Showing 8 results

Geauthoriseerde beschrijving
Jogszolgáltatás Afbeelding

Fejér Megyei Bíróság

  • Instelling
  • 1872 -

Amikor Székesfehérvárott, 1872-ben ténylegesen megindult a bíróságok működése, a megyeháza közelében lévő, úgynevezett Lanschmann-ház szolgált e célra, míg az új épület elkészült. 1884-ben döntöttek arról, hogy törvényházat és börtönt kell építeni. A Wanger Gyula tervezte épület helyszínét illetően több elképzelés volt, az alapkövet végül a város egyik legszebb terén, a Zichy liget sarkán rakták le.
Az „igazság palotája” 1902-0906 között épült fel, helyet kapott benne a bíróságon kívül a megyei főügyészség, valamint a fogház.
A törvényház épülete viszont egyre szűkösebbé vált: 1993-ban kezdődött meg a rekonstrukció, amely végül hét év múlva, 1999-ben fejeződött be, és amely kismértékű bővítéssel is együtt járt, továbbá megszépült az egyemeletes épület eklektikus stílusú homlokzata is. A hat jón oszloppal tagolt középrizalit párkányra visszakerült a törvényház felirat, a kőbábos párkány fölé emelkedő, íves tetőzet szép kivitelű kovácsoltvas díszei megújultak.

Enyingi Járásbíróság

  • Instelling
  • 1871 - 1950

Az enyingi járásbíróságot az 1871. évi törvénycikkel hívták életre és rendelték a veszprémi törvényszék alá 14 községgel, valamint a hozzájuk tartozó pusztákkal. A rendelet szerint az Enying központú királyi járásbírósághoz tartozott – akkori néven és írásmóddal – Bozsok, Dégh, MezőSzent-György, Szilas-Balhás, Mező-Komárom, Lajos-Komárom, Sió-Maros, Fokszabadi, Siófok, Lepsény, Balaton FőKajár, Csajág és Küngös. 1871-ben 24,5 ezer főt foglalt magában.
1898-ban Enying nagy áldozatot hozott, hogy itt állandósuljon a járási székhely és a járásbíróság. A község több mint 23 helyiségből álló házat épített, melyet járásbíróság, főszolgabírói hivatal és adóhivatal céljára a kincstárnak és a vármegyének bérbe adott. 1929-ben azt kívánta a község, hogy a kincstár vásárolja meg az épületet, de az nem volt erre hajlandó. 1939-ben a község kölcsönből fedezte a járásbíróság kibővítésének és tatarozásának 18 ezer pengőnyi költségét. Bár a bővítésre vonatkozóan nincsen adat, valószínűsíthető, hogy a földszintet toldották meg a kisteremmel és az az alatt lévő mai kazánház helyiségével.
A bírósági munka a háborúk után is folytatódott, egészen addig, amíg egy 1949-es rendelet máshogy nem rendelkezett. 1950-től az enyingi járás és a bíróság Fejér megyéhez került, az épület pedig 1961-ben váltott funkciót végleg, amikor az enyingi járást megszüntették.

1. sz. Ügyvédi Munkaközösség, Székesfehérvár

  • Instelling
  • 1952 - ?

Az 1952-ben alakult székesfehérvári 1. sz. ügyvédi munkaközösségnek megalakulásakor hat tagja volt, vezető dr. Nemes József, dr. Göblyös Géza, dr. Horányi Sándor, dr. Jámbor Zsigmond, dr. Kisteleki Géza és dr. Kováts János. 1955—57 között a közösség vezetője dr. Márton Emil, azután 1964-ig dr. Horányi Sándor, 1964—74 között Jámbor Zsigmond, majd dr. Kisteleki Géza. Ügyeletet a közösség Lovasberény, Velence, Kisláng, Pákozd és Gárdony községekben tartott.
Forrás: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében, Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Horváth József

  • Persoon

Egykori MDF tag, Győr MJV Önkormányzatának képviselője, jogtanácsos, ügyvéd, az Antall kormány köztársasági megbízottja 1990 - 1994.

Országgyűlés

  • Instelling

Az Országgyűlés Magyarország parlamentje, legfőbb hatalmi és törvényhozó szerve, a népszuverenitás letéteményese. Jelenleg állandó jelleggel Budapesten, az Országházban ülésezik.
A magyar országgyűlést a romantikus történettudomány – Anonymus leírása – alapján a honfoglaló magyarok népgyűlésére vezette vissza. Ezt írott források nem támasztják alá, ha a törzsi időszakban lehetett is hasonló gyűlés, folytonossága megkérdőjelezhető. A modern történettudomány szerint a magyar országgyűlés intézménye fokozatosan alakult ki az érett feudalizmus idején. Elődei elsősorban a székesfehérvári törvénylátó napok, másod sorban a királyi tanács, az egyházi zsinatok és a szerviensek gyűlései voltak.A 13. századtól a törvényhozás a király és az országgyűlés közös joga volt, ami később a kialakuló rendi társadalom alkotmányának egyik alapelvét alkotta. Az Árpád-ház kihalása után a királyt több esetben az országgyűlés választotta (szabad királyválasztás joga).
Az országgyűléseket az uralkodó hívhatta össze, aki megnyitó beszédében, illetve leiratokban körvonalazhatta kívánságait. Ekkoriban az országgyűléseket legtöbbször Székesfehérvárott és Pest mellett, a Rákos-mezőn tartották.
Az országgyűlést kezdetben a főurak és az egyház vezetői alkották, majd az ún. rendi országgyűlésben a főurak és egyházi vezetők mellett a magyar nemesség és a szabad királyi városok képviselői is helyet kaptak.
Az országgyűlési küldöttek választása a 13. századtól kialakuló nemesi vármegyékben (a nemesség megyei önkormányzati intézménye) zajló megyei küldöttválasztások útján történt.
Magyarországon a 15. század végére három rend (nemesség, papság, polgárság) jött létre. A nemesség továbbrétegződésével a 16. századra négy rend (főnemesség, köznemesség, papság, polgárság) különült el, és e rendek országgyűlési jogai 1848-ig fennmaradtak. A rendi állam törvényhozása a rendi (ország)gyűlés volt, amit az uralkodó hívott össze, és jogában állt feloszlatni is. Ő terjesztette be és szentesítette a törvényeket, azokat azonban már a rendek vitatták meg. A rendi országgyűlés nem jelentett minden évben, folyamatosan ülésező intézményt. Az uralkodók politikai helyzettől, érdekeiktől, a rendek nyomásától függően hívtak vagy nem hívtak össze országgyűlést, sokszor évekig nem volt országgyűlés. A magyar rendi országgyűléseken a rendek közül a nemesség jutott döntő szerephez, a papság és főként a polgárság szerepe inkább kiegészítő volt.
A magyar országgyűlés tagjai a 15. századig együttesen, „egy táblán” (jelentése „egy asztalnál”) folytatták tanácskozásaikat. Később az egységes nemességen belül a főnemesség (főrendi nemesség; hercegek, grófok) és a köznemesség fokozatosan elkülönült, a köznemesség saját követküldési jogot szerzett. Az Országgyűlések idején ülésező Királyi tanács tevékenysége már ekkor körvonalazta a 17. századtól állandósuló felsőtáblát: a két tanácskozás a gyakorlatban egyre inkább mint az országgyűlés két táblája működött. E tárgyalásokat hely szerint is külön folytatták. 1526-ban a székesfehérvári országgyűlést a rendek a szabad ég alatt, a főurak a prépostsági épületben, az 1559-es és az 1565-ös pesti országgyűlésen az alsótábla ülését a ferencesek kolostorában, a felsőtábláét a prímásnál tartották. 1608-ban az országgyűlést hivatalosan is „két táblára” osztották, ekkor vált kétkamarássá a rendi országgyűlés.
Buda 1541-es török elfoglalása, az ország három részre szakadása után a Habsburg uralom alatti királyi Magyarország országgyűléseit legtöbbször Pozsonyba (alkalmanként Sopronba) hívták össze. Az Erdélyi Fejedelemségben, majd a 18. századtól a Habsburgok által külön kormányzott Erdélyben külön erdélyi országgyűléseket tartottak.
A török hódoltság alatti területen a Török Birodalom által kialakított rendszerben folyt az ország kormányzása.
1608-ban törvénybe iktatták a királyi Magyarország országgyűlésében a kétkamarás országgyűlést, kettéválasztva egymástól a főtáblát és az alsó táblát (a követek tábláját). A főtábla (főrendi tábla, felsőtábla, mai szóval felsőház) tagjai a főnemesek és főpapok (érsekek és püspökök) voltak, születésüknél illetve hivataluknál fogva. Az alsótábla (kamara, képviselőház) ülésein a köznemesi, papi és polgári rend képviselői üléseztek: a nemesi vármegye választott képviselői, a szabad királyi városok küldöttei és a káptalanok képviselői.
Az alsótábla választott küldötteire a teljes választókorú népesség mintegy 10%-a szavazhatott (5% megyei nemesség, 5% szabad királyi városok lakói). A nemesi küldöttek (1 követ mindegyik vármegyéből) megválasztására a megyei küldöttválasztásokon, hosszas, zajos kortes hadjárat után a vármegyeházán került sor.
Az országgyűlés a 17–18. században mintegy 500 főből állt.[
A rendi országgyűlést 1848-ban váltotta fel a népképviseleten alapuló országgyűlés. Egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszerben a 20. évüket betöltött és a vagyoni cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. A választhatóság korhatára 24 év, feltétele a magyar állampolgárság és a magyar nyelv ismerete volt.
Az 1867. évi kiegyezés után két kamarából, a Főrendiházból és a Képviselőházból állt. 1885-től a protestáns egyházak egyes vezetői is hivatalból tagjai lettek a Főrendiháznak.
Az Országgyűlés az őszirózsás forradalom után, a Károlyi Mihály-kormány hivatali ideje alatt (1918–1919) nem működött (nem ült össze), feladatai a Magyar Nemzeti Tanács látta el. Károlyi bukásával és a Forradalmi Kormányzótanács hatalomra kerülésével az Országgyűlés egy helyi tanácsi választásokat (1919 április 7-8. körül) követően Tanácsok Országos Gyűlése néven működött (tagjait a városi és megyei tanácsok, valamint a szakszervezetek delegálták, tehát nem közvetlen választással jutottak be) de a körülmények miatt csak egyszer ülhetett össze (1919. június 14–23.), mielőtt a teljes Tanácsköztársaságot megbuktatták.
1918-tól 1927-ig az országgyűlés egykamarás volt, Nemzetgyűlés néven. Ekkor ismét visszaállították a kétkamarás működést azzal a különbséggel, hogy a Főrendiház neve Felsőházra változott, és tagjai nem csupán főrendek és főpapok voltak, hanem több köztestület (a Magyar Tudományos Akadémia, egyetemek stb.) is választhattak főrendiházi tagokat.
1944 decembere és 1945 ősze között Ideiglenes Nemzetgyűlés működött. Az Országgyűlés 1945 őszén ült össze ismét, azóta egykamarás. (Az 1945 óta működő intézményt nagy kezdőbetűvel írjuk, így különböztetve meg a történelmi országgyűlésektől.)
Az 1949. évi alkotmány létrehozta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsát, amely az országgyűlést széles hatáskörben helyettesítette. Ezután az Országgyűlés szerepe 1987-ig háttérbe szorult, lényegében formálissá vált, évente mindössze négy, egyenként párnapos ülésszakot tartott.
1990 óta évente két, több hónapon át tartó ülésszakban működik.
(Forrás: Wikipédia)