Showing 59 results
Geauthoriseerde beschrijvingBudapest Fórum - Európai Regionális Tanulmányok Hálózata
- Instelling
- 1997 -
A Budapest Fórum Egyesület 1997. szeptember 4-én alakult. Az egyesület célja az európai regionális társadalomtudományi kutatások összehangolása és összegzése, konferenciák, szemináriumok és más rendezvények szervezése, könyvek, tanulmányok és más kiadványok megjelentetése az Alpok- Duna- Adria Régió múlt-, jelen- és jövőbeli fejlődésének témakörében az egyesület Európa eszméjének jegyében, az európai integráció előmozdítása érdekében.
Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft.
- Instelling
1992-ben az ÉDÁSZ Rt. a Király sori fűtőerőművet Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. néven önálló gazdasági társaságba szervezte. 1993. január 1-jétől a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat jogutódjaként Székesfehérvár Közgyűlése megalapította a SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Részvénytársaságot.
A Székesfehérvár Fűtőerőmű 2000. április 1-jén, évekig tartó pereskedés után önkormányzati tulajdonba került. 2004-ben a hőtermelés fejlesztése céljából Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a SZÉPHŐ Zrt., az Energott Kft. és a DARIUS INT Kft. között befektetési megállapodás jött létre, melynek következtében a menedzsment jogokkal együtt a Fűtőerőmű 49%-a magántulajdonba került.
2014-ben Székesfehérvár Önkormányzata megvásárolta a felszámolás alá került Fűtőerőmű Kft. vagyonelemeit, és július 1-jével a SZÉPHŐ vagyonkezelésébe adta.
Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesülete
- Instelling
Az egyesület 1998. februárban alakult 10 fővel, bírósági bejegyzése ugyanezen év szeptemberében történt. Az egyesület tagsága kizárólag a pszichiátria felhasználója illetve volt felhasználója. Az egyesület célja, hogy a pszichiátriai betegségben szenvedők érdekeit képviselje, tájékoztassa a sorstársaikat érintő jogi és más őket érdeklő kérdésekben, véleményt nyilvánítson, javaslatokat tegyen az őket érintő kérdésekben.
Elnöke Karácsony Erika
Tóvárosi Községi Elemi Népiskola
- Instelling
- 1834 -
Az 1834-ben létesített városi elemi iskola 1873-ig kettő osztályos iskolaként működött. 1878-ban és 1890-ben egy-egy tanteremmel bővítették az iskolát, ami lehetővé tette az első három évfolyam (alsó tagozatos tanulók) azonos évfolyamú (homogén) osztályban történő oktatását. A negyedik, ötödik és hatodik évfolyamos tanulókat (felső évfolyam) összevont osztályba osztották be. 1906-ban az iskolát egy újabb tanteremmel bővítették. Ezzel lehetővé vált az önálló évfolyamú osztályok (I-IV. osztályok) további bővítése. 1916-tól az iskola már 6 tanteremmel rendelkezett. Az 1916/17-es tanév kezdetén az elsős osztályok száma eggyel növekedett, az V. és VI. évfolyam továbbra is összevont osztályként működött.
Székesfehérvár Városgondnoksága Kft.
- Instelling
Fejér megyei Moziüzemi Vállalat
- Instelling
Fejér Megyei Fényképész Szövetkezet
- Instelling
- 1952 - 2017
A szövetkezet 1952 szeptembere óta működött. Ez alatt az idő alatt a fekete- fehér kézi kidolgozástól eljutottak a legmodernebb digitális technológiáig.
Fő profiljuk a műtermekben lefotózott esküvői-, gyermek- és tablóképek kidolgozása volt. Szolgáltatásaikban szerepelt a megrendelő által fényképezett filmek kidolgozása kézi és gépi úton. Külső helyszínen fotóztak, 2000-ben a cégnél 5 fő mesterfényképész tevékenykedett.
- Instelling
- 1845 - 1997
Felmayer István 1813. VIII. 16-án született Szegeden. Apja, Felmayer Antal szűrszabó mesterként kereste kenyerét, de az 1813. évi nagy tűzvész vagyona nagy részét elpusztította. A család kényessé vált anyagi helyzete miatt István csak a piarista gimnázium VI. osztályáig végezhette tanulmányait, ekkor fivére kékfestőüzemében kezdett el dolgozni. A szakma csínjának-bínjának kitanulása után Pesten szilárdította meg tudását, majd egy pest-budai és egy németországi (Mannheim—Mainz—Lübeck—Hamburg) tapasztalatszerző körút után érkezett Székesfehérvárra 1844 tavaszán. Az 1831-ben Veszprémből ide telepedett, 1834-től polgárjoggal rendelkező (Felmayer érkezésekor már közel egy éve halott) Sáfrán Józsefnek a Palotai utcában, a 364. helyrajzi szám alatt működő kékfestőműhelyében alkalmazta annak özvegye.
A kékfestés a kelmefestő mesterség egyik szakága, európai népszerűsége a XVI. század második felében futott fel igazán az Indiából tömegesen beáramló gyarmatáru, az indigó térhódításának köszönhetően. Az indigó a korábban használatos, ún. festőcsüllenget váltotta fel, amit főleg Szászországban és Thüringiában termesztettek. Az indigó használata Nyugat-Európából, ott már „labdába rúgni” képtelen mesterek révén terjedt el hazánkban a XVII–XVIII. században. A legnagyobb népszerűségnek a németajkú lakosság és a parasztság körében örvendett.
Az özvegyet, Mutz Juliannát Felmayer István 1845. VI. 8-án nőül vette – a munkakapcsolat tehát egy év alatt házassággá érett. A letelepedési, valamint a „mester” titulus használatához szükséges engedélyt 1845. VI. 6-án, éppen 175 évvel ezelőtt kérvényezte a városvezetéstől a fiatal kékfestő. Polgárjogért 1847. VII. 2-án folyamodott; döntésében a presztízs kivívása mellett a katonáskodás alóli felmentés is motiválta, hogy szüntelen a legényei körmére és a gyár ügyei után tudjon nézni.
A fenti engedélyek elnyerését követően első lépéseinek egyike volt a műhely kibővítése. 300 váltó forintot (más forrás 200 tallérról tud) fektetett be a modernizációba – összehasonlításképp: a polgármester éves fizetése 600 forintra rúgott ekkoriban. Később sem sajnálta a beruházásokra a pénzt: 1852-ben, majd 1856-ban is kiszolgálóhelyiségeket építtetett a Városház téren újonnan vásárolt épület udvarán. Keményítőműhelyt, tarkázó- és szárítóhelyiséget többek között. A tanács engedélyét megkapva fazsindellyel fedette be a helyiségeket. A családi munkamegosztást úgy oldották meg, hogy Julianna asszony vásározott – minden eshetőségre felkészülten, hiszen csakhamar köztudottá vált, milyen kelendőek az áruik, s többször meg is támadták hazafelé menet, hogy megkaparintsák a bevételét. Ura eközben segédeivel – először csak egy festőlegény állt rendelkezésére és két mindenes parasztfiú, de számuk az évek során folyamatosan növekedett – a termékeket állította elő. Az első időben természetesen még kézi erővel. Eme eljárás lényege a következő volt: a fehér vászonra (keménysége miatt) körtefából faragott, vagy rézszögekkel és -drótokkal kivert mintákkal, dúcokkal szigetelő masszát nyomtak, amit megszárítottak. A keretre feszített, előnyomott szövetet az indigóalapú lével feltöltött festőkutakba merítették. Az ezt követő száradás közben oxidálódott az indigó, kékbe öltöztetve ezáltal a fehér textíliát. A fehér mintázat pedig a szigetelő massza leoldása után került napvilágra.
A Goldberger Ferenc 1784-ben alapította budai gyár mellett a fehérvári Felmayer Istváné vívott ki magának évtizedekig tartó nemzetközi elismerést e szakmában. E siker elérése érdekében természetszerűleg időről időre jelentős modernizáció és bővítések szükségeltettek. A telephellyel szomszédos házakat és telkeket szisztematikusan felvásárolta az iparos a Palotai utcában, és újdonatúj, emeletes szárítót épített. Az Ybl családtól az Uri u. 10. szám alatti ingatlant (ma: Városház tér 3.) 1852-ben vásárolta meg, s egy 1857-es feljegyzés már tizenkét alkalmazottról tudósít, akik ebben a Nádor-csatornának nevezett vízelvezető partján épült műhelyben foglalatoskodtak. (A tucatnyi festőlegény közül hárman külföldről érkeztek Fehérvárra. Egy gödöllői származású inasnak kellett a legrövidebb utat megtennie otthonától, hogy itt dolgozhasson.)
1860-ban a Palotai utcában lévő, 388/b helyrajzi számú, szintén a Nádor-csatorna mellett elterülő ingatlan megvásárlásával és beépítésével a műhely már kezdett gyáralakot ölteni. Ekkor egy 30 öl hosszú és 6 öl széles létesítménnyel bővült a cég ingatlanvagyona. Egy 1861-es összeírás már ötven fő alkalmazását rögzítette, két évvel később pedig már fióküzletet alapított Felmayer Pesten, a Fürdő u. 6. szám alatt. 1864-ben a Ponty vendéglő szomszédságában lévő Világi-házat vette meg a cég, s a gyár céljainak megfelelően átalakították az épületet. Alkalmazottai számára hálótermet is biztosított a gyáros. Kosztot, kvártélyt kaptak a messze földről érkező munkásai – a tivornyázás és a pazarlás elkerülése végett. A rendet is könnyebb volt fenntartani közöttük, és gyorsabb ütemben is gyarapodhattak a munkások. A ’60-as évek második felében egyébként szinte minden évben vásárolt egy új épületet a meglévők közvetlen környezetében, melyeket valamilyen formában hozzátoldotta a gyárhoz. A vásárlói igényeket azonban még ezzel a folyamatos terjeszkedéssel, fejlesztésekkel sem tudta 100%-osan kiszolgálni.
A Felmayer család sokat köszönhet Bismarcknak is, az általa előkészített és kirobbantott porosz–osztrák–olasz háború ugrásszerűen megnövelte a megrendeléseik számát, melynek a hasznát teljes egészében visszaforgatták a gyárba. Ennek köszönhetően rendezkedhetett be a cég a gőzgépekkel több igényt kielégítő gyártásra az első ilyen típusú munkagépük megvásárlását követő évben, 1866-ban. Ekkor építették első nyomógépüket is, s a vállalkozás dinamikus fejlődésére jellemző, hogy 1870-re már nyolc nyomógéppel és száz alkalmazottal folyt a munka. Ekkorra a gyártelep már vitathatatlanul Európa élvonalában tartózkodott. Az 1873-as év komoly elismerést hozott Felmayer István karton-, kendő- és vászonfestő gyárának Székes-Fehérvárott: a bécsi nemzetközi kiállításon bemutatott termékei után érdeméremmel tüntették ki. 1875-re pedig már azt is ki tudta gazdálkodni, hogy indigóültetvényeket vásároljon Kelet-Indiában. (Ide kívánkozik, hogy Felmayer István egész munkásságával kapcsolatosan egyetlen kritikát találtam a kortársak megfogalmazásában. Azt vetették a szemére, hogy a nyersanyagokat (pl. indigó, kőszén) külföldről szerzi be, nem magyar termesztőktől, illetve iparosoktól.)
Kiemelendő, hogy a Felmayer-gyárban hagyományos, magyar motívumokkal is dolgoztak. Egyedülállóan, hiszen a repertoárnak az ilyen, változatosabb ornamentikára is kiterjedő bővítését a magasabb költség és a bonyolultabb előállítási mód, egyszersmind a csekélyebb átmérőjű vevőkör okán nem dívott választani.
Két fiát – az 1849 augusztusában született Istvánt, illetve az 1853-as születésű Károlyt – 1876-ban vezette be a vállalkozásba, miután kereskedelmi és ipari szakismereteiket Bécsben, Svájcban és Németországban elmélyítették. Az 1879. évi Székesfehérvári Országos Kiállítás Nagy Bizottmányában már mindketten ott tüsténkedtek, sőt, az ifjabb István a tíztagú Végrehajtó Bizottság tagjaként is szerepelt, valamint a kiállított, tizenhét csoportba sorolt cikkek VI. csoportjának („Fonó-, szövőipar, ruházati tárgyak”) az elnöke is volt. Saját pavilont is felállítottak, természetesen, melyben sima és tarkázott perkálok, vásznak, kendők és egyéb ruhadarabok pazar gyűjteményét vonultatták fel; nyersanyagokkal és a termékeik előállítása közben alkalmazott eszközökkel egészítve ki a kollekciót, hogy a munkafolyamatokat is szemléltessék az érdeklődők előtt.
Fiai sikerét látva, hogy nem csak ügyes, de ismert és befutott szakemberekké váltak, 1881. I. 10-én bejegyeztette őket cégtulajdonosként. A közkereseti társaság ettől az időponttól a Felmayer István és Fiai nevet használta, a cég képviseletére mindhárman egyformán jogosultak voltak. (ifj. Felmayer István karrierje szárnyalt ekkoriban. Még 1881 tavaszán előbb – Námessy Ferenc halálát követően, III. 17-én – a Székesfehérvári Takarékpénztárnak, majd egy hónappal később – IV. 11-én – a Székesfehérvári Kereskedelmi Banknak választották be az igazgatóságába.
Miután a Városház téri ingatlannak a Nádor-csatorna partjára nyúló telkén már nem lehetett tovább fejleszteni az üzemet, 1876 áprilisában a Palotai utca 3. alatt emeltek egy műhelyépületet, mely 1880-ban további három gyárhelyiséggel bővült egy 42,4 x 9,4 méteres területen. A következő jelentős lépés az 1881-ben üzembe helyezett hengernyomógépnek a számlájára írható. 1887-re mindössze a kézifestő-műhelyek és a raktárak egy része maradt a Városház téren. A Nádor-csatorna felett elmozdítható mosóházak voltak, s a két partján lévő épületek között egy kőhíd és két fahíd biztosította az akadálymentes forgalmat.
1883.V.23-án az öreg Felmayer elveszítette nejét, Julianna asszonyt, s 1888. XI. 14-én maga is távozott az élők sorából. Szélhűdés végzett vele. Temetésére két nappal később, 16-án került sor. 15 órakor kezdődött a gyászszertartás, de már 13 óra körül elkezdtek szállingózni a halott feketébe öltözött ismerősei és tisztelői a Városház térre. A ceremónia kezdetekor már egy tűt sem lehetett leejteni a földre. Hogy mekkora visszhangot kiváltó társasági esemény volt ez, arra jellemző, hogy a Székesfehérvár és Vidéke, melynek egy oldala negyven hirdetési helyre volt beosztva, hat egységnyi felületen csak azt sorolta, kinek milyen feliratú szalag lógott a koszorúján. Utolsó útjára a Szentháromság (közkeletű nevén Hosszú) temetőbe kísérte el Felmayer Istvánt a gyászmenet.
A két fiú, István és Károly, miközben tovább irányították a gyárat; a főtéren lévő ingatlanukat, mely egyben látta el a lakóház, az iroda, az üzlet és a hajtogatóüzem funkcióját, kétemeletessé bővítették. Ők azonban nem örökölték a szegénysorból ragyogó egzisztenciát teremtő apjuk szeretetét a szakma és az üzem iránt. Nélkülözhetetlen forrásként kezelték csupán a gyárat, mely nagyvilági életükhöz előteremtette a javakat. Alkalmazottaikhoz is másképp viszonyultak, édesapjuk munkásairól gondoskodó atyai szigorának nyoma sem volt a jellemükben. Ennek következtében a ’80-as évekre a Zöldfa utcai „Három sasok” korcsma törzsvendégei lettek a festőlegények, hova a bakák is előszeretettel tértek be lazítani. Gyakorivá váltak a két „tábor” közötti, nem egyszer véres kimenetelű súrlódások.
S ha már a forrást említettem, érdekes epizódként vonult be a gyár történetébe, hogy 1892-ben az üzem udvarán egy kútfúrás alkalmával tört felszínre első ízben a fehérvári, vastartalmú savanyúvíz, mely elsőrangú gyógyvíznek bizonyult. A járványos időkre való tekintettel szellősebb közterületre vezették ki a vizet. A tulajdonosok nem akartak hasznot húzni a természeti kincsből, ezért Havranek József polgármester indítványozta a kút közkézbe vételét. Ehhez azonban a belügyminiszter nem járult hozzá.
Mindkét testvér fiatalon hunyt el. István 1894-es halála után Károly még nemességet kapott Ferenc Józseftől (nem hétköznapi, hogy épp neje, Erzsébet – az imént említett Havranek József unokahúga – 31. születésnapján) „a gyáripar és a közügyek terén szerzett érdemeiért”, de 1897-ben őt is elragadta a halál; s az újabb, sürgető beruházások lebonyolítását vállalni nem tudó özvegyek szabadulni kényszerültek a gyártól. Így került 1898. VIII. 2-án a cég – 250 000 forint ellenében – a Neunkirchner Druckfabriks Aktien Gesellschaft tulajdonába. A jól bejáratott cégnevet azonban nem változtatták meg.
Az vállalkozás még sokáig nagyon szép eredményeket produkált a piacon. 1907-ben a városi tanács éppen ezért járult hozzá, hogy Székesfehérvár címere megjelenhessen áruik csomagolásán és a kiállított számlák fejlécén.
Az I. világháború idején hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, így a civilek nélkülözni voltak kénytelenek a csak a katonaság részére termelő üzem portékáit. 1927-ben az akkor már egy ideje csak bérmunkákat végző vállalatot a Wiener Bankverein vásárolta meg. A cég 1943-ig újabb beruházásokat eszközölt ki, különböző módszerekkel igyekezett visszahódítani a megváltozott piacot; a világégés azonban minden fejlesztést derékba tört. A potsdami egyezmény alapján a Felmayer István és Fiai Kékfestő és Kartonnyomó Rt. – miután német cég üzemeltette – a Szovjetunió tulajdonába ment át. Az új vezetőség 1951-ben ignorálta a Felmayer márkanevet, az üzemet Kolorit Fehérítő-, Festő- és Nyomógyárra keresztelte el.
Egy évvel később, 1952-ben lett a Magyar Népköztársaság az államosított gyártelep tulajdonosa, melynek nevét előbb (1960-ban) Pamutkolor Művekre, majd az 1963-as, a budapesti központ alá történő betagozódásakor Pamuttextilművek Kikészítőgyárra változtatták.
Többszöri átszervezéseket követően, a ’90-es évek elején már deficitet termelt a vállalkozás, így a végelszámolást sem kerülhette el. Ténylegesen 1996. XII. 13. volt az utolsó munkanap a székesfehérvári textilipar fellegvárában, de jogilag csak 1997 augusztusában szűnt meg a cég.
A gyártelep egykori területén ma egy bevásárlóközpont terpeszkedik, melynek a nyugati oldalán kiemelkedő téglás falszakasza (valamint egy emléktábla) hivatott a több mint 150 évig működő vállalatra emlékeztetni a járókelőket.
írta Végh Ákos László
Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Gróf Klebelsberg Kunó Polgári Fiúiskola
- Instelling
- 1920 - 1948
A polgárosodó Székesfehérvár lakossága több esetben szorgalmazta fiú polgári iskola létesítését. Az igényekkel egyetértve a vallás- és közoktatásügyi minisztérium és a város közötti hivatalos megállapodás értelmében 1920-ban kezdte meg működését a Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola. 1921 szeptemberében költözött az iskola a Mirth-féle csendőrlaktanya öreg, de tágasabb épületébe. Az első végzősöket (32 tanulót) az 1922/23. tanévben vizsgáztatták. Az egyre növekvő tanulólétszám miatt a délutáni órákban a vízivárosi, az Öreg utcai elemi iskolákban és az ipariskolában bérelt termekben is folyt az oktatás. Az 1927/28-as tanévben készültek el az új iskola épületének tervei. A létesítmény alapkövét 1931. június 22-én helyezték el. A város vállalta az építési költség 30 %-át, és a Horthy Miklós tér délkeleti oldalán biztosította az építkezéshez szükséges területet.
Az épület 1932 tavaszán került tető alá. Orth Ambrus budapesti műépítész tervei alapján épített vörös dísztéglás új épület avatására a leánygimnáziummal egy időben, 1932. november 19-én 11 órakor az Szent István teremben került sor. Ugyanekkor vette fel az iskola gróf Klebelsberg Kunó elhunyt kultuszminiszter nevét. A beköltözés november 3-án történt. Az 1943 tavaszán előbb magyar, majd orosz katonai célokra (hadikórház) lefoglalt épület a háború alatt súlyos károkat szenvedett. Székesfehérvár 1944 őszén, 1945 tavaszán a magyarországi harcok középpontjában volt. 1945-ben hazánkban létrejött új társadalmi struktúra lehetővé tette a demokratikus iskolarendszer kiépítését. A köznevelési reform első, egyben legjelentősebb lépése már 1945-ben megtörtént. A második világháború után a politikusok többsége egyetértett abban, hogy az iskolarendszert demokratikus irányba kell továbbfejleszteni. A hazai polgári iskolai oktatás 1947/48-as tanév végén, az iskola fennállásának 28. tanévében végleg megszűnt. 1948 szeptemberétől (az iskolák államosítását követően) az intézményt Marx Téri Általános Iskola néven összevonták az épületben önállóan működő III. sz. Állami Leány Általános Iskolával.
- Instelling
- 1948 - 1952
A Rákosi éra éveiből viszonylag kevés a forrás, annyi azonban mindenképpen megállapítható, az egész társadalmat átszövő, szaporodó válságjelek az iskolában is éreztették hatásukat. Az intézménynek e rövid időszakban (1948-1952) hat igazgatója volt, s ez semmiképpen sem válhatott - sok más tényező mellett - az oktatás javára.
Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Ybl Miklós Gimnázium
- Instelling
- 1854 - 1954
Az iskola 1854. december 12-én Ferenczy János polgármester és Dr. Bula Teophil ciszt. r. gimn. igazgató munkálkodása folytán mint kétosztályú közs. alreáltanoda alakult meg, és a volt leánylyceum épületében nyert elhelyezést. 1859-ben már teljes alreáltanodává épült ki, míg 1871—73. megnyílt a IV., V. és VI. osztály is, és ezzel az intézet teljes főreáltanodává lett. 1875-ben országosan átszervezik a reáltanodákat nyolcosztályossá, de az iskola megmaradt hatosztályúnak. A régi tanárok itthagyják az iskolát, és fennmaradása évről-évre bizonytalanabb, sőt 1881- ben már arról van szó, hogy visszafejlesztik négyosztályúvá, végre Trefort Ágoston akkori miniszter átveszi az állam vezetésébe, így lett reáliskolánk 1883-ban nyolcosztályos főreáliskolává. Hosszas huzavona és alkudozások után 1894-ben át tudott költözködni új épületébe.
Az állam kezében most már ismét az emelkedés útjára lép az intézet. Az előbbi tíz év alatt megcsappant növendékek száma egyszerre felszökik, 1890-ben már a III. osztályt is párhuzamosítani kellett. így haladt most már biztos úton előre az intézet, és ünnepelte fennállásának ötvenéves jubileumát 1904-ben.
A második félszázad ugyanazzal a csendes, mély, céltudatos munkával indult abban a biztos mederben, melybe a 90-es években jutott. A világháború alatt kórházul szolgálván az intézet épülete, egy ideig a múzeum jelenlegi épületében folyt a tanítás.
1920-an felvette a m. kir. áll. Ybl Miklós-reáliskola nevet. Jelenleg a lehetőség szerint a kívánalmaknak megfelelően alakított épületben folyik a tanítás, hirdetvén a XX. század nagy feladatát: keresztény valláserkölccsel és a múlt szent hagyományait féltő gonddal őrző mély hazaszeretettel egy nagy cél felé törekedni, melynek neve: N agy-Magyarország.
1934-ben a nm. VKMin. 32000/1934. V. a.—1. sz. rendeletével az első osztálytól kezdődőleg megszüntette az intézet reáliskolai jellegét ; az 1936. évi 1301. ein. sz. rendelete alapján az 1936/37. tanévben az I. és II. oszt. már gimnázium, a III. oszt. reálgimn., a IV—VIII. még reáliskola.
Az 1941—42. iskolai évben az I—VII. oszt. gimnázium, a VIII. oszt. reálgimnázium. A megnövekedett tanuló létszám szükségessé tette a VIII. oszt. párhuzamosítását is, úgyhogy ebben az évben már minden osztály párhuzamos. Második modern nyelvül az egyik felső osztály franciát, a megfelelő párhuzamos osztály olaszt tanult.
- Instelling
- Persoon
- 1922 - 2006
Festőművész, grafikus művész. 1947-ben az Iparművészeti Főiskolán végzett Borsos Miklós, Diósi Antal, Domanovszky Endre és Miháltz Pál tanítványaként. 1948-tól több országos, sőt külföldi kiállításon vett részt, 1961-ben Székesfehérváron volt tárlata. Képei leggyakrabban szülővárosát, a Velencei-tavat és annak környékét ábrázolják.
Művészetére az egyszerűség, tiszta, világos mondanivaló jellemző. Körútjain, tanulmányútjain megörökítette a helyszínek történelmi fontosságú műemlékeit, tájait, különböző részleteit. Munkásságát számos díjjal jutalmazták:
1974: Kiváló Tanár díj
1975: Székesfehérvár Városi Tanácsa "Város" díja
1979: Székesfehérvárért emlékérem
1980: Szocialista Kultúráért kitüntetés
1982: Székely Bertalan-díj
1993: Székesfehérvárért díj
1997: Fejér Megye Díszpolgára
Egyéni kiállítások
1961 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár - Dunaújváros
1973 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1974 - Alba Regia Szálloda, Székesfehérvár
1975 - Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Székesfehérvár, Maroshegy
1976 - Költségvetési Üzem, Gárdony
1977 - Kápolna Galéria, Velence
1979 - Hévízi Könyvtár, Hévíz - Megyei Kórház, Székesfehérvár
1980 - Klubkönyvtár, Velence - Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár
1981 - Helyőrségi Tisztiklub, Székesfehérvár - Tamási
1982 - Pusztavám - Csákvár - ARÉV Székesfehérvár
1983 - Inota, Várpalota
1984 - Ajka
1985 - Mór - Nőtincs
1987 - Szabadbattyán
1988 - Várpalota
1989 - Székesfehérvár
1990 - Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár.
- 1903 - 1979
Nagy Ferenc (Bisse, 1903. október 8. – Herndon, Virginia, 1979. június 12.) politikus, országgyűlési képviselő, miniszterelnök, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elnöke.
Református vallású, kisparaszti családból származott, szülei a 15 katasztrális holdnyi (8,63 ha) földjükön gazdálkodtak.
Nagy Ferenc hat elemit végzett, aztán a családi birtokon dolgozott. 1924-ben megnősült, házasságából öt gyermek született; két fia és legidősebb lánya Magyarországon, a két kisebbik lánya viszont már az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot.
Saját erejéből képezte magát, miközben szülei földje mellett fuvarozást, napszámot és favágást is vállalt. Keresetéből újabb hét holdnyi földet tudott venni, összesen 22 holdra (12,7 ha) bővítve ki a családi gazdaságot. Az 1920-as évek elejétől kezdve írogatott cikkeket a helyi lapokba. 1929 januárjától kezdve írásait a Pesti Hírlap is leközölte, amivel országos hírnevet szerzett magának. Megírta szülőfaluja, Bisse monográfiáját is, amivel aranyérmet nyert a Faluszövetség pályázatán.
Még 1924-ben belépett az Egységes Pártba, aminek 1928 és 1930 között Baranya vármegyei alelnöke volt. Ekkor kilépett és Tildy Zoltánnal közösen megszervezték a Független Kisgazdapártot, aminek 1930 és 1945 között a főtitkára volt.
1931-ben hagyta ott végleg a családi gazdaságot, hogy politikai karrierjére koncentrálhasson. Az 1931-es választásokon még nem indult. Az 1935-ösön indult ugyan, de mindössze 329 szavazattal alulmaradt kormánypárti kihívójával szemben. Az 1939-es választásokon szintén nem sikerült egyéni mandátumot szereznie, viszont a párt Baranya vármegyei listájáról bejutott a törvényhozásba. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Parasztszövetség létrehozásának. Nagy Ferenc közismerten háborúellenes volt, ennek a parlamentben is gyakran hangot adott. Emiatt Magyarország német megszállását követően a Gestapo 1944. április 12-én letartóztatta. Október 10-én kiengedték, de csak október 15-én helyezte szabadlábra a Lakatos-kormány. A négy nappal később bekövetkezett nyilas hatalomátvételt követően illegalitásba vonult.
Ahogy elhagyta a front Budapestet, nekilátott az FKGP és a Parasztszövetség újjászervezésének. 1945 áprilisában a Magyar Parasztszövetség, augusztus 20-án pedig az FKGP választotta elnökévé. 1945. április 20-án beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Április 2-án beválasztották a budapesti törvényhatósági bizottságba, a november 4-i általános országgyűlési választásokon pedig újfent a Parlamentbe is.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlésben 1945. május 11-étől november 15-éig újjáépítési miniszter, az 1945-ös választásokat követően pedig 1945. november 29-étől 1946. február 5-éig a Nemzetgyűlés elnöke, s ezzel egyidejűleg 1945. december 7-étől 1946. február 2-áig a Nemzeti Főtanács tagja. 1946. február 4-étől a köztársasági elnökké választott Tildy Zoltán helyett nevezték ki Magyarország miniszterelnökévé, mely tisztségéről 1947. június 1-jén kényszerült lemondani. Ezalatt a Magyarok Világszövetsége elnöke is volt.
A majdnem pontosan 16 hónapig regnáló kormányához két jelentős esemény is fűződik; a háború utáni hiperinfláció letörésére a teljesen elértéktelenedett magyar pengő helyett a máig használatos forint bevezetése 1946. augusztus 1-jével (400 ezer kvadrillió - avagy 4*1029 - pengő ért egy forintot), valamint a párizsi békeszerződések aláírása 1947. február 10-én.
Ellenezte mind a Baloldali Blokk, mind a háború előtti elit hatalmi törekvéseit; a rendszer polgári demokratikus konszolidációjára törekedett. Ellenezte a hároméves terv elfogadását is. 1947. május 28-án a miniszterelnökségen letartoztatták személyi titkárát, Kapócs Ferencet, majd június 1-jén Svájcban, ahol szabadságát töltötte, lemondásra kényszerítették. Lemondását meg sem várva, már május 31-én kinevezték az új miniszterelnököt. Ezután már nem térhetett vissza Magyarországra.
Az FKgP 1947. június 3-án kizárta a pártból; október 7-én állampolgárságától, 1948-ban a vagyonától is megfosztották. Svájcból az USA-ba utazott feleségével és három gyermekével, ahol a Washington D. C. vonzáskörzetéhez tartozó virginiai Herndonban telepedtek le. Az ott megjelentetett emlékirataiból származó bevételeiből bankkölcsönnel kiegészítve földet vásárolt, amin 1951-ig gazdálkodott. Ikerlányai már Amerikában születtek meg, 1950-ben.
Kezdettől fogva részt vett a magyar politikai emigráció közéletében, a Magyar Nemzeti Bizottmány alapító-végrehajtó bizottsági tagja, majd 1955–56-ban alelnöke volt. Az 1956-os forradalom során megkísérelt Magyarországra utazni, de Ausztria - semlegességére hivatkozva - megakadályozta ebben. November 2-án telefonon ajánlotta fel szolgálatait az államminiszteri poszton lévő Tildy Zoltánnak, aki azonban visszautasította. 1957-ben beválasztották a strasbourgi Magyar Forradalmi Tanács intézőbizottságába. 1958-ban a Magyar Bizottság tagja lett.
Még 1947-ben részt vett a Nemzetközi Parasztunió létrehozásában, aminek 1949-től 1964-ig az alelnöke, 1964 és 1970 között pedig az elnöke volt. 1951-ben a menekült politikusokból összeállított Közép-kelet-európai Bizottság elnökévé választották. 1954-ben közreműködött az Európai Rabnemzetek Közgyűlésének a megszervezésében. Abban az évben, majd 1955-ben és 1962-ben az USA külügyminisztériumának a megbízásából távol-keleti körutat tett.
1957-ben a kaliforniai Berkeley Egyetem díszdoktorává avatta. 1963 és 1970 között mintegy négyszáz amerikai felsőoktatási intézményben tartott előadást, amikor is felesége betegsége miatt visszavonult a közélettől.
1977-ben kiállt a magyar Szent Korona és a koronázási ékszerek visszaadása mellett és Vörös Vince kezdeményezésére, Bognár József közbenjárására a Magyarok Világszövetsége megszervezte hazalátogatását, amire azonban hirtelen bekövetkezett halála miatt már nem kerülhetett sor. Herndonban temették el, ahol halála tizedik évfordulóján a helyi történeti múzeum falán emléktáblát helyeztek el a tiszteletére.
- Persoon
- 1935 - 1995
(Budapest, 1935. 03. 02. – Bakonykúti, 1995. 10. 30.)
Építészmérnök, városépítés-városgazdasági szakmérnök. Gyógyszerész szülők gyermekeként Budapesten, az Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát 1957-ben. Házasságkötése után Dunaújvárosba költözött, itt született két gyermeke is. Először a Beruházási Bankban,
majd 1963-tól 1977-ig Dunaújvárosban a Tervező Iroda településtervező építészeként dolgozott.
Csoportvezetőként folytatta hivatali elődje, Dr. Weiner Tibor munkáját. Tervei nyomán több városrész épült, formálódott. Közreműködésével nyerte el mai
ismert formáját a Római tábor városrész. Új szemléletű várostervezési elképzeléseihez a nyilvánosság erejével próbált urbanisztikai szemléletet érvényesíteni a döntéshozók körében. A Győri Tervező Vállalatnál eltöltött évek után 1983-tól Székesfehérvárott dolgozott. A Fejér megyei Tervező Iroda szakfőmérnökeként, később a Sagittarius Kft. tervezőjeként a humánközpontú, értékvédő, ugyanakkor vállalkozásbarát tervezés elveit alkalmazta a gyakorlatban.1993-tól a Polgármesteri Hivatal főtanácsosaként dolgozott. Irányítása alatt készítette el a Városháza Tervező Csoport Öreghegy részletes rendezési tervének módosítását. Kiváló tervező, nagyszerű ember volt. Segítette a pályakezdőket. Aktív közéleti emberként az Építéstudományi Egyesület tagja volt, megszervezte a Magyar Urbanisztikai Társaság megyei csoportját.
- Persoon
- 1931 - 1988
Kállay István (Fülöpszállás, 1931. június 16. – Budapest, 1998. augusztus 17.) magyar történész, jogtörténész, genealógus, levéltáros, tanszékvezető egyetemi tanár, a székesfehérvári levéltár igazgatója, a Magyar Szent Korona Társaság főtitkára, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke, a történelemtudományok kandidátusa (1969), doktora (1977).
1954-ben került a Baranya Megyei Levéltárba, mint segédlevéltáros lett, 1956 és 1959 között a Fejér Megyei Levéltár igazgatója volt. 1959-től hat éven át volt a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztályának magyar levéltári delegáltja a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban és a Hofkammerarchivban, majd az Országos Levéltár Feudáliskori Osztálya levéltárosaként tevékenykedett két éven át. 1967 és 1969 között a Népi Demokratikus Osztály osztályvezető-helyettese, 1970-től tíz éven át a Családi és Gyűjteményi Osztály vezetője. 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett, haláláig egyetemi oktatóként dolgozott.
Főképp 18-19. századi várostörténettel foglalkozott, kivált a Mária Terézia kori szabad királyi városok gazdálkodásával, továbbá közigazgatás történettel. Jelentős volt forráskiadói tevékenysége, a Levéltári Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt (1960-1974), majd haláláig felelős szerkesztője. A magyarországi birtokigazgatás 1711 és 1848 közötti első monográfiájának elkészítése is az ő nevéhez köthető (1980). Szakmai álláspontjával szerepet vállalt a Szent Koronával ékesített magyar címer rendszerváltás utáni visszaállításához.
- Persoon
- 1926 - 2013
Országgyűlési képviselő 1958 -1975.
VTRGY Kereskedelmi főosztály vezető 1962.
VTRGY Labóratórium vezető 1967.
MSZBT országos alelnöke 1968.
Videoton vegyi gyáregységének főtechnológusa 1971.
Gyáregység igazgató, Videoton, 1980.
Hazafias Népfront megyei alelnöke 1963., elnöke 1985.
Munka Érdemrend Arany fokozata 1981.
Elhunyt: 2013.03.13.
- 1
- 2
- 3
- Volgende »