A szabadságharc leverése után az államszervezeti változtatásokkal a törvénykezés felépítése is átalakult. A Ferenc József által 1849. november 3-án jóváhagyott nyílt parancs szerinti eleinte ideiglenes igazságügyi átszervezést némi módosítással 1854-ben véglegesítették, s e rendszer szerint működtették 1861-ig.

A márciusi törvényhozás a közigazgatás és az igazságszolgáltatás helyi feladatainak megoldásában továbbra is a törvényhatóságokra – megyei és szkv.-i – támaszkodik (1848. III. tc. 26. §.). Az igazságszolgáltatás folyamatosságát a III. tc. 27. §-a biztosotta. Így a városi törvényszék is az eddigi rend alapján működött: a közigazgatási ülések során, előtte vagy utána – de nem elválasztva tőle – folytatták le a törvényszéki üléseket. Eddig a feudális korban az önkormányzati hatalom elválaszthatatlanul fogta össze a jogalkotás, jogalkalmazás és végrehajtó-szolgálat hármas ágazatát: a szkv. közgyűlése alkotta meg a jogszabályokat, amelyeket a főbíró hajtott végre. Ugyanannak a magisztrátusnak a tagjai ültek a bírói fórumokon, amely a rendeleteket egyrészt kiadta, másrészt végrehajtotta. Az önkormányzat szerkezetének átrendezése, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztása azonban a kor követelménye, és a forradalmi jogalkotás egyik vívmányaként meg is valósult, amikor az első Független Felelős Minisztérium kinevezése után a belügyminiszter 1848. április 19-én elrendelte az új közgyűlések összehívását. A szétválasztás azonban nem következetes, mert a törvényhozás nem intézkedett új városi bírósági szervezet kialakításáról, hanem a korábban fennálló keretek módosításával mindössze azt tette lehetővé, hogy a képviselőtestület közgyűlésének irányítása alatt külön 2 ágazat, igazgatási egység alakuljon ki: a polgármester vezetésével a közigazgatási ágazat, és a főbíró vezetésével – de a polgármester felügyelete alatt – az igazságszolgáltatási ágazat. Viszont előrehaladást jelent az is, hogy a szétválasztás következtében a törvényszék személyi állománya is állandósult, s így maradt fenn a szabadságharc idején is. Ez a szerkezeti változás Székesfehérvár szkv.-ban a május 11-én lezajlott tisztújító közgyűlés utáni tanácsi ülés határozata alapján az új tisztviselők első képviselőtestületi ülésén, május 24-én nyert elfogadást, amikor kimondták, hogy a büntető- és polgári pereknek gyors elrendezése érdekében állandó külön törvényszék alakuljon (elnökből, 4 közbíróból és jegyzőből). Sem a munkaköri ágazatokban, sem a hatáskör terjedelmében lényeges változás nem következett be, a polgári forradalom előtti joggyakorlat maradt továbbra is érvényben, mely gyakorlatot ők maguk, a kortársak sem érezték merőben újnak, amit legfőképpen az igazol, hogy az előbbi jegyzőkönyvet vezették tovább, a következő sorszámmal. Fennállásának időtartama alatt Székesfehérváron a városi törvényszék elvileg két tanácsra tagolódott: a polgári és büntetőtanácsra, mindkettőnek a főbíró volt az elnöke, a gyakorlatban azonban együtt tárgyalták a polgári és büntetőperes ügyeket. A szabadságharc idején a mezei és kisebb rendőri kihágások a főkapitány hatáskörébe tartoztak. Kisebb bűntények megítélésében a korábbi rendhez hasonlóan a büntető-bizottság járt el. A bűntető, vagy „fenyítő bizottság” állt a kapitányból mint elnökből, 1 tanácsnokból, 1 szavazattal bíró jegyzőből – ők töltötték be a bírói szerepet – és a szavazati joggal nem rendelkező tiszti ügyészből, aki a vádat képviselte. A büntetőbizottságnak a kisebb bűntények esetében hozott ítéletét – a birtokon belül – a vádló és a vádlott a törvényszékre fellebbezhette. A polgári keresetek legfőbb felelőse a főbíró volt, de a sok csekély kártérítési, kisebb becstelenítési és igen kis összegű adóssági követelések miatt a várost 9 kerületre (negyedre) osztották, ahol az illetékes tanácsnok ítélt. A tanácsnok ítélete ellen a törvényszékre lehetett birtokon kívül fellebbezni, birtokon belül csak abban az esetben, ha abban mindkét fél megegyezett. A törvényszék, mint másodfokú joghatóság elé került a fellebbezés a városi kapitány, a büntetőbizottság, a negyedbeli tanácsnokok és a város bírájának döntése ellen. Mint elsőfolyamodású bíróság elé, ide tartozott mindaz a bűntény, amelynek várható büntetése 25 pálcánál, ill. ¼ évi fogságnál több volt, s azok a polgári perek, amelyek a fenti alsóbb fokú bíróságok hatáskörét meghaladták. A rendőrség, az egyes bírák, hivatalnokok, szakbizottmányok ellenőrzése mellett a törvényszék feletti felügyeletet is a főpolgármester gyakorolta. A városi igazságszolgáltatás eme fórumai mellett felállították a statáriumi törvényszéket is, amelynek egyetlen üléséről tudunk – 1848. szeptember 20. –, de ezen nem hoztak halálos ítéletet. Jegyzőkönyv készült erről, utalást találtunk rá, de maga a jegyzőkönyv elveszett. 1849. január 3-án császári katonaság szállta meg a várost, betiltották a közgyűlést, a „lázadók” ellen rögtönítélő törvényszéket állítottak fel, majd hűségnyilatkozatra szólították fel a várost. Az osztrák katonaság csak április 25-én távozott Székesfehérvárról, az első közgyűlést május elsején tartották meg, de a törvényszék január 15-től folyamatosan tartotta üléseit, sőt, nemcsak az 1848-as év gyakorlata szerint hetenként két alkalommal, hétfőn és pénteken, hanem sokszor naponta. Személyi összetétele azonos volt az előző időszakéval. A forradalom alatti utolsó törvényszéki ülést a jegyzőkönyv tanúsága szerint június 16-án tartották. Július 12-én foglalták el az osztrákok újból Székesfehérvárt, s a császári biztos aug. 1-jén új városi tisztviselőket nevezett ki, újjáalakította a tanácsot, kinevezte az új tisztviselőket. A legközelebbi törvényszéki ülést augusztus 28-án tartották, a jegyzőkönyvet ugyan folytatták, de újrakezdődő sorszámmal látták el az ügyeket. Az augusztus 1-jén kinevezett tanács 9 személyből, valójában csak 6 személyből állt (3-3 tanácsnok felváltva tevékenykedik). A szabadságharc bukása után átmenetileg megszüntették a polgári forradalom vívmányát: a közigazgatási és az igazságszolgáltatási ágazat különválasztását, hogy majd az abszolutizmus idején ismét visszaállítsák, de egészen más rendeltetéssel. A közigazgatási tárgyak nem voltak szorosan elkülönítve a törvényszékiektől, többnyire ugyanazon ülésben, azonosan tárgyalták. Némelykor külön törvényszéket tartottak, a város bírája elnökletével, mellette 3 tanácsnok, a jegyző és a tiszti ügyész vett részt. A törvényszék tagjai nemcsak törvényszéki kiküldetéssel, hanem mint a politikai adminisztráció orgánumai, a közigazgatás minden ügyével foglalkoztak. Az igazságszolgáltatás módja hasonló az előbbi időszakéhoz. Tulajdonképpen ez a törvénykezési gyakorlat marad meg 1850 áprilisáig, bár közben fontos szervezeti változás történt. A szabadságharc leverése után az államszervezeti változtatásokkal a törvénykezés felépítése is átalakult. A császári önkényuralom nemcsak a közigazgatás hagyományos, történeti struktúráját változtatta meg, hanem az igazságszolgáltatásét is. Ferenc József az 1849. november 3-i nyílt parancsban hagyta jóvá, és Haynau november 10-én hirdette ki, hogy a bírói szervezet és perrendtartás az új szabályok szerint átdolgozandó. A legfőbb törvényszék Bécsben székelt. Ez az intézkedés volt a kiindulópont ahhoz, hogy a közigazgatás végrehajtó-szolgálata az igazságszolgáltatástól elszakadjon. Székesfehérvár szkv. a Dunántúl nagy részével együtt, az ország 5 kerülete közül a soproni főtörvényszéki kerülethez tartozott. Ennek vezetője 1849. december 22-én leiratot intézett a városhoz, amelyben többek között kötelezte a törvényszéket, hogy működését folytassa, s a fellebbezéseket a soproni főtörvényszékhez irányítsa. A törvényszéki iratok irattári rendszere eredeti. Középszinten rendezett, éveken belül újra kezdődő sorszám szerint (1849 januárjában és augusztus végén is 1-gyel kezdődnek az iratok). Az iratok sorszáma megegyezik a törvényes üléseken készült jegyzőkönyv vonatkozó ügyszámával. Külön mutató nem segíti a tájékozódást. Mivel azonban a törvényszéki ülések jegyzőkönyvei szinte teljes számban fennmaradtak, kutatási lehetőség a jegyzőkönyv segítségével. Az iratanyag terjedelme: 1848 januárjától 1850. április 10-ig bezárólag. Nagyobb hiányok: 1848 júniusában és szeptemberében, 1849. január – március végéig, július és augusztus hónapban. Az 1848. szeptemberi és 1849. márciusi iratanyag nagymértékben rongálódott. A törvényszéki iratok azon túl, hogy a város mindennapi életére, a lakosok ügyes-bajos dolgaira, szokásaira vetnek fényt, sok adatot, elszórt utalást tartalmaznak várostörténeti, néprajzi, gazdaságtörténeti, családtörténeti, hivataltörténeti és a társadalmi viszonyok vizsgálatának szempontjából is. A vagyonleltárak utalnak a különböző társadalmi réteghez tartozók vagyoni állapotára, az átlagos háztartás felszereltségére, az egykori lakás beosztására, az üzletek árukészletére, az egyes árucikkek, termények árára, a tulajdonos kulturális színvonalára, érdeklődési körére. Az árverezések jegyzőkönyvei sok polgár nevét, foglalkozását megőrizték, a hagyatékok leírása közben derül fény az akkori temetési és egyéb szokásokra. A különböző jelentések, kimutatások az akkori gazdasági helyzetről is tájékoztatnak. Az örökösödési ügyekből egyes családok nemzedékeken keresztüli sorsáról, esetleg társadalmi helyzetének megváltozásáról, emelkedéséről vagy elszegényedéséről kapunk képet. A napi politikai eseményekre, a hadi helyzetre, egyesek állásfoglalására vonatkozó utalások mellett találhatók adatok a városiasodás folyamatára is.

A hivatal az önkormányzat vagyonával, s annak változásaival foglalkozó szakhivatal. A hivatal fontosságát mutatja, hogy 1848 júliusában Székesfehérvár város tanácsa kinyilvánította, hogy a számvevőre minden bizottságban szükség van, így tagja is lett azoknak. A hivatal új szabályozását a fond utolsó évében kezdeményezték. Ekkor a város közgyűlése bizottságot küldött ki a
számvevői gyakorlat ellenőrzésére. Az 1872. évi szervezési szabályrendelet 58. §-a rendelkezik ugyan a számvevőségről, de különös változtatást nem hoz, fenntartja az egyes pénztárak önállóságát.
A fondban házipénztári iratok, házipénztári számadási okmányok találhatóak, évrendben elhelyezve. Utóbbiakban viszonylag sok név található. A nyugtákból kiderül sok fehérvári polgár foglalkozása. Kimutatásokat találhatunk a városi kifizetésekről, amelyekben az egyes foglalkozási csoportok tagjaira lelhetünk adatokat, elsősorban a nagyobb jelentőségű, város által megrendelt munkálatok esetében vannak érdemleges adatok.

A fond jelentős részét alkotja az 1849. X. 20-i pátensen alapuló telekkönyvi kivonatok sorozata. Szerepel az anyagban a birtokosok névjegyzéke 1851–1860, az 1851. évi telekösszeírások anyaga, valamint az 1868–1883 közötti évekből származó teleknyilvántartási birtokkivonatok.

A 19. század elején az árvák vagyonának kezelését és a gyámok ellenőrzését a tanácson belül megszervezett árvahivatal végezte. Az abszolutizmus idején az árvaügyekkel a császári és királyi bíróságok foglalkoztak. 1861-ben visszaállították az árvahivatalt. Ebben a fondban több korszak árvahivatali iratai találhatóak. A c) állagban található számadási okmányok 1858 és 1867 között
hiányoznak, a másik két állag iratai a megjelölt évkörben hiánytalanok.

A fond a város gazdálkodására nézve tartalmaz elsősorban adatokat, de b) állagában itt-ott érdekes névanyag is található. A város alkalmazottai, különböző szolgálattevők, a városi iskolák tanítói, haszonbérlők neve szerepel a vegyes számadások anyagában.

Az abszolutizmus idején a birodalmi bürokrácia az árvák és gondnokoltak ügyét is szabályozta. Egy 1851. augusztus 9-én kiadott rendelet árvabizottmányok, mint első fokú gyámügyi hatóságok felállítását írta elő.
Az Árvaügyi választmány 1852-ben jött létre, amelynek iratai a IV. 1108. fond q) állagában találhatóak. E fond anyagát iratok, pénztári főkönyvek és segédkönyvek – mutatók – alkotják.
Tartalmazza az árvák és özvegyek tulajdonát képező ingatlanok és ingóságok leltárait, árverési jegyzőkönyveket, osztályegyezségeket. Forrásértéke igen gazdag, elsősorban társadalom- és családtörténeti kutatások, adatgyűjtések szempontjából jelentős.

A kormány 1867. március 8–11-i intézkedéseivel elrendelte a törvényhatóságok újjászervezését, s e folyamat részeként Székesfehérvárott a közgyűlés újjáalakította bizottmányait – az 1848. évi szkv.-ról szóló XXIII. tc., valamint az 1861-es jogfolytonosság alapján –, amelyek 1871–72-ig működtek.
E fondban azonban az ezt megelőző időszakból származó iratok is helyet kaptak. Kis terjedelmük, hasonló jellegük és azonos tárgyuk miatt célszerű volt együtt kezelni az iratanyagot. A fond a különféle bizottmányok és szakosztályok jegyzőkönyveit tartalmazza. Segédlet nem áll rendelkezésre hozzá.

A fond Székesfehérvár város legfontosabb közigazgatási szervének iratait tartalmazza. A városigazgatás szinte minden területét felöleli az iratanyag. A jegyzőkönyvek és iratok kutatásához eredeti segédkönyvek – mutatók – állnak rendelkezésre. Megjegyzendő, hogy a város polgármesterének általános iratai – a IV. B. 1110. fond b) állaga – az 1859. évet követően e fond b) állagában folytatódnak. Ugyancsak itt találhatók az 1861. évről a város Bizottmányi Közgyűlése iratainak b) állaga – IV. B. 1104. b) – is. Forrásadottságai miatt különösen kiemelendő a c) állag, a népszámlálási iratok anyaga, amely 3 korszakból őriz adatokat: 1850, 1857, 1869. A felvételi ívek városrészenként következnek. Az összeírólapok és a házankénti összesítések szintén
városrészenként, s a házszámok sorrendjében készültek. Az 1857. évi népszámlálásban külön egységet alkot az idegenek összeírása. A d) állagban található katonai iratok között a sorozási nyilvántartásokban, valamint a szabadságolt és elbocsátott katonák nyilvántartásában értékes információk vannak. Kiemelendő még az e) állag is, a végrendeletek anyaga. Nyelvük magyar és
német vegyesen. Kutatásához korabeli és új segédlet is rendelkezésre áll.

A Városhatósági Közgyűlés feladata a törvényhatóság újjászervezésére irányuló szervezőbizottmány létrehozása volt. Szerepe a Törvényhatósági Bizottság létrejöttéig van.

A Polgári Választmány hatásköre a Bach-korszakbeli községi tanácsi választmányéval egyezik meg. A testület tagjai a polgármester, a főbíró, a városkapitány, a tanácsnokok és a választott polgárok voltak. A testületi szervnek különösen gazdasági ügyekben, valamint a tisztikar választásában volt szerepe.
Az a) állag a jegyzőkönyveket, a b) állag az iratokat foglalja magában.

Az 1860. október 20-án kiadott Októberi Diploma rendelkezései értelmében Székesfehérvár törvényhatósági bizottmányát is újjászervezték. 1860. december 27-én tartották az első bizottmányi közgyűlést. A bizottmányi közgyűlés utolsó alkalommal 1861. szept. 4-én ült össze.
Az 1861. szeptember 8-ról kelt kir. udvari rendelet a város bizottmányát feloszlatta.
A fond két állagból áll. Az a) állagban közgyűlési jegyzőkönyv található, amelynek eredeti segédkönyve – mutató – is rendelkezésre áll. A b) állag, az 1861. év közgyűlési iratai a tanácsi iratok között – IV. B. 1107. b) – találhatók.

A „községi közügyek ideiglenes rendezéséről” 1851. aug. 18-án kiadott belügyminiszteri rendelet végrehajtása során a kerületi főispánok javaslatára a helytartó által 3 évre kinevezett képviselőkből országszerte megalakultak a „községtanácsok”. Székesfehérvárott 1851. nov. 27-én a megyei főnök népgyűlésen ismertette a kinevezettek névsorát, akiket a 3 év lejárta után 1855. ápr. 26-án szinte teljes számban újra jelöltek. Az „ideiglenes”-nek nevezett rend 1859. október 22-ig tartott. Ekkor iktatták be az új polgármestert, aki december 16-án „új rendet és ügymenetet” léptetett életbe, s ezen változtatást csak az 1860. évi Októberi Diploma bevezetése hozott. A „községtanács” vagy „községi választmány” volt a városi tanács mellett a község gazdája. Önkormányzati jogköre kevés, az is ideiglenes jellegű. Feladata a városi ügyek intézése, a felsőbb helyről érkezett intézkedések végrehajtása volt. A kinevezett tisztikar a kormányzattól függött. A politikai hatalom ellenőrizte a községtanácsra átruházott jogkörök végrehajtását. Emellett a községi választmány még megmaradt helyhatósági jogkörével a külön törvény által nem szabályozott esetekben igyekezett – sokszor eredményesen – a város statútumainak, a múltban élvezett szkv.-i kiváltságainak érvényt szerezni. 1850. december 1-től Székesfehérvár a Fejér megyei főnökség közvetlen felügyelete alá került, kerületileg viszont a sopronitól a pest-budaihoz csatolták, s az anyaországi 5 kerület felett a helytartóság budai osztálya állt. A helytartó 1851-ben a polgármester, a főügyviselő, a házi pénztárnok mellett 2 fizetéses tanácsnokot és 25 képviselőt nevezett ki. A „fejedelmi” és a városi ügyek intézését a városi tisztviselők mellett a lakosság arányában 6 fizetés nélküli tanácsnok látta el, akiket a 25 képviselő saját soraiból választott. A községtanács a rendszeres, szokványos munkák elvégzésére alkalmi vagy állandó bizottságokat alakított, egy-egy tanácsnok, vagy képviselő vezetésével. 1851–1859 között Székesfehérváron a következő 16 bizottság létesült: közmunkafelhasználási, rendőrségi teendőkre és előfogatok kiszolgáltatására felügyelő, gazdasági, katonai-beszállásolási, kórházi, árva, szépítési, városi pénztárak számadását ellenőrző, iskolai és újoncozási, telekfelszólalási, marhavész, betegek-öregek intézete és a koldulás megszüntetésére alakított, csatornák és járdák készítésére felügyelő, téglaégetésre felügyelő, borfogyasztási, háztetőknek nem gyúlékony anyagokkal fedésére felügyelő bizottmány. Az 1859. december 16-án életbe léptetett „új rend” a városi hatóság munkáit egy-egy „osztályfőnök” vezetésével 3 osztályba sorolta: a város gazdaságának és pénzügyeinek intézése, a rendőrségi és peres ügyek, és a közigazgatási munkák. Ez a felosztás túlélte a Bach-féle provizóriumot, a későbbi évtizedekben kialakult tanácsi ügyosztályok csíráinak lehet tekinteni őket.

Székesfehérváron 1848. május 24-én jött létre az új helyhatóság, amelynek iratai többségében magyar nyelvűek, de van közte német nyelvű irat is. Az a) állag jegyzőkönyveinek tisztázati és fogalmazati példányai egyaránt fennmaradtak. A jegyzőkönyvi
bejegyzések sorszáma megegyezik a kapcsolódó, b) állagban található ügyirat számával, így a segédkönyvek – mutatók – számai mindkettőre vonatkoznak. Az iratanyag jelentős forrásértéket képvisel, mivel teljes áttekintést nyújt az 1848–49. évek városi történéseiről, a főhatóságok és más törvényhatóságok átiratai pedig számos jelentős országos eseménnyel kapcsolatban tartalmaznak adatokat.