190 találat látható

Iratképző
Szervezet/testület Kép

Arany János Általános Iskola (Tatabánya Újváros)

  • Szervezet/testület
  • 1965 - 1996

Tatabánya önkormányzatának közgyűlése 1996-ban döntött, hogy 1996. július 1-jével bezárja az Arany János Általános Iskolát és az épületet használatba adja az alapítványi formában működő Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának. Az alsó tagozatos osztályokat áthelyezték a város egy másik általános iskolájába, a felső tagozatos tanulók több oktatási intézménybe kerültek át.

Közművelődés Háza

  • Szervezet/testület
  • 1965 - 2010

A Közművelődés Háza 1985-ös alapítása óta a megyeszékhely egyik jelentős kulturális intézményeként mindig a figyelem középpontjában állt. Mértékadó, modern gondolkodású szakmai irányzata nem csak a megyében, de az országban, sőt a határon túl is ismertté tette.

  1. január 1-ig – megyei fenntartásban – módszertani-hálózati és fejlesztő központként működött. Ezek a funkciók a városi fenntartásba való kerülést követően részben megmaradtak, részben átalakultak. Városi intézményként a kultúra közvetítése, a szabadidő szervezése, rekreáció és közösségszervező funkciók ellátása volt a legfontosabb feladata. A házban működött színjátszó-versmondó, néptánc, népzene csoport, amatőr képző- és iparművész kör és kórusmozgalom (KÓTA) is.
    A Közművelődés Háza 1994-ben – Magyarországon elsőként – közhasznú társasággá alakult. A nehéz pénzügyi helyzet ellenére – pályázatoknak, szponzoroknak és nem utolsó sorban elhivatott kollégáknak köszönhetően – ebben az időszakban épült meg galériája, átépült az aula, elindult több program mellett a Tatabányai Társasági Estély, a Szentivánéji Karnevál és a munkanélküli fiatalok pályaorientációs programjának szervezése.
    Ekkor indult útjára számtalan, ma is élő, népszerű kezdeményezés és program:
    A Közösségi rádió (Radír Rádió),
    A Tatabányai Hírmondó,
    Az Itthon, városi hetilap,
    A Víz, Zene, Virág Fesztivál elődje, a „Várudvari Játékok, avagy reneszánsz mulatság Zsigmond király emlékére” a tatai vár környékén.
    Jogutóda a Vértes Agorája. (Agóra Nonprofit Kft.)

Kertvárosi Általános Iskola Bólyai János Általános Iskolája

  • Szervezet/testület
  • 1968 -

Az intézmény 1968-ban épült a Tatabányai Szénbányák kivitelezésében: 8 tanteremmel, 2 műhely-, 1 torna-, 1 előadói teremmel, valamint a kiszolgáló helyiségekkel.
A főépület mellett az intézmény rendelkezésére állt a régi – az 50-es években iskolaként használt – épület, amely 1982-ig szolgálati lakásként működött.
A 11.521 m2 nagyságú telken az épületek mellett 8500 m2 –en udvar, parkosított pihenőterület várta az első nebulókat.
Másfél évtized múlva elkerülhetetlenné vált az épület bővítése, felújítása. Ekkor a szolgálati lakásból négy tanterem kialakítására került sor. Ez lett az iskolaotthonos osztályok „birodalma”, 2020-ban is itt tanul az 1-2. évfolyam. 1998-ban az egyik műhelyteremből informatikai, a másikból történelem szaktanterem, a széntárolóból pedig idegen nyelvű szaktanterem kialakítására került sor.

Dózsa György Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1948 -

A Dózsa György Általános Iskola elődjét az 1870-es években létesítették, első épülete a Gellért tér 1. szám alatti két tantermes iskola volt, 1948-ban kapta a Dózsa György Általános Iskola elnevezést. 1960-tól – a jelenlegi Jókai iskola kiválása után – önálló intézményként működött. Mostani épületébe 1974-ben költözött. 1999-ben az önkormányzat kis híján megszűntette.

Tatabányai Körtvélyespusztai Ifjúsági Tábor Alapítvány

  • Szervezet/testület
  • 1992 - 1997 (2006)

Alakulás dátuma: 1992.09.11.
Törlés hatálya: 1997.10.18.
Közalapítványként: Alakulás dátuma: 1996.08.01.
Törlés hatálya: 2006.07.18.
Az ifjúsági tábor az egykori erdészházból került kialakításra.
Itt tartották 1994. augusztus 17-20. közt a katolikus egyetemisták III. országos találkozóját.

Micimackó Óvoda (I. sz. Óvoda)

  • Szervezet/testület

A Micimackó Óvoda a Tatabánya - Újváros városrész egyik legrégebbi intézménye. Építése idején a környező lakóházak – az akkor új lakásokkal – fiatal bányászcsaládoknak adott otthont. Eredetileg 6 csoportra tervezték, de a növekvő igények miatt kialakítottak az emeleti teraszból egy csoportszobát. Egy ideig az intézmény tagóvodával (II. sz. Óvoda) üzemelt. A gyermeklétszám csökkenése azonban a két intézmény összevonását eredményezte 1988-ban. 1995-ig az intézmény 8 csoporttal üzemelt. 1995-2009-ig önállóan, 2009 óta a Kodály Zoltán Óvoda telephelye.
Gyermeklétszám 2020-ban 162 fő hat csoportban.

Tatabányai Bányász Sport Club

  • Szervezet/testület
  • 1910 -

A Tatabányai Sport Clubot 1910. február 6-án alapította Frei Ferenc bányamérnök, akit a klub elnökévé választottak, Szmuk Lajost pedig titkárrá. Miután májusban a labdarúgócsapat hivatalos engedélyt kapott a Belügyminisztériumtól, Tatabányán is rendezhettek futballmérkőzést. Az egyesület színe már ekkor is kék-fehér volt, s megszületett a jelszava is: „Bátorság, erő, férfiasság!”.
Az I. világháború megbénította labdarúgást a városban, de az 1920-as évekre már egyértelműen a legnépszerűbb sport volt Tatabányán, és a csapat is sikeresen szerepelt, rendre a nyugati alosztály élmezőnyében. Az 1925-26-os idényben vezették be a magyar labdarúgásban a profizmust, ám mivel a tatabányaiak ennek költségeit nem tudták vállalni, az amatőrök közé került a csapat. Ezt követően egy kevésbé emlékezetes időszaka következett a bányászvárosi focinak: az erősen hullámzó teljesítmény bő két évtizedig tartott.
Változás a II. világháborút követően történt, amikor az élvonal küszöbére ért a csapat, s az 1947-48-as szezonban sikerült is feljutniuk az akkor a világ elitjébe tartozó magyar labdarúgás felsőházába. A nehézipart támogató pártpolitikai irányelvek jótékonyan hatottak a tatabányai csapatra is, amely a lehetőségeit kihasználva erős összeállításban kezdhette meg a bajnoki idényt: Gál–Triff-Árkosi, Szabó, Kiss–Zárai, Majtán–Dóra, Berki, Balla, Dobos, Lázár. Mindennek ellenére a csapat végül a 13. helyen végzett és visszaesett a másodosztályba. Ezután három évet kellett várni az újabb bajnoki címre és az ezzel járó feljutásra. A második próbálkozás sem járt több sikerrel, mint egykor az első, a 16. helyen végzett csapat újból a másodosztályba került, s egészen 1955-ig a második vonalban szerepelt.
1955-ben aztán már nem csak „átszállójegyet váltott” a csapat az élvonalba: az 1956-os forradalom félbeszakította az az évi őszi bajnokságot, az 1957-es (tavaszi) szezonban 7., a következő évben pedig 4. lett a csapat, minden addigi eredményt messze túlszárnyalva, s ezzel hivatalosan is a tatabányai gárda lett a legjobb vidéki egylet (1957-58-ban csak az MTK, a Budapest Honvéd és a Ferencváros, 1958-59-ben a Csepel, az MTK, a Budapest Honvéd, a Budapesti Vasas és az Újpesti Dózsa előzte meg; a kort tehát hatalmas fővárosi fölény jellemezte, a fővároson kívüli csapatok közül a tatabányain kívül a Diósgyőri Vasas, a Szombathelyi Haladás és a Dorogi Bányász tudott megkapaszkodni a középmezőnyben). Ebben a sikeres időszakban védte a tatabányai csapat kapuját az Aranycsapat hálóőre, Grosics Gyula (1957-től 1963-ig), akit az 1954-es svájci világbajnokság döntőjében elszenvedett vereségért azzal büntetett a szocialista vezetés, hogy egészen a karrierje végéig (1963) a Tatabányai Bányász csapatába száműzte.
A bajnokságban elért 7. helyezésnek köszönhetően az első nemzetközi kupaszereplésre is sor került Lakat Károly vezetésével, a Duna-kupa első fordulójában azonban két vereséggel búcsúzott a gárda. Az 1957–58-as szezonban elért negyedik helyezés a Közép-európai kupában való indulásra jogosította fel a csapatot, amely óriási sikert hozott: az ekkor már Tatabányai Bányász Sport Club néven működő egylet a döntőben a Bratislava együttesén is felülkerekedett. Azt, hogy az együttest ekkor már nemzetközi porondon is jegyezték, az is jelzi, hogy 1962-ben a csapat egy nyári nemzetközi torna keretében a nyugatnémet 1. FC Kaiserslautern, a holland Ajax, a francia AS Nancy és a svájci Servette Genf ellen futballozott.
Az 1964-es év azért emlékezetes a tatabányai szurkolók számára, mert Tokióban két tatabányai játékos, Csernai Tibor és Gelei József olimpiai bajnok lett. Eközben a csapat többi tagja egy ázsiai nemzetközi tornán vett részt, ahol indiai, orosz és burmai csapatokkal játszottak mérkőzéseket. A legnagyobb sikert a CSZKA Moszkva elleni mérkőzés jelentette, amit a TBSC 65 000 néző előtt nyert meg 1:0-ra.
Az 1966-os idényben a csapat a legjobb nyolc közé jutott a közép-európai kupában, de ott veszített a később a kupát megnyerő Fiorentina ellen. A Tatabánya akkori edzője Hidegkuti Nándor volt, aki pár évvel korábban az olasz csapat trénere volt. Az angliai világbajnokságon Gelei József és Szepesi Gusztáv képviselte a TBSC-t a brazilverő, 6. helyen végzett csapatban. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián ismét két labdarúgó lett olimpiai bajnok a TBSC-ből: Menczel Iván és Szepesi Gusztáv.
Az 1972-es müncheni olimpián ismét két labdarúgó szerepelt az olimpiai válogatottban: Rothermel Ádám és Tóth Kálmán, akik ezüstérmet szereztek a magyar csapat tagjaiként. Ebben az évben jutott először a tatabányai csapat a magyar kupa döntőjébe, ahol a Ferencváros 1-0-ra legyőzte a TBSC-t. A tatabányai csapat ezekben az években a magyar futball meghatározó együttese volt.
Az 1972-73-as szezonban a bajnokságban csak a 11. helyen végzett a társaság, a Közép-európai kupában viszont jó sorozatot produkálva, az élen végzett. A csoportban négy mérkőzést játszott, melyből hármat megnyert: Dinamo Zagreb (1-0, 0-1), FC Bologna (3-0, 2-1). Majd a döntőben a címvédő jugoszláv Celik Zenica együttesét oda-vissza egyaránt 2-1-re legyőzte. A csapat a döntőben így állt fel: Csepecz – Hernádi, Kovács I., Laczkó, Horváth L. – Horváth F., Göröcs (Arany) – Szabó, Takács (Zöldi), Köműves, Nagy.
Az 1973-74-es bajnokságban az 5. helyen végzett a csapat, Köműves Mihály pedig 15 bajnoki gólt szerzett. A Közép-európai kupában ismét nyert a csapat, így megvédte a címét.
Az együttes az 1980-as években az egyik legjobb magyar csapat lett. 1981-ben az UEFA kupában a Tatabánya 2-1-re legyőzte a Real Madridot és a visszavágón is csak 1-0-ra kapott ki. A nyolcvanas évek egyik legjobb csapata: Kiss–Szabó, Lakatos, Fejes, Fischer, Emmer, Csapó, Hermann, P. Nagy, Kovács, Weimper.
Ebben az időszakban olyan neves edzők irányították a csapatot, mint a városba visszatérő Lakat Károly, Dalnoki Jenő, vagy Temesvári Miklós. A pályán együtt játszott a legendás csatártrió: Kiprich–Plotár–Vincze, s ennek is köszönhetően a Tatabánya 1985-ben majdnem megnyerte a magyar kupát.
A csúcsot az 1988-as bajnoki 2. helyezés jelentette, amit követett a politikai rendszerváltás után a kiesés, majd mélypontként 1993-ban az NB III-ban való indulás. A sztárok külföldre igazoltak, s mivel a politikai rendszerváltás miatt a nagyvállalatok csődbe jutottak, ez a veszély fenyegette a sportklubokat is. A bányának befellegzett, s úgy nézett ki, hogy a TBSC csillaga örökre eltűnt a magyar futball egéről.
Ekkor azonban Bíró Péter, egy budapesti üzletember átvette a csapatot, mikor is a Tatabánya az NB II-es bajnokság (ez a harmadosztályt jelentette akkor) utolsó helyén állt 6 ponttal. 1998 nyarán egy megnyert osztályozó mérkőzést követően a csapat (már Lombard FC Tatabánya) feljutott a másodosztályú bajnokságba.
Bíró Péter 2002-ben távozott Szombathelyre, s helyét az Auto Trader vette át.

Győri Automobil és Motor Club

  • Szervezet/testület
  • 1929 - 1939

Bár vidéken már a XIX. század végén megjelentek az első automobilok, majd az 1900-as évek elején megjelentek a helyi kereskedések is, a motorizációhoz kötődő egyesületek megalakulására csak az 1920-as évek második felében került sor. Győrben 1909-ben dr. Petz Lajos kórházigazgató vásárolt egy Fiat típusú járművet - amely ritkaságával azt is kivívta, hogy korabeli győri képeslapon szerepeljen - míg Sándori Ferenc vaskereskedő 1911-ben egy német NAG autó tulajdonosa lett. Ők voltak az úttörők, akik gyermekeiket is megfertőzték a "benzingőzzel".
A húszas évek vége felé Győr sem maradhatott hát ki az addigra jócskán megszaporodott járművek tulajdonosainak összefogásából, így szinte szükségszerűvé vált az autósokat és motorosokat összefogó club létrehozása.
Az 1929. aug, 24.-i Győri Hírlap büszkén hirdette: "Meg kell alakítani Győrött az autósok klubját". Az ekkor még csak 60.000 lakosú város akkor már több mint 70 éves napilapja felemlíti a rajta régóta átszáguldó kulturális és technikai fejlődést. Ugyanakkor kissé meg is szólja lakosait akiknek "kényesre csiszolta az ízlést, túlságosan magasra növelte az igényeit" a világ országútja mentén való elhelyezkedése.
A város ez időkben színes és nagyon gazdag, sokrétű társasági életet élt, erőteljes és komolyan dolgozó egyesületekbe gyűltek össze már szinte minden területről a zenebarátok, rádiósok, repülők, turisták, művészek és különféle "különcök". Igen, szinte minden területről, de az automobilizmus valamiért kivétel volt. A cikk megjelenésekor Győrben már 768 gépjármű van forgalomba bejegyezve, amiből 370 személyautó, 252 motorkerékpár a többi teherautó és egyéb speciális jármű.
A Győri Automobil és Motor Club végül 1929. szeptember 28-án, szombaton alakult meg. Az alakuló ülést a XX. század elején épült, díszes Royal Szálló (ma Rába Hotel) Gobelin termében tartották. Az alapítók között helyi és országos szinten is elismert személyeket találunk, az eseményen mintegy 45-en vettek részt. Az egyesület tagságát a vagyonnal rendelkező és a modern iparhoz kapcsolódó tulajdonosi és alkalmazotti értelmiség jelentette. A Monarchia végének és a húszas éveknek a jómódú kereskedő és iparos figurái - noha anyagi lehetőségük megengedte volna - hiányoztak a körükből. Olyan új szerveződési formáról volt szó, ami alapvetően eltért a hagyományos politikai vagy vallási elvektől. Ebben az egyesületben a tagok magatartása annyira különbözött a szokásos érintkezési formáktól, hogy az már a kortársaknak is feltűnt. Úgy vélték, "megteremtették egyesületi életükben azt a társadalmi konvencióktól, rétegződéstől mentes polgári szellemet", ahol senki sem kérdezte, hogy klubtársának ki volt a nagyapja, és mi a foglalkozása. A club mindenesetre fontosabbnak tartotta a tagok egymással való kapcsolatainak ápolását, azok hasznos szabadidő eltöltését, legyen szó bármilyen megrendezett versenyről vagy eseményről. Későbbiek folyamán aztán az említett hiányréteg is képviseltette magát.
A GyAMC aztán 1930-tól igazán mozgásba lendült. A II.világháború közelsége és a vele alkotott törvénykezések miatt mindössze 1939-ig működhetett az egyesület, de a 10 éves fennállásuk alatt így is nagyszabású terveket szőttek és valósítottak meg. Ilyen volt például az Európát átszelő Transzkontinentális útvonal tervében való részvétel, ami révén vendégül látták az akkori Nemzetközi Automobil Egyesületet. Ezen túl számos autós szépségversenyt, motorkerékpár versenyt, csillagtúrát és ügyességi versenyt rendeztek, melyek közül nem egy évenkénti visszatérő országos és nemzetközi szintűvé nőtte ki magát. Nagy hangsúlyt fektettek tagjaik informálására, főleg az akkor (is) rohamléptekkel fejlődő automobilizmust érintő témakörökben. Ezáltal országos hírnévnek örvendő prominens személyek (mint Szelnár Aladár KMAC titkár, Delmár Walter világhírű autóversenyzőnk) tartottak minden bizonnyal érdekfeszítő előadásokat. Persze nem volt hiány külföldi látogatókból és vendégekből sem, hiszen baráti viszonyt ápoltak például több osztrák autós- és motoros klubbal. Szintén ekkor fordult meg városunkban a híres első világháborús angol haditudósító éppúgy, mint a Talbot- és Riley Club vagy az amerikai világjárók különböző autós és motoros tagjai. Később aztán - előrevetítve a második világháború árnyait - túráztak a német autósport és a katonaság jeles képviselői is, de erre haladtukban a Norvég Királyi Autóklub vagy az Olasz "fekete ingesek" motorosai is útba ejtették a Kisalföld szívét.

Győr Város Fiú Felsőkereskedelmi Iskolája

  • Szervezet/testület

A felsőkereskedelmi iskola anyagi alapját a Győri Első Takarékpénztár, a Győri Kereskedelmi- és Iparkamara, valamint a város módos polgárainak adományai és alapítványai teremtették meg. A város vezetése az 1897. április 23-án tartott közgyűlésen elhatározta az iskola megalapítását.
Az intézmény egyre fejlődött, tanulólétszáma növekedett, és 1911-ben már mindhárom évfolyamon párhuzamos osztályok voltak. A növekvő létszám miatt az épület szűknek bizonyult. Már készek voltak az új épület tervei és jóváhagyásra vártak, amikor kitört az első világháború. Az épületet két évre katonai célokra vették igénybe, az iskolának a Városháza és az Állami Főreáliskola biztosította a helyet. 1919-ben miniszteri rendelet emelte négy évre az iskola tanulmányi idejét.
1921-től kezdődően évről évre nőtt az iskola tanulólétszáma, amíg az 1928-ban kezdődő gazdasági válság hatására egyre kevesebben engedhették meg maguknak gyerekeik iskoláztatását.
1934-re a tanulók száma felére esett vissza. A második világháború évei alatt a tanítás - a nagy nehézségek ellenére - folyamatos volt. Az épületet most is a katonaság vette igénybe és a Kereskedelmi Leányközépiskola adott ideiglenes helyet. A tantestület sok tagját katonai szolgálatra hívták be - munkájukat a többi tanár és óraadók látták el. A megszálló német csapatok a lányiskolát is lefoglalták, 1944. március 31-én a tanévet be kellett zárni. 1945. május 10-én nyitotta meg kapuit újból az iskola, és a tanítás július 14-ig tartott.
II. világháború utániidőkben az iskola elnevezése gyakran változott:
1947: közgazdasági középiskola
1949: közgazdasági gimnázium
1952: közgazdasági technikum ipari tagozat
A közgazdasági technikusi oklevelet képesített könyvelői, alapfokú tervezői és statisztikus képesítésnek fogadták el. A közgazdasági technikumok tagozatos rendszere a direkt irányítási rendszer megfelelője volt az oktatásban. Az újonnan bevezetett politikai gazdaságtan - a minden tantárgyba beépített politika mellett - a marxista eszmék terjesztésére volt hivatott. 1952-ben kezdődött meg a felnőttoktatás, amely - bár hosszú ideig önálló iskolaként működött - mindig az iskola szerves része volt. Még egy lényeges változást hozott ez az esztendő: az addig tiszta fiúiskolában beindult az első lányosztály.
Politikai nyomásra 1961-ben felvették az iskola volt tanulójának, a Tanácsköztársaság rosszemlékű vezetőjének, Szamuely Tibornak a nevét. 1962-ben már szakközépiskolai osztályok indultak, amelyek, a korábbi technikumhoz viszonyítva, bővítették a közismereti tárgyak oktatására fordítható időt. Ez az iskolatípus a korábbinál nagyobb általános- és szakmai műveltséget jelentett, de fokozott tanulói- és tanári leterheltséggel járt. Továbbra is megmaradt a túlzott specializálódást jelentő ágazati bontás. A nyelvi osztályok magas szintű nyelvoktatása az idegen nyelvi gép- és gyorsíró osztályokban élt tovább. A közgazdasági szakemberek iránti fokozott igény a tanulólétszám növelését kívánta meg, de azt a régi épületben már nem lehetett biztosítani. A megyei vezetés döntése alapján 1964-ben iskolánk kapta meg a Bem téren felépült új iskolaépületet.
Az intézmény 1990-ben felvette az egykori győri képviselő és gazdasági kérdésekkel intenzíven foglalkozó közlekedési miniszter Baross Gábor nevét.

Vác Városi Kábeltelevízió Kft.

  • Szervezet/testület
  • 1989 -

A Vác Városi Kábeltelevízió Kft. 1989-es megalakulásától kezdődően a lokális távközlési piac meghatározó szereplője. Főbb tevékenységi körei: vezetékes műsorelosztás (analóg és digitális kábeltelevízió), Internet hozzáférési szolgáltatás, digitális telefonszolgáltatás. A társaság ügyfeleit korszerű optikai, HFC és mikrohullámú gerinchálózatai révén látja el, jelenlegi (2020) szolgáltatási területe Vác közigazgatási határáig terjed, illetve Kosd község területén nyújt kábeltelevíziós szolgáltatást.

Petz Lajos Egészségügyi Középiskola és Kollégium

  • Szervezet/testület
  • 1963 - 2006

1963-ben a Kazinczy Gimnázium kebelén belül és annak épületében jött létre, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola néven. 1986-ban önálló épületet kapott, melyben 600 áplónő és aszisztens képzését biztosították.(150 férőhelyes diákszálló, 12 tantermes szakközépiskola, valamint egy 300 adagos melegítő konyha, étteremmel.)

József Attila Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1902 --

Az iskola Tatabánya város legrégibb iskoláinak egyike. Jogelődje az 1902. évben, a MÁK RT által létesített Ady Endre Általános Iskola. Mai épülete 1942-ben épült, az akkori bányászkolónián élő gyermekek nevelését, oktatását szolgálta.
Azóta a város gazdasági, társadalmi fejlődéséhez igazodóan környezete jelentősen megváltozott. A bányászkolónia egészségtelen, korszerűtlen lakásai helyébe az 1970-es években új lakótelep épült. Ez a városrész az emeletes házak tömbös kialakításával szinte körülöleli a régi városközpontot. A városközpont-jelleget mára leginkább a szabadidő eltöltését szolgáló, nagy hagyományokra visszatekintő intézmények /Népház, Május 1 park, sportpálya, sportcsarnok, sportuszoda – strand / őrzik, valamint a mellettük kiépült oktatási intézmények. A körzetben három óvoda, két általános iskola és három középiskola működik.
Az itt élők társadalmi, szociális összetétele is jelentősen megváltozott. Az egykori egykeresős bányászcsaládokat mára sokkal heterogénebb összetételű családok váltották fel. Foglalkozásuk szerint döntően fizikai dolgozók, szakmunkások, illetve a középosztályhoz tartozó szellemi foglalkozású, jellemzően kétkeresős családok. Közülük egyre többen magánvállalkozás keretei között igyekeznek a család megélhetését biztosítani. A rendszerváltozást követően megnövekedett munkanélküliek száma mára csökkenő tendenciát mutat, de ma is számottevő a más településre eljárók száma
Ságvári Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény telephelye József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néven. (2009 óta)

Ady Endre Általános Iskola, Tatabánya

  • Szervezet/testület
  • 1902 - 1980

Tatabánya Város Tanácsa 1980-ban jóváhagyta az Ady Endre és József Attila Általános Iskolák 1980. augusztus 1. hatállyal történő szervezeti összevonását és az ezzel kapcsolatban megtett intézkedéseket. Az összevont intézmény József Attila Általános Iskola néven, az Ady Endre Általános Iskola jogutódjaként működik egy igazgatóval és két igazgatóhelyettessel. (27/1980. sz. határozat.)

Móra Ferenc Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1952 -

1947-ben kezdték el a Móra Ferenc iskolát építeni. 1952-ben félkész állapotban adták át az épületet, az egyik felén még politikai foglyok dolgoztak, a másikon már tanítottak. A városi tanács Révai Józsefről akarta az iskolát elnevezni, de Sztálin halála után már élő politikusról nem nevezhettek el intézményeket, ezért az iskola „csak” az egyes számot kapta a köztudatban, hiszen meg kellett különböztetni a többi Újvárosban épült általános iskolától. Hivatalosan az iskola neve: Tatabánya Újvárosi Állami Általános Iskola.
Így ad hírt erről a sajtó 1952. augusztus 30-án: „Szeptember elejére befejezik Tatabánya-Újvárosban az új 8 tantermes iskola építését. Tatabánya-Újvárosban a 430 korszerű bányászlakás mellett elkészült a komárom megyei tanács székháza is, még az elmúlt héten megkezdte a tanács a beköltözést. Most újabb épületek építését fejezték be. A 108 személyes legényszálló, az építőipari szakiskola és tanulóotthon után szeptember elejére elkészül az új 8 tantermes, korszerű tornateremmel ellátott iskola is.” 1954-ben már 25 főből állt a tantestület, ekkor az iskolához tartozott az újvárosi óvoda is, beindult két csoporttal a napközi otthon, 1954. november 1-jétől önálló konyhával. Működött magyar, biológia, tánc szakkör, beindult a sportkör és a Bányász sportkörrel „karöltve” vívószakosztály egy fiú és egy lány csapattal. 1959-ben vette fel a Mező Imre nevet, 1992-ig nevezték így. A rendszerváltás után a tantestület, a diákság és önkormányzat egyetértésével az iskola 1992-ben Móra Ferenc nevét vette fel.

Kincskereső Alapítványi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

  • Szervezet/testület
  • 1994- -2009

A nehezen kezelhető tanulókat nevelő iskola és az ahhoz kötődő művészetoktatási intézmény eleinte a bánhidai iskolában, 1999-től a Herman Ottó Általános Iskola egy részét bérelte, 180 diákkal kezdve meg a tanévet. Az oktatás Zsolnay-módszerrel történt.
2004-ben német központtal működő nevelési módszer meghonosítására vállalkozott a tatabányai Kincskereső Alapítványi Általános Iskola. A Fibs - Förderverein nevű program különösen a hiperaktív és részképességzavarokkal küszködő gyermekek alternatív nevelésére szolgált.
2009-re 2,5 millió forint közüzemi hátralékot halmozott fel. A korábban mintegy száz gyereket oktató iskolában az új tanévben már nem is indultak osztályok. Mivel a fenntartó “Fejlődő Iskoláért” Alapítványnak vagyona nem volt, az önkormányzat elengedte az adósságot.
A Kincskereső iskola 15 éves működés után befejezte utolsó tanévét, a pótvizsgákat lebonyolította és valamennyi tanulóját elhelyezte.

Dolgozók Általános Iskolája

  • Szervezet/testület
  • 1949 - 1998

Tatabánya a második világháború után nagyipari körzet központja lett, így az 1950-es évektől kezdve óriási mértékben megnőtt a munkaerő beáramlása a városba. A heterogén összetételű lakosságnak már az 1949/50-es tanévtől lehetősége volt részt venni a felnőttképzésben. 1974-ig meglehetősen mostoha körülmények között folyt az oktatás. Kevés volt a terem, ezért kihelyezett tagozatok működtek a város különböző pontjain. A nyolcvanas évek végéig a vállalatok különféle engedményekkel, anyagi és erkölcsi támogatásokkal segítették a felnőtteket a tanulásban. Ennek, valamint a lelkes pedagógusoknak köszönhetően az 1974/75-ös tanévben 578 beiratkozott tanulóból 568-nak sikerült elvégeznie a tanévet.
Ekkor költözött megfelelő épületbe az intézmény, s jelenleg is itt működik. Az 1974-es csúcslétszámadatokat követően azonban folyamatos csökkenés figyelhető meg. A felnőttek kiszorulását a hátrányos helyzetű és problémás gyerekek beáramlása követte. Ennek eredményeként az 1980/81-es tanévben 277 volt a jelentkezők száma.
A tanköteles és ifjúsági rétegek beáramlása komoly problémák elé állította a dolgozók iskoláját. Ők nem rendelkeztek sem megfelelő műveltséggel, sem tudással ahhoz, hogy megkezdjék a tanulást, ezért képzésük komoly és nagyon nehéz feladat. A tatabányai dolgozók általános iskolája ezért 1994-ben alapfeladat módosítási kérelmet nyújtott be az idén a tatabányai polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának. Ebben kérte, hogy az 1994-95-ös tanévet már Általános Iskola és Dolgozók Általános Iskolája néven kezdhesse meg. A város többi általános iskolájának támogatásával a kérelmet elfogadták.
A felnőttoktatást 1998-tól a Remédium Általános Iskola és Szakközépiskola valósította meg.

101-120 találat a 190 találat közül