Vácott 1987 januárjában néhány lelkes lokálpatrióta összefogásával alakult meg a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete, melynek értékteremtő tevékenységét a város számos kitüntetéssel - Pro Urbe Közösségi kitüntetéssel (1992.), a „Vác Város Művelődéséért” közösségi díjjal (2002.) és a Váci Múzeum Egyesület által alapított Tragor Ignác közösségi emlékéremmel (2005.) – ismerte el.
Az Egyesület 1987 nyarán - egy környezetszennyezés elleni tiltakozással - kezdte meg tevékenységét. Városunk, melyet az ipari üzemek rendkívüli porral és vegyi anyaggal árasztottak el, ebben az időszakban a „piszkos 12”, vagyis az ország 12 legszennyezettebb levegőjű települése közé tartozott, ezért úgy éreztük, hogy nekünk is szót kell emelnünk az áldatlan állapotok ellen. Első rendezvényünk Szent István halálának 950. éves jubileumához kapcsolódott. Az egyesület - a város intézményeinek: a múzeumnak, a művelődési központnak, a levéltáraknak és a társegyesületeknek a bevonásával – „Szent István emlékezete, 950 év” címmel nagyszabású kiállítást rendezett, mely a Szent Jobb váci látogatásakor nyitotta meg kapuit. A munkák sorából kiemelkedik a dunaparti Zenepavilon teljes körű rekonstrukciója. A város egyik szimbólumaként ismert, öntöttvas szerkezetű építmény Budapestről, az Országház helyéről került át Vácra 1889-ben, a Dunakorzó öntöttvas korlátjával együtt. A II. világháború alatt azonban olyannyira megrongálódott, hogy életveszélyessé nyilvánították. A teljes átépítést és korhű helyreállítást – a váci üzemek anyagi támogatásával és a szakdolgozók (mintegy 180 fő) társadalmi munkavállalásával – 1989. és 1991. között sikerült megvalósítani. A rendszerváltás után javasoltuk a régi utca és közterület – elnevezések visszaállítását, majd elhatároztuk, hogy a jeles személyiségekről elkeresztelt utcák névtáblái mellé a névadót ismertető emléktáblákat helyezünk. Ezt a tevékenységet azóta is folytatjuk, mindenekelőtt pályázati forrásokból. Ez idáig összesen 40 ismertető emléktáblát szögeztünk ki, mindemellett pótoltunk 3 db múlt rendszerben eltüntetett táblát, valamint 23 egyéb emléktáblát állítottunk váci, illetve a városhoz kötődő személyiségeknek. (Szalay István, VácOnline interjú, 2007 körül)

A Váci Izzó beolvadásával változott a klub neve és struktúrája (1980). 1982-ben az átszervezések miatt két évre távozott a csapat a másodosztályból, azonban már 1984-ben egy bajnoki címmel tért oda vissza. Ezzel vette kezdetét a váci futball történetének legsikeresebb korszaka. 1985-ben bronz, majd 1987-ben ezüst érmet nyert a csapat a második vonalban, utóbbi eredménynek köszönhetően 1987 őszén első pest-megyei csapatként megkezdhette szereplését az NB I-ben, ahol 13 évet töltött el. Ebben az időben állt a csapat mellé támogatóként a Samsung, mely évekig biztosította az elsőosztályú szereplés biztos anyagi hátterét.

Budapesten 1885-ben megalakult az „Első Magyar Kötő és Szövőgyár Rt.”. A társaság olyan helyet keresett, ahol a konkurenciával (osztrák, cseh textilipar) szemben alacsonyabb önköltséggel termelhet. Hosszas keresés után Vác mutatkozott a legalkalmasabb helynek.
Erre a célra a vasúti töltés, a kőfaragó műhely és a Neumann-féle (ecet-, likőr-és pálinka) gyár közt fekvő földrészt szemelték ki.
A képviselő-testület 1889. június 15-i ülésén 61. számú határozatával hozzájárult a terület díjtalan átengedéséhez a gyártelep létesítése céljából. A júliusi alapkőletételt követően október 28-án átadásra került a város első modern gyára.
(Létrejöttében része volt Weiss Bertoldnak, Weiss Manfréd testvérének is, aki 1896-ban a vállalat elnöki tisztségét is ellátta.)
Leichtner Benő lemondása után, 1896-ban a vállalat elnöke: Weiss Bertold lett, a vezérigazgató Jolesch Gyula. 1899-től Lőbl Ármin vetette át a váci kötő-és szövőgyár irányítását.
Löbl Ármin a csehországi Märischostrauban, 186­3-ban született. Anyanyelve cseh volt, és nagyon hibásan beszélt magyarul. A családon belül németül érintkeztek. Ennek ellenére rettentő patrióta volt, magyar és zsidó egyszerre. Az I. világháborúban nagyon sok hadikölcsönt jegyzett, melynek következtében, a háború után pénze „elúszott”, értéktelenné váltak a „papírok”. Nem rendelkezett nagy műveltséggel, de kitűnő kereskedelmi vénája volt, fejlett üzleti érzékkel. Magánemberként a család zsarnokként ismerte. Távolságtartó volt, gyermekeit szigorúan nevelte, de iskoláztatta őket. A vallási előírásokat szigorúan betartotta és betartatta a családjában.
Mikor ügyvezető igazgató lett, az épület még földszintes volt. Az ő szakértelme annyira megnövelte, hogy a szövőgyár Nagy-Magyarország legnagyobb szövőgyárává fejlődött. Figyelme kiterjedt a fejlettebb országok gyáraira. Tanulmányozta a Cseh- és Morvaország szövőgyárait. (1907-ben.) Az ő áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a gyár túlnőtte a város határait, és telephelyeket is létesített más városokban. Fióktelepe volt Aradon, Selmeczbányán, Hodrusbányán és Rohonczon. A gyár szövött és kötött árut, harisnyát, trikót, alsóruhákat, 156 féle sportcikket, mellényeket és katonai kesztyűket gyártott. Különlegessége volt a berlini kendő, gallérvédő és a vatelin. Területe (1910-es években) 11.000 négyzetméter volt, és 10 épületből állott. Munkások száma 1300 fő, akiknek 90%-a nő. Évi termelési képesség 3 millió K értékű áru. Hazai piaca az egész ország. Kiviteli piaca Anglia, a Balkán, Törökország és Egyiptom.
Negyedszázadon át vezette a gyárat, majd a Hitelbank konszernjéhez tartozó kötőszövő vállalatok vezérigazgatója lett.

1932-ben a Báthori, a Görgey utcák és a Csányi körút által határolt telken felépült a Váci Római Katolikus Polgári Fiúiskola. Igazgatója Melha Endre volt.

Alakulás dátuma: 1992.09.11.
Törlés hatálya: 1997.10.18.
Közalapítványként: Alakulás dátuma: 1996.08.01.
Törlés hatálya: 2006.07.18.
Az ifjúsági tábor az egykori erdészházból került kialakításra.
Itt tartották 1994. augusztus 17-20. közt a katolikus egyetemisták III. országos találkozóját.

1963-ben a Kazinczy Gimnázium kebelén belül és annak épületében jött létre, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola néven. 1986-ban önálló épületet kapott, melyben 600 áplónő és aszisztens képzését biztosították.(150 férőhelyes diákszálló, 12 tantermes szakközépiskola, valamint egy 300 adagos melegítő konyha, étteremmel.)

Az iskolát 1946 őszén alapították Tatabánya Állami Gimnázium néven. A gimnáziumot a volt erdei iskolában helyezték el. Az épület 1920-ban készült TBC betegek részére, szanatórium céljából. 1938-tól a testileg gyenge, iskoláskorú gyermekek számára "Erdei iskolává" alakították át. Az épület Székely Jenő munkája. Az intézethez áthelyezett tanárok számára a MÁSZ Bányaigazgatóság lakásokat biztosított. Az előkészítő munkálatok után Nagy Miklós államtitkár a VKM. 103.928/1946. V. ü.o. számú rendelete alapján engedélyezte a "Tatabányai Állami Gimnázium" megnyitását az 1946/47. iskolai évvel.
Az intézményben nappali és esti, valamint levelező oktatás folyt. A gimnázium 1949-ben felvette Rákosi Mátyás nevét, amelyet 1956 októberéig viselt. 1957-től Tatabányai Állami Árpád Gimnázium, majd a hetvenes évektől - az óvónőképzés bevezetésétől - elnevezése az Óvónőképző Szakiskolával bővült. Az intézmény alapításakor Tatabánya-Óvárosban nyert elhelyezést, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. jogutódja, a Tatabányai Szénbányák Vállalat által rendelkezésre bocsátott erdei iskola épületében, amelyet az intézmény feladatainak növekedése miatt több alkalommal bővítettek.
1963-ban levált és önállósult az Oroszlányi gimnázium. 1966-ban Újvárosban megépült az Újvárosi Szakközépiskola, ahová gimnáziumi csoportokat és egy autószerelő szakközépiskolai osztályt is áthelyeztek. A Dolgozók Gimnáziuma 1964-ben önnálósult.
Az 1970-es évek elején az iskolában megnyílt az egészségügyi szakközépiskola első osztálya. 1971/72-es tanévre már 8 csoportot tett ki. Az iskola épületében 28 tanulócsoport 26 tanteremben működött, amelyek egy része szükségmegoldást képeztek (KISZ-klub, politechnikai műhely, ebédlő, fizikai előadóterem, kémiai előadóterem). 1972-ben a 8 szakközépiskolai osztályból egy új intézmény született: az Egészségügyi Szakközépiskola. Az 1974/75-ös tanévvel egy tanulócsoporttal megkezdték az óvónői szakközépiskolai képzést. A szakközépiskolai képzés mellett a gimnázium vállalkozott az intenzívebb képzés céljából a tagozatos osztályok beindítására — matematikából, fizikából, orosz-, francia-, és német nyelvből. 1978. márciusában átköltözött az iskola az Újvárosba, a volt Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskola épületébe. A húsz tanulócsoport számára húsz tantermet sikerült kialakítani és néhány (5 db) szaktanterem is rendelkezésre állt. A 16 gimnáziumi osztályból csak négy osztály volt általános tantervű és 12 osztály tagozatosként működött. A gimnáziumi osztályok mellett 4 óvónői szakközépiskolai osztály is működött. 1974-ben az iskola részt vett a "családi életre nevelés" tantárgy országos kísérletében.
A középfokú oktatás iránti igények arra késztették a város vezetését, hogy egy új gimnázium megépítésére kerüljön sor az Óvárosban. így 1987 szeptemberében a tantestület egy részének a kiválásával és 2 tanulócsoport átköltözésével beindult a város második gimnáziuma: a Bárdos László Gimnázium.
A város első és sokáig egyetlen középiskolája igazi „alma mater"-ként működött, mivel az évtizedek során leváltak belőle és önállósodtak az iskola egyes oktatási szakfeladatai, pl. esti és levelező-képzés, közgazdasági, egészségügyi szakképzés stb.

1947-ben kezdték el a Móra Ferenc iskolát építeni. 1952-ben félkész állapotban adták át az épületet, az egyik felén még politikai foglyok dolgoztak, a másikon már tanítottak. A városi tanács Révai Józsefről akarta az iskolát elnevezni, de Sztálin halála után már élő politikusról nem nevezhettek el intézményeket, ezért az iskola „csak” az egyes számot kapta a köztudatban, hiszen meg kellett különböztetni a többi Újvárosban épült általános iskolától. Hivatalosan az iskola neve: Tatabánya Újvárosi Állami Általános Iskola.
Így ad hírt erről a sajtó 1952. augusztus 30-án: „Szeptember elejére befejezik Tatabánya-Újvárosban az új 8 tantermes iskola építését. Tatabánya-Újvárosban a 430 korszerű bányászlakás mellett elkészült a komárom megyei tanács székháza is, még az elmúlt héten megkezdte a tanács a beköltözést. Most újabb épületek építését fejezték be. A 108 személyes legényszálló, az építőipari szakiskola és tanulóotthon után szeptember elejére elkészül az új 8 tantermes, korszerű tornateremmel ellátott iskola is.” 1954-ben már 25 főből állt a tantestület, ekkor az iskolához tartozott az újvárosi óvoda is, beindult két csoporttal a napközi otthon, 1954. november 1-jétől önálló konyhával. Működött magyar, biológia, tánc szakkör, beindult a sportkör és a Bányász sportkörrel „karöltve” vívószakosztály egy fiú és egy lány csapattal. 1959-ben vette fel a Mező Imre nevet, 1992-ig nevezték így. A rendszerváltás után a tantestület, a diákság és önkormányzat egyetértésével az iskola 1992-ben Móra Ferenc nevét vette fel.

Tatabánya Város Tanácsa 1980-ban jóváhagyta az Ady Endre és József Attila Általános Iskolák 1980. augusztus 1. hatállyal történő szervezeti összevonását és az ezzel kapcsolatban megtett intézkedéseket. Az összevont intézmény József Attila Általános Iskola néven, az Ady Endre Általános Iskola jogutódjaként működik egy igazgatóval és két igazgatóhelyettessel. (27/1980. sz. határozat.)

1896-ban alapították meg Pécsbányatelepen az Állami Szénbányász Iskolát 1930-ban szakiskolává szervezték át Magyar Királyi Bányászati és Mélyfúrási Szakiskola néven. Középiskolai rangra csak 1935-ben emelték (Magyar Királyi Pech Antal Bánya-, Kohó- és Mélyfúróipari Középiskola). 1942-ben az iskola Nagybányára, majd 1944-ben Sopronba költözött. 1949. január 20-án a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskolát Tatabányára helyezte át. A Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnázium Tatabánya Megyei Jogú Város Felsőgalla városrészében, a volt polgári iskola épületében helyezkedik el 1949-óta. 1949. július 27-től az intézmény új neve Állami Pech Antal Bányaipari Aknászképző Középiskola, majd szeptember 1-től hivatalos elnevezése 27. Bányaipari Aknászképző Középiskola és 1. sz. Bányaipari Aknászképző Technikum, illetve 2. sz. Bányaipari Technikum lett. 1953. március 15-től az ország technikumait szakosították, így a tatabányai iskolából Aknászképző Technikum és Bányaipari Technikum lett. A szakosított technikumokat 1957. július 1-től visszaalakították, ezért az elnevezés ismét változott: Pech Antal Aknászképző Technikum, illetve Pech Antal Bányaipari Technikum.
Az iskolák feletti felügyeletet 1957. július 1-től a Nehézipari Minisztérium Személyzeti Főosztályának Oktatási Osztálya vette át. A következő jelentős esemény 1957. október 1-jéhez kötődik, amikor a két tagozatot egyesítették és létrejött a Pech Antal Bányaipari Technikum. Az iskola hivatalos elnevezése 1961. november 1-től Pech Antal Bányaipari Aknászképző Technikum. Az 1971/72-es tanévtől a tatabányai iskola maradt az ország egyetlen bányaipari technikuma. 1973 és 1976 között fokozatosan Tatabányára költöztették az addig Budapesten működő Szabó József Geológiai Szakközépiskolát. Az 1978/79-es tanévben megkezdte működését a Bányagépészeti és Bányavillamosság Szakközépiskola is. 1986-tól az iskola elnevezése Bányaipari Aknászképző Technikum, Geológiai, Bányagépészeti és Bányavillamossági Szakközépiskola lett.
Tatabánya Megyei Jogú Város Képviselőtestülete 2005. augusztus 1-i hatállyal összevonta a Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnáziumot a Bánki Donát Ipari Szakközépisko-lával.
A tagintézmény 2017.09.01-től Tatabányai SZC Bánki Donát – Péch Antal Szakgimnáziuma néven működik tovább.
A törzsépületben az utolsó tanítási év 2020-ban zárult: https://www.facebook.com/bankitatabanya/videos/2582214235382825