A Quantum Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola 1994 ben nyitotta meg kapuit Győrben. Első éveiben szakmunkások szakközépiskolájaként működött, amikor 2 tanév alatt érettségire készitette fel diákjait. Ezt követően érettségizetteket készitett fel OKJ szakmai vizsgára nappali tagozaton. Fő ágazatai logisztika, külkereskedelem, belkereskedelem, idegenforgalom. Több ezer tanuló végezte itt tanulmányait. 2010 után ismét megnyitotta kapuit a 8. osztályt végzetteknek, és szakács, pincér, kereskedelmi eladó szakon valamint kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolaként működött. A megváltozott állami finanszirozási rendszer lehetetlenné tette további működését, ezért 2015 augusztus 31.-én jogutód nélkül megszünt. https://www.facebook.com/pages/category/School/Quantum-%C3%9Czleti-Szakk%C3%B6z%C3%A9piskola-%C3%A9s-Szakiskola-Gy%C5%91r-128133197284958/

A törvényhatósági jogú város (rövidítve th.j. város, t.j. város, tjv. stb.) a városok és a törvényhatóságok egyik jogi kategóriája volt Magyarországon 1870 és 1950 között. Az elnevezés abból adódott, hogy e városok egyenrangúak voltak az 1870-től egységes szervezetű területi törvényhatóságokkal és azoktól különálló közigazgatási területi egységeket alkottak. A törvény eredetileg a törvényhatósági joggal felruházott város formulát használta, ezt azonban bonyolultsága miatt csak a szigorúan formális fogalmazást igénylő helyzetekben használták.
Városoknak törvényhatósági joggal való felruházása vagy attól való megfosztása törvényhozási hatáskör volt. Ez alól kivételt csak az 1938. évi XXXIV. törvénycikk[1] engedett, mely az ún. visszatért területeknek az ország fennálló jogrendjébe való beillesztése végett szükséges intézkedések megtételére teljeskörű felhatalmazást adott a kormánynak.
A törvényhatósági jogú városok szervezete lényegében megegyezett a többi törvényhatóságéval, vagyis a vármegyékével és a fővároséval, de mindkettőtől kisebb mértékben el is tért.
A városi törvényhatóság élén a vármegyékhez hasonlóan főispán állt, akit a belügyminiszter előterjesztésére az államfő (a király, majd a kormányzó) nevezett ki, a kormány képviselője volt a városban, és számos jogosítvánnyal rendelkezett az önkormányzat vezetésére és ellenőrzésére.
A legfőbb testületi szerv a törvényhatósági bizottság volt, melynek összetétele ugyanolyan volt 1929 előtt és után is, mint a vármegyék hasonló testületéé, eltérés csak 1929 után volt a bizottság virilista tagjainak választási módjában. A törvényhatósági bizottság képviselte a város önkormányzatát, és tőle származott valamennyi további önkormányzati szerv és tisztviselő megbízatása.
A városi törvényhatóság első tisztviselője a polgármester volt, ellentétben a vármegyében működő alispánnal. A két tisztségnek nem csak az elnevezése, de feladataik és hatáskörük is különböző volt.
A törvényhatósági jogú városok sajátos testületi szerve volt 1929-ig a városi tanács, melyet tisztviselőtanácsnak is neveztek, mivel kizárólag tisztviselőkből állt, és kettős szerepet töltött be. Egyrészt ellátta a vármegyék állandó választmányának feladatait, vagyis előkészítette a törvényhatósági bizottság üléseit és döntéseit. Másik feladata a törvényhatósági bizottság döntéseinek végrehajtásában való közreműködés volt, ami azt is jelentette, hogy a polgármester hatásköre szűkebb volt a vármegyei alispánénál, mivel az utóbbi egyszemélyben irányította a döntések végrehajtását. A tanácsban való elnöklés attól függően alakult, hogy az ülésen éppen mely hatáskörében járt el a testület: az előkészítő hatáskör gyakorlása esetén a főispán, a végrehajtó hatáskör gyakorlásakor viszont a polgármester volt az elnök. A tanács tagjai a polgármesteren kívül a tanácsnokok, a főjegyző, a tiszti főügyész és a rendőrkapitány voltak. A közigazgatás 1929-es átszervezésekor a városi tanács megszűnt, feladatainak egy részét az ekkor létrehozott törvényhatósági kisgyűlés vette át.
1876-tól működött valamennyi törvényhatóságban, így a t.j. városokban is a közigazgatási bizottság, melynek fő feladata az önkormányzati és az állami közigazgatás összehangolása volt. A város területére illetékes állami szervek vezetőiből, a városi önkormányzat vezető tisztviselőiből, továbbá a törvényhatósági bizottság által saját tagjai sorából választott tagokból állt.

Nádorvárosban a Malom liget őrzi nevében az egykori Back-féle gőzhengermalom emlékét. Ezen a területen, a Hosszú utcában készült el az az épületegyüttes, amely az 1910-es évek elején már a Dunántúl legnagyobb teljesítményű malma volt.
A legkorszerűbb eszközökkel ellátott hengermalom az 1800-as évek közepén a Thoma (Toma) János által alapított gőzmalomból alakult ki, és egy esztendő híján száz évig termelt. Győrben akkoriban vízimalmokkal őrölték a gabonát, a molnárok céhekbe tömörültek. 1846 márciusában a helybeli újságból arról értesülhettek a polgárok, hogy Thoma János gőzmalom építésére nyert engedélyt.
Thoma János vállalkozását már 1847-ben részvénytársasági alapra igyekezett helyezni, október 14-én meg is tartották a részvényesek közgyűlését.
A malom 1858-ban Latesz Jakab, majd 1868-ban Fischer Salamon tulajdonába ment át, aki 1865-től már bérlője volt. Az új tulajdonos csődje következtében a malom 1870-től 1874-ig üzemen kívül volt. Ekkor Bégavári Back Hermann vette át a csak 6 pár kővel berendezett, 80 lóerős gőzgéppel működő kezdetleges malmot, amelyet azután bővített, és fokozatosan fejlesztett. Back Hermann a folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően az 1880-as évekre a napi maximális termelés terén elérte az 500 métermázsát.
A gőzgép és a gyúlékony gabona jelenléte miatt a tűzoltóság a malmot mindig veszélyes üzemnek ítélte, tűz esetén szinte megfékezhetetlenül terjedhettek a lángok. Sajnos ez be is igazolódott: 1907 szeptemberében tíz perc alatt az egész épületcsoport lángokban állt. A Back-malom porig égett, nyolcan estek áldozatul, és sok volt a sebesült is.
Weisz Oszkár tervei alapján, Hlatky Schlichter Lajos építész kivitelezésében 1908-ban azonban újjáépült a malom, 1910-ben már újra 126 fő dolgozott itt.

Az újjáépítésében jelentős szerepet vállalt Richards Richard Ágost is, aki 1900 márciusától hengermalmi cégvezető, 1904-től társtulajdonos volt. A sajtó szerint 1900 óta ő volt a Back-malom kiszemelt tulajdonosa. Back Hermann unokahúgát (első unokatestvérét) vette feleségül. 1905-ben Richards Richard Ferenc Józseftől a közgazdaság terén szerzett érdemeiért „dunaréti” előnévvel nemesi rangot kapott. 1905-ben a Back-malom egyik helyiségében rendezte be első szövőműhelyét. (1906-ban szerzett gyáralapítási engedélyt, majd önálló szövőüzemet is elindított.)
Back Hermann kezdeményezésére az országban működő Back család által működtetett malmok (a győri, a szegedi és a nyitrai) 1910-ben fúzióra léptek egymással, három részvénytársasági igazgatóság alakult meg Győrben, melyek megerősítették együttműködésüket.
Az újjáépült malomban közel 16 ezer négyzetméteres területen, 36 funkciójú létesítményt hoztak létre, amely a fejlett gyártási technológiát mutatja. A sokablakos, ötemeletes főépületben, a világos, tágas géptermekben a legkorszerűbb üzemi berendezések, a hengerszékek sorakoztak. A gyártás során keletkező port ventilációs elszívó rendszerrel csökkentették, ezenkívül a hő és pára elszívásáról is gondoskodtak. Az üzem utolsó nagy átszerelése 1928-29-ben volt, a Ganz gyár hengerszékei és az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG) gabonatisztító és szitáló berendezései kerültek beszerelésre. A fejlesztés után a korábbi visszaöntési technológiát „összekötött” rendszerű őrlés válthatta fel. A búzalisztet 44, a rozslisztet 8 őrlőrendszeren át őrölték meg. Sokféle, jó minőségű terméket állítottak elő, csak kenyérlisztből 5-6 féle készült.
1918 után a nyugati piacok beszűkülése és a gazdasági válság hatása miatt a malomiparunk értékesítési, elhelyezési gondokkal küzdött. A 30-as években az évi 300 000 q kapacitású hengermalom termelési lehetőségeinek 50-70 százalékát használta ki, átlagban 140 munkást foglalkoztatott. A válságot azonban túlélte (nem úgy, mint a nála kisebb Jankovich-féle gőzmalom), ezután a céget a második világháborúig folyamatos gazdasági fejlődés jellemezte. Ez lemérhető volt a telephelyen is, ahol parkosított udvarrész, kertészet létesült. A parkot övező tiszta vizű csatornában nyáron még fürdőzni is lehetett. 1938-tól 1945-ig id. Oszter Sándor volt a malom üzemvezető főmolnára, aki sokat tett a munkások szociális körülményeinek javításáért is.
A Győri Hengermalomnak önálló labdarúgó-, teke- és asztalitenisz csapata is volt, valamint társadalmi munkával felépített tekepályájája és klubháza. Az 1. osztályúvá lett labdarúgó csapatát 1936-ban alapították Győri Hengermalom SE néven.
A győri malom 132 fős személyzete az 1940-es évek elején többek között 15 tisztviselőből, 1 főmolnárból, 1 főgépészből, 3 gépkezelőből és 40 molnárból állt.
A második világháború háborús évei alatt a malom hadiüzemként működött, hadiőrlést végzett a magyar alakulatoknak, később a németek ellátására is. 1944-ben német katonák „vigyázták” a termelés zavartalanságát. Az 1944-es légitámadások sorát szerencsés módon sértetlenül túlélte a malom.
1945 márciusának végén a szovjet csapatok már a külvárosban voltak. A németek alá akarták aknázni a telepet. Oszter Sándor főmolnár mindent megtett, németül tárgyalt, alkudozott, hogy az épületet kíméljék meg, és „csak” a gőzgépekben tegyenek kárt. Sajnos az ígéretet nem tartották be, a németek március 28-án, pár órával az oroszok bejövetele előtt felrobbantották az épületet. Egy visszaemlékező szerint a malom tetőzete felemelkedett, majd földre terülve takarta el a falak és a gépek romhalmazát. Porfelhő, csend, füst és égig érő lángnyelvek követték a robbanást. A malom több napig lángolt, teljesen kiégett. A kissé távolabb álló silóra azonban nem terjedt át a tűz.
A malom ezután már nem épült újjá, nyomtalanul eltűnt. A jelenlegi Malomliget helye (korábbi nevén Szamuely park) is valamikor a malomhoz tartozott. 1945 után kezdték meg a terület rendezését. A telep egykori helyén lakóházak is épültek az 1952-ben. Telepítésük a leégett Back-malom romjai közt megbújó artézi kutak felhasználásával, részben a silók bontásával keletkezett területen valósult meg.
Forrás: Antaliné Hujter Szilvia: A nádorvárosi Back-malom – a Győri Hengermalom
Várostörténeti puzzle – 29. rész

A Revita Televízió 1993 és 2013 között működő kereskedelmi televízió. A társaság fő tevékenysége televíziós műsorok készítése, de reklám- és referenciafilmek, útifilmek gyártásával is foglalkozott. Megrendelői között megtalálható volt többek között az Audi Hungaria Motor Kft., az E.on, az ÉGÁZ, a Cereol, a Kisalföld Volán, a Magna Steyr, a Fliegl, a Nokia, a Philips, a SAPU, a Mayer, a Graboplast, a Quaestor, az Integrál Hexa, a Leier és a Hödlmayr.
A szerkesztőség nagy hangsúlyt fektetett a helyi hírek és a tematikus magazinműsorok készítésére. A televíziós műsorokat 22 szakember állította elő, valamennyien képzett műsorvezetők, riporterek, operatőrök, vágók, rendezők.
Heti öt alkalommal jelentkeztek hírműsorai, amelyek a város és a régió legfontosabb politikai, kulturális, gazdasági és sporteseményeiről számoltak be.
A Híradó után Téma címmel hírháttérműsort is készítettek, mely a legfontosabb eseményeket kompetens stúdióvendégek segítségével dolgozta fel részletesebben. Sportműsorai minden helyi élvonalbeli klub életét bemutatták, sportközvetítései révén pedig ott voltak a legjelentősebb csapatok mérkőzésein (kézilabda, labdarúgás, futsal, kosárlabda). Természetesen nem feledkeztek meg a tömegsportról és az utánpótlásról sem, minden jelentős városi – vagy Győrben megrendezett nemzetközi – eseményről beszámoltak nézőiknek.
Tematikus magazinjaik a kultúrától az életmódon és a gasztronómián át, a gazdaságon, politikán, szolgáltatóiparon keresztül egészen a regionális eseményekig, az élet szinte minden területét feldolgozták.
Kapcsolatrendszerüket nemcsak helyben, hanem regionálisan és országosan is kiépítették, sőt, még határon túli televíziós partnerük is volt. Alapító tagjai voltak a Nyugati Régió televíziós együttműködésnek, a West Pannon Audiovizuális Klaszternek.
2007-ben a televízió két elismerésben részesült: „Kisalföldi Presztízs Díjak - a közösségért” és „Príma Díj - elektronikus média” kategóriákban. Ezek a sikerek azt jelzik, hogy a Revita Televízió jó úton járt, s 15 éves áldozatkész munkájával a régió egyik legdinamikusabban fejlődő médiumává vált.

Várady György (Nagyvárad, 1926. július 11. – Budapest, 1980. november 29.) Jászai mari-díjas magyar színrendező, színházigazgató, színész, érdemes művész.
A színészképzőt Nagyváradon végezte el 1944-ben. 1945-ben, a budapesti Színművészeti Akadémia befejezése után a nagyváradi Szigligeti Színházban kezdte pályafutását. Budapesten színész-rendező vizsgát tett. 1949-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd a szolnoki Szigligeti Színház főrendezője volt. Ezen kívül rendező-színész volt a Madách Színházban, a Belvárosi Színházban, és a Magyar Színházban. A Vígszínházban mint segédrendező, illetve mint rendező működött. 1953-tól egy évadon keresztül volt az Állami Faluszínház (1955-től Déryné Színház) főrendezője. 1963-ban kinevezték a győri Kisfaludy Színház igazgató-főrendezőjévé is, itt 1975-ig munkálkodott. A Győri Kamaraszínpad alapítója volt, ezen kívül részt vett a Fertőrákosi Barlangszínház, a Tác-Gorsiumi Nyári Játékok, valamint a Víziszínpad létrehozásában.
Szorgalmazta az új győri színház építését, kidolgozta az új színház működési elvét és tervét ötéves távlatra. Igazgatói munkássága alatt kezdték el a színház alapozását. Az 1970-es évek elején a város felkérésére a Győri Nyár művészeti tanácsadója lett. 1975-ben a Vidám Színpad főrendezőjévé nevezték ki, így halála előtti öt évét ismét Budapesten töltötte. 1985-től a Győri Kisfaludy Színháznál nevét díj őrzi.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 17 színész; 99 rendező

Finta Lajos édesapjához hasonlóan Győrben született. Itt végezte el középiskolai tanulmányait, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történelemtanári diplomát. Néhány hónapig tanított Győr-Gyárvárosban és Rajkán. Egyetlen munkahelye tulajdonképpen a „Torony” alatt volt, ahol kezdetben Győr kulturális életének akkori irányítója, Pernesz Gyula közvetlen munkatársaként dolgozott. Először az amatőr népművelési mozgalmakat irányította és szervezte. Később részt vett többi között a Győri Nyár, a Győri Művésztelep, a városi könyvtár létrehozásában. Nevéhez fűződik több győri művészeti és kulturális létesítmény felállítása és elhelyezése, Eskulits Tamás Mosolygó Vénusz című carrarai fehér márványból készült szépséges szobra, Kerényi Jenő Bisinger sétánybeli Faun-szobrai, meg Borsos Miklós Bartók-emlék- műve.
Létrehozta a TIT Győr városi részlegét, amelynek alelnöke volt.
Győrről és utazásai során nagy mennyiségű fotót készített, Győri Hangulatok című 11 fényképfelvételével a Győri Fotóklub pályázatán előkelő helyezést ért el.
Munkásságának relikviáit, emlékeit több vaskos albumban gyűjtötte össze, amelynek egyikén az alábbi Vergilius-idézet olvasható: „Egykoron talán öröm lesz gondolni ezekre.”

A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat alakuló közgyűlésére 1919. szeptember 28-án délelőtt 11 órai kezdettel, ünnepi keretek között került sor a Városháza Dísztermében. 1919 és 1944 között a Társulat 47 különféle kiállítást rendez.
Taglétszáma 1919-ben 350 fő, a legmagasabb 1923-ban: 1303 fő, 1947-ben már csak 273 fő.

A felsőkereskedelmi iskola anyagi alapját a Győri Első Takarékpénztár, a Győri Kereskedelmi- és Iparkamara, valamint a város módos polgárainak adományai és alapítványai teremtették meg. A város vezetése az 1897. április 23-án tartott közgyűlésen elhatározta az iskola megalapítását.
Az intézmény egyre fejlődött, tanulólétszáma növekedett, és 1911-ben már mindhárom évfolyamon párhuzamos osztályok voltak. A növekvő létszám miatt az épület szűknek bizonyult. Már készek voltak az új épület tervei és jóváhagyásra vártak, amikor kitört az első világháború. Az épületet két évre katonai célokra vették igénybe, az iskolának a Városháza és az Állami Főreáliskola biztosította a helyet. 1919-ben miniszteri rendelet emelte négy évre az iskola tanulmányi idejét.
1921-től kezdődően évről évre nőtt az iskola tanulólétszáma, amíg az 1928-ban kezdődő gazdasági válság hatására egyre kevesebben engedhették meg maguknak gyerekeik iskoláztatását.
1934-re a tanulók száma felére esett vissza. A második világháború évei alatt a tanítás - a nagy nehézségek ellenére - folyamatos volt. Az épületet most is a katonaság vette igénybe és a Kereskedelmi Leányközépiskola adott ideiglenes helyet. A tantestület sok tagját katonai szolgálatra hívták be - munkájukat a többi tanár és óraadók látták el. A megszálló német csapatok a lányiskolát is lefoglalták, 1944. március 31-én a tanévet be kellett zárni. 1945. május 10-én nyitotta meg kapuit újból az iskola, és a tanítás július 14-ig tartott.
II. világháború utániidőkben az iskola elnevezése gyakran változott:
1947: közgazdasági középiskola
1949: közgazdasági gimnázium
1952: közgazdasági technikum ipari tagozat
A közgazdasági technikusi oklevelet képesített könyvelői, alapfokú tervezői és statisztikus képesítésnek fogadták el. A közgazdasági technikumok tagozatos rendszere a direkt irányítási rendszer megfelelője volt az oktatásban. Az újonnan bevezetett politikai gazdaságtan - a minden tantárgyba beépített politika mellett - a marxista eszmék terjesztésére volt hivatott. 1952-ben kezdődött meg a felnőttoktatás, amely - bár hosszú ideig önálló iskolaként működött - mindig az iskola szerves része volt. Még egy lényeges változást hozott ez az esztendő: az addig tiszta fiúiskolában beindult az első lányosztály.
Politikai nyomásra 1961-ben felvették az iskola volt tanulójának, a Tanácsköztársaság rosszemlékű vezetőjének, Szamuely Tibornak a nevét. 1962-ben már szakközépiskolai osztályok indultak, amelyek, a korábbi technikumhoz viszonyítva, bővítették a közismereti tárgyak oktatására fordítható időt. Ez az iskolatípus a korábbinál nagyobb általános- és szakmai műveltséget jelentett, de fokozott tanulói- és tanári leterheltséggel járt. Továbbra is megmaradt a túlzott specializálódást jelentő ágazati bontás. A nyelvi osztályok magas szintű nyelvoktatása az idegen nyelvi gép- és gyorsíró osztályokban élt tovább. A közgazdasági szakemberek iránti fokozott igény a tanulólétszám növelését kívánta meg, de azt a régi épületben már nem lehetett biztosítani. A megyei vezetés döntése alapján 1964-ben iskolánk kapta meg a Bem téren felépült új iskolaépületet.
Az intézmény 1990-ben felvette az egykori győri képviselő és gazdasági kérdésekkel intenzíven foglalkozó közlekedési miniszter Baross Gábor nevét.

A győri tanítóképzés több mint 235 éves. 1778. július 1-jén nyílt meg a Ratio Educationis rendelkezései alapján Győr város Nemzeti Iskolájában a történelmi Magyarország második mesterképző tanfolyama. Tradicionálisan Nyugat-Magyarország tanítójelöltjei és tanítói látogatták az intézményt, de szép számmal gyarapították mesterségbeli tudásukat Kolozsvárról, Munkácsról, Felvidékről érkezők is. Az egykori anyakönyv, a Protocollum ad Magisteria Praeparandorum de anno 1778 arról tanúskodik, hogy 1778 és 1847 között a tanítói mesterségről 993-an szereztek "Testimonium"-ot (bizonyosságlevelet), és térhettek vissza az iskolákba „a szellemugar megmunkálására”. 1847 októberében önálló intézményként, önállótestülettel a pannonhalmi főapát, a csornai prépost, a győri káptalan, Moson megye és Győr város anyagi támogatásával folytatta a Mesterképző Intézet a tanítók képzését, továbbképzését. Az önálló katolikus mesterképzőben a tanítás időtartama két év lett.
A tanítóképző intézet az 1869/70-es tanévtől vált háromévessé az 1868. évi 38. törvény értelmében. Az átmeneti tanterveket dr. Zalka János megyés püspök tervei alapján készítették. Ebben a tanévben jelölte ki a megyés püspök az intézet gyakorlóiskolájának a belvárosi hatosztályos elemi iskolát. 1875. október 20-án megnyílt az Állami Tanítónőképezde, Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelete alapján. A kor színvonalán álló tanterv, haladó polgári szellemű tantestület, igényes pedagógiai tevékenység jellemezte az intézetet.
1884-ben elkészült az állami intézet új épülete (jelenlegi Kiss János utcaiépületszárny), majd a püspök is új épületet emelt a fiúképzősöknek (mai gyakorlóiskola). A miniszteri rendelettel előírt négyéves tantervű tanítóképzés Győrött 1893-ban kezdődött. Ebben az évben megszűnt a soproni katolikus tanítóképző, melynek feladatait a győri képző vette át. Ettől a tanévtől nevezték ki a képző gyakorlóiskolájának első önálló vezetőjét, Öveges Kálmánt.
Dr. Zalka János megyés püspök 1894. szeptember 1-jén kelt levelével az alapítványi intézetet a győri egyházmegyének ajándékozta.
Az első világháború hosszú időre megtörte az intézetek fejlődését.
Az 1920/21-es tanévtől megindult a hatéves tanítóképzés, 1923/24-től öt évre változott. 1926 szeptemberében a Szent Orsolya Rend is megnyitotta tanítónőképző intézetét, amit az államosítás 1948-ban megszüntetett. A tanítóképző intézet a magyar tannyelvű iskolákban érvényes képesítés mellett 1927-től horvát, majd 1928-tól német tannyelvű elemi iskolában való tanításra is adott ki diplomát.
Az 1938. évi XIII. és XIV. tc. alapján a győri tanítóképző is átszerveződött négyéves líceummá és kétéves tanítóképző akadémiává. 1945/46-ban volt az első líceumi érettségi, amit agyakorlatban egy év múlva követett a "képesítő vizsgálat".
Az 1948. XXXIII. tc. az intézményeket államosította. A tanítóképző pedagógiai gimnáziummá alakult, majd egy év múlva a hagyományos 4 + 1 formában működött tovább. A fiú- és a leány tanítóképző összevonására 1953-ban került sor, az összevont intézmény a Megyeház utcai épületben (ma: Liszt Ferenc u. 42.) folytatta tevékenységét.

Győr Városi és Megyei Tűzoltó Szövetség 1885-ben alakult meg. A századfordulóra már igazi nagyvárossá fejlődött megyeszékhely egészen más követelményeket támasztotta tűzvédelemmel szemben. 1908-ban mindezt figyelembe véve a törvényhatósági jogú város önkormányzata létrehozta a saját hivatásos tűzoltóságát. Első parancsnokáról, Dr. Erdély Ernő (1881-1944) nemzetközileg elismert szakember, szakíró volt. ő töltötte be 1920-tól a Tűzrendészeti Közlöny felelős szerkesztője tisztét is.
A Munkácsy utcai tűzoltólaktanya felszerelését korszerűsíteni kellett. 1910-ben kapta meg a hivatásos tűzoltóság a még 1908-ban megrendelt gőzfecskendőt. 1917 végén két autófecskendőt is beszereztek. Erdély jól ismerte kora élvonalbeli tűzoltó módszereit, eszközeit, és igyekezett korszerű felszerelést biztosítani a győri tűzoltóságnak. A tűzoltólaktanya 18,3 méter magas négyemeletes mászóházzal bővült, melynek az első emeletén a múzeum és a tanterem volt. Igyekezett az önkéntes tűzoltó egyesülettel, a gyári tűzoltósággal és a katonasággal jó kapcsolatot fenntartani. Erdély Ernőt 1910-ben a győri városi hivatásos tűzoltóparancsnoki tisztség mellé megválasztották a Győri Önkéntes Tűzoltóegyesület elnökévé is, így mindkét, amúgy is egy laktanyában lévő városi tűzoltó szervezetet erőforrásaival tudott gazdálkodni.
A győri tűzoltók különösen embert próbáló időket éltek meg a település 1944^45-ös bombázásai során, hisz a majd 6000 győri épületből 5308 kapott találatot. A második világháborút követően, pontosabban 1948 novemberében a városi hivatásos tűzoltókat „államosították".

Bár vidéken már a XIX. század végén megjelentek az első automobilok, majd az 1900-as évek elején megjelentek a helyi kereskedések is, a motorizációhoz kötődő egyesületek megalakulására csak az 1920-as évek második felében került sor. Győrben 1909-ben dr. Petz Lajos kórházigazgató vásárolt egy Fiat típusú járművet - amely ritkaságával azt is kivívta, hogy korabeli győri képeslapon szerepeljen - míg Sándori Ferenc vaskereskedő 1911-ben egy német NAG autó tulajdonosa lett. Ők voltak az úttörők, akik gyermekeiket is megfertőzték a "benzingőzzel".
A húszas évek vége felé Győr sem maradhatott hát ki az addigra jócskán megszaporodott járművek tulajdonosainak összefogásából, így szinte szükségszerűvé vált az autósokat és motorosokat összefogó club létrehozása.
Az 1929. aug, 24.-i Győri Hírlap büszkén hirdette: "Meg kell alakítani Győrött az autósok klubját". Az ekkor még csak 60.000 lakosú város akkor már több mint 70 éves napilapja felemlíti a rajta régóta átszáguldó kulturális és technikai fejlődést. Ugyanakkor kissé meg is szólja lakosait akiknek "kényesre csiszolta az ízlést, túlságosan magasra növelte az igényeit" a világ országútja mentén való elhelyezkedése.
A város ez időkben színes és nagyon gazdag, sokrétű társasági életet élt, erőteljes és komolyan dolgozó egyesületekbe gyűltek össze már szinte minden területről a zenebarátok, rádiósok, repülők, turisták, művészek és különféle "különcök". Igen, szinte minden területről, de az automobilizmus valamiért kivétel volt. A cikk megjelenésekor Győrben már 768 gépjármű van forgalomba bejegyezve, amiből 370 személyautó, 252 motorkerékpár a többi teherautó és egyéb speciális jármű.
A Győri Automobil és Motor Club végül 1929. szeptember 28-án, szombaton alakult meg. Az alakuló ülést a XX. század elején épült, díszes Royal Szálló (ma Rába Hotel) Gobelin termében tartották. Az alapítók között helyi és országos szinten is elismert személyeket találunk, az eseményen mintegy 45-en vettek részt. Az egyesület tagságát a vagyonnal rendelkező és a modern iparhoz kapcsolódó tulajdonosi és alkalmazotti értelmiség jelentette. A Monarchia végének és a húszas éveknek a jómódú kereskedő és iparos figurái - noha anyagi lehetőségük megengedte volna - hiányoztak a körükből. Olyan új szerveződési formáról volt szó, ami alapvetően eltért a hagyományos politikai vagy vallási elvektől. Ebben az egyesületben a tagok magatartása annyira különbözött a szokásos érintkezési formáktól, hogy az már a kortársaknak is feltűnt. Úgy vélték, "megteremtették egyesületi életükben azt a társadalmi konvencióktól, rétegződéstől mentes polgári szellemet", ahol senki sem kérdezte, hogy klubtársának ki volt a nagyapja, és mi a foglalkozása. A club mindenesetre fontosabbnak tartotta a tagok egymással való kapcsolatainak ápolását, azok hasznos szabadidő eltöltését, legyen szó bármilyen megrendezett versenyről vagy eseményről. Későbbiek folyamán aztán az említett hiányréteg is képviseltette magát.
A GyAMC aztán 1930-tól igazán mozgásba lendült. A II.világháború közelsége és a vele alkotott törvénykezések miatt mindössze 1939-ig működhetett az egyesület, de a 10 éves fennállásuk alatt így is nagyszabású terveket szőttek és valósítottak meg. Ilyen volt például az Európát átszelő Transzkontinentális útvonal tervében való részvétel, ami révén vendégül látták az akkori Nemzetközi Automobil Egyesületet. Ezen túl számos autós szépségversenyt, motorkerékpár versenyt, csillagtúrát és ügyességi versenyt rendeztek, melyek közül nem egy évenkénti visszatérő országos és nemzetközi szintűvé nőtte ki magát. Nagy hangsúlyt fektettek tagjaik informálására, főleg az akkor (is) rohamléptekkel fejlődő automobilizmust érintő témakörökben. Ezáltal országos hírnévnek örvendő prominens személyek (mint Szelnár Aladár KMAC titkár, Delmár Walter világhírű autóversenyzőnk) tartottak minden bizonnyal érdekfeszítő előadásokat. Persze nem volt hiány külföldi látogatókból és vendégekből sem, hiszen baráti viszonyt ápoltak például több osztrák autós- és motoros klubbal. Szintén ekkor fordult meg városunkban a híres első világháborús angol haditudósító éppúgy, mint a Talbot- és Riley Club vagy az amerikai világjárók különböző autós és motoros tagjai. Később aztán - előrevetítve a második világháború árnyait - túráztak a német autósport és a katonaság jeles képviselői is, de erre haladtukban a Norvég Királyi Autóklub vagy az Olasz "fekete ingesek" motorosai is útba ejtették a Kisalföld szívét.