Székesfehérvár 1688. május l9-én szabadult fel a török megszállás alól, de a város 15 évig nem nyerte vissza szabad királyi városi rangját, hanem az udvari kamarától függő kamarai adminisztráció igazgatása alá került. Első bírája nem választott, hanem kinevezett tisztviselő volt. 1692-től kétévenként történt a magisztrátus megújítása – ugyanazt a személyt nemegyszer, néhány éven belül újra bíróvá választották – arra azonban, hogy ugyanaz a bíró 6-8 évig egyfolytában helyén maradjon, csak 1754 után tudunk példákat. A szenátorok száma 1692-től általában 12, hat a magyarok, hat a németek részéről.
A töröktől visszafoglalt városba 1689–90-ben indult meg a németek nagyobb arányú beköltözése.
Az osztrák tartományokból, valamint különböző német területekről – Bajor, Hessen-Nassau, Lotharingia, Szilézia – érkeztek betelepülők. A betelepítés/betelepülés elsősorban a 17. sz. végétől az 1820-as évekig volt nagyobb mértékű, a 18. század második felében már kevésbé jelentős.
Székesfehérváron a német polgárság asszimilációja a 18. század vége óta folyamatosan zajlott. Fényes Elek 1830-ban még kétezer főre becsülte a fehérvári német lakosság lélekszámát. Ez a város összlakosságának kb. 10%-a volt akkor. Az asszimilációs folyamat a 19. sz. közepére befejeződött. Ezt gyorsította, hogy a betelepülő németek római katolikusok voltak. Az 1703. évi privilégium-levéllel kapta vissza Székesfehérvár régi kiváltságait, ettől kezdve az egész polgárság részt vett a bíró és a tanács megválasztásában, majd ezt a szerepet 1726 után a választott község vette át. A városi kormányzatnak, mint önkormányzati szervnek szabályalkotási, igazgatási és jogszolgáltatási jogköre volt a város területén. Ezt elsősorban testületi szervei útján gyakorolta.
Legfontosabb, mindhárom feladatkört ellátó testülete a belső tanács, a magisztrátus volt, élén a bíróval. A külső tanács – élén a szószólóval – szintén 12 tanácsosból állt, a belső tanács tanácsadó szerveként működött, és elsősorban a városi kormányzat szabályalkotó tevékenységében vett részt, de szerepe volt az adó kivetésében és behajtásában, a kamarási számadások felülvizsgálatában, egyes gazdasági ágak felügyeletében és a tanácsi utasítások végrehajtásában. A tanács sokrétű
igazgatási és jogszolgáltatási feladatkörének ellátását a már említett testületi szervek alárendeltségében működő egyedi szervek segítették, azaz a város tisztviselői és alkalmazottai, és az 1720 után egyre gyakrabban jelentkező városi bizottságok. 1787-ben lép hivatalába a város első polgármestere.
A városi tanács igazgatási és bíráskodási hatásköre a város minden polgárára és lakójára kiterjedt, kivéve a nemeseket, akik városi házaik után csak a királyi adót tartoztak fizetni, – a városi adó és közmunka nem terhelte őket – és bíráskodás szempontjából a megyei törvényszék joghatósága alá tartoztak. A tanács határozatai ellen a város lakosai közvetlenül a királyhoz, ill. az országos főhatóságokhoz fellebbezhettek, így örökösödési és jelentősebb adóssági pereikben a személynöki székhez. Házassági és büntetőügyekben fellebbezést csak az 1791. évi XLIII. tc. enged meg nekik, de már a királyi táblához. A városi privilégiumlevelek a szkv.-sok számára biztosítják az igazgatási jogkör mellett az önálló bíráskodás jogát is. A töröktől felszabadult Székesfehérvár
tanácsülési jegyzőkönyvei két évtizeden keresztül sokkal több perrel és bűnüggyel foglalkoztak, mint a közigazgatás körébe eső intézkedéssel. A városi törvényszék ülésein ugyanaz a városbíró elnökölt, és ugyanazok a szenátorok bíráskodtak, akik a tanácsülések testületét alkották. A 17. századi jegyzőkönyvekben a törvényszék elnevezés még nem szerepel, bűnügyekben is a
tanácsülés ítélkezik. A közigazgatási és igazságszolgáltatási iratanyagot acta politica et iuridica néven együtt kezelték 1787-ig. (A pertesteket külön sorozatokba rendezetten találjuk a törvényszék iratainál.)

M. kir. Szent István Középfokú Gazdasági Tanintézet és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Állomás 1938 - 1945
Magyar Állami Mezőgazdasági Középiskola 1945 - 1949
Mezőgazdasági Technikum 1950 - 1961

A városra egy összegben kivetett adóterheket Székesfehérvár szkv. tanácsa az ingatlanbirtokok arányában osztotta fel a polgárok között, és szedte be tőlük a király részére. A polgárok jogügyleteinek számontartása és ingatlanaik nyilvántartása, a telekkönyvek pontos vezetése tehát a városi tanács feladatai közé tartozott. A telekkönyvi jövedelmek fontos bevételt is jelentettek a városok számára. A török uralom alól felszabadult Székesfehérvár azonban 25 éven keresztül nem kapta vissza régi rangját és privilégiumait, a Budai Kamarai Adminisztráció igazgatása alá került. Egy 1688 júliusában kelt eredeti latin–német nyelvű házlevél-fogalmazvány is bizonyítja, hogy a felszabadult Székesfehérváron a házak és telkek szétosztását a Budai Adminisztráció Kamarai inspectora ill. megbízottja intézte, aki egyúttal polgárrá is felvette a háztulajdonosokat. Valószínűleg ezt a kiosztást, ill. a 10 éven belül kialakult állapotokat rögzíti 1698-ban Vánossy Lőrinc harmincados provizor, akinek telekkönyvvezetői beosztását az általa készített telekkönyv elején olvasható házlevél-formula (Hausbrief-formular) is feltünteti, sőt ugyanez jelzi a telekkönyvi felügyelő nevét is. A város telekkönyvvezetője a 17. sz. végén a kamarai adminisztrációnak alárendelt székesfehérvári provizori hivatal keretében működött. 1703- ban a városi jegyzőt küldte fel a tanács Bécsbe a városi kiváltságok és telekkönyvek visszaszerzésének kieszközlésére. A lipóti diplomával Székesfehérvár szkv. 1698. évi telekkönyvei – ill. a róluk készült egykorú másolatok – újra visszakerültek a város kezelésébe. Vezetésük a városi jegyző feladatkörébe tartozott, és a befolyó telekkönyvi díjak a kamarási számadásokban a város bevételei közt jelentkeztek. 1745-től volt a városnak önálló telekkönyvvezetője, aki rendszerint az első írnokok sorából került ki. A telekkönyvi felügyelőt (praefectus urbarii) a belső tanács saját tagjai közül küldte ki. 1777-ben a tanácsülési jegyzőkönyv már telekkönyvi hivatalról (officium urbariale) beszél. A város telekhivatalának feladatkörébe és hatáskörébe tartozott a város kül- és belterületén minden ingatlan: ház, telek, kaszáló, szántóföld, szőlő, és azok tulajdonjogi változásainak nyilvántartása, a birtok- és teleklevelek kiadása, és erről a tanács részére adott pontos jelentéstétel. Az ide vonatkozó díjakat a hivatal beszedte, és egy összegben adta át a kamarási hivatalnak. Bizonyos években történtek csak általános felvételek, más években csak a változásokat vezették be.

A szkv.-ok fontos kiváltsága volt a vásártartás joga. A török alól felszabadult Székesfehérváron a császári bizottság már 1689 szeptemberében megállapította, hogy a városnak joga van minden szerdán és szombaton hetivásárt, és évente négyszer éves vásárt tartani. A négy vásár idejét már az 1690. január 22-én tartott tanácsülésen meghatározták és kihirdették. 1757-ben a város megvásárolta az ötödik vásár tartásának jogát is. A vásárok idején a közrend megszegői feletti bíráskodás, a mértékek és árak felügyelete a vásárbíró (magister fori, index fori, Markricher) feladata volt. Mivel a vásárok városi határozat szerint háromnaposak voltak, a vásárbíró legfeljebb 15 napig működött évente bíráskodási jogkörében. A városnak már 1693-ban volt vásárbírája, aki a tanácsülési jegyzőkönyvben feljegyzett esküszöveg szerint a bíró és a tanács iránti hűségre, engedelmességre, a város javainak szolgálatára, és arra tett esküt, hogy hamis mértéket nem tűr meg és az árak terén tartja magát a limitatióhoz. A bíráskodás törvényes alapját az 1703. évi városi kiváltságlevél adta. A vásárbíró hatásköre széles körű volt. Bíráskodott a vásár idején a vásárban elkövetett bűncselekmények – istenkáromlás, paráznaság, lopás, becsületsértés, testi sértés, károkozó cselekmények, városi szabályrendeletek megsértése – felett, kivéve a halálbüntetést maguk után vonó bűncselekményeket. Hatáskörébe tartozott a mértékek és súlyok ellenőrzése és azok kölcsönzése, a megyei árszabás pontos betartása feletti felügyelet és a helypénz szedése. Illetékessége kiterjedt minden helybeli vagy idegen polgár és lakos személyére, aki a vásár idején a városban tartózkodott. A vásárbírót feladatai ellátásában egy külön erre a célra felesketett strázsamester és 12 vásári hajdú segítette. A ránk maradt jegyzőkönyvek nemcsak a vásári, de a városi bíráskodásra is érdekes adatokat tartalmaznak, a két hatáskör ugyanis nem volt egészen szigorúan elhatárolva. Az anyag német, latin és a 19. század elejétől magyar nyelvű. Jelentős forrásértékkel bírnak a kiadott passusokról készült jegyzékek, amelyben a jószágot vásárló személyek neve és lakóhelye van rögzítve. Szintén értékes névanyag található a vásári bírósági jegyzőkönyvekben a panaszt tévő helybéli és idegen kereskedőkre és árusokra vonatkozóan.

Az 1860. október 20-án kiadott Októberi Diploma rendelkezései értelmében Székesfehérvár törvényhatósági bizottmányát is újjászervezték. 1860. december 27-én tartották az első bizottmányi közgyűlést. A bizottmányi közgyűlés utolsó alkalommal 1861. szept. 4-én ült össze.
Az 1861. szeptember 8-ról kelt kir. udvari rendelet a város bizottmányát feloszlatta.
A fond két állagból áll. Az a) állagban közgyűlési jegyzőkönyv található, amelynek eredeti segédkönyve – mutató – is rendelkezésre áll. A b) állag, az 1861. év közgyűlési iratai a tanácsi iratok között – IV. B. 1107. b) – találhatók.

A Polgári Választmány hatásköre a Bach-korszakbeli községi tanácsi választmányéval egyezik meg. A testület tagjai a polgármester, a főbíró, a városkapitány, a tanácsnokok és a választott polgárok voltak. A testületi szervnek különösen gazdasági ügyekben, valamint a tisztikar választásában volt szerepe.
Az a) állag a jegyzőkönyveket, a b) állag az iratokat foglalja magában.