A gyűjtemény a Polgármesteri Hivatal működése során keletkezett iratokat tartalmazza. Ide tartoznak a polgármester személyes intézkedést igénylő ügyei, a hivatal működésének tárgyi és személyi feltételeit dokumentáló iratok (alkalmazotti létszám, személyi nyilvántartó lapok, bérek stb.) Külön kiemeljük az alábbi fontos témákat, úgymint az 1948. október 10-i díszközgyűlés elé terjesztendő polgármesteri beszámoló anyagát, kitelepítések névjegyzékeit, orosz katonasírok kimutatását, az 1949. évi országgyűlési képviselő-választások előkészítési anyagait. A dobolási könyv a város területén közhírré teendő magánhirdetések, illetve a hivatal által fontosnak tartott rendeletek.
Feladata a város bevételét jelentő adók és egyéb jövedelemforrások (helypénzek, vásári és piaci jövedelmek, házbérletek, vízdíjak, vigalmi adók, fogyasztási adók stb.) kezelése.
A háborús károk helyreállítására a kormány közmunkaügyi felügyelőségek létrehozását rendelte el, amelyet 1946-ban állami hivatalokká minősítettek, a helyi feladatok ellátásában azonban a polgármester utasításai alapján kellett tevékenykedniük.
A rendőri büntetőbíró saját hatáskörben járt el a különféle kihágások (árdrágítás, közbiztonság elleni vétség, engedély nélküli árusítás, kontárkodás, beszolgáltatási kötelezettség elmulasztásta stb.) ügyében.
A szociális titkár feladata volt a városra háruló szociálpolitikai feladatok ellátása, úgymint: szociális munkaterv készítése és felterjesztése a megyei szociális felügyelőnek; rászoruló családok gondozása; a városi szociális intézmények működésének segítése; szociális akciók szervezése; hadifoglyok, hadigondozottak ügyeinek intézése.
A négy községből várossá egyesített Tatabánya város igazgatási feladatainak jobb ellátása érdekében - a polgármester javaslatára - a várost négy kerületre osztották, amelyek bizonyos igazgatási és szervezési feladatokat láttak el (lakásügyek, anyakönyvi igazgatási feladatok, közérdekű tájékoztatás, sorozások, választások szervezése stb.) I. kerület: Alsógalla, Tatabánya; - II. kerület: Bánhida; III. kerület: Felsőgalla, VI-os telep, Mésztelep; - IV. kerület: VII-VIII-as telep, 25, 26 ház. Az irategyüttes a IV. kerületi kirendeltség töredék iratait tartalmazza.
Feladatai: építésügyi igazgatás terén az elsőfokú építésügyi hatósági jogkör gyakorlása területfelhasználási, közterülethasználati, építési, bontási, használatbavételi engedélyezési ügyekben; városrendezési programok, tervek kidolgozásának előkészítése, azok végrehajtásának megszervezése. Építés felügyeleti tevékenység gyakorlása. Városfejlesztési feladatok ellátása lakás- és kommunális fejlesztés területén; városgazdálkodási feladatok a terv- és pénzügyi szervekkel közösen a városi vállalatok alapítására, felügyeletével kapcsolatos teendők ellátására. Közlekedési és vízügyi feladatok ellátása, fejlesztési feladatainak szakmai irányítása. A városi főmérnök látta el az osztályvezetői feladatokat.
Fellebezett vagy hosszú ideig elhúzódó perek füzetekbe másolt másodpéldányai, amelyek a perre vonatkozó összes adatokat együtt tartalmazzák. Egy-egy füzet legtöbbször egy per anyagát tartalmazza.
A hétszemélyes táblának Győr város törvényszékhez intézett parancsai, köriratai. Az iratok 1-616-ig, sorszámmal ellátva. A névmutató az irat keletkezési évére, számára és a régi elhelyezésére utal.