Showing 377 results

Authority record

Senior Váci Kötöttárugyár

  • Corporate body
  • 1889 - 2000

A Senior Váci Kötöttárugyár készítette Magyarország legnépszerűbb szabadidőruháit. A váci gyárat 1889-ben Leichtner Benő alapította Az Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt néven.
A sikeres és folyamatosan fejlődő üzem 2700 embernek adott munkát és évente mintegy 6-7 millió konfekcionált terméket állított elő.
A folyamatos fejlődés lehetővé tette, hogy fiókgyárakat hozzanak létre Selmecbányán, Pásztón, Jászapátin.
Nemcsak hazánkban, de a határon túlra is rendszeresen exportálta termékeit: Anglia, Ausztrália, Kisázsia, Franciaország, Hollandia és a környező országok is szerették megbízható minőségét.
Még az Adidas is Vácott gyártatta szabadidőruháinak egy részét.
A mackókon kívül harisnyát, gyermekruhákat, fürdőruhákat is gyártottak.
Az ezredfordulóra a gyár termelése elapadt a textilipart sújtó nemzetközi válság miatt így 2000-ben felszámolás alá került.

2010-ben lelkes fiatalok újjá élesztették a hajdani nagy márkát a Senior® szabadidőruhákon keresztül

Váci Madách Imre Gimnázium

  • Corporate body
  • 1948

A Minisztertanács 1948-ban határozta el a koalíciós pártok egyetértésével, hogy az országgyűlés elé terjesztik az iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot, Ortutay Gyula miniszter javaslatára. Az országgyűlés 1948. június 16-án elfogadta a XXXIII. törvényt, amely elrendelte az egyházi iskolák államosítását, és kialakított egy egységes közoktatási koncepciót a 8 osztályos általános iskolára épülő 4 osztályos középiskoláról. Ekkor került sor június 10-én a Kegyesrendi Gimnázium államosítására.
A tanévben az intézménynek 330 beiratkozott diákja volt.
1949 augusztusában Szerdahelyi János megbízott igazgatót azonnali hatállyal felmentették és áthelyezték. A gimnázium vezetésével Hadnagy Tibort bízták meg, aki 1945-től a Kommunista Párt helyi vezetője, hosszú időn keresztül a Nemzeti Bizottság tagja is volt. Az igazgatóhelyettes Kerekes Sándor lett.
1952-ben a régi, eredeti épületet felsőbb utasításra át kellett adni a technikum szervezéséhez. A gimnázium tovább működhetett – de épület nélkül. A tér szemközti oldalán ekkor szüntették meg a szemináriumot, a papképzést. Az épületet állami igazgatás alá vonták, felmerült, hogy a kórház továbbfejlesztésére használják. A tanácselnök segítségével végül a másik ötlet mellett döntöttek. Ide költöztették az épület nélkül maradt gimnáziumot.
A tanév végén az épületben átalakítások kezdődtek. Ezzel lehetővé tették a tanévkezdést.
1964/65-ben kereskedelmi szakközépiskolai osztály nyílt a gimnázium épületében: élelmiszer és ruházati elárusító tagozattal. Később a külön épületbe költöző kereskedelmi szakközépiskola és kollégium a gimnázium gazdálkodási körébe tartozott. Az iskola épülete egyre zsúfoltabbá vált. A tanulók létszáma meghaladta a 900 főt. A város hatalmas vonzáskörzetéhez tartozott az akkori váci és szobi járás, sőt a gödöllői és a rétsági járás jelentős része is. Az egyetlen gimnázium nem tudta már befogadni az egyre több jelentkezőt. Kiszel János és Arany István, a Városi Tanács vezetői felvetették egy második gimnázium építésének gondolatát. A Városi Tanács 15/1962. TÜ. sz. határozatában vállalta a terület előkészítését.
A Pest Megyei Tanács támogatásával 1963-ban elkezdődött az építkezés a Géza király téren. Az 1966-67-es tanév közepén átvett épületbe 8 osztály költözött.

  1. július 1-jével kezdte meg önálló működését a Géza Király Téri Gimnázium és Szakközépiskola (jogutódja a mai Selye János Egészségügyi Szakközépiskola).
    Az iskola 1989-ben ünnepelte alapításának 275. évfordulóját. Vác Város Tanácsa a gimnázium tantestületének és diákjainak kérése alapján a 72/1989-es határozatában a Sztáron Sándor Gimnázium elnevezést megszüntette. A város gimnáziuma felvette a Váci Madách Imre Gimnázium nevet.

Jókai Mór Óvoda, Általános és Szakképző Iskola, Győr

  • Corporate body

Megszűnt 2011-ben. Az óvodások és az általános iskolások a Kovács Margit Általános Művelődési Központhoz kerültek át, a középiskolások a Krúdyba, a megüresedő épületbe pedig a Szent-Györgyi iskola költözött.

Juhász Gyula Általános Iskola, Vác

  • Corporate body
  • (1932) 1950 -

Vácnak, mint püspöki székhelynek kultúrája, műveltsége és oktatása sok területen összekapcsolódott a római katolikus egyházzal. A mi iskolánk elődjét is gróf Csáky Károly püspök javaslata alapján kezdték megszervezni, míg a másik épület a létrejöttét a váci katolikus egyházközségnek, Hanauer Á. István váci püspöknek és Korniss Gyula országgyűlési képviselőnek köszönheti.
1932-ben a Báthori, a Görgey utcák és a Csányi körút által határolt telken felépült a Váci Római Katolikus Polgári Fiúiskola. Igazgatója Melha Endre volt. Ebben az épületben működik ma a felső tagozat (A épület).
1938-ban a Görgey és a Flórián utca sarkán épült fel a Szent István Elemi Iskola, ma ebben az épületben működik az alsó tagozat (B épület). Igazgatója Böröcz Lajos volt. Mindkét épületet Boskó Géza Zoltán budapesti építészmérnök tervezte.
A két iskola egymástól függetlenül működött, eltérő feladatok ellátását tűzte ki céljául. Az elemi iskolák az alapoktatást látták el 6-tól 12 éves korig, míg a polgári iskolák a városi 10-14 éves fiatalok számára nyújtottak a polgári életben jól használható, praktikus ismereteket.
Az 1936-37. tanévtől Lipovniczky László lett a polgári fiúiskola rajztanára.
1944-ben mindkét épületben német tábori kórház működött, majd az orosz katonaság foglalta el.

  1. és 1946. között a magyar iskolarendszerben két alapvető változás történt. A korábbi népiskolák és polgári iskolák helyett a 6-14 éves tanulók számára nyolcosztályos új iskolatípust kellett szervezni általános iskola elnevezéssel. A másik változás az iskolakötelezettség időtartamát kiterjesztette a 12. életévtől a 14. életévig.
    Az 1945-46. tanévben a két épület közös igazgatás alá került, Vígh András igazgató vezetésével fiúiskolaként működött, Báthori utcai Általános Iskola néven.
  2. – igazgató: Wágner Ernő.
    1950-ben az iskolát államosítják, igazgatója ekkor Fülöp Béla.
  3. és 1956. között az igazgató Lippai Tibor.
  4. és 1977. között az igazgató Kováts Sándor.
    1962-ben megkezdik a koedukált oktatást az alsó osztályokban.
    1977-1984. - Lippai Nagy Antalné az igazgató.
    1983-ban a Báthori utcai Általános Iskola nevet felváltotta a Juhász Gyula Általános Iskola.
  5. és 1996. között az igazgató Mátyásffyné Jenei Gabriella.
  6. és 2014. között az igazgató Kocsi Károly.
  7. és 2019. között az igazgató Szalárdy József Attila.
    2020-tól Muszkáné Kocsis Emese vezetésével működik az intézmény

Lukásovits család

  • Family
  • 1919 - 2004

A Lukácsovich/Lukátsovits család iratai között megtalálhatók id. Lukátsovits János budapesti lakosra,
illetve özv. Lukátsovits Jánosnéra vonatkozó irat, továbbá Lukátsovits László váci műbútor asztalosmester, valamint ifj. Lukátsovits Jánosra és családjára vonatkozó iratok.
Id. Lukátsovits János budapesti asztalosmester gyermekei voltak Lukátsovits László, Lukátsovits Irén, Lukátsovits Jenő és Lukátsovits Magda.
Lukátsovits László (Budapest, 1899. június 20.–1983) műbútorasztalos több évtizeden át több jelentős megrendelést is teljesített a váci püspökség és a polgármesteri hivatal megrendelésére. Bútorrajzainak egy része bekerült Vác Város Levéltárába. A munkáságával kapcsolatos fényképeket a XV. 34
Fényképek levéltári gyűjteménye fondban helyeztük el.
Lukátsovits János (Budapest, 1926. június 16.) 1946-ban asztalosként és faipari technikusként különböző állami vállalatoknál dolgozott. Kedvtelésből folytatta édesapja műbútorasztalos tevékenységét.

Vác Város

  • Corporate body
  • 1872 - 1919

A 1850-es évek derekán a városegyesítés kérdése újból napirendre került. A jobb gazdasági helyzetben lévő Káptalan-Vác ellenkezésének dacára 1859. május 1-én, az egyesítést jóváhagyó 2922/1859. sz. megyehatósági rendelet nyomán született meg Vác. A város közjogi helyzetét az 1871:18. tc. alapján rendezték. 1872-ben az immár egyesített Vác mezővárosból rendezett tanácsú várossá alakult át.
Az önkormányzatot a szovjet mintára kialakított tanácsrendszer szüntette meg. A Magyar Népköztársaság alkotmányának (1949: XX. tv.) hatályba lépésekor (1949. augusztus 20.) a tanácsok csak papíron léteztek. Ténylegesen csak a tanácstörvény (1950: I. tv.) hatályba lépése után alakultak meg.

Betegápoló Irgalmasrend

  • Corporate body
  • (1572) 1778 - 1950, 1990 -

A rend Magyarországon a 17. század közepén telepedett meg:
1650-ben Szepesváralján,
1669-ben Pozsonyban,
1726-ban Egerben,
1737-ben Temesvárott,
1757-ben Pápán,
1760-ban Kismartonban és Nagyváradon,
1778-ban Vácott,
1796-ban Pécsett és Szakolcán,
1802-ben Pozsonyban,
1804-ben Zágrábban,
1806-ban Budán,
1834-ben Szatmárt nyitottak kórházat és rendházat.
A magyarországi házak 1856-ig az ausztriai Szent Mihály főangyal provinciához tartoztak, ekkor kiváltak, megalakították az önálló, magyarországi Szeplőtelen fogantatás provinciát. A tartományfőnök székhelye 1872-ig Pozsonyban volt, azóta a budapesti Szent István konventben.
A Szeplőtelen fogantatás provincia tartományfőnökei:
1856: Bursák Borgia Ferenc,
1859: Gelencsér Privát,
1871: Ferencfi Imre,
1882: Füzy Szaniszló,
1903: Thuróczy Kornél,
1925: Moscsovits Boldizsár,
1926: Babinszky Nárcisz,
1931: Müller Ödön,
1942: Toponáry József Ede.
1950-ben az ország területén működő szerzetesrendeket feloszlatták. Az 1950. július 2-n kelt 25/1950. sz. törvényerejű rendelet a gyógyszertárak állami tulajdonba vételét rendelte el. Az 1950. szeptember 7-n kelt 34/1950. számú rendelettel pedig az összes női és férfi szerzetesrend működési engedélyét felfüggesztették. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk rendházaikat, és a szerzetben folytatott munkakörüket elvesztették.
1950-ben a magyar rendtartománynak 46 tagja állt a gyógyítás szolgálatában: 3 orvos, 12 gyógyszerész, 4 kórházlelkész.
A Betegápoló Irgalmasrendet az 1990/IV. tv. alapján, a Baranya Megyei Bíróság pk. 60. 173/1996/2. sz. jogerős végzése szerint 6. sorszám alatt nyilvántartásba vették.
Jelenleg három kórházban történik gyógyító tevékenység: Buda, Pécs, Vác.
Érden és Pilisvörösváron idősotthont működtet a Rend.

Budapest Fórum - Európai Regionális Tanulmányok Hálózata

  • Corporate body
  • 1997 -

A Budapest Fórum Egyesület 1997. szeptember 4-én alakult. Az egyesület célja az európai regionális társadalomtudományi kutatások összehangolása és összegzése, konferenciák, szemináriumok és más rendezvények szervezése, könyvek, tanulmányok és más kiadványok megjelentetése az Alpok- Duna- Adria Régió múlt-, jelen- és jövőbeli fejlődésének témakörében az egyesület Európa eszméjének jegyében, az európai integráció előmozdítása érdekében.

Rusvay Tibor dr.

  • Person
  • 1926 - 2000

Dr. Rusvay Tibor értelmiségi családból származik, édesapja állatorvos volt. A középiskoláit 1944. évben végezte el, majd az egyetemre iratkozott be, ahol a bölcsészkaron irodalomtörténetből nyert diplomát. Ezt követően elvégezte a Pedagógiai Főiskolát is, majd pedig a Lenin Intézetben szerzett oklevelet. Egyetemi tanulmányai után Tatabányán, Cegléden és Vácott tanárként dolgozott, 1956 elején pedig a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa lett, és ösztöndíjasként Lengyelországba küldték ki, ahol a Varsói Tudományos Akadémián dolgozott. Felesége, akivel 1952-ben kötött házasságot, a Váci Közgazdasági Technikum tanára. https://www.kozterkep.hu/37001/dr-rusvay-tibor-emlektabla

Results 1 to 20 of 377