Az iskola 1854. december 12-én Ferenczy János polgármester és Dr. Bula Teophil ciszt. r. gimn. igazgató munkálkodása folytán mint kétosztályú közs. alreáltanoda alakult meg, és a volt leánylyceum épületében nyert elhelyezést. 1859-ben már teljes alreáltanodává épült ki, míg 1871—73. megnyílt a IV., V. és VI. osztály is, és ezzel az intézet teljes főreáltanodává lett. 1875-ben országosan átszervezik a reáltanodákat nyolcosztályossá, de az iskola megmaradt hatosztályúnak. A régi tanárok itthagyják az iskolát, és fennmaradása évről-évre bizonytalanabb, sőt 1881- ben már arról van szó, hogy visszafejlesztik négyosztályúvá, végre Trefort Ágoston akkori miniszter átveszi az állam vezetésébe, így lett reáliskolánk 1883-ban nyolcosztályos főreáliskolává. Hosszas huzavona és alkudozások után 1894-ben át tudott költözködni új épületébe.
Az állam kezében most már ismét az emelkedés útjára lép az intézet. Az előbbi tíz év alatt megcsappant növendékek száma egyszerre felszökik, 1890-ben már a III. osztályt is párhuzamosítani kellett. így haladt most már biztos úton előre az intézet, és ünnepelte fennállásának ötvenéves jubileumát 1904-ben.
A második félszázad ugyanazzal a csendes, mély, céltudatos munkával indult abban a biztos mederben, melybe a 90-es években jutott. A világháború alatt kórházul szolgálván az intézet épülete, egy ideig a múzeum jelenlegi épületében folyt a tanítás.
1920-an felvette a m. kir. áll. Ybl Miklós-reáliskola nevet. Jelenleg a lehetőség szerint a kívánalmaknak megfelelően alakított épületben folyik a tanítás, hirdetvén a XX. század nagy feladatát: keresztény valláserkölccsel és a múlt szent hagyományait féltő gonddal őrző mély hazaszeretettel egy nagy cél felé törekedni, melynek neve: N agy-Magyarország.
1934-ben a nm. VKMin. 32000/1934. V. a.—1. sz. rendeletével az első osztálytól kezdődőleg megszüntette az intézet reáliskolai jellegét ; az 1936. évi 1301. ein. sz. rendelete alapján az 1936/37. tanévben az I. és II. oszt. már gimnázium, a III. oszt. reálgimn., a IV—VIII. még reáliskola.
Az 1941—42. iskolai évben az I—VII. oszt. gimnázium, a VIII. oszt. reálgimnázium. A megnövekedett tanuló létszám szükségessé tette a VIII. oszt. párhuzamosítását is, úgyhogy ebben az évben már minden osztály párhuzamos. Második modern nyelvül az egyik felső osztály franciát, a megfelelő párhuzamos osztály olaszt tanult.

A honi iparpártolás általában szabadkereskedelmi időszakokban és/vagy olyan helyzetekben alakul ki, amikor a hazai terméket nem lehet – nem szabad – protekcionista technikákkal védeni. A kiegyezés után alapvetően iparosok-gyárosok alakítanak ki ilyen mozgalmat, ami tulajdonképpen nem folytat nagyon látványos tevékenységet. 1906 elején elit társadalmi támogatást kap a mozgalom, amikor arisztokrata hölgyek és ellenzéki politikusok feleségei megalakítják – az 1844-es Védegyletet utánozva – a Tulipán Szövetséget. Ez "zsírjába akarja fojtani Ausztriát", azaz nyakán hagyni a termékeit, hiszen úgy vélték, hogy a Birodalom nyugati fele akadályozza meg az 1905-ös választásokon győztes ellenzék kormányra kerülését. Abban a pillanatban, mikor a tulipánjelvénytől függetlenül az addigi ellenzéki koalíció kormányra kerül, a lelkesedés is elszáll a mozgalomból. Az olyan apróságok, hogy a tulipánt nem lehet védjegyeztetni, csak gyorsítják a folyamatot.
A tulipánmotívum használatát a XVIII. századi hollandiai tulipomániához hasonlóan nálunk is felbolydulás, szokatlan társadalmi események kísérték 1905-ben. A politikai tiltakozási hullám nyomában a hazai ipar pártolása is, ami mintegy hazafias kötelességként fogalmazódott meg, új lendületet kapott. 1906-ban létrehozták a magyar népművészet és a magyar ipar támogatását kitűző Tulipánkert Szövetséget. Gondolata a Vasárnapi Újság tudósítója szerint 1906. március 15-én, a magyar úriasszonyok társaságában született meg. Jelvényül a tulipánt választották, azt remélve, hogy olyan elfogadott szimbólum lesz, mint az írek által Szent Patrik napján kitűzött zöld lóhere. Károlyi Mihályné visszaemlékezése szerint édesanyjának, Andrássy Tivadarnénak "támadt az az ügyes ötlete, hogy a társaság sznobizmusát ki lehessen használni pénzforrásként politikai célra. Ő indította meg a tulipán mozgalmat a honi ipar támogatása céljából; mindenki, aki lépést akart tartani a divattal, tulipános melltűt viselt a ruháján vagy tulipános jelvényt kabátja hajtókáján, és ezzel elkötelezte magát, hogy csak magyar gyártmányt vásárol. A Váci utcai ékszerészek rubin- és smaragdkőből kirakott tulipánokat készítettek, a kalaposok tulipánnal díszítették a női kalapokat."
1906-ban a koalíció kormányra jutásával a magyar politikai életet egységesen és kizárólagosan a nemzeti hangulat uralta. Természetesen az egyes választási szervezetek is szigorú esküvéseket tesznek: ha nem tudnak beszerezni magyar gyártmányú nemzetiszínű lobogót, akkor fehér zászlót fognak használni, zöld zsinórral, piros fölírással és természetesen piros tulipánnal, a magyarság pillanatnyilag meghatározó jelvényével. A harci jelvényként született tulipán, a kormányalakítás idejének békeszimbólumából a választások idején hadi jellegűvé válik, de nem a különböző pártok közötti összecsapás jelvényévé, hanem a Béccsel való nem-létező összecsapás szimbólumává. A tulipánban tükröződő politikai "nemzeti egység" azonnal tükröződik a hirdetésekben is.15 A legnagyobb tülekedés természetesen a pillanat szimbóluma körül volt. Több vállalat azonnal felveszi például a Tulipán Zászlógyár nevet, mások csak tulipános díszítést ígérnek a zászlókra, termékekre.
A Tulipánkert mozgalom indulásakor nagy sikert aratott, különösen a "hölgy- és úri közönség" karolta fel, s igen gyorsan országos méretűvé szélesedett. 1906 májusában egymás után jelentek meg a szerveződésre szólító plakátok, és megalakultak a helyi szövetségek.
A Tulipán-Szövetség–Magyar Védő Egyesület alakuló közgyűlésére, a két egyesület összeolvadására 1907. február 3-án került sor, amelynek székhelye továbbra is Budapest maradt. Az egyesület célja a nemzeti eszme és törekvés melletti állásfoglalás volt, továbbá a megalkuvást nem ismerő nemzeti érzés ápolása a családi életben és főként a nevelés terén. Célként határozták meg azt is, hogy az ország mezőgazdasági és minden más iparát fejlesszék, azt a külföldi versennyel szemben megvédjék. Az egyesület szervezete a korábbiakhoz hasonló felépítésű volt, ezután is rendelkezett vidéki fiókokkal. Az egyes vármegyék, illetőleg országrészek területén megalakult vidéki fiókok a vármegyére, illetve az országrészre kiterjedő általános érdekű egyesületi feladat ápolására egymás közötti szövetségi viszonyt létesíthettek. Az egyesület az 1907 februárjában létrehozott formájában 1909 végéig működött. Eddig használta a Tulipán-Szövetség–Magyar Védő Egyesület szövegű emblémás cégjelzést.
A következő, az 1910-es választásra megszűnt a koalíció pártjai iránti lelkesedés. Az 1910-es választáskor ugyan még akadt valami, ami emlékeztessen a tulipánra. A Magyar Védő Egyesület 1910 elején visszavette régi nevét, megszabadult a Tulipán-Szövetség névtől.
Prohászka Ottokár 1917-ben megjelent kötetében a következőképpen emlékezett vissza a tíz évvel korábban kialakult mozgalomra: "...akkor megszállt minket valami csodálatos érzés, hogy szeressük a magyarságot, és kivirágzott a hazai föld rögéből egy csodálatos virág, és belenőtt a szívünkbe: a tulipán. Ez a tulipán máskor is nőtt, de meg nem értették, ott díszelgett azon a fiókládán, ott láttuk a szegedi bicskán, de nem értettük szavát: hogy szeresd fajodat, szeresd a magyart, mentsd meg, segítsed meg, ne folyjon ki a vére és az ereje, nyúlj a hóna alá, munkád a tied, a pénzed a tied, hazádat csak úgy tartod meg, ha gazdaságilag erős leszel!
Ez volt a magyarság tíz év előtti szeretete. Szégyellem magamat, hogy a tulipán elhervadt, hogy az a szó elnémult, de a magyarság szeretete egy más szimbólummal lép elénk, egy más magyar virággal: az árvalányhajjal. Tíz év előtt tulipán, ma árvalányhaj."
Forrás: BAJZIK ZSOLT: IPARVÉDELEM ÉS A TULIPÁNKERT MOZGALOM VAS MEGYÉBEN, Vasi Szemle, 2015/1.

Az egyesület előde 1837. április 5-én alakul meg, Cél-lövészi Egyesület néven.
Az 1848–1849. évi forradalmi őrseregben néhányan részt vesznek a tagok közül. Görgey Artúr üldözésére küldött császári csapatok az Egylet fegyvereit begyűjtik (1849. január), így annak működése lehetetlenné válik egészen 1858. május 16-ig. Noha az egyesület nem működhet, a tagok mégis együtt maradnak, bár szoros ellenőrzés alatt.
A magyar királyi hatóság az Egylet újjáalakulását engedélyezi (1858) és 12 darab golyóra és fegyverre vonatkozó engedélyt ad, 1859-tõl ismét visszatér a virágzó társasági élet a Lőház falai közé. Jelentős épület felújításra kerül sor 1873-ban, de 1876-ban ismét árvíz pusztít, és az Egylet iratainak és könyvállományának jó része elpusztul.
Az Egylet célja ekkor a polgári társasági élet fellendítése a lőgyakorlatok és egyéb szórakozási lehetőségek mellett. Taglétszáma ezekben az időkben 120–140 között mozog 4 tiszteleti taggal, akik között például Deák Ferenc is szerepel.
A Váci Lövész Egylet működéséről az 1920-as évek elejéig nem maradt fenn dokumentum (mint ahogyan fénykép sem maradt fenn magáról a Lőházról, vagy legalábbis eddig még nem került elő). Az első világháború feltehetőleg nagy ritkítást végzett az Egylet tagjai között, és a túlélők anyagi helyzete is megrendült az infláció következtében. Az épület egy részét kénytelenek voltak kiadni: 1922-ben Polacsek Károly nyit itt vegyeskereskedést, majd 1926-ban ugyanő kocsmát üzemeltet. 1924 és 1926 között Kalecsnik István Béla bérli kocsmaként. A Lőház állapotát közben többen kritizálják. A Polgári Lövész Egylet vagy más néven Váci Lövész Egylet taglétszáma a harmincas évekre 60-ról 50-re, majd később már csak 38-ra olvad. Közben megalakul egy új lövészegylet is Váci Polgári Lövész-egyesület néven (1935 vagy 1936?), amely 1938-tól kezdve évi 400 pengő segélyt kap a Polgármesteri Hivataltól. Ennek taglétszáma 300 feletti. 1940-ben Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja határozatot hoz arról, hogy egy településen csak egy, hasonló célból működő és közérdekű egyesület működhet.
Később, ismeretlen szerző tollából megjelenik egy kézirat, mely szerint a Váci Lövészegylet 1941–1942-ben céljainak megfelelően már nem működik, és javasolja vagyonának jótékony vagy céljuknak megfelelő felhasználását. Ez tehát a vég…
Forrás: Fehér Tamás: A váci Lőház története, Honismeret 2014/5., 43 - 46. l.

A Váci Pedagógus Klub 1969. február 15-én alakult meg. Bartosné Oláh Márta alapította a klubot, aki az akkori Hámán Kató iskolában volt tanárnő. Később újraalapította , Tóthné Dévánszki Erzsébet, Taglétszáma néhány év alatt több százra emelkedett. Ekkor nemcsak nyugdíjas, hanem aktív pedagógus és pártoló tagjai is voltak a klubnak. Eszperantó, német, néprajzgyűjtő, kézimunka és természetjáró szakköröket indítottak. A kulturális és közéleti témájú ismeretterjesztő előadások mellett rendszeresen szerveztek bel- és külföldi kirándulásokat is. A kézimunka és néprajzgyűjtő szakkörök anyagaiból több alkalommal is rendeztek kiállításokat. 1990 után egyre kevesebb új tag csatlakozott a klubhoz, így a létszám lassan csökkenni kezdett. 2019-ben a klub beszüntette működését.

Egyes városok kulturális, közösségi életében a társaskörök, egyesületek élete meghatározó. Így volt ez a dualizmus korában is, amikor szabadon (bejegyezve, minisztériumi engedéllyel) működhettek kulturális egyesületek az országban. Vác sem volt kivétel ez alól. Jelen írásunkban a rövid életet megért, de egy ideig meglehetősen aktív Váczvidéki Egyetemi Ifjak Köréről (a sajtóban kevésbé gyakran Vácz-vidéki Egyetemi Ifjak Köreként is szerepel) emlékezünk meg. Ez az egyesület egy kísérlet volt a helyi ifjúság, értelmiség összefogására. Az egyesület sok rendezvényen részt vett, úgymint koncerteken, táncmulatságokon, hazafias ünnepélyeken (pl. március 15, július 17, október 6), banketteken, felolvasó-esteken. Ezen rendezvénytípusok közül többek között felolvasó-esteket önállóan is tartottak, míg a hazafias ünnepélyeket más egyesületekkel és a városi hatóságokkal együtt szervezték.
A városi kommemoratív eseményekben is részt vett aznap a kör, hol szavalataival, hol csupán részvételével. 1890-ben például négy helyi egyesület vette kezébe III.15-e megszervezését: a Váczvidéki Egyetemi Ifjak Köre, a Dalegyesület, az Első Általános Ipartársulat, valamint a Római Katholikus Legényegylet. A Dalegyesület szavalta a Szózatot és egy másik, meg nem nevezett éneket. Gregus Dániel az ifjak képviseletében szavalt Bajza-verset, míg a fővárosi egyetemi olvasókör küldötte, Alpári Lajos mondta az ünnepi beszédet. Tagjai közt tudhatta Tragor Ignácot is.
Az egyetemi ifjak köre 1892-ben szűnt meg, mindössze 3 év fennállás után.

Vácott 1987 januárjában néhány lelkes lokálpatrióta összefogásával alakult meg a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete, melynek értékteremtő tevékenységét a város számos kitüntetéssel - Pro Urbe Közösségi kitüntetéssel (1992.), a „Vác Város Művelődéséért” közösségi díjjal (2002.) és a Váci Múzeum Egyesület által alapított Tragor Ignác közösségi emlékéremmel (2005.) – ismerte el.
Az Egyesület 1987 nyarán - egy környezetszennyezés elleni tiltakozással - kezdte meg tevékenységét. Városunk, melyet az ipari üzemek rendkívüli porral és vegyi anyaggal árasztottak el, ebben az időszakban a „piszkos 12”, vagyis az ország 12 legszennyezettebb levegőjű települése közé tartozott, ezért úgy éreztük, hogy nekünk is szót kell emelnünk az áldatlan állapotok ellen. Első rendezvényünk Szent István halálának 950. éves jubileumához kapcsolódott. Az egyesület - a város intézményeinek: a múzeumnak, a művelődési központnak, a levéltáraknak és a társegyesületeknek a bevonásával – „Szent István emlékezete, 950 év” címmel nagyszabású kiállítást rendezett, mely a Szent Jobb váci látogatásakor nyitotta meg kapuit. A munkák sorából kiemelkedik a dunaparti Zenepavilon teljes körű rekonstrukciója. A város egyik szimbólumaként ismert, öntöttvas szerkezetű építmény Budapestről, az Országház helyéről került át Vácra 1889-ben, a Dunakorzó öntöttvas korlátjával együtt. A II. világháború alatt azonban olyannyira megrongálódott, hogy életveszélyessé nyilvánították. A teljes átépítést és korhű helyreállítást – a váci üzemek anyagi támogatásával és a szakdolgozók (mintegy 180 fő) társadalmi munkavállalásával – 1989. és 1991. között sikerült megvalósítani. A rendszerváltás után javasoltuk a régi utca és közterület – elnevezések visszaállítását, majd elhatároztuk, hogy a jeles személyiségekről elkeresztelt utcák névtáblái mellé a névadót ismertető emléktáblákat helyezünk. Ezt a tevékenységet azóta is folytatjuk, mindenekelőtt pályázati forrásokból. Ez idáig összesen 40 ismertető emléktáblát szögeztünk ki, mindemellett pótoltunk 3 db múlt rendszerben eltüntetett táblát, valamint 23 egyéb emléktáblát állítottunk váci, illetve a városhoz kötődő személyiségeknek. (Szalay István, VácOnline interjú, 2007 körül)

A mai Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesület elődje 1979-ben alakult meg, Rokkantak Váci Egyesülete néven, 33 fővel. Dr. Chikán Csaba lelkes és kitartó munkájának köszönhetően a megye több városában alakultak mozgássérült csoportok és az ő küldötteik megalakították 1981. október 1-jén a Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesületét.
Vác Város Önkormányzata 1998-ban egy nagyméretű, de leromlott állapotú iskolaépületet adott Egyesületünk tulajdonába, azzal a megállapodással, hogy az épületet felújítjuk. Így jöhetett létre évek hosszú munkájával az Önálló Élet Központjaként a váci Diadalív Lakóotthon 2002-ben, ahol 14 fő súlyos mozgássérült éli a mindennapjait.

1987 őszén első pest-megyei csapatként megkezdhette szereplését az NB I-ben, ahol 13 évet töltött el. Ebben az időben állt a csapat mellé támogatóként a Samsung, mely évekig biztosította az elsőosztályú szereplés biztos anyagi hátterét. Az ismételt benntmaradásokat követően az első jelentősebb eredmény egy negyedik helyezés volt (1991), majd 1992-ben már ezüst éremig jutott a csapat. A következő idényben egy újabb bajnoki ezüst érem következett, majd 1994-ben elérte a váci futball legnagyobb eredményét: a Vác FC magyar bajnok lett 46 ponttal. A bajnok csapat és a siker korszak edzője Csank János volt, aki két évtizeddel később egészen más szinten és más körülmények között vezette bajnoki címre ismét a váci labdarúgást. Az 1994-es bajnok csapat tagjai: Hahn Árpád, Koszta János, Nyilas Elek, Puglits Gábor, Nagy Tibor, Kriska Gábor, Aranyos Imre, Romanek János, Füle Antal, Víg Péter, Simon Antal, Szedlacsek István, Kasza István, Répási László, Molnár György, Miovecz Zoltán, Dzurják József, Szalai Attila, Sallai Tibor, Burzi Attila, Nyikos József, Schwarcz Zoltán, Bereczki Péter, Hámori István és Kelemen Zsolt. Közülük nyolcan a címeres mezt is magukra ölthették, köztük Nagy Tibor, Koszta János, Répássy László, Simon Antal, Hahn Árpád és Puglits Gábor. Élcsapatként azonban nem kellett sokáig számolni az erőn felül teljesítő alakulattal, a következő évek ismét a kiesés elleni küzdelemmel teltek, az első 10 közé többé már nem sikerült bejutni. Ebben az évtizedben három magyar-kupa döntőt is játszott a Vác, győznie azonban egyszer sem sikerült: 1991-ben és 1995-ben a Fradi, míg 1992-ben az Újpest múlta felül a vidéki egyletet. 1994-ben szuper-kupa döntőt is játszott a csapat, a Fraditól azonban itt is kikapott (2-1). Az első nemzetközi szereplés az akkorra már presztízsét vesztett Mitropa-kupán jutott a Vácnak: Pisában, Olaszországban vettek részt a hatcsapatos megmérettetésen. A csoportmérkőzések során előbb egy 4-1-es vereség következett a Pescara ellen, a Slovan Bratyiszlavát azonban 6-0-ra lelépték a váciak. Így gólkülönbséggel megnyerték a hármas csoportot, a döntőben azonban a házigazda Pisa 3-0-ra könnyedén legyőzte a Vácot. 1989 nyarán az Intertotó-Kupa csoportkörébe kapcsolódott be a váci csapat, az osztrák Tirol, a svájci Bellinzona és a bulgár Tarnovo ellen játszott összesen 6 mérkőzést, az eredmény 2 győzelem, 3 döntetlen és egy vereség volt. Két évvel később ismét az Intertotó-kupa csoportkörében a dán Ikast, az osztrák Casino Salzburg és a német Hallescher voltak az ellenfelek, ekkor egy győzelem, egy döntetlen és négy vereség jutott osztályrészül. 1991. őszén az UEFA-kupában szerepelhetett a Vác: a Dinamó Moszkvát odahaza 1-0 arányban sikerült legyőzni, az orosz fővárosban azonban már 4-1-es vereség lett a vége. 1992-ben nyáron ismét az Intertotó-kupa csoportkörében szerepeltek a váciak: a dán Aarhus és a finn Kiruna ellen kettős győzelmet arattak, a Slovan Bratyiszlavával szemben azonban oda-vissza alul maradtak. Ősszel újra az UEFA-kupa következett, komoly sikerrel: a Gróningemet búcsúztatta a Vác (1-0, 1-1). A második kanyarban a Benficát hozta a Vác útjába a sorsolás, Liszabonban 5-1-re győztek a portugálok, Vácon pedig 1-0-ra nyertek. 1993-ban ismét az UEFA-kupában szerepelt a Vác, súlyos kudarccal: a hazai odavágón 2-0-ra nyertek az Apollón Limassol ellen, Cipruson viszont már 4-0-ra alul maradtak. 1994. nyarán az Intertotó-kupában négy mérkőzést játszott a Vác, az Inter Bratyiszlava, a Ceské Budejovice, valamint az Ikast ellen is nyertek a Váciak, az ötös csoport döntő mérkőzésén Hamburgban azonban 2-1-re kikaptak. Magyar bajnokként 1994. őszén a Bajnokok Ligája selejtezőjében is szerencsét próbálhatott a Vác: a Paris Saint Germain 3-0 és 2-1 arányban verte a magyar bajnokot. A nemzetközi szempontból is rendkívül eseménydús éveket 1995-ben egy rövid KEK szereplés zárta: a macedón Silex 3-1, 1-1 eredményekkel búcsúztatta a váciakat. Három nézőcsúcsot tartanak számon, mint váci nézőcsúcsot: 1990-ben a Fradi vendégjátékát, 1986.ban a feljutás idején egy Salgótarján elleni másodosztályú bajnokit, 1982-ben pedig egy magyar-szovjet öregfiúk válogatott mérkőzést. A sikerek, a növekvő érdeklődés és a nemzetközi szereplés infrastruktúrális fejlesztéseket is hozott: 1993-ban eredményjelző táblát szereltek fel a stadionban, két évvel később pedig a Fradi elleni kupadöntő előtt bevezették a világítást és tv közvetítői állást is létesítettek. A világítást felavató mérkőzésen a Vác FC 8-0-ra legyőzte az olimpiai válogatottat. Ebben a korszakban szurkolói ultracsoport is alakult, a Samsung helyét a 90-es évek közepén szponzorként pedig a Zollner foglalta el.

A Váci Izzó beolvadásával változott a klub neve és struktúrája (1980). 1982-ben az átszervezések miatt két évre távozott a csapat a másodosztályból, azonban már 1984-ben egy bajnoki címmel tért oda vissza. Ezzel vette kezdetét a váci futball történetének legsikeresebb korszaka. 1985-ben bronz, majd 1987-ben ezüst érmet nyert a csapat a második vonalban, utóbbi eredménynek köszönhetően 1987 őszén első pest-megyei csapatként megkezdhette szereplését az NB I-ben, ahol 13 évet töltött el. Ebben az időben állt a csapat mellé támogatóként a Samsung, mely évekig biztosította az elsőosztályú szereplés biztos anyagi hátterét.

A Samsung helyét a 90-es évek közepén szponzorként pedig a Zollner foglalta el. A 90-es évek második felében kiesés ellen küzdő klub az 1999/2000-es idényben morálisan és szakmailag is teljesen szétesett, egymást követték a nagyobb zakók, így végül utolsóként búcsúzott az élvonaltól a Vác és 2000 őszén már a negyedosztályban találta magát. Innen egy bronz éremmel kerültek vissza a harmadosztályba, majd 2003-ban feljutott a második vonalba az immár Dunakanyar névre keresztelt klub.

Budapesten 1885-ben megalakult az „Első Magyar Kötő és Szövőgyár Rt.”. A társaság olyan helyet keresett, ahol a konkurenciával (osztrák, cseh textilipar) szemben alacsonyabb önköltséggel termelhet. Hosszas keresés után Vác mutatkozott a legalkalmasabb helynek.
Erre a célra a vasúti töltés, a kőfaragó műhely és a Neumann-féle (ecet-, likőr-és pálinka) gyár közt fekvő földrészt szemelték ki.
A képviselő-testület 1889. június 15-i ülésén 61. számú határozatával hozzájárult a terület díjtalan átengedéséhez a gyártelep létesítése céljából. A júliusi alapkőletételt követően október 28-án átadásra került a város első modern gyára.
(Létrejöttében része volt Weiss Bertoldnak, Weiss Manfréd testvérének is, aki 1896-ban a vállalat elnöki tisztségét is ellátta.)
Leichtner Benő lemondása után, 1896-ban a vállalat elnöke: Weiss Bertold lett, a vezérigazgató Jolesch Gyula. 1899-től Lőbl Ármin vetette át a váci kötő-és szövőgyár irányítását.
Löbl Ármin a csehországi Märischostrauban, 186­3-ban született. Anyanyelve cseh volt, és nagyon hibásan beszélt magyarul. A családon belül németül érintkeztek. Ennek ellenére rettentő patrióta volt, magyar és zsidó egyszerre. Az I. világháborúban nagyon sok hadikölcsönt jegyzett, melynek következtében, a háború után pénze „elúszott”, értéktelenné váltak a „papírok”. Nem rendelkezett nagy műveltséggel, de kitűnő kereskedelmi vénája volt, fejlett üzleti érzékkel. Magánemberként a család zsarnokként ismerte. Távolságtartó volt, gyermekeit szigorúan nevelte, de iskoláztatta őket. A vallási előírásokat szigorúan betartotta és betartatta a családjában.
Mikor ügyvezető igazgató lett, az épület még földszintes volt. Az ő szakértelme annyira megnövelte, hogy a szövőgyár Nagy-Magyarország legnagyobb szövőgyárává fejlődött. Figyelme kiterjedt a fejlettebb országok gyáraira. Tanulmányozta a Cseh- és Morvaország szövőgyárait. (1907-ben.) Az ő áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a gyár túlnőtte a város határait, és telephelyeket is létesített más városokban. Fióktelepe volt Aradon, Selmeczbányán, Hodrusbányán és Rohonczon. A gyár szövött és kötött árut, harisnyát, trikót, alsóruhákat, 156 féle sportcikket, mellényeket és katonai kesztyűket gyártott. Különlegessége volt a berlini kendő, gallérvédő és a vatelin. Területe (1910-es években) 11.000 négyzetméter volt, és 10 épületből állott. Munkások száma 1300 fő, akiknek 90%-a nő. Évi termelési képesség 3 millió K értékű áru. Hazai piaca az egész ország. Kiviteli piaca Anglia, a Balkán, Törökország és Egyiptom.
Negyedszázadon át vezette a gyárat, majd a Hitelbank konszernjéhez tartozó kötőszövő vállalatok vezérigazgatója lett.

A győri Kereskedelmi Gyülde Győr kereskedőinek, különösen a gabonakereskedőknek volt a testülete, mely 1856-ban alakult meg. Azért, hogy más kereskedőket is bevonhassanak az üzleti forgalomba, és élénkebbé tehessék az egyesületi életet, újabb helyiségekre volt szükségük.
Az épület tulajdonjogát a győri Kereskedelmi Gyülde 1862. április 24-én kapta meg, majd megnyitására 1862. április 27-én került sor.
A Kereskedelmi Gyülde 1872-ben megújította alapszabályát, melyben elnevezését „Győri Lloyd”-ra változtatta.
A Lloyd épület megnyitására 1885. december 29-én került sor ünnepélyes keretek közt.
A Győri Lloyd 1935-ben költözött el az épületből.

A Revita Televízió 1993 és 2013 között működő kereskedelmi televízió. A társaság fő tevékenysége televíziós műsorok készítése, de reklám- és referenciafilmek, útifilmek gyártásával is foglalkozott. Megrendelői között megtalálható volt többek között az Audi Hungaria Motor Kft., az E.on, az ÉGÁZ, a Cereol, a Kisalföld Volán, a Magna Steyr, a Fliegl, a Nokia, a Philips, a SAPU, a Mayer, a Graboplast, a Quaestor, az Integrál Hexa, a Leier és a Hödlmayr.
A szerkesztőség nagy hangsúlyt fektetett a helyi hírek és a tematikus magazinműsorok készítésére. A televíziós műsorokat 22 szakember állította elő, valamennyien képzett műsorvezetők, riporterek, operatőrök, vágók, rendezők.
Heti öt alkalommal jelentkeztek hírműsorai, amelyek a város és a régió legfontosabb politikai, kulturális, gazdasági és sporteseményeiről számoltak be.
A Híradó után Téma címmel hírháttérműsort is készítettek, mely a legfontosabb eseményeket kompetens stúdióvendégek segítségével dolgozta fel részletesebben. Sportműsorai minden helyi élvonalbeli klub életét bemutatták, sportközvetítései révén pedig ott voltak a legjelentősebb csapatok mérkőzésein (kézilabda, labdarúgás, futsal, kosárlabda). Természetesen nem feledkeztek meg a tömegsportról és az utánpótlásról sem, minden jelentős városi – vagy Győrben megrendezett nemzetközi – eseményről beszámoltak nézőiknek.
Tematikus magazinjaik a kultúrától az életmódon és a gasztronómián át, a gazdaságon, politikán, szolgáltatóiparon keresztül egészen a regionális eseményekig, az élet szinte minden területét feldolgozták.
Kapcsolatrendszerüket nemcsak helyben, hanem regionálisan és országosan is kiépítették, sőt, még határon túli televíziós partnerük is volt. Alapító tagjai voltak a Nyugati Régió televíziós együttműködésnek, a West Pannon Audiovizuális Klaszternek.
2007-ben a televízió két elismerésben részesült: „Kisalföldi Presztízs Díjak - a közösségért” és „Príma Díj - elektronikus média” kategóriákban. Ezek a sikerek azt jelzik, hogy a Revita Televízió jó úton járt, s 15 éves áldozatkész munkájával a régió egyik legdinamikusabban fejlődő médiumává vált.

Nádorvárosban a Malom liget őrzi nevében az egykori Back-féle gőzhengermalom emlékét. Ezen a területen, a Hosszú utcában készült el az az épületegyüttes, amely az 1910-es évek elején már a Dunántúl legnagyobb teljesítményű malma volt.
A legkorszerűbb eszközökkel ellátott hengermalom az 1800-as évek közepén a Thoma (Toma) János által alapított gőzmalomból alakult ki, és egy esztendő híján száz évig termelt. Győrben akkoriban vízimalmokkal őrölték a gabonát, a molnárok céhekbe tömörültek. 1846 márciusában a helybeli újságból arról értesülhettek a polgárok, hogy Thoma János gőzmalom építésére nyert engedélyt.
Thoma János vállalkozását már 1847-ben részvénytársasági alapra igyekezett helyezni, október 14-én meg is tartották a részvényesek közgyűlését.
A malom 1858-ban Latesz Jakab, majd 1868-ban Fischer Salamon tulajdonába ment át, aki 1865-től már bérlője volt. Az új tulajdonos csődje következtében a malom 1870-től 1874-ig üzemen kívül volt. Ekkor Bégavári Back Hermann vette át a csak 6 pár kővel berendezett, 80 lóerős gőzgéppel működő kezdetleges malmot, amelyet azután bővített, és fokozatosan fejlesztett. Back Hermann a folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően az 1880-as évekre a napi maximális termelés terén elérte az 500 métermázsát.
A gőzgép és a gyúlékony gabona jelenléte miatt a tűzoltóság a malmot mindig veszélyes üzemnek ítélte, tűz esetén szinte megfékezhetetlenül terjedhettek a lángok. Sajnos ez be is igazolódott: 1907 szeptemberében tíz perc alatt az egész épületcsoport lángokban állt. A Back-malom porig égett, nyolcan estek áldozatul, és sok volt a sebesült is.
Weisz Oszkár tervei alapján, Hlatky Schlichter Lajos építész kivitelezésében 1908-ban azonban újjáépült a malom, 1910-ben már újra 126 fő dolgozott itt.

Az újjáépítésében jelentős szerepet vállalt Richards Richard Ágost is, aki 1900 márciusától hengermalmi cégvezető, 1904-től társtulajdonos volt. A sajtó szerint 1900 óta ő volt a Back-malom kiszemelt tulajdonosa. Back Hermann unokahúgát (első unokatestvérét) vette feleségül. 1905-ben Richards Richard Ferenc Józseftől a közgazdaság terén szerzett érdemeiért „dunaréti” előnévvel nemesi rangot kapott. 1905-ben a Back-malom egyik helyiségében rendezte be első szövőműhelyét. (1906-ban szerzett gyáralapítási engedélyt, majd önálló szövőüzemet is elindított.)
Back Hermann kezdeményezésére az országban működő Back család által működtetett malmok (a győri, a szegedi és a nyitrai) 1910-ben fúzióra léptek egymással, három részvénytársasági igazgatóság alakult meg Győrben, melyek megerősítették együttműködésüket.
Az újjáépült malomban közel 16 ezer négyzetméteres területen, 36 funkciójú létesítményt hoztak létre, amely a fejlett gyártási technológiát mutatja. A sokablakos, ötemeletes főépületben, a világos, tágas géptermekben a legkorszerűbb üzemi berendezések, a hengerszékek sorakoztak. A gyártás során keletkező port ventilációs elszívó rendszerrel csökkentették, ezenkívül a hő és pára elszívásáról is gondoskodtak. Az üzem utolsó nagy átszerelése 1928-29-ben volt, a Ganz gyár hengerszékei és az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG) gabonatisztító és szitáló berendezései kerültek beszerelésre. A fejlesztés után a korábbi visszaöntési technológiát „összekötött” rendszerű őrlés válthatta fel. A búzalisztet 44, a rozslisztet 8 őrlőrendszeren át őrölték meg. Sokféle, jó minőségű terméket állítottak elő, csak kenyérlisztből 5-6 féle készült.
1918 után a nyugati piacok beszűkülése és a gazdasági válság hatása miatt a malomiparunk értékesítési, elhelyezési gondokkal küzdött. A 30-as években az évi 300 000 q kapacitású hengermalom termelési lehetőségeinek 50-70 százalékát használta ki, átlagban 140 munkást foglalkoztatott. A válságot azonban túlélte (nem úgy, mint a nála kisebb Jankovich-féle gőzmalom), ezután a céget a második világháborúig folyamatos gazdasági fejlődés jellemezte. Ez lemérhető volt a telephelyen is, ahol parkosított udvarrész, kertészet létesült. A parkot övező tiszta vizű csatornában nyáron még fürdőzni is lehetett. 1938-tól 1945-ig id. Oszter Sándor volt a malom üzemvezető főmolnára, aki sokat tett a munkások szociális körülményeinek javításáért is.
A Győri Hengermalomnak önálló labdarúgó-, teke- és asztalitenisz csapata is volt, valamint társadalmi munkával felépített tekepályájája és klubháza. Az 1. osztályúvá lett labdarúgó csapatát 1936-ban alapították Győri Hengermalom SE néven.
A győri malom 132 fős személyzete az 1940-es évek elején többek között 15 tisztviselőből, 1 főmolnárból, 1 főgépészből, 3 gépkezelőből és 40 molnárból állt.
A második világháború háborús évei alatt a malom hadiüzemként működött, hadiőrlést végzett a magyar alakulatoknak, később a németek ellátására is. 1944-ben német katonák „vigyázták” a termelés zavartalanságát. Az 1944-es légitámadások sorát szerencsés módon sértetlenül túlélte a malom.
1945 márciusának végén a szovjet csapatok már a külvárosban voltak. A németek alá akarták aknázni a telepet. Oszter Sándor főmolnár mindent megtett, németül tárgyalt, alkudozott, hogy az épületet kíméljék meg, és „csak” a gőzgépekben tegyenek kárt. Sajnos az ígéretet nem tartották be, a németek március 28-án, pár órával az oroszok bejövetele előtt felrobbantották az épületet. Egy visszaemlékező szerint a malom tetőzete felemelkedett, majd földre terülve takarta el a falak és a gépek romhalmazát. Porfelhő, csend, füst és égig érő lángnyelvek követték a robbanást. A malom több napig lángolt, teljesen kiégett. A kissé távolabb álló silóra azonban nem terjedt át a tűz.
A malom ezután már nem épült újjá, nyomtalanul eltűnt. A jelenlegi Malomliget helye (korábbi nevén Szamuely park) is valamikor a malomhoz tartozott. 1945 után kezdték meg a terület rendezését. A telep egykori helyén lakóházak is épültek az 1952-ben. Telepítésük a leégett Back-malom romjai közt megbújó artézi kutak felhasználásával, részben a silók bontásával keletkezett területen valósult meg.
Forrás: Antaliné Hujter Szilvia: A nádorvárosi Back-malom – a Győri Hengermalom
Várostörténeti puzzle – 29. rész

Festőművész, grafikus művész. 1947-ben az Iparművészeti Főiskolán végzett Borsos Miklós, Diósi Antal, Domanovszky Endre és Miháltz Pál tanítványaként. 1948-tól több országos, sőt külföldi kiállításon vett részt, 1961-ben Székesfehérváron volt tárlata. Képei leggyakrabban szülővárosát, a Velencei-tavat és annak környékét ábrázolják.
Művészetére az egyszerűség, tiszta, világos mondanivaló jellemző. Körútjain, tanulmányútjain megörökítette a helyszínek történelmi fontosságú műemlékeit, tájait, különböző részleteit. Munkásságát számos díjjal jutalmazták:
1974: Kiváló Tanár díj
1975: Székesfehérvár Városi Tanácsa "Város" díja
1979: Székesfehérvárért emlékérem
1980: Szocialista Kultúráért kitüntetés
1982: Székely Bertalan-díj
1993: Székesfehérvárért díj
1997: Fejér Megye Díszpolgára
Egyéni kiállítások
1961 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár - Dunaújváros
1973 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1974 - Alba Regia Szálloda, Székesfehérvár
1975 - Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Székesfehérvár, Maroshegy
1976 - Költségvetési Üzem, Gárdony
1977 - Kápolna Galéria, Velence
1979 - Hévízi Könyvtár, Hévíz - Megyei Kórház, Székesfehérvár
1980 - Klubkönyvtár, Velence - Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár
1981 - Helyőrségi Tisztiklub, Székesfehérvár - Tamási
1982 - Pusztavám - Csákvár - ARÉV Székesfehérvár
1983 - Inota, Várpalota
1984 - Ajka
1985 - Mór - Nőtincs
1987 - Szabadbattyán
1988 - Várpalota
1989 - Székesfehérvár
1990 - Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár.