tanítást. 1946. nyarán az evangélikus elemi iskola, általános iskolává szervezése ügyében kellett lépéseket tenni. A gyermeklétszám csökkenése miatt csak úgy lehetett eleget tenni a törvény előírásainak, hogy az evangélikus gyülekezet, a református gyülekezettel közösen, a két felekezeti iskola összeolvasztásával lehet eleget tenni. Így született meg a közös döntés a “Protestáns általános iskola” létesítéséről. Az előírás szerint, az iskolát 2 tanerősre kellett fejleszteni. A gyermeklétszám viszont jelentősen lecsökkent.
A gyülekezet iskolájának 1948-as államosításával egy időben Mezősi Árpád kántortanítót 1948. július 1-től állami tanítóvá átminősítették és egy állami iskolában jelölték ki a szolgálati helyét.
Az iskola épületének államosítása ügyében fontos mozzanat volt az államosított egyházi ingatlanok telekkönyvezése. Az ügy lebonyolításában dr.Kenéz Tibor presbiter működött közre, aki jogi tanácsokkal segítette a gyülekezetet. Az iskola udvara 149 négyszögöl terület kivételével állami tulajdonba került. A volt evangélikus iskolába gyenge elméjű gyermekek képzését kezdték el. A parókia földszintjén levő üzletek megmaradhattak a gyülekezet tulajdonában, azzal a kikötéssel, hogy a jövedelmet tilos iskolai célra fordítani. A volt egyházi iskola tanácstermét – amelyet tanítási idő után a gyülekezet összejöveteleire és alkalmaira használtak – előzetesen megkért engedéllyel, a fűtés és a világítás megfizetésével továbbra is igénybe lehetett venni.
Az egyházi jogász javaslatára további engedményeket kellett kérni, az udvaron való átjárásra – hiszen az egyházfi lakása az állami iskola udvarába került – a pince és a padlás szolgalmi jogának megszerzésére. Az ezzel kapcsolatos beadványt el is készítette. A jogi lépések eredményesek voltak. Megmaradt a templom körüli udvar, egy padlásszoba és az üzletek. A gyülekezet szomorúan vette tudomásul, hogy a volt iskolájából az újonnan vásárolt padokat széthordták.
A volt evangélikus iskolába gyenge elméjű gyermekek képzését kezdték el.
Forrás: http://vacievangelikus.hu/1901-1951/

Ezredéves Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1899 -

Ezredéves Községi Általános Iskola: az 1899. szeptember 1-től működő Ezredéves Községi Népiskola jogutódja. Az 1945/46-os tanévben 353, az 1946/47-esben 332, a következő, 1947/48-asban 304 tanulója volt az iskolának. Az igazgatói feladatokat Várhegyi István tanító, az igazgatóhelyettesi munkát Molnár Antal községi tanító látta el. Az iskola tantestületének tagjai: Illés Béláné, Zavaros Margit, Világosi Károlyné, Geiszt Júlia, Bartha József, Szegvári Rábai Rózsa tanító, Pokornyiné Csabai Erzsébet polgári iskolai tanár.
(Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.)
Az Ezredéves iskola tanulólétszáma az 1995/96-os tanévben 146 fő volt. Az alsó tagozat 4 osztályában 65 fő (osztályátlag: 16,25), a felső tagozaton pedig 81 fő (osztályátlag: 20,25) tanult. Az iskola pedagógusainak száma 13 volt. Az 1996/97-es tanévben az 1. osztályba 14 gyermek iratkozott be. A várható tanulólétszám csökkenése és az előirt (24 fő) létszámhatár alatti osztályok miatt célszerűvé vált az intézmény megszüntetése. Körzethatár módosításával az iskola tanulóit a Herman Ottó és az Ybl Miklós Általános Iskolában helyezték el.
A felszabadult épület lehetőséget biztosított az Ezredéves Képességfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola elhelyezésére. Az iskola célja, hogy az innen kikerülő gyermekek mind jobban be tudjanak illeszkedni a társadalomba, képességeiknek és készségeiknek megfelelő hasznos munkát tudjanak végezni, és megtalálják örömüket a mindennapi élet forgatagában. A gyermekek nevelését, fejlesztését 24 gyógypedagógus, 9 gyermekfelügyelő és 26 gazdasági és technikai dolgozó segíti.
Az intézmény rendelkezik a speciális oktatáshoz szükséges tárgyi feltételekkel, a gyakorlati munkához szükséges műhelyekkel, tankonyhával. Minden tanuló napközi otthonos ellátásban részesül. A délutáni időszakban hat szakkör működik. Iskolai ünnepségeket, kulturális bemutatókat, múzeum- és színházlátogatásokat, úszásoktatást és sportversenyeket szerveznek. (2009.)
Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)

Ezredéves Községi Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1899 -

A négytantermes iskolaépület ünnepélyes átadására az 1899/1900-as tanév kezdetén került sor. A modern épületen elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható: „Ezen népiskola építését a honfoglalás ezeréves emlékére elrendelte Székesfehérvár szab. kir. város közönsége 1896. január 27. Megnyittatott 1899. szeptember 1. Szent István, első apostoli királyunk védőszelleme őrködjön felette.” (Forrás: Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
Az állami támogatással épített új községi népiskolában negyedik, ötödik és a hatodik évfolyamban folyt a tanítás. Az iskolakörzethez tartozó I-III. osztályos tanulókat az Öreg utcai és Zámoly Utcai Községi Népiskolában helyezték el. Külön fiú- és külön leányosztályokat alakítottak ki. Az ötödik és hatodik évfolyam összevont csoportként működött. Az iskolát 1910-ben egy újabb tanteremmel bővítették, s így lehetőség nyílt külön negyedikes, ötödikes és hatodikos fiú- és leányosztályok alakítására.
A korabeli leírásokból arra következtethetünk, hogy az 5 tantermes, korszerűen berendezett, ,,jubileumi iskola” tárgyi feltételei meghaladták a helyi viszonyokat. A Deák utcai elemi iskola átadásáig a város „minta iskolájának” tekintették. A községi népiskolák tantestületeinek megbeszé-léseit és a városi „tanítási bemutatókat” itt tartották.
A millennium évében alapított községi népiskolában IV., V. és VI. osztályos tanulók oktatása folyt. A Szent István Községi Központi Elemi Népiskola átadását követően az iskolát hat, majd az 1940/41-es tanévtől 8 osztályos elemi népiskolává nyilvánították. Az 1920/21-es tanévben 297, az 1925/26-os tanévben 238, az 1930/31-es tanévben 229, az 1935/36-os tanévben 258, az 1940/41-es tanévben 315, az 1944/45-ös tanévben 334 tanulója volt az iskolának. 1944. május 6-tól az iskola emeletén lévő tantermeket a Magyar Királyi 2201. számú munkásszázad részére lefoglalták. A földszinten lévő négy tanteremben délelőtti és délutáni váltással folyt a I-VI. osztályos tanulók oktatása.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

Fátay Tamás

  • Személy
  • 1926 - 2008

Ybl-díjas (1962) építészmérnök: „Győr városépítészeti kialakításában kifejtett eredményes munkásságáért, a műemlékvédelmi feladatok kulturált megoldásáért és a Győr, Álmos utcai
középmagas ház tervéért” kapta.
1951-től volt a Győri Tervező Vállalat építésztervezője.
1964 és 1974 közt Győr föépitésze.

Fejér Megyei Bíróság

  • Szervezet/testület
  • 1872 -

Amikor Székesfehérvárott, 1872-ben ténylegesen megindult a bíróságok működése, a megyeháza közelében lévő, úgynevezett Lanschmann-ház szolgált e célra, míg az új épület elkészült. 1884-ben döntöttek arról, hogy törvényházat és börtönt kell építeni. A Wanger Gyula tervezte épület helyszínét illetően több elképzelés volt, az alapkövet végül a város egyik legszebb terén, a Zichy liget sarkán rakták le.
Az „igazság palotája” 1902-0906 között épült fel, helyet kapott benne a bíróságon kívül a megyei főügyészség, valamint a fogház.
A törvényház épülete viszont egyre szűkösebbé vált: 1993-ban kezdődött meg a rekonstrukció, amely végül hét év múlva, 1999-ben fejeződött be, és amely kismértékű bővítéssel is együtt járt, továbbá megszépült az egyemeletes épület eklektikus stílusú homlokzata is. A hat jón oszloppal tagolt középrizalit párkányra visszakerült a törvényház felirat, a kőbábos párkány fölé emelkedő, íves tetőzet szép kivitelű kovácsoltvas díszei megújultak.

Fejér Megyei Fényképész Szövetkezet

  • Szervezet/testület
  • 1952 - 2017

A szövetkezet 1952 szeptembere óta működött. Ez alatt az idő alatt a fekete- fehér kézi kidolgozástól eljutottak a legmodernebb digitális technológiáig.
Fő profiljuk a műtermekben lefotózott esküvői-, gyermek- és tablóképek kidolgozása volt. Szolgáltatásaikban szerepelt a megrendelő által fényképezett filmek kidolgozása kézi és gépi úton. Külső helyszínen fotóztak, 2000-ben a cégnél 5 fő mesterfényképész tevékenykedett.

Fekete Lajos

  • Személy
  • 1934 - 2005

Fekete Lajos 1934. december 20-án született Tardoson. Gimnáziumi tanulmányait a tatai Piarista Gimnáziumban végezte, ahol a műveltség átfogó alapjai megismerése mellett az életre, az abban való helytállásra is felkészítették. Sopronban 1958-ban szerezte bányamérnöki diplomáját. 1958. május 15-én munkát vállalt a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél. Munkássága, egész élete Tatabányához, a tatabányai bányászathoz kötődött. Első beosztása a központi iroda mérnökségén volt, itt ismerte meg a szénmedencét, a vállalatot, a kollégákat, az egész akkori tröszt működését, irányítási rendszerét, majd az év végén V/a. aknára helyezték beosztott mérnöknek. 1960-tól a XII. aknán dolgozott. Az itt végzett bányamérnöki munkájára mindig szívesen emlékezett, és későbbi pályafutása ideális felkészülésének tekintette. 1962. május 7-én az egyik legnehezebb tatabányai akna, a XII/a. akna főmérnökének, felelős műszaki vezetőjének nevezték ki. Munkássága a tatabányai bányászkodás arra az időszakára esett, amikor már túl voltunk a széncsatákon, megjelentek a konkurens energiahordozók, repedezett a merev tervgazdálkodás. Így a tatabányai bányászértelmiség túlnyomó részét képező bányamérnökök közül kellett a szorosan vett bányamérnöki szakmát a közgazdasági ismeretekkel is felvértezni. Ő is a közgazdasági területek felé fordult. Még az aknaüzemben dolgozott, amikor megkezdte tanulmányait a mérnök-közgazdász ismeretek megszerzésére, melyeket 1965-ben sikeresen be is fejezett.
1965-ben váratlanul törés következett be pályafutásában, felmentették főmérnöki beosztásából és a központi irodákhoz került főelőadói beosztásban, majd 1967. január 1-jétől a bérügyi osztály vezetőjévé nevezték ki. Ebbéli munkája és eredményei az egész iparágban elismertséget és tekintélyt szereztek számára. 1974. február 1-jétõl a közgazdasági főosztály vezetője lett. Már nemcsak az 1968-as új gazdasági mechanizmus bérszabályozása, hanem a komplex szabályozási rendszer kihívásai kezelésének első számú vállalati vezetője lett. 1980-ban dr. Gál István váratlan halálát követően, közel egy éves átmeneti időszak után Fekete Lajos lett a vállalat vezérigazgatója. Működése alatt csúcsra került a szénen kívüli tevékenység, a központi műhely a magyar bányagépgyártás egyik központjává vált, a VIDUS pedig a környezetvédelmi ipar egyik fellegvára lett.
1981-ben indult meg a termelés Nagyegyházán, de 1984-ben bezárt a talán legjobb tatabányai aknaüzem, a XV/c. és sorra a többi, a tatabányai belső aknák, közülük legutoljára, 1987-ben a XII/a. akna. Igen mozgalmas években vezette a vállalatot, amikor már zajlottak a rendszerváltás akkor még nem tudott, de a valóságban már létező folyamatai. A szanálási eljárásig vezette a vállalat küzdelmét a tovább élésért, illetve a méltó befejezésért. Tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat sikeres szanálási folyamatot tudott végrehajtani. Munkáját nyugdíjazásáig a tatabányai bányászat egyik legnagyobb teljesítményét, a HALDEX eljárás nevét felvevő HALDEX Rt.-nél folytatta, kissé megkeseredve, de változatlan lendülettel és ambícióval.
Munkáját számos kitüntetéssel jutalmazták, ezekre nem vágyott, de kellő tisztelettel fogadta. A Munka Érdemrend, a Magyar Köztársasági Érdemrend birtokosa. Legjobban, miután egész munkás életét a tatabányai bányászatnak, Tatabányának szentelte, a város Díszpolgára kitüntetésnek örült.
Fekete Lajos a kor követelményeit felismerő, azokat megvalósítani akaró, törekvő vezető volt. Olyan ember, akinek ambíciói voltak, egészséges becsvággyal bírt, maga is sokat dolgozott, a munkában példát mutatott. Hihetetlen memóriával bírt, Tatabányán szinte mindenkit ismert, tudott róluk valamit. A vállalatra, a szénbányászatra vonatkozó szinte valamennyi lényeges adatot ismert. Ha előadást, tájékoztatást tartott, az adatokat papír nélkül, hibátlanul mondta.

Felmayer István és Fiai Rt.

  • Szervezet/testület
  • 1845 - 1997

Felmayer István 1813. VIII. 16-án született Szegeden. Apja, Felmayer Antal szűrszabó mesterként kereste kenyerét, de az 1813. évi nagy tűzvész vagyona nagy részét elpusztította. A család kényessé vált anyagi helyzete miatt István csak a piarista gimnázium VI. osztályáig végezhette tanulmányait, ekkor fivére kékfestőüzemében kezdett el dolgozni. A szakma csínjának-bínjának kitanulása után Pesten szilárdította meg tudását, majd egy pest-budai és egy németországi (Mannheim—Mainz—Lübeck—Hamburg) tapasztalatszerző körút után érkezett Székesfehérvárra 1844 tavaszán. Az 1831-ben Veszprémből ide telepedett, 1834-től polgárjoggal rendelkező (Felmayer érkezésekor már közel egy éve halott) Sáfrán Józsefnek a Palotai utcában, a 364. helyrajzi szám alatt működő kékfestőműhelyében alkalmazta annak özvegye.
A kékfestés a kelmefestő mesterség egyik szakága, európai népszerűsége a XVI. század második felében futott fel igazán az Indiából tömegesen beáramló gyarmatáru, az indigó térhódításának köszönhetően. Az indigó a korábban használatos, ún. festőcsüllenget váltotta fel, amit főleg Szászországban és Thüringiában termesztettek. Az indigó használata Nyugat-Európából, ott már „labdába rúgni” képtelen mesterek révén terjedt el hazánkban a XVII–XVIII. században. A legnagyobb népszerűségnek a németajkú lakosság és a parasztság körében örvendett.
Az özvegyet, Mutz Juliannát Felmayer István 1845. VI. 8-án nőül vette – a munkakapcsolat tehát egy év alatt házassággá érett. A letelepedési, valamint a „mester” titulus használatához szükséges engedélyt 1845. VI. 6-án, éppen 175 évvel ezelőtt kérvényezte a városvezetéstől a fiatal kékfestő. Polgárjogért 1847. VII. 2-án folyamodott; döntésében a presztízs kivívása mellett a katonáskodás alóli felmentés is motiválta, hogy szüntelen a legényei körmére és a gyár ügyei után tudjon nézni.
A fenti engedélyek elnyerését követően első lépéseinek egyike volt a műhely kibővítése. 300 váltó forintot (más forrás 200 tallérról tud) fektetett be a modernizációba – összehasonlításképp: a polgármester éves fizetése 600 forintra rúgott ekkoriban. Később sem sajnálta a beruházásokra a pénzt: 1852-ben, majd 1856-ban is kiszolgálóhelyiségeket építtetett a Városház téren újonnan vásárolt épület udvarán. Keményítőműhelyt, tarkázó- és szárítóhelyiséget többek között. A tanács engedélyét megkapva fazsindellyel fedette be a helyiségeket. A családi munkamegosztást úgy oldották meg, hogy Julianna asszony vásározott – minden eshetőségre felkészülten, hiszen csakhamar köztudottá vált, milyen kelendőek az áruik, s többször meg is támadták hazafelé menet, hogy megkaparintsák a bevételét. Ura eközben segédeivel – először csak egy festőlegény állt rendelkezésére és két mindenes parasztfiú, de számuk az évek során folyamatosan növekedett – a termékeket állította elő. Az első időben természetesen még kézi erővel. Eme eljárás lényege a következő volt: a fehér vászonra (keménysége miatt) körtefából faragott, vagy rézszögekkel és -drótokkal kivert mintákkal, dúcokkal szigetelő masszát nyomtak, amit megszárítottak. A keretre feszített, előnyomott szövetet az indigóalapú lével feltöltött festőkutakba merítették. Az ezt követő száradás közben oxidálódott az indigó, kékbe öltöztetve ezáltal a fehér textíliát. A fehér mintázat pedig a szigetelő massza leoldása után került napvilágra.
A Goldberger Ferenc 1784-ben alapította budai gyár mellett a fehérvári Felmayer Istváné vívott ki magának évtizedekig tartó nemzetközi elismerést e szakmában. E siker elérése érdekében természetszerűleg időről időre jelentős modernizáció és bővítések szükségeltettek. A telephellyel szomszédos házakat és telkeket szisztematikusan felvásárolta az iparos a Palotai utcában, és újdonatúj, emeletes szárítót épített. Az Ybl családtól az Uri u. 10. szám alatti ingatlant (ma: Városház tér 3.) 1852-ben vásárolta meg, s egy 1857-es feljegyzés már tizenkét alkalmazottról tudósít, akik ebben a Nádor-csatornának nevezett vízelvezető partján épült műhelyben foglalatoskodtak. (A tucatnyi festőlegény közül hárman külföldről érkeztek Fehérvárra. Egy gödöllői származású inasnak kellett a legrövidebb utat megtennie otthonától, hogy itt dolgozhasson.)
1860-ban a Palotai utcában lévő, 388/b helyrajzi számú, szintén a Nádor-csatorna mellett elterülő ingatlan megvásárlásával és beépítésével a műhely már kezdett gyáralakot ölteni. Ekkor egy 30 öl hosszú és 6 öl széles létesítménnyel bővült a cég ingatlanvagyona. Egy 1861-es összeírás már ötven fő alkalmazását rögzítette, két évvel később pedig már fióküzletet alapított Felmayer Pesten, a Fürdő u. 6. szám alatt. 1864-ben a Ponty vendéglő szomszédságában lévő Világi-házat vette meg a cég, s a gyár céljainak megfelelően átalakították az épületet. Alkalmazottai számára hálótermet is biztosított a gyáros. Kosztot, kvártélyt kaptak a messze földről érkező munkásai – a tivornyázás és a pazarlás elkerülése végett. A rendet is könnyebb volt fenntartani közöttük, és gyorsabb ütemben is gyarapodhattak a munkások. A ’60-as évek második felében egyébként szinte minden évben vásárolt egy új épületet a meglévők közvetlen környezetében, melyeket valamilyen formában hozzátoldotta a gyárhoz. A vásárlói igényeket azonban még ezzel a folyamatos terjeszkedéssel, fejlesztésekkel sem tudta 100%-osan kiszolgálni.
A Felmayer család sokat köszönhet Bismarcknak is, az általa előkészített és kirobbantott porosz–osztrák–olasz háború ugrásszerűen megnövelte a megrendeléseik számát, melynek a hasznát teljes egészében visszaforgatták a gyárba. Ennek köszönhetően rendezkedhetett be a cég a gőzgépekkel több igényt kielégítő gyártásra az első ilyen típusú munkagépük megvásárlását követő évben, 1866-ban. Ekkor építették első nyomógépüket is, s a vállalkozás dinamikus fejlődésére jellemző, hogy 1870-re már nyolc nyomógéppel és száz alkalmazottal folyt a munka. Ekkorra a gyártelep már vitathatatlanul Európa élvonalában tartózkodott. Az 1873-as év komoly elismerést hozott Felmayer István karton-, kendő- és vászonfestő gyárának Székes-Fehérvárott: a bécsi nemzetközi kiállításon bemutatott termékei után érdeméremmel tüntették ki. 1875-re pedig már azt is ki tudta gazdálkodni, hogy indigóültetvényeket vásároljon Kelet-Indiában. (Ide kívánkozik, hogy Felmayer István egész munkásságával kapcsolatosan egyetlen kritikát találtam a kortársak megfogalmazásában. Azt vetették a szemére, hogy a nyersanyagokat (pl. indigó, kőszén) külföldről szerzi be, nem magyar termesztőktől, illetve iparosoktól.)
Kiemelendő, hogy a Felmayer-gyárban hagyományos, magyar motívumokkal is dolgoztak. Egyedülállóan, hiszen a repertoárnak az ilyen, változatosabb ornamentikára is kiterjedő bővítését a magasabb költség és a bonyolultabb előállítási mód, egyszersmind a csekélyebb átmérőjű vevőkör okán nem dívott választani.
Két fiát – az 1849 augusztusában született Istvánt, illetve az 1853-as születésű Károlyt – 1876-ban vezette be a vállalkozásba, miután kereskedelmi és ipari szakismereteiket Bécsben, Svájcban és Németországban elmélyítették. Az 1879. évi Székesfehérvári Országos Kiállítás Nagy Bizottmányában már mindketten ott tüsténkedtek, sőt, az ifjabb István a tíztagú Végrehajtó Bizottság tagjaként is szerepelt, valamint a kiállított, tizenhét csoportba sorolt cikkek VI. csoportjának („Fonó-, szövőipar, ruházati tárgyak”) az elnöke is volt. Saját pavilont is felállítottak, természetesen, melyben sima és tarkázott perkálok, vásznak, kendők és egyéb ruhadarabok pazar gyűjteményét vonultatták fel; nyersanyagokkal és a termékeik előállítása közben alkalmazott eszközökkel egészítve ki a kollekciót, hogy a munkafolyamatokat is szemléltessék az érdeklődők előtt.
Fiai sikerét látva, hogy nem csak ügyes, de ismert és befutott szakemberekké váltak, 1881. I. 10-én bejegyeztette őket cégtulajdonosként. A közkereseti társaság ettől az időponttól a Felmayer István és Fiai nevet használta, a cég képviseletére mindhárman egyformán jogosultak voltak. (ifj. Felmayer István karrierje szárnyalt ekkoriban. Még 1881 tavaszán előbb – Námessy Ferenc halálát követően, III. 17-én – a Székesfehérvári Takarékpénztárnak, majd egy hónappal később – IV. 11-én – a Székesfehérvári Kereskedelmi Banknak választották be az igazgatóságába.
Miután a Városház téri ingatlannak a Nádor-csatorna partjára nyúló telkén már nem lehetett tovább fejleszteni az üzemet, 1876 áprilisában a Palotai utca 3. alatt emeltek egy műhelyépületet, mely 1880-ban további három gyárhelyiséggel bővült egy 42,4 x 9,4 méteres területen. A következő jelentős lépés az 1881-ben üzembe helyezett hengernyomógépnek a számlájára írható. 1887-re mindössze a kézifestő-műhelyek és a raktárak egy része maradt a Városház téren. A Nádor-csatorna felett elmozdítható mosóházak voltak, s a két partján lévő épületek között egy kőhíd és két fahíd biztosította az akadálymentes forgalmat.
1883.V.23-án az öreg Felmayer elveszítette nejét, Julianna asszonyt, s 1888. XI. 14-én maga is távozott az élők sorából. Szélhűdés végzett vele. Temetésére két nappal később, 16-án került sor. 15 órakor kezdődött a gyászszertartás, de már 13 óra körül elkezdtek szállingózni a halott feketébe öltözött ismerősei és tisztelői a Városház térre. A ceremónia kezdetekor már egy tűt sem lehetett leejteni a földre. Hogy mekkora visszhangot kiváltó társasági esemény volt ez, arra jellemző, hogy a Székesfehérvár és Vidéke, melynek egy oldala negyven hirdetési helyre volt beosztva, hat egységnyi felületen csak azt sorolta, kinek milyen feliratú szalag lógott a koszorúján. Utolsó útjára a Szentháromság (közkeletű nevén Hosszú) temetőbe kísérte el Felmayer Istvánt a gyászmenet.
A két fiú, István és Károly, miközben tovább irányították a gyárat; a főtéren lévő ingatlanukat, mely egyben látta el a lakóház, az iroda, az üzlet és a hajtogatóüzem funkcióját, kétemeletessé bővítették. Ők azonban nem örökölték a szegénysorból ragyogó egzisztenciát teremtő apjuk szeretetét a szakma és az üzem iránt. Nélkülözhetetlen forrásként kezelték csupán a gyárat, mely nagyvilági életükhöz előteremtette a javakat. Alkalmazottaikhoz is másképp viszonyultak, édesapjuk munkásairól gondoskodó atyai szigorának nyoma sem volt a jellemükben. Ennek következtében a ’80-as évekre a Zöldfa utcai „Három sasok” korcsma törzsvendégei lettek a festőlegények, hova a bakák is előszeretettel tértek be lazítani. Gyakorivá váltak a két „tábor” közötti, nem egyszer véres kimenetelű súrlódások.
S ha már a forrást említettem, érdekes epizódként vonult be a gyár történetébe, hogy 1892-ben az üzem udvarán egy kútfúrás alkalmával tört felszínre első ízben a fehérvári, vastartalmú savanyúvíz, mely elsőrangú gyógyvíznek bizonyult. A járványos időkre való tekintettel szellősebb közterületre vezették ki a vizet. A tulajdonosok nem akartak hasznot húzni a természeti kincsből, ezért Havranek József polgármester indítványozta a kút közkézbe vételét. Ehhez azonban a belügyminiszter nem járult hozzá.
Mindkét testvér fiatalon hunyt el. István 1894-es halála után Károly még nemességet kapott Ferenc Józseftől (nem hétköznapi, hogy épp neje, Erzsébet – az imént említett Havranek József unokahúga – 31. születésnapján) „a gyáripar és a közügyek terén szerzett érdemeiért”, de 1897-ben őt is elragadta a halál; s az újabb, sürgető beruházások lebonyolítását vállalni nem tudó özvegyek szabadulni kényszerültek a gyártól. Így került 1898. VIII. 2-án a cég – 250 000 forint ellenében – a Neunkirchner Druckfabriks Aktien Gesellschaft tulajdonába. A jól bejáratott cégnevet azonban nem változtatták meg.
Az vállalkozás még sokáig nagyon szép eredményeket produkált a piacon. 1907-ben a városi tanács éppen ezért járult hozzá, hogy Székesfehérvár címere megjelenhessen áruik csomagolásán és a kiállított számlák fejlécén.
Az I. világháború idején hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, így a civilek nélkülözni voltak kénytelenek a csak a katonaság részére termelő üzem portékáit. 1927-ben az akkor már egy ideje csak bérmunkákat végző vállalatot a Wiener Bankverein vásárolta meg. A cég 1943-ig újabb beruházásokat eszközölt ki, különböző módszerekkel igyekezett visszahódítani a megváltozott piacot; a világégés azonban minden fejlesztést derékba tört. A potsdami egyezmény alapján a Felmayer István és Fiai Kékfestő és Kartonnyomó Rt. – miután német cég üzemeltette – a Szovjetunió tulajdonába ment át. Az új vezetőség 1951-ben ignorálta a Felmayer márkanevet, az üzemet Kolorit Fehérítő-, Festő- és Nyomógyárra keresztelte el.
Egy évvel később, 1952-ben lett a Magyar Népköztársaság az államosított gyártelep tulajdonosa, melynek nevét előbb (1960-ban) Pamutkolor Művekre, majd az 1963-as, a budapesti központ alá történő betagozódásakor Pamuttextilművek Kikészítőgyárra változtatták.
Többszöri átszervezéseket követően, a ’90-es évek elején már deficitet termelt a vállalkozás, így a végelszámolást sem kerülhette el. Ténylegesen 1996. XII. 13. volt az utolsó munkanap a székesfehérvári textilipar fellegvárában, de jogilag csak 1997 augusztusában szűnt meg a cég.
A gyártelep egykori területén ma egy bevásárlóközpont terpeszkedik, melynek a nyugati oldalán kiemelkedő téglás falszakasza (valamint egy emléktábla) hivatott a több mint 150 évig működő vállalatra emlékeztetni a járókelőket.
írta Végh Ákos László

41-60 találat a 352 találat közül