Az intézményt Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapította 1853. március 12-én. Az alapító szándéka először egy bölcsészeti főiskola létrehozása volt, de miután a ciszterci rend apátja vezetésével létrejött a 8 osztályú gimnázium (a mai József Attila Gimnázium elődje), az alapító a város vezetésével együtt úgy határozott, hogy "célszerűen rendezett, üdvös, szellemi haladást eszközlendő nyilvános római katolikus nőneveltét alapít."
Az iskola tehát a fentiek szerint 1864 októberétől kezdett el működni elemi iskolaként. Száznál több növendék járt ide már az első évben. Ekkor 6 nővér látta el a tanítói feladatokat. Az iskola első igazgatója Huszár Károly püspöki titkár, első főnöknője S. Eötvös Szalézia volt. 1893. szeptember 1-jén polgári leányiskolával bővült. 1923. aug. 17.: Ekkor az elemi és a polgári iskola mellé 3 éves ipariskolát is létesítettek. 1921-től már vezettek az intézményben továbbképző ipari tanfolyamokat, 1923-ban azonban a minisztérium iparoktatási főigazgatósága ipariskolának minősíti ezt a tagozatot. 3-3 osztály indult minden évben: 1 fehérvarró, 1 felsőruhavarró és 1 műhímző (ez utóbbi csak 1 éves volt).
Az 1920-as évek közepére szűknek bizonyult a régi épület. Két, az eredeti telekhez csatlakozó új épületet kapott az intézmény.
A nagyütemű gyarapodás éveiben az igazgató Kapossy Endre dr. ciszterci r. katolikus tanár (1919-28), a főnöknő pedig Stupiczky M. Rainéria (1919-1928). Őket Grész Leó és Erdélyi M. Eustella követte, s egyben újabb fordulatot is hoztak az iskola életébe: 1930. szeptember 15-én megnyílt a tanítónőképző-intézet.
1952 nyarán átköltözik az István térről az Ady Endre utca 17-be (ma ez a mezőgazdasági szakközépiskola épülete). Innen 1962 nyarán kerül a mai helyére. 1956. március 17-én nagyszabású névadó ünnepséget tart az iskola, felveszi Vasvári Pál nevét.
1930-ban tehát a Ferenc József Nőnevelő Intézetben működik egy elemi iskolai, egy polgári iskolai, egy ipariskolai tagozat, s indul a tanítónőképzés. Több mint 700 diák jár az ötféle iskolába.
Az 1938/39-es tanév válsághangulatban kezdődött. Ekkor a tanítóképzőt felsőbb rendeletre líceummá kellett alakítani. A líceum érettségivel befejeződő 4 éves középiskola. A jó eredménnyel záró diák innen mehetett a tanítóképző akadémiára. S ekkor még nem közölték, hogy az intézmény megkapja-e a jogot az akadémia működtetésére. Végül ez is tisztázódott, s 1949-ig az érettségi utáni gyakorlóév sikeres befejezésével kaptak tanítói oklevelet a preparandisták (tanítójelöltek).
1948-ban megtörtént az államosítás, majd egy évig, 1949/50-ben pedagógiai gimnázium indult a tanítóképző helyett, de aztán visszaállt a megszokott képzés. A háború után már csak a gyakorlóiskola tartozott az intézményhez. 1955-től csak fiúkat iskoláztak be egy ideig.
1952 nyarán átköltözik az István térről az Ady Endre utca 17-be (ma ez a mezőgazdasági szakközépiskola épülete). Innen 1962 nyarán kerül a mai helyére. 1956. március 17-én nagyszabású névadó ünnepséget tart az iskola, felveszi Vasvári Pál nevét. Ekkortól még rövid ideig hivatalosan Székesfehérvári Állami Vasvári Pál Tanítóképző az intézmény neve. Mivel a tanítóképzést felsőfokra emelték fokozatosan megszűnnek vagy felsőfokúvá alakulnak a képzők. A város akkori vezetése inkább felsőfokú mezőgazdasági iskolát óhajtott, így a nagy múltú képző helyett fokozatosan általános gimnáziumot indítottak a Vasváriban. 1959-ben képesítőzött az utolsó évfolyam a tanítóképzőben, 1958-ban érettségizett az első gimnáziumi osztály. (Forrás: iskola honlapja: http://www.vasvarigimn.hu/vpg/index.php?option=com_content&view=article&id=48&Itemid=60

Dr. Schlamadinger Jenő ügyvéd, vármegyei tiszti főügyész kezdeményezésére gyűjtést kezdeményeztek. A megrendezett hangversenyek jövedelméből 16 000 korona gyűlt össze. Ebből létesült a Zeneiskola a Petőfi utca 1. számú ház emeletén, amely 1913. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit.
Az intézmény 107 növendékkel kezdte meg működését zongora, hegedű és magánének szakon, élére Hermann László hegedű- és orgonaművészt, zeneszerzőt, okleveles középiskolai énektanárt nevezte ki az Egyesület.
A következő években szépen fejlődő iskola 1920-ban súlyos anyagi helyzetbe került: a pénzügyi gondokkal küszködő Zenekedvelők Egyesületétől a Városi Tanács ideiglenesen átvette az intézmény finanszírozását. 1923-ra azonban kiderült, hogy e testület számára is túlzottan nagy megterhelést jelent a Zeneiskola fenntartása, ezért indítványozták visszaadását az Egye­sületnek, mely megszűntnek nyilvánította a 10 éves jubileumát éppen csak megért intézményt. A Zeneiskola tanárai azonban megállapodtak abban, hogy az 1923/24-es tanévben nagyon mérsékelt tandíjak mel­lett ki-ki a saját lakásán foglalkozik növendékeivel a helyzet jobbra fordulásáig.
A város közönségének egyre intenzívebb sürgetésére azután az 1924 júli­usában tartott városi közgyűlés megszavazta a Zeneiskola újbóli beindítását, s felajánlotta a „Városi Zeneiskola” cím használatát az intézménynek.
Fricsay Richárd, karmesteri pályafutása 40. évfordulóját köszöntő székesfehérvári díszhangverseny (1926. január 17.) alkalmával felajánlást tett a Zeneiskola végleges elhelyezésének támogatására. Segítségével és a város anyagi áldozatával az intézmény így költözhetett 1933-ban a Jókai utcai épületébe, mely több mint fél évszázadig maradt otthona.
1946 májusában a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium elhatározta, hogy Székesfehér­váron konzervatóriumot hoz létre. Élére Farkas Ferencet, a neves zeneszerzőt nevezték ki.
A kezdeményezés sajnos nem volt hosszú életű: 1950. szeptember elején a kormány megszüntette a Székesfehérvári Állami Zenekonzervatóriumot és helyette Állami Zeneiskolát léte­sített.

A kiegyezés által megteremtett nyugodtabb politikai életben Székesfehérvár kereskedelme gyorsabb fejlődésnek indult, s ez kedvezően befolyásolta az 1700-as évek elején alakult Kereskedelmi Társulat működését is. Tudatosabb program lett a kereskedők érdekeinek védelmezésén kívül egy tanult, szakmájához értő és azt szerető nemzedék nevelése. Ezért 1868-ban az ún. „vasárnapi” inasiskolából a mindennapi képzésre áttérő iskola lett.
A Kereskedelmi Társulat felügyelete alatt és megbízásából Berndorfer Kálmán nyitotta a „kereskedelmi tanodát” a Zichy-palotában (ma az önkormányzat épülete). Az első tanévben 32 tanuló iratkozott be.
A tanulók száma egyenletesen növekedett, ezért 10 év múlva az iskola önálló épületbe költözött s az 1872-ben megjelent miniszteri rendelet a kereskedelmi szakiskolát középiskola rangjára emelte, majd a Vallás és Közoktatási Minisztérium az iskolában folyó kiváló munka elismeréseként 1886-ban a Kereskedelmi Akadémia címet adományozta az intézetnek. Az akadémia elnevezés pillanatától a „saját ház” program került az államilag engedélyezett társulati iskola igazgatóbizottsága tevékenységének központjába. A bizottság azt ajánlotta a társulatnak, hogy új bérlet helyett vásárolja meg a Kaszárnya utca (ma Kossuth Lajos u. 9.) egyik épületét. A tanácsot elfogadták, a megvásárolt házban 3 tantermet, 2 szertárt, 1-1 könyvtári, igazgatói, tanári szobát és tornatermet alakítottak ki.
Az akadémia nevet 1895-ig viselte az intézmény, amikor a többi kereskedelmi iskolával egységesen a felső kereskedelmi iskola nevet kapta. Mindeközben a tanulók száma fokozatosan növekedett, ezért hiába keresett a Kereskedelmi Társulat újra és újra nagyobbat, szükségessé vált egy új, eredetileg iskola részére tervezett épület.
A választás a Petőfi út és a Várkörút sarkán levő telekre esett. Say Ferenc műépítész készítette a terveket, az első kapavágást 1907. október 10-én tették, 1908. november 4-én a diákok már költözhettek.
Az iskolán kívül az épületben kényelmes otthont kapott a társulat is, hiszen a termeket gőz melegítette, gáz világította, s volt benne vízvezeték is. A négy tanterem, a tanácskozó, az igazgatói és a tanári szoba, a két könyvtár, valamint a három szertár mellé 1910. április 30-án a Petőfi utcai üres telken elkezdték készíteni az épület befejező részét. Október végére (!) megépült a nyolc szoba és tíz mellékhelyiség, átjáróval a főépületbe, s amellett külön kapuval. A két új lakást az igazgató és helyettese foglalta el.
Az iskola életében jelentős állomás volt az 1924–25-ös tanév: akkor vette föl a nagy király, Hunyadi Mátyás nevét, aki 1464. március 29-én, Szent István koronájával – miután III. Frigyes császártól visszaváltotta – Székesfehérvárott koronáztatta meg magát. 1476-ban itt fogadta Itáliából érkező menyasszonyát, Beatrixot, december 22-én itt folyt le az esküvői szertartás, halála után pedig a bazilikában temették el.
A kormányzat a felső kereskedelmi iskolát 1940-ben kereskedelmi középiskolává szervezte át. Ez volt az első háborús tanév, a tanítás már zaklatottan, személyi és tárgyi nehézségekkel küszködve folyt.
A fenntartó testület 1942-ben – utoljára – mégis nagyszabású átalakítást, bővítést hajtott végre, s maradék anyagi erejét megfeszítve – amelyet kétségkívül táplált a másfél mázsa búza árának megfelelő beíratási és a mázsa búza árával azonos havi tandíj – nagy mennyiségű új berendezési és felszerelési tárggyal látta el az iskolát. Ebben az évben nyílt meg a női tagozat első osztálya is. 1944-ig megszakítás nélkül folyt a tanítás, több tanár katonaruhában is bejárt az órákat tartani.
A helyzet lényegesen 1944. szeptember 19-én változott meg, amikor elkezdődött a város bombázása. 1944. október 13-tól 1945. április 20-ig a tanítás szünetelt. A város végleges – március 22-i – felszabadulása után április végétől megkezdődött a „rendes” tanítás, s az iskola történetében legrövidebb-leghosszabb tanév a nyár derekán fejeződött be.
Az 1945–46-os tanévre 133 tanuló iratkozott be, de ez a létszám hullámzott az egész tanévben – és még éveken át –, hiszen különböző időpontokban érkezett egy-egy tanuló Európa különböző hadifogoly-táboraiból, kórházaiból, a kényszerhelyzetben választott ideiglenes tartózkodási helyekről. A tanítással párhuzamosan folyt az iskola és a város helyreállítása, a diákok rendszeresen végeztek közmunkát. Az iskolai romeltakarítás mellett legrendszeresebben a megyei kórházba jártak ki dolgozni, amely még hosszú időn át hadifogolytábor volt. A téli szénszünet alatt – ez kisebb-nagyobb megszakításokkal két hónapig tartott – főleg az osztályfőnökök irányításával és aktív részvételével fakitermelésre jártak a tanulók.
A helyreállítás munkálataival párhuzamosan folyt az oktatás „demokratizálása”, a tanári kar „világnézeti” átképzése, új ifjúsági szervezetek alakítása.
A korszak legjelentősebb változása az iskola államosítása volt. A helyzet ellehetetlenülésének mutatója volt, hogy az addigi fenntartó, a Kereskedelmi Társulat vezetői elhatározták, hogy az iskolát minden ingatlan és ingó vagyonával együtt fölajánlják az államnak.
Az 1948. XXXIII. tc. ezt a kérdést véglegesen megoldotta. Az intézmény az állam tulajdonába került.
A kereskedelmi középiskolát 1949. szeptember 1-jén közgazdasági gimnáziummá szervezték.

Az intézmény jogelődei és elnevezései:

Községi polgári leányiskola (1876 - 1905)
Községi felsőbb leányiskola (1905 - 1916)
Felső leányiskola (1916 - 1917)
Leánygimnázium (1917 - 1921)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánygimnázium (1921 - 1927)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánylíceum (1927 - 1932)
Árpád-házi Boldog Margit Leánygimnázium (1932 - 1942)
Árpád-házi Szent Margit Leánygimnázium (1942 - 1948)
Állami Leánygimnázium (1948 - 1954)
Állami Teleki Blanka Leánygimnázium (1951 - 1963)
Teleki Blanka Gimnázium (1963 - 2005), Sziget Utcai Általános Iskola (1980 - 2005)
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (2005 -) https://www.telekiblanka.hu/