A fond Székesfehérvár város legfontosabb közigazgatási szervének iratait tartalmazza. A városigazgatás szinte minden területét felöleli az iratanyag. A jegyzőkönyvek és iratok kutatásához eredeti segédkönyvek – mutatók – állnak rendelkezésre. Megjegyzendő, hogy a város polgármesterének általános iratai – a IV. B. 1110. fond b) állaga – az 1859. évet követően e fond b) állagában folytatódnak. Ugyancsak itt találhatók az 1861. évről a város Bizottmányi Közgyűlése iratainak b) állaga – IV. B. 1104. b) – is. Forrásadottságai miatt különösen kiemelendő a c) állag, a népszámlálási iratok anyaga, amely 3 korszakból őriz adatokat: 1850, 1857, 1869. A felvételi ívek városrészenként következnek. Az összeírólapok és a házankénti összesítések szintén
városrészenként, s a házszámok sorrendjében készültek. Az 1857. évi népszámlálásban külön egységet alkot az idegenek összeírása. A d) állagban található katonai iratok között a sorozási nyilvántartásokban, valamint a szabadságolt és elbocsátott katonák nyilvántartásában értékes információk vannak. Kiemelendő még az e) állag is, a végrendeletek anyaga. Nyelvük magyar és
német vegyesen. Kutatásához korabeli és új segédlet is rendelkezésre áll.

A Városhatósági Közgyűlés feladata a törvényhatóság újjászervezésére irányuló szervezőbizottmány létrehozása volt. Szerepe a Törvényhatósági Bizottság létrejöttéig van.

A Polgári Választmány hatásköre a Bach-korszakbeli községi tanácsi választmányéval egyezik meg. A testület tagjai a polgármester, a főbíró, a városkapitány, a tanácsnokok és a választott polgárok voltak. A testületi szervnek különösen gazdasági ügyekben, valamint a tisztikar választásában volt szerepe.
Az a) állag a jegyzőkönyveket, a b) állag az iratokat foglalja magában.

Az 1860. október 20-án kiadott Októberi Diploma rendelkezései értelmében Székesfehérvár törvényhatósági bizottmányát is újjászervezték. 1860. december 27-én tartották az első bizottmányi közgyűlést. A bizottmányi közgyűlés utolsó alkalommal 1861. szept. 4-én ült össze.
Az 1861. szeptember 8-ról kelt kir. udvari rendelet a város bizottmányát feloszlatta.
A fond két állagból áll. Az a) állagban közgyűlési jegyzőkönyv található, amelynek eredeti segédkönyve – mutató – is rendelkezésre áll. A b) állag, az 1861. év közgyűlési iratai a tanácsi iratok között – IV. B. 1107. b) – találhatók.

A b) állagban található iratok a jegyzőkönyv tételszámával és a tárgyalás napjának feltüntetésével darabszinten rendezettek. Eredeti segédlete csak az 1853. évnek van (mutató). A kutatás megkönnyítésére az 1851–59. évekből betűrendes tárgymutató készült. Az
anyagban a legkülönfélébb témák fordulnak elő pl. letelepedési kérelmek, hivatalnokok névjegyzéke, városi kötelékbe felvétel stb.

Az a) állagban található csaknem teljes, hitelesített, évente újra kezdődő sorszámozású jegyzőkönyvek a korszak hű képét adják. Bemutatják a várost, annak mindennapi életét, a választmány hatáskörébe tartozó teendők sokrétűségét, az alkotmányjogi küzdelmeket és a polgárosodás folyamatát.

A „községi közügyek ideiglenes rendezéséről” 1851. aug. 18-án kiadott belügyminiszteri rendelet végrehajtása során a kerületi főispánok javaslatára a helytartó által 3 évre kinevezett képviselőkből országszerte megalakultak a „községtanácsok”. Székesfehérvárott 1851. nov. 27-én a megyei főnök népgyűlésen ismertette a kinevezettek névsorát, akiket a 3 év lejárta után 1855. ápr. 26-án szinte teljes számban újra jelöltek. Az „ideiglenes”-nek nevezett rend 1859. október 22-ig tartott. Ekkor iktatták be az új polgármestert, aki december 16-án „új rendet és ügymenetet” léptetett életbe, s ezen változtatást csak az 1860. évi Októberi Diploma bevezetése hozott. A „községtanács” vagy „községi választmány” volt a városi tanács mellett a község gazdája. Önkormányzati jogköre kevés, az is ideiglenes jellegű. Feladata a városi ügyek intézése, a felsőbb helyről érkezett intézkedések végrehajtása volt. A kinevezett tisztikar a kormányzattól függött. A politikai hatalom ellenőrizte a községtanácsra átruházott jogkörök végrehajtását. Emellett a községi választmány még megmaradt helyhatósági jogkörével a külön törvény által nem szabályozott esetekben igyekezett – sokszor eredményesen – a város statútumainak, a múltban élvezett szkv.-i kiváltságainak érvényt szerezni. 1850. december 1-től Székesfehérvár a Fejér megyei főnökség közvetlen felügyelete alá került, kerületileg viszont a sopronitól a pest-budaihoz csatolták, s az anyaországi 5 kerület felett a helytartóság budai osztálya állt. A helytartó 1851-ben a polgármester, a főügyviselő, a házi pénztárnok mellett 2 fizetéses tanácsnokot és 25 képviselőt nevezett ki. A „fejedelmi” és a városi ügyek intézését a városi tisztviselők mellett a lakosság arányában 6 fizetés nélküli tanácsnok látta el, akiket a 25 képviselő saját soraiból választott. A községtanács a rendszeres, szokványos munkák elvégzésére alkalmi vagy állandó bizottságokat alakított, egy-egy tanácsnok, vagy képviselő vezetésével. 1851–1859 között Székesfehérváron a következő 16 bizottság létesült: közmunkafelhasználási, rendőrségi teendőkre és előfogatok kiszolgáltatására felügyelő, gazdasági, katonai-beszállásolási, kórházi, árva, szépítési, városi pénztárak számadását ellenőrző, iskolai és újoncozási, telekfelszólalási, marhavész, betegek-öregek intézete és a koldulás megszüntetésére alakított, csatornák és járdák készítésére felügyelő, téglaégetésre felügyelő, borfogyasztási, háztetőknek nem gyúlékony anyagokkal fedésére felügyelő bizottmány. Az 1859. december 16-án életbe léptetett „új rend” a városi hatóság munkáit egy-egy „osztályfőnök” vezetésével 3 osztályba sorolta: a város gazdaságának és pénzügyeinek intézése, a rendőrségi és peres ügyek, és a közigazgatási munkák. Ez a felosztás túlélte a Bach-féle provizóriumot, a későbbi évtizedekben kialakult tanácsi ügyosztályok csíráinak lehet tekinteni őket.

Székesfehérváron 1848. május 24-én jött létre az új helyhatóság, amelynek iratai többségében magyar nyelvűek, de van közte német nyelvű irat is. Az a) állag jegyzőkönyveinek tisztázati és fogalmazati példányai egyaránt fennmaradtak. A jegyzőkönyvi
bejegyzések sorszáma megegyezik a kapcsolódó, b) állagban található ügyirat számával, így a segédkönyvek – mutatók – számai mindkettőre vonatkoznak. Az iratanyag jelentős forrásértéket képvisel, mivel teljes áttekintést nyújt az 1848–49. évek városi történéseiről, a főhatóságok és más törvényhatóságok átiratai pedig számos jelentős országos eseménnyel kapcsolatban tartalmaznak adatokat.

A város privilégiumlevele Székesfehérvár szkv. számára biztosította az igazgatási jogkör mellett az önálló bíráskodás jogát is. A városi törvényszék ülésein ugyanaz a városbíró elnökölt, és ugyanazok a szenátorok bíráskodtak, akik a tanácsülések testületét alkották. Számuk általában 12, de a Rákóczi szabadságharc idején 5-6 tanácsosnál több nincs jelen, s az is előfordult, hogy a bíróval együtt csupán 4-en voltak jelen. A közigazgatási és igazságszolgáltatási iratanyagot acta politica et iuridica néven együtt kezelték 1787-ig, s a tanácsi iratok között találjuk. A pertestek viszont e fond b) állagában találhatóak külön sorozatba rendezetten. Külön törvényszéki ülésekről készült jegyzőkönyvek csak 1728-tól adnak önálló sorozatot, az azt megelőző közel 40 év bíráskodási ügyeit – nemegyszer részletes tanúkihallgatásokkal – a tanácsülési jegyzőkönyvekben kereshetjük.

Az alsófokú iskolák ellenőrzését rendszerint a magisztrátus tagjai közül egy szenátor látta el, aki hetente meglátogatta az iskolákat. Ezt a városi iskolafelügyelőt az 1770-es évektől „director”-nak kezdik nevezni, a 19. századi levelezési anyag „localis director”-nak címezi. Töredékes anyagában számadásokat, igazgatói jelentéseket (1810–1838), a győri főigazgató hozzá intézett leiratait, s a nemzeti iskolák részére kiadott rendszabályokat (1817–19) találunk. Kiemelten fontos az igazgatói jelentések anyaga, amely félévenként, iskolánként készült, s tartalmazza a tanulók névsorát, származási helyét, vallását, a szülők foglalkozását. Értékes információkat találunk az érdemsorozatokban a különböző tantárgyakat magyarul és/vagy németül tanulók nevére és számára vonatkozóan. Az iratanyag német, latin és magyar nyelvű. Az igazgatói jelentésekhez egy magyar nyelvű korabeli jegyzék tartozik, ami megkönnyíti az eligazodást az iratanyagban.

A szkv.-ok fontos kiváltsága volt a vásártartás joga. A török alól felszabadult Székesfehérváron a császári bizottság már 1689 szeptemberében megállapította, hogy a városnak joga van minden szerdán és szombaton hetivásárt, és évente négyszer éves vásárt tartani. A négy vásár idejét már az 1690. január 22-én tartott tanácsülésen meghatározták és kihirdették. 1757-ben a város megvásárolta az ötödik vásár tartásának jogát is. A vásárok idején a közrend megszegői feletti bíráskodás, a mértékek és árak felügyelete a vásárbíró (magister fori, index fori, Markricher) feladata volt. Mivel a vásárok városi határozat szerint háromnaposak voltak, a vásárbíró legfeljebb 15 napig működött évente bíráskodási jogkörében. A városnak már 1693-ban volt vásárbírája, aki a tanácsülési jegyzőkönyvben feljegyzett esküszöveg szerint a bíró és a tanács iránti hűségre, engedelmességre, a város javainak szolgálatára, és arra tett esküt, hogy hamis mértéket nem tűr meg és az árak terén tartja magát a limitatióhoz. A bíráskodás törvényes alapját az 1703. évi városi kiváltságlevél adta. A vásárbíró hatásköre széles körű volt. Bíráskodott a vásár idején a vásárban elkövetett bűncselekmények – istenkáromlás, paráznaság, lopás, becsületsértés, testi sértés, károkozó cselekmények, városi szabályrendeletek megsértése – felett, kivéve a halálbüntetést maguk után vonó bűncselekményeket. Hatáskörébe tartozott a mértékek és súlyok ellenőrzése és azok kölcsönzése, a megyei árszabás pontos betartása feletti felügyelet és a helypénz szedése. Illetékessége kiterjedt minden helybeli vagy idegen polgár és lakos személyére, aki a vásár idején a városban tartózkodott. A vásárbírót feladatai ellátásában egy külön erre a célra felesketett strázsamester és 12 vásári hajdú segítette. A ránk maradt jegyzőkönyvek nemcsak a vásári, de a városi bíráskodásra is érdekes adatokat tartalmaznak, a két hatáskör ugyanis nem volt egészen szigorúan elhatárolva. Az anyag német, latin és a 19. század elejétől magyar nyelvű. Jelentős forrásértékkel bírnak a kiadott passusokról készült jegyzékek, amelyben a jószágot vásárló személyek neve és lakóhelye van rögzítve. Szintén értékes névanyag található a vásári bírósági jegyzőkönyvekben a panaszt tévő helybéli és idegen kereskedőkre és árusokra vonatkozóan.

A fond d) állaga a telekkönyvvezetői számadásokat (1755–1846) tartalmazza (számadási iratok, nyilvántartó könyvek, különböző felmérések, lajstromok). Egyes részei az eredeti indexek segítségével kutathatók.

A c) állagban teleklevelek (birtok és föld levelek) 1820–1844 között találhatóak. A teleklevelek a városi ház- és földtulajdonosok
ingatlanainak adatait nyilvántartó iratgyűjtemény, amely városrészenként és helyrajzi számok rendjében van csoportosítva. A földlevelek szintén városrészenként szerepelnek.

A b) állagban található II. József-kori földmérési iratok együttese két sorozatból áll. Az egyikben a birtokosok egyéni lapjai találhatók városrészenként (1784–1789), a másikban a földlevelek terület szerint szerepelnek.

Az a) állagban található telekkönyvek (1698–1834) rendkívül sok értékes adatot tartalmaznak a város lakosságára vonatkozóan is. Különösen értékesek az 1712. év alapfelvételei, amelyek szinte a középkori város rajzát adják vissza a házhelyek pontos behatárolásával, a szomszédok nevével, néhol utcák, terek, és főleg a városkapu és várfalak pontos bejelölésével. A tulajdonosnak nemcsak nevét, de foglalkozását is feltüntetik, s azt is, hogy vétel vagy örökség útján jutott a ház és a telek tulajdonába. Jelzik a hadi események során elpusztult, leégett házakat, sőt, Rákóczi híveinek elkobzott ingatlanait is. A telekkönyvek a 17–18. században és a 19. század elején német nyelvűek. Az egyes kötetek végén betűsoros mutató található. A 3 külön kötetben található index a
szántóföldekre vonatkozik.

A városra egy összegben kivetett adóterheket Székesfehérvár szkv. tanácsa az ingatlanbirtokok arányában osztotta fel a polgárok között, és szedte be tőlük a király részére. A polgárok jogügyleteinek számontartása és ingatlanaik nyilvántartása, a telekkönyvek pontos vezetése tehát a városi tanács feladatai közé tartozott. A telekkönyvi jövedelmek fontos bevételt is jelentettek a városok számára. A török uralom alól felszabadult Székesfehérvár azonban 25 éven keresztül nem kapta vissza régi rangját és privilégiumait, a Budai Kamarai Adminisztráció igazgatása alá került. Egy 1688 júliusában kelt eredeti latin–német nyelvű házlevél-fogalmazvány is bizonyítja, hogy a felszabadult Székesfehérváron a házak és telkek szétosztását a Budai Adminisztráció Kamarai inspectora ill. megbízottja intézte, aki egyúttal polgárrá is felvette a háztulajdonosokat. Valószínűleg ezt a kiosztást, ill. a 10 éven belül kialakult állapotokat rögzíti 1698-ban Vánossy Lőrinc harmincados provizor, akinek telekkönyvvezetői beosztását az általa készített telekkönyv elején olvasható házlevél-formula (Hausbrief-formular) is feltünteti, sőt ugyanez jelzi a telekkönyvi felügyelő nevét is. A város telekkönyvvezetője a 17. sz. végén a kamarai adminisztrációnak alárendelt székesfehérvári provizori hivatal keretében működött. 1703- ban a városi jegyzőt küldte fel a tanács Bécsbe a városi kiváltságok és telekkönyvek visszaszerzésének kieszközlésére. A lipóti diplomával Székesfehérvár szkv. 1698. évi telekkönyvei – ill. a róluk készült egykorú másolatok – újra visszakerültek a város kezelésébe. Vezetésük a városi jegyző feladatkörébe tartozott, és a befolyó telekkönyvi díjak a kamarási számadásokban a város bevételei közt jelentkeztek. 1745-től volt a városnak önálló telekkönyvvezetője, aki rendszerint az első írnokok sorából került ki. A telekkönyvi felügyelőt (praefectus urbarii) a belső tanács saját tagjai közül küldte ki. 1777-ben a tanácsülési jegyzőkönyv már telekkönyvi hivatalról (officium urbariale) beszél. A város telekhivatalának feladatkörébe és hatáskörébe tartozott a város kül- és belterületén minden ingatlan: ház, telek, kaszáló, szántóföld, szőlő, és azok tulajdonjogi változásainak nyilvántartása, a birtok- és teleklevelek kiadása, és erről a tanács részére adott pontos jelentéstétel. Az ide vonatkozó díjakat a hivatal beszedte, és egy összegben adta át a kamarási hivatalnak. Bizonyos években történtek csak általános felvételek, más években csak a változásokat vezették be.