Székesfehérvár adóját szkv. lévén a nádori concursusokon vagy nádori leiratban egy összegben állapították meg, amely összeget a város tanácsa évente lebontotta az egyes adózókra. Adóköteles volt minden polgár, lakos vagy zsellér, aki a város területén
ingatlannal, állatokkal rendelkezett, vagy kereskedő, kézműves foglalkozást folytatott. Az adók két nagy csoportra oszlottak. Állami adók voltak: a hadiadó és katonai szolgáltatások, az országgyűlési taxa és a királyi census. Városi adók voltak: a háziadó és a tized. Az adókat az adószedő (perceptor) hajtotta be, felelős volt kezelésükért és számadást vezetett róluk, amelyet első fokon a tanács, másodfokon a Helytartótanács ellenőrzött. Az adószedőnek az adó behajtásában Székesfehérváron a fertálymesterek segítettek, akiknek esküjében is szerepelt, hogy a belső tanácson, a bírón és a kapitányon kívül az adószedő parancsait kötelesek szem előtt tartani.
A beszedett állami adókat a budai hadipénztárba kellett befizetni, de levonták belőle a katonaság részére teljesített szolgálatokat. A városi adók a házi pénztárban maradtak. A tizedet a tanács az esztergomi érsektől bérelte. Székesfehérváron a 18. század első évtizedeiben csak egy perceptor volt, aki az állami és háziadók regiszterét egyaránt vezette. Az 1763. és 1776. évi kamarai leiratok
sürgették, hogy a városok külön pénztárt állítsanak fel a kétféle adófajta kezelésére. A hadipénztárt (cassa portionalis) kezelje a hadipénztár számadó (perceptor contributionalis), a házi pénztárt (cassa domestica) viszont kezelje a házi pénztár számadó (perceptor cassa domesticae). 1785-ben a Helytartótanács elrendelte a két pénztár közös kezelését. E változások az iratanyag tagolódásában is megmutatkoznak.

Az a) állagban található telekkönyvek (1698–1834) rendkívül sok értékes adatot tartalmaznak a város lakosságára vonatkozóan is. Különösen értékesek az 1712. év alapfelvételei, amelyek szinte a középkori város rajzát adják vissza a házhelyek pontos behatárolásával, a szomszédok nevével, néhol utcák, terek, és főleg a városkapu és várfalak pontos bejelölésével. A tulajdonosnak nemcsak nevét, de foglalkozását is feltüntetik, s azt is, hogy vétel vagy örökség útján jutott a ház és a telek tulajdonába. Jelzik a hadi események során elpusztult, leégett házakat, sőt, Rákóczi híveinek elkobzott ingatlanait is. A telekkönyvek a 17–18. században és a 19. század elején német nyelvűek. Az egyes kötetek végén betűsoros mutató található. A 3 külön kötetben található index a
szántóföldekre vonatkozik.

A fond d) állaga a telekkönyvvezetői számadásokat (1755–1846) tartalmazza (számadási iratok, nyilvántartó könyvek, különböző felmérések, lajstromok). Egyes részei az eredeti indexek segítségével kutathatók.

A „községi közügyek ideiglenes rendezéséről” 1851. aug. 18-án kiadott belügyminiszteri rendelet végrehajtása során a kerületi főispánok javaslatára a helytartó által 3 évre kinevezett képviselőkből országszerte megalakultak a „községtanácsok”. Székesfehérvárott 1851. nov. 27-én a megyei főnök népgyűlésen ismertette a kinevezettek névsorát, akiket a 3 év lejárta után 1855. ápr. 26-án szinte teljes számban újra jelöltek. Az „ideiglenes”-nek nevezett rend 1859. október 22-ig tartott. Ekkor iktatták be az új polgármestert, aki december 16-án „új rendet és ügymenetet” léptetett életbe, s ezen változtatást csak az 1860. évi Októberi Diploma bevezetése hozott. A „községtanács” vagy „községi választmány” volt a városi tanács mellett a község gazdája. Önkormányzati jogköre kevés, az is ideiglenes jellegű. Feladata a városi ügyek intézése, a felsőbb helyről érkezett intézkedések végrehajtása volt. A kinevezett tisztikar a kormányzattól függött. A politikai hatalom ellenőrizte a községtanácsra átruházott jogkörök végrehajtását. Emellett a községi választmány még megmaradt helyhatósági jogkörével a külön törvény által nem szabályozott esetekben igyekezett – sokszor eredményesen – a város statútumainak, a múltban élvezett szkv.-i kiváltságainak érvényt szerezni. 1850. december 1-től Székesfehérvár a Fejér megyei főnökség közvetlen felügyelete alá került, kerületileg viszont a sopronitól a pest-budaihoz csatolták, s az anyaországi 5 kerület felett a helytartóság budai osztálya állt. A helytartó 1851-ben a polgármester, a főügyviselő, a házi pénztárnok mellett 2 fizetéses tanácsnokot és 25 képviselőt nevezett ki. A „fejedelmi” és a városi ügyek intézését a városi tisztviselők mellett a lakosság arányában 6 fizetés nélküli tanácsnok látta el, akiket a 25 képviselő saját soraiból választott. A községtanács a rendszeres, szokványos munkák elvégzésére alkalmi vagy állandó bizottságokat alakított, egy-egy tanácsnok, vagy képviselő vezetésével. 1851–1859 között Székesfehérváron a következő 16 bizottság létesült: közmunkafelhasználási, rendőrségi teendőkre és előfogatok kiszolgáltatására felügyelő, gazdasági, katonai-beszállásolási, kórházi, árva, szépítési, városi pénztárak számadását ellenőrző, iskolai és újoncozási, telekfelszólalási, marhavész, betegek-öregek intézete és a koldulás megszüntetésére alakított, csatornák és járdák készítésére felügyelő, téglaégetésre felügyelő, borfogyasztási, háztetőknek nem gyúlékony anyagokkal fedésére felügyelő bizottmány. Az 1859. december 16-án életbe léptetett „új rend” a városi hatóság munkáit egy-egy „osztályfőnök” vezetésével 3 osztályba sorolta: a város gazdaságának és pénzügyeinek intézése, a rendőrségi és peres ügyek, és a közigazgatási munkák. Ez a felosztás túlélte a Bach-féle provizóriumot, a későbbi évtizedekben kialakult tanácsi ügyosztályok csíráinak lehet tekinteni őket.