IV. Sz. Állami Általános Iskola: az 1928-ban állami hozzájárulással létesített és állami támogatással működő Maroshegyi Községi Népiskola jogutódja.
A mezőgazdaság érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről szóló 1926. évi 7. tc. törvény előírta, hogy ,,…iskolát kell létesíteni mindenütt, ahol legfeljebb négy kilométer sugarú területen (körzetben) szétszórtan, vagy tömörülve az utolsó három év átlagát számítva 21 család vagy 30 mindennapi tanköteles lakik”.
Az alsó fokú iskolai hálózat fejlesztése érdekében Országos Népiskolai Építési Alapot létesítenek. Ezt kívánta a város is igénybe venni, amikor 1926 márciusában hozott határozatában úgy döntött, hogy a Farkasvermi dűlőben (Csikvári úton) 1200 négyszögöles telket vásárolt a Maroshegyi Községi Elemi Vegyes Népiskola építésére.
Az új 2 tantermes és egy tanítólakásos iskola – állami kölcsön igénybevételével –1928 szeptemberében kezdte meg működését. 1936-ban az iskola épületét állami segély igénybevételével két tanteremmel bővítették.[23] Ez lehetővé tette az I-IV. osztályos tanulók önálló tanulócsoportokba való beosztását. Az 1930/31-es tanévben 182, az 1935/36-os tanévben 174, az 1940/41-es tanévben 291, az 1944/45-ös tanévben 337 tanulója volt az iskolának. Az 1945/46-os tanévben az I-től V. általános iskolai osztályaiba 308 gyermek iratkozott be. A következő, az 1946/47-es tanévben már 387, majd az 1947/48-as tanévben pedig már 407 tanulója volt az iskolának.
(Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között.)
Az iskola vezetését az 1945/46-os tanévben Zavaros Ida tanító megbízott igazgatóként látta el. Az 1946/47-es tanévtől az intézmény igazgatója Turnovdzky Rezső tanító, igazgatóhelyettese pedig Édes Sándor tanító. A iskola nevelőtestületének tagjai: Bodor Mária tanító, Édes Sándorné tanító, Garzó Jolán tanító, Németh Józsefné tanító, Péntek Géza polgári iskolai tanár, Schwerteczky Erzsébet tanító, Schwerteczky Mária tanító, Turnovzky Rezsőné tanító, Újhelyi Lívia tanító.

Dr. Jávorszky Ödön 1906. november 12-én született Vácon. Itt végezte elemi iskoláit, majd tanulmányait a Piarista Gimnáziumban folytatta. 1925-ben belépett az irgalmasok rendjébe és hat évvel később fogadalmat tett. Szerzetesként tanult a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán, ahol 1939-ben orvosdoktorrá avatták. A háború sújtotta Magyarországon több városban praktizált. A rend feloszlatása után visszaköltözött szülővárosába. Nevéhez fűződik a váci sebészet, traumatológia, belgyógyászat, gégészet és szülészet elindítása. Teljes életét és szakmai tudását a magasabb szintű egészségügyi ellátás kialakításának, ill. a fiatal kollégák tanításának szentelte. Részt vett a jelenlegi kórház beindításában. 1975. június 21-én, nyugdíjba vonulása után másfél évvel halt meg abban a kórházban, amelyért egész életében harcolt. Emléktáblája az első emeleten található. 1991. óta nevét viseli a kórház. Emlékére felesége alapítványt hozott létre, a kórházi betegellátás pénzügyi megsegítésére, valamint az ő neve fémjelzi a minden évben kiadásra kerülő tudományos pályadíjakat is. Hamvai az alsóvárosi temetőben nyugszanak.

Megszűnt 2011-ben. Az óvodások és az általános iskolások a Kovács Margit Általános Művelődési Központhoz kerültek át, a középiskolások a Krúdyba, a megüresedő épületbe pedig a Szent-Györgyi iskola költözött.

Az iskola Tatabánya város legrégibb iskoláinak egyike. Jogelődje az 1902. évben, a MÁK RT által létesített Ady Endre Általános Iskola. Mai épülete 1942-ben épült, az akkori bányászkolónián élő gyermekek nevelését, oktatását szolgálta.
Azóta a város gazdasági, társadalmi fejlődéséhez igazodóan környezete jelentősen megváltozott. A bányászkolónia egészségtelen, korszerűtlen lakásai helyébe az 1970-es években új lakótelep épült. Ez a városrész az emeletes házak tömbös kialakításával szinte körülöleli a régi városközpontot. A városközpont-jelleget mára leginkább a szabadidő eltöltését szolgáló, nagy hagyományokra visszatekintő intézmények /Népház, Május 1 park, sportpálya, sportcsarnok, sportuszoda – strand / őrzik, valamint a mellettük kiépült oktatási intézmények. A körzetben három óvoda, két általános iskola és három középiskola működik.
Az itt élők társadalmi, szociális összetétele is jelentősen megváltozott. Az egykori egykeresős bányászcsaládokat mára sokkal heterogénebb összetételű családok váltották fel. Foglalkozásuk szerint döntően fizikai dolgozók, szakmunkások, illetve a középosztályhoz tartozó szellemi foglalkozású, jellemzően kétkeresős családok. Közülük egyre többen magánvállalkozás keretei között igyekeznek a család megélhetését biztosítani. A rendszerváltozást követően megnövekedett munkanélküliek száma mára csökkenő tendenciát mutat, de ma is számottevő a más településre eljárók száma
Ságvári Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény telephelye József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néven. (2009 óta)

Jogelőd az 1965-ben alapított Tatabánya Megyei Jogú Város Városi Könyvtára

Vácnak, mint püspöki székhelynek kultúrája, műveltsége és oktatása sok területen összekapcsolódott a római katolikus egyházzal. A mi iskolánk elődjét is gróf Csáky Károly püspök javaslata alapján kezdték megszervezni, míg a másik épület a létrejöttét a váci katolikus egyházközségnek, Hanauer Á. István váci püspöknek és Korniss Gyula országgyűlési képviselőnek köszönheti.
1932-ben a Báthori, a Görgey utcák és a Csányi körút által határolt telken felépült a Váci Római Katolikus Polgári Fiúiskola. Igazgatója Melha Endre volt. Ebben az épületben működik ma a felső tagozat (A épület).
1938-ban a Görgey és a Flórián utca sarkán épült fel a Szent István Elemi Iskola, ma ebben az épületben működik az alsó tagozat (B épület). Igazgatója Böröcz Lajos volt. Mindkét épületet Boskó Géza Zoltán budapesti építészmérnök tervezte.
A két iskola egymástól függetlenül működött, eltérő feladatok ellátását tűzte ki céljául. Az elemi iskolák az alapoktatást látták el 6-tól 12 éves korig, míg a polgári iskolák a városi 10-14 éves fiatalok számára nyújtottak a polgári életben jól használható, praktikus ismereteket.
Az 1936-37. tanévtől Lipovniczky László lett a polgári fiúiskola rajztanára.
1944-ben mindkét épületben német tábori kórház működött, majd az orosz katonaság foglalta el.

1945. és 1946. között a magyar iskolarendszerben két alapvető változás történt. A korábbi népiskolák és polgári iskolák helyett a 6-14 éves tanulók számára nyolcosztályos új iskolatípust kellett szervezni általános iskola elnevezéssel. A másik változás az iskolakötelezettség időtartamát kiterjesztette a 12. életévtől a 14. életévig.
      Az 1945-46. tanévben a két épület közös igazgatás alá került, Vígh András igazgató vezetésével fiúiskolaként működött, Báthori utcai Általános Iskola néven.
1946. – igazgató: Wágner Ernő.
      1950-ben az iskolát államosítják, igazgatója ekkor Fülöp Béla.
1947. és 1956. között az igazgató Lippai Tibor.
1948. és 1977. között az igazgató Kováts Sándor.
      1962-ben megkezdik a koedukált oktatást az alsó osztályokban.
      1977-1984. - Lippai Nagy Antalné az igazgató.
      1983-ban a Báthori utcai Általános Iskola nevet felváltotta a Juhász Gyula Általános Iskola.
1949. és 1996. között az igazgató Mátyásffyné Jenei Gabriella.
1950. és 2014. között az igazgató Kocsi Károly.
1951. és 2019. között az igazgató Szalárdy József Attila.
      2020-tól Muszkáné Kocsis Emese vezetésével működik az intézmény

Kállay István (Fülöpszállás, 1931. június 16. – Budapest, 1998. augusztus 17.) magyar történész, jogtörténész, genealógus, levéltáros, tanszékvezető egyetemi tanár, a székesfehérvári levéltár igazgatója, a Magyar Szent Korona Társaság főtitkára, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke, a történelemtudományok kandidátusa (1969), doktora (1977).
1954-ben került a Baranya Megyei Levéltárba, mint segédlevéltáros lett, 1956 és 1959 között a Fejér Megyei Levéltár igazgatója volt. 1959-től hat éven át volt a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztályának magyar levéltári delegáltja a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban és a Hofkammerarchivban, majd az Országos Levéltár Feudáliskori Osztálya levéltárosaként tevékenykedett két éven át. 1967 és 1969 között a Népi Demokratikus Osztály osztályvezető-helyettese, 1970-től tíz éven át a Családi és Gyűjteményi Osztály vezetője. 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett, haláláig egyetemi oktatóként dolgozott.
Főképp 18-19. századi várostörténettel foglalkozott, kivált a Mária Terézia kori szabad királyi városok gazdálkodásával, továbbá közigazgatás történettel. Jelentős volt forráskiadói tevékenysége, a Levéltári Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt (1960-1974), majd haláláig felelős szerkesztője. A magyarországi birtokigazgatás 1711 és 1848 közötti első monográfiájának elkészítése is az ő nevéhez köthető (1980). Szakmai álláspontjával szerepet vállalt a Szent Koronával ékesített magyar címer rendszerváltás utáni visszaállításához.

Az iskola jogelődje, a kétéves női kereskedelmi szaktanfolyam az 1934/35-ös tanévtől kezdve nyújtott továbbtanulási lehetőséget a helyi és környékbeli polgári leányiskolában végzett tanulóknak. Alapvető kereskedelmi, számviteli, gép- és gyorsírói szakképesítést adott a végzős növendékeknek.
Az 1937/38-ban létrehozott felsőkereskedelmi iskola egyházi kezelésben működött a „Karolina” Római Katolikus Polgári Leányiskola, a kétéves Női Kereskedelmi Szaktanfolyam és a Nőipariskola mellett.
Fenntartója az Irgalmasnővérek rendje volt. Az iskolát a 46.148/1937. sz. VKM. rendelettel alapították. A polgári leányiskola épületében kezdték az oktatást, majd a Szt Miklós tér 1. sz. épületet alakították át részére, mely otthona lett. Udvara 348 m²; tornaterme 143 m²; szertárainak értéke: 4234 pengő, 20 írógépének értéke: 5500 pengő. 1941: az 5 tanterem 4 osztályában 148 tanulót oktattak. Igazgató: Simoncsics Alajos

Kaszás István 1916. november 11-én Budapesten született. Tizenöt éves korától a tatabányai bányákban dolgozott. 1945 után több fontos tisztségettöltött be. 1963 óta a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Komárom megyei SZMT elnökségének, valamint a Bányaipar iDolgozók Szakszervezete központivezetősége elnökségének tagja. Munkásságáért többször részesült magas államikitüntetésben. A Tatai Szénbányák Szakszervezeti Bizottságának titkára. 1973. december 14-én gépkocsibaleset következtében elhunyt.

A győri tanítóképzés több mint 235 éves. 1778. július 1-jén nyílt meg a Ratio Educationis rendelkezései alapján Győr város Nemzeti Iskolájában a történelmi Magyarország második mesterképző tanfolyama. Tradicionálisan Nyugat-Magyarország tanítójelöltjei és tanítói látogatták az intézményt, de szép számmal gyarapították mesterségbeli tudásukat Kolozsvárról, Munkácsról, Felvidékről érkezők is. Az egykori anyakönyv, a Protocollum ad Magisteria Praeparandorum de anno 1778 arról tanúskodik, hogy 1778 és 1847 között a tanítói mesterségről 993-an szereztek "Testimonium"-ot (bizonyosságlevelet), és térhettek vissza az iskolákba „a szellemugar megmunkálására”. 1847 októberében önálló intézményként, önállótestülettel a pannonhalmi főapát, a csornai prépost, a győri káptalan, Moson megye és Győr város anyagi támogatásával folytatta a Mesterképző Intézet a tanítók képzését, továbbképzését. Az önálló katolikus mesterképzőben a tanítás időtartama két év lett.
A tanítóképző intézet az 1869/70-es tanévtől vált háromévessé az 1868. évi 38. törvény értelmében. Az átmeneti tanterveket dr. Zalka János megyés püspök tervei alapján készítették. Ebben a tanévben jelölte ki a megyés püspök az intézet gyakorlóiskolájának a belvárosi hatosztályos elemi iskolát. 1875. október 20-án megnyílt az Állami Tanítónőképezde, Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelete alapján. A kor színvonalán álló tanterv, haladó polgári szellemű tantestület, igényes pedagógiai tevékenység jellemezte az intézetet.
1884-ben elkészült az állami intézet új épülete (jelenlegi Kiss János utcaiépületszárny), majd a püspök is új épületet emelt a fiúképzősöknek (mai gyakorlóiskola). A miniszteri rendelettel előírt négyéves tantervű tanítóképzés Győrött 1893-ban kezdődött. Ebben az évben megszűnt a soproni katolikus tanítóképző, melynek feladatait a győri képző vette át. Ettől a tanévtől nevezték ki a képző gyakorlóiskolájának első önálló vezetőjét, Öveges Kálmánt.
Dr. Zalka János megyés püspök 1894. szeptember 1-jén kelt levelével az alapítványi intézetet a győri egyházmegyének ajándékozta.
Az első világháború hosszú időre megtörte az intézetek fejlődését.
Az 1920/21-es tanévtől megindult a hatéves tanítóképzés, 1923/24-től öt évre változott. 1926 szeptemberében a Szent Orsolya Rend is megnyitotta tanítónőképző intézetét, amit az államosítás 1948-ban megszüntetett. A tanítóképző intézet a magyar tannyelvű iskolákban érvényes képesítés mellett 1927-től horvát, majd 1928-tól német tannyelvű elemi iskolában való tanításra is adott ki diplomát.
Az 1938. évi XIII. és XIV. tc. alapján a győri tanítóképző is átszerveződött négyéves líceummá és kétéves tanítóképző akadémiává. 1945/46-ban volt az első líceumi érettségi, amit agyakorlatban egy év múlva követett a "képesítő vizsgálat".
Az 1948. XXXIII. tc. az intézményeket államosította. A tanítóképző pedagógiai gimnáziummá alakult, majd egy év múlva a hagyományos 4 + 1 formában működött tovább. A fiú- és a leány tanítóképző összevonására 1953-ban került sor, az összevont intézmény a Megyeház utcai épületben (ma: Liszt Ferenc u. 42.) folytatta tevékenységét.

1895-ben alakult meg a Váci Múzeum Egyesület, melynek alapszabályában szerepel egy könyvtár szervezése is.
1904-ben alakult meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa által felállított Népkönyvtár, melynek állománya 590 kötet volt.
1926-ban a Népkönyvtárból megalakult a Városi könyvtár
A háború után 1946-ben a Városháza épületében kezdte meg működését újra a könyvtár, állománya ekkor 3447 kötet volt.
1947-ben a könyvtár a Görgey utcába, majd innen a Csányi körút 36. szám alá költözött.
1952-ben a könyvtárat átveszi a járási tanács és járási könyvtárra alakul. Ebben az évben került az akkori Lőwy Sándor utcába, ahol 1980-ig működött. Új helyén meglehetősen mostoha körülmények között működött, ezért 1962-ben megkezdődött az átalakítás. A felújított könyvtárat 1964. március 1-én avatták fel.
A felújított, kibővített könyvtár kedvező fogadtatásra talált a lakosság körében. Megnövekedett a forgalom, nőtt a kölcsönzések száma és a helyben olvasás is. A nyitást követően bevezették a szabadpolcos kölcsönzést, mely jelentősen megemelte a könyvforgalmat és ezzel egyidőben a tájékoztatás iránti igény is megnőtt. A könyvtár a bővítés ellenére is helyhiánnyal küzdött. melyet az akkori igazgató, Orosz Mihály többször is jelzett, megoldást keresett, sikertelenül. Az elhelyezési gondok egyre súlyosabbá váltak, végül 1977-ben a gyermekkönyvtár az anyakönyvtárról leválva az akkor Lenin úton, az Úttörőházban kapott helyet. A gyermekkönyvtár kiköltözése csak átmenetileg enyhítette a raktározási gondokat, a könyvtárnak új helyet kellett keresni és a Mártírok utca 37. sz. alatt lévő egykori huszárlaktanyára esett a választás.
A Lőwy Sándor utcában 1980. szeptember 30-án fejezték be a kölcsönzést, az új könyvtár átadására 1980. november 7-én került sor. 1985-ben a könyvtár felvette Katona Lajos nevét.
1990-ben az önkormányzat visszaadta a Váci Reménység Egyesületnek a volt Úttörőház, akkor már hajós Alfréd Diákcentrum épületét. Ez azt jelentette, hogy a gyermekkönyvtárnak ismét költöznie kellett. A földszinti irodák felköltöztek a második emeletre, így a gyermekkönyvtár a földszinten kapott helyett. 1991. április 30-án – immár újra a felnőtt könyvtárral egy épületben – másfél hónapos szünet után megnyitották az új gyermekkönyvtárat.

1995. márciusában Weisz Gábor nyugalomba vonult. Az új igazgató Mándli Gyula lett, aki húsz éven át igazgatta a városi könyvtárat. Ez idő alatt történt néhány változás a könyvtár életében. Többek között a Kézikönyvtár lekerült az első emeletre, a felnőtt kölcsönző részleg mellé. a Gyermekkönyvtár a második emeletre költözött, ahol a korábbinál tágasabb, világosabb, barátságosan berendezett könyvtári tér várja a fiatal olvasókat.
      A kilencvenes évek elején lassan, de megindult a számítógépes fejlesztés. 1991-ben a könyvtár beszerzett egy számítógépet, amit 1994-ig nem is követett újabb. Ez a tájékoztatásban nyújtott segítséget, 1994-ben a második számítógépen kezdődött meg a helytörténeti gyűjtemény feltárása. Ezután már egyre nagyobb ütemben folytatódott a számítógépek beszerzése, elkezdődhetett a számítógépes hálózat kialakítása. 1997 januárjában a Szirén Integrált Könyvtári Rendszerben megkezdtük az állomány retrospektív feltárását. Az állomány megbízható, teljes feltárása 2003-ban fejeződött be. Több hónapnyi próba- és gyakorló idő után a 2004 nyarán elindult a számítógépes kölcsönzés az akkor már Szikla21 néven futó Integrált Könyvtári Rendszerben.

1714-ben alapítja az intézet jogelődjét gróf Kollonits Zsigmond váci megyéspüspök. 1807-ből maradt fönn a gimnázium első évkönyve, mely tartalmazza a tanulók és az őket tanító tanárok neveit. Eszerint ebben az évben 233 tanulója van az iskolának, akiket 9 csoportban tanítanak az elsajátítandó tananyagnak megfelelően: arithmetistae, grammatistae, principistae, maiores parvistae, minores parvistae, coniugatistae, declinistae és legentes.
1733-34-ben hatosztályossá bővül az intézet, megnyílik a retorikai és a poétikai osztály. 1736-ban újból négyosztályossá lesz az iskola, de bölcsészeti tanfolyammal. 1739-42-ig a pestisjárvány miatt szünetel a tanítás. 1762-ben a szegény származású nemesi ifjak részére megalapítja a Nemesi Ifjak Kollégiumát, melyben az oktató-nevelő munkát - a teljes bizalmát élvező - piaristákra bízza. 1762. november 15-én vonulnak be a Collegium Pauperum Nobilium-ba. Migazzi magának tartja fönn a kollégiumi felügyeletet. Elkészíti a kollégium működésének részletes szabályzatát, a "Leges Migazzianae"-t. Eszerint a tanítás célja a tiszta és elegáns latinság elsajátítása. A növendékeket a régi csoportbeosztás fölhasználásával három osztályba sorolja:
I.: minores, maiores és principisták;
II.: grammatisták és szintaxisták;
III.: poéták és rétorok.
A többi tárgyat szünet- és vasárnapokon mint rendkívüli tárgyakat tanulják. 1767. november 2-án kezdődik meg a tanítás a Theresianumban. Helye először a püspöki palota épülete , majd a Duna parton egészen új épületet emelnek erre a célra, melyben 1777-ben indul meg a tanítás. Igazgatói és lelkes munkatársai rövidesen az ország első helyen álló nevelőintézetei közé emelik. 1777. évi tanterv szerint ötosztályossá lesz az iskola.
1782-ben gróf Migazzi Kristóf bécsi érsek adományából átépítik a gimnázium Konstantin tér felőli homlokzatát.
1806-ban jelenik meg az új oktatási törvény, a második Ratio Educationis, melynek értelmében ismét hatosztályos lett a gimnázium az addigi öt helyett.

1848. június 17-én hirtelen megszakad a tanítás. A szabadságharc zászlaja alá áll sok diák, piarista kispap és tanár. A váci piarista rendház lesz a rendben kibontakozó forradalmi lelkesedés gyújtópontja, majd a visszarendeződés után az újrakezdés színtere. A váci csaták idején elnéptelenedik a rendház. Egyes tanárok Cselőtén húzzák meg magukat. A gimnázium épülete két éven át hadikórháza lesz az orosz és osztrák sebesülteknek.
      1850-ben indul meg ismét a tanítás, az új oktatási rendszer szerint négy osztállyal.
      1870-ben nyílik meg az ötödik, 1871-ben a hatodik osztály.
      1880-ban lehet nyolc osztályossá az intézet Petróczy László kartali plébános alapítványából. Megnyílik a hetedik és a nyolcadik osztály.
      1881-ben tartanak először érettségi vizsgákat.
      1893-ban az intézet már szűknek bizonyul a tanulók befogadására. Sem rajz-, sem tornaterme nincs. Schuster Konstantin váci megyéspüspök 43 ezer forint költséggel új szárnyépületet és benne torna- és rajztermet építtet.
      1932-ben hosszú tárgyalások után rendeződnek a gimnázium függő és közjogi kérdései, minek értelmében a gimnázium egyedüli fenntartója a Magyar Kegyestanítórend, míg a váci Püspökség és Vác Város anyagi hozzájárulásukkal az intézet jótevői.
1849. április 24-én kezdődhet meg az új gimnáziumi épület építése az előző évi jóváhagyott költségvetés alapján kiutalt összegből és a rend hozzájárulásából. Az új gimnáziumi épület tervezője Hültl Dezső műegyetemi tanár, és Huber Miklós építészmérnök. 1945. február 1-én indulhat meg ismét a tanítás. 1946. március 5-én megnyitja kapuit a dolgozók gimnáziuma.
      Majd 1948. júniusában megtörtént az egyházi iskolák államosítása.