A négytantermes iskolaépület ünnepélyes átadására az 1899/1900-as tanév kezdetén került sor. A modern épületen elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható: „Ezen népiskola építését a honfoglalás ezeréves emlékére elrendelte Székesfehérvár szab. kir. város közönsége 1896. január 27. Megnyittatott 1899. szeptember 1. Szent István, első apostoli királyunk védőszelleme őrködjön felette.” (Forrás: Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
Az állami támogatással épített új községi népiskolában negyedik, ötödik és a hatodik évfolyamban folyt a tanítás. Az iskolakörzethez tartozó I-III. osztályos tanulókat az Öreg utcai és Zámoly Utcai Községi Népiskolában helyezték el. Külön fiú- és külön leányosztályokat alakítottak ki. Az ötödik és hatodik évfolyam összevont csoportként működött. Az iskolát 1910-ben egy újabb tanteremmel bővítették, s így lehetőség nyílt külön negyedikes, ötödikes és hatodikos fiú- és leányosztályok alakítására.
A korabeli leírásokból arra következtethetünk, hogy az 5 tantermes, korszerűen berendezett, ,,jubileumi iskola” tárgyi feltételei meghaladták a helyi viszonyokat. A Deák utcai elemi iskola átadásáig a város „minta iskolájának” tekintették. A községi népiskolák tantestületeinek megbeszé-léseit és a városi „tanítási bemutatókat” itt tartották.
A millennium évében alapított községi népiskolában IV., V. és VI. osztályos tanulók oktatása folyt. A Szent István Községi Központi Elemi Népiskola átadását követően az iskolát hat, majd az 1940/41-es tanévtől 8 osztályos elemi népiskolává nyilvánították. Az 1920/21-es tanévben 297, az 1925/26-os tanévben 238, az 1930/31-es tanévben 229, az 1935/36-os tanévben 258, az 1940/41-es tanévben 315, az 1944/45-ös tanévben 334 tanulója volt az iskolának. 1944. május 6-tól az iskola emeletén lévő tantermeket a Magyar Királyi 2201. számú munkásszázad részére lefoglalták. A földszinten lévő négy tanteremben délelőtti és délutáni váltással folyt a I-VI. osztályos tanulók oktatása.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

1869-ben Vácott az 1868/38-as törvény értelmében minden felekezetnek nyilatkoznia kellett, hogy az iskolai oktatást a város vagy az egyház vállalja magára. A város képviselőtestülete 1869.IX.25-én úgy határozott, hogy az iskolák továbbra is felekezeti fenntartással dolgozzanak. Az evangélikus gyülekezet javaslatot tett egy „közös iskola” kialakítására. Azonban a törvény értelmében addig is, amíg a javaslatot érdemileg elbírálják, létre kellett hoznia az iskolaszéket, amelynek választott tagjai lettek: Benkár Dénes felügyelő, Tornyos Pál lelkész, Rechenhaller Lajos, Kinczler Soma, Tóth Imre és Szobonyi Géza.
Az iskola törvényekkel előírt folyamatosan emelkedő kiadásai nagy terhet jelentett. A gyülekezet fizető tagjai az áldozathozatal elviselhető határához érkeztek. Törleszteni kellett a hitelt. Az iskolát, pedig fontos volt tartani. Fontos mondat hangzott el az egyházi közgyűlésen: „Az evangélikus iskola e püspöki városban létkérdés.”
A tanítói állásról lemondott Russ János, aki a ceglédi ev.iskolába távozott. Utódjául Takács Lajos kávai ev.tanítót ajánlotta. Az egyházmegye esperese Török Sándort jelölte. A gyülekezet közgyűlése egyhangúan Takács Lajos tanító személye mellett döntött. A tanítóval hamarosan gondok jelentkeztek. A gyülekezet vezetőinek többszöri kérésére sem volt hajlandó bemutatni a tanítói képesítését igazoló okmányait, sőt a magatartásában és a tanítói működésében is hivatalához méltatlan megnyilvánulásai voltak. Ezért a gyülekezet lemondásra szólította fel. A kialakult helyzetben a tanító elismerte hibáit és önként lemondott. A tanítói állásra Chodály János losonci tanítóképző végzős hallgató, akit egyébként az iskola igazgatója ajánlott Benkár Dénes felügyelőnek, Huszka Gyula apostagi tanító és Laszip János kávai tanító jelentkezése érkezett be. A gyülekezet választási eljárásán érezhető az óvatosság, hiszen az előző tanítóval mellé fogtak. A német származású hívek azt igényelték, hogy megválasztandó tanító a német nyelvben legalább társalgási szinten járatos legyen, hiszen a gyermekeiket német nyelvre kell oktatni. Ezen felül az iskolában magas szintű oktatás szükséges, hiszen erre törvény kötelezi a fenntartó egyházat. Laszip János kávai tanító nyerte el az állást.
1904-ben elkezdődött az új paplak és iskola épületének tervezése. A templom tatarozásával egy időben a parókia és az iskola – Duna parti épületével – is foglalkozni kellett. A vakolat mállása ott is jelentős volt. A házon két nagykapu volt. Az egyik a Duna felől, a másik, pedig a felsővárosi rész felől. Emiatt az udvar rendkívül huzatos volt. Ezért a felsőváros felőli deszkakaput befalazták, és a kapubejáró helyét beépítették. A kialakult szobát – a parókia konyhája céljára – a lelkészlakhoz csatolták.
1913-ban az evangélikus iskola létszáma 49 tanuló. 27 fiú és 22 leány.
1914-ben a városi orvos az iskola tantermét egészségügyi szempontból kifogásolta és kilátásba helyezte a tanítás felfüggesztését. Nem egyszerű tisztasági problémáról volt szó, hanem komoly átalakítást kellett végezni. A tanterem és a WC helyiség nagyon közel volt egymáshoz. A mellékhelyiség szaga beszűrődött a tanterembe. A fenyegető jelentést megfellebbezték. Az alispáni hivatalhoz beadott kérvényben a háborúra hivatkozással méltányosságot kértek, mivel a hadikölcsön fizetése súlyos terheket rótt a gyülekezetre – 2 évi teljes bevételét elvitte – és ezt az összeget az új iskolára félretett megtakarításból fizették, ezért az építkezés nem kezdődhetett meg. Az alispáni hivatal közbenjárását kérték, hogy a városi orvos által kezdeményezett bezárás ne történjék meg. A problémát egy közfal és egy jól záródó ajtó beépítésével oldották meg.
1918-ban súlyos spanyolnátha járvány volt a városban. Az iskolákat lezárták. A tanítás szünetelt. 1919. májusában a Tanácsköztársaság helyi direktóriuma köztulajdonba vette az egyház Duna parti épületét. A lelkész tiltakozása ellenére feloszlatta az evangélikus iskolát. A padokat és a felszerelést a Deákváron létesítendő új iskola számára elszállíttatták. A tanulókat a lakóhelyükhöz legközelebbi iskolában helyezték el. A tanítót, pedig azonnali hatállyal átirányították az izraelita iskolába.
1925-ben állami utasítás érkezett, hogy az evangélikus elemi iskolát 8 osztályosra kell növelni. A gyülekezet határozatot hozott, hogy amíg az állami iskolákat nem fejlesztik, addig az egyházi fenntartású iskolák sem kötelesen végrehajtani a rendeletet.
Az iskola építésével kapcsolatban elhatározták, hogy felkérik Sándy Gyula építészt, hogy az elkészített terveket elbírálja. Mivel a Vallás és Közoktatási Minisztériumból kapott támogatás rendelkezésre áll, ezért az építkezést a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdeni. A parókiaépítésről is döntöttek. Mivel a Duna parti házban együtt volt az iskola, a tanítói lakás, a lelkész lakása és a hivatal, az egész gyülekezeti részt fel kellene telepíteni a templom mellé. Így készült el a terv, amely a két egy emeletes épületet ábrázolt. Az egyik épületben az 1. emeleten az iskola és a tanító szolgálati lakása kapott helyet. A másik épület 1. emeletén, pedig a lelkész szolgálati lakása és a hivatal lett kijelölve. A földszinti részekre – mindkét épületben – üzlethelyiségeket terveztek. A költségvetés szerint 165.000 Pengőre volt szükség. Ebből 130.000 Pengőt a Pesti Hazai Takarékpénztár hitelként folyósított volna. A fennmaradó összeget a hívek adományaiból kívánták fedezni. A Duna parti házat a kiürítés után bérházként akarták működtetni. A Takarékpénztárral tervezett hitelügylet meghiúsult. Ugyanis a kért összeg helyett nagyságrendileg kisebb hitelt kínáltak. 14.000 dollárt – mintegy 70.000 Pengőt 90 %-os árfolyam mellett 94 %-os kamattal és 25 évi lejárattal akartak folyósítani. A tervek szerint a 2 épület földszintjén 15 üzlethelyiség kialakítását tervezték. Az építési költséget, amiben a Duna parti ház bérházzá történő szétválasztása is benne volt 212.700 pengőre becsülték. A bérleti díjakból évi 23.000 Pengőre lehetett számítani. A Protestáns Központi Hitelszövetkezet közbenjárásával, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetétől kedvezőbb feltételek mellett 32.600 dollár – 200.070 pengő kölcsönt adott 35 évi futamidőre évi 8.94 %-os kamattal.
Sándy Gyula és Szokol Aurél építészek megvizsgálták a terveket és a költségvetéseket. Az üzletekkel kapcsolatos becslések is pontosak voltak. A gyülekezet közgyűlése a legkedvezőbb pályázatot benyújtó iparosokat kérte fel a munka elvégzésére. Így Schworz Pál és Csuka István váci építési vállalkozók kaptak megbízást, akik 197.000 Pengős költségvetéssel a megrendelést el is vállalták. A presbitérium kikötötte, hogy a kivitelezők a munka megkezdése előtt egy újabb költségvetést nyújtsanak be. Átvizsgálva a terveket és átgondolva az építkezést – bizonyos munkák elhagyásával, olcsóbb anyagokkal – próbálják meg tovább redukálni a költségeket. Ugyanis el kell érni, hogy az üzlethelyiségek bérleti díjából lehessen fedezni a kölcsön törlesztését. Szóba került a Duna parti régi egyházi épület, tatarozás utáni értékesítése is. Az építkezés előkészítésével párhuzamosan az omladozó vakolatú templom tatarozása is előkerült. Ezt azonban a gyülekezet közgyűlése a pénzügyi keret szűkössége miatt elnapolta. A hitelügylet ismételten módosult. A gyülekezet a kért összegnél 16.000 Pengővel kevesebb hitelt kapott. Ezért szükséges volt a Vallás és Közoktatási Minisztérium 7.000 Pengős segélyén felül a 7.000 Pengős állami kölcsönét is igénybe venni. 1928. szeptember 30-án Broschko Gusztáv Adolf esperes helyezte el az épülő iskola és paplak alapkövét. Az építkezés nagyon jó ütemben haladt. Schworcz Pál és Csuka István építőmesterek látványos és pontos munkát végeztek, az iskola 1929-re elkészült. 1929. tavaszán kiürítették a Duna parti házat. Az épület oly mértékben lepusztult, hogy a lakhatatlanság megállapítását lehetet kérni. Erre azért volt szükség, mert az épület után fizetendő adóterhek jelentősen lecsökkentek. Az üres épületben el lehetett kezdeni a felújítási és átalakítási munkákat. Az iskola átmenetileg a templomban működött. A tanító és a lelkész bútorait egy-egy félkész szobába zárták be. A lakásokban egy-egy szobát lakhatóvá tettek a tanító és a lelkész családja számára. Nehéz időszak volt ez, hiszen az épületekben kőművesek, festők, asztalosok, vízvezeték szerelők és egyéb szakemberek dolgoztak. A költözés lebonyolításához Hitzigráth Lajos és Oelsner János gyárigazgatók küldtek teherszállító kocsikat.
1930-ban, szeptember 1-el Szuchovszky Zsigmond tanító nyugdíjba vonult. A gyülekezet úgy döntött, hogy az utód kiválasztását pályázattal kívánja megoldani. A felhívásra 20 pályázat érkezett. Ezek közül ötöt választottak ki, hogy próbát tegyenek. Mezősi Árpád somogyszili tanítót, Králik Aladár felsőpetényi tanítót, Korossy Lajos ráckazári tanítót, Jeszenszky Sándor kondorosi tanítót, Klebniczky István budapesti tanítót. Az 5 jelölt közül 4 – Klebniczky István kivételével – eleget tett a gyülekezet meghívásának. Szuchovszky Zsigmond ny.tanító utódja Mezősi Árpád lett.
Mezősi Árpád tanító 1930. szeptember 11-én elfoglalta állását és a tanév másnap reggel szabályszerűen elkezdődött. Szuchovszky Zsigmond 4 évtizedes munkáságának elismeréseként „igazgató tanító” címet kapott.
Szuchovszky Zsigmond tanító felesége az iskolás gyermekek részére kézimunka szakkört tartott. Ebből fejlődött ki az iskolai kézimunka bemutató és vásár, amelynek bevételéből a tanulók kirándulni mehettek.
Mezősi Árpád tanító a város elismert pedagógusa lett. Jó hírének köszönhetően az iskola létszáma megnövekedett. 1932-ben 72 rendes és 13 ismétlős tanuló volt. A hitoktatás szervezetten folyt. Az evangélikus iskolában a tanító, a váci iskolákban és a fiókegyházakban a segédlelkész, a sződligeti fiókgyülekezetben Sommer Etelka tanítónő végezte a munkát.
A 823. sz. Radvánszky Antal cserkészcsapat 1932-ben alakult. Első parancsnoka Göllner Mihály volt. Halálát követően Mezősi Árpád tanító vette át a parancsnoki tisztet.
1941-ben az iskola működésében komoly fennakadást okozott a tanító katonai szolgálata. A tanév egy hónapos késéssel kezdődött. A helyettesítést Süveges Ágnes, Nemesné Depoy Erzsébet, Kovács Paula Felicia tanítónők, Sommer Gyula lelkész és a segédlelkész látták el. 1941. március 10-én Boros Károly segédlelkésznek is be kellett vonulnia katonai szolgálatra. A kántori helyettesítést Aranyi János, Bartalos Sándor, Pohl Nándor egyháztagok végezték. A cserkészcsapat működése a parancsnok – Mezősi Árpád kántortanító – katonai szolgálata miatt szünetelt.
A háborúbanaAz iskola borzasztó pusztuláson ment keresztül – minden ablaka betörve. Felszerelését elhurcolták, vagy megrongálták, a kályhától is megfosztották. 1945-ben, március végén elkezdődött az orosz katonák elvonulása. Az iskola rendbetétele is elkezdődött. A tanítással Kanyicska Józsefet bízták meg. Április 3-án újra használni lehetett a váci iskola tantermét.
Az iskolában egymást váltották a tanítók. Békési Márta tanítőnő bejelentette, hogy felszólítást kapott, hogy korábbi álláshelyén Simontornyán folytassa munkáját. Az új tanerő Botta László tanító lett volna, ha nem vonakodik elfoglalni az állást. Mivel az iskolai munkát nem vette fel, átmenetileg Sommer Gyula lelkész tanította az iskolás gyerekeket. A közművelődési bizottság néhány napon belül kiküldte Koppány Károlynét és Kovács Istvánt. Az előbbi az alsós gyerekekkel, az utóbbi, pedig a felsősökkel foglalkozott.
Az iskolában 2 tanteremben. 76 tanuló oktatása folyt. Koppány Károlyné, Nagy Lajos és Thurváry Miklós tanítók kaptak ideiglenes megbízást. 1945. november 19-én visszatért Mezősi Árpád tanító, aki a második félévtől, január 7-től átvette az iskolai tanítást. 1946. nyarán az evangélikus elemi iskola, általános iskolává szervezése ügyében kellett lépéseket tenni. A gyermeklétszám csökkenése miatt csak úgy lehetett eleget tenni a törvény előírásainak, hogy az evangélikus gyülekezet, a református gyülekezettel közösen, a két felekezeti iskola összeolvasztásával lehet eleget tenni. Így született meg a közös döntés a “Protestáns általános iskola” létesítéséről. Az előírás szerint, az iskolát 2 tanerősre kellett fejleszteni. A gyermeklétszám viszont jelentősen lecsökkent.
A gyülekezet iskolájának 1948-as államosításával egy időben Mezősi Árpád kántortanítót 1948. július 1-től állami tanítóvá átminősítették és egy állami iskolában jelölték ki a szolgálati helyét.
Az iskola épületének államosítása ügyében fontos mozzanat volt az államosított egyházi ingatlanok telekkönyvezése. Az ügy lebonyolításában dr.Kenéz Tibor presbiter működött közre, aki jogi tanácsokkal segítette a gyülekezetet. Az iskola udvara 149 négyszögöl terület kivételével állami tulajdonba került. A volt evangélikus iskolába gyenge elméjű gyermekek képzését kezdték el. A parókia földszintjén levő üzletek megmaradhattak a gyülekezet tulajdonában, azzal a kikötéssel, hogy a jövedelmet tilos iskolai célra fordítani. A volt egyházi iskola tanácstermét – amelyet tanítási idő után a gyülekezet összejöveteleire és alkalmaira használtak – előzetesen megkért engedéllyel, a fűtés és a világítás megfizetésével továbbra is igénybe lehetett venni.
Az egyházi jogász javaslatára további engedményeket kellett kérni, az udvaron való átjárásra – hiszen az egyházfi lakása az állami iskola udvarába került – a pince és a padlás szolgalmi jogának megszerzésére. Az ezzel kapcsolatos beadványt el is készítette. A jogi lépések eredményesek voltak. Megmaradt a templom körüli udvar, egy padlásszoba és az üzletek. A gyülekezet szomorúan vette tudomásul, hogy a volt iskolájából az újonnan vásárolt padokat széthordták.
A volt evangélikus iskolába gyenge elméjű gyermekek képzését kezdték el.
Forrás: http://vacievangelikus.hu/1901-1951/

Erdész Gyuláné Óvári Gizella 1948-ban szerezte oklevelét a budapesti Szent Lujza Óvónőképző Intézetben. 1960-tól a Móra Ferenc Óvoda, majd 1973-tól az V. számú Óvoda vezetője volt. Életre keltette a Nyugdíjas Pedagógus Klubot.
Vezető óvónő, Újvárosi Napköziotthonos Óvoda, Tatabánya (1974)
Aranydiplomás óvónő, 1998.
Molnár János-díjat kapott 2010-ben.
Évgyűrű díjat kapott 2014-ben.

Az enyingi járásbíróságot az 1871. évi törvénycikkel hívták életre és rendelték a veszprémi törvényszék alá 14 községgel, valamint a hozzájuk tartozó pusztákkal. A rendelet szerint az Enying központú királyi járásbírósághoz tartozott – akkori néven és írásmóddal – Bozsok, Dégh, MezőSzent-György, Szilas-Balhás, Mező-Komárom, Lajos-Komárom, Sió-Maros, Fokszabadi, Siófok, Lepsény, Balaton FőKajár, Csajág és Küngös. 1871-ben 24,5 ezer főt foglalt magában.
1898-ban Enying nagy áldozatot hozott, hogy itt állandósuljon a járási székhely és a járásbíróság. A község több mint 23 helyiségből álló házat épített, melyet járásbíróság, főszolgabírói hivatal és adóhivatal céljára a kincstárnak és a vármegyének bérbe adott. 1929-ben azt kívánta a község, hogy a kincstár vásárolja meg az épületet, de az nem volt erre hajlandó. 1939-ben a község kölcsönből fedezte a járásbíróság kibővítésének és tatarozásának 18 ezer pengőnyi költségét. Bár a bővítésre vonatkozóan nincsen adat, valószínűsíthető, hogy a földszintet toldották meg a kisteremmel és az az alatt lévő mai kazánház helyiségével.
A bírósági munka a háborúk után is folytatódott, egészen addig, amíg egy 1949-es rendelet máshogy nem rendelkezett. 1950-től az enyingi járás és a bíróság Fejér megyéhez került, az épület pedig 1961-ben váltott funkciót végleg, amikor az enyingi járást megszüntették.

Budapesten 1885-ben megalakult az „Első Magyar Kötő és Szövőgyár Rt.”. A társaság olyan helyet keresett, ahol a konkurenciával (osztrák, cseh textilipar) szemben alacsonyabb önköltséggel termelhet. Hosszas keresés után Vác mutatkozott a legalkalmasabb helynek.
Erre a célra a vasúti töltés, a kőfaragó műhely és a Neumann-féle (ecet-, likőr-és pálinka) gyár közt fekvő földrészt szemelték ki.
A képviselő-testület 1889. június 15-i ülésén 61. számú határozatával hozzájárult a terület díjtalan átengedéséhez a gyártelep létesítése céljából. A júliusi alapkőletételt követően október 28-án átadásra került a város első modern gyára.
(Létrejöttében része volt Weiss Bertoldnak, Weiss Manfréd testvérének is, aki 1896-ban a vállalat elnöki tisztségét is ellátta.)
Leichtner Benő lemondása után, 1896-ban a vállalat elnöke: Weiss Bertold lett, a vezérigazgató Jolesch Gyula. 1899-től Lőbl Ármin vetette át a váci kötő-és szövőgyár irányítását.
Löbl Ármin a csehországi Märischostrauban, 186­3-ban született. Anyanyelve cseh volt, és nagyon hibásan beszélt magyarul. A családon belül németül érintkeztek. Ennek ellenére rettentő patrióta volt, magyar és zsidó egyszerre. Az I. világháborúban nagyon sok hadikölcsönt jegyzett, melynek következtében, a háború után pénze „elúszott”, értéktelenné váltak a „papírok”. Nem rendelkezett nagy műveltséggel, de kitűnő kereskedelmi vénája volt, fejlett üzleti érzékkel. Magánemberként a család zsarnokként ismerte. Távolságtartó volt, gyermekeit szigorúan nevelte, de iskoláztatta őket. A vallási előírásokat szigorúan betartotta és betartatta a családjában.
Mikor ügyvezető igazgató lett, az épület még földszintes volt. Az ő szakértelme annyira megnövelte, hogy a szövőgyár Nagy-Magyarország legnagyobb szövőgyárává fejlődött. Figyelme kiterjedt a fejlettebb országok gyáraira. Tanulmányozta a Cseh- és Morvaország szövőgyárait. (1907-ben.) Az ő áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a gyár túlnőtte a város határait, és telephelyeket is létesített más városokban. Fióktelepe volt Aradon, Selmeczbányán, Hodrusbányán és Rohonczon. A gyár szövött és kötött árut, harisnyát, trikót, alsóruhákat, 156 féle sportcikket, mellényeket és katonai kesztyűket gyártott. Különlegessége volt a berlini kendő, gallérvédő és a vatelin. Területe (1910-es években) 11.000 négyzetméter volt, és 10 épületből állott. Munkások száma 1300 fő, akiknek 90%-a nő. Évi termelési képesség 3 millió K értékű áru. Hazai piaca az egész ország. Kiviteli piaca Anglia, a Balkán, Törökország és Egyiptom.
Negyedszázadon át vezette a gyárat, majd a Hitelbank konszernjéhez tartozó kötőszövő vállalatok vezérigazgatója lett.

Az Elektro Szignál televízió a térségben fogható legrégebben működő és legismertebb médium. Az ES tévét a rendszerváltás éveiben Vácon egy magánvállalkozó hozta létre, Magyarország első magán-televíziójaként. Első adását az M1 és az M2-es csatorna mellett 1989. március 15-én sugározta a váci Földváry tér lakásaiba. A kezdeti években az Elektro Szignál csak a város kábelhálózatán volt fogható, de a technika fejlődését követve fokozatos fejlesztéseken ment keresztül. 1995-ben megépült a váci adótorony, majd 1996-ban a fóti adótorony, így az ES műsorait az UHF 22-es, illetve az UHF 48-as csatornákon már az éteren keresztül is látni lehetett a térségben.
Az Elektro Szignál Televíziót 2005-ben vásárolta meg Vác önkormányzata, ennek megfelelően a műsorok többsége az önkormányzat megrendelése szerint készül. A televíziót a Váci Városimázs Nonprofit Kft. működteti és ez a köztulajdonban lévő cég adja ki a Váci Hírnök ingyenes lapot, amit havonta 13 ezer példányban terjeszt a lakosság részére.
-A televízió ügyvezetése folyamatosan törekedett arra, hogy az időközben kiépülő kábelszolgáltatók hálózatain is látható legyen az adás, így a földi sugárzáson kívül közel 40 település kábelhálózatán vált láthatóvá az ES. A televízió 2018 januárjától megszüntette a földfelszíni sugárzást, utána a Vác Városi Kábeltelevízió Kft., a UPC, az Invitel és a Telekom hálózatain lett fogható az adása a környező településken. Az ES Televízió 2018 márciusától közösségi műsor-szolgáltatói státusszal rendelkezik, ennek megfelelve a közszolgálati szemlélet alapján készíti adásait.

Vác város, valamint a váci járás 22 községe lakóinak a különféle szolgáltatás iránti igényét igyekeztek magas színvonalon kielégíteni.
A szövetkezet 1979-ben 106 szolgáltató egységgel működött, amelyekben hagyományos szolgáltatásokkal — női-férfi fodrászat, cipőjavítás, fényképészet, kozmetika, manikűr, pedikűr, férfi-női szabó tevékenységgel — foglalkoztak. Ezen túlmenően a szövetkezet propán-bután gáz és fűtőolaj házhoz szállítását is végzezte.
A szövetkezet a cipőjavító szakmában munkaerőhiánynyal küzd. Miután a cipőjavítás iránti igény vidéken még elég nagy, így gyorsjavító gépek beállításával próbálják a szakemberhiányt pótolni. A gyorsjavító gépek között rendkívül praktikus cipőtágító gépeket is lehet találni, amelyekkel a kisebb cipőjavító részlegeket is ellátja a központ.
A szövetkezet sződligeti elektromos részlege néhány dekás és több tonnás speciális egyedi transzformátorokat, fojtókat, áramváltókat és hullámzárakat készített.

Horváth Ferenc 1953. december 7-én született Szombathelyen, levéltáros családba hisz édesapja, Horváth Ferenc 1950-ben már a Szombathelyi területi Levéltár levéltárosa volt, majd 1981-ben a Vas Megyei Levéltár igazgatójaként vonult nyugdíjba.
Altalános iskolai és középiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte, magántanulóként angol nyelvből is érettségizett.
Kiskőrösön töltött 11 hónapos katonai szolgálat után 1974-ben kezdte meg felsőfokú tanulmányait a Pécsi Tanárképző Főiskola német-történelem szakán, ahol 1978-ban általános iskolai tanári képesítést szerzett.
1979 és 1982 közt végezte el az ELTE BTK levéltár kiegészítő szakát.
1988-ban védte meg a „Váci Püspöki Uradalom központi igazgatása 1848-1867” című egyetemi doktori disszertációját az ELTE BTK-n, történelem segédtudományai szakterületen.

A Dózsa György Általános Iskola elődjét az 1870-es években létesítették, első épülete a Gellért tér 1. szám alatti két tantermes iskola volt, 1948-ban kapta a Dózsa György Általános Iskola elnevezést. 1960-tól – a jelenlegi Jókai iskola kiválása után – önálló intézményként működött. Mostani épületébe 1974-ben költözött. 1999-ben az önkormányzat kis híján megszűntette.

Tatabánya a második világháború után nagyipari körzet központja lett, így az 1950-es évektől kezdve óriási mértékben megnőtt a munkaerő beáramlása a városba. A heterogén összetételű lakosságnak már az 1949/50-es tanévtől lehetősége volt részt venni a felnőttképzésben. 1974-ig meglehetősen mostoha körülmények között folyt az oktatás. Kevés volt a terem, ezért kihelyezett tagozatok működtek a város különböző pontjain. A nyolcvanas évek végéig a vállalatok különféle engedményekkel, anyagi és erkölcsi támogatásokkal segítették a felnőtteket a tanulásban. Ennek, valamint a lelkes pedagógusoknak köszönhetően az 1974/75-ös tanévben 578 beiratkozott tanulóból 568-nak sikerült elvégeznie a tanévet.
Ekkor költözött megfelelő épületbe az intézmény, s jelenleg is itt működik. Az 1974-es csúcslétszámadatokat követően azonban folyamatos csökkenés figyelhető meg. A felnőttek kiszorulását a hátrányos helyzetű és problémás gyerekek beáramlása követte. Ennek eredményeként az 1980/81-es tanévben 277 volt a jelentkezők száma.
A tanköteles és ifjúsági rétegek beáramlása komoly problémák elé állította a dolgozók iskoláját. Ők nem rendelkeztek sem megfelelő műveltséggel, sem tudással ahhoz, hogy megkezdjék a tanulást, ezért képzésük komoly és nagyon nehéz feladat. A tatabányai dolgozók általános iskolája ezért 1994-ben alapfeladat módosítási kérelmet nyújtott be az idén a tatabányai polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának. Ebben kérte, hogy az 1994-95-ös tanévet már Általános Iskola és Dolgozók Általános Iskolája néven kezdhesse meg. A város többi általános iskolájának támogatásával a kérelmet elfogadták.
A felnőttoktatást 1998-tól a Remédium Általános Iskola és Szakközépiskola valósította meg.