Alakulás dátuma: 1954.06.08.
Átalakulással megszűnt 1996-ban, jogutód:
VÁCI Városüzemeltetési Kft. (mely végelszámolással megszűnt 1999-ben, Pest Megyei Bíróság 13 09 072929.)

Vácott 1987 januárjában néhány lelkes lokálpatrióta összefogásával alakult meg a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete, melynek értékteremtő tevékenységét a város számos kitüntetéssel - Pro Urbe Közösségi kitüntetéssel (1992.), a „Vác Város Művelődéséért” közösségi díjjal (2002.) és a Váci Múzeum Egyesület által alapított Tragor Ignác közösségi emlékéremmel (2005.) – ismerte el.
Az Egyesület 1987 nyarán - egy környezetszennyezés elleni tiltakozással - kezdte meg tevékenységét. Városunk, melyet az ipari üzemek rendkívüli porral és vegyi anyaggal árasztottak el, ebben az időszakban a „piszkos 12”, vagyis az ország 12 legszennyezettebb levegőjű települése közé tartozott, ezért úgy éreztük, hogy nekünk is szót kell emelnünk az áldatlan állapotok ellen. Első rendezvényünk Szent István halálának 950. éves jubileumához kapcsolódott. Az egyesület - a város intézményeinek: a múzeumnak, a művelődési központnak, a levéltáraknak és a társegyesületeknek a bevonásával – „Szent István emlékezete, 950 év” címmel nagyszabású kiállítást rendezett, mely a Szent Jobb váci látogatásakor nyitotta meg kapuit. A munkák sorából kiemelkedik a dunaparti Zenepavilon teljes körű rekonstrukciója. A város egyik szimbólumaként ismert, öntöttvas szerkezetű építmény Budapestről, az Országház helyéről került át Vácra 1889-ben, a Dunakorzó öntöttvas korlátjával együtt. A II. világháború alatt azonban olyannyira megrongálódott, hogy életveszélyessé nyilvánították. A teljes átépítést és korhű helyreállítást – a váci üzemek anyagi támogatásával és a szakdolgozók (mintegy 180 fő) társadalmi munkavállalásával – 1989. és 1991. között sikerült megvalósítani. A rendszerváltás után javasoltuk a régi utca és közterület – elnevezések visszaállítását, majd elhatároztuk, hogy a jeles személyiségekről elkeresztelt utcák névtáblái mellé a névadót ismertető emléktáblákat helyezünk. Ezt a tevékenységet azóta is folytatjuk, mindenekelőtt pályázati forrásokból. Ez idáig összesen 40 ismertető emléktáblát szögeztünk ki, mindemellett pótoltunk 3 db múlt rendszerben eltüntetett táblát, valamint 23 egyéb emléktáblát állítottunk váci, illetve a városhoz kötődő személyiségeknek. (Szalay István, VácOnline interjú, 2007 körül)

A Bódenlósz József által alapított váci vasöntöde az első világháború előtti időkre visszanyúló, igen kezdetleges előzmények után, 1923-ban kezdett termelni. Kezdetben 23 munkást alkalmaztak. 1924-től kezdve kezdtek radiátorokat és fűtőkazánokat gyártani. Az 1920-as évek végén már 200 munkás dolgozott a gyárban.
A gyár az egykori Temetõ út (ma: Naszály út) 18. számú ingatlanon volt. Érdekesség, hogy a Bódenlósz gyárban gyakornokoskodott 1924- 25-ben Haris Béla mérnök-ezredes (1901-1979). 1925-től társtulajdonos lett Budinszky Jenőné Bódenlósz Mária. 1928-ról kezdve a gyár neve is Budinszkyné-Bódenlósz Vasöntöde és Radiátorgyárra változott. 1944-től a gyár tulajdonosa Kékessy Rudolf volt. Az üzemet 1948-ban államosították Váci Vasöntöde Gép- és Radiátorgyár néven. 1951-ben beolvasztották a Könnyűipari Gépgyártó Vállalatba.

Egyes városok kulturális, közösségi életében a társaskörök, egyesületek élete meghatározó. Így volt ez a dualizmus korában is, amikor szabadon (bejegyezve, minisztériumi engedéllyel) működhettek kulturális egyesületek az országban. Vác sem volt kivétel ez alól. Jelen írásunkban a rövid életet megért, de egy ideig meglehetősen aktív Váczvidéki Egyetemi Ifjak Köréről (a sajtóban kevésbé gyakran Vácz-vidéki Egyetemi Ifjak Köreként is szerepel) emlékezünk meg. Ez az egyesület egy kísérlet volt a helyi ifjúság, értelmiség összefogására. Az egyesület sok rendezvényen részt vett, úgymint koncerteken, táncmulatságokon, hazafias ünnepélyeken (pl. március 15, július 17, október 6), banketteken, felolvasó-esteken. Ezen rendezvénytípusok közül többek között felolvasó-esteket önállóan is tartottak, míg a hazafias ünnepélyeket más egyesületekkel és a városi hatóságokkal együtt szervezték.
A városi kommemoratív eseményekben is részt vett aznap a kör, hol szavalataival, hol csupán részvételével. 1890-ben például négy helyi egyesület vette kezébe III.15-e megszervezését: a Váczvidéki Egyetemi Ifjak Köre, a Dalegyesület, az Első Általános Ipartársulat, valamint a Római Katholikus Legényegylet. A Dalegyesület szavalta a Szózatot és egy másik, meg nem nevezett éneket. Gregus Dániel az ifjak képviseletében szavalt Bajza-verset, míg a fővárosi egyetemi olvasókör küldötte, Alpári Lajos mondta az ünnepi beszédet. Tagjai közt tudhatta Tragor Ignácot is.
Az egyetemi ifjak köre 1892-ben szűnt meg, mindössze 3 év fennállás után.

Tatabánya Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a 36/1978. sz. határozatával 1979. január l-jétől gazdaságilag összevontan működtette a város fenntartásában lévő művelődési otthonokat Városi Művelődési Központként. Az új intézmény központilag a bánhidai Puskin Művelődési Házban kapott helyet. Az önkormányzat 1991. december 3l-jével megszüntette az intézményt, visszaállítva a területi művelődési házak önállóságát.

Dr. Schlamadinger Jenő ügyvéd, vármegyei tiszti főügyész kezdeményezésére gyűjtést kezdeményeztek. A megrendezett hangversenyek jövedelméből 16 000 korona gyűlt össze. Ebből létesült a Zeneiskola a Petőfi utca 1. számú ház emeletén, amely 1913. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit.
Az intézmény 107 növendékkel kezdte meg működését zongora, hegedű és magánének szakon, élére Hermann László hegedű- és orgonaművészt, zeneszerzőt, okleveles középiskolai énektanárt nevezte ki az Egyesület.
A következő években szépen fejlődő iskola 1920-ban súlyos anyagi helyzetbe került: a pénzügyi gondokkal küszködő Zenekedvelők Egyesületétől a Városi Tanács ideiglenesen átvette az intézmény finanszírozását. 1923-ra azonban kiderült, hogy e testület számára is túlzottan nagy megterhelést jelent a Zeneiskola fenntartása, ezért indítványozták visszaadását az Egye­sületnek, mely megszűntnek nyilvánította a 10 éves jubileumát éppen csak megért intézményt. A Zeneiskola tanárai azonban megállapodtak abban, hogy az 1923/24-es tanévben nagyon mérsékelt tandíjak mel­lett ki-ki a saját lakásán foglalkozik növendékeivel a helyzet jobbra fordulásáig.
A város közönségének egyre intenzívebb sürgetésére azután az 1924 júli­usában tartott városi közgyűlés megszavazta a Zeneiskola újbóli beindítását, s felajánlotta a „Városi Zeneiskola” cím használatát az intézménynek.
Fricsay Richárd, karmesteri pályafutása 40. évfordulóját köszöntő székesfehérvári díszhangverseny (1926. január 17.) alkalmával felajánlást tett a Zeneiskola végleges elhelyezésének támogatására. Segítségével és a város anyagi áldozatával az intézmény így költözhetett 1933-ban a Jókai utcai épületébe, mely több mint fél évszázadig maradt otthona.
1946 májusában a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium elhatározta, hogy Székesfehér­váron konzervatóriumot hoz létre. Élére Farkas Ferencet, a neves zeneszerzőt nevezték ki.
A kezdeményezés sajnos nem volt hosszú életű: 1950. szeptember elején a kormány megszüntette a Székesfehérvári Állami Zenekonzervatóriumot és helyette Állami Zeneiskolát léte­sített.

Az intézményt Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapította 1853. március 12-én. Az alapító szándéka először egy bölcsészeti főiskola létrehozása volt, de miután a ciszterci rend apátja vezetésével létrejött a 8 osztályú gimnázium (a mai József Attila Gimnázium elődje), az alapító a város vezetésével együtt úgy határozott, hogy "célszerűen rendezett, üdvös, szellemi haladást eszközlendő nyilvános római katolikus nőneveltét alapít."
Az iskola tehát a fentiek szerint 1864 októberétől kezdett el működni elemi iskolaként. Száznál több növendék járt ide már az első évben. Ekkor 6 nővér látta el a tanítói feladatokat. Az iskola első igazgatója Huszár Károly püspöki titkár, első főnöknője S. Eötvös Szalézia volt. 1893. szeptember 1-jén polgári leányiskolával bővült. 1923. aug. 17.: Ekkor az elemi és a polgári iskola mellé 3 éves ipariskolát is létesítettek. 1921-től már vezettek az intézményben továbbképző ipari tanfolyamokat, 1923-ban azonban a minisztérium iparoktatási főigazgatósága ipariskolának minősíti ezt a tagozatot. 3-3 osztály indult minden évben: 1 fehérvarró, 1 felsőruhavarró és 1 műhímző (ez utóbbi csak 1 éves volt).
Az 1920-as évek közepére szűknek bizonyult a régi épület. Két, az eredeti telekhez csatlakozó új épületet kapott az intézmény.
A nagyütemű gyarapodás éveiben az igazgató Kapossy Endre dr. ciszterci r. katolikus tanár (1919-28), a főnöknő pedig Stupiczky M. Rainéria (1919-1928). Őket Grész Leó és Erdélyi M. Eustella követte, s egyben újabb fordulatot is hoztak az iskola életébe: 1930. szeptember 15-én megnyílt a tanítónőképző-intézet.
1952 nyarán átköltözik az István térről az Ady Endre utca 17-be (ma ez a mezőgazdasági szakközépiskola épülete). Innen 1962 nyarán kerül a mai helyére. 1956. március 17-én nagyszabású névadó ünnepséget tart az iskola, felveszi Vasvári Pál nevét.
1930-ban tehát a Ferenc József Nőnevelő Intézetben működik egy elemi iskolai, egy polgári iskolai, egy ipariskolai tagozat, s indul a tanítónőképzés. Több mint 700 diák jár az ötféle iskolába.
Az 1938/39-es tanév válsághangulatban kezdődött. Ekkor a tanítóképzőt felsőbb rendeletre líceummá kellett alakítani. A líceum érettségivel befejeződő 4 éves középiskola. A jó eredménnyel záró diák innen mehetett a tanítóképző akadémiára. S ekkor még nem közölték, hogy az intézmény megkapja-e a jogot az akadémia működtetésére. Végül ez is tisztázódott, s 1949-ig az érettségi utáni gyakorlóév sikeres befejezésével kaptak tanítói oklevelet a preparandisták (tanítójelöltek).
1948-ban megtörtént az államosítás, majd egy évig, 1949/50-ben pedagógiai gimnázium indult a tanítóképző helyett, de aztán visszaállt a megszokott képzés. A háború után már csak a gyakorlóiskola tartozott az intézményhez. 1955-től csak fiúkat iskoláztak be egy ideig.
1952 nyarán átköltözik az István térről az Ady Endre utca 17-be (ma ez a mezőgazdasági szakközépiskola épülete). Innen 1962 nyarán kerül a mai helyére. 1956. március 17-én nagyszabású névadó ünnepséget tart az iskola, felveszi Vasvári Pál nevét. Ekkortól még rövid ideig hivatalosan Székesfehérvári Állami Vasvári Pál Tanítóképző az intézmény neve. Mivel a tanítóképzést felsőfokra emelték fokozatosan megszűnnek vagy felsőfokúvá alakulnak a képzők. A város akkori vezetése inkább felsőfokú mezőgazdasági iskolát óhajtott, így a nagy múltú képző helyett fokozatosan általános gimnáziumot indítottak a Vasváriban. 1959-ben képesítőzött az utolsó évfolyam a tanítóképzőben, 1958-ban érettségizett az első gimnáziumi osztály. (Forrás: iskola honlapja: http://www.vasvarigimn.hu/vpg/index.php?option=com_content&view=article&id=48&Itemid=60

Az 1948-49. tanévtől kezdve a Székesfehérvári Ferenc József Nőnevelő Intézet Római Kath. Tanítóképző Intézete az 1948. évi XXXIII. tc. értelmében állami iskola lett. A Bajcsy-Zsilinszky út 4. sz. épületet a 1215-5998/1950. eln. 3. ü. o. irata szerint a Szfv., 8652. sz. tel. betét A+2-3 sorszámon a 114. és 17. hrsz-i ingatlanokat) - 1950. augusztus 16-án - államosították.
Az 1950-51-es tanévben újra visszaállítják az ötéves tanítóképzést.
Az 1952-53. évben újabb változás következett be a tanítónőképző életében. Az 1930-ban kialakított helyéről az Ady Endre út 17. szám alá költözött a tanítónőképző. Ez volt korábban az Ybl Miklós Gimnázium. A kollégista lányok pedig a Zalka Máté út 7. szám alatt találtak új otthonra.
Az 1955/56-os tanévben az Oktatásügyi Minisztérium 8531-6/1955. VI. sz. rendelete a megszűnő Sárbogárdi Tanítóképző III. és IV. osztályát Székesfehérvárra helyezte.
Az 1956/57. tanévben a tanítóképző a minisztérium engedélye alapján felvette Vasvári Pál nevét.
Az 1957/58-as tanévben a tanítás ugyan zavartalanul folyt, de a háttérben megkezdődött a tanítóképző felszámolása. A Művelődési Minisztérium intézkedett a még itt tanuló tanítóképzősök más intézménybe való áthelyezéséről, s velük együtt az oktatáshoz szükséges, Fehérváron használt eszközök Győrbe, Esztergomba helyezéséről.
1959-ben megszűnt, a tanítóképző eszközállományának egy része itt maradt a jogutód gimnázium tulajdonában. Mezőgazdasági gyakorlókertjét leltárilag átvette az Úttörő Általános Iskola.

1999- szeptember 1-jétől a tanulói létszám csökkenése miatt megszűnt az Ybl Miklós Általános Iskola. Az intézmény tanulóit a közeli általános iskolákba helyezték el. A speciális szakiskolai osztályokat a Vízivárosi Általános Iskola vette át.