Az a) állagban található árvahivatali számadáskönyvek sorozata 1734 és 1757 között hiányos, s csak 1757-től folyamatos 1848-ig (14 füzet, 144 kötet, 3,9 ifm). Szintén ez az állag tartalmazza a számadási okmányokat (1752–1849) 73 csomó, 3,2 ifm, és a számadásokhoz tartozó másolati könyveket is (1820–1846) 23 kötet, 0,3 ifm. A számadások nagyrészt német és latin, az iratok magyar nyelvűek.

A szkv.-ok az árvák ingó és ingatlan vagyonát eladták, a befolyt pénzt az árvapénztárban helyezték el, ill. kamatra kiadták. A kamatokat az árvák eltartására fordították. Az árvavagyon kezelésével és a gyámok felügyeletével az árvagondnok (curator pupillorum) volt megbízva. Ő készítette a pozsonyi kamarához felterjesztett árvaszámadásokat és jelentéseket. Általában a választott község tagjaiból került ki. A pénztárat rendszerint egy belső tanácsos ellenőrizte, mint árvapénztári
felügyelő. Az árvaügyek gondosabb intézését szem előtt tartva és az esetleges visszaélések elkerülésére a Pozsonyi Kamara 1756-tól megkövetelte az árvagondnokoktól, hogy a gyámoktól megkövetelt évi számadásokról jelentést tegyenek.

Székesfehérvár adóját szkv. lévén a nádori concursusokon vagy nádori leiratban egy összegben állapították meg, amely összeget a város tanácsa évente lebontotta az egyes adózókra. Adóköteles volt minden polgár, lakos vagy zsellér, aki a város területén
ingatlannal, állatokkal rendelkezett, vagy kereskedő, kézműves foglalkozást folytatott. Az adók két nagy csoportra oszlottak. Állami adók voltak: a hadiadó és katonai szolgáltatások, az országgyűlési taxa és a királyi census. Városi adók voltak: a háziadó és a tized. Az adókat az adószedő (perceptor) hajtotta be, felelős volt kezelésükért és számadást vezetett róluk, amelyet első fokon a tanács, másodfokon a Helytartótanács ellenőrzött. Az adószedőnek az adó behajtásában Székesfehérváron a fertálymesterek segítettek, akiknek esküjében is szerepelt, hogy a belső tanácson, a bírón és a kapitányon kívül az adószedő parancsait kötelesek szem előtt tartani.
A beszedett állami adókat a budai hadipénztárba kellett befizetni, de levonták belőle a katonaság részére teljesített szolgálatokat. A városi adók a házi pénztárban maradtak. A tizedet a tanács az esztergomi érsektől bérelte. Székesfehérváron a 18. század első évtizedeiben csak egy perceptor volt, aki az állami és háziadók regiszterét egyaránt vezette. Az 1763. és 1776. évi kamarai leiratok
sürgették, hogy a városok külön pénztárt állítsanak fel a kétféle adófajta kezelésére. A hadipénztárt (cassa portionalis) kezelje a hadipénztár számadó (perceptor contributionalis), a házi pénztárt (cassa domestica) viszont kezelje a házi pénztár számadó (perceptor cassa domesticae). 1785-ben a Helytartótanács elrendelte a két pénztár közös kezelését. E változások az iratanyag tagolódásában is megmutatkoznak.

A városi kamarás (Camerarius, Stadtkammerer) lehet választott vagy kinevezett tisztviselő, legalább 4 évig, de éppen szaktudása és nagy anyagi felelőssége miatt nemegyszer egy-két évtizedig is hivatalában maradhatott. Székesfehérváron – a tanácsülési
jegyzőkönyv bizonysága szerint – már 1690-ben működik, és számadást készít a kamarás, de folyamatosan csak 1724-től maradtak ránk számadáskönyvei. 1703-tól 1708-ig voltaképpen csak egy átnézeti kimutatás közöl rendkívül fontos és érdekes adatokat, de nem minden területre és nem minden évre tér ki részletesen. A kuruc háborúk eseményei miatt – amelyek a számadásokban
sokoldalú összegszerűségekben is jelentkeznek, – bizonyára utólag készült el. Segédszemélyzet hiányában Székesfehérváron a 18. század közepén a tized és hadiadó összeírását, az egyházi, kórházi és a városra szálló javak számadásait is a kamarás intézte. Helyettese az alkamarás
(subcamerarius) más városokban a város ingatlanait kezelte, Székesfehérváron elsősorban az utak, hidak karbantartására felügyelt. Feladatkörét országosan 1770-ben szabályozták, amikor az utak, hidak mellett a városi épületek tatarozásának felügyelete, a kőbányák, tégla- és szénégetők ellenőrzése is kezébe került. A különböző pénztárak számadói számításaikat a számadási
okmányokkal együtt mint főpénztárnoknak a kamarásnak nyújtották be, aki ellenőrzés után az összesítést elvégezte.

A c) állagban az 1788–1848 közötti tanácsi iratok találhatók, hozzájuk 60 mutatókönyv van.

A b) állag a tanácsi és törvényszéki ügyviteli iratokat foglalja magában az 1689–1787 közötti évekből melyhez mutatók vannak.

Az a) állagot alkotják a tanácsülési jegyzőkönyvek (1689–1848), külön sorozatban a tisztázati és a fogalmazati példányok (1723–
1845).

Jogelőde, Székesfejérvár Szabad Királyi Város Villamosműve, alapítva: 1902.

Szőlőhegyi Községi Általános Iskola: az 1920-tól működő Máriavölgyi és az 1931-ben létesített Szőlőhegyi Községi Népiskolák jogutódja. „Székesfehérvár-Szőlőhegy” külterületi iskolakörzet iskolaépületei a háborút követően használhatatlanná váltak. Az oktatást nagyban gátolta, hogy nagy távolságra szétszórva (Fiskális úti óvoda melléképülete, a Karl-villa, a volt Seregélyes úti gyermekkórház, a Pozsonyi úti Pap-vendéglő, a Széchenyi Gépipari Középiskola, a Szent István Községi Általános Iskola, a Mezősi-féle vendéglő) járt egy-egy osztály.
Székesfehérvár legrosszabb körülmények között lévő iskolájának tanulócsoportjait még az 1947/48-as tanévben is két helyen, a gyermekkórházban (7 tanulócsoport) és a Karl-villában (3 tanulócsoport) kialakított tantermekben helyezték el. Az 1945/46-os tanévben 306, és a hatosztályos elemi iskolai osztályba 44 tanuló iratkozott be. Az 1946/47-es tanévben 480, az 1947/48-as tanévben pedig már 543 tanulója volt az iskolának.
Az 1945/46-os tanévtől az iskola igazgatója Potyondi József községi iskolai tanító, majd az 1947/48-as tanévtől Mészáros Ferenc, az igazgatóhelyettes pedig Sumszky Lajos községi iskolai tanító.
Az iskola nevelőtestületének tagjai: Adonyi Jenőné tanító, Auer Karolina, Bárdos Lajosné, Fehérvári Dezsőné, Fűzy Árpád, Jávor Nándor, Jeszenszky Erzsébet, Juhász Kiss Józsefné, Kneifel Ferenc, Sass Mihály, Szabó Gabriella tanítók.