Showing 310 results

Archivistische beschrijving
With digital objects
Print preview Hierarchy View:

Vác város polgármestere, iparhatósági iratok

Vác város polgármesteri hivatala elsőfokú iparhatóságként is működött: intézte az iparengedélyek, iparigazolványok, kereskedői engedélyek kiadásával és bevonásával, telephelyek engedélyezésével, a tanoncokkal stb. kapcsolatos ügyeket, valamint a városban dolgozó alkalmazottak nyilvántartását.

Vác város polgármestere, községi bíróság iratai

A kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló 1877. évi XXII. törvénycikkben az országgyűlés meghatározta a községi bíráskodás gyakorlásának módját. Ez a városokban külön erre a feladatra kijelölt tisztviselő feladata volt. Hatáskörébe tartoztak az 50 forintnál kisebb pénzbeli és természetbeni követelések, becsületsértési ügyek, valamint a bérleményekkel, haszonbérrel kapcsolatos, telekhatárkiigazítási és vásári ügyek.

Vác város polgármestere, kihágási iratok

A Vác városi kihágási iratok jelentős része az idők során selejtezve lett; mintaként az 1891. évi iparkihágási, az 1924. évi általános kihágási és az 1946–1947. évi vasúti pótdíjakkal kapcsolatos iratok kerültek megőrzésre. Az iratokon kívül tíz nyilvántartási könyv is rendelkezésre áll. Ezekből rálátást nyerhetünk az adott korszakok tipikus kihágási ügyeire és azok elintézésének módjára.

Vác Város Házipénztárának és Számvevőségének iratai

Az iktatott iratok közül a 1945 előttiek a városi közigazgatási iktatószámokat viselik. A számvevőségen ezeket nem iktatószámaik, hanem tárgyuk szerint rendezték. Ezen iratok nagy része különböző városi ingatnanok (pl. üzletek, földek), illetve jogok (vámszedés, kavicskotrás) haszonbérbe adásával kapcsolatosak. 1945-től kezdve a számvevőségen külön iktatást végeztek, ekkortól az iratok iktatószámaik (sorszámaik) szerint vannak rendezve. A főnöki iratokat 1945 és 1947 között külön iktatták. 1949 novemberétől kezdve az iratok rendszámok alapján vannak iktatva.
Külön csoportot alkotnak a költségvetési előirányzatok, a zárszámadások és a város által felvett kölcsönök ügyei.

Vác város Házipénztára és Számvevősége

Kereskedelmi Szakközépiskola, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola (1965-ig Pest Megyei Tanács V. B. 2. sz. Kereskedelmi Tanulóiskolája, 1987-ig Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola) Vác iratai

Az iskolát 1955 augusztusában alapította a Pest Megyei Tanács V. B. Kereskedelmi Osztálya. A tanítás a Báthori Utcai Általános Iskolában bérelt tantermekben kezdődött meg egy
osztállyal, délutáni műszakban. Szakmai csoportok: élelmiszer-, iparcikk-, és ruházati eladó.
1969-ben az iskola átkerült az Árpád Úti Általános Iskolába, ahol 12 osztállyal, 350 fővel
folytatódott az oktatás.

  1. szeptember 1-jétől önálló épületet kapott az iskola a Gábor József utcában (jelenleg
    Ilona utca), bevezették a délelőtti tanítási rendet, majd 1987-ben a volt közgazdasági iskola
    épületében kapott helyet a szakmunkásképzés (jelenleg Szent Miklós tér). 1987-ben beiskolázás az alábbi szakmákban történt: élelmiszer eladó, háztartási felszerelés eladó, kozmetikai- és vegyicikk eladó, kultúrcikk eladó, ruházati eladó, vegyesbolti eladó, műszaki eladó,
    cukrász, felszolgáló, szakács.
    Az iskola neve 1955-től Pest Megyei Tanács 2. sz. Kereskedelmi Tanulóiskolája, 1966-tól
    Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola, 1987-től Kereskedelmi Szakközépiskola és Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola
    A fenntartó az iskola megalakulástól 1978-ig a Pest Megyei Tanács V. B., 1978 szeptemberétől a Vác Városi Tanács V. B.
    Az iskola gazdaságilag a 204. sz. Kilián György Ipari Szakmunkásképző Intézethez tartozott, 1988. január 1-től az intézmény önálló gazdasági jogkörrel bír.
    1982-ben kihelyezett tagozatot indítottak Érden, 1988-ban pedig Szentendrén.

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola, Vác

Hajós Alfréd Ifjúsági Centrum (1958-ig Váci Úttörő Technikai Állomás, 1989-ig Hajós Alfréd Úttörőház) iratai

A Váci Úttörő Technikai Állomás 1954-ben jött létre az Ilona utca 3. szám alatti volt villaépületben.
Célja a váci fiatalok politechnikai képzésének segítése volt, melynek érdekében különféle technikai
szakköröket indítottak. Hajós Alfréd nevét 1958-ban vette fel az intézmény. Szakkörei közül kiemelkedett az országban elsőként létrejött Búvár Kund Víziúttörő Csapat (1965-től Glóbus Dunai Flottilla),
mely nagyszabású vízitúrákat szervezett. 1966 és 1971 között működött a nagyvilág iránt érdeklődő
gyermekeket tömörítő Glóbus Club. Tagjai kiterjedt kapcsolatokat építettek ki más országok úttörőivel. Az úttörőház gondot fordított az úttörővezetők képzésére is. 1977-ben a régi művelődési ház épületébe (ma Dr. Csányi László krt. 58.) költöztek, csak a vízi úttörők bázisa maradt a Duna-parti épületben. Az úttörőház működtette a városháza pincéjében 1988 júniusától a középiskolások szabadidejének kulturált eltöltését célzó Diáktanyát. A hely elsősorban „ifjúsági presszóként” üzemelt, azonban
tudományos ismeretterjesztő előadásoknak, koncerteknek, diszkóknak is helyet adott. 1989-től az úttörőház a Hajós Alfréd Ifjúsági Centrum nevet vette fel. 1991. március 1-jén összevonták a Madách Imre
Művelődési Központtal.

Hajós Alfréd Úttörőház, Vác

Váci Német Varga Céh iratai

  1. irat Céhszabályzat 1754
  2. kötet Céh-taggá fogadások jegyzőkönyve, 1728–1899
  3. kötet Tanonclajstrom 1731–1838
  4. kötet Tanonclajstrom folytatása 1838–1881
  5. füzet Felszabadított tanoncok jegyzéke, 1791–1848
  6. kötet Számadási könyv 1782–1849
  7. irat Steiser János (Johann) mesterlevele 1861.
  8. irat Borovatz Pál (Pavel)szabadulólevele, 1815 (Csak iratpótló!)
  9. irat Straub József szabadulólevele, 1828
  10. irat Lidermayer József szabadulólevele, 1858
  11. irat Sikrist Adam szabadulólevele, 1872
  12. irat Liptay József községi bizonyítványa, 1761
  13. irat Burján Samu püspöki uradalmi jószágkormányzó válasza Drexler Márton királyi céhbiztos levelére, 1782
  14. csomó Határozatok, kérvények 1805–1843
  15. csomó Számlák 1809, 1862

Vándorkönyvek

  1. kötet Beslén Márton gombkötő vándorkönyve, 1830
  2. kötet Meiszner Alajos festőlegény vándorkönyve, 1850
  3. kötet Győrfi János betűnyomó segéd vándorkönyve, 1850
  4. kötet Skemál Ferenc takácssegéd vándorkönyve, 1857
  5. kötet Koller József sütősegéd vándorkönyve, 1862
  6. kötet Fischer János lakatossegéd, vándorkönyve 1862
Resultaten 181 tot 200 van 310