(Budapest, 1935. 03. 02. – Bakonykúti, 1995. 10. 30.)
Építészmérnök, városépítés-városgazdasági szakmérnök. Gyógyszerész szülők gyermekeként Budapesten, az Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát 1957-ben. Házasságkötése után Dunaújvárosba költözött, itt született két gyermeke is. Először a Beruházási Bankban,
majd 1963-tól 1977-ig Dunaújvárosban a Tervező Iroda településtervező építészeként dolgozott.
Csoportvezetőként folytatta hivatali elődje, Dr. Weiner Tibor munkáját. Tervei nyomán több városrész épült, formálódott. Közreműködésével nyerte el mai
ismert formáját a Római tábor városrész. Új szemléletű várostervezési elképzeléseihez a nyilvánosság erejével próbált urbanisztikai szemléletet érvényesíteni a döntéshozók körében. A Győri Tervező Vállalatnál eltöltött évek után 1983-tól Székesfehérvárott dolgozott. A Fejér megyei Tervező Iroda szakfőmérnökeként, később a Sagittarius Kft. tervezőjeként a humánközpontú, értékvédő, ugyanakkor vállalkozásbarát tervezés elveit alkalmazta a gyakorlatban.1993-tól a Polgármesteri Hivatal főtanácsosaként dolgozott. Irányítása alatt készítette el a Városháza Tervező Csoport Öreghegy részletes rendezési tervének módosítását. Kiváló tervező, nagyszerű ember volt. Segítette a pályakezdőket. Aktív közéleti emberként az Építéstudományi Egyesület tagja volt, megszervezte a Magyar Urbanisztikai Társaság megyei csoportját.

Festőművész, grafikus művész. 1947-ben az Iparművészeti Főiskolán végzett Borsos Miklós, Diósi Antal, Domanovszky Endre és Miháltz Pál tanítványaként. 1948-tól több országos, sőt külföldi kiállításon vett részt, 1961-ben Székesfehérváron volt tárlata. Képei leggyakrabban szülővárosát, a Velencei-tavat és annak környékét ábrázolják.
Művészetére az egyszerűség, tiszta, világos mondanivaló jellemző. Körútjain, tanulmányútjain megörökítette a helyszínek történelmi fontosságú műemlékeit, tájait, különböző részleteit. Munkásságát számos díjjal jutalmazták:
1974: Kiváló Tanár díj
1975: Székesfehérvár Városi Tanácsa "Város" díja
1979: Székesfehérvárért emlékérem
1980: Szocialista Kultúráért kitüntetés
1982: Székely Bertalan-díj
1993: Székesfehérvárért díj
1997: Fejér Megye Díszpolgára
Egyéni kiállítások
1961 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár - Dunaújváros
1973 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1974 - Alba Regia Szálloda, Székesfehérvár
1975 - Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Székesfehérvár, Maroshegy
1976 - Költségvetési Üzem, Gárdony
1977 - Kápolna Galéria, Velence
1979 - Hévízi Könyvtár, Hévíz - Megyei Kórház, Székesfehérvár
1980 - Klubkönyvtár, Velence - Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár
1981 - Helyőrségi Tisztiklub, Székesfehérvár - Tamási
1982 - Pusztavám - Csákvár - ARÉV Székesfehérvár
1983 - Inota, Várpalota
1984 - Ajka
1985 - Mór - Nőtincs
1987 - Szabadbattyán
1988 - Várpalota
1989 - Székesfehérvár
1990 - Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár.

Országgyűlési képviselő 1958 -1975.
VTRGY Kereskedelmi főosztály vezető 1962.
VTRGY Labóratórium vezető 1967.
MSZBT országos alelnöke 1968.
Videoton vegyi gyáregységének főtechnológusa 1971.
Gyáregység igazgató, Videoton, 1980.
Hazafias Népfront megyei alelnöke 1963., elnöke 1985.
Munka Érdemrend Arany fokozata 1981.
Elhunyt: 2013.03.13.

Kállay István (Fülöpszállás, 1931. június 16. – Budapest, 1998. augusztus 17.) magyar történész, jogtörténész, genealógus, levéltáros, tanszékvezető egyetemi tanár, a székesfehérvári levéltár igazgatója, a Magyar Szent Korona Társaság főtitkára, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke, a történelemtudományok kandidátusa (1969), doktora (1977).
1954-ben került a Baranya Megyei Levéltárba, mint segédlevéltáros lett, 1956 és 1959 között a Fejér Megyei Levéltár igazgatója volt. 1959-től hat éven át volt a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztályának magyar levéltári delegáltja a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban és a Hofkammerarchivban, majd az Országos Levéltár Feudáliskori Osztálya levéltárosaként tevékenykedett két éven át. 1967 és 1969 között a Népi Demokratikus Osztály osztályvezető-helyettese, 1970-től tíz éven át a Családi és Gyűjteményi Osztály vezetője. 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett, haláláig egyetemi oktatóként dolgozott.
Főképp 18-19. századi várostörténettel foglalkozott, kivált a Mária Terézia kori szabad királyi városok gazdálkodásával, továbbá közigazgatás történettel. Jelentős volt forráskiadói tevékenysége, a Levéltári Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt (1960-1974), majd haláláig felelős szerkesztője. A magyarországi birtokigazgatás 1711 és 1848 közötti első monográfiájának elkészítése is az ő nevéhez köthető (1980). Szakmai álláspontjával szerepet vállalt a Szent Koronával ékesített magyar címer rendszerváltás utáni visszaállításához.

(Mór, 1954. augusztus 8. – Székesfehérvár, 2002. október 12.) irodalomtörténész, magyar nyelv és irodalom és történelem szakos tanár, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársa, osztályvezetője.
Alapfokú tanulmányait Móron végezte, majd 1975-ben diplomázott a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. Ezután tanárként vállalt állást a móri Radnóti Miklós Általános Iskolában, ahol 1982-ig dolgozott. 1982–84 között a székesfehérvári 323. sz. Építőipari Szakmunkásképző Intézet tanára volt. 1984-től a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum népművelője, gyermekeknek, katonáknak tartott ismeretterjesztő képzéseket, ünnepségeket szervezett, kiállításokat rendezett. Elvégezte az ELTE kiegészítő magyar és történelem szakos egyetemi szintű képzését (1985–87), majd a rendszerváltás után az ELTE posztgraduális fotográfiatörténeti szakát. Később irodalom- és fotográfiatörténészi beosztásba került, haláláig az újkortörténeti gyűjtemény munkatársaként a múlt tárgyi emlékeit is gyűjtötte, kezelte.