55 találat látható

Iratképző
Személy

Rusvay Tibor dr.

  • Személy
  • 1926 - 2000

Dr. Rusvay Tibor értelmiségi családból származik, édesapja állatorvos volt. A középiskoláit 1944. évben végezte el, majd az egyetemre iratkozott be, ahol a bölcsészkaron irodalomtörténetből nyert diplomát. Ezt követően elvégezte a Pedagógiai Főiskolát is, majd pedig a Lenin Intézetben szerzett oklevelet. Egyetemi tanulmányai után Tatabányán, Cegléden és Vácott tanárként dolgozott, 1956 elején pedig a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa lett, és ösztöndíjasként Lengyelországba küldték ki, ahol a Varsói Tudományos Akadémián dolgozott. Felesége, akivel 1952-ben kötött házasságot, a Váci Közgazdasági Technikum tanára. https://www.kozterkep.hu/37001/dr-rusvay-tibor-emlektabla

Gánti Tibor dr.

  • Személy
  • 1933. szeptember 10 - 2009. április 24.

Gánti Tibor 1933-ban született Vácott. Édesapja órásmester volt. A Naszályon tett diákkori kirándulásai egy életre megszerettették vele a természetet. Később is szívesen vonult vissza a Dunakanyarba. Középiskolai tanulmányait Vácott végezte, de az utolsó évben Budapestre került. Ott is érettségizett, majd a budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki karán szerzett diplomát. Több munkahely után (pl. a váci Forte Fotokémiai Kutató) ledoktorált élelmiszer-kémiai témában. Ezt követően ipari mikrobiológia témakörben szerzett kandidátusi fokozatot. A Magyar Biológiai Társaság főtitkára (1978-1986), a Természet Világa főszerkesztője (1980-1990). 1980-ban védte meg nagydoktori disszertációját az elméleti biológia területén. Címzetes egyetemi tanárként 1981-óta akadémiai kutató volt az ELTE Genetikai, illetve Növényrendszertani Tanszékén (1981-1999). Kutatómunkáját az MTA Ökológiai Modellező Csoportjának tudományos tanácsadójaként végezte. 1987. és 2002. között a Váci Múzeum Egyesület elnöke. 2003-tól a Collegium Budapest munkatársa volt. 2009-ben hunyt el Nagymaroson.
Egyetemi tanulmányok és tudományos fokozatok:
Dipl. Chem. Eng. Technical University, Budapest, 1958
Dr. techn. Technical University, Budapest, l962
Candidate of biol. Sci. Hungarian Academy of Sciences, l974
Honorary docent: Eötvös University, Budapest, 1974
Doctor of biol. Sci. Hungarian Academy of Sciences, 1980
Honorary professor: Eötvös University, Budapest, 1982
Munkahelyi pozíciók:
1951-1952 Laboratory assistant. Bacteriological Laboratory, Factory of Canned Food, Dunakeszi.
1953-1954 Laboratory assistant. Photochemical Research Institute, Vác.
1958-1965 Head, Yeast Laboratory, Yeast Factory, Budapest
1965-1974 Head, Biochemical Department. REANAL Factory of Laboratory Chemicals, Budapest
1974-1999 Scientific Consultant, Ecological and Modelling Research Group of Hung. Acad. Sci., Budapest
1992-2000 Director, Cogitator deposit company, Nagymaros
Tanári pozíciók:
1968-1972 Guest lecturer of industrial biochemistry, Eötvös University, Budapest
1974-1976 Guest lecturer of the theoretical biology, University of Gödöllô
1975-1979 Guest lecturer of the theoretical biology, József Attila University, Szeged
1978-1999 Guest professor of the theoretical biology, Eötvös University, Budapest
Egyéb pozíciók:
1968-1973 Member, Presidency of the Hungarian Biochemical Society
1978-1986 General Secretary, Hungarian Biological Society
1980-1988 Member, Presidency of the Hungarian Astronautic Society
1986-1992 President, Environmental Council of the Federation of Scientific and Technical Societies of Hungary
1980-1992 Member, Presidency of the Federation of Scientific and Technical Societies of Hungary
1980-1990 Chief editor of Természet Világa (a Hungarian journal, similar to the Scientific American)
2000-2001 Fellow of Collegium Budapest (Institute for Advanced Study)
Díjak, elismerések:
1982 Herman Otto díj
1986 MTESz díj
1989 Pro Natura medál

Szalay István

  • Személy
  • 1929 - 2017

A Váci Polgár közéleti lap főszerkesztője, a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesületének elnöke. Az ismert lokálpatrióta városért végzett kiemelkedő munkáját több ízben is elismerték: 2008-ban Pro Urbe díjat, 2017. szeptember 2-án pedig Migazzi díjat kapott

Újvári István

  • Személy
  • 1932 -

Ujvári István Apáczai-Csere János Pedagógiai díjjal és Pro Urbe Vaciensis címmel kitüntetett nyugállományú középiskolai matematika tanár. Több mint fél évszázaddal ezelőtt, 1954-ben került a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium jogelődjébe, a Lőwy Sándor Gépipari Technikumba, s ott tanította az egymást követő diákgenerációkat. A tanítás és kutatómunka mellett kitalálta, megszervezte, s két évtizeden keresztül vezette is a Pest Megyei Matematikai Tehetségfejlesztő Központot.
A pályán töltött évtizedek alatt gazdag szakmai és módszertani tapasztalatokat szerzett, ezeket rendszerezte és a tehetségek korai felismerésében kamatoztatta. Nagy hatékonysággal készítette fel több száz növendékét egyetemi és főiskolai tanulmányokra, hazai és nemzetközi matematika versenyekre.
A matematika tanítás szakmódszertanát hazai és nemzetközi pedagógiai irányzatok alkalmazásával, valamint saját kidolgozott pedagógiai eljárásaival gazdagította. Szaklapokban, szakcikkekben és önálló kiadványokban tette közzé eredményeit. Rutinos tankönyvíró, munkáit szívesen és eredményesen használják általános- és középiskolákban a határon innen és a határokon túl egyaránt.
Sikeresen kötötte össze a tanítási órán kívüli tevékenységi formákat a tanulói érdeklődéssel, a tehetségek fejlesztésével. Ennek során elsősorban a szakköri munka, a versenyekre való felkészítés, az intellektuális fejlesztés, a matematika és a történelem, a matematika és a honismeret, a matematika és a városismeret, a matematika és a sakk összekapcsolása terén sikerült újszerű és maradandó eredményeket elérnie.

Moys Csaba

  • Személy
  • 1945 -

Moys Csaba gépészmérnök, a Taurus Gumigyár üzemvezetője, 1990–1994 között Vác város alpolgármestere. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége váci szervezetének alapító tagja, több egyesület és alapítvány alapítója és tisztségviselője.

Leblancné dr. Kelemen Mária

  • Személy
  • 1931.05.14. - 1995 09.04.

Kelemen Mária 1931-ben, a gazdasági világválság idején született Hajdúböszörményben. Apai nagyapja gazdálkodott, anyai nagyapja viszont a volt hajdúváros levéltárának volt az őre. Édesapja követte szülei foglalkozását. A család négy gyereke közül ketten szintén a mezőgazdaságban találták meg a megélhetés forrását, míg Marika és a bátyja az értelmiségi pályát választották.
Az 1949-ben megszerzett érettségi után hát beiratkozott az egri Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakára, majd tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta, diplomát mégis csak jóval később, 1962-ben szerzett Budapesten, az ELTE magyar-történelem szakán. 1974-ben megszerezte második diplomáját is a levéltári kiegészítő szakon, 1981 -ben pedig, már 50 évesen — summa cum laude minősítéssel — az egyetemi doktori fokozatot
is elnyerte. Közben dolgozott a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságának gyógyüdülőjében, a gyöngyöspatai általános iskolában, majd 1963-tól
a salgótarjáni Madách Gimnázium tanára lett, ahol országosan elismert honismereti szakkört alakított és vezetett. Az eredményes oktató-nevelő munkát
az egészségi állapotában bekövetkezett hirtelen romlás miatt kellett abbahagynia. — 1967-ben ugyanis szívműtéten esett át, s ezért 1970-ben — 40 évesen
— orvosai tanácsára pályát változtatott, s anyai nagyapja foglalkozását követve Ő is levéltáros lett.
Kutatási területének a XIX—XX. századot tekintette. Első önálló munkája
A mai Nógrádi megye községeiben működó' nemzeti és földigényló' bizottságok vezetó'i és tagja címmel jelent meg 1975-ben. Cikkeket, könyvismertetéseket, levéltári módszertani tanulmányokat viszont már attól kezdve publikált, hogy a levéltárba került. Fontosnak tartotta az úgynevezett tudományos ismeretterjesztő munkát is. Ennek tudható be, hogy számos cikke jelent meg a Honismeretben, a helyi Palócföldben, a Történelemtanításban. Az ilyen jellegű munkáját 1980-ban Ortutay Gyula emlékéremmel honorálta a honismereti mozgalom.
Igazán nagyot, országos jelentőségűt ugyanis azzal a kétkötetes Madáchforráspublikációval alkotott, amelyben közzétette a Nógrád Megyei Levéltárban, illetve az ország közgyűjteményeiben Madách Imre közéleti tevékenységére, illetve a Madách család XIX. századi gazdasági viszonyaira vonatkozó valamennyi fellelhető dokumentumot. Lektorai, kritikusai ezen két kötetét a Madách-kutatás bibliájának tartják. Véleményük szerint amennyiben ezek a kötetek nem állnának ma az irodalomtudomány rendelkezésére, úgy
nem lehetne hozzákezdeni Madách Imre műveinek kritikai kiadásához sem.
Tudományos munkásságát 1988-ban Madách-, 1991-ben Toldy-díjjal jutalmazták.

Takácsné Csente Julianna

  • Személy
  • 1931.05.28. -

Takácsné Csente Juliánna a Bihar megyei Komádiban született 1931. május 28-án. Veleszületett gyengén látása ellenére a jó tanulók közé tartozott a látó gyermekek között. Szombathelyen szerzett ápolónői oklevelet és 1953-ban került városunkba, a Bányász Kórházba. 30 évig teljesített szolgálatot betegágy mellett. Ez idő alatt leérettségizett a Közgazdasági Technikumban és diétás-nővéri képzettséget szerzett az Élelmezéstudományi Intézetben. Gyermekkora óta vonzotta az irodalom, a versírás, a versmondás. Alapító tagja az Országos Versmondó Egyesületnek, az Országos Baráti Körnek, az Életet az évek-nek és a helyi Növekvő Életfa Egyesületnek. Több verses és novellás kötete jelent meg, írásait folyóiratok, napi és heti lapok is őrzik. A „Nem ismert utakon” című könyvében többek között városunk egyik legismertebb személyétől, Schalkhammer Antaltól búcsúzik
Kitüntetései:
Tatabánya Kultúrájáért 2009
Pro Sanitate Eü. Miniszteri kitüntetés

Ranzinger Vince

  • Személy
  • 1856 - 1933.04.23.

A tatai medence első bányafelügyelője,majd igazgatója.
Gottschee-ben a krajnai nagyhercegség /mai Szlovénia/ német többségű településén született 1856-ban.
1882-ben Leobenben, a ma is működő híres bányászati akadémián bánya és kohómérnöki oklevelet szerzett.
Először az osztrák érdekeltségű annavölgyi bánya üzemvezetője, majd 1891-től az esztergomi szénbányászatnál tevékenykedett. Kitűnő szakmai munkája alapján bányakapitánysági ajánlásra került a tatai medence szénbányászatához. 1897 január 1-én bányafelügyelői minőségben átvette, ahogy akkoriban nevezték az alsógallai bányászat közvetlen irányítását. A tatai medence szénbányászatának első időszakában 6 lejtősakna tervezési és kivitelezési munkáit irányította. Újszerű bányászati, gépészeti technológiák bevezetésével nagymértékben hozzájárult a kezdetektől a bányászati műveletek biztonságához, a termelési és szállítási kapacitások növeléséhez.
1900-tól a tatai szénbányák igazgatója.
Magyarországon először vezette be az iszaptömedékelést, melynek technológiája évtizedekig jellemzője volt a térség bányászatának. Jelentős érdemei voltak a bányászati tevékenység melletti infrastruktúrák létesítésében. /munkáskolóniák, villamoserőmű, mészégető kemencék, brikettgyár, külfejtés, kulturális és szociális intézmények / 1902-ben I. Ferenc Józseftől m.kir.bányatanácsosi címet kapott.
Egyházat támogató munkájáért a Szent Gergely Rend lovagjává választották.
1907-ben a MÁK Rt. igazgatósági tagja lett majd augusztus végén nyugdíjba vonult, de továbbra is mint műszaki tanácsadó a medence szénbányászatát figyelemmel kísérte és hasznos tanácsaival segítette.
1907-től Bécsben élt ahonnan a trifaili bányászat ügyeit intézte. 1933. április 23-án Bécsben elhunyt.
Még az első lejtősakna megnyitását követő időkben egy emléktáblán megörökítették nevét és érdemeit.
A későbbiekben a VI.sz. akna neve Ranzinger akna lett.
Az 1920 –as évektől egy bányatelepi utca is viselte nevét.
A Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány Ranzinger Vince Emlékérmeket készítetett, melyet minden évben a helyi bányászhagyományok ápolásában jeleskedő személynek adományoz.

M. Tóth István

  • Személy
  • 1922 - 2006

Festőművész, grafikus művész. 1947-ben az Iparművészeti Főiskolán végzett Borsos Miklós, Diósi Antal, Domanovszky Endre és Miháltz Pál tanítványaként. 1948-tól több országos, sőt külföldi kiállításon vett részt, 1961-ben Székesfehérváron volt tárlata. Képei leggyakrabban szülővárosát, a Velencei-tavat és annak környékét ábrázolják.
Művészetére az egyszerűség, tiszta, világos mondanivaló jellemző. Körútjain, tanulmányútjain megörökítette a helyszínek történelmi fontosságú műemlékeit, tájait, különböző részleteit. Munkásságát számos díjjal jutalmazták:
1974: Kiváló Tanár díj
1975: Székesfehérvár Városi Tanácsa "Város" díja
1979: Székesfehérvárért emlékérem
1980: Szocialista Kultúráért kitüntetés
1982: Székely Bertalan-díj
1993: Székesfehérvárért díj
1997: Fejér Megye Díszpolgára
Egyéni kiállítások
1961 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár - Dunaújváros
1973 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1974 - Alba Regia Szálloda, Székesfehérvár
1975 - Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Székesfehérvár, Maroshegy
1976 - Költségvetési Üzem, Gárdony
1977 - Kápolna Galéria, Velence
1979 - Hévízi Könyvtár, Hévíz - Megyei Kórház, Székesfehérvár
1980 - Klubkönyvtár, Velence - Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár
1981 - Helyőrségi Tisztiklub, Székesfehérvár - Tamási
1982 - Pusztavám - Csákvár - ARÉV Székesfehérvár
1983 - Inota, Várpalota
1984 - Ajka
1985 - Mór - Nőtincs
1987 - Szabadbattyán
1988 - Várpalota
1989 - Székesfehérvár
1990 - Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár.

Párniczky Józsefné Nunczás Ilona

  • Személy
  • 1927 - 2018

Párniczky Józsefné Nunczás Ilona édesapja Bihar megyei kisnemesi családból, édesanyja jó nevű, pesti kézműiparos családból származott. Ez a család az 1900-as Párizsi Világkiállítás Aranyérmével büszkélkedhetett.
Ilona szüleit 1930-ban Szigethalomba kitelepítették, így ő ott kezdte iskoláit, majd „polgáriba” került, ahol 4 évig Képessy Béláné Wölder Angéla kézimunka és rajztanár, iparművész alapozta meg ismereteit a varrás-hímzés, népművészet területén. Az Állami Tanítóképzőben Undi Mária volt az oktatója, aki diákjait bevonta a népi díszítőművészeti hímző munkába. Itt már terveztek és kiviteleztek a diákok. A Pázmán Péter Katolikus Egyetemen magyar-történelem szakot végzett, 1959-től a Székesfehérvári Megyei Könyvtárban dolgozott majd a Levéltárba került, innen ment nyugdíjba. A Fejér Megyei Művelődési Központban indított hímző szakkörvezetői képzésbe kapcsolódott be, itt mestere Fejér Mária tanárnő volt. 1978 és 1982 között a Népművelési Intézet által szervezett országos továbbképzéseken vett részt. Ismetereit felnőttek, gyermekek részére szervezett szakkörökben adta tovább, 1975 és 2005 között 9 csoportban oktatott. Tanított Finnországban és japán művészekkel is megismertette magyar népművészet kincseit. Gyűjtötte, fotózta, rajzolta Fejér megye hímzés motívumait, gyűjtött Pázmándon, Seregélyesen, Lovasberényben, Csákváron, Válon, Vértesacsán, Sárbogárdon és Pákozdon. Neki köszönhető, hogy Fejér megye fehér hímzései megmaradtak az utókor számára, a fehér hímzés „Nagyasszonyának” tekintik. 1976 óta rendszeres résztvevője és díjazottja helyi, megyei, országos és nemzetközi pályázatoknak, kiállításoknak.
A Fehér megyei Népművészeti Egyesület alapító tagja.
A Fehérvári Kézművesek Egyesülete tiszteletbeli tagja.
A Népművészet Mestere díjat 2011-ben kapta meg.
Díjai:
Arany- és gyémántdiplomás pedagógus.
Jelentősebb elismerések, díjak, kitüntetések:
NIT nívódíj: 1983
„Szocialista Kultúráért” kitüntetés: 1985
Pro Renovanda fődíj: 1996
„Székesfehérvárért” emlékérem: 1998
Király Zsiga Díj: 2004
Élő Népművészet Országos- Népművészeti Kiállítás: Gránátalma díj 2 alkalommal
Népi iparművész: 1983

Remetey Tibor

  • Személy
  • 1935 - 1995

(Budapest, 1935. 03. 02. – Bakonykúti, 1995. 10. 30.)
Építészmérnök, városépítés-városgazdasági szakmérnök. Gyógyszerész szülők gyermekeként Budapesten, az Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát 1957-ben. Házasságkötése után Dunaújvárosba költözött, itt született két gyermeke is. Először a Beruházási Bankban,
majd 1963-tól 1977-ig Dunaújvárosban a Tervező Iroda településtervező építészeként dolgozott.
Csoportvezetőként folytatta hivatali elődje, Dr. Weiner Tibor munkáját. Tervei nyomán több városrész épült, formálódott. Közreműködésével nyerte el mai
ismert formáját a Római tábor városrész. Új szemléletű várostervezési elképzeléseihez a nyilvánosság erejével próbált urbanisztikai szemléletet érvényesíteni a döntéshozók körében. A Győri Tervező Vállalatnál eltöltött évek után 1983-tól Székesfehérvárott dolgozott. A Fejér megyei Tervező Iroda szakfőmérnökeként, később a Sagittarius Kft. tervezőjeként a humánközpontú, értékvédő, ugyanakkor vállalkozásbarát tervezés elveit alkalmazta a gyakorlatban.1993-tól a Polgármesteri Hivatal főtanácsosaként dolgozott. Irányítása alatt készítette el a Városháza Tervező Csoport Öreghegy részletes rendezési tervének módosítását. Kiváló tervező, nagyszerű ember volt. Segítette a pályakezdőket. Aktív közéleti emberként az Építéstudományi Egyesület tagja volt, megszervezte a Magyar Urbanisztikai Társaság megyei csoportját.

Áron Nagy Lajos

  • Személy
  • 1913 - 1987

(Budapest, 1913. november 7. – Székesfehérvár, 1987. január 6.) kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar festő. Főleg tájképeket és portrékat festett poszt-impresszionista stílusban.
A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1938-ban. Mestere: Benkhard Ágost. 1938-ban elnyerte a Balló Ede Ösztöndíjat, mellyel európai tanulmányutat tett. 1944-ben
magkapta a Kultuszminisztérium balatoni ösztöndíját. 1965-ben Csók István-díjjal, 1956-ban és 1967-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1985-ben a Művészeti Alap nívódíjasa lett. 1939-
től Székesfehérváron élt, az alkotó munka mellett rajzpedagógusként dolgozott. 1971-ben Székesfehérvár díszpolgárává választották. 1935-től szerepelt Fejér megyei és országos
kiállításokon. Első egyéni kiállítását 1955-ben rendezte. 1959-től több alkalommal Székesfehérváron, 1967-ben a Műcsarnok győri kiállítótermében, s több más kiállítóhelyen
mutatta be műveit. Csoportos kiállításon szerepelt 1978-ban a Magyar Nemzeti Galériában és többször a Műcsarnokban. 1963-ban a székesfehérvári Vörösmarty Színházba
Csongor és Tünde címmel készített pannót. Murális kompozíciói találhatók Bakonycsernyén, Mosonszentjánoson és a székesfehérvári Magyar Király Hotelben. Képei
megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és a székesfehérvári István Király Múzeum gyűjteményében.
Munkácsy Mihály-díj (1956, 1967)
Alba Regia-díj (1958)
Csók István-díj (1965)

Kállay István

  • Személy
  • 1931 - 1988

Kállay István (Fülöpszállás, 1931. június 16. – Budapest, 1998. augusztus 17.) magyar történész, jogtörténész, genealógus, levéltáros, tanszékvezető egyetemi tanár, a székesfehérvári levéltár igazgatója, a Magyar Szent Korona Társaság főtitkára, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke, a történelemtudományok kandidátusa (1969), doktora (1977).
1954-ben került a Baranya Megyei Levéltárba, mint segédlevéltáros lett, 1956 és 1959 között a Fejér Megyei Levéltár igazgatója volt. 1959-től hat éven át volt a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztályának magyar levéltári delegáltja a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban és a Hofkammerarchivban, majd az Országos Levéltár Feudáliskori Osztálya levéltárosaként tevékenykedett két éven át. 1967 és 1969 között a Népi Demokratikus Osztály osztályvezető-helyettese, 1970-től tíz éven át a Családi és Gyűjteményi Osztály vezetője. 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett, haláláig egyetemi oktatóként dolgozott.
Főképp 18-19. századi várostörténettel foglalkozott, kivált a Mária Terézia kori szabad királyi városok gazdálkodásával, továbbá közigazgatás történettel. Jelentős volt forráskiadói tevékenysége, a Levéltári Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt (1960-1974), majd haláláig felelős szerkesztője. A magyarországi birtokigazgatás 1711 és 1848 közötti első monográfiájának elkészítése is az ő nevéhez köthető (1980). Szakmai álláspontjával szerepet vállalt a Szent Koronával ékesített magyar címer rendszerváltás utáni visszaállításához.

Pallay József

  • Személy
  • 1903 - 1967

(Szabadbattyán, 1903. márc. 17. – Székesfehérvár, 1967. dec. 30.): festőművész. Oklevelet a Képzőművészeti Főisk.-n szerzett (1925), ahol Glatz Oszkár tanítványa volt. 1925–27-ben a sashalmi kat. gimn.-ban, 1928-tól Tolnán, 1934-től Székesfehérvárott a polgári fiúisk.-ban, 1943-tól a cisztercita gimn.-ban tanított. 1945 után 1963-ig, nyugdíjazásáig a cisztercita, majd ugyanott az áll. gimn.-ban volt rajztanár. Művészetében példaképeit, Paál Lászlót és Rudnay Gyulát követte. Képei több kiállításon szerepeltek. 1927-től vett részt vidéki és orsz. kiállításokon; 1943-tól rendszeresen Székesfehérvárott és Fejér m.-ben, 1953-tól Bp.-en (Műcsarnok, 1953, 1954, 1955; Ernst Múzeum, 1954; Nemzeti Szalon, 1955; a Fényes Adolf Teremben 1955-ben csoportos kiállításon, ezenkívül több dunántúli városban is. Festészetét a posztnagybányai hagyományok tisztelete jellemzi.

Kerkay Andorné

  • Személy
  • 1926 - 2013

Országgyűlési képviselő 1958 -1975.
VTRGY Kereskedelmi főosztály vezető 1962.
VTRGY Labóratórium vezető 1967.
MSZBT országos alelnöke 1968.
Videoton vegyi gyáregységének főtechnológusa 1971.
Gyáregység igazgató, Videoton, 1980.
Hazafias Népfront megyei alelnöke 1963., elnöke 1985.
Munka Érdemrend Arany fokozata 1981.
Elhunyt: 2013.03.13.

Forster Pál

  • Személy
  • 1926 - 2017

Megyei Tanács VB Székesfehérvári Járási Hivatal Pénzügyi osztályvezetője, 1978.
FKgP megyei pártigazgatója az 1990-es években.
Kitüntetés:
Haza Szolgálatáért ezüst fokozata 1971.
Haza Szolgálatáért érdemérem bronz fokozata, 1978.
Elhunyt: 2017.09.23.

Mohai Ferenc

  • Személy
  • 1877 -

Csóron született 1877-ben, a sütőipart atyjánál tanulta, 1893-ban szabadult fel. Mint segéd a helyi első sütőmestereknél dolgozott, 1900-tól előbb Debrecenben, 1904-től helyben önálló. Az Iparoskör, Iparos Dalkör tagja. A háború alatt előbb mint szállítmánykisérő, később Budapesten mint irodista teljesített katonai szolgálatot. József öccse a harctéren szerzett betegségében halt meg.
Forrás: FEJÉR VARMEGYE ÉS SZÉKESFEHÉRVÁR SZABAD KIRÁLYI VÁROS ÁLTALÁNOS ISMERTETŐJE ÉS CÍMTÁRA A Z 1 9 3 1 —3 2 . É V R E

Horváth Júlia

  • Személy
  • 1954 - 2002

(Mór, 1954. augusztus 8. – Székesfehérvár, 2002. október 12.) irodalomtörténész, magyar nyelv és irodalom és történelem szakos tanár, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársa, osztályvezetője.
Alapfokú tanulmányait Móron végezte, majd 1975-ben diplomázott a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. Ezután tanárként vállalt állást a móri Radnóti Miklós Általános Iskolában, ahol 1982-ig dolgozott. 1982–84 között a székesfehérvári 323. sz. Építőipari Szakmunkásképző Intézet tanára volt. 1984-től a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum népművelője, gyermekeknek, katonáknak tartott ismeretterjesztő képzéseket, ünnepségeket szervezett, kiállításokat rendezett. Elvégezte az ELTE kiegészítő magyar és történelem szakos egyetemi szintű képzését (1985–87), majd a rendszerváltás után az ELTE posztgraduális fotográfiatörténeti szakát. Később irodalom- és fotográfiatörténészi beosztásba került, haláláig az újkortörténeti gyűjtemény munkatársaként a múlt tárgyi emlékeit is gyűjtötte, kezelte.

Shulz István

  • Személy
  • 1934 - 2010

(Budapest, 1934. 04. 29. - Székesfehérvár, 2010. 03. 02.)
Iskolai tanulmányai: 1952-ben faipari technikus lett, majd egy évig a BME kisegítő üzemében Ohmann Béla szobrászművész mellett épületszerkezeti és híd maketteket készített. BME ÉKME tagozatán építőművész oklevelet kapott 1958-ban. BME posztgraduális képzés során műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett 1976-ban. Munkássága nagy része Fejér megyéhez kötődik. 1958–ban ÉM 26. sz. Építőipari Vállalatnál Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) beosztott mérnök. 1959 júliusától 1990-ig a Fejér Megyei Tervező Iroda építész tervezője.

1-20 találat a 55 találat közül