Alakulás dátuma: 1991.06.27.
Törlés hatálya: 2019.10.04.

Okl. bányamérnök, okl. bányagazdasági mérnök, főbányamérő (Vértesi Erőmű Rt., Mány I/a Bányaüzem).
Ládai Jenő Tamás 1987. szeptember 11-én ,,cum laude” minősítéssel megvédte a „Frontfejtési és vágatbiztositó szerkezetek in situ vizsgálatának eredménye” című doktori értekezését.

Tatabánya város és Dr. Kandikó József marketingszakértő, tanár kezdeményezésével 1992-ben létrejött a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), a közgazdászképzés egyik fellegvára Magyarországon.
Az MÜTF 1999-ben Dunaszerdahelyen is megnyitotta konzultációs központját, amely hét évig működött. Közel száz hallgatója volt, ebből 70-en tettek államvizsgát. A végzettek nagy része sikeres vállalkozó, vállalati vezető, menedzser, tanár lett szűkebb hazájában és a határon túl. A székelyudvarhelyi képzés a mai napig működik a Tatabányai Főiskola és Székelyudvarhely városának támogatásával, jelenleg közel 40 hallgatója van. Az MÜTF fénykorát az 1997–1998-as és a 2002–2004-es években érte el, amikor több száz hallgatója volt Tatabányán és Budapesten egyaránt. Dr. Kandikó József főigazgató és lelkes kollégái, tanárai idejében 18 éven át virágkorát élte az oktatási intézmény, rátermett, gyakorlatorientált üzleti szakemberek kerültek ki a főiskoláról. Nagy változás történt 2011-ben, amikor a Harsányi János Főiskola beolvadásával az intézmény az Edutus Főiskola nevet vette fel, ezt követően a régi tanárok, munkatársak nagy része kicserélődött. 2017-ben a tatabányai képzés hallgatóinak száma jócskán csökkent, a budapesti képzés megerősítést nyert.

1966.07.01 - 1975.10.10. - MSZMP Komárom Megyei Bizottsága titkára
1975.07.01 - 1980.07.01. - MSZMP Komárom Megyei Bizottsága első titkára
Nyugállományba vonult: 1983.
Kitüntetés:
1983: Szocialista Magyarországért Érdemrend

1947-ben kezdték el a Móra Ferenc iskolát építeni. 1952-ben félkész állapotban adták át az épületet, az egyik felén még politikai foglyok dolgoztak, a másikon már tanítottak. A városi tanács Révai Józsefről akarta az iskolát elnevezni, de Sztálin halála után már élő politikusról nem nevezhettek el intézményeket, ezért az iskola „csak” az egyes számot kapta a köztudatban, hiszen meg kellett különböztetni a többi Újvárosban épült általános iskolától. Hivatalosan az iskola neve: Tatabánya Újvárosi Állami Általános Iskola.
Így ad hírt erről a sajtó 1952. augusztus 30-án: „Szeptember elejére befejezik Tatabánya-Újvárosban az új 8 tantermes iskola építését. Tatabánya-Újvárosban a 430 korszerű bányászlakás mellett elkészült a komárom megyei tanács székháza is, még az elmúlt héten megkezdte a tanács a beköltözést. Most újabb épületek építését fejezték be. A 108 személyes legényszálló, az építőipari szakiskola és tanulóotthon után szeptember elejére elkészül az új 8 tantermes, korszerű tornateremmel ellátott iskola is.” 1954-ben már 25 főből állt a tantestület, ekkor az iskolához tartozott az újvárosi óvoda is, beindult két csoporttal a napközi otthon, 1954. november 1-jétől önálló konyhával. Működött magyar, biológia, tánc szakkör, beindult a sportkör és a Bányász sportkörrel „karöltve” vívószakosztály egy fiú és egy lány csapattal. 1959-ben vette fel a Mező Imre nevet, 1992-ig nevezték így. A rendszerváltás után a tantestület, a diákság és önkormányzat egyetértésével az iskola 1992-ben Móra Ferenc nevét vette fel.

Az intézetet Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata a 196/1992. (XI. 19.) sz. közgyűlési határozatával alapította 1993. január l-jén.
önkormányzat. A szakmai-művészeti munka irányításával Gonda János zongoraművészt bízták meg, az új intézmény művészeti tanácsának tagjai: Forrai Katalin, Csébfalvi Károlyné, Tusa Erzsébet, valamint a tatabányai városi zeneiskola mindenkori igazgatója és az intézet mindenkori kulturális menedzsere. A tatabányai intézet műhelyként kívánt teret adni a különböző zenepedagógiai irányzatoknak, népszerűsítette az értékes törekvéseket, az elszigetelt kísérleteket. Különböző kurzusokat hangversenyeket, bemutatókat és konferenciákat szervezett.
Az önkormányzat 2000. december 31-gyel jogutód nélkül megszüntette.
A „Kreatív Zenepedagógiáért” Közhasznú Alapítvány működtette tovább 2001-től.

A tatabányai Újtelepi temető­ben 1993. május 24-én több százan kísérték utolsó útjára Sas Endre bányageológus-mérnököt, aki rövid betegség után hir­telen hunyt el. 1934. március 18-án született Budapesten. Elemi iskoláit Bonyhádon, középiskoláit Pápán végezte. 1953-ban felvették a miskolci Nehézipari MűszakiEgyetemre, az I—II. évfolyamot Miskolcon, a III-V. évfolyamot Sopronban végezte, itt szerzett bá- nyagcológus-mémöki diplomát. A soproni diák­életnek és az egyetemi kosárlabdacsapatnak egyik kulcsembere volt. 1958. június 2-án került a Tatabányai Szénbá­nyák bányaföldtani osztályára, s e munkahelye mellett nyugállományba vonulásáig hűségesen ki­tartott. Szinte hozzánőtt a vállalat földtani szolgá­latához. Ő volt az a szilárd pont, aki mindent tu­dott, aki mindenkin segített, aki a fiatal kollégák­nak szakmai tanácsot adott, aki mindig vidám volt, aki higgadtságot és nyugalmat sugárzott. Ilyen mo­solygós, kiegyensúlyozott volt az egyesületi rendezvényeken is, kiváló ismerője a bá­nyásznótáknak.
A vállalat földtani osztályán szinte minden munkaköri lépcsőt betöltött: volt beosztott mérnök, főelőadó és osztályvezető-helyettes. Vezetőként is jól megállta a helyét, főnökei becsülték, beosztottai tisztelték, s szerették. Többször volt Kiváló Dolgozó, s megkapta a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója kitüntetést is.
A sportnak soha nem fordított hátat. Fiatal szakemberként a Tatabányai Bányász Sport Club kosárlabdacsapatában játszott, majd a csapat edzője lett. 1992. május 15-én, nyug­díjba vonulása alkalmából azzal búcsúztatták, hogy élvezze hosszú ideig a nyugdíjas éle­tet. Sajnos erre nem került sor. Még régen vágyott nagy útjára. Ausztráliába el tudott menni, és láthatta leányát, vejét, kis unokáját, de a halálos kór már ott megtámadta, és elvette tőlünk kiváló kollégánkat, igaz barátunkat.
Könnyes szemmel mondimk néki utolsó jószerencsét!
Dr. Jáky Rezső
in.: Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat, 1993 (126. évfolyam, 1-6. szám)1993-11-01 / 6. szám 685.l.

Felsőgallán született, 1912. december 13-án, Somogyi Mihály bányamunkás fiaként. Édesanyja Pintér Mária. 15 éves korától dolgozott a bányavállalat különböző telephelyein.1935-ben besorozták katonának, sorkatonai szolgálata letöltése után a X. aknában kapott munkát. Megházasodott , egy kislánya lett. 1942. március 5-én vonult be katonai szolgálatra.Naplóját egy frontszolgálati szabadsága alatt hagyta otthon, így maradt fenn. A Don környékén 1943. január 15-én esett hadifogságba, további sorsa ismeretlen.

Karnagy-tanár.

Az 1896-os bányanyitás hívta életre Tatabányát. Az első akna Alsógalla területén nyílt meg, ahol Alsógalla-bányatelep néven új kolónia alakult ki. 1897-ben nagyszabású építkezés kezdődött. 1899 végére szinte már teljesen kiépült ipari és szociális létesítményekkel. Ekkor már 170 lakás volt, az összes épület száma 240. 1898-ban épült a jelenleg is működő hőerőmű, amely ekkor a Gépház nevet viselte.
A bányászat fejlődésével párhuzamosan a lakosság száma is megnőtt, az ország minden részéből, és külföldről is különféle rendű, rangú, felekezetű személyek jöttek és telepedtek le, hiszen kellett a munkaerő. A rohamos fejlődés hatására Alsógalla-bányatelep 1902-ben Tatabánya kisközség nevet kapta, majd 1923-ban nagyközségi rangra emelték.

A Tatabányai Sport Clubot 1910. február 6-án alapította Frei Ferenc bányamérnök, akit a klub elnökévé választottak, Szmuk Lajost pedig titkárrá. Miután májusban a labdarúgócsapat hivatalos engedélyt kapott a Belügyminisztériumtól, Tatabányán is rendezhettek futballmérkőzést. Az egyesület színe már ekkor is kék-fehér volt, s megszületett a jelszava is: „Bátorság, erő, férfiasság!”.
Az I. világháború megbénította labdarúgást a városban, de az 1920-as évekre már egyértelműen a legnépszerűbb sport volt Tatabányán, és a csapat is sikeresen szerepelt, rendre a nyugati alosztály élmezőnyében. Az 1925-26-os idényben vezették be a magyar labdarúgásban a profizmust, ám mivel a tatabányaiak ennek költségeit nem tudták vállalni, az amatőrök közé került a csapat. Ezt követően egy kevésbé emlékezetes időszaka következett a bányászvárosi focinak: az erősen hullámzó teljesítmény bő két évtizedig tartott.
Változás a II. világháborút követően történt, amikor az élvonal küszöbére ért a csapat, s az 1947-48-as szezonban sikerült is feljutniuk az akkor a világ elitjébe tartozó magyar labdarúgás felsőházába. A nehézipart támogató pártpolitikai irányelvek jótékonyan hatottak a tatabányai csapatra is, amely a lehetőségeit kihasználva erős összeállításban kezdhette meg a bajnoki idényt: Gál–Triff-Árkosi, Szabó, Kiss–Zárai, Majtán–Dóra, Berki, Balla, Dobos, Lázár. Mindennek ellenére a csapat végül a 13. helyen végzett és visszaesett a másodosztályba. Ezután három évet kellett várni az újabb bajnoki címre és az ezzel járó feljutásra. A második próbálkozás sem járt több sikerrel, mint egykor az első, a 16. helyen végzett csapat újból a másodosztályba került, s egészen 1955-ig a második vonalban szerepelt.
1955-ben aztán már nem csak „átszállójegyet váltott” a csapat az élvonalba: az 1956-os forradalom félbeszakította az az évi őszi bajnokságot, az 1957-es (tavaszi) szezonban 7., a következő évben pedig 4. lett a csapat, minden addigi eredményt messze túlszárnyalva, s ezzel hivatalosan is a tatabányai gárda lett a legjobb vidéki egylet (1957-58-ban csak az MTK, a Budapest Honvéd és a Ferencváros, 1958-59-ben a Csepel, az MTK, a Budapest Honvéd, a Budapesti Vasas és az Újpesti Dózsa előzte meg; a kort tehát hatalmas fővárosi fölény jellemezte, a fővároson kívüli csapatok közül a tatabányain kívül a Diósgyőri Vasas, a Szombathelyi Haladás és a Dorogi Bányász tudott megkapaszkodni a középmezőnyben). Ebben a sikeres időszakban védte a tatabányai csapat kapuját az Aranycsapat hálóőre, Grosics Gyula (1957-től 1963-ig), akit az 1954-es svájci világbajnokság döntőjében elszenvedett vereségért azzal büntetett a szocialista vezetés, hogy egészen a karrierje végéig (1963) a Tatabányai Bányász csapatába száműzte.
A bajnokságban elért 7. helyezésnek köszönhetően az első nemzetközi kupaszereplésre is sor került Lakat Károly vezetésével, a Duna-kupa első fordulójában azonban két vereséggel búcsúzott a gárda. Az 1957–58-as szezonban elért negyedik helyezés a Közép-európai kupában való indulásra jogosította fel a csapatot, amely óriási sikert hozott: az ekkor már Tatabányai Bányász Sport Club néven működő egylet a döntőben a Bratislava együttesén is felülkerekedett. Azt, hogy az együttest ekkor már nemzetközi porondon is jegyezték, az is jelzi, hogy 1962-ben a csapat egy nyári nemzetközi torna keretében a nyugatnémet 1. FC Kaiserslautern, a holland Ajax, a francia AS Nancy és a svájci Servette Genf ellen futballozott.
Az 1964-es év azért emlékezetes a tatabányai szurkolók számára, mert Tokióban két tatabányai játékos, Csernai Tibor és Gelei József olimpiai bajnok lett. Eközben a csapat többi tagja egy ázsiai nemzetközi tornán vett részt, ahol indiai, orosz és burmai csapatokkal játszottak mérkőzéseket. A legnagyobb sikert a CSZKA Moszkva elleni mérkőzés jelentette, amit a TBSC 65 000 néző előtt nyert meg 1:0-ra.
Az 1966-os idényben a csapat a legjobb nyolc közé jutott a közép-európai kupában, de ott veszített a később a kupát megnyerő Fiorentina ellen. A Tatabánya akkori edzője Hidegkuti Nándor volt, aki pár évvel korábban az olasz csapat trénere volt. Az angliai világbajnokságon Gelei József és Szepesi Gusztáv képviselte a TBSC-t a brazilverő, 6. helyen végzett csapatban. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián ismét két labdarúgó lett olimpiai bajnok a TBSC-ből: Menczel Iván és Szepesi Gusztáv.
Az 1972-es müncheni olimpián ismét két labdarúgó szerepelt az olimpiai válogatottban: Rothermel Ádám és Tóth Kálmán, akik ezüstérmet szereztek a magyar csapat tagjaiként. Ebben az évben jutott először a tatabányai csapat a magyar kupa döntőjébe, ahol a Ferencváros 1-0-ra legyőzte a TBSC-t. A tatabányai csapat ezekben az években a magyar futball meghatározó együttese volt.
Az 1972-73-as szezonban a bajnokságban csak a 11. helyen végzett a társaság, a Közép-európai kupában viszont jó sorozatot produkálva, az élen végzett. A csoportban négy mérkőzést játszott, melyből hármat megnyert: Dinamo Zagreb (1-0, 0-1), FC Bologna (3-0, 2-1). Majd a döntőben a címvédő jugoszláv Celik Zenica együttesét oda-vissza egyaránt 2-1-re legyőzte. A csapat a döntőben így állt fel: Csepecz – Hernádi, Kovács I., Laczkó, Horváth L. – Horváth F., Göröcs (Arany) – Szabó, Takács (Zöldi), Köműves, Nagy.
Az 1973-74-es bajnokságban az 5. helyen végzett a csapat, Köműves Mihály pedig 15 bajnoki gólt szerzett. A Közép-európai kupában ismét nyert a csapat, így megvédte a címét.
Az együttes az 1980-as években az egyik legjobb magyar csapat lett. 1981-ben az UEFA kupában a Tatabánya 2-1-re legyőzte a Real Madridot és a visszavágón is csak 1-0-ra kapott ki. A nyolcvanas évek egyik legjobb csapata: Kiss–Szabó, Lakatos, Fejes, Fischer, Emmer, Csapó, Hermann, P. Nagy, Kovács, Weimper.
Ebben az időszakban olyan neves edzők irányították a csapatot, mint a városba visszatérő Lakat Károly, Dalnoki Jenő, vagy Temesvári Miklós. A pályán együtt játszott a legendás csatártrió: Kiprich–Plotár–Vincze, s ennek is köszönhetően a Tatabánya 1985-ben majdnem megnyerte a magyar kupát.
A csúcsot az 1988-as bajnoki 2. helyezés jelentette, amit követett a politikai rendszerváltás után a kiesés, majd mélypontként 1993-ban az NB III-ban való indulás. A sztárok külföldre igazoltak, s mivel a politikai rendszerváltás miatt a nagyvállalatok csődbe jutottak, ez a veszély fenyegette a sportklubokat is. A bányának befellegzett, s úgy nézett ki, hogy a TBSC csillaga örökre eltűnt a magyar futball egéről.
Ekkor azonban Bíró Péter, egy budapesti üzletember átvette a csapatot, mikor is a Tatabánya az NB II-es bajnokság (ez a harmadosztályt jelentette akkor) utolsó helyén állt 6 ponttal. 1998 nyarán egy megnyert osztályozó mérkőzést követően a csapat (már Lombard FC Tatabánya) feljutott a másodosztályú bajnokságba.
Bíró Péter 2002-ben távozott Szombathelyre, s helyét az Auto Trader vette át.

Alakulás dátuma: 1992.09.11.
Törlés hatálya: 1997.10.18.
Közalapítványként: Alakulás dátuma: 1996.08.01.
Törlés hatálya: 2006.07.18.
Az ifjúsági tábor az egykori erdészházból került kialakításra.
Itt tartották 1994. augusztus 17-20. közt a katolikus egyetemisták III. országos találkozóját.

Az 1891-ben alakult Magyar Általános Kőszénbánya Rt. 1894-ben megvásárolta az Esterházy család tatai uradalmának szénkiaknázási jogát, s a sikeres kutatások után 1896-ban megkezdte a szénkitermelést. A kezdeti pénzügyi nehézségek miatt csak külföldi tőke bevonásával lendült fel a kedvező adottságú és fekvésű medencében a szén bányászata. Erre alapozva jöttek létre az önmagukban is jelentős nagyüzemek: a tatabányai erőmű (1898); a brikettgyár (1901); a cementgyár (1912); a karbidgyár (1921); a bauxitcementgyár (1928); a szénlepárló (1929); a ferroszilíciumgyár (1938); az alumíniumkohó (1940). 1914-ben a MÁK Rt. – amelynek gerincét akkor már a tatabányai gyárak, bányák alkották – Európa 50 legnagyobb ipari vállalkozása közé tartozott. Magyarországon először a tatabányai bányászatban alkalmaztak villamos energiát, az iszaptömedékeléses fejtési technológiát, a lejtős aknán történő végtelen köteles szállítást s több más bányászati technológiai újdonságot. Az 1946-os államosítás után a szénbányászathoz közvetlenül nem kapcsolódó nagyüzemek önálló nemzeti vállalattá alakultak; 11 bányaüzem és ezek közvetlen kisegítő üzemei (sűrítettlevegő-ellátás, gépüzem stb.) a bányavállalatnál maradtak. 1957. jan. 1-jén a Tatabányai Szénbányászati Trösztből kivált és önállósult az Oroszlányi Szénbányászati Tröszt. 1958-ban megkezdte működését a Palahányó Üzem (a Haldex lengyel–magyar közös vállalat bázisüzeme). Az 1950-es évek extenzív fejlesztésének időszakát több kisebb, rövid életű és kockázatos bányanyitás jellemezte, ezek közül a megalapozott beruházások is csak az 1950-es évek második felében hoztak eredményt. A medence 1964-ben – immár a korszerűbb bányászati technológia alkalmazásával – érte el a termelési csúcsot 3455 kilotonnával. A tisztán széntermelési profil diverzifikálása 1957-ben kezdődött a szenes meddőhányók feldolgozására alkalmas Haldex eljárás ipari bevezetésével. A tevékenységi kör 1968 után bővült lényegesen. Újabb profilok – víz- és szennyvízkezelés, ásvány-előkészítés, iszapvíztelenítés, szivattyúk, szűrők, egyedi acélszerkezetek; bányabiztosító berendezések, komplett kazántelepek gyártása – felvételével, ami – a bánya már meglévő gépgyártási, építési és szállítási tevékenységével együtt – már komoly ipari kapacitást eredményezett. Az 1960–1970-es években az öreg medencében a bányákat összevonták, rekonstruálták, korszerűsítették. 1973-ban lépett túl a vállalat a medence határain a Csordakúti Bányaüzem megépítésével; ezt 1981-ben a Nagyegyházi Bányaüzem, 1985-ben pedig a Mányi Bányaüzem átadása követte. Ekkor kezdődött a bauxit külszíni bányászata is Nagyegyházán. Miközben a hagyományos tatabányai medence szénkészlete 1987-ben kimerült, a megváltozott gazdasági környezet és a környezetvédelmi előírások szigorodása miatt az új bányák üzemeltetésénél is komoly gondok merültek fel, a mányi bányában pl. beszüntették a termelést. 1987 végén a vállalatot szanálni kellett, majd a szanálási egyezmény módosítása a nagyegyházi bánya termelésének 1989 végi leállításával járt. A kieső termelési lehetőségek pótlására a vállalat Mány I/a néven és Vértessomlón létesített bányát. A szanálási megállapodásnak megfelelően a vállalat szervezetéből kivált és önálló állami vállalatként működik a Haldex Vállalat. A vállalat építészeti üzeméből, gépkocsiüzeméből, adatfeldolgozó irodájából külső tőke bevonásával önálló gazdasági egységek alakultak (Építőipari Rt., Gallakarbon Szállítási Rt., Alfadat GT). Új jogosítvány: 1968-tól önálló külkereskedelmi jog a szénen kívüli tevékenység termékeire.

Élete nehezen indult, nagyon rossz gyermekkora volt. Szülei lemondtak róla és beadták őt intézetbe. A '60- as években költözött feleségéval (Hilcz Annával) Tatabányára, ahol Ildikó lányuk született. Harminc év bányában töltött idő után kezdődött betegeskedése, ami azután sajnos végigkisérte élete hátralévő részét. Felesége kitartó ápolásának köszönhetően és hihetelen élniakarása végett, újra- és újra talpraállt. Két lány unokája született a ' 80-as években (Ildikó, Mónika), akiket lányával együtt nagyon támogatott és szeretett.
A Turul- szőlőhegyen művelte kertjét feleségével élete végéig. A mindene volt!
Hosszan tartó küzdelmes betegsége hirtelen vitte el őt 75 éves korában.

Pécs, 1873. nov. 18. – Bp., 1945. márc. 15., bányamérnök. Oklevelét 1895-ben a selmecbányai akadémián nyerte. Pályáját a Dunagőzhajózási Társaság szénbányászatánál kezdte. 1905-ben a Magyar Általános Kőszénbánya (MÁK) kötelékébe lépett. 1909-ben a bányaműszaki osztály vezetője, 1912-ben központi bányaigazgatóság, 1939-ben műszaki vezérigazgató., 1941-ben a MÁK vezérigatója. Szerepe volt a gépi munkának a hazai szénbányászatban,való bevezetésében és a tatai szénbányászat nagyarányú kifejlesztésében. Több szakintézményben (Iparügyi Tanács, Magyar Szabványügyi Intézet stb.) vezető szerepet töltött be. A József Nádor műszaki és gazdaságtudományi egy. soproni bányászati kara 1943-ban tb. műszaki doktorává avatta. Szakirodalmi munkássága is jelentős. – F. m. Bányageológiai vázlatok (Bány. és Koh. L. 1904); A szénkérdésről (Elektrotechnika, 1920); Mérnök gondolatvilága (Mérnök- és Építész Egyl. Közl. 1940).

Budapesten született. A csongrási reálgimnáziumban kitüntetéssel érettségizett.1925-ben. 1929-ben a Szegedi Tudományegyetemen szerzett jogi doktorátust.
Bányatárspénztári tiszviselő1934. szeptemberétől a MÁK tatabányai bányatelepén.1944-ben munkaszolgálatra vonult be, megszökve Budapesten bújkált. A háború után a tokodi bányaüzemnél dolgozott, majd Budapesten, 1947. februárjától a Magyar Államosított szénbányák központjában a társadalombiztosítási osztály helyettes vezetője lett.