A városi kamarás (Camerarius, Stadtkammerer) lehet választott vagy kinevezett tisztviselő, legalább 4 évig, de éppen szaktudása és nagy anyagi felelőssége miatt nemegyszer egy-két évtizedig is hivatalában maradhatott. Székesfehérváron – a tanácsülési
jegyzőkönyv bizonysága szerint – már 1690-ben működik, és számadást készít a kamarás, de folyamatosan csak 1724-től maradtak ránk számadáskönyvei. 1703-tól 1708-ig voltaképpen csak egy átnézeti kimutatás közöl rendkívül fontos és érdekes adatokat, de nem minden területre és nem minden évre tér ki részletesen. A kuruc háborúk eseményei miatt – amelyek a számadásokban
sokoldalú összegszerűségekben is jelentkeznek, – bizonyára utólag készült el. Segédszemélyzet hiányában Székesfehérváron a 18. század közepén a tized és hadiadó összeírását, az egyházi, kórházi és a városra szálló javak számadásait is a kamarás intézte. Helyettese az alkamarás
(subcamerarius) más városokban a város ingatlanait kezelte, Székesfehérváron elsősorban az utak, hidak karbantartására felügyelt. Feladatkörét országosan 1770-ben szabályozták, amikor az utak, hidak mellett a városi épületek tatarozásának felügyelete, a kőbányák, tégla- és szénégetők ellenőrzése is kezébe került. A különböző pénztárak számadói számításaikat a számadási
okmányokkal együtt mint főpénztárnoknak a kamarásnak nyújtották be, aki ellenőrzés után az összesítést elvégezte.

A fond a város gazdálkodására nézve tartalmaz elsősorban adatokat, de b) állagában itt-ott érdekes névanyag is található. A város alkalmazottai, különböző szolgálattevők, a városi iskolák tanítói, haszonbérlők neve szerepel a vegyes számadások anyagában.

A főispán a két törvényhatósági területre – Fejér megye és Székesfehérvár szkv. – nyerte kinevezését. A polgári közigazgatás több mint 70 esztendeje alatt (1872–1944) Székesfehérvár város élén csak egy ízben (1939–1943) állott külön főispán. A főispáni hivatal
iratai tehát a kapitalista kori Fejér vármegye és Székesfehérvár történetére vonatkozó legfontosabb adatokat egy irategyüttesben tartalmazzák – FML IV. B. 401. –, de 1939–1943 között városi viszonylatban külön főispáni iratok vannak. A főispáni iratok 1942-ig teljesek, az 1943–1944. évben keletkezettek hiányoznak. E fondban találjuk az 1919. évi főispán kormánybiztos iratait is.
A főispán egyik különleges hatásköréhez tartozott a kormánybiztosi teendők ellátása. Az 1918. nov. 22-én a polgári demokratikus kormány által kinevezett főispán még közös a két törvényhatóságra nézve. A főispán kormánybiztos nem kezelte külön a két törvényhatóság anyagát. A megyei kormánybiztos február 15-én, a városi 18-án kezdte meg működését. Ezek után megyei és városi kormánybiztos-főispán iratairól beszélünk.
Adatok találhatók a közigazgatásra, a közbiztonságra, a gazdasági és társadalmi viszonyokra nézve. A b), c) és d) állag iratai a fentebb már említett 1939–43 közötti korszakban keletkeztek. A b) állagban csupán egy segédkönyv – iktató – található, a
hozzá tartozó iratok nélkül. A c) állag általános iratokat tartalmaz, eredeti segédkönyvei közül az iktatók maradtak meg. A d) állag az Országmozgósítási kormánybiztosi iratokat foglalja magában. Eredeti segédkönyvei nem maradtak meg.

Székesfehérváron 1848. május 24-én jött létre az új helyhatóság, amelynek iratai többségében magyar nyelvűek, de van közte német nyelvű irat is. Az a) állag jegyzőkönyveinek tisztázati és fogalmazati példányai egyaránt fennmaradtak. A jegyzőkönyvi
bejegyzések sorszáma megegyezik a kapcsolódó, b) állagban található ügyirat számával, így a segédkönyvek – mutatók – számai mindkettőre vonatkoznak. Az iratanyag jelentős forrásértéket képvisel, mivel teljes áttekintést nyújt az 1848–49. évek városi történéseiről, a főhatóságok és más törvényhatóságok átiratai pedig számos jelentős országos eseménnyel kapcsolatban tartalmaznak adatokat.

Az 1860. október 20-án kiadott Októberi Diploma rendelkezései értelmében Székesfehérvár törvényhatósági bizottmányát is újjászervezték. 1860. december 27-én tartották az első bizottmányi közgyűlést. A bizottmányi közgyűlés utolsó alkalommal 1861. szept. 4-én ült össze.
Az 1861. szeptember 8-ról kelt kir. udvari rendelet a város bizottmányát feloszlatta.
A fond két állagból áll. Az a) állagban közgyűlési jegyzőkönyv található, amelynek eredeti segédkönyve – mutató – is rendelkezésre áll. A b) állag, az 1861. év közgyűlési iratai a tanácsi iratok között – IV. B. 1107. b) – találhatók.

A kormány 1867. március 8–11-i intézkedéseivel elrendelte a törvényhatóságok újjászervezését, s e folyamat részeként Székesfehérvárott a közgyűlés újjáalakította bizottmányait – az 1848. évi szkv.-ról szóló XXIII. tc., valamint az 1861-es jogfolytonosság alapján –, amelyek 1871–72-ig működtek.
E fondban azonban az ezt megelőző időszakból származó iratok is helyet kaptak. Kis terjedelmük, hasonló jellegük és azonos tárgyuk miatt célszerű volt együtt kezelni az iratanyagot. A fond a különféle bizottmányok és szakosztályok jegyzőkönyveit tartalmazza. Segédlet nem áll rendelkezésre hozzá.

A szkv.-ok az árvák ingó és ingatlan vagyonát eladták, a befolyt pénzt az árvapénztárban helyezték el, ill. kamatra kiadták. A kamatokat az árvák eltartására fordították. Az árvavagyon kezelésével és a gyámok felügyeletével az árvagondnok (curator pupillorum) volt megbízva. Ő készítette a pozsonyi kamarához felterjesztett árvaszámadásokat és jelentéseket. Általában a választott község tagjaiból került ki. A pénztárat rendszerint egy belső tanácsos ellenőrizte, mint árvapénztári
felügyelő. Az árvaügyek gondosabb intézését szem előtt tartva és az esetleges visszaélések elkerülésére a Pozsonyi Kamara 1756-tól megkövetelte az árvagondnokoktól, hogy a gyámoktól megkövetelt évi számadásokról jelentést tegyenek.