Showing 190 results

Geauthoriseerde beschrijving
Instelling Afbeelding

Pest-Nógrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Váci Gyára

  • Instelling
  • 1951 - 1999

Az üzem 1950-ig Váci Vágóhíd és Jéggyár Vállalat címen szerepelt. 1951-től vette fel a Váci Húsipari Vállalat nevet. 1962. május 10-én átvette a Gödöllő község kezelésében levő vágóhidat. 1963–1964-ben a Ceglédi Húsipari Vállalat, a Nógrád megyei Húsipari Vállalatot, a Váci Húsipari Vállalatot egyesítették és megalakították a Pest–Nógrád megyei Húsipari Vállalatot. 1968-ban újabb összevonásra került sor. A Pest–Nógrád megyei Állatforgalmi Vállalat (székhely: Budapest) és a Pest–Nógrád megyei Húsipari Vállalat egyesítésével létrehozták a Pest–Nógrád megyei Állatforgalmi és HúsipariVállalatot, budapesti székhellyel, s ennek egyik gyára lett a váci üzem. 1968 végétől szerepel a vállalat mai nevén.

Püspök-Vác Mezőváros

  • Instelling

A török fennhatóság alól Vác 1686-ban szabadult fel végleg, ekkorra épületállománya teljesen romokban hevert, állandó lakossága nem volt, földjei parlagon. Az újjáépítő munkát azonnal megkezdték, de hadi események (Rákóczi szabadságharc), valamint természeti katasztrófák évtizedekig hátráltatták azt. Az 1731-es tűzvészt követően - melyben az akkor 229 belvárosi házból 198 leégett - kezdődtek meg a nagy püspöki építkezések. A XVIII. század második felére, az 1770-es évekre alakult ki a zömmel középkori alapokra épített barokk város.
A város újranépesülése részben a püspökök szervezett telepítő munkájának, részben spontán beköltözéseknek köszönhető. Az újjáépítést és a gazdaság talpra állítását célul kitűző püspök-földesurak különböző kedvezményekkel - ingyenes házhely, építőanyag, adókedvezmények - igyekeztek idecsalogatni a kizárólag katolikus telepeseket. A betelepülők zöme - a visszatelepülő magyarok mellett - német nyelvterületről érkezett, de csehek, morvák, szlovákok, szerbek, horvátok, sőt franciák és olaszok is jöttek. Ez a heterogén eredetű lakosság a XVIII. század végére vált öntudatos váci polgárrá. Fejlődésnek indult a mezőgazdaság - különösen a szőlőtermesztés - és a kézművesipar is.
A korra jellemző vallási békétlenség a városszerkezet alakulására is hatással volt. A török idők alatt protestáns hitre áttért lakosságot igyekeztek visszatéríteni a katolikus vallásra. A püspöki székvárosban 1712-ben Kollonich püspök megtiltotta a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását. A reformátusok ezért a várostól északra fekvő területre költöztek, ahol Kisvác néven jobbágyfalut alapítottak, ami külön élt és működött 1769-ig.
Sajátos újabb kettősség a korabeli város felosztása a Püspökség és a Káptalan birtokjoga szerint. Megegyezés alapján a Káptalan - mint önálló testület - Vác földesúri jövedelmeinek 1/8 részét kapta volna, de perre került sor, mivel a püspöki uradalom nem fizette ezeket a jövedelmeket. A per a város tényleges felosztásával fejeződött be, a Káptalan az elmaradt összeg fejében megkapta a város és határa 1/8-ad részét. Ettől kezdve Káptalan-Vác külön közigazgatási egységet alkotott, külön tanáccsal, pecséttel, önálló céhszervezetekkel. Vác ikerváros lett, s a két mezőváros - Káptalan-Vác és Püspök-Vác - csak a közös ügyeket tárgyalva alkotott közös bizottságot.

Váci Árpád Fejedelem Általános iskola

  • Instelling
  • 1948 -

Az új iskola építése 1965-ben elkezdődött ezzel egy időben a Köztársaság út 69. alatti épületet a városszerte ismert “Kőkapu iskolát” 1,5 millió forintért felújították. A nyolc tantermes iskola 1968-ban készült el és 1968/69-es tanév már az új épületben kezdődött. A költözködés jórészt a tanulók segítségével gyalogosan, kézi erővel, de igazán jó hangulatban zajlott. A felnőttek és gyerekek lelkes örömmel hordták át a rájuk bízott felszerelést. 1968. szeptember 18-án bensőséges ünnepség keretében vették birtokba az új épületet. Az alsó tagozat továbbra is a Köztársaság úti épületben maradt. Vácon elsőnek itt vezették be az egyműszakos, váltás nélküli tanítást. A jobb adottságok az iskola szakmai fejlődésére, tanítás színvonalának, hatékonyságának emelésére is kedvező hatással voltak. A tanulók helyben történő étkeztetése lehetővé tette a napközi bővítését. Nőtt a gyermekek száma, lehetőség nyílt a délutáni foglalkozások szakmai színvonalának emelésére. A szakköröket irányító tanárok lelkes munkájának köszönhetően sok érdeklődő tanuló sajátított el a követelményeket meghaladó ismereteket.
1980-ban egy korszak zárult le az iskola életében: nyugdíjba ment Zsebesi István igazgató, aki 25 éves eredményes igazgató munkásságáért Arany János-díjat kapott.
Az 1983-ban került az iskola élére Dóra Zoltán, akit lelkesedéssel és szeretettel vártunk, azóta ő vezeti iskolánkat. Ekkor indultak az angol tagozatos osztályok. Majd informatika tagozattal is bővültek.

Váci céhek

  • Instelling

Vácott a céhek története évszázados múltra tekint vissza. A város kedvező földrajzi fekvése, gazdasági és politikai helyzete lehetővé tette a kézművesipar és kereskedelem virágzó fejlődését, amely elősegítette a céhek korai kialakulását. Már az 1600-as évek elejéről vannak adataink arra, hogy egyes iparágak nagy hatáskörrel rendelkező testületekbe, céhekbe tömörültek. A céh-szervezet egyik legfontosabb feladata volt a szakma védelme. Hogy létüket biztosítsák kiváltságleveleket kértek és kaptak leggyakrabban a királytól, de kérhettek más városbeli céhtől, vagy a földesúrtól is.
A céhek tagjai a mesterek és a legények voltak. A mesterséget kitanulni akaró ifjú 10-12 éves korban inasnak szegődött el valamelyik mesterhez. A tanulóévek 3-6 évig tartottak, letelte után az inas felszabadult. Utána még egy fél évig köteles volt mesterénél dolgozni. Ez volt az apródév. Utána tette le a társpoharat, amely nagy ünnepség keretében folyt le. A társpoharat mindenkinek le kellett tenni, vagy pénzben megváltani és csak akkor lehetett legény. Ekkor kapta meg a szabaduló levelet és vándorútra kelt. Pár évig járta az országot, más-más mesterekhez szegődve tökéletesítette tudását. Hazatérése után kötelessége volt remeket készítenie. Ennek sikeres elvégzése után ünnepélyes keretek között mesterré avatták. Ezzel a céh teljes jogú tagja lett, műhelyt nyithatott, segédeket tarthatott.
A mesteremberek számát nem korlátozták, csak abban az esetben, ha veszélyeztették a tisztességes megélhetést.
A céhnek különböző tisztségviselői voltak. Élén az évenként választott céhmester állt. Kötelessége volt a céh képviselete a hatóságok előtt, a céhszabályzat betartatása, a tagok érdekeinek védelme, munkájuk és erkölcsi magaviseletük ellenőrzése, a gyűléseken, lakomákon való elnöklés. Nála volt a céhláda, a céh jelképe, ö ügyelt a vásári rendre is. További tisztségviselők voltak: a műlátó mesterek, ifjú, vagy szolgáló mesterek, a céh jegyző, valamint a hatóság részéről kiküldött céhbiztos, aki a céh és a hatóság közötti kapcsolatot tartotta fenn.
A műlátó mesterek kötelessége volt havonta legalább egyszer, de vásárok előtt különösen végigjárni a műhelyeket és megvizsgálni a munkákat. Amelyek nem feleltek meg a követelményeknek, elkobozták. Ők felügyeltek a kontárokra is, akikkel szemben a legnagyobb szigorral jártak el.
A céh írásbeli dolgait a céhjegyző végezte. Ő vezette a jegyzőkönyvet, írta meg az inas,-mesterlevelet, a legények részére a vándorló levelet.
in.: Váci céhek - váci iparosok, szerk.: Korkes Zsuzsa

Kisiparosok Országos Szervezete Váci Körzeti Csoport

  • Instelling
  • 1948 - 1990

A korábban jól működő ipartestületek helyét 1948-ban átvette a KIOSZ (Kisiparosok Országos Szervezete).
Fontos feladatuk volt a kontárellenőrzés, de ők végezték el az iparosok járulékbesorolását, az adó megállapítását. Kötelező volt a tagság 1990. április elsejéig, ekkor mintegy ezer tagot tudhatott magáénak a szervezet.
A KIOSZ megszűnésével 1990-ben kétszáztíz ipartestület létrehozta az IPOSZ-t, az Ipartestületek Országos Szövetségét.

Katona Lajos Városi Könyvtár

  • Instelling
  • 1926 -

1895-ben alakult meg a Váci Múzeum Egyesület, melynek alapszabályában szerepel egy könyvtár szervezése is.
1904-ben alakult meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa által felállított Népkönyvtár, melynek állománya 590 kötet volt.
1926-ban a Népkönyvtárból megalakult a Városi könyvtár
A háború után 1946-ben a Városháza épületében kezdte meg működését újra a könyvtár, állománya ekkor 3447 kötet volt.
1947-ben a könyvtár a Görgey utcába, majd innen a Csányi körút 36. szám alá költözött.
1952-ben a könyvtárat átveszi a járási tanács és járási könyvtárra alakul. Ebben az évben került az akkori Lőwy Sándor utcába, ahol 1980-ig működött. Új helyén meglehetősen mostoha körülmények között működött, ezért 1962-ben megkezdődött az átalakítás. A felújított könyvtárat 1964. március 1-én avatták fel.
A felújított, kibővített könyvtár kedvező fogadtatásra talált a lakosság körében. Megnövekedett a forgalom, nőtt a kölcsönzések száma és a helyben olvasás is. A nyitást követően bevezették a szabadpolcos kölcsönzést, mely jelentősen megemelte a könyvforgalmat és ezzel egyidőben a tájékoztatás iránti igény is megnőtt. A könyvtár a bővítés ellenére is helyhiánnyal küzdött. melyet az akkori igazgató, Orosz Mihály többször is jelzett, megoldást keresett, sikertelenül. Az elhelyezési gondok egyre súlyosabbá váltak, végül 1977-ben a gyermekkönyvtár az anyakönyvtárról leválva az akkor Lenin úton, az Úttörőházban kapott helyet. A gyermekkönyvtár kiköltözése csak átmenetileg enyhítette a raktározási gondokat, a könyvtárnak új helyet kellett keresni és a Mártírok utca 37. sz. alatt lévő egykori huszárlaktanyára esett a választás.
A Lőwy Sándor utcában 1980. szeptember 30-án fejezték be a kölcsönzést, az új könyvtár átadására 1980. november 7-én került sor. 1985-ben a könyvtár felvette Katona Lajos nevét.
1990-ben az önkormányzat visszaadta a Váci Reménység Egyesületnek a volt Úttörőház, akkor már hajós Alfréd Diákcentrum épületét. Ez azt jelentette, hogy a gyermekkönyvtárnak ismét költöznie kellett. A földszinti irodák felköltöztek a második emeletre, így a gyermekkönyvtár a földszinten kapott helyett. 1991. április 30-án – immár újra a felnőtt könyvtárral egy épületben – másfél hónapos szünet után megnyitották az új gyermekkönyvtárat.

  1. márciusában Weisz Gábor nyugalomba vonult. Az új igazgató Mándli Gyula lett, aki húsz éven át igazgatta a városi könyvtárat. Ez idő alatt történt néhány változás a könyvtár életében. Többek között a Kézikönyvtár lekerült az első emeletre, a felnőtt kölcsönző részleg mellé. a Gyermekkönyvtár a második emeletre költözött, ahol a korábbinál tágasabb, világosabb, barátságosan berendezett könyvtári tér várja a fiatal olvasókat.
    A kilencvenes évek elején lassan, de megindult a számítógépes fejlesztés. 1991-ben a könyvtár beszerzett egy számítógépet, amit 1994-ig nem is követett újabb. Ez a tájékoztatásban nyújtott segítséget, 1994-ben a második számítógépen kezdődött meg a helytörténeti gyűjtemény feltárása. Ezután már egyre nagyobb ütemben folytatódott a számítógépek beszerzése, elkezdődhetett a számítógépes hálózat kialakítása. 1997 januárjában a Szirén Integrált Könyvtári Rendszerben megkezdtük az állomány retrospektív feltárását. Az állomány megbízható, teljes feltárása 2003-ban fejeződött be. Több hónapnyi próba- és gyakorló idő után a 2004 nyarán elindult a számítógépes kölcsönzés az akkor már Szikla21 néven futó Integrált Könyvtári Rendszerben.

Váci Vasöntöde Gép- és és Radiátorgyár

  • Instelling
  • 1923 - 1951

A Bódenlósz József által alapított váci vasöntöde az első világháború előtti időkre visszanyúló, igen kezdetleges előzmények után, 1923-ban kezdett termelni. Kezdetben 23 munkást alkalmaztak. 1924-től kezdve kezdtek radiátorokat és fűtőkazánokat gyártani. Az 1920-as évek végén már 200 munkás dolgozott a gyárban.
A gyár az egykori Temetõ út (ma: Naszály út) 18. számú ingatlanon volt. Érdekesség, hogy a Bódenlósz gyárban gyakornokoskodott 1924- 25-ben Haris Béla mérnök-ezredes (1901-1979). 1925-től társtulajdonos lett Budinszky Jenőné Bódenlósz Mária. 1928-ról kezdve a gyár neve is Budinszkyné-Bódenlósz Vasöntöde és Radiátorgyárra változott. 1944-től a gyár tulajdonosa Kékessy Rudolf volt. Az üzemet 1948-ban államosították Váci Vasöntöde Gép- és Radiátorgyár néven. 1951-ben beolvasztották a Könnyűipari Gépgyártó Vállalatba.

Váci Takarékpénztár

  • Instelling
  • 1862 - 1950

A Váci Takarékpénztárat 1862-ben alapították részvénytársaságként váci székhellyel. Az alapító tőke összege 60.000 forint volt. Első igazgatója Drágfy Sándor ügyvéd. 1899 - 1941 közt igazgatója Tragor Ignác.
Szervezeti változások: 1929. december 17-én beolvadt a Váci Takarékpénztárba az Alag–Dunakeszi–Fóti Takarékpénztár Rt., majd 1940. november 4-én a Váci Ipar és Kereskedelmi Hitelintézet. 1944. december 31-én megszüntették az alagi és a szentendrei fiókot, melyeket a központhoz csatoltak. 1921-től tagja volt a Pénzintézeti Központnak. 1949-től a Nemzeti Takarékpénztár Rt. Váci Fiókja néven szerepelt megszűnéséig.

Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Alapítvány

  • Instelling
  • 1990 -

Tatabánya város és Dr. Kandikó József marketingszakértő, tanár kezdeményezésével 1992-ben létrejött a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), a közgazdászképzés egyik fellegvára Magyarországon.
Az MÜTF 1999-ben Dunaszerdahelyen is megnyitotta konzultációs központját, amely hét évig működött. Közel száz hallgatója volt, ebből 70-en tettek államvizsgát. A végzettek nagy része sikeres vállalkozó, vállalati vezető, menedzser, tanár lett szűkebb hazájában és a határon túl. A székelyudvarhelyi képzés a mai napig működik a Tatabányai Főiskola és Székelyudvarhely városának támogatásával, jelenleg közel 40 hallgatója van. Az MÜTF fénykorát az 1997–1998-as és a 2002–2004-es években érte el, amikor több száz hallgatója volt Tatabányán és Budapesten egyaránt. Dr. Kandikó József főigazgató és lelkes kollégái, tanárai idejében 18 éven át virágkorát élte az oktatási intézmény, rátermett, gyakorlatorientált üzleti szakemberek kerültek ki a főiskoláról. Nagy változás történt 2011-ben, amikor a Harsányi János Főiskola beolvadásával az intézmény az Edutus Főiskola nevet vette fel, ezt követően a régi tanárok, munkatársak nagy része kicserélődött. 2017-ben a tatabányai képzés hallgatóinak száma jócskán csökkent, a budapesti képzés megerősítést nyert.

Felmayer István és Fiai Rt.

  • Instelling
  • 1845 - 1997

Felmayer István 1813. VIII. 16-án született Szegeden. Apja, Felmayer Antal szűrszabó mesterként kereste kenyerét, de az 1813. évi nagy tűzvész vagyona nagy részét elpusztította. A család kényessé vált anyagi helyzete miatt István csak a piarista gimnázium VI. osztályáig végezhette tanulmányait, ekkor fivére kékfestőüzemében kezdett el dolgozni. A szakma csínjának-bínjának kitanulása után Pesten szilárdította meg tudását, majd egy pest-budai és egy németországi (Mannheim—Mainz—Lübeck—Hamburg) tapasztalatszerző körút után érkezett Székesfehérvárra 1844 tavaszán. Az 1831-ben Veszprémből ide telepedett, 1834-től polgárjoggal rendelkező (Felmayer érkezésekor már közel egy éve halott) Sáfrán Józsefnek a Palotai utcában, a 364. helyrajzi szám alatt működő kékfestőműhelyében alkalmazta annak özvegye.
A kékfestés a kelmefestő mesterség egyik szakága, európai népszerűsége a XVI. század második felében futott fel igazán az Indiából tömegesen beáramló gyarmatáru, az indigó térhódításának köszönhetően. Az indigó a korábban használatos, ún. festőcsüllenget váltotta fel, amit főleg Szászországban és Thüringiában termesztettek. Az indigó használata Nyugat-Európából, ott már „labdába rúgni” képtelen mesterek révén terjedt el hazánkban a XVII–XVIII. században. A legnagyobb népszerűségnek a németajkú lakosság és a parasztság körében örvendett.
Az özvegyet, Mutz Juliannát Felmayer István 1845. VI. 8-án nőül vette – a munkakapcsolat tehát egy év alatt házassággá érett. A letelepedési, valamint a „mester” titulus használatához szükséges engedélyt 1845. VI. 6-án, éppen 175 évvel ezelőtt kérvényezte a városvezetéstől a fiatal kékfestő. Polgárjogért 1847. VII. 2-án folyamodott; döntésében a presztízs kivívása mellett a katonáskodás alóli felmentés is motiválta, hogy szüntelen a legényei körmére és a gyár ügyei után tudjon nézni.
A fenti engedélyek elnyerését követően első lépéseinek egyike volt a műhely kibővítése. 300 váltó forintot (más forrás 200 tallérról tud) fektetett be a modernizációba – összehasonlításképp: a polgármester éves fizetése 600 forintra rúgott ekkoriban. Később sem sajnálta a beruházásokra a pénzt: 1852-ben, majd 1856-ban is kiszolgálóhelyiségeket építtetett a Városház téren újonnan vásárolt épület udvarán. Keményítőműhelyt, tarkázó- és szárítóhelyiséget többek között. A tanács engedélyét megkapva fazsindellyel fedette be a helyiségeket. A családi munkamegosztást úgy oldották meg, hogy Julianna asszony vásározott – minden eshetőségre felkészülten, hiszen csakhamar köztudottá vált, milyen kelendőek az áruik, s többször meg is támadták hazafelé menet, hogy megkaparintsák a bevételét. Ura eközben segédeivel – először csak egy festőlegény állt rendelkezésére és két mindenes parasztfiú, de számuk az évek során folyamatosan növekedett – a termékeket állította elő. Az első időben természetesen még kézi erővel. Eme eljárás lényege a következő volt: a fehér vászonra (keménysége miatt) körtefából faragott, vagy rézszögekkel és -drótokkal kivert mintákkal, dúcokkal szigetelő masszát nyomtak, amit megszárítottak. A keretre feszített, előnyomott szövetet az indigóalapú lével feltöltött festőkutakba merítették. Az ezt követő száradás közben oxidálódott az indigó, kékbe öltöztetve ezáltal a fehér textíliát. A fehér mintázat pedig a szigetelő massza leoldása után került napvilágra.
A Goldberger Ferenc 1784-ben alapította budai gyár mellett a fehérvári Felmayer Istváné vívott ki magának évtizedekig tartó nemzetközi elismerést e szakmában. E siker elérése érdekében természetszerűleg időről időre jelentős modernizáció és bővítések szükségeltettek. A telephellyel szomszédos házakat és telkeket szisztematikusan felvásárolta az iparos a Palotai utcában, és újdonatúj, emeletes szárítót épített. Az Ybl családtól az Uri u. 10. szám alatti ingatlant (ma: Városház tér 3.) 1852-ben vásárolta meg, s egy 1857-es feljegyzés már tizenkét alkalmazottról tudósít, akik ebben a Nádor-csatornának nevezett vízelvezető partján épült műhelyben foglalatoskodtak. (A tucatnyi festőlegény közül hárman külföldről érkeztek Fehérvárra. Egy gödöllői származású inasnak kellett a legrövidebb utat megtennie otthonától, hogy itt dolgozhasson.)
1860-ban a Palotai utcában lévő, 388/b helyrajzi számú, szintén a Nádor-csatorna mellett elterülő ingatlan megvásárlásával és beépítésével a műhely már kezdett gyáralakot ölteni. Ekkor egy 30 öl hosszú és 6 öl széles létesítménnyel bővült a cég ingatlanvagyona. Egy 1861-es összeírás már ötven fő alkalmazását rögzítette, két évvel később pedig már fióküzletet alapított Felmayer Pesten, a Fürdő u. 6. szám alatt. 1864-ben a Ponty vendéglő szomszédságában lévő Világi-házat vette meg a cég, s a gyár céljainak megfelelően átalakították az épületet. Alkalmazottai számára hálótermet is biztosított a gyáros. Kosztot, kvártélyt kaptak a messze földről érkező munkásai – a tivornyázás és a pazarlás elkerülése végett. A rendet is könnyebb volt fenntartani közöttük, és gyorsabb ütemben is gyarapodhattak a munkások. A ’60-as évek második felében egyébként szinte minden évben vásárolt egy új épületet a meglévők közvetlen környezetében, melyeket valamilyen formában hozzátoldotta a gyárhoz. A vásárlói igényeket azonban még ezzel a folyamatos terjeszkedéssel, fejlesztésekkel sem tudta 100%-osan kiszolgálni.
A Felmayer család sokat köszönhet Bismarcknak is, az általa előkészített és kirobbantott porosz–osztrák–olasz háború ugrásszerűen megnövelte a megrendeléseik számát, melynek a hasznát teljes egészében visszaforgatták a gyárba. Ennek köszönhetően rendezkedhetett be a cég a gőzgépekkel több igényt kielégítő gyártásra az első ilyen típusú munkagépük megvásárlását követő évben, 1866-ban. Ekkor építették első nyomógépüket is, s a vállalkozás dinamikus fejlődésére jellemző, hogy 1870-re már nyolc nyomógéppel és száz alkalmazottal folyt a munka. Ekkorra a gyártelep már vitathatatlanul Európa élvonalában tartózkodott. Az 1873-as év komoly elismerést hozott Felmayer István karton-, kendő- és vászonfestő gyárának Székes-Fehérvárott: a bécsi nemzetközi kiállításon bemutatott termékei után érdeméremmel tüntették ki. 1875-re pedig már azt is ki tudta gazdálkodni, hogy indigóültetvényeket vásároljon Kelet-Indiában. (Ide kívánkozik, hogy Felmayer István egész munkásságával kapcsolatosan egyetlen kritikát találtam a kortársak megfogalmazásában. Azt vetették a szemére, hogy a nyersanyagokat (pl. indigó, kőszén) külföldről szerzi be, nem magyar termesztőktől, illetve iparosoktól.)
Kiemelendő, hogy a Felmayer-gyárban hagyományos, magyar motívumokkal is dolgoztak. Egyedülállóan, hiszen a repertoárnak az ilyen, változatosabb ornamentikára is kiterjedő bővítését a magasabb költség és a bonyolultabb előállítási mód, egyszersmind a csekélyebb átmérőjű vevőkör okán nem dívott választani.
Két fiát – az 1849 augusztusában született Istvánt, illetve az 1853-as születésű Károlyt – 1876-ban vezette be a vállalkozásba, miután kereskedelmi és ipari szakismereteiket Bécsben, Svájcban és Németországban elmélyítették. Az 1879. évi Székesfehérvári Országos Kiállítás Nagy Bizottmányában már mindketten ott tüsténkedtek, sőt, az ifjabb István a tíztagú Végrehajtó Bizottság tagjaként is szerepelt, valamint a kiállított, tizenhét csoportba sorolt cikkek VI. csoportjának („Fonó-, szövőipar, ruházati tárgyak”) az elnöke is volt. Saját pavilont is felállítottak, természetesen, melyben sima és tarkázott perkálok, vásznak, kendők és egyéb ruhadarabok pazar gyűjteményét vonultatták fel; nyersanyagokkal és a termékeik előállítása közben alkalmazott eszközökkel egészítve ki a kollekciót, hogy a munkafolyamatokat is szemléltessék az érdeklődők előtt.
Fiai sikerét látva, hogy nem csak ügyes, de ismert és befutott szakemberekké váltak, 1881. I. 10-én bejegyeztette őket cégtulajdonosként. A közkereseti társaság ettől az időponttól a Felmayer István és Fiai nevet használta, a cég képviseletére mindhárman egyformán jogosultak voltak. (ifj. Felmayer István karrierje szárnyalt ekkoriban. Még 1881 tavaszán előbb – Námessy Ferenc halálát követően, III. 17-én – a Székesfehérvári Takarékpénztárnak, majd egy hónappal később – IV. 11-én – a Székesfehérvári Kereskedelmi Banknak választották be az igazgatóságába.
Miután a Városház téri ingatlannak a Nádor-csatorna partjára nyúló telkén már nem lehetett tovább fejleszteni az üzemet, 1876 áprilisában a Palotai utca 3. alatt emeltek egy műhelyépületet, mely 1880-ban további három gyárhelyiséggel bővült egy 42,4 x 9,4 méteres területen. A következő jelentős lépés az 1881-ben üzembe helyezett hengernyomógépnek a számlájára írható. 1887-re mindössze a kézifestő-műhelyek és a raktárak egy része maradt a Városház téren. A Nádor-csatorna felett elmozdítható mosóházak voltak, s a két partján lévő épületek között egy kőhíd és két fahíd biztosította az akadálymentes forgalmat.
1883.V.23-án az öreg Felmayer elveszítette nejét, Julianna asszonyt, s 1888. XI. 14-én maga is távozott az élők sorából. Szélhűdés végzett vele. Temetésére két nappal később, 16-án került sor. 15 órakor kezdődött a gyászszertartás, de már 13 óra körül elkezdtek szállingózni a halott feketébe öltözött ismerősei és tisztelői a Városház térre. A ceremónia kezdetekor már egy tűt sem lehetett leejteni a földre. Hogy mekkora visszhangot kiváltó társasági esemény volt ez, arra jellemző, hogy a Székesfehérvár és Vidéke, melynek egy oldala negyven hirdetési helyre volt beosztva, hat egységnyi felületen csak azt sorolta, kinek milyen feliratú szalag lógott a koszorúján. Utolsó útjára a Szentháromság (közkeletű nevén Hosszú) temetőbe kísérte el Felmayer Istvánt a gyászmenet.
A két fiú, István és Károly, miközben tovább irányították a gyárat; a főtéren lévő ingatlanukat, mely egyben látta el a lakóház, az iroda, az üzlet és a hajtogatóüzem funkcióját, kétemeletessé bővítették. Ők azonban nem örökölték a szegénysorból ragyogó egzisztenciát teremtő apjuk szeretetét a szakma és az üzem iránt. Nélkülözhetetlen forrásként kezelték csupán a gyárat, mely nagyvilági életükhöz előteremtette a javakat. Alkalmazottaikhoz is másképp viszonyultak, édesapjuk munkásairól gondoskodó atyai szigorának nyoma sem volt a jellemükben. Ennek következtében a ’80-as évekre a Zöldfa utcai „Három sasok” korcsma törzsvendégei lettek a festőlegények, hova a bakák is előszeretettel tértek be lazítani. Gyakorivá váltak a két „tábor” közötti, nem egyszer véres kimenetelű súrlódások.
S ha már a forrást említettem, érdekes epizódként vonult be a gyár történetébe, hogy 1892-ben az üzem udvarán egy kútfúrás alkalmával tört felszínre első ízben a fehérvári, vastartalmú savanyúvíz, mely elsőrangú gyógyvíznek bizonyult. A járványos időkre való tekintettel szellősebb közterületre vezették ki a vizet. A tulajdonosok nem akartak hasznot húzni a természeti kincsből, ezért Havranek József polgármester indítványozta a kút közkézbe vételét. Ehhez azonban a belügyminiszter nem járult hozzá.
Mindkét testvér fiatalon hunyt el. István 1894-es halála után Károly még nemességet kapott Ferenc Józseftől (nem hétköznapi, hogy épp neje, Erzsébet – az imént említett Havranek József unokahúga – 31. születésnapján) „a gyáripar és a közügyek terén szerzett érdemeiért”, de 1897-ben őt is elragadta a halál; s az újabb, sürgető beruházások lebonyolítását vállalni nem tudó özvegyek szabadulni kényszerültek a gyártól. Így került 1898. VIII. 2-án a cég – 250 000 forint ellenében – a Neunkirchner Druckfabriks Aktien Gesellschaft tulajdonába. A jól bejáratott cégnevet azonban nem változtatták meg.
Az vállalkozás még sokáig nagyon szép eredményeket produkált a piacon. 1907-ben a városi tanács éppen ezért járult hozzá, hogy Székesfehérvár címere megjelenhessen áruik csomagolásán és a kiállított számlák fejlécén.
Az I. világháború idején hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, így a civilek nélkülözni voltak kénytelenek a csak a katonaság részére termelő üzem portékáit. 1927-ben az akkor már egy ideje csak bérmunkákat végző vállalatot a Wiener Bankverein vásárolta meg. A cég 1943-ig újabb beruházásokat eszközölt ki, különböző módszerekkel igyekezett visszahódítani a megváltozott piacot; a világégés azonban minden fejlesztést derékba tört. A potsdami egyezmény alapján a Felmayer István és Fiai Kékfestő és Kartonnyomó Rt. – miután német cég üzemeltette – a Szovjetunió tulajdonába ment át. Az új vezetőség 1951-ben ignorálta a Felmayer márkanevet, az üzemet Kolorit Fehérítő-, Festő- és Nyomógyárra keresztelte el.
Egy évvel később, 1952-ben lett a Magyar Népköztársaság az államosított gyártelep tulajdonosa, melynek nevét előbb (1960-ban) Pamutkolor Művekre, majd az 1963-as, a budapesti központ alá történő betagozódásakor Pamuttextilművek Kikészítőgyárra változtatták.
Többszöri átszervezéseket követően, a ’90-es évek elején már deficitet termelt a vállalkozás, így a végelszámolást sem kerülhette el. Ténylegesen 1996. XII. 13. volt az utolsó munkanap a székesfehérvári textilipar fellegvárában, de jogilag csak 1997 augusztusában szűnt meg a cég.
A gyártelep egykori területén ma egy bevásárlóközpont terpeszkedik, melynek a nyugati oldalán kiemelkedő téglás falszakasza (valamint egy emléktábla) hivatott a több mint 150 évig működő vállalatra emlékeztetni a járókelőket.
írta Végh Ákos László

Váci Lövészegylet

  • Instelling
  • 1837 - 1942 körül

Az egyesület előde 1837. április 5-én alakul meg, Cél-lövészi Egyesület néven.
Az 1848–1849. évi forradalmi őrseregben néhányan részt vesznek a tagok közül. Görgey Artúr üldözésére küldött császári csapatok az Egylet fegyvereit begyűjtik (1849. január), így annak működése lehetetlenné válik egészen 1858. május 16-ig. Noha az egyesület nem működhet, a tagok mégis együtt maradnak, bár szoros ellenőrzés alatt.
A magyar királyi hatóság az Egylet újjáalakulását engedélyezi (1858) és 12 darab golyóra és fegyverre vonatkozó engedélyt ad, 1859-tõl ismét visszatér a virágzó társasági élet a Lőház falai közé. Jelentős épület felújításra kerül sor 1873-ban, de 1876-ban ismét árvíz pusztít, és az Egylet iratainak és könyvállományának jó része elpusztul.
Az Egylet célja ekkor a polgári társasági élet fellendítése a lőgyakorlatok és egyéb szórakozási lehetőségek mellett. Taglétszáma ezekben az időkben 120–140 között mozog 4 tiszteleti taggal, akik között például Deák Ferenc is szerepel.
A Váci Lövész Egylet működéséről az 1920-as évek elejéig nem maradt fenn dokumentum (mint ahogyan fénykép sem maradt fenn magáról a Lőházról, vagy legalábbis eddig még nem került elő). Az első világháború feltehetőleg nagy ritkítást végzett az Egylet tagjai között, és a túlélők anyagi helyzete is megrendült az infláció következtében. Az épület egy részét kénytelenek voltak kiadni: 1922-ben Polacsek Károly nyit itt vegyeskereskedést, majd 1926-ban ugyanő kocsmát üzemeltet. 1924 és 1926 között Kalecsnik István Béla bérli kocsmaként. A Lőház állapotát közben többen kritizálják. A Polgári Lövész Egylet vagy más néven Váci Lövész Egylet taglétszáma a harmincas évekre 60-ról 50-re, majd később már csak 38-ra olvad. Közben megalakul egy új lövészegylet is Váci Polgári Lövész-egyesület néven (1935 vagy 1936?), amely 1938-tól kezdve évi 400 pengő segélyt kap a Polgármesteri Hivataltól. Ennek taglétszáma 300 feletti. 1940-ben Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja határozatot hoz arról, hogy egy településen csak egy, hasonló célból működő és közérdekű egyesület működhet.
Később, ismeretlen szerző tollából megjelenik egy kézirat, mely szerint a Váci Lövészegylet 1941–1942-ben céljainak megfelelően már nem működik, és javasolja vagyonának jótékony vagy céljuknak megfelelő felhasználását. Ez tehát a vég…
Forrás: Fehér Tamás: A váci Lőház története, Honismeret 2014/5., 43 - 46. l.

Győri Lloyd Kereskedelemi Testület

  • Instelling
  • 1856 - 1948

A győri Kereskedelmi Gyülde Győr kereskedőinek, különösen a gabonakereskedőknek volt a testülete, mely 1856-ban alakult meg. Azért, hogy más kereskedőket is bevonhassanak az üzleti forgalomba, és élénkebbé tehessék az egyesületi életet, újabb helyiségekre volt szükségük.
Az épület tulajdonjogát a győri Kereskedelmi Gyülde 1862. április 24-én kapta meg, majd megnyitására 1862. április 27-én került sor.
A Kereskedelmi Gyülde 1872-ben megújította alapszabályát, melyben elnevezését „Győri Lloyd”-ra változtatta.
A Lloyd épület megnyitására 1885. december 29-én került sor ünnepélyes keretek közt.
A Győri Lloyd 1935-ben költözött el az épületből.

Városi Zeneiskola

  • Instelling
  • 1913 -

Dr. Schlamadinger Jenő ügyvéd, vármegyei tiszti főügyész kezdeményezésére gyűjtést kezdeményeztek. A megrendezett hangversenyek jövedelméből 16 000 korona gyűlt össze. Ebből létesült a Zeneiskola a Petőfi utca 1. számú ház emeletén, amely 1913. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit.
Az intézmény 107 növendékkel kezdte meg működését zongora, hegedű és magánének szakon, élére Hermann László hegedű- és orgonaművészt, zeneszerzőt, okleveles középiskolai énektanárt nevezte ki az Egyesület.
A következő években szépen fejlődő iskola 1920-ban súlyos anyagi helyzetbe került: a pénzügyi gondokkal küszködő Zenekedvelők Egyesületétől a Városi Tanács ideiglenesen átvette az intézmény finanszírozását. 1923-ra azonban kiderült, hogy e testület számára is túlzottan nagy megterhelést jelent a Zeneiskola fenntartása, ezért indítványozták visszaadását az Egye­sületnek, mely megszűntnek nyilvánította a 10 éves jubileumát éppen csak megért intézményt. A Zeneiskola tanárai azonban megállapodtak abban, hogy az 1923/24-es tanévben nagyon mérsékelt tandíjak mel­lett ki-ki a saját lakásán foglalkozik növendékeivel a helyzet jobbra fordulásáig.
A város közönségének egyre intenzívebb sürgetésére azután az 1924 júli­usában tartott városi közgyűlés megszavazta a Zeneiskola újbóli beindítását, s felajánlotta a „Városi Zeneiskola” cím használatát az intézménynek.
Fricsay Richárd, karmesteri pályafutása 40. évfordulóját köszöntő székesfehérvári díszhangverseny (1926. január 17.) alkalmával felajánlást tett a Zeneiskola végleges elhelyezésének támogatására. Segítségével és a város anyagi áldozatával az intézmény így költözhetett 1933-ban a Jókai utcai épületébe, mely több mint fél évszázadig maradt otthona.
1946 májusában a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium elhatározta, hogy Székesfehér­váron konzervatóriumot hoz létre. Élére Farkas Ferencet, a neves zeneszerzőt nevezték ki.
A kezdeményezés sajnos nem volt hosszú életű: 1950. szeptember elején a kormány megszüntette a Székesfehérvári Állami Zenekonzervatóriumot és helyette Állami Zeneiskolát léte­sített.

Dunakanyar Szolgáltató és Vegyesipari Szövetkezet

  • Instelling
  • 1954 - 2016

Vác város, valamint a váci járás 22 községe lakóinak a különféle szolgáltatás iránti igényét igyekeztek magas színvonalon kielégíteni.
A szövetkezet 1979-ben 106 szolgáltató egységgel működött, amelyekben hagyományos szolgáltatásokkal — női-férfi fodrászat, cipőjavítás, fényképészet, kozmetika, manikűr, pedikűr, férfi-női szabó tevékenységgel — foglalkoztak. Ezen túlmenően a szövetkezet propán-bután gáz és fűtőolaj házhoz szállítását is végzezte.
A szövetkezet a cipőjavító szakmában munkaerőhiánynyal küzd. Miután a cipőjavítás iránti igény vidéken még elég nagy, így gyorsjavító gépek beállításával próbálják a szakemberhiányt pótolni. A gyorsjavító gépek között rendkívül praktikus cipőtágító gépeket is lehet találni, amelyekkel a kisebb cipőjavító részlegeket is ellátja a központ.
A szövetkezet sződligeti elektromos részlege néhány dekás és több tonnás speciális egyedi transzformátorokat, fojtókat, áramváltókat és hullámzárakat készített.

Resultaten 101 tot 120 van 190