A Híradástechnikai Anyagok gyárának elődjét 1884. május 7-én mint Horganyhengermű RT alapították. Hengerelt horganyárut és ofszet lemezeket állítottak itt elő, és ez a hengermű európai szinten is komoly elismerést vívott ki magának. 1929-ben, mint új termék, a horganyhüvelygyártás került bevezetésre, ez a horgany hengerelt áruk mellett napjainkban is gyártott alkatrész, amelyet az Akkumulátor Gyár használ fel elemgyártáshoz.
1959-ben a híradástechnikai transzformátorok, valamint a nyomtatott áramköri termékek gyártására került sor. A kis transzformátorok és fénycsőfojtó előtétek gyártásával egészült ki a jelenlegi híradástechnikai alkatrész profil, melynek megvalósítása a ferrittermékek elődjének tekinthető porvas-mag gyártás 1953. évi bevezetésével kezdődött.
A NYAK termelést 1974-ben, majd 1980-ban kezdődő továbbfejlesztéssel korszerűsítették európai színvonalú gyártássá. A fénycsőfojtók gyártására osztrák licencet vásároltak, és ezt továbbfejlesztve a legkorszerűbb anyag- és energiatakarékos típusok készültek. A transzformátorok fejlesztését a saját szabadalommal védett lemezmaglapos, valamint a ferritmagos és toroidgyűrűs típusok jellemzik.
1992-től Híradástechnikai Anyagok gyára Rt. néven működött.
Tevékenységutód: Elektronikai és Mechanikai Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Váci Gyára. Alakult: 1995-ben. Ez a cég fejleszti, gyártja és értékesíti tovább a régi HAGY fontos termékeit: világítástechnikai alkatrészeket, ferriteket és nyomtatott áramköri lapokat.

A honi iparpártolás általában szabadkereskedelmi időszakokban és/vagy olyan helyzetekben alakul ki, amikor a hazai terméket nem lehet – nem szabad – protekcionista technikákkal védeni. A kiegyezés után alapvetően iparosok-gyárosok alakítanak ki ilyen mozgalmat, ami tulajdonképpen nem folytat nagyon látványos tevékenységet. 1906 elején elit társadalmi támogatást kap a mozgalom, amikor arisztokrata hölgyek és ellenzéki politikusok feleségei megalakítják – az 1844-es Védegyletet utánozva – a Tulipán Szövetséget. Ez "zsírjába akarja fojtani Ausztriát", azaz nyakán hagyni a termékeit, hiszen úgy vélték, hogy a Birodalom nyugati fele akadályozza meg az 1905-ös választásokon győztes ellenzék kormányra kerülését. Abban a pillanatban, mikor a tulipánjelvénytől függetlenül az addigi ellenzéki koalíció kormányra kerül, a lelkesedés is elszáll a mozgalomból. Az olyan apróságok, hogy a tulipánt nem lehet védjegyeztetni, csak gyorsítják a folyamatot.
A tulipánmotívum használatát a XVIII. századi hollandiai tulipomániához hasonlóan nálunk is felbolydulás, szokatlan társadalmi események kísérték 1905-ben. A politikai tiltakozási hullám nyomában a hazai ipar pártolása is, ami mintegy hazafias kötelességként fogalmazódott meg, új lendületet kapott. 1906-ban létrehozták a magyar népművészet és a magyar ipar támogatását kitűző Tulipánkert Szövetséget. Gondolata a Vasárnapi Újság tudósítója szerint 1906. március 15-én, a magyar úriasszonyok társaságában született meg. Jelvényül a tulipánt választották, azt remélve, hogy olyan elfogadott szimbólum lesz, mint az írek által Szent Patrik napján kitűzött zöld lóhere. Károlyi Mihályné visszaemlékezése szerint édesanyjának, Andrássy Tivadarnénak "támadt az az ügyes ötlete, hogy a társaság sznobizmusát ki lehessen használni pénzforrásként politikai célra. Ő indította meg a tulipán mozgalmat a honi ipar támogatása céljából; mindenki, aki lépést akart tartani a divattal, tulipános melltűt viselt a ruháján vagy tulipános jelvényt kabátja hajtókáján, és ezzel elkötelezte magát, hogy csak magyar gyártmányt vásárol. A Váci utcai ékszerészek rubin- és smaragdkőből kirakott tulipánokat készítettek, a kalaposok tulipánnal díszítették a női kalapokat."
1906-ban a koalíció kormányra jutásával a magyar politikai életet egységesen és kizárólagosan a nemzeti hangulat uralta. Természetesen az egyes választási szervezetek is szigorú esküvéseket tesznek: ha nem tudnak beszerezni magyar gyártmányú nemzetiszínű lobogót, akkor fehér zászlót fognak használni, zöld zsinórral, piros fölírással és természetesen piros tulipánnal, a magyarság pillanatnyilag meghatározó jelvényével. A harci jelvényként született tulipán, a kormányalakítás idejének békeszimbólumából a választások idején hadi jellegűvé válik, de nem a különböző pártok közötti összecsapás jelvényévé, hanem a Béccsel való nem-létező összecsapás szimbólumává. A tulipánban tükröződő politikai "nemzeti egység" azonnal tükröződik a hirdetésekben is.15 A legnagyobb tülekedés természetesen a pillanat szimbóluma körül volt. Több vállalat azonnal felveszi például a Tulipán Zászlógyár nevet, mások csak tulipános díszítést ígérnek a zászlókra, termékekre.
A Tulipánkert mozgalom indulásakor nagy sikert aratott, különösen a "hölgy- és úri közönség" karolta fel, s igen gyorsan országos méretűvé szélesedett. 1906 májusában egymás után jelentek meg a szerveződésre szólító plakátok, és megalakultak a helyi szövetségek.
A Tulipán-Szövetség–Magyar Védő Egyesület alakuló közgyűlésére, a két egyesület összeolvadására 1907. február 3-án került sor, amelynek székhelye továbbra is Budapest maradt. Az egyesület célja a nemzeti eszme és törekvés melletti állásfoglalás volt, továbbá a megalkuvást nem ismerő nemzeti érzés ápolása a családi életben és főként a nevelés terén. Célként határozták meg azt is, hogy az ország mezőgazdasági és minden más iparát fejlesszék, azt a külföldi versennyel szemben megvédjék. Az egyesület szervezete a korábbiakhoz hasonló felépítésű volt, ezután is rendelkezett vidéki fiókokkal. Az egyes vármegyék, illetőleg országrészek területén megalakult vidéki fiókok a vármegyére, illetve az országrészre kiterjedő általános érdekű egyesületi feladat ápolására egymás közötti szövetségi viszonyt létesíthettek. Az egyesület az 1907 februárjában létrehozott formájában 1909 végéig működött. Eddig használta a Tulipán-Szövetség–Magyar Védő Egyesület szövegű emblémás cégjelzést.
A következő, az 1910-es választásra megszűnt a koalíció pártjai iránti lelkesedés. Az 1910-es választáskor ugyan még akadt valami, ami emlékeztessen a tulipánra. A Magyar Védő Egyesület 1910 elején visszavette régi nevét, megszabadult a Tulipán-Szövetség névtől.
Prohászka Ottokár 1917-ben megjelent kötetében a következőképpen emlékezett vissza a tíz évvel korábban kialakult mozgalomra: "...akkor megszállt minket valami csodálatos érzés, hogy szeressük a magyarságot, és kivirágzott a hazai föld rögéből egy csodálatos virág, és belenőtt a szívünkbe: a tulipán. Ez a tulipán máskor is nőtt, de meg nem értették, ott díszelgett azon a fiókládán, ott láttuk a szegedi bicskán, de nem értettük szavát: hogy szeresd fajodat, szeresd a magyart, mentsd meg, segítsed meg, ne folyjon ki a vére és az ereje, nyúlj a hóna alá, munkád a tied, a pénzed a tied, hazádat csak úgy tartod meg, ha gazdaságilag erős leszel!
Ez volt a magyarság tíz év előtti szeretete. Szégyellem magamat, hogy a tulipán elhervadt, hogy az a szó elnémult, de a magyarság szeretete egy más szimbólummal lép elénk, egy más magyar virággal: az árvalányhajjal. Tíz év előtt tulipán, ma árvalányhaj."
Forrás: BAJZIK ZSOLT: IPARVÉDELEM ÉS A TULIPÁNKERT MOZGALOM VAS MEGYÉBEN, Vasi Szemle, 2015/1.

A Váci Pedagógus Klub 1969. február 15-én alakult meg. Bartosné Oláh Márta alapította a klubot, aki az akkori Hámán Kató iskolában volt tanárnő. Később újraalapította , Tóthné Dévánszki Erzsébet, Taglétszáma néhány év alatt több százra emelkedett. Ekkor nemcsak nyugdíjas, hanem aktív pedagógus és pártoló tagjai is voltak a klubnak. Eszperantó, német, néprajzgyűjtő, kézimunka és természetjáró szakköröket indítottak. A kulturális és közéleti témájú ismeretterjesztő előadások mellett rendszeresen szerveztek bel- és külföldi kirándulásokat is. A kézimunka és néprajzgyűjtő szakkörök anyagaiból több alkalommal is rendeztek kiállításokat. 1990 után egyre kevesebb új tag csatlakozott a klubhoz, így a létszám lassan csökkenni kezdett. 2019-ben a klub beszüntette működését.

Vácott 1987 januárjában néhány lelkes lokálpatrióta összefogásával alakult meg a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete, melynek értékteremtő tevékenységét a város számos kitüntetéssel - Pro Urbe Közösségi kitüntetéssel (1992.), a „Vác Város Művelődéséért” közösségi díjjal (2002.) és a Váci Múzeum Egyesület által alapított Tragor Ignác közösségi emlékéremmel (2005.) – ismerte el.
Az Egyesület 1987 nyarán - egy környezetszennyezés elleni tiltakozással - kezdte meg tevékenységét. Városunk, melyet az ipari üzemek rendkívüli porral és vegyi anyaggal árasztottak el, ebben az időszakban a „piszkos 12”, vagyis az ország 12 legszennyezettebb levegőjű települése közé tartozott, ezért úgy éreztük, hogy nekünk is szót kell emelnünk az áldatlan állapotok ellen. Első rendezvényünk Szent István halálának 950. éves jubileumához kapcsolódott. Az egyesület - a város intézményeinek: a múzeumnak, a művelődési központnak, a levéltáraknak és a társegyesületeknek a bevonásával – „Szent István emlékezete, 950 év” címmel nagyszabású kiállítást rendezett, mely a Szent Jobb váci látogatásakor nyitotta meg kapuit. A munkák sorából kiemelkedik a dunaparti Zenepavilon teljes körű rekonstrukciója. A város egyik szimbólumaként ismert, öntöttvas szerkezetű építmény Budapestről, az Országház helyéről került át Vácra 1889-ben, a Dunakorzó öntöttvas korlátjával együtt. A II. világháború alatt azonban olyannyira megrongálódott, hogy életveszélyessé nyilvánították. A teljes átépítést és korhű helyreállítást – a váci üzemek anyagi támogatásával és a szakdolgozók (mintegy 180 fő) társadalmi munkavállalásával – 1989. és 1991. között sikerült megvalósítani. A rendszerváltás után javasoltuk a régi utca és közterület – elnevezések visszaállítását, majd elhatároztuk, hogy a jeles személyiségekről elkeresztelt utcák névtáblái mellé a névadót ismertető emléktáblákat helyezünk. Ezt a tevékenységet azóta is folytatjuk, mindenekelőtt pályázati forrásokból. Ez idáig összesen 40 ismertető emléktáblát szögeztünk ki, mindemellett pótoltunk 3 db múlt rendszerben eltüntetett táblát, valamint 23 egyéb emléktáblát állítottunk váci, illetve a városhoz kötődő személyiségeknek. (Szalay István, VácOnline interjú, 2007 körül)

A mai Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesület elődje 1979-ben alakult meg, Rokkantak Váci Egyesülete néven, 33 fővel. Dr. Chikán Csaba lelkes és kitartó munkájának köszönhetően a megye több városában alakultak mozgássérült csoportok és az ő küldötteik megalakították 1981. október 1-jén a Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesületét.
Vác Város Önkormányzata 1998-ban egy nagyméretű, de leromlott állapotú iskolaépületet adott Egyesületünk tulajdonába, azzal a megállapodással, hogy az épületet felújítjuk. Így jöhetett létre évek hosszú munkájával az Önálló Élet Központjaként a váci Diadalív Lakóotthon 2002-ben, ahol 14 fő súlyos mozgássérült éli a mindennapjait.

1987 őszén első pest-megyei csapatként megkezdhette szereplését az NB I-ben, ahol 13 évet töltött el. Ebben az időben állt a csapat mellé támogatóként a Samsung, mely évekig biztosította az elsőosztályú szereplés biztos anyagi hátterét. Az ismételt benntmaradásokat követően az első jelentősebb eredmény egy negyedik helyezés volt (1991), majd 1992-ben már ezüst éremig jutott a csapat. A következő idényben egy újabb bajnoki ezüst érem következett, majd 1994-ben elérte a váci futball legnagyobb eredményét: a Vác FC magyar bajnok lett 46 ponttal. A bajnok csapat és a siker korszak edzője Csank János volt, aki két évtizeddel később egészen más szinten és más körülmények között vezette bajnoki címre ismét a váci labdarúgást. Az 1994-es bajnok csapat tagjai: Hahn Árpád, Koszta János, Nyilas Elek, Puglits Gábor, Nagy Tibor, Kriska Gábor, Aranyos Imre, Romanek János, Füle Antal, Víg Péter, Simon Antal, Szedlacsek István, Kasza István, Répási László, Molnár György, Miovecz Zoltán, Dzurják József, Szalai Attila, Sallai Tibor, Burzi Attila, Nyikos József, Schwarcz Zoltán, Bereczki Péter, Hámori István és Kelemen Zsolt. Közülük nyolcan a címeres mezt is magukra ölthették, köztük Nagy Tibor, Koszta János, Répássy László, Simon Antal, Hahn Árpád és Puglits Gábor. Élcsapatként azonban nem kellett sokáig számolni az erőn felül teljesítő alakulattal, a következő évek ismét a kiesés elleni küzdelemmel teltek, az első 10 közé többé már nem sikerült bejutni. Ebben az évtizedben három magyar-kupa döntőt is játszott a Vác, győznie azonban egyszer sem sikerült: 1991-ben és 1995-ben a Fradi, míg 1992-ben az Újpest múlta felül a vidéki egyletet. 1994-ben szuper-kupa döntőt is játszott a csapat, a Fraditól azonban itt is kikapott (2-1). Az első nemzetközi szereplés az akkorra már presztízsét vesztett Mitropa-kupán jutott a Vácnak: Pisában, Olaszországban vettek részt a hatcsapatos megmérettetésen. A csoportmérkőzések során előbb egy 4-1-es vereség következett a Pescara ellen, a Slovan Bratyiszlavát azonban 6-0-ra lelépték a váciak. Így gólkülönbséggel megnyerték a hármas csoportot, a döntőben azonban a házigazda Pisa 3-0-ra könnyedén legyőzte a Vácot. 1989 nyarán az Intertotó-Kupa csoportkörébe kapcsolódott be a váci csapat, az osztrák Tirol, a svájci Bellinzona és a bulgár Tarnovo ellen játszott összesen 6 mérkőzést, az eredmény 2 győzelem, 3 döntetlen és egy vereség volt. Két évvel később ismét az Intertotó-kupa csoportkörében a dán Ikast, az osztrák Casino Salzburg és a német Hallescher voltak az ellenfelek, ekkor egy győzelem, egy döntetlen és négy vereség jutott osztályrészül. 1991. őszén az UEFA-kupában szerepelhetett a Vác: a Dinamó Moszkvát odahaza 1-0 arányban sikerült legyőzni, az orosz fővárosban azonban már 4-1-es vereség lett a vége. 1992-ben nyáron ismét az Intertotó-kupa csoportkörében szerepeltek a váciak: a dán Aarhus és a finn Kiruna ellen kettős győzelmet arattak, a Slovan Bratyiszlavával szemben azonban oda-vissza alul maradtak. Ősszel újra az UEFA-kupa következett, komoly sikerrel: a Gróningemet búcsúztatta a Vác (1-0, 1-1). A második kanyarban a Benficát hozta a Vác útjába a sorsolás, Liszabonban 5-1-re győztek a portugálok, Vácon pedig 1-0-ra nyertek. 1993-ban ismét az UEFA-kupában szerepelt a Vác, súlyos kudarccal: a hazai odavágón 2-0-ra nyertek az Apollón Limassol ellen, Cipruson viszont már 4-0-ra alul maradtak. 1994. nyarán az Intertotó-kupában négy mérkőzést játszott a Vác, az Inter Bratyiszlava, a Ceské Budejovice, valamint az Ikast ellen is nyertek a Váciak, az ötös csoport döntő mérkőzésén Hamburgban azonban 2-1-re kikaptak. Magyar bajnokként 1994. őszén a Bajnokok Ligája selejtezőjében is szerencsét próbálhatott a Vác: a Paris Saint Germain 3-0 és 2-1 arányban verte a magyar bajnokot. A nemzetközi szempontból is rendkívül eseménydús éveket 1995-ben egy rövid KEK szereplés zárta: a macedón Silex 3-1, 1-1 eredményekkel búcsúztatta a váciakat. Három nézőcsúcsot tartanak számon, mint váci nézőcsúcsot: 1990-ben a Fradi vendégjátékát, 1986.ban a feljutás idején egy Salgótarján elleni másodosztályú bajnokit, 1982-ben pedig egy magyar-szovjet öregfiúk válogatott mérkőzést. A sikerek, a növekvő érdeklődés és a nemzetközi szereplés infrastruktúrális fejlesztéseket is hozott: 1993-ban eredményjelző táblát szereltek fel a stadionban, két évvel később pedig a Fradi elleni kupadöntő előtt bevezették a világítást és tv közvetítői állást is létesítettek. A világítást felavató mérkőzésen a Vác FC 8-0-ra legyőzte az olimpiai válogatottat. Ebben a korszakban szurkolói ultracsoport is alakult, a Samsung helyét a 90-es évek közepén szponzorként pedig a Zollner foglalta el.

A Váci Izzó beolvadásával változott a klub neve és struktúrája (1980). 1982-ben az átszervezések miatt két évre távozott a csapat a másodosztályból, azonban már 1984-ben egy bajnoki címmel tért oda vissza. Ezzel vette kezdetét a váci futball történetének legsikeresebb korszaka. 1985-ben bronz, majd 1987-ben ezüst érmet nyert a csapat a második vonalban, utóbbi eredménynek köszönhetően 1987 őszén első pest-megyei csapatként megkezdhette szereplését az NB I-ben, ahol 13 évet töltött el. Ebben az időben állt a csapat mellé támogatóként a Samsung, mely évekig biztosította az elsőosztályú szereplés biztos anyagi hátterét.

A Samsung helyét a 90-es évek közepén szponzorként pedig a Zollner foglalta el. A 90-es évek második felében kiesés ellen küzdő klub az 1999/2000-es idényben morálisan és szakmailag is teljesen szétesett, egymást követték a nagyobb zakók, így végül utolsóként búcsúzott az élvonaltól a Vác és 2000 őszén már a negyedosztályban találta magát. Innen egy bronz éremmel kerültek vissza a harmadosztályba, majd 2003-ban feljutott a második vonalba az immár Dunakanyar névre keresztelt klub.

Budapesten 1885-ben megalakult az „Első Magyar Kötő és Szövőgyár Rt.”. A társaság olyan helyet keresett, ahol a konkurenciával (osztrák, cseh textilipar) szemben alacsonyabb önköltséggel termelhet. Hosszas keresés után Vác mutatkozott a legalkalmasabb helynek.
Erre a célra a vasúti töltés, a kőfaragó műhely és a Neumann-féle (ecet-, likőr-és pálinka) gyár közt fekvő földrészt szemelték ki.
A képviselő-testület 1889. június 15-i ülésén 61. számú határozatával hozzájárult a terület díjtalan átengedéséhez a gyártelep létesítése céljából. A júliusi alapkőletételt követően október 28-án átadásra került a város első modern gyára.
(Létrejöttében része volt Weiss Bertoldnak, Weiss Manfréd testvérének is, aki 1896-ban a vállalat elnöki tisztségét is ellátta.)
Leichtner Benő lemondása után, 1896-ban a vállalat elnöke: Weiss Bertold lett, a vezérigazgató Jolesch Gyula. 1899-től Lőbl Ármin vetette át a váci kötő-és szövőgyár irányítását.
Löbl Ármin a csehországi Märischostrauban, 186­3-ban született. Anyanyelve cseh volt, és nagyon hibásan beszélt magyarul. A családon belül németül érintkeztek. Ennek ellenére rettentő patrióta volt, magyar és zsidó egyszerre. Az I. világháborúban nagyon sok hadikölcsönt jegyzett, melynek következtében, a háború után pénze „elúszott”, értéktelenné váltak a „papírok”. Nem rendelkezett nagy műveltséggel, de kitűnő kereskedelmi vénája volt, fejlett üzleti érzékkel. Magánemberként a család zsarnokként ismerte. Távolságtartó volt, gyermekeit szigorúan nevelte, de iskoláztatta őket. A vallási előírásokat szigorúan betartotta és betartatta a családjában.
Mikor ügyvezető igazgató lett, az épület még földszintes volt. Az ő szakértelme annyira megnövelte, hogy a szövőgyár Nagy-Magyarország legnagyobb szövőgyárává fejlődött. Figyelme kiterjedt a fejlettebb országok gyáraira. Tanulmányozta a Cseh- és Morvaország szövőgyárait. (1907-ben.) Az ő áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a gyár túlnőtte a város határait, és telephelyeket is létesített más városokban. Fióktelepe volt Aradon, Selmeczbányán, Hodrusbányán és Rohonczon. A gyár szövött és kötött árut, harisnyát, trikót, alsóruhákat, 156 féle sportcikket, mellényeket és katonai kesztyűket gyártott. Különlegessége volt a berlini kendő, gallérvédő és a vatelin. Területe (1910-es években) 11.000 négyzetméter volt, és 10 épületből állott. Munkások száma 1300 fő, akiknek 90%-a nő. Évi termelési képesség 3 millió K értékű áru. Hazai piaca az egész ország. Kiviteli piaca Anglia, a Balkán, Törökország és Egyiptom.
Negyedszázadon át vezette a gyárat, majd a Hitelbank konszernjéhez tartozó kötőszövő vállalatok vezérigazgatója lett.

Vác város, valamint a váci járás 22 községe lakóinak a különféle szolgáltatás iránti igényét igyekeztek magas színvonalon kielégíteni.
A szövetkezet 1979-ben 106 szolgáltató egységgel működött, amelyekben hagyományos szolgáltatásokkal — női-férfi fodrászat, cipőjavítás, fényképészet, kozmetika, manikűr, pedikűr, férfi-női szabó tevékenységgel — foglalkoztak. Ezen túlmenően a szövetkezet propán-bután gáz és fűtőolaj házhoz szállítását is végzezte.
A szövetkezet a cipőjavító szakmában munkaerőhiánynyal küzd. Miután a cipőjavítás iránti igény vidéken még elég nagy, így gyorsjavító gépek beállításával próbálják a szakemberhiányt pótolni. A gyorsjavító gépek között rendkívül praktikus cipőtágító gépeket is lehet találni, amelyekkel a kisebb cipőjavító részlegeket is ellátja a központ.
A szövetkezet sződligeti elektromos részlege néhány dekás és több tonnás speciális egyedi transzformátorokat, fojtókat, áramváltókat és hullámzárakat készített.