Fonds 0113 - I. sz. Újvárosi (Móra Ferenc, Mező Imre Általános Iskola)

Zone d'identification

Cote

HU TMJVL VIII-0113

Titre

I. sz. Újvárosi (Móra Ferenc, Mező Imre Általános Iskola)

Date(s)

  • 1955–1994 (Création/Production)

Niveau de description

Fonds

Étendue matérielle et support

1,1 ifm

Zone du contexte

Nom du producteur

(1952 -)

Histoire administrative

1947-ben kezdték el a Móra Ferenc iskolát építeni. 1952-ben félkész állapotban adták át az épületet, az egyik felén még politikai foglyok dolgoztak, a másikon már tanítottak. A városi tanács Révai Józsefről akarta az iskolát elnevezni, de Sztálin halála után már élő politikusról nem nevezhettek el intézményeket, ezért az iskola „csak” az egyes számot kapta a köztudatban, hiszen meg kellett különböztetni a többi Újvárosban épült általános iskolától. Hivatalosan az iskola neve: Tatabánya Újvárosi Állami Általános Iskola.
Így ad hírt erről a sajtó 1952. augusztus 30-án: „Szeptember elejére befejezik Tatabánya-Újvárosban az új 8 tantermes iskola építését. Tatabánya-Újvárosban a 430 korszerű bányászlakás mellett elkészült a komárom megyei tanács székháza is, még az elmúlt héten megkezdte a tanács a beköltözést. Most újabb épületek építését fejezték be. A 108 személyes legényszálló, az építőipari szakiskola és tanulóotthon után szeptember elejére elkészül az új 8 tantermes, korszerű tornateremmel ellátott iskola is.” 1954-ben már 25 főből állt a tantestület, ekkor az iskolához tartozott az újvárosi óvoda is, beindult két csoporttal a napközi otthon, 1954. november 1-jétől önálló konyhával. Működött magyar, biológia, tánc szakkör, beindult a sportkör és a Bányász sportkörrel „karöltve” vívószakosztály egy fiú és egy lány csapattal. 1959-ben vette fel a Mező Imre nevet, 1992-ig nevezték így. A rendszerváltás után a tantestület, a diákság és önkormányzat egyetértésével az iskola 1992-ben Móra Ferenc nevét vette fel.

Histoire archivistique

Source immédiate d'acquisition ou de transfert

Zone du contenu et de la structure

Portée et contenu

Évaluation, élimination et calendrier de conservation

Accroissements

Mode de classement

Zone des conditions d'accès et d'utilisation

Conditions d’accès

Conditions de reproduction

Langue des documents

Écriture des documents

Notes sur la langue et l'écriture

Caractéristiques matérielle et contraintes techniques

Instruments de recherche

Instrument de recherche téléversé

Zone des sources complémentaires

Existence et lieu de conservation des originaux

Existence et lieu de conservation des copies

Unités de description associées

Descriptions associées

Note de publication

A tatabányai Móra Ferenc Általános Iskola Évkönyve 1952-2002.

Zone des notes

Identifiant(s) alternatif(s)

Mots-clés

Mots-clés - Sujets

Mots-clés - Lieux

Mots-clés - Noms

Mots-clés - Genre

Zone du contrôle de la description

Identifiant de la description

Identifiant du service d'archives

Règles et/ou conventions utilisées

Statut

Niveau de détail

Dates de production, de révision, de suppression

Langue(s)

Écriture(s)

Sources

Zone des entrées

Sujets associés

Personnes et organismes associés

Genres associés

Lieux associés