Az üzem 1950-ig Váci Vágóhíd és Jéggyár Vállalat címen szerepelt. 1951-től vette fel a Váci Húsipari Vállalat nevet. 1962. május 10-én átvette a Gödöllő község kezelésében levő vágóhidat. 1963–1964-ben a Ceglédi Húsipari Vállalat, a Nógrád megyei Húsipari Vállalatot, a Váci Húsipari Vállalatot egyesítették és megalakították a Pest–Nógrád megyei Húsipari Vállalatot. 1968-ban újabb összevonásra került sor. A Pest–Nógrád megyei Állatforgalmi Vállalat (székhely: Budapest) és a Pest–Nógrád megyei Húsipari Vállalat egyesítésével létrehozták a Pest–Nógrád megyei Állatforgalmi és HúsipariVállalatot, budapesti székhellyel, s ennek egyik gyára lett a váci üzem. 1968 végétől szerepel a vállalat mai nevén.

Vác legmagasabb műszaki színvonalon működő nyomdája a Dercsényi Dezső által alapított Pestvidéki Nyomda volt. 1907-ben hozta létre nyomdavállalatát, mely a város és a régió legjelentősebb nyomdaüzemévé nőtte ki magát. A nyomda 8-12 munkást foglalkoztatott, akik 1 szedőgépet, 2 gyorssajtót és 2 nagyobb, teljes ívnagyságú nyomógépet használtak. Széles körű tevékenységet fejtett ki, számos újság, könyv és jó ízléssel készült, díszes aprónyomtatvány került ki a nyomdagépek alól. Itt készült a Mayer Sándortól átvett, s a két világháború közötti időszak legjelentősebb váci újságja, a Váci Hírlap is.

Előbb: Szatmári Irgalmas Nővérek Római Katolikus Leány Általános Iskolája: az 1853-ban alapított Ferenc József Nőnevelő Intézet Római Katolikus Leány Népiskolájának és a Római Katolikus Polgári Leányiskolájának jogutódja. (Később Bajcsy – Zsilinszky Téri, majd Petőfi Sándor Általános Iskola.)
1995-ben: 1995. augusztus 1-jén az intézmény újból a Szatmári Irgalmas Nővérek tulajdonába került, és felvette a Szent Imre Általános Iskola nevet.
A Május 1. Iskola Széna téri épületének szabad kapacitása lehetővé tették az 1996- tól 1999-ig a Magyar-British International School alapítvány által fenntartott iskola, majd 1999/2000-es tanévtől a volt Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak elhelyezését.
A jogutód intézmény új neve 1999-től: Május 1- Petőfi Sándor Általános Iskola. 2000-től: Széna Téri Általános Iskola az elnevezése.
(Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)

Vácott a deákvári térségben 1915-től működött elemi népiskola, hosszú ideig bérlakásban, egy tanítóval. Ezt az iskolát tekintik a mai Petőfi Sándor Általános Iskola elődjének. 1919-ben Wolkóber János tanár úr kérvényezte a két tanítóval működő állami elemi népiskola szervezését, ezt tekintik az iskola alapítási évének.

1968. június 30-án a győri Magyar Vagon- és Gépgyár tervpályázatot hirdetett a győri ifjúsági ház (PSVMK) felépítéséhez. 1970 őszén megkezdődött a kivitelezés és 1971. január 25-én Gede Jenőné, a KISZ Győr városi Bizottságának első titkára helyezte el az intézmény alapkövébe az “időkapszulát”, mely tartalmazta a makett fényképét, a tervrajzokat, különböző címletű pénzeket és az aznapi sajtótermékeket. A házat 2016 március elejére lebontották.

1963-ben a Kazinczy Gimnázium kebelén belül és annak épületében jött létre, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola néven. 1986-ban önálló épületet kapott, melyben 600 áplónő és aszisztens képzését biztosították.(150 férőhelyes diákszálló, 12 tantermes szakközépiskola, valamint egy 300 adagos melegítő konyha, étteremmel.)

A polgári leányiskola első osztályát 1876-ban a belvárosi elemi leányiskola egyik szobájában helyezték el, a második tanévben a város háromszázötven forintért kibérelte az ágostai hitvallású evangélikus hitközség házának két helyiségét. A két tanteremhez tartozó lakást Nemessényi Adél polgári iskolai tanítónő kapta azzal a feltétellel, hogy az iskola helyiségének tisztántartását ellátja. A harmadik évben az iskola két osztálya átköltözött az elemi leányiskola mellett lévő Lőrincz-féle házba, az első osztály visszakerült az elemi iskola épületébe, majd a következő évben az első két évfolyam került itt elhelyezésre. Az iskola hosszú időn keresztül működött két tető alatt a városi leányiskolában és a szomszédos érházban. 1890-ben a tanulók nagy létszámára való tekintettel már csak a 4. osztály és a tanári szoba maradt meg a bérházban.
(forrás: Leányiskolai értesítő, 1925. 9–10.)
A növendékek számának folyamatos emelkedése egyre inkább érezhetővé tette egy nagyobb és a polgári leányiskola igényeinek megfelelő tanhelyiség hiányát. A létszám már messze túlnőtte a tantermeket. Az olyan tárgyakhoz, mint az ének, melyeken osztályok egyesítésére került sor, még inkább a vizsgákhoz és iskolai ünnepélyekhez nem rendelkezett megfelelő helyiséggel. Az osztályok csak 1892-ben kerülhettek egy fedél alá az állami reáliskola megüresedett épületében. Az iskola meglehetősen mostoha körülmények között
működött, a tanári könyvtárat a tanári szobában, az ifjúsági könyveket az osztálytermekben, a rajzeszközöket egy előszobában tárolták, csupán a tornaszereknek és a fizikaszertárnak volt külön helyisége. A helyzet csak akkor javult valamelyest, amikor az intézményt 1905-ben felsőbb leányiskolává szervezték át. A régi díszteremből két további osztálytermet alakítottak ki az ötödik és hatodik osztály számára, új helyiségbe került az igazgatói iroda, valamint a tanári és az ifjúsági könyvtár. Ez a beosztás egészen a leánygimnázium megszervezéséig fennmaradt. Hiányzott a torna-, rajz-, kézimunka-, fizikai előadó- és díszterem. 160 cm széles folyosója és 10 m hosszú és 9 m széles udvara meglehetősen szűknek, alacsony belmagasságú termei tanításra alkalmatlannak bizonyultak. Nagyobb szabású ünnepségeik megtartásához a Szent István termet kapták meg a városi hatóságtól, de kisebb házi ünnepségeket nem tarthattak. Felszerelésüket nagyrészt a szertárak szűk volta miatt kénytelenek voltak elraktározni, nyirkos, dohos helyiségekben tárolni. 1913-ban az igazgató felkérte Lityán Viktória tanárnőt egy a tarthatatlan állapotokat hűen tükröző jegyzőkönyv elkészítésére, melyet a helyi lapok szerkesztőségének és a városi bizottsági tagoknak is elküldtek. Küldöttség útján megkeresték gróf Széchenyi Viktor főispánt, dr. Saára Gyula polgármestert és dr. Kerekes Lajos polgármester helyettest,
hogy helyzetükre egy új, modern iskolaépület felállításával találjanak megoldást.
(forrás:Leányiskolai értesítő, 1913. 17–18.)
1918-tól kezdve az új osztályok miatt az épület folyamatos bővítésre, átalakításra szorult. 1918-ban az iskolafenntartó az épülethez az elemi iskola egy termét csatolta, 1919-ben az épület északnyugati emeleti sarkán lévő gazdasági iroda három termét egy közfal átvágásával toldották az iskolához. Az átjárás a tanulóknak meglehetősen nehézkes volt. Kárpáti Kelemen tankerületi főigazgató felszólítására az iskolafenntartó városvezetésnek más megoldást kellett keresnie. 1920-ban a délkeleti szárnyon fekvő elemi leányiskola négy terme került átadásra. Nehezítette a helyzetet, hogy az épületből kihelyezett elemi leányiskolának délutánonként át kellett engedni a termeket. Az előző évi toldást a szertárak számára tartották fenn, mivel zegzugos beosztásuk és a főépületrészekkel való bonyolult összeköttetésük miatt osztálytermeknek alkalmatlanok voltak. A szemléltető és kísérleti eszközöket lépcsőkön, boltozatokon, sikátorokon keresztül kellett a tanároknak átszállítani. Az eddigi kis udvart egy belső épületszárny két emeleti és két földszinti helyiség lebontásával nagyobbították meg, valamint az elemi leányiskola udvarával történő összekapcsolással biztosítottak nagyobbmozgásteret az ifjúságnak az óraközi mozgásra. Az udvar szerény méretű megnagyobbításával ezáltal két kisebb termet vesztettek. A szer- és könyvtárhelyiségeknek szánt termek közül kettőt mégis osztályteremnek használtak fel, így került egy terembe a természetrajzi, vegytani, ásványtani szertár, az ifjúsági és segélyegyleti könyvtár. 1921-ben kifogyván a termekből az új osztályt egy használaton kívül lévő földszinti helyiségbe utalták. Az átalakítás további lehetőségei azonban megszűntek. Az iskolának sem rajz-, sem ének-, sem tornaterme nem volt. (forrás: Leányiskolai értesítő, 1920. 8-9.)
Habár a minisztérium a leánygimnázium létrehozásával kötelezte a várost egy új iskolaépület megépítésére, az intézkedés sokáig nem foganatosult. Hiába sürgette Kárpáti Kelemen tankerületi főigazgató, majd utóda dr. Vass Bertalan is az építkezés azonnali megkezdését, a város évről évre elodázta az ügyet. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium 36.701/1922 és 0.779/1923 rendeletei is az új épület 1924. szeptember 1-re való felállítását, addig is a hiányok ideiglenes intézkedésekkel való megszüntetését követelték. A fordulat az 1928/29-es tanévben következett be.21 A több mint egy évtizedig halogatott építkezés alig két év alatt, 1930 novembere és 1932 októbere között lezajlott. Az osztályok végül 1932. október 22-én foglalhatták el az impozáns új épületet. Hivatalos átadására november 19-én került sor. Az ünnepséget a város polgármestere, dr. Csitáry G. Emil nyitotta meg, melyet dr. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter és Maron István igazgató beszéde követett.

A török fennhatóság alól Vác 1686-ban szabadult fel végleg, ekkorra épületállománya teljesen romokban hevert, állandó lakossága nem volt, földjei parlagon. Az újjáépítő munkát azonnal megkezdték, de hadi események (Rákóczi szabadságharc), valamint természeti katasztrófák évtizedekig hátráltatták azt. Az 1731-es tűzvészt követően - melyben az akkor 229 belvárosi házból 198 leégett - kezdődtek meg a nagy püspöki építkezések. A XVIII. század második felére, az 1770-es évekre alakult ki a zömmel középkori alapokra épített barokk város.
A város újranépesülése részben a püspökök szervezett telepítő munkájának, részben spontán beköltözéseknek köszönhető. Az újjáépítést és a gazdaság talpra állítását célul kitűző püspök-földesurak különböző kedvezményekkel - ingyenes házhely, építőanyag, adókedvezmények - igyekeztek idecsalogatni a kizárólag katolikus telepeseket. A betelepülők zöme - a visszatelepülő magyarok mellett - német nyelvterületről érkezett, de csehek, morvák, szlovákok, szerbek, horvátok, sőt franciák és olaszok is jöttek. Ez a heterogén eredetű lakosság a XVIII. század végére vált öntudatos váci polgárrá. Fejlődésnek indult a mezőgazdaság - különösen a szőlőtermesztés - és a kézművesipar is.
A korra jellemző vallási békétlenség a városszerkezet alakulására is hatással volt. A török idők alatt protestáns hitre áttért lakosságot igyekeztek visszatéríteni a katolikus vallásra. A püspöki székvárosban 1712-ben Kollonich püspök megtiltotta a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását. A reformátusok ezért a várostól északra fekvő területre költöztek, ahol Kisvác néven jobbágyfalut alapítottak, ami külön élt és működött 1769-ig.
Sajátos újabb kettősség a korabeli város felosztása a Püspökség és a Káptalan birtokjoga szerint. Megegyezés alapján a Káptalan - mint önálló testület - Vác földesúri jövedelmeinek 1/8 részét kapta volna, de perre került sor, mivel a püspöki uradalom nem fizette ezeket a jövedelmeket. A per a város tényleges felosztásával fejeződött be, a Káptalan az elmaradt összeg fejében megkapta a város és határa 1/8-ad részét. Ettől kezdve Káptalan-Vác külön közigazgatási egységet alkotott, külön tanáccsal, pecséttel, önálló céhszervezetekkel. Vác ikerváros lett, s a két mezőváros - Káptalan-Vác és Püspök-Vác - csak a közös ügyeket tárgyalva alkotott közös bizottságot.

A Quantum Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola 1994 ben nyitotta meg kapuit Győrben. Első éveiben szakmunkások szakközépiskolájaként működött, amikor 2 tanév alatt érettségire készitette fel diákjait. Ezt követően érettségizetteket készitett fel OKJ szakmai vizsgára nappali tagozaton. Fő ágazatai logisztika, külkereskedelem, belkereskedelem, idegenforgalom. Több ezer tanuló végezte itt tanulmányait. 2010 után ismét megnyitotta kapuit a 8. osztályt végzetteknek, és szakács, pincér, kereskedelmi eladó szakon valamint kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolaként működött. A megváltozott állami finanszirozási rendszer lehetetlenné tette további működését, ezért 2015 augusztus 31.-én jogutód nélkül megszünt. https://www.facebook.com/pages/category/School/Quantum-%C3%9Czleti-Szakk%C3%B6z%C3%A9piskola-%C3%A9s-Szakiskola-Gy%C5%91r-128133197284958/

A tatai medence első bányafelügyelője,majd igazgatója.
Gottschee-ben a krajnai nagyhercegség /mai Szlovénia/ német többségű településén született 1856-ban.
1882-ben Leobenben, a ma is működő híres bányászati akadémián bánya és kohómérnöki oklevelet szerzett.
Először az osztrák érdekeltségű annavölgyi bánya üzemvezetője, majd 1891-től az esztergomi szénbányászatnál tevékenykedett. Kitűnő szakmai munkája alapján bányakapitánysági ajánlásra került a tatai medence szénbányászatához. 1897 január 1-én bányafelügyelői minőségben átvette, ahogy akkoriban nevezték az alsógallai bányászat közvetlen irányítását. A tatai medence szénbányászatának első időszakában 6 lejtősakna tervezési és kivitelezési munkáit irányította. Újszerű bányászati, gépészeti technológiák bevezetésével nagymértékben hozzájárult a kezdetektől a bányászati műveletek biztonságához, a termelési és szállítási kapacitások növeléséhez.
1900-tól a tatai szénbányák igazgatója.
Magyarországon először vezette be az iszaptömedékelést, melynek technológiája évtizedekig jellemzője volt a térség bányászatának. Jelentős érdemei voltak a bányászati tevékenység melletti infrastruktúrák létesítésében. /munkáskolóniák, villamoserőmű, mészégető kemencék, brikettgyár, külfejtés, kulturális és szociális intézmények / 1902-ben I. Ferenc Józseftől m.kir.bányatanácsosi címet kapott.
Egyházat támogató munkájáért a Szent Gergely Rend lovagjává választották.
1907-ben a MÁK Rt. igazgatósági tagja lett majd augusztus végén nyugdíjba vonult, de továbbra is mint műszaki tanácsadó a medence szénbányászatát figyelemmel kísérte és hasznos tanácsaival segítette.
1907-től Bécsben élt ahonnan a trifaili bányászat ügyeit intézte. 1933. április 23-án Bécsben elhunyt.
Még az első lejtősakna megnyitását követő időkben egy emléktáblán megörökítették nevét és érdemeit.
A későbbiekben a VI.sz. akna neve Ranzinger akna lett.
Az 1920 –as évektől egy bányatelepi utca is viselte nevét.
A Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány Ranzinger Vince Emlékérmeket készítetett, melyet minden évben a helyi bányászhagyományok ápolásában jeleskedő személynek adományoz.

(Budapest, 1935. 03. 02. – Bakonykúti, 1995. 10. 30.)
Építészmérnök, városépítés-városgazdasági szakmérnök. Gyógyszerész szülők gyermekeként Budapesten, az Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát 1957-ben. Házasságkötése után Dunaújvárosba költözött, itt született két gyermeke is. Először a Beruházási Bankban,
majd 1963-tól 1977-ig Dunaújvárosban a Tervező Iroda településtervező építészeként dolgozott.
Csoportvezetőként folytatta hivatali elődje, Dr. Weiner Tibor munkáját. Tervei nyomán több városrész épült, formálódott. Közreműködésével nyerte el mai
ismert formáját a Római tábor városrész. Új szemléletű várostervezési elképzeléseihez a nyilvánosság erejével próbált urbanisztikai szemléletet érvényesíteni a döntéshozók körében. A Győri Tervező Vállalatnál eltöltött évek után 1983-tól Székesfehérvárott dolgozott. A Fejér megyei Tervező Iroda szakfőmérnökeként, később a Sagittarius Kft. tervezőjeként a humánközpontú, értékvédő, ugyanakkor vállalkozásbarát tervezés elveit alkalmazta a gyakorlatban.1993-tól a Polgármesteri Hivatal főtanácsosaként dolgozott. Irányítása alatt készítette el a Városháza Tervező Csoport Öreghegy részletes rendezési tervének módosítását. Kiváló tervező, nagyszerű ember volt. Segítette a pályakezdőket. Aktív közéleti emberként az Építéstudományi Egyesület tagja volt, megszervezte a Magyar Urbanisztikai Társaság megyei csoportját.