44 találat látható

Iratképző
Székesfehérvár

1. sz. Ügyvédi Munkaközösség, Székesfehérvár

  • Szervezet/testület
  • 1952 - ?

Az 1952-ben alakult székesfehérvári 1. sz. ügyvédi munkaközösségnek megalakulásakor hat tagja volt, vezető dr. Nemes József, dr. Göblyös Géza, dr. Horányi Sándor, dr. Jámbor Zsigmond, dr. Kisteleki Géza és dr. Kováts János. 1955—57 között a közösség vezetője dr. Márton Emil, azután 1964-ig dr. Horányi Sándor, 1964—74 között Jámbor Zsigmond, majd dr. Kisteleki Géza. Ügyeletet a közösség Lovasberény, Velence, Kisláng, Pákozd és Gárdony községekben tartott.
Forrás: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében, Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Árpád-házi Boldog Margit (Szent Margit) Leánygimnázium

  • Szervezet/testület
  • 1876 -

Az intézmény jogelődei és elnevezései:

Községi polgári leányiskola (1876 - 1905)
Községi felsőbb leányiskola (1905 - 1916)
Felső leányiskola (1916 - 1917)
Leánygimnázium (1917 - 1921)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánygimnázium (1921 - 1927)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánylíceum (1927 - 1932)
Árpád-házi Boldog Margit Leánygimnázium (1932 - 1942)
Árpád-házi Szent Margit Leánygimnázium (1942 - 1948)
Állami Leánygimnázium (1948 - 1954)
Állami Teleki Blanka Leánygimnázium (1951 - 1963)
Teleki Blanka Gimnázium (1963 - 2005), Sziget Utcai Általános Iskola (1980 - 2005)
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (2005 -) https://www.telekiblanka.hu/

Béke Téri Általános Iskola

  • Szervezet/testület

Egykori Horthy Miklós Állami Polgári Fiúiskola, a háború után Béke téri Általános Iskola, jelenleg Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Épülete 1942-43-ban épült Széll László tervei alapján. Az 1960-as évek elején új szárnnyal bővült.
1996-ban a Béke Téri Általános Iskola 18 tanulócsoporttal, 377 tanulóval működött. Az 1996/97-es tanévtől az alacsony osztálylétszámok összevonása lehetővé tette a 12 évfolyamos Kodály Zoltán Ének-Zenei Művészeti Iskola 1-8 évfolyamának befogadását. A két intézmény fúziójával jött létre a Béke Téri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános és Középiskola.
Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)

Belvárosi Községi Elemi Fiú Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1777 - 1938

A Belvárosi Községi Elemi népiskolához hasonlóan az iskola elsődleges feladata a polgári iskolai, az ipari és mezőgazdasági szakiskolai és középiskolai tanulmányokra való felkészítés volt. Az intézmény 1920-ig az Iskola utca 43. szám alatt, majd 1938-ig a Városi Ipariskolában (1936-tól 1938-ig a Belvárosi Leányiskolával összevonva Belvárosi Községi Népiskola néven) működött. A oktatás a fiú és leány osztályokkal hetenként váltva délelőtt és délután folyt. Az 1920/21-es tanévben 310, az 1925/26-os tanévben 204, az 1930/31-es tanévben 201, az 1935/36-os tanévben 230 tanulója volt az iskolának. 1920 és 1925 között az I és II. évfolyamokon párhuzamos osztályokat szerveztek. Az 1777-től működő oktatási intézmény – a Szent István Községi Központi Népiskola átadását követően – 1938-ban végleg megszűnt.
Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1938-ig iskolaigazgatói: Gőbel János György[14] (1870-1896), Rainiss Mátyás (1896-1903), Wágner Antal (1903-1921), Tóth László (1921-1938).
Forrás. Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

Budapest Fórum - Európai Regionális Tanulmányok Hálózata

  • Szervezet/testület
  • 1997 -

A Budapest Fórum Egyesület 1997. szeptember 4-én alakult. Az egyesület célja az európai regionális társadalomtudományi kutatások összehangolása és összegzése, konferenciák, szemináriumok és más rendezvények szervezése, könyvek, tanulmányok és más kiadványok megjelentetése az Alpok- Duna- Adria Régió múlt-, jelen- és jövőbeli fejlődésének témakörében az egyesület Európa eszméjének jegyében, az európai integráció előmozdítása érdekében.

Deák Ferenc utcai Községi Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1906 - 1944

Az alapításkor elhelyezett márványlap így örökítette meg a Deák Ferenc utcai iskola építésének történetét: „Ez a községi népiskola Székesfehérvár szab. kir város áldozatkészségéből épült 1909-10. években gróf Apponyi Albert és gróf Zichy János, vallás- és közoktatásügyi miniszterek, gróf Széchenyi Viktor főispán, Saára Gyula polgármester, Czapáry László iskolaszéki elnök, Kuthy József kanonok, Dworzsák Rezső műépítész, az építés ellenőre Winkler Vilmos főmérnök, végrehajtója Say Ferenc építési vállalkozó volt."
A második világháború romba döntötte a Deák Ferenc utcai elemi iskolát: a várost ért bombatámadás 1944. március 19-én romhalmazzá változtatta, csak kiégett falai maradtak meg, maradványait elbontották.

Ezredéves Községi Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1899 -

A négytantermes iskolaépület ünnepélyes átadására az 1899/1900-as tanév kezdetén került sor. A modern épületen elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható: „Ezen népiskola építését a honfoglalás ezeréves emlékére elrendelte Székesfehérvár szab. kir. város közönsége 1896. január 27. Megnyittatott 1899. szeptember 1. Szent István, első apostoli királyunk védőszelleme őrködjön felette.” (Forrás: Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
Az állami támogatással épített új községi népiskolában negyedik, ötödik és a hatodik évfolyamban folyt a tanítás. Az iskolakörzethez tartozó I-III. osztályos tanulókat az Öreg utcai és Zámoly Utcai Községi Népiskolában helyezték el. Külön fiú- és külön leányosztályokat alakítottak ki. Az ötödik és hatodik évfolyam összevont csoportként működött. Az iskolát 1910-ben egy újabb tanteremmel bővítették, s így lehetőség nyílt külön negyedikes, ötödikes és hatodikos fiú- és leányosztályok alakítására.
A korabeli leírásokból arra következtethetünk, hogy az 5 tantermes, korszerűen berendezett, ,,jubileumi iskola” tárgyi feltételei meghaladták a helyi viszonyokat. A Deák utcai elemi iskola átadásáig a város „minta iskolájának” tekintették. A községi népiskolák tantestületeinek megbeszé-léseit és a városi „tanítási bemutatókat” itt tartották.
A millennium évében alapított községi népiskolában IV., V. és VI. osztályos tanulók oktatása folyt. A Szent István Községi Központi Elemi Népiskola átadását követően az iskolát hat, majd az 1940/41-es tanévtől 8 osztályos elemi népiskolává nyilvánították. Az 1920/21-es tanévben 297, az 1925/26-os tanévben 238, az 1930/31-es tanévben 229, az 1935/36-os tanévben 258, az 1940/41-es tanévben 315, az 1944/45-ös tanévben 334 tanulója volt az iskolának. 1944. május 6-tól az iskola emeletén lévő tantermeket a Magyar Királyi 2201. számú munkásszázad részére lefoglalták. A földszinten lévő négy tanteremben délelőtti és délutáni váltással folyt a I-VI. osztályos tanulók oktatása.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

Fejér Megyei Bíróság

  • Szervezet/testület
  • 1872 -

Amikor Székesfehérvárott, 1872-ben ténylegesen megindult a bíróságok működése, a megyeháza közelében lévő, úgynevezett Lanschmann-ház szolgált e célra, míg az új épület elkészült. 1884-ben döntöttek arról, hogy törvényházat és börtönt kell építeni. A Wanger Gyula tervezte épület helyszínét illetően több elképzelés volt, az alapkövet végül a város egyik legszebb terén, a Zichy liget sarkán rakták le.
Az „igazság palotája” 1902-0906 között épült fel, helyet kapott benne a bíróságon kívül a megyei főügyészség, valamint a fogház.
A törvényház épülete viszont egyre szűkösebbé vált: 1993-ban kezdődött meg a rekonstrukció, amely végül hét év múlva, 1999-ben fejeződött be, és amely kismértékű bővítéssel is együtt járt, továbbá megszépült az egyemeletes épület eklektikus stílusú homlokzata is. A hat jón oszloppal tagolt középrizalit párkányra visszakerült a törvényház felirat, a kőbábos párkány fölé emelkedő, íves tetőzet szép kivitelű kovácsoltvas díszei megújultak.

Fejér Megyei Fényképész Szövetkezet

  • Szervezet/testület
  • 1952 - 2017

A szövetkezet 1952 szeptembere óta működött. Ez alatt az idő alatt a fekete- fehér kézi kidolgozástól eljutottak a legmodernebb digitális technológiáig.
Fő profiljuk a műtermekben lefotózott esküvői-, gyermek- és tablóképek kidolgozása volt. Szolgáltatásaikban szerepelt a megrendelő által fényképezett filmek kidolgozása kézi és gépi úton. Külső helyszínen fotóztak, 2000-ben a cégnél 5 fő mesterfényképész tevékenykedett.

Felmayer István és Fiai Rt.

  • Szervezet/testület
  • 1845 - 1997

Felmayer István 1813. VIII. 16-án született Szegeden. Apja, Felmayer Antal szűrszabó mesterként kereste kenyerét, de az 1813. évi nagy tűzvész vagyona nagy részét elpusztította. A család kényessé vált anyagi helyzete miatt István csak a piarista gimnázium VI. osztályáig végezhette tanulmányait, ekkor fivére kékfestőüzemében kezdett el dolgozni. A szakma csínjának-bínjának kitanulása után Pesten szilárdította meg tudását, majd egy pest-budai és egy németországi (Mannheim—Mainz—Lübeck—Hamburg) tapasztalatszerző körút után érkezett Székesfehérvárra 1844 tavaszán. Az 1831-ben Veszprémből ide telepedett, 1834-től polgárjoggal rendelkező (Felmayer érkezésekor már közel egy éve halott) Sáfrán Józsefnek a Palotai utcában, a 364. helyrajzi szám alatt működő kékfestőműhelyében alkalmazta annak özvegye.
A kékfestés a kelmefestő mesterség egyik szakága, európai népszerűsége a XVI. század második felében futott fel igazán az Indiából tömegesen beáramló gyarmatáru, az indigó térhódításának köszönhetően. Az indigó a korábban használatos, ún. festőcsüllenget váltotta fel, amit főleg Szászországban és Thüringiában termesztettek. Az indigó használata Nyugat-Európából, ott már „labdába rúgni” képtelen mesterek révén terjedt el hazánkban a XVII–XVIII. században. A legnagyobb népszerűségnek a németajkú lakosság és a parasztság körében örvendett.
Az özvegyet, Mutz Juliannát Felmayer István 1845. VI. 8-án nőül vette – a munkakapcsolat tehát egy év alatt házassággá érett. A letelepedési, valamint a „mester” titulus használatához szükséges engedélyt 1845. VI. 6-án, éppen 175 évvel ezelőtt kérvényezte a városvezetéstől a fiatal kékfestő. Polgárjogért 1847. VII. 2-án folyamodott; döntésében a presztízs kivívása mellett a katonáskodás alóli felmentés is motiválta, hogy szüntelen a legényei körmére és a gyár ügyei után tudjon nézni.
A fenti engedélyek elnyerését követően első lépéseinek egyike volt a műhely kibővítése. 300 váltó forintot (más forrás 200 tallérról tud) fektetett be a modernizációba – összehasonlításképp: a polgármester éves fizetése 600 forintra rúgott ekkoriban. Később sem sajnálta a beruházásokra a pénzt: 1852-ben, majd 1856-ban is kiszolgálóhelyiségeket építtetett a Városház téren újonnan vásárolt épület udvarán. Keményítőműhelyt, tarkázó- és szárítóhelyiséget többek között. A tanács engedélyét megkapva fazsindellyel fedette be a helyiségeket. A családi munkamegosztást úgy oldották meg, hogy Julianna asszony vásározott – minden eshetőségre felkészülten, hiszen csakhamar köztudottá vált, milyen kelendőek az áruik, s többször meg is támadták hazafelé menet, hogy megkaparintsák a bevételét. Ura eközben segédeivel – először csak egy festőlegény állt rendelkezésére és két mindenes parasztfiú, de számuk az évek során folyamatosan növekedett – a termékeket állította elő. Az első időben természetesen még kézi erővel. Eme eljárás lényege a következő volt: a fehér vászonra (keménysége miatt) körtefából faragott, vagy rézszögekkel és -drótokkal kivert mintákkal, dúcokkal szigetelő masszát nyomtak, amit megszárítottak. A keretre feszített, előnyomott szövetet az indigóalapú lével feltöltött festőkutakba merítették. Az ezt követő száradás közben oxidálódott az indigó, kékbe öltöztetve ezáltal a fehér textíliát. A fehér mintázat pedig a szigetelő massza leoldása után került napvilágra.
A Goldberger Ferenc 1784-ben alapította budai gyár mellett a fehérvári Felmayer Istváné vívott ki magának évtizedekig tartó nemzetközi elismerést e szakmában. E siker elérése érdekében természetszerűleg időről időre jelentős modernizáció és bővítések szükségeltettek. A telephellyel szomszédos házakat és telkeket szisztematikusan felvásárolta az iparos a Palotai utcában, és újdonatúj, emeletes szárítót épített. Az Ybl családtól az Uri u. 10. szám alatti ingatlant (ma: Városház tér 3.) 1852-ben vásárolta meg, s egy 1857-es feljegyzés már tizenkét alkalmazottról tudósít, akik ebben a Nádor-csatornának nevezett vízelvezető partján épült műhelyben foglalatoskodtak. (A tucatnyi festőlegény közül hárman külföldről érkeztek Fehérvárra. Egy gödöllői származású inasnak kellett a legrövidebb utat megtennie otthonától, hogy itt dolgozhasson.)
1860-ban a Palotai utcában lévő, 388/b helyrajzi számú, szintén a Nádor-csatorna mellett elterülő ingatlan megvásárlásával és beépítésével a műhely már kezdett gyáralakot ölteni. Ekkor egy 30 öl hosszú és 6 öl széles létesítménnyel bővült a cég ingatlanvagyona. Egy 1861-es összeírás már ötven fő alkalmazását rögzítette, két évvel később pedig már fióküzletet alapított Felmayer Pesten, a Fürdő u. 6. szám alatt. 1864-ben a Ponty vendéglő szomszédságában lévő Világi-házat vette meg a cég, s a gyár céljainak megfelelően átalakították az épületet. Alkalmazottai számára hálótermet is biztosított a gyáros. Kosztot, kvártélyt kaptak a messze földről érkező munkásai – a tivornyázás és a pazarlás elkerülése végett. A rendet is könnyebb volt fenntartani közöttük, és gyorsabb ütemben is gyarapodhattak a munkások. A ’60-as évek második felében egyébként szinte minden évben vásárolt egy új épületet a meglévők közvetlen környezetében, melyeket valamilyen formában hozzátoldotta a gyárhoz. A vásárlói igényeket azonban még ezzel a folyamatos terjeszkedéssel, fejlesztésekkel sem tudta 100%-osan kiszolgálni.
A Felmayer család sokat köszönhet Bismarcknak is, az általa előkészített és kirobbantott porosz–osztrák–olasz háború ugrásszerűen megnövelte a megrendeléseik számát, melynek a hasznát teljes egészében visszaforgatták a gyárba. Ennek köszönhetően rendezkedhetett be a cég a gőzgépekkel több igényt kielégítő gyártásra az első ilyen típusú munkagépük megvásárlását követő évben, 1866-ban. Ekkor építették első nyomógépüket is, s a vállalkozás dinamikus fejlődésére jellemző, hogy 1870-re már nyolc nyomógéppel és száz alkalmazottal folyt a munka. Ekkorra a gyártelep már vitathatatlanul Európa élvonalában tartózkodott. Az 1873-as év komoly elismerést hozott Felmayer István karton-, kendő- és vászonfestő gyárának Székes-Fehérvárott: a bécsi nemzetközi kiállításon bemutatott termékei után érdeméremmel tüntették ki. 1875-re pedig már azt is ki tudta gazdálkodni, hogy indigóültetvényeket vásároljon Kelet-Indiában. (Ide kívánkozik, hogy Felmayer István egész munkásságával kapcsolatosan egyetlen kritikát találtam a kortársak megfogalmazásában. Azt vetették a szemére, hogy a nyersanyagokat (pl. indigó, kőszén) külföldről szerzi be, nem magyar termesztőktől, illetve iparosoktól.)
Kiemelendő, hogy a Felmayer-gyárban hagyományos, magyar motívumokkal is dolgoztak. Egyedülállóan, hiszen a repertoárnak az ilyen, változatosabb ornamentikára is kiterjedő bővítését a magasabb költség és a bonyolultabb előállítási mód, egyszersmind a csekélyebb átmérőjű vevőkör okán nem dívott választani.
Két fiát – az 1849 augusztusában született Istvánt, illetve az 1853-as születésű Károlyt – 1876-ban vezette be a vállalkozásba, miután kereskedelmi és ipari szakismereteiket Bécsben, Svájcban és Németországban elmélyítették. Az 1879. évi Székesfehérvári Országos Kiállítás Nagy Bizottmányában már mindketten ott tüsténkedtek, sőt, az ifjabb István a tíztagú Végrehajtó Bizottság tagjaként is szerepelt, valamint a kiállított, tizenhét csoportba sorolt cikkek VI. csoportjának („Fonó-, szövőipar, ruházati tárgyak”) az elnöke is volt. Saját pavilont is felállítottak, természetesen, melyben sima és tarkázott perkálok, vásznak, kendők és egyéb ruhadarabok pazar gyűjteményét vonultatták fel; nyersanyagokkal és a termékeik előállítása közben alkalmazott eszközökkel egészítve ki a kollekciót, hogy a munkafolyamatokat is szemléltessék az érdeklődők előtt.
Fiai sikerét látva, hogy nem csak ügyes, de ismert és befutott szakemberekké váltak, 1881. I. 10-én bejegyeztette őket cégtulajdonosként. A közkereseti társaság ettől az időponttól a Felmayer István és Fiai nevet használta, a cég képviseletére mindhárman egyformán jogosultak voltak. (ifj. Felmayer István karrierje szárnyalt ekkoriban. Még 1881 tavaszán előbb – Námessy Ferenc halálát követően, III. 17-én – a Székesfehérvári Takarékpénztárnak, majd egy hónappal később – IV. 11-én – a Székesfehérvári Kereskedelmi Banknak választották be az igazgatóságába.
Miután a Városház téri ingatlannak a Nádor-csatorna partjára nyúló telkén már nem lehetett tovább fejleszteni az üzemet, 1876 áprilisában a Palotai utca 3. alatt emeltek egy műhelyépületet, mely 1880-ban további három gyárhelyiséggel bővült egy 42,4 x 9,4 méteres területen. A következő jelentős lépés az 1881-ben üzembe helyezett hengernyomógépnek a számlájára írható. 1887-re mindössze a kézifestő-műhelyek és a raktárak egy része maradt a Városház téren. A Nádor-csatorna felett elmozdítható mosóházak voltak, s a két partján lévő épületek között egy kőhíd és két fahíd biztosította az akadálymentes forgalmat.
1883.V.23-án az öreg Felmayer elveszítette nejét, Julianna asszonyt, s 1888. XI. 14-én maga is távozott az élők sorából. Szélhűdés végzett vele. Temetésére két nappal később, 16-án került sor. 15 órakor kezdődött a gyászszertartás, de már 13 óra körül elkezdtek szállingózni a halott feketébe öltözött ismerősei és tisztelői a Városház térre. A ceremónia kezdetekor már egy tűt sem lehetett leejteni a földre. Hogy mekkora visszhangot kiváltó társasági esemény volt ez, arra jellemző, hogy a Székesfehérvár és Vidéke, melynek egy oldala negyven hirdetési helyre volt beosztva, hat egységnyi felületen csak azt sorolta, kinek milyen feliratú szalag lógott a koszorúján. Utolsó útjára a Szentháromság (közkeletű nevén Hosszú) temetőbe kísérte el Felmayer Istvánt a gyászmenet.
A két fiú, István és Károly, miközben tovább irányították a gyárat; a főtéren lévő ingatlanukat, mely egyben látta el a lakóház, az iroda, az üzlet és a hajtogatóüzem funkcióját, kétemeletessé bővítették. Ők azonban nem örökölték a szegénysorból ragyogó egzisztenciát teremtő apjuk szeretetét a szakma és az üzem iránt. Nélkülözhetetlen forrásként kezelték csupán a gyárat, mely nagyvilági életükhöz előteremtette a javakat. Alkalmazottaikhoz is másképp viszonyultak, édesapjuk munkásairól gondoskodó atyai szigorának nyoma sem volt a jellemükben. Ennek következtében a ’80-as évekre a Zöldfa utcai „Három sasok” korcsma törzsvendégei lettek a festőlegények, hova a bakák is előszeretettel tértek be lazítani. Gyakorivá váltak a két „tábor” közötti, nem egyszer véres kimenetelű súrlódások.
S ha már a forrást említettem, érdekes epizódként vonult be a gyár történetébe, hogy 1892-ben az üzem udvarán egy kútfúrás alkalmával tört felszínre első ízben a fehérvári, vastartalmú savanyúvíz, mely elsőrangú gyógyvíznek bizonyult. A járványos időkre való tekintettel szellősebb közterületre vezették ki a vizet. A tulajdonosok nem akartak hasznot húzni a természeti kincsből, ezért Havranek József polgármester indítványozta a kút közkézbe vételét. Ehhez azonban a belügyminiszter nem járult hozzá.
Mindkét testvér fiatalon hunyt el. István 1894-es halála után Károly még nemességet kapott Ferenc Józseftől (nem hétköznapi, hogy épp neje, Erzsébet – az imént említett Havranek József unokahúga – 31. születésnapján) „a gyáripar és a közügyek terén szerzett érdemeiért”, de 1897-ben őt is elragadta a halál; s az újabb, sürgető beruházások lebonyolítását vállalni nem tudó özvegyek szabadulni kényszerültek a gyártól. Így került 1898. VIII. 2-án a cég – 250 000 forint ellenében – a Neunkirchner Druckfabriks Aktien Gesellschaft tulajdonába. A jól bejáratott cégnevet azonban nem változtatták meg.
Az vállalkozás még sokáig nagyon szép eredményeket produkált a piacon. 1907-ben a városi tanács éppen ezért járult hozzá, hogy Székesfehérvár címere megjelenhessen áruik csomagolásán és a kiállított számlák fejlécén.
Az I. világháború idején hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, így a civilek nélkülözni voltak kénytelenek a csak a katonaság részére termelő üzem portékáit. 1927-ben az akkor már egy ideje csak bérmunkákat végző vállalatot a Wiener Bankverein vásárolta meg. A cég 1943-ig újabb beruházásokat eszközölt ki, különböző módszerekkel igyekezett visszahódítani a megváltozott piacot; a világégés azonban minden fejlesztést derékba tört. A potsdami egyezmény alapján a Felmayer István és Fiai Kékfestő és Kartonnyomó Rt. – miután német cég üzemeltette – a Szovjetunió tulajdonába ment át. Az új vezetőség 1951-ben ignorálta a Felmayer márkanevet, az üzemet Kolorit Fehérítő-, Festő- és Nyomógyárra keresztelte el.
Egy évvel később, 1952-ben lett a Magyar Népköztársaság az államosított gyártelep tulajdonosa, melynek nevét előbb (1960-ban) Pamutkolor Művekre, majd az 1963-as, a budapesti központ alá történő betagozódásakor Pamuttextilművek Kikészítőgyárra változtatták.
Többszöri átszervezéseket követően, a ’90-es évek elején már deficitet termelt a vállalkozás, így a végelszámolást sem kerülhette el. Ténylegesen 1996. XII. 13. volt az utolsó munkanap a székesfehérvári textilipar fellegvárában, de jogilag csak 1997 augusztusában szűnt meg a cég.
A gyártelep egykori területén ma egy bevásárlóközpont terpeszkedik, melynek a nyugati oldalán kiemelkedő téglás falszakasza (valamint egy emléktábla) hivatott a több mint 150 évig működő vállalatra emlékeztetni a járókelőket.
írta Végh Ákos László

Ferenc József Nőnevelő Intézet

  • Szervezet/testület
  • 1864 - 1948

Ferenc József Nőnevelő Intézet, Székesfehérvár, 1864 -1948. június 16.: a Szatmári Irgalmas Nővérek iskolái közé tartozott. Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapítványából a nővérek 1864-ben elemi népiskolát nyitottak. 1893: kezdték meg a tanítást a 4 osztályos polgári iskolában. 1921: 3 évfolyamos nőipariskolát, 1930: gyakorló elemi iskolával egybekapcsolt tanítónőképzőt létesítettek. 1946: megszervezték a Dolgozók Tanítóképző Intézetét. 1948-ban államosították.

Horvát István úti Óvoda

  • Szervezet/testület
  • ? - 1999

Az óvóda 1999-ben a Székesfehérvári Református Egyházközösség tulajdonába került, Olajfa Óvóda néven működött tovább.

I. sz. Állami Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1943 -

I. Sz. Állami Általános Iskola az 1943-ban létesített Székesfehérvári Állami Népiskola jogutódja. (Később Béke Téri Általános Iskola.) Az intézmény 1949-ig az ipariskolában működött az 1945/46-os tanévben 170 alsó tagozatos és 43 fő ötödik osztályos tanuló számára. Az 1946/47-es tanévben 416, az 1947/48-os tanévben 479 tanulója volt az iskolának.
Az igazgatói feladatokat 1944-től Zámori Imre állami tanító, az igazgatóhelyettesi munkakört 1945. szeptember 1-től Simai Ernő középiskolai tanár látta el. 1948-ig az iskola nevelői: Bede Lajosné, tanító, Csitkei Ilona, Ernyei Ilona, Fodor József, Greiszler Etel, Hajmási József, dr. Horváth Józsefné, Horváth Sándor, Zsolt Józsefné állami tanítók, Kiss Elemérné óraadó középiskolai tanár, Schleicher Emma polgári iskolai tanár, Solymosi Sándor polgári iskolai tanár. A hitoktatást Bertalan Ilona református, Dávid Kavel római katolikus, dr. Komlós Ottó izraelita, Nagy Tibor evangélikus, Rauch János baptista hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

III. Sz. Állami Leány Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1943 - 1948

III. Sz. Állami Leány Általános Iskola: az 1943-ban alapított Állami Leány és Fiú Polgári Iskola jogutódja. Az intézmény Lövölde téri épülete a háború folyamán megrongálódott, majd az épület felújítását követően 1947 tavaszáig az orosz katonaság céljaira lefoglalták. Az iskola tanulócsoportjait 1945. szeptember 1-től az Ipariskolában, majd az 1947/48-as tanév kezdetétől a II. Sz. Állami Általános Fiú Iskola (Marx téri Általános Iskola) földszintjén helyezték el.
Az iskolának az 1945/46-os tanévben csak II. III. és IV-es polgári iskolai leány tanulói voltak. Az 1946. szeptember 1-től a polgári iskola III. és IV-es tanulóit a fiú polgári iskola vette át. E tanévtől önálló leány általános iskolaként működött. A tanintézet az 1948-as államosítását követően összevonták a Marx téri általános iskolával.
Az iskola igazgatója 1946. november 22-ig Zámori Imre, majd szakszervezeti tisztségének megválasztásig dr. Seres Jenő, 1947. január 1-től dr. Seres Jenőné polgári iskolai tanár, 1947. szeptember 1-től Kovács József polgári iskolai tanár látta el. 1947/48-as tanévtől az iskola igazgatóhelyettese Komperle Jolán állami tanító. Az iskola nevelőtestületének tagjai: Badár Jolán tanító, Barbély György középiskolai tanár, Horváth Pálné polgári iskolai tanár, Kiss Gáborné tanító, Kiss Elemérné óraadó középiskolai tanár, Kovács Andrásné tanító, Liszi Pálné tanító, Pattantyús Andrásné tanító, dr. Petrusz r. Béláné tanító, dr. Tormanits Ödönné tanító, Villányi Márta tanító. A hitoktatást Bertalan Ibolya református és Demeter Gézáné római katolikus hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

IV. Sz. Állami Általános Iskola (korábban: Maroshegyi Községi Népiskola)

  • Szervezet/testület
  • 1928 -

IV. Sz. Állami Általános Iskola: az 1928-ban állami hozzájárulással létesített és állami támogatással működő Maroshegyi Községi Népiskola jogutódja.
A mezőgazdaság érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről szóló 1926. évi 7. tc. törvény előírta, hogy ,,…iskolát kell létesíteni mindenütt, ahol legfeljebb négy kilométer sugarú területen (körzetben) szétszórtan, vagy tömörülve az utolsó három év átlagát számítva 21 család vagy 30 mindennapi tanköteles lakik”.
Az alsó fokú iskolai hálózat fejlesztése érdekében Országos Népiskolai Építési Alapot létesítenek. Ezt kívánta a város is igénybe venni, amikor 1926 márciusában hozott határozatában úgy döntött, hogy a Farkasvermi dűlőben (Csikvári úton) 1200 négyszögöles telket vásárolt a Maroshegyi Községi Elemi Vegyes Népiskola építésére.
Az új 2 tantermes és egy tanítólakásos iskola – állami kölcsön igénybevételével –1928 szeptemberében kezdte meg működését. 1936-ban az iskola épületét állami segély igénybevételével két tanteremmel bővítették.[23] Ez lehetővé tette az I-IV. osztályos tanulók önálló tanulócsoportokba való beosztását. Az 1930/31-es tanévben 182, az 1935/36-os tanévben 174, az 1940/41-es tanévben 291, az 1944/45-ös tanévben 337 tanulója volt az iskolának. Az 1945/46-os tanévben az I-től V. általános iskolai osztályaiba 308 gyermek iratkozott be. A következő, az 1946/47-es tanévben már 387, majd az 1947/48-as tanévben pedig már 407 tanulója volt az iskolának.
(Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között.)
Az iskola vezetését az 1945/46-os tanévben Zavaros Ida tanító megbízott igazgatóként látta el. Az 1946/47-es tanévtől az intézmény igazgatója Turnovdzky Rezső tanító, igazgatóhelyettese pedig Édes Sándor tanító. A iskola nevelőtestületének tagjai: Bodor Mária tanító, Édes Sándorné tanító, Garzó Jolán tanító, Németh Józsefné tanító, Péntek Géza polgári iskolai tanár, Schwerteczky Erzsébet tanító, Schwerteczky Mária tanító, Turnovzky Rezsőné tanító, Újhelyi Lívia tanító.

M. Tóth István

  • Személy
  • 1922 - 2006

Festőművész, grafikus művész. 1947-ben az Iparművészeti Főiskolán végzett Borsos Miklós, Diósi Antal, Domanovszky Endre és Miháltz Pál tanítványaként. 1948-tól több országos, sőt külföldi kiállításon vett részt, 1961-ben Székesfehérváron volt tárlata. Képei leggyakrabban szülővárosát, a Velencei-tavat és annak környékét ábrázolják.
Művészetére az egyszerűség, tiszta, világos mondanivaló jellemző. Körútjain, tanulmányútjain megörökítette a helyszínek történelmi fontosságú műemlékeit, tájait, különböző részleteit. Munkásságát számos díjjal jutalmazták:
1974: Kiváló Tanár díj
1975: Székesfehérvár Városi Tanácsa "Város" díja
1979: Székesfehérvárért emlékérem
1980: Szocialista Kultúráért kitüntetés
1982: Székely Bertalan-díj
1993: Székesfehérvárért díj
1997: Fejér Megye Díszpolgára
Egyéni kiállítások
1961 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár - Dunaújváros
1973 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1974 - Alba Regia Szálloda, Székesfehérvár
1975 - Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Székesfehérvár, Maroshegy
1976 - Költségvetési Üzem, Gárdony
1977 - Kápolna Galéria, Velence
1979 - Hévízi Könyvtár, Hévíz - Megyei Kórház, Székesfehérvár
1980 - Klubkönyvtár, Velence - Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár
1981 - Helyőrségi Tisztiklub, Székesfehérvár - Tamási
1982 - Pusztavám - Csákvár - ARÉV Székesfehérvár
1983 - Inota, Várpalota
1984 - Ajka
1985 - Mór - Nőtincs
1987 - Szabadbattyán
1988 - Várpalota
1989 - Székesfehérvár
1990 - Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár.

Öreg Utcai Községi Elemi Leány Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1766 - 1935

1905-től az I-III. osztályos leányiskolának az 1920/21-es tanévben 186, az 1925/26-os tanévben 102, az 1930/31-es tanévben 180 tanulója volt. A város 1935-ben megszüntette az iskola működését. Az iskola épületét eladták. Az iskola körzetéhez tartozó tanulókat az Ezredéves és az Olaj Utcai Községi Népiskolához (1938-ig) osztották be. Az 1766-ban alapított városi iskola végleg megszűnt.
Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1935-ig iskolaigazgatói: Tóth József (1864-1887), Láng István (1887-1888), Sólyom Lajos (1888-1893), vitéz Óvári Dániel (1893-1907), Szeib István (1907-1921), Lambert Vilmos (1921-1935).

Országgyűlés

  • Szervezet/testület

Az Országgyűlés Magyarország parlamentje, legfőbb hatalmi és törvényhozó szerve, a népszuverenitás letéteményese. Jelenleg állandó jelleggel Budapesten, az Országházban ülésezik.
A magyar országgyűlést a romantikus történettudomány – Anonymus leírása – alapján a honfoglaló magyarok népgyűlésére vezette vissza. Ezt írott források nem támasztják alá, ha a törzsi időszakban lehetett is hasonló gyűlés, folytonossága megkérdőjelezhető. A modern történettudomány szerint a magyar országgyűlés intézménye fokozatosan alakult ki az érett feudalizmus idején. Elődei elsősorban a székesfehérvári törvénylátó napok, másod sorban a királyi tanács, az egyházi zsinatok és a szerviensek gyűlései voltak.A 13. századtól a törvényhozás a király és az országgyűlés közös joga volt, ami később a kialakuló rendi társadalom alkotmányának egyik alapelvét alkotta. Az Árpád-ház kihalása után a királyt több esetben az országgyűlés választotta (szabad királyválasztás joga).
Az országgyűléseket az uralkodó hívhatta össze, aki megnyitó beszédében, illetve leiratokban körvonalazhatta kívánságait. Ekkoriban az országgyűléseket legtöbbször Székesfehérvárott és Pest mellett, a Rákos-mezőn tartották.
Az országgyűlést kezdetben a főurak és az egyház vezetői alkották, majd az ún. rendi országgyűlésben a főurak és egyházi vezetők mellett a magyar nemesség és a szabad királyi városok képviselői is helyet kaptak.
Az országgyűlési küldöttek választása a 13. századtól kialakuló nemesi vármegyékben (a nemesség megyei önkormányzati intézménye) zajló megyei küldöttválasztások útján történt.
Magyarországon a 15. század végére három rend (nemesség, papság, polgárság) jött létre. A nemesség továbbrétegződésével a 16. századra négy rend (főnemesség, köznemesség, papság, polgárság) különült el, és e rendek országgyűlési jogai 1848-ig fennmaradtak. A rendi állam törvényhozása a rendi (ország)gyűlés volt, amit az uralkodó hívott össze, és jogában állt feloszlatni is. Ő terjesztette be és szentesítette a törvényeket, azokat azonban már a rendek vitatták meg. A rendi országgyűlés nem jelentett minden évben, folyamatosan ülésező intézményt. Az uralkodók politikai helyzettől, érdekeiktől, a rendek nyomásától függően hívtak vagy nem hívtak össze országgyűlést, sokszor évekig nem volt országgyűlés. A magyar rendi országgyűléseken a rendek közül a nemesség jutott döntő szerephez, a papság és főként a polgárság szerepe inkább kiegészítő volt.
A magyar országgyűlés tagjai a 15. századig együttesen, „egy táblán” (jelentése „egy asztalnál”) folytatták tanácskozásaikat. Később az egységes nemességen belül a főnemesség (főrendi nemesség; hercegek, grófok) és a köznemesség fokozatosan elkülönült, a köznemesség saját követküldési jogot szerzett. Az Országgyűlések idején ülésező Királyi tanács tevékenysége már ekkor körvonalazta a 17. századtól állandósuló felsőtáblát: a két tanácskozás a gyakorlatban egyre inkább mint az országgyűlés két táblája működött. E tárgyalásokat hely szerint is külön folytatták. 1526-ban a székesfehérvári országgyűlést a rendek a szabad ég alatt, a főurak a prépostsági épületben, az 1559-es és az 1565-ös pesti országgyűlésen az alsótábla ülését a ferencesek kolostorában, a felsőtábláét a prímásnál tartották. 1608-ban az országgyűlést hivatalosan is „két táblára” osztották, ekkor vált kétkamarássá a rendi országgyűlés.
Buda 1541-es török elfoglalása, az ország három részre szakadása után a Habsburg uralom alatti királyi Magyarország országgyűléseit legtöbbször Pozsonyba (alkalmanként Sopronba) hívták össze. Az Erdélyi Fejedelemségben, majd a 18. századtól a Habsburgok által külön kormányzott Erdélyben külön erdélyi országgyűléseket tartottak.
A török hódoltság alatti területen a Török Birodalom által kialakított rendszerben folyt az ország kormányzása.
1608-ban törvénybe iktatták a királyi Magyarország országgyűlésében a kétkamarás országgyűlést, kettéválasztva egymástól a főtáblát és az alsó táblát (a követek tábláját). A főtábla (főrendi tábla, felsőtábla, mai szóval felsőház) tagjai a főnemesek és főpapok (érsekek és püspökök) voltak, születésüknél illetve hivataluknál fogva. Az alsótábla (kamara, képviselőház) ülésein a köznemesi, papi és polgári rend képviselői üléseztek: a nemesi vármegye választott képviselői, a szabad királyi városok küldöttei és a káptalanok képviselői.
Az alsótábla választott küldötteire a teljes választókorú népesség mintegy 10%-a szavazhatott (5% megyei nemesség, 5% szabad királyi városok lakói). A nemesi küldöttek (1 követ mindegyik vármegyéből) megválasztására a megyei küldöttválasztásokon, hosszas, zajos kortes hadjárat után a vármegyeházán került sor.
Az országgyűlés a 17–18. században mintegy 500 főből állt.[
A rendi országgyűlést 1848-ban váltotta fel a népképviseleten alapuló országgyűlés. Egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszerben a 20. évüket betöltött és a vagyoni cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. A választhatóság korhatára 24 év, feltétele a magyar állampolgárság és a magyar nyelv ismerete volt.
Az 1867. évi kiegyezés után két kamarából, a Főrendiházból és a Képviselőházból állt. 1885-től a protestáns egyházak egyes vezetői is hivatalból tagjai lettek a Főrendiháznak.
Az Országgyűlés az őszirózsás forradalom után, a Károlyi Mihály-kormány hivatali ideje alatt (1918–1919) nem működött (nem ült össze), feladatai a Magyar Nemzeti Tanács látta el. Károlyi bukásával és a Forradalmi Kormányzótanács hatalomra kerülésével az Országgyűlés egy helyi tanácsi választásokat (1919 április 7-8. körül) követően Tanácsok Országos Gyűlése néven működött (tagjait a városi és megyei tanácsok, valamint a szakszervezetek delegálták, tehát nem közvetlen választással jutottak be) de a körülmények miatt csak egyszer ülhetett össze (1919. június 14–23.), mielőtt a teljes Tanácsköztársaságot megbuktatták.
1918-tól 1927-ig az országgyűlés egykamarás volt, Nemzetgyűlés néven. Ekkor ismét visszaállították a kétkamarás működést azzal a különbséggel, hogy a Főrendiház neve Felsőházra változott, és tagjai nem csupán főrendek és főpapok voltak, hanem több köztestület (a Magyar Tudományos Akadémia, egyetemek stb.) is választhattak főrendiházi tagokat.
1944 decembere és 1945 ősze között Ideiglenes Nemzetgyűlés működött. Az Országgyűlés 1945 őszén ült össze ismét, azóta egykamarás. (Az 1945 óta működő intézményt nagy kezdőbetűvel írjuk, így különböztetve meg a történelmi országgyűlésektől.)
Az 1949. évi alkotmány létrehozta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsát, amely az országgyűlést széles hatáskörben helyettesítette. Ezután az Országgyűlés szerepe 1987-ig háttérbe szorult, lényegében formálissá vált, évente mindössze négy, egyenként párnapos ülésszakot tartott.
1990 óta évente két, több hónapon át tartó ülésszakban működik.
(Forrás: Wikipédia)

Pallay József

  • Személy
  • 1903 - 1967

(Szabadbattyán, 1903. márc. 17. – Székesfehérvár, 1967. dec. 30.): festőművész. Oklevelet a Képzőművészeti Főisk.-n szerzett (1925), ahol Glatz Oszkár tanítványa volt. 1925–27-ben a sashalmi kat. gimn.-ban, 1928-tól Tolnán, 1934-től Székesfehérvárott a polgári fiúisk.-ban, 1943-tól a cisztercita gimn.-ban tanított. 1945 után 1963-ig, nyugdíjazásáig a cisztercita, majd ugyanott az áll. gimn.-ban volt rajztanár. Művészetében példaképeit, Paál Lászlót és Rudnay Gyulát követte. Képei több kiállításon szerepeltek. 1927-től vett részt vidéki és orsz. kiállításokon; 1943-tól rendszeresen Székesfehérvárott és Fejér m.-ben, 1953-tól Bp.-en (Műcsarnok, 1953, 1954, 1955; Ernst Múzeum, 1954; Nemzeti Szalon, 1955; a Fényes Adolf Teremben 1955-ben csoportos kiállításon, ezenkívül több dunántúli városban is. Festészetét a posztnagybányai hagyományok tisztelete jellemzi.

1-20 találat a 44 találat közül