57 találat látható

Iratképző
Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár

1. sz. Ügyvédi Munkaközösség, Székesfehérvár

  • Szervezet/testület
  • 1952 - ?

Az 1952-ben alakult székesfehérvári 1. sz. ügyvédi munkaközösségnek megalakulásakor hat tagja volt, vezető dr. Nemes József, dr. Göblyös Géza, dr. Horányi Sándor, dr. Jámbor Zsigmond, dr. Kisteleki Géza és dr. Kováts János. 1955—57 között a közösség vezetője dr. Márton Emil, azután 1964-ig dr. Horányi Sándor, 1964—74 között Jámbor Zsigmond, majd dr. Kisteleki Géza. Ügyeletet a közösség Lovasberény, Velence, Kisláng, Pákozd és Gárdony községekben tartott.
Forrás: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében, Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Barátság Garázsfenntartó Szövetkezet

  • Szervezet/testület
  • 1972 -1996

Alakulás dátuma: 1972.01.07.
Barátság Garázsfenntartó Szövetkezet 1972.01.07. - 1996.04.30.
Barátság Garázsfenntartó Szövetkezet "végelszámolás alatt", 1996.04.30. - 1996.09.23.
Törlés hatálya: 1996.09.23.

Béke Téri Általános Iskola

  • Szervezet/testület

Egykori Horthy Miklós Állami Polgári Fiúiskola, a háború után Béke téri Általános Iskola, jelenleg Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Épülete 1942-43-ban épült Széll László tervei alapján. Az 1960-as évek elején új szárnnyal bővült.
1996-ban a Béke Téri Általános Iskola 18 tanulócsoporttal, 377 tanulóval működött. Az 1996/97-es tanévtől az alacsony osztálylétszámok összevonása lehetővé tette a 12 évfolyamos Kodály Zoltán Ének-Zenei Művészeti Iskola 1-8 évfolyamának befogadását. A két intézmény fúziójával jött létre a Béke Téri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános és Középiskola.
Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)

Belvárosi Községi Elemi Fiú Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1777 - 1938

A Belvárosi Községi Elemi népiskolához hasonlóan az iskola elsődleges feladata a polgári iskolai, az ipari és mezőgazdasági szakiskolai és középiskolai tanulmányokra való felkészítés volt. Az intézmény 1920-ig az Iskola utca 43. szám alatt, majd 1938-ig a Városi Ipariskolában (1936-tól 1938-ig a Belvárosi Leányiskolával összevonva Belvárosi Községi Népiskola néven) működött. A oktatás a fiú és leány osztályokkal hetenként váltva délelőtt és délután folyt. Az 1920/21-es tanévben 310, az 1925/26-os tanévben 204, az 1930/31-es tanévben 201, az 1935/36-os tanévben 230 tanulója volt az iskolának. 1920 és 1925 között az I és II. évfolyamokon párhuzamos osztályokat szerveztek. Az 1777-től működő oktatási intézmény – a Szent István Községi Központi Népiskola átadását követően – 1938-ban végleg megszűnt.
Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1938-ig iskolaigazgatói: Gőbel János György[14] (1870-1896), Rainiss Mátyás (1896-1903), Wágner Antal (1903-1921), Tóth László (1921-1938).
Forrás. Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

Budapest Fórum - Európai Regionális Tanulmányok Hálózata

  • Szervezet/testület
  • 1997 -

A Budapest Fórum Egyesület 1997. szeptember 4-én alakult. Az egyesület célja az európai regionális társadalomtudományi kutatások összehangolása és összegzése, konferenciák, szemináriumok és más rendezvények szervezése, könyvek, tanulmányok és más kiadványok megjelentetése az Alpok- Duna- Adria Régió múlt-, jelen- és jövőbeli fejlődésének témakörében az egyesület Európa eszméjének jegyében, az európai integráció előmozdítása érdekében.

Enyingi Járásbíróság

  • Szervezet/testület
  • 1871 - 1950

Az enyingi járásbíróságot az 1871. évi törvénycikkel hívták életre és rendelték a veszprémi törvényszék alá 14 községgel, valamint a hozzájuk tartozó pusztákkal. A rendelet szerint az Enying központú királyi járásbírósághoz tartozott – akkori néven és írásmóddal – Bozsok, Dégh, MezőSzent-György, Szilas-Balhás, Mező-Komárom, Lajos-Komárom, Sió-Maros, Fokszabadi, Siófok, Lepsény, Balaton FőKajár, Csajág és Küngös. 1871-ben 24,5 ezer főt foglalt magában.
1898-ban Enying nagy áldozatot hozott, hogy itt állandósuljon a járási székhely és a járásbíróság. A község több mint 23 helyiségből álló házat épített, melyet járásbíróság, főszolgabírói hivatal és adóhivatal céljára a kincstárnak és a vármegyének bérbe adott. 1929-ben azt kívánta a község, hogy a kincstár vásárolja meg az épületet, de az nem volt erre hajlandó. 1939-ben a község kölcsönből fedezte a járásbíróság kibővítésének és tatarozásának 18 ezer pengőnyi költségét. Bár a bővítésre vonatkozóan nincsen adat, valószínűsíthető, hogy a földszintet toldották meg a kisteremmel és az az alatt lévő mai kazánház helyiségével.
A bírósági munka a háborúk után is folytatódott, egészen addig, amíg egy 1949-es rendelet máshogy nem rendelkezett. 1950-től az enyingi járás és a bíróság Fejér megyéhez került, az épület pedig 1961-ben váltott funkciót végleg, amikor az enyingi járást megszüntették.

Enyingi Közjegyző

  • Szervezet/testület
  • 1948 - 1950

Az igazságügyminiszter dr. Rácz Lajos volt nagy-ilondai közjegyzőt — saját kérelmére — Enyingre áthelyezte. (25.200/1946. I. M. E. szám.)
A 4090/1949. sz. kormányrendelet elrendelte a közjegyzői és közjegyző-helyettesi állások állami közszolgálati állássá történő átalakítását.
Az állami közjegyzők, állami alkalmazásban, a bírósági rendszer keretei között működtek. A hatáskörük az 1952-ben elfogadott jogszabályok hatályba lépésével kibővült a nemperes eljárások ügyintézésével.
A 4343/1949./259. M.T. rendelet és végrehatását szabályozó 5201/11. (III.12.) 1950. B.M. sz. rendelet az enyingi járást és járásbíróságot megszüntette.
A közjegyző a bíróság mellett működött.

Ezredéves Községi Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1899 -

A négytantermes iskolaépület ünnepélyes átadására az 1899/1900-as tanév kezdetén került sor. A modern épületen elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható: „Ezen népiskola építését a honfoglalás ezeréves emlékére elrendelte Székesfehérvár szab. kir. város közönsége 1896. január 27. Megnyittatott 1899. szeptember 1. Szent István, első apostoli királyunk védőszelleme őrködjön felette.” (Forrás: Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
Az állami támogatással épített új községi népiskolában negyedik, ötödik és a hatodik évfolyamban folyt a tanítás. Az iskolakörzethez tartozó I-III. osztályos tanulókat az Öreg utcai és Zámoly Utcai Községi Népiskolában helyezték el. Külön fiú- és külön leányosztályokat alakítottak ki. Az ötödik és hatodik évfolyam összevont csoportként működött. Az iskolát 1910-ben egy újabb tanteremmel bővítették, s így lehetőség nyílt külön negyedikes, ötödikes és hatodikos fiú- és leányosztályok alakítására.
A korabeli leírásokból arra következtethetünk, hogy az 5 tantermes, korszerűen berendezett, ,,jubileumi iskola” tárgyi feltételei meghaladták a helyi viszonyokat. A Deák utcai elemi iskola átadásáig a város „minta iskolájának” tekintették. A községi népiskolák tantestületeinek megbeszé-léseit és a városi „tanítási bemutatókat” itt tartották.
A millennium évében alapított községi népiskolában IV., V. és VI. osztályos tanulók oktatása folyt. A Szent István Községi Központi Elemi Népiskola átadását követően az iskolát hat, majd az 1940/41-es tanévtől 8 osztályos elemi népiskolává nyilvánították. Az 1920/21-es tanévben 297, az 1925/26-os tanévben 238, az 1930/31-es tanévben 229, az 1935/36-os tanévben 258, az 1940/41-es tanévben 315, az 1944/45-ös tanévben 334 tanulója volt az iskolának. 1944. május 6-tól az iskola emeletén lévő tantermeket a Magyar Királyi 2201. számú munkásszázad részére lefoglalták. A földszinten lévő négy tanteremben délelőtti és délutáni váltással folyt a I-VI. osztályos tanulók oktatása.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

Fejér Megyei Bíróság

  • Szervezet/testület
  • 1872 -

Amikor Székesfehérvárott, 1872-ben ténylegesen megindult a bíróságok működése, a megyeháza közelében lévő, úgynevezett Lanschmann-ház szolgált e célra, míg az új épület elkészült. 1884-ben döntöttek arról, hogy törvényházat és börtönt kell építeni. A Wanger Gyula tervezte épület helyszínét illetően több elképzelés volt, az alapkövet végül a város egyik legszebb terén, a Zichy liget sarkán rakták le.
Az „igazság palotája” 1902-0906 között épült fel, helyet kapott benne a bíróságon kívül a megyei főügyészség, valamint a fogház.
A törvényház épülete viszont egyre szűkösebbé vált: 1993-ban kezdődött meg a rekonstrukció, amely végül hét év múlva, 1999-ben fejeződött be, és amely kismértékű bővítéssel is együtt járt, továbbá megszépült az egyemeletes épület eklektikus stílusú homlokzata is. A hat jón oszloppal tagolt középrizalit párkányra visszakerült a törvényház felirat, a kőbábos párkány fölé emelkedő, íves tetőzet szép kivitelű kovácsoltvas díszei megújultak.

Fejér Megyei Fényképész Szövetkezet

  • Szervezet/testület
  • 1952 - 2017

A szövetkezet 1952 szeptembere óta működött. Ez alatt az idő alatt a fekete- fehér kézi kidolgozástól eljutottak a legmodernebb digitális technológiáig.
Fő profiljuk a műtermekben lefotózott esküvői-, gyermek- és tablóképek kidolgozása volt. Szolgáltatásaikban szerepelt a megrendelő által fényképezett filmek kidolgozása kézi és gépi úton. Külső helyszínen fotóztak, 2000-ben a cégnél 5 fő mesterfényképész tevékenykedett.

Felmayer István és Fiai Rt.

  • Szervezet/testület
  • 1845 - 1997

Felmayer István 1813. VIII. 16-án született Szegeden. Apja, Felmayer Antal szűrszabó mesterként kereste kenyerét, de az 1813. évi nagy tűzvész vagyona nagy részét elpusztította. A család kényessé vált anyagi helyzete miatt István csak a piarista gimnázium VI. osztályáig végezhette tanulmányait, ekkor fivére kékfestőüzemében kezdett el dolgozni. A szakma csínjának-bínjának kitanulása után Pesten szilárdította meg tudását, majd egy pest-budai és egy németországi (Mannheim—Mainz—Lübeck—Hamburg) tapasztalatszerző körút után érkezett Székesfehérvárra 1844 tavaszán. Az 1831-ben Veszprémből ide telepedett, 1834-től polgárjoggal rendelkező (Felmayer érkezésekor már közel egy éve halott) Sáfrán Józsefnek a Palotai utcában, a 364. helyrajzi szám alatt működő kékfestőműhelyében alkalmazta annak özvegye.
A kékfestés a kelmefestő mesterség egyik szakága, európai népszerűsége a XVI. század második felében futott fel igazán az Indiából tömegesen beáramló gyarmatáru, az indigó térhódításának köszönhetően. Az indigó a korábban használatos, ún. festőcsüllenget váltotta fel, amit főleg Szászországban és Thüringiában termesztettek. Az indigó használata Nyugat-Európából, ott már „labdába rúgni” képtelen mesterek révén terjedt el hazánkban a XVII–XVIII. században. A legnagyobb népszerűségnek a németajkú lakosság és a parasztság körében örvendett.
Az özvegyet, Mutz Juliannát Felmayer István 1845. VI. 8-án nőül vette – a munkakapcsolat tehát egy év alatt házassággá érett. A letelepedési, valamint a „mester” titulus használatához szükséges engedélyt 1845. VI. 6-án, éppen 175 évvel ezelőtt kérvényezte a városvezetéstől a fiatal kékfestő. Polgárjogért 1847. VII. 2-án folyamodott; döntésében a presztízs kivívása mellett a katonáskodás alóli felmentés is motiválta, hogy szüntelen a legényei körmére és a gyár ügyei után tudjon nézni.
A fenti engedélyek elnyerését követően első lépéseinek egyike volt a műhely kibővítése. 300 váltó forintot (más forrás 200 tallérról tud) fektetett be a modernizációba – összehasonlításképp: a polgármester éves fizetése 600 forintra rúgott ekkoriban. Később sem sajnálta a beruházásokra a pénzt: 1852-ben, majd 1856-ban is kiszolgálóhelyiségeket építtetett a Városház téren újonnan vásárolt épület udvarán. Keményítőműhelyt, tarkázó- és szárítóhelyiséget többek között. A tanács engedélyét megkapva fazsindellyel fedette be a helyiségeket. A családi munkamegosztást úgy oldották meg, hogy Julianna asszony vásározott – minden eshetőségre felkészülten, hiszen csakhamar köztudottá vált, milyen kelendőek az áruik, s többször meg is támadták hazafelé menet, hogy megkaparintsák a bevételét. Ura eközben segédeivel – először csak egy festőlegény állt rendelkezésére és két mindenes parasztfiú, de számuk az évek során folyamatosan növekedett – a termékeket állította elő. Az első időben természetesen még kézi erővel. Eme eljárás lényege a következő volt: a fehér vászonra (keménysége miatt) körtefából faragott, vagy rézszögekkel és -drótokkal kivert mintákkal, dúcokkal szigetelő masszát nyomtak, amit megszárítottak. A keretre feszített, előnyomott szövetet az indigóalapú lével feltöltött festőkutakba merítették. Az ezt követő száradás közben oxidálódott az indigó, kékbe öltöztetve ezáltal a fehér textíliát. A fehér mintázat pedig a szigetelő massza leoldása után került napvilágra.
A Goldberger Ferenc 1784-ben alapította budai gyár mellett a fehérvári Felmayer Istváné vívott ki magának évtizedekig tartó nemzetközi elismerést e szakmában. E siker elérése érdekében természetszerűleg időről időre jelentős modernizáció és bővítések szükségeltettek. A telephellyel szomszédos házakat és telkeket szisztematikusan felvásárolta az iparos a Palotai utcában, és újdonatúj, emeletes szárítót épített. Az Ybl családtól az Uri u. 10. szám alatti ingatlant (ma: Városház tér 3.) 1852-ben vásárolta meg, s egy 1857-es feljegyzés már tizenkét alkalmazottról tudósít, akik ebben a Nádor-csatornának nevezett vízelvezető partján épült műhelyben foglalatoskodtak. (A tucatnyi festőlegény közül hárman külföldről érkeztek Fehérvárra. Egy gödöllői származású inasnak kellett a legrövidebb utat megtennie otthonától, hogy itt dolgozhasson.)
1860-ban a Palotai utcában lévő, 388/b helyrajzi számú, szintén a Nádor-csatorna mellett elterülő ingatlan megvásárlásával és beépítésével a műhely már kezdett gyáralakot ölteni. Ekkor egy 30 öl hosszú és 6 öl széles létesítménnyel bővült a cég ingatlanvagyona. Egy 1861-es összeírás már ötven fő alkalmazását rögzítette, két évvel később pedig már fióküzletet alapított Felmayer Pesten, a Fürdő u. 6. szám alatt. 1864-ben a Ponty vendéglő szomszédságában lévő Világi-házat vette meg a cég, s a gyár céljainak megfelelően átalakították az épületet. Alkalmazottai számára hálótermet is biztosított a gyáros. Kosztot, kvártélyt kaptak a messze földről érkező munkásai – a tivornyázás és a pazarlás elkerülése végett. A rendet is könnyebb volt fenntartani közöttük, és gyorsabb ütemben is gyarapodhattak a munkások. A ’60-as évek második felében egyébként szinte minden évben vásárolt egy új épületet a meglévők közvetlen környezetében, melyeket valamilyen formában hozzátoldotta a gyárhoz. A vásárlói igényeket azonban még ezzel a folyamatos terjeszkedéssel, fejlesztésekkel sem tudta 100%-osan kiszolgálni.
A Felmayer család sokat köszönhet Bismarcknak is, az általa előkészített és kirobbantott porosz–osztrák–olasz háború ugrásszerűen megnövelte a megrendeléseik számát, melynek a hasznát teljes egészében visszaforgatták a gyárba. Ennek köszönhetően rendezkedhetett be a cég a gőzgépekkel több igényt kielégítő gyártásra az első ilyen típusú munkagépük megvásárlását követő évben, 1866-ban. Ekkor építették első nyomógépüket is, s a vállalkozás dinamikus fejlődésére jellemző, hogy 1870-re már nyolc nyomógéppel és száz alkalmazottal folyt a munka. Ekkorra a gyártelep már vitathatatlanul Európa élvonalában tartózkodott. Az 1873-as év komoly elismerést hozott Felmayer István karton-, kendő- és vászonfestő gyárának Székes-Fehérvárott: a bécsi nemzetközi kiállításon bemutatott termékei után érdeméremmel tüntették ki. 1875-re pedig már azt is ki tudta gazdálkodni, hogy indigóültetvényeket vásároljon Kelet-Indiában. (Ide kívánkozik, hogy Felmayer István egész munkásságával kapcsolatosan egyetlen kritikát találtam a kortársak megfogalmazásában. Azt vetették a szemére, hogy a nyersanyagokat (pl. indigó, kőszén) külföldről szerzi be, nem magyar termesztőktől, illetve iparosoktól.)
Kiemelendő, hogy a Felmayer-gyárban hagyományos, magyar motívumokkal is dolgoztak. Egyedülállóan, hiszen a repertoárnak az ilyen, változatosabb ornamentikára is kiterjedő bővítését a magasabb költség és a bonyolultabb előállítási mód, egyszersmind a csekélyebb átmérőjű vevőkör okán nem dívott választani.
Két fiát – az 1849 augusztusában született Istvánt, illetve az 1853-as születésű Károlyt – 1876-ban vezette be a vállalkozásba, miután kereskedelmi és ipari szakismereteiket Bécsben, Svájcban és Németországban elmélyítették. Az 1879. évi Székesfehérvári Országos Kiállítás Nagy Bizottmányában már mindketten ott tüsténkedtek, sőt, az ifjabb István a tíztagú Végrehajtó Bizottság tagjaként is szerepelt, valamint a kiállított, tizenhét csoportba sorolt cikkek VI. csoportjának („Fonó-, szövőipar, ruházati tárgyak”) az elnöke is volt. Saját pavilont is felállítottak, természetesen, melyben sima és tarkázott perkálok, vásznak, kendők és egyéb ruhadarabok pazar gyűjteményét vonultatták fel; nyersanyagokkal és a termékeik előállítása közben alkalmazott eszközökkel egészítve ki a kollekciót, hogy a munkafolyamatokat is szemléltessék az érdeklődők előtt.
Fiai sikerét látva, hogy nem csak ügyes, de ismert és befutott szakemberekké váltak, 1881. I. 10-én bejegyeztette őket cégtulajdonosként. A közkereseti társaság ettől az időponttól a Felmayer István és Fiai nevet használta, a cég képviseletére mindhárman egyformán jogosultak voltak. (ifj. Felmayer István karrierje szárnyalt ekkoriban. Még 1881 tavaszán előbb – Námessy Ferenc halálát követően, III. 17-én – a Székesfehérvári Takarékpénztárnak, majd egy hónappal később – IV. 11-én – a Székesfehérvári Kereskedelmi Banknak választották be az igazgatóságába.
Miután a Városház téri ingatlannak a Nádor-csatorna partjára nyúló telkén már nem lehetett tovább fejleszteni az üzemet, 1876 áprilisában a Palotai utca 3. alatt emeltek egy műhelyépületet, mely 1880-ban további három gyárhelyiséggel bővült egy 42,4 x 9,4 méteres területen. A következő jelentős lépés az 1881-ben üzembe helyezett hengernyomógépnek a számlájára írható. 1887-re mindössze a kézifestő-műhelyek és a raktárak egy része maradt a Városház téren. A Nádor-csatorna felett elmozdítható mosóházak voltak, s a két partján lévő épületek között egy kőhíd és két fahíd biztosította az akadálymentes forgalmat.
1883.V.23-án az öreg Felmayer elveszítette nejét, Julianna asszonyt, s 1888. XI. 14-én maga is távozott az élők sorából. Szélhűdés végzett vele. Temetésére két nappal később, 16-án került sor. 15 órakor kezdődött a gyászszertartás, de már 13 óra körül elkezdtek szállingózni a halott feketébe öltözött ismerősei és tisztelői a Városház térre. A ceremónia kezdetekor már egy tűt sem lehetett leejteni a földre. Hogy mekkora visszhangot kiváltó társasági esemény volt ez, arra jellemző, hogy a Székesfehérvár és Vidéke, melynek egy oldala negyven hirdetési helyre volt beosztva, hat egységnyi felületen csak azt sorolta, kinek milyen feliratú szalag lógott a koszorúján. Utolsó útjára a Szentháromság (közkeletű nevén Hosszú) temetőbe kísérte el Felmayer Istvánt a gyászmenet.
A két fiú, István és Károly, miközben tovább irányították a gyárat; a főtéren lévő ingatlanukat, mely egyben látta el a lakóház, az iroda, az üzlet és a hajtogatóüzem funkcióját, kétemeletessé bővítették. Ők azonban nem örökölték a szegénysorból ragyogó egzisztenciát teremtő apjuk szeretetét a szakma és az üzem iránt. Nélkülözhetetlen forrásként kezelték csupán a gyárat, mely nagyvilági életükhöz előteremtette a javakat. Alkalmazottaikhoz is másképp viszonyultak, édesapjuk munkásairól gondoskodó atyai szigorának nyoma sem volt a jellemükben. Ennek következtében a ’80-as évekre a Zöldfa utcai „Három sasok” korcsma törzsvendégei lettek a festőlegények, hova a bakák is előszeretettel tértek be lazítani. Gyakorivá váltak a két „tábor” közötti, nem egyszer véres kimenetelű súrlódások.
S ha már a forrást említettem, érdekes epizódként vonult be a gyár történetébe, hogy 1892-ben az üzem udvarán egy kútfúrás alkalmával tört felszínre első ízben a fehérvári, vastartalmú savanyúvíz, mely elsőrangú gyógyvíznek bizonyult. A járványos időkre való tekintettel szellősebb közterületre vezették ki a vizet. A tulajdonosok nem akartak hasznot húzni a természeti kincsből, ezért Havranek József polgármester indítványozta a kút közkézbe vételét. Ehhez azonban a belügyminiszter nem járult hozzá.
Mindkét testvér fiatalon hunyt el. István 1894-es halála után Károly még nemességet kapott Ferenc Józseftől (nem hétköznapi, hogy épp neje, Erzsébet – az imént említett Havranek József unokahúga – 31. születésnapján) „a gyáripar és a közügyek terén szerzett érdemeiért”, de 1897-ben őt is elragadta a halál; s az újabb, sürgető beruházások lebonyolítását vállalni nem tudó özvegyek szabadulni kényszerültek a gyártól. Így került 1898. VIII. 2-án a cég – 250 000 forint ellenében – a Neunkirchner Druckfabriks Aktien Gesellschaft tulajdonába. A jól bejáratott cégnevet azonban nem változtatták meg.
Az vállalkozás még sokáig nagyon szép eredményeket produkált a piacon. 1907-ben a városi tanács éppen ezért járult hozzá, hogy Székesfehérvár címere megjelenhessen áruik csomagolásán és a kiállított számlák fejlécén.
Az I. világháború idején hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, így a civilek nélkülözni voltak kénytelenek a csak a katonaság részére termelő üzem portékáit. 1927-ben az akkor már egy ideje csak bérmunkákat végző vállalatot a Wiener Bankverein vásárolta meg. A cég 1943-ig újabb beruházásokat eszközölt ki, különböző módszerekkel igyekezett visszahódítani a megváltozott piacot; a világégés azonban minden fejlesztést derékba tört. A potsdami egyezmény alapján a Felmayer István és Fiai Kékfestő és Kartonnyomó Rt. – miután német cég üzemeltette – a Szovjetunió tulajdonába ment át. Az új vezetőség 1951-ben ignorálta a Felmayer márkanevet, az üzemet Kolorit Fehérítő-, Festő- és Nyomógyárra keresztelte el.
Egy évvel később, 1952-ben lett a Magyar Népköztársaság az államosított gyártelep tulajdonosa, melynek nevét előbb (1960-ban) Pamutkolor Művekre, majd az 1963-as, a budapesti központ alá történő betagozódásakor Pamuttextilművek Kikészítőgyárra változtatták.
Többszöri átszervezéseket követően, a ’90-es évek elején már deficitet termelt a vállalkozás, így a végelszámolást sem kerülhette el. Ténylegesen 1996. XII. 13. volt az utolsó munkanap a székesfehérvári textilipar fellegvárában, de jogilag csak 1997 augusztusában szűnt meg a cég.
A gyártelep egykori területén ma egy bevásárlóközpont terpeszkedik, melynek a nyugati oldalán kiemelkedő téglás falszakasza (valamint egy emléktábla) hivatott a több mint 150 évig működő vállalatra emlékeztetni a járókelőket.
írta Végh Ákos László

Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesülete

  • Szervezet/testület

Az egyesület 1998. februárban alakult 10 fővel, bírósági bejegyzése ugyanezen év szeptemberében történt. Az egyesület tagsága kizárólag a pszichiátria felhasználója illetve volt felhasználója. Az egyesület célja, hogy a pszichiátriai betegségben szenvedők érdekeit képviselje, tájékoztassa a sorstársaikat érintő jogi és más őket érdeklő kérdésekben, véleményt nyilvánítson, javaslatokat tegyen az őket érintő kérdésekben.
Elnöke Karácsony Erika

Ferenc József Nőnevelő Intézet

  • Szervezet/testület
  • 1864 - 1948

Ferenc József Nőnevelő Intézet, Székesfehérvár, 1864 -1948. június 16.: a Szatmári Irgalmas Nővérek iskolái közé tartozott. Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapítványából a nővérek 1864-ben elemi népiskolát nyitottak. 1893: kezdték meg a tanítást a 4 osztályos polgári iskolában. 1921: 3 évfolyamos nőipariskolát, 1930: gyakorló elemi iskolával egybekapcsolt tanítónőképzőt létesítettek. 1946: megszervezték a Dolgozók Tanítóképző Intézetét. 1948-ban államosították.

Horvát István úti Óvoda

  • Szervezet/testület
  • ? - 1999

Az óvóda 1999-ben a Székesfehérvári Református Egyházközösség tulajdonába került, Olajfa Óvóda néven működött tovább.

Horváth Júlia

  • Személy
  • 1954 - 2002

(Mór, 1954. augusztus 8. – Székesfehérvár, 2002. október 12.) irodalomtörténész, magyar nyelv és irodalom és történelem szakos tanár, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársa, osztályvezetője.
Alapfokú tanulmányait Móron végezte, majd 1975-ben diplomázott a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. Ezután tanárként vállalt állást a móri Radnóti Miklós Általános Iskolában, ahol 1982-ig dolgozott. 1982–84 között a székesfehérvári 323. sz. Építőipari Szakmunkásképző Intézet tanára volt. 1984-től a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum népművelője, gyermekeknek, katonáknak tartott ismeretterjesztő képzéseket, ünnepségeket szervezett, kiállításokat rendezett. Elvégezte az ELTE kiegészítő magyar és történelem szakos egyetemi szintű képzését (1985–87), majd a rendszerváltás után az ELTE posztgraduális fotográfiatörténeti szakát. Később irodalom- és fotográfiatörténészi beosztásba került, haláláig az újkortörténeti gyűjtemény munkatársaként a múlt tárgyi emlékeit is gyűjtötte, kezelte.

I. sz. Állami Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1943 -

I. Sz. Állami Általános Iskola az 1943-ban létesített Székesfehérvári Állami Népiskola jogutódja. (Később Béke Téri Általános Iskola.) Az intézmény 1949-ig az ipariskolában működött az 1945/46-os tanévben 170 alsó tagozatos és 43 fő ötödik osztályos tanuló számára. Az 1946/47-es tanévben 416, az 1947/48-os tanévben 479 tanulója volt az iskolának.
Az igazgatói feladatokat 1944-től Zámori Imre állami tanító, az igazgatóhelyettesi munkakört 1945. szeptember 1-től Simai Ernő középiskolai tanár látta el. 1948-ig az iskola nevelői: Bede Lajosné, tanító, Csitkei Ilona, Ernyei Ilona, Fodor József, Greiszler Etel, Hajmási József, dr. Horváth Józsefné, Horváth Sándor, Zsolt Józsefné állami tanítók, Kiss Elemérné óraadó középiskolai tanár, Schleicher Emma polgári iskolai tanár, Solymosi Sándor polgári iskolai tanár. A hitoktatást Bertalan Ilona református, Dávid Kavel római katolikus, dr. Komlós Ottó izraelita, Nagy Tibor evangélikus, Rauch János baptista hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

II. sz. Állami Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1945 -

II. Sz. Állami Fiú Általános Iskola: az 1922-ben alapított Állami Polgári Fiúiskola jogutódja. (Később Marx téri, majd II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola.) Az iskola 1945. szeptember 1-től – az Állami Polgári Fiúiskola irányításával – a ciszterci gimnáziumban, majd 1946 szeptember 1-től az Ipariskolában működött.
Az Állami Polgári Fiúiskola 1932-ben átadott épületét 1943 tavaszától katonai célra foglalták le, majd a háborús károk megszüntetése után magyar, később orosz katonai kórház volt. Az 1947 tavaszán visszaadott épületben 16 tanterem, szertár, tanári szoba, igazgatói és igazgatóhelyettesi iroda állt az oktatás rendelkezésére. Az iskolához igazgatói és két altiszti lakás is tartozott.
Az 1945/46-os tanévben a polgári iskola első osztálya helyett az általános iskola 5. osztályát hozták létre. A szakrendszerű (szaktanári) tantárgycsoportos oktatást a polgári iskola szaktanárai látták el. A következő, 1946/47-es tanévtől egy-egy alsós osztályt is indítottak az állami népiskolai tanítók bevonásával. E tanévben már hatévfolyamos általános iskolaként működött. A tanulók száma ekkor 215. Az 1947/48-as tanévben 380 fiú tanulója volt az akkor már VII. évfolyamos iskolának. A következő tanévtől összevonták az épületben működő III. sz. Állami Általános Leányiskolával.
Az 1948/49-es tanévig az iskola igazgatója Baranyai Imre polgári iskolai tanár, tanulmányi felügyelő, az igazgatóhelyettes pedig Gervain Mihály polgári iskolai tanár. Az iskola nevelőtestületének tagjai: Baranyai Imréné Simon Margit polgári iskolai tanár, Bohóczky Mária polgáriskolai tanár, Csukás Andor középiskolai tanár, Fried Andor állami tanító, Haraszty Imre középiskolai tanár, Ivancsó Erzsébet Margit polgári iskolai tanár, Koczka Sándorné Bedics Mária tanító, Pentz Etelka polgári iskolai tanár, Szittya Félix polgári iskolai tanár, dr. Tamásné Petróczy Anna tanító, Vadányi István polgári iskolai tanár, Vágó Károly tanító. A hitoktatatást Bertalan Ibolya református, Demeter Gyuláné Háry Ilona római katolikus, Nagy Lajos református, Nagy Tibor evangélikus, dr. Szendy József római katolikus hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között

III. Sz. Állami Leány Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1943 - 1948

III. Sz. Állami Leány Általános Iskola: az 1943-ban alapított Állami Leány és Fiú Polgári Iskola jogutódja. Az intézmény Lövölde téri épülete a háború folyamán megrongálódott, majd az épület felújítását követően 1947 tavaszáig az orosz katonaság céljaira lefoglalták. Az iskola tanulócsoportjait 1945. szeptember 1-től az Ipariskolában, majd az 1947/48-as tanév kezdetétől a II. Sz. Állami Általános Fiú Iskola (Marx téri Általános Iskola) földszintjén helyezték el.
Az iskolának az 1945/46-os tanévben csak II. III. és IV-es polgári iskolai leány tanulói voltak. Az 1946. szeptember 1-től a polgári iskola III. és IV-es tanulóit a fiú polgári iskola vette át. E tanévtől önálló leány általános iskolaként működött. A tanintézet az 1948-as államosítását követően összevonták a Marx téri általános iskolával.
Az iskola igazgatója 1946. november 22-ig Zámori Imre, majd szakszervezeti tisztségének megválasztásig dr. Seres Jenő, 1947. január 1-től dr. Seres Jenőné polgári iskolai tanár, 1947. szeptember 1-től Kovács József polgári iskolai tanár látta el. 1947/48-as tanévtől az iskola igazgatóhelyettese Komperle Jolán állami tanító. Az iskola nevelőtestületének tagjai: Badár Jolán tanító, Barbély György középiskolai tanár, Horváth Pálné polgári iskolai tanár, Kiss Gáborné tanító, Kiss Elemérné óraadó középiskolai tanár, Kovács Andrásné tanító, Liszi Pálné tanító, Pattantyús Andrásné tanító, dr. Petrusz r. Béláné tanító, dr. Tormanits Ödönné tanító, Villányi Márta tanító. A hitoktatást Bertalan Ibolya református és Demeter Gézáné római katolikus hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

1-20 találat a 57 találat közül