Showing 371 results

Geauthoriseerde beschrijving

Híradástechnikai Anyagok Gyára

  • Instelling

A Híradástechnikai Anyagok gyárának elődjét 1884. május 7-én mint Horganyhengermű RT alapították. Hengerelt horganyárut és ofszet lemezeket állítottak itt elő, és ez a hengermű európai szinten is komoly elismerést vívott ki magának. 1929-ben, mint új termék, a horganyhüvelygyártás került bevezetésre, ez a horgany hengerelt áruk mellett napjainkban is gyártott alkatrész, amelyet az Akkumulátor Gyár használ fel elemgyártáshoz.
1959-ben a híradástechnikai transzformátorok, valamint a nyomtatott áramköri termékek gyártására került sor. A kis transzformátorok és fénycsőfojtó előtétek gyártásával egészült ki a jelenlegi híradástechnikai alkatrész profil, melynek megvalósítása a ferrittermékek elődjének tekinthető porvas-mag gyártás 1953. évi bevezetésével kezdődött.
A NYAK termelést 1974-ben, majd 1980-ban kezdődő továbbfejlesztéssel korszerűsítették európai színvonalú gyártássá. A fénycsőfojtók gyártására osztrák licencet vásároltak, és ezt továbbfejlesztve a legkorszerűbb anyag- és energiatakarékos típusok készültek. A transzformátorok fejlesztését a saját szabadalommal védett lemezmaglapos, valamint a ferritmagos és toroidgyűrűs típusok jellemzik.
1992-től Híradástechnikai Anyagok gyára Rt. néven működött.
Tevékenységutód: Elektronikai és Mechanikai Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Váci Gyára. Alakult: 1995-ben. Ez a cég fejleszti, gyártja és értékesíti tovább a régi HAGY fontos termékeit: világítástechnikai alkatrészeket, ferriteket és nyomtatott áramköri lapokat.

Tatabánya Nagyközség

  • Instelling
  • 1902 - 1947

Az 1896-os bányanyitás hívta életre Tatabányát. Az első akna Alsógalla területén nyílt meg, ahol Alsógalla-bányatelep néven új kolónia alakult ki. 1897-ben nagyszabású építkezés kezdődött. 1899 végére szinte már teljesen kiépült ipari és szociális létesítményekkel. Ekkor már 170 lakás volt, az összes épület száma 240. 1898-ban épült a jelenleg is működő hőerőmű, amely ekkor a Gépház nevet viselte.
A bányászat fejlődésével párhuzamosan a lakosság száma is megnőtt, az ország minden részéből, és külföldről is különféle rendű, rangú, felekezetű személyek jöttek és telepedtek le, hiszen kellett a munkaerő. A rohamos fejlődés hatására Alsógalla-bányatelep 1902-ben Tatabánya kisközség nevet kapta, majd 1923-ban nagyközségi rangra emelték.

Katolikus Tanitóképző, Győr

  • Instelling
  • (1778) 1894 - 1948

A győri tanítóképzés több mint 235 éves. 1778. július 1-jén nyílt meg a Ratio Educationis rendelkezései alapján Győr város Nemzeti Iskolájában a történelmi Magyarország második mesterképző tanfolyama. Tradicionálisan Nyugat-Magyarország tanítójelöltjei és tanítói látogatták az intézményt, de szép számmal gyarapították mesterségbeli tudásukat Kolozsvárról, Munkácsról, Felvidékről érkezők is. Az egykori anyakönyv, a Protocollum ad Magisteria Praeparandorum de anno 1778 arról tanúskodik, hogy 1778 és 1847 között a tanítói mesterségről 993-an szereztek "Testimonium"-ot (bizonyosságlevelet), és térhettek vissza az iskolákba „a szellemugar megmunkálására”. 1847 októberében önálló intézményként, önállótestülettel a pannonhalmi főapát, a csornai prépost, a győri káptalan, Moson megye és Győr város anyagi támogatásával folytatta a Mesterképző Intézet a tanítók képzését, továbbképzését. Az önálló katolikus mesterképzőben a tanítás időtartama két év lett.
A tanítóképző intézet az 1869/70-es tanévtől vált háromévessé az 1868. évi 38. törvény értelmében. Az átmeneti tanterveket dr. Zalka János megyés püspök tervei alapján készítették. Ebben a tanévben jelölte ki a megyés püspök az intézet gyakorlóiskolájának a belvárosi hatosztályos elemi iskolát. 1875. október 20-án megnyílt az Állami Tanítónőképezde, Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelete alapján. A kor színvonalán álló tanterv, haladó polgári szellemű tantestület, igényes pedagógiai tevékenység jellemezte az intézetet.
1884-ben elkészült az állami intézet új épülete (jelenlegi Kiss János utcaiépületszárny), majd a püspök is új épületet emelt a fiúképzősöknek (mai gyakorlóiskola). A miniszteri rendelettel előírt négyéves tantervű tanítóképzés Győrött 1893-ban kezdődött. Ebben az évben megszűnt a soproni katolikus tanítóképző, melynek feladatait a győri képző vette át. Ettől a tanévtől nevezték ki a képző gyakorlóiskolájának első önálló vezetőjét, Öveges Kálmánt.
Dr. Zalka János megyés püspök 1894. szeptember 1-jén kelt levelével az alapítványi intézetet a győri egyházmegyének ajándékozta.
Az első világháború hosszú időre megtörte az intézetek fejlődését.
Az 1920/21-es tanévtől megindult a hatéves tanítóképzés, 1923/24-től öt évre változott. 1926 szeptemberében a Szent Orsolya Rend is megnyitotta tanítónőképző intézetét, amit az államosítás 1948-ban megszüntetett. A tanítóképző intézet a magyar tannyelvű iskolákban érvényes képesítés mellett 1927-től horvát, majd 1928-tól német tannyelvű elemi iskolában való tanításra is adott ki diplomát.
Az 1938. évi XIII. és XIV. tc. alapján a győri tanítóképző is átszerveződött négyéves líceummá és kétéves tanítóképző akadémiává. 1945/46-ban volt az első líceumi érettségi, amit agyakorlatban egy év múlva követett a "képesítő vizsgálat".
Az 1948. XXXIII. tc. az intézményeket államosította. A tanítóképző pedagógiai gimnáziummá alakult, majd egy év múlva a hagyományos 4 + 1 formában működött tovább. A fiú- és a leány tanítóképző összevonására 1953-ban került sor, az összevont intézmény a Megyeház utcai épületben (ma: Liszt Ferenc u. 42.) folytatta tevékenységét.

Tulipán Szövetség Váci és Vácvidéki Magyar Védőegyesület

  • Instelling
  • 1906 - 1914

A honi iparpártolás általában szabadkereskedelmi időszakokban és/vagy olyan helyzetekben alakul ki, amikor a hazai terméket nem lehet – nem szabad – protekcionista technikákkal védeni. A kiegyezés után alapvetően iparosok-gyárosok alakítanak ki ilyen mozgalmat, ami tulajdonképpen nem folytat nagyon látványos tevékenységet. 1906 elején elit társadalmi támogatást kap a mozgalom, amikor arisztokrata hölgyek és ellenzéki politikusok feleségei megalakítják – az 1844-es Védegyletet utánozva – a Tulipán Szövetséget. Ez "zsírjába akarja fojtani Ausztriát", azaz nyakán hagyni a termékeit, hiszen úgy vélték, hogy a Birodalom nyugati fele akadályozza meg az 1905-ös választásokon győztes ellenzék kormányra kerülését. Abban a pillanatban, mikor a tulipánjelvénytől függetlenül az addigi ellenzéki koalíció kormányra kerül, a lelkesedés is elszáll a mozgalomból. Az olyan apróságok, hogy a tulipánt nem lehet védjegyeztetni, csak gyorsítják a folyamatot.
A tulipánmotívum használatát a XVIII. századi hollandiai tulipomániához hasonlóan nálunk is felbolydulás, szokatlan társadalmi események kísérték 1905-ben. A politikai tiltakozási hullám nyomában a hazai ipar pártolása is, ami mintegy hazafias kötelességként fogalmazódott meg, új lendületet kapott. 1906-ban létrehozták a magyar népművészet és a magyar ipar támogatását kitűző Tulipánkert Szövetséget. Gondolata a Vasárnapi Újság tudósítója szerint 1906. március 15-én, a magyar úriasszonyok társaságában született meg. Jelvényül a tulipánt választották, azt remélve, hogy olyan elfogadott szimbólum lesz, mint az írek által Szent Patrik napján kitűzött zöld lóhere. Károlyi Mihályné visszaemlékezése szerint édesanyjának, Andrássy Tivadarnénak "támadt az az ügyes ötlete, hogy a társaság sznobizmusát ki lehessen használni pénzforrásként politikai célra. Ő indította meg a tulipán mozgalmat a honi ipar támogatása céljából; mindenki, aki lépést akart tartani a divattal, tulipános melltűt viselt a ruháján vagy tulipános jelvényt kabátja hajtókáján, és ezzel elkötelezte magát, hogy csak magyar gyártmányt vásárol. A Váci utcai ékszerészek rubin- és smaragdkőből kirakott tulipánokat készítettek, a kalaposok tulipánnal díszítették a női kalapokat."
1906-ban a koalíció kormányra jutásával a magyar politikai életet egységesen és kizárólagosan a nemzeti hangulat uralta. Természetesen az egyes választási szervezetek is szigorú esküvéseket tesznek: ha nem tudnak beszerezni magyar gyártmányú nemzetiszínű lobogót, akkor fehér zászlót fognak használni, zöld zsinórral, piros fölírással és természetesen piros tulipánnal, a magyarság pillanatnyilag meghatározó jelvényével. A harci jelvényként született tulipán, a kormányalakítás idejének békeszimbólumából a választások idején hadi jellegűvé válik, de nem a különböző pártok közötti összecsapás jelvényévé, hanem a Béccsel való nem-létező összecsapás szimbólumává. A tulipánban tükröződő politikai "nemzeti egység" azonnal tükröződik a hirdetésekben is.15 A legnagyobb tülekedés természetesen a pillanat szimbóluma körül volt. Több vállalat azonnal felveszi például a Tulipán Zászlógyár nevet, mások csak tulipános díszítést ígérnek a zászlókra, termékekre.
A Tulipánkert mozgalom indulásakor nagy sikert aratott, különösen a "hölgy- és úri közönség" karolta fel, s igen gyorsan országos méretűvé szélesedett. 1906 májusában egymás után jelentek meg a szerveződésre szólító plakátok, és megalakultak a helyi szövetségek.
A Tulipán-Szövetség–Magyar Védő Egyesület alakuló közgyűlésére, a két egyesület összeolvadására 1907. február 3-án került sor, amelynek székhelye továbbra is Budapest maradt. Az egyesület célja a nemzeti eszme és törekvés melletti állásfoglalás volt, továbbá a megalkuvást nem ismerő nemzeti érzés ápolása a családi életben és főként a nevelés terén. Célként határozták meg azt is, hogy az ország mezőgazdasági és minden más iparát fejlesszék, azt a külföldi versennyel szemben megvédjék. Az egyesület szervezete a korábbiakhoz hasonló felépítésű volt, ezután is rendelkezett vidéki fiókokkal. Az egyes vármegyék, illetőleg országrészek területén megalakult vidéki fiókok a vármegyére, illetve az országrészre kiterjedő általános érdekű egyesületi feladat ápolására egymás közötti szövetségi viszonyt létesíthettek. Az egyesület az 1907 februárjában létrehozott formájában 1909 végéig működött. Eddig használta a Tulipán-Szövetség–Magyar Védő Egyesület szövegű emblémás cégjelzést.
A következő, az 1910-es választásra megszűnt a koalíció pártjai iránti lelkesedés. Az 1910-es választáskor ugyan még akadt valami, ami emlékeztessen a tulipánra. A Magyar Védő Egyesület 1910 elején visszavette régi nevét, megszabadult a Tulipán-Szövetség névtől.
Prohászka Ottokár 1917-ben megjelent kötetében a következőképpen emlékezett vissza a tíz évvel korábban kialakult mozgalomra: "...akkor megszállt minket valami csodálatos érzés, hogy szeressük a magyarságot, és kivirágzott a hazai föld rögéből egy csodálatos virág, és belenőtt a szívünkbe: a tulipán. Ez a tulipán máskor is nőtt, de meg nem értették, ott díszelgett azon a fiókládán, ott láttuk a szegedi bicskán, de nem értettük szavát: hogy szeresd fajodat, szeresd a magyart, mentsd meg, segítsed meg, ne folyjon ki a vére és az ereje, nyúlj a hóna alá, munkád a tied, a pénzed a tied, hazádat csak úgy tartod meg, ha gazdaságilag erős leszel!
Ez volt a magyarság tíz év előtti szeretete. Szégyellem magamat, hogy a tulipán elhervadt, hogy az a szó elnémult, de a magyarság szeretete egy más szimbólummal lép elénk, egy más magyar virággal: az árvalányhajjal. Tíz év előtt tulipán, ma árvalányhaj."
Forrás: BAJZIK ZSOLT: IPARVÉDELEM ÉS A TULIPÁNKERT MOZGALOM VAS MEGYÉBEN, Vasi Szemle, 2015/1.

Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Ybl Miklós Gimnázium

  • Instelling
  • 1854 - 1954

Az iskola 1854. december 12-én Ferenczy János polgármester és Dr. Bula Teophil ciszt. r. gimn. igazgató munkálkodása folytán mint kétosztályú közs. alreáltanoda alakult meg, és a volt leánylyceum épületében nyert elhelyezést. 1859-ben már teljes alreáltanodává épült ki, míg 1871—73. megnyílt a IV., V. és VI. osztály is, és ezzel az intézet teljes főreáltanodává lett. 1875-ben országosan átszervezik a reáltanodákat nyolcosztályossá, de az iskola megmaradt hatosztályúnak. A régi tanárok itthagyják az iskolát, és fennmaradása évről-évre bizonytalanabb, sőt 1881- ben már arról van szó, hogy visszafejlesztik négyosztályúvá, végre Trefort Ágoston akkori miniszter átveszi az állam vezetésébe, így lett reáliskolánk 1883-ban nyolcosztályos főreáliskolává. Hosszas huzavona és alkudozások után 1894-ben át tudott költözködni új épületébe.
Az állam kezében most már ismét az emelkedés útjára lép az intézet. Az előbbi tíz év alatt megcsappant növendékek száma egyszerre felszökik, 1890-ben már a III. osztályt is párhuzamosítani kellett. így haladt most már biztos úton előre az intézet, és ünnepelte fennállásának ötvenéves jubileumát 1904-ben.
A második félszázad ugyanazzal a csendes, mély, céltudatos munkával indult abban a biztos mederben, melybe a 90-es években jutott. A világháború alatt kórházul szolgálván az intézet épülete, egy ideig a múzeum jelenlegi épületében folyt a tanítás.
1920-an felvette a m. kir. áll. Ybl Miklós-reáliskola nevet. Jelenleg a lehetőség szerint a kívánalmaknak megfelelően alakított épületben folyik a tanítás, hirdetvén a XX. század nagy feladatát: keresztény valláserkölccsel és a múlt szent hagyományait féltő gonddal őrző mély hazaszeretettel egy nagy cél felé törekedni, melynek neve: N agy-Magyarország.
1934-ben a nm. VKMin. 32000/1934. V. a.—1. sz. rendeletével az első osztálytól kezdődőleg megszüntette az intézet reáliskolai jellegét ; az 1936. évi 1301. ein. sz. rendelete alapján az 1936/37. tanévben az I. és II. oszt. már gimnázium, a III. oszt. reálgimn., a IV—VIII. még reáliskola.
Az 1941—42. iskolai évben az I—VII. oszt. gimnázium, a VIII. oszt. reálgimnázium. A megnövekedett tanuló létszám szükségessé tette a VIII. oszt. párhuzamosítását is, úgyhogy ebben az évben már minden osztály párhuzamos. Második modern nyelvül az egyik felső osztály franciát, a megfelelő párhuzamos osztály olaszt tanult.

Váczvidéki Egyetemi Ifjak Köre

  • Instelling
  • 1889 - 1892

Egyes városok kulturális, közösségi életében a társaskörök, egyesületek élete meghatározó. Így volt ez a dualizmus korában is, amikor szabadon (bejegyezve, minisztériumi engedéllyel) működhettek kulturális egyesületek az országban. Vác sem volt kivétel ez alól. Jelen írásunkban a rövid életet megért, de egy ideig meglehetősen aktív Váczvidéki Egyetemi Ifjak Köréről (a sajtóban kevésbé gyakran Vácz-vidéki Egyetemi Ifjak Köreként is szerepel) emlékezünk meg. Ez az egyesület egy kísérlet volt a helyi ifjúság, értelmiség összefogására. Az egyesület sok rendezvényen részt vett, úgymint koncerteken, táncmulatságokon, hazafias ünnepélyeken (pl. március 15, július 17, október 6), banketteken, felolvasó-esteken. Ezen rendezvénytípusok közül többek között felolvasó-esteket önállóan is tartottak, míg a hazafias ünnepélyeket más egyesületekkel és a városi hatóságokkal együtt szervezték.
A városi kommemoratív eseményekben is részt vett aznap a kör, hol szavalataival, hol csupán részvételével. 1890-ben például négy helyi egyesület vette kezébe III.15-e megszervezését: a Váczvidéki Egyetemi Ifjak Köre, a Dalegyesület, az Első Általános Ipartársulat, valamint a Római Katholikus Legényegylet. A Dalegyesület szavalta a Szózatot és egy másik, meg nem nevezett éneket. Gregus Dániel az ifjak képviseletében szavalt Bajza-verset, míg a fővárosi egyetemi olvasókör küldötte, Alpári Lajos mondta az ünnepi beszédet. Tagjai közt tudhatta Tragor Ignácot is.
Az egyetemi ifjak köre 1892-ben szűnt meg, mindössze 3 év fennállás után.

Vác FC Samsung

  • Instelling
  • 1992 - 1997

1987 őszén első pest-megyei csapatként megkezdhette szereplését az NB I-ben, ahol 13 évet töltött el. Ebben az időben állt a csapat mellé támogatóként a Samsung, mely évekig biztosította az elsőosztályú szereplés biztos anyagi hátterét. Az ismételt benntmaradásokat követően az első jelentősebb eredmény egy negyedik helyezés volt (1991), majd 1992-ben már ezüst éremig jutott a csapat. A következő idényben egy újabb bajnoki ezüst érem következett, majd 1994-ben elérte a váci futball legnagyobb eredményét: a Vác FC magyar bajnok lett 46 ponttal. A bajnok csapat és a siker korszak edzője Csank János volt, aki két évtizeddel később egészen más szinten és más körülmények között vezette bajnoki címre ismét a váci labdarúgást. Az 1994-es bajnok csapat tagjai: Hahn Árpád, Koszta János, Nyilas Elek, Puglits Gábor, Nagy Tibor, Kriska Gábor, Aranyos Imre, Romanek János, Füle Antal, Víg Péter, Simon Antal, Szedlacsek István, Kasza István, Répási László, Molnár György, Miovecz Zoltán, Dzurják József, Szalai Attila, Sallai Tibor, Burzi Attila, Nyikos József, Schwarcz Zoltán, Bereczki Péter, Hámori István és Kelemen Zsolt. Közülük nyolcan a címeres mezt is magukra ölthették, köztük Nagy Tibor, Koszta János, Répássy László, Simon Antal, Hahn Árpád és Puglits Gábor. Élcsapatként azonban nem kellett sokáig számolni az erőn felül teljesítő alakulattal, a következő évek ismét a kiesés elleni küzdelemmel teltek, az első 10 közé többé már nem sikerült bejutni. Ebben az évtizedben három magyar-kupa döntőt is játszott a Vác, győznie azonban egyszer sem sikerült: 1991-ben és 1995-ben a Fradi, míg 1992-ben az Újpest múlta felül a vidéki egyletet. 1994-ben szuper-kupa döntőt is játszott a csapat, a Fraditól azonban itt is kikapott (2-1). Az első nemzetközi szereplés az akkorra már presztízsét vesztett Mitropa-kupán jutott a Vácnak: Pisában, Olaszországban vettek részt a hatcsapatos megmérettetésen. A csoportmérkőzések során előbb egy 4-1-es vereség következett a Pescara ellen, a Slovan Bratyiszlavát azonban 6-0-ra lelépték a váciak. Így gólkülönbséggel megnyerték a hármas csoportot, a döntőben azonban a házigazda Pisa 3-0-ra könnyedén legyőzte a Vácot. 1989 nyarán az Intertotó-Kupa csoportkörébe kapcsolódott be a váci csapat, az osztrák Tirol, a svájci Bellinzona és a bulgár Tarnovo ellen játszott összesen 6 mérkőzést, az eredmény 2 győzelem, 3 döntetlen és egy vereség volt. Két évvel később ismét az Intertotó-kupa csoportkörében a dán Ikast, az osztrák Casino Salzburg és a német Hallescher voltak az ellenfelek, ekkor egy győzelem, egy döntetlen és négy vereség jutott osztályrészül. 1991. őszén az UEFA-kupában szerepelhetett a Vác: a Dinamó Moszkvát odahaza 1-0 arányban sikerült legyőzni, az orosz fővárosban azonban már 4-1-es vereség lett a vége. 1992-ben nyáron ismét az Intertotó-kupa csoportkörében szerepeltek a váciak: a dán Aarhus és a finn Kiruna ellen kettős győzelmet arattak, a Slovan Bratyiszlavával szemben azonban oda-vissza alul maradtak. Ősszel újra az UEFA-kupa következett, komoly sikerrel: a Gróningemet búcsúztatta a Vác (1-0, 1-1). A második kanyarban a Benficát hozta a Vác útjába a sorsolás, Liszabonban 5-1-re győztek a portugálok, Vácon pedig 1-0-ra nyertek. 1993-ban ismét az UEFA-kupában szerepelt a Vác, súlyos kudarccal: a hazai odavágón 2-0-ra nyertek az Apollón Limassol ellen, Cipruson viszont már 4-0-ra alul maradtak. 1994. nyarán az Intertotó-kupában négy mérkőzést játszott a Vác, az Inter Bratyiszlava, a Ceské Budejovice, valamint az Ikast ellen is nyertek a Váciak, az ötös csoport döntő mérkőzésén Hamburgban azonban 2-1-re kikaptak. Magyar bajnokként 1994. őszén a Bajnokok Ligája selejtezőjében is szerencsét próbálhatott a Vác: a Paris Saint Germain 3-0 és 2-1 arányban verte a magyar bajnokot. A nemzetközi szempontból is rendkívül eseménydús éveket 1995-ben egy rövid KEK szereplés zárta: a macedón Silex 3-1, 1-1 eredményekkel búcsúztatta a váciakat. Három nézőcsúcsot tartanak számon, mint váci nézőcsúcsot: 1990-ben a Fradi vendégjátékát, 1986.ban a feljutás idején egy Salgótarján elleni másodosztályú bajnokit, 1982-ben pedig egy magyar-szovjet öregfiúk válogatott mérkőzést. A sikerek, a növekvő érdeklődés és a nemzetközi szereplés infrastruktúrális fejlesztéseket is hozott: 1993-ban eredményjelző táblát szereltek fel a stadionban, két évvel később pedig a Fradi elleni kupadöntő előtt bevezették a világítást és tv közvetítői állást is létesítettek. A világítást felavató mérkőzésen a Vác FC 8-0-ra legyőzte az olimpiai válogatottat. Ebben a korszakban szurkolói ultracsoport is alakult, a Samsung helyét a 90-es évek közepén szponzorként pedig a Zollner foglalta el.

Vác Város Képviselőtestülete

  • Instelling

A város testületi képviseleti szerve a képviselő-testület volt. Tagjainak felét választották, másik felét pedig a virilisek, vagyis a legtöbb adót fizetők alkották. A választott tagok mandátuma kezdetben hat, majd három évre szólt, a virilisek névjegyzékét évente állították össze. A képviselő-testület általában évente négy rendes közgyűlést, valamint szükség szerint rendkívüli üléseket tartott. A képviselőtestületet döntései előkészítésében, illetve tevékenységében bizottságai segítették. Egyes bizottságok csupán egy, mások három évre kaptak megbízást a képviselő-testülettől.

Vác város Házipénztára és Számvevősége

  • Instelling

Vác Város Házipénztára és Számvevősége a város pénzügyeit kezelte: összeállította a költségvetési előirányzatokat és zárszámadásokat, vezette a kiadási és bevételi főkönyveket illetve pénztárnaplókat, valamint kezelte a városi alapokat (kórházalap, ínségalap) is.

Shulz István

  • Persoon
  • 1934 - 2010

(Budapest, 1934. 04. 29. - Székesfehérvár, 2010. 03. 02.)
Iskolai tanulmányai: 1952-ben faipari technikus lett, majd egy évig a BME kisegítő üzemében Ohmann Béla szobrászművész mellett épületszerkezeti és híd maketteket készített. BME ÉKME tagozatán építőművész oklevelet kapott 1958-ban. BME posztgraduális képzés során műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett 1976-ban. Munkássága nagy része Fejér megyéhez kötődik. 1958–ban ÉM 26. sz. Építőipari Vállalatnál Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) beosztott mérnök. 1959 júliusától 1990-ig a Fejér Megyei Tervező Iroda építész tervezője.

Kállay István

  • Persoon
  • 1931 - 1988

Kállay István (Fülöpszállás, 1931. június 16. – Budapest, 1998. augusztus 17.) magyar történész, jogtörténész, genealógus, levéltáros, tanszékvezető egyetemi tanár, a székesfehérvári levéltár igazgatója, a Magyar Szent Korona Társaság főtitkára, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke, a történelemtudományok kandidátusa (1969), doktora (1977).
1954-ben került a Baranya Megyei Levéltárba, mint segédlevéltáros lett, 1956 és 1959 között a Fejér Megyei Levéltár igazgatója volt. 1959-től hat éven át volt a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztályának magyar levéltári delegáltja a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban és a Hofkammerarchivban, majd az Országos Levéltár Feudáliskori Osztálya levéltárosaként tevékenykedett két éven át. 1967 és 1969 között a Népi Demokratikus Osztály osztályvezető-helyettese, 1970-től tíz éven át a Családi és Gyűjteményi Osztály vezetője. 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett, haláláig egyetemi oktatóként dolgozott.
Főképp 18-19. századi várostörténettel foglalkozott, kivált a Mária Terézia kori szabad királyi városok gazdálkodásával, továbbá közigazgatás történettel. Jelentős volt forráskiadói tevékenysége, a Levéltári Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt (1960-1974), majd haláláig felelős szerkesztője. A magyarországi birtokigazgatás 1711 és 1848 közötti első monográfiájának elkészítése is az ő nevéhez köthető (1980). Szakmai álláspontjával szerepet vállalt a Szent Koronával ékesített magyar címer rendszerváltás utáni visszaállításához.

Dévald László

  • Persoon
  • 1912 - 1974

(Nagyvárad, 1912. augusztus 28. – Nagyvárad, 1974. december 28.) romániai magyar jogász és újságíró.
Szülővárosában érettségizett, Kolozsvárt szerzett jogi doktorátust. Újságírói pályáját Nagyváradon az Erdélyi Lapok, Romániai Magyar Szó belső munkatársaként kezdte (1932–40), elbeszélései és novellái a Pásztortűz, Erdélyi Szemle, A Hírnök, Vasárnap s a napilapok hasábjain jelentek meg; díjat nyert a Pásztortűz novellapályázatán (1931), szerepelt a Tíz tűz című antológiában (1932), Álmodoznak az öregek című zenés operettjét bemutatták Nagyváradon (1935).
Ügyvédi pályára ment 1940-ben, a második világháború után vállalati jogász. Mintegy 20 000 kartotékot magába foglaló idézet- és aforizmagyűjteménye az irodalom, művészetek és tudományok minden ágát felölelte, belőlük 1968-tól közölt a hazai magyar irodalmi folyóiratokban és napilapokban, s önálló köteteket is állított össze: Gondolatok a szerelemről (Szilágyi Júlia bevezetésével, Téka 1970; 2. kiadás 1972); Gondolatok a művészetről (Angi István bevezetésével, Téka 1975).

Gál István

  • Persoon
  • 1917 - 1979

Gál István (Szirmabesenyő, 1917. április 24. – Tatabánya, 1979. december 28.) bányamérnök, közgazdász, vállalati gazdasági vezető, MDP-, majd MSZMP-funkcionárius. 1953-tól haláláig a Tatabányai Szénbányák Vállalat vezérigazgatója, Kossuth-díjas (1961).
Életpályája:
1917-ben született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szirmabesenyőn. 1945 előtti életéről nincs információ.
1945–1953 között a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Külkereskedelmi Hivatalban, a Tüzelõanyag-kereskedelmi Vállalatnál (TÜKER), a Magyar Állami Szénbányák Vállalat (a későbbi Magyar Szénbányászati Tröszt) tatabányai központjában, valamint a Bánya- és Energiaügyi Minisztériumban dolgozott.
1953-54 között a Gazdasági és Műszaki Akadémián tanult. 1953-ban kinevezték a Tatabányai Szénbányák Vállalat (a későbbi Tröszt egyik vállalata) vezérigazgatójává. Szervező munkával, az érdekeltségi rendszer feljavításával jelentősen növelni tudta a vállalat termelését. 1953. december 31-én a tatabányai szénbányászok 109,4%-ra teljesítették az éves tervet, a bányavállalat dolgozói kollektívája megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét és a Szakszervezetek Országos Tanácsától a SZOT-vándorzászlót is. 1954-ben Gált beválasztották az MDP megyei pártbizottságába, a végrehajtó bizottság tagjai közé is.
Az 1956-os forradalom idején szembefordult a sztrájkot szervező munkástanáccsal, és repülőgépről leszórt röplapokon mozgósította a bányászokat a vízmentesítő szivattyúk üzemeltetésre, az elhagyott bánya vízelöntésének megakadályozására. A tatabányai városi katonatanács letartóztatta, sztrájktörés vádjával. Október 29-én a bányászok egy része felvette a munkát, hogy a közintézmények és kórházak szénellátását biztosítani lehessen. November 1-jén Gált szabadon engedték, és elmenekült Tatabányáról. November 5-én a szovjet csapatok megszállták a várost. December 5-re a tatabányai és oroszlányi bányákban az új hatalom helyreállította a széntermelést. Ezen a napon a forradalmi munkás-paraszt kormány határozattal megszüntette a forradalmi bizottságokat. A minisztérium ismét Gált küldte igazgatónak Tatabányára, de a tröszt munkástanácsai visszautasították megválasztását. Az ellenséges hangulatot érzékelve Gál ismét elmenekült a városból. December 29-én a Tatabányai Szénbányászati Tröszt tanácstermében tartott tanácskozáson (ahol Gál is jelen volt) a résztvevők titkos szavazáson – a minisztérium követelését visszautasítva – Gál személyét 36:13 arányban leszavazták. Ő azonban közölte, hogy ignorálja a szavazás eredményét és új igazgató megválasztásáig a helyén marad. Másnap hajnalban, december 30-án a helyi és a vállalati munkástanácsok vezetőit, köztük Solymos Mihály és Esztó Zoltán főmérnököket is letartóztatta a rendőrség. Néhány nap múlva, 1957. január 4-én, már a letartóztatott munkástanácsi vezetők nélkül megtartott újabb szavazáson nagy többséggel a minisztérium jelöltjét, Gált szavazták meg igazgatónak.
A következő években technológiai fejlesztésekkel jelentősen növelni tudta a bányavállalat termelését. 1959-ben mérnök-közgazdászi oklevelet szerzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1962-ban doktori disszertációt gyújtott be a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki karához, „A teljesítmények emelésének szükségessége és lehetőségei a magyar szénbányászatban” címmel. Sikeres védés nyomán „cum laude” minősítéssel műszaki doktori címet kapott.
Eredményeket ért el a magyar szénvagyon kutatásának és feltárásának, a széndúsítási és iszapolási eljárások fejlesztésében. Publikációi a Bányászati és Kohászati Lapok c. szakfolyóiratban jelentek meg. Sokat tett Tatabánya város fejlesztéséért, bányászlakások építéséért, a bányászok élet- és munkakörülményeinek javításáért. 1961-ben vezetői munkásságáért a kormánytól megkapta a Kossuth-díj II. fokozatát. Az új gazdasági mechanizmus meghirdetésének előestéjén, 1967-ben megszerezte vállalata számára az önálló külkereskedelmi jogot. 1977-ben Tatabánya díszpolgárává választották.1979-ben hunyt el Tatabányán. A budapesti Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (5B-2-26).
A tatabányai Gál István lakótelep 1980 óta az ő nevét viseli. Születésének 70. évfordulóján, 1987. április 25-én e lakótelep 532-536 számú lakótömbjének falán – az akkori MSZMP pártbizottsági iroda falán – ünnepélyesen leleplezték emléktábláját, melynek bronz plakettjét Varga Imre szobrászművész készítette.

Blaha Béla

  • Persoon
  • 1915 - 1970

Született Hódoscsépány, 1915. október 29.. Szüleu: Sz: Blaha István vájár, Róth Valéria. Tizenhárman voltak testvérek.
Négy elemit és két polgári osztályt végzett. A II. világháború után kéthónapos pártiskolát (1948), egyéves pártfőiskolát (1951) és bányaipari technikumot végzett (1961).
Napszámos (1930–1933), a királdi bányaüzem csillése, segédvájára (1933–1938), vájára (1938–1939). A VIII. utászzászlóaljnál katonai szolgálatot teljesített (1939–1941; 1940-ben részt vett az észak-erdélyi bevonulásban); póttartalékosként ismét behívták, a műszaki aknászokkal a keleti fronton harcolt (1941–1943; 1943-ban a Don-kanyarból tért vissza alakulatával).
A Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetsége tagja, a szakszervezet királdi csoportjának elnöke (1938–1939), a frontról való hazatérése után a helyi bányászmozgalmak egyik vezetője: a tizenkét órás munkaidő és a rossz ellátás miatti tiltakozások szervezőjeként csendőri felügyelet alá helyezték (1944 tavasza). A nyilas hatalomátvétel után a katonai mozgósításnak nem tett eleget, a szovjet csapatok megérkezéséig a bányában rejtőzött. Az MKP tagja (1944. dec.), a királdi alapszervezet, az üzemi pártvezetőség tagja.
Kitüntetések:
Munka Érdemrend (1955), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1965), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970).

Kókai Béla

  • Persoon
  • 1941 -

MSZMP Tatabánya Városi Bizottsága első titkára, 1987.12.15 - 1989.08.15

Győr város hivatásos tűzoltósága

  • Instelling
  • 1908 - 1948

Győr Városi és Megyei Tűzoltó Szövetség 1885-ben alakult meg. A századfordulóra már igazi nagyvárossá fejlődött megyeszékhely egészen más követelményeket támasztotta tűzvédelemmel szemben. 1908-ban mindezt figyelembe véve a törvényhatósági jogú város önkormányzata létrehozta a saját hivatásos tűzoltóságát. Első parancsnokáról, Dr. Erdély Ernő (1881-1944) nemzetközileg elismert szakember, szakíró volt. ő töltötte be 1920-tól a Tűzrendészeti Közlöny felelős szerkesztője tisztét is.
A Munkácsy utcai tűzoltólaktanya felszerelését korszerűsíteni kellett. 1910-ben kapta meg a hivatásos tűzoltóság a még 1908-ban megrendelt gőzfecskendőt. 1917 végén két autófecskendőt is beszereztek. Erdély jól ismerte kora élvonalbeli tűzoltó módszereit, eszközeit, és igyekezett korszerű felszerelést biztosítani a győri tűzoltóságnak. A tűzoltólaktanya 18,3 méter magas négyemeletes mászóházzal bővült, melynek az első emeletén a múzeum és a tanterem volt. Igyekezett az önkéntes tűzoltó egyesülettel, a gyári tűzoltósággal és a katonasággal jó kapcsolatot fenntartani. Erdély Ernőt 1910-ben a győri városi hivatásos tűzoltóparancsnoki tisztség mellé megválasztották a Győri Önkéntes Tűzoltóegyesület elnökévé is, így mindkét, amúgy is egy laktanyában lévő városi tűzoltó szervezetet erőforrásaival tudott gazdálkodni.
A győri tűzoltók különösen embert próbáló időket éltek meg a település 1944^45-ös bombázásai során, hisz a majd 6000 győri épületből 5308 kapott találatot. A második világháborút követően, pontosabban 1948 novemberében a városi hivatásos tűzoltókat „államosították".

Resultaten 121 tot 140 van 371