Entidad colectiva

Felsőgalla község

• Obergalla

1251 - 1947

Felsőgalla története sok tekintetben összefonódik Alsógalláéval, egyes források szerint a két falu valamikor egy települést alkotott. Valójában a 18. század előtti Felsőgalláról nem sokat tudunk. Bizonyos, hogy első fennmaradt okleveles említése 1251-ből származik (Gala), s ezekben az időkben magyarok lakták. A következő háromszáz év azonban homályba vész, hiszen a 16. századi török pusztítás nyomán a település a földdel vált egyenlővé.
A török kiszorítása után, a 18. században spontán népmozgás indult meg a területen. Miután gróf Esterházy József Komárom-megye főispánjaként 1727-ben megvásárolta a Tata-gesztesi uradalmat, megkezdte a szervezett betelepítést. (Az uradalom óriásbirtok volt: Komárom-megye Dunától délre eső területei, Győr és Fehér vármegye is hozzá tartozott.) Alsó- és Felsőgallán kívül Esterházy Tarjánba, Környére és Vértessomlóra is katolikus német telepeseket vonzott. „Módszere” egyszerű volt: adómentességet és az úrbéri szolgáltatások rendje alóli felmentést kínált a betelepülőknek. Ez igen vonzó lehetőség volt a családjuk örökségből kiszorult németek számára. Az akkori német öröklésrend szerint ugyanis a teljes birtok- és állatállományt, valamint a házat is a legidősebb fiú örökölte – osztatlanul. A többiek számára az önálló gazdává válás és a jobb élet lehetősége volt tehát az a motiváció, ami miatt hazájukat elhagyva – többek között – Felsőgallára települtek. Munkájuk gyümölcse bőségesen ellátta a tatai piacot. A következő két évszázad a telepesek szorgos munkájával, ünnepeivel, kultúrájuk ápolásával, az uradalom virágzásával telt.
A 19. században felfedezték a környező szénmezőket, ami viharos változást hozott Felsőgalla és a környék életébe. Az első csille szenet 1896-ban hozták felszínre. Hamarosan óriási ipari fellendülés vette kezdetét. Cementgyár, téglagyár, mészégető telep, karbidgyár, kátrányfeldolgozó üzem létesült. Mindez tömegeket vonzott Felsőgallára és környékére. Egyrészt az ipar kínálta munkalehetőségben, másrészt a felpezsdülő gazdasági életben rejlett a csáberő. Az élet és a polgárosodás központja egyértelműen Felsőgalla volt. A kereskedelem, a különféle szolgáltatások, a kulturális és szórakozási lehetőségek gazdag palettáját kínálta az itt élőknek, ide települőknek.
A két világháború Felsőgallán is végigsöpört. Több épületet, köztük a Kálvárián álló kis kápolnát és az akkori Szent János utcai zsinagógát lebombázták. A második világháború utáni szovjet megszállás véget vetett a nemesi rangoknak, a Tata-gesztesi uradalom korábbi formájában megszűnt.
Az új szellemiség nem tűrte meg a kultúráját hűen ápoló német telepesek több generációnyi leszármazottait. Jórészüket elűzték, erőszakkal kitelepítették. Akik pedig maradtak, nem használhatták a német nyelvet, nem tarthatták meg hagyományaikat. 1947-ben a négy elődtelepülés – Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, és (kis-)Tatabánya (mai óváros) – összevonásával megalakult Tatabánya, 1950-től Komárom-megye székhelye. Az új település központja az első néhány évben Felsőgalla volt, a Városháza is itt kapott helyet. Újváros kiépülésével azonban a város súlypontja áthelyeződött. A Munkásőr-laktanya robusztus épülete Felsőgallán volt – itt verték le 1956-ban a tüntetők a vörös csillagot. (Az épület ma Felsőgallai Szolgáltatóházként működik.)
A rendszerváltás után megindult a civil élet. Létrejött a sportegyesület, nyugdíjas szervezetek, Baráti Kör. Újra előtérbe került a nemzetiségi hagyományok ápolása, felélesztése. Immár húsz éve majd’ minden évben megrendezik a látványos szüreti felvonulást, s két alkalommal tartottak hagyományos sváb lakodalmast. A művelődési házban kapott otthont az Obergalla Kapelle, a felsőgallai nemzetiségi dalkör és tánccsoport.