A mai Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesület elődje 1979-ben alakult meg, Rokkantak Váci Egyesülete néven, 33 fővel. Dr. Chikán Csaba lelkes és kitartó munkájának köszönhetően a megye több városában alakultak mozgássérült csoportok és az ő küldötteik megalakították 1981. október 1-jén a Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesületét.
Vác Város Önkormányzata 1998-ban egy nagyméretű, de leromlott állapotú iskolaépületet adott Egyesületünk tulajdonába, azzal a megállapodással, hogy az épületet felújítjuk. Így jöhetett létre évek hosszú munkájával az Önálló Élet Központjaként a váci Diadalív Lakóotthon 2002-ben, ahol 14 fő súlyos mozgássérült éli a mindennapjait.

Moys Csaba gépészmérnök, a Taurus Gumigyár üzemvezetője, 1990–1994 között Vác város alpolgármestere. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége váci szervezetének alapító tagja, több egyesület és alapítvány alapítója és tisztségviselője.

1947-ben kezdték el a Móra Ferenc iskolát építeni. 1952-ben félkész állapotban adták át az épületet, az egyik felén még politikai foglyok dolgoztak, a másikon már tanítottak. A városi tanács Révai Józsefről akarta az iskolát elnevezni, de Sztálin halála után már élő politikusról nem nevezhettek el intézményeket, ezért az iskola „csak” az egyes számot kapta a köztudatban, hiszen meg kellett különböztetni a többi Újvárosban épült általános iskolától. Hivatalosan az iskola neve: Tatabánya Újvárosi Állami Általános Iskola.
Így ad hírt erről a sajtó 1952. augusztus 30-án: „Szeptember elejére befejezik Tatabánya-Újvárosban az új 8 tantermes iskola építését. Tatabánya-Újvárosban a 430 korszerű bányászlakás mellett elkészült a komárom megyei tanács székháza is, még az elmúlt héten megkezdte a tanács a beköltözést. Most újabb épületek építését fejezték be. A 108 személyes legényszálló, az építőipari szakiskola és tanulóotthon után szeptember elejére elkészül az új 8 tantermes, korszerű tornateremmel ellátott iskola is.” 1954-ben már 25 főből állt a tantestület, ekkor az iskolához tartozott az újvárosi óvoda is, beindult két csoporttal a napközi otthon, 1954. november 1-jétől önálló konyhával. Működött magyar, biológia, tánc szakkör, beindult a sportkör és a Bányász sportkörrel „karöltve” vívószakosztály egy fiú és egy lány csapattal. 1959-ben vette fel a Mező Imre nevet, 1992-ig nevezték így. A rendszerváltás után a tantestület, a diákság és önkormányzat egyetértésével az iskola 1992-ben Móra Ferenc nevét vette fel.

1966.07.01 - 1975.10.10. - MSZMP Komárom Megyei Bizottsága titkára
1975.07.01 - 1980.07.01. - MSZMP Komárom Megyei Bizottsága első titkára
Nyugállományba vonult: 1983.
Kitüntetés:
1983: Szocialista Magyarországért Érdemrend

(Cífer, 1840. október 24. – Székesfehérvár, 1919. június 8.) irodalomtörténész, nyelvész, városi levéltáros és tiszteletbeli tanácsos.
Moenich Antal, gróf Zichy Károly uradalmi számtartója és Zlatháry Vilma fiaként született. Tanulmányait Mohácson, Győrött, Nagyszombatban és Pozsonyban végezte; utóbbi helyen 1859-ben a papi pályára készült és belépett az Emericanumba; azonban rövid idő múlva egészségi szempontból kénytelen volt ezen pályától megválni. 1861-1868-ig Zichy Károly gróf mellett szülőhelyén és Pozsonyban, eleinte mint titkár, több ezer kötetből álló könyvtárát rendezte, később mint gazdatiszt volt alkalmazva. 1869-ben Hunfalvy Pál ajánlatára – akivel ekkor levelezésben állt[2] – a magyar királyi földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miniszzériumnál mint az országos statisztikai hivatalnak Fejér-, Esztergom-, Pest- és Bácsmegyék és a Jász-Kúnkerület területére kinevezett kültagja működött 1873-ig. 1872-ben Székesfejérvár városánál a köztörvényhatóság szervezése alkalmával házi pénztári ellenőrré választották meg és 1873-ban ugyanoda levéltárnoknak neveztetett ki, amely állásában egészen 1911-ig működött. 1919-ben hunyt el 78 éves korában.

Tatabánya város és Dr. Kandikó József marketingszakértő, tanár kezdeményezésével 1992-ben létrejött a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), a közgazdászképzés egyik fellegvára Magyarországon.
Az MÜTF 1999-ben Dunaszerdahelyen is megnyitotta konzultációs központját, amely hét évig működött. Közel száz hallgatója volt, ebből 70-en tettek államvizsgát. A végzettek nagy része sikeres vállalkozó, vállalati vezető, menedzser, tanár lett szűkebb hazájában és a határon túl. A székelyudvarhelyi képzés a mai napig működik a Tatabányai Főiskola és Székelyudvarhely városának támogatásával, jelenleg közel 40 hallgatója van. Az MÜTF fénykorát az 1997–1998-as és a 2002–2004-es években érte el, amikor több száz hallgatója volt Tatabányán és Budapesten egyaránt. Dr. Kandikó József főigazgató és lelkes kollégái, tanárai idejében 18 éven át virágkorát élte az oktatási intézmény, rátermett, gyakorlatorientált üzleti szakemberek kerültek ki a főiskoláról. Nagy változás történt 2011-ben, amikor a Harsányi János Főiskola beolvadásával az intézmény az Edutus Főiskola nevet vette fel, ezt követően a régi tanárok, munkatársak nagy része kicserélődött. 2017-ben a tatabányai képzés hallgatóinak száma jócskán csökkent, a budapesti képzés megerősítést nyert.

A Micimackó Óvoda a Tatabánya - Újváros városrész egyik legrégebbi intézménye. Építése idején a környező lakóházak – az akkor új lakásokkal – fiatal bányászcsaládoknak adott otthont. Eredetileg 6 csoportra tervezték, de a növekvő igények miatt kialakítottak az emeleti teraszból egy csoportszobát. Egy ideig az intézmény tagóvodával (II. sz. Óvoda) üzemelt. A gyermeklétszám csökkenése azonban a két intézmény összevonását eredményezte 1988-ban. 1995-ig az intézmény 8 csoporttal üzemelt. 1995-2009-ig önállóan, 2009 óta a Kodály Zoltán Óvoda telephelye.
Gyermeklétszám 2020-ban 162 fő hat csoportban.

Elődvállalat: Váci mészhomoktégla, tetőcserép és betonárugyár rt. (1921-,) Horváth Mihály-u. 7. ,Hirmann István alapítása.

A Rákosi éra éveiből viszonylag kevés a forrás, annyi azonban mindenképpen megállapítható, az egész társadalmat átszövő, szaporodó válságjelek az iskolában is éreztették hatásukat. Az intézménynek e rövid időszakban (1948-1952) hat igazgatója volt, s ez semmiképpen sem válhatott - sok más tényező mellett - az oktatás javára.

Művelődési otthont igazgatott, a Népház művészeti előadója volt a hatvanas években, hosszú időn át a megyei tanács közművelődési csoportjának munkáját irányította.
Tatabánya díszpolgára, a TIT megyei elnöke volt.

Magyar Bélés- és Szövetárugyár Rt. néven alapította 1935-ben Vácott egy Neumann és Zimmermann nevű német cég a későbbi Váci Bélésszövetgyár elődjét. Az alapító cég külföldön már akkor 7 gyárat mondhatott magáénak. A váci üzemben az induláskor 48 szövőgép működött és 52 alkalmazott dolgozott, négy évvel később a géppark már megkétszereződött. Belföldi megrendelésre gyártottak különböző ruhabélés-szöveteket. A II. világháború kitörése után a hadiszállítások mennyisége erősen megnövekedett, ami további gépberuházásokra ösztönözte a tulajdonosokat.
A háború után a gyárat mint volt német tulajdont, az Elhagyott Javak Kormánybiztossága vette kezelésbe, de az eredeti német tulajdonosoknak sikerült „kiigényelniük” és 1945 novemberétől 8 hónapig tovább működtették. Ekkor szovjet kezelésbe került, majd 1952-ben visszaadták a magyar államnak. Termékei továbbra is a bélésszövetek maradtak. Ezt a profilját a Magyar Selyemipar Vállalathoz csatolása után is megtartotta.
A Magyar Selyemipar Vállalat (rövidített nevén: MSV, a vállalatot külföldön DUNASILK néven ismerték) 1955. január 1-jével alakult hét selyemszövödéből, két selyemcérnázógyárból, valamint egy selyemkikészítő gyárból. Ezzel az akkori magyarországi selyemipar egészét egy szervezetbe tömörítették. Ebben az évben a selyemipar a magyar textilipar termelési értékének 4,1%-át állította elő és összesen mintegy 3-4 ezer embernek adott munkát.
Az újonnan alakult nagyvállalat a következő korábbi gyárakat foglalta magában:
Adria Selyemszövőgyár,
Duna Cérnázógyár,
Hungária Jacquardszövőgyár,
Mohácsi Szövőgyár,
Pipacs Szövőgyár,
Selyemkikészítőgyár,
Soproni Szövőgyár,
Szentgotthárdi Szövőgyár,
Tolnai Fonógyár,
Váci Bélésszövetgyár.
A vállalat ebben a formájában lényegében 1991-ben bekövetkezett felszámolásáig állt fenn. Ezt követőleg felbomlott és a nagyvállalatot alkotó egyes gyárak ismét önállóak lettek vagy megszűntek.

A csődbe ment Kobrak cipőgyár épületében 1917-ben indult el a hadirokkantak bőripariskolája. 1921-től Hadiárvák Váci M. Kir. Állami Váci Bőripariskolája néven hadiárvákat, illetve hadirokkantak gyermekeit oktatták az intézményben. 1924-től kertészeti oktatás is folyt. A hadiárvák számának csökkenése miatt 1934-ben menhelyi gyermekek is elhelyezést nyertek az iskolában. 1935 szeptemberétől felvette a M. Kir. Állami Gyermekvédelem Váci Bőripariskolája nevet. A II. világháború idején ismét hadiárvákat oktattak az intézményben, és 1942-ben újra felvette a Hadiárvák Váci M. Kir. Állami Váci Bőripariskolája nevet. A Váci Állami Bőripariskola 1949-ben megszűnt, s az 1949/50-es tanévtől kezdve a Váci Állami Öntőipariskola működött a helyén.

1953-ban a Vácott a Duna bal partján az Alumínium- és Horganyfeldolgozó Vállalatra alapozva egy új hajóépítő üzem jött létre a Dunai Hajógyár és ezen a néven működött 1962-ig. Ez a gyár az alumínium hajóipari feldolgozására rendelkezett be. Kezdetben számos alumínium testű ladikot, csónakot és vitorlás hajót készítettek. Az alumínium ötvözetből készült vízi járművek anyagát a Fémipari Kutatóintézettel közösen fejlesztették és ezzel szakmai körökben is komoly elismerést váltottak ki. Az igazi feladat azonban, amely ezután a gyár fő profilját képezte a vízibuszok építése lett. Az első vízibusz a 301/1. típusszámú 150 személyes TIHANY 1956-ban készült el. A hajó 25 m hosszú, 5 m széles volt és 2 db 85 LE-s Csepel diesel-motor hajtotta. A jól ismert vízibuszok mind a Dunán, mind a Balatonon alkalmazásra kerültek és számos országba exportálták is őket. Ezek a hajók közúton is szállíthatóak voltak, így több olyan zárt víztározón és tavon is megjelentek, ahová egyébként vízi úton nem juthattak volna el. 1956 és 1962 között 44 db. készült belőlük. A Hajógyár 1953-tól a Folyami Flottilla részére is épített alumínium hajókat. Ez a típus az AN-2 nevet kapta. A 13 m hosszú, 3 m széles aknamentesítésre és telepítésre tervezett hajókat szintén Csepel diesel-motorokkal szerelték fel. Ezekből több, közel 40 darab áll szolgálatba a 60-as évek elejéig. Érdekesség, hogy a hajógyár sólyája sosem készült el. A hajótesteket kocsira rakva szállították a vízpartra, ahol úszódaruval emelték őket vízre.
Az alumínium testű hajók építésére szakosodott váci Dunai Hajógyár is része lett a Magyar hajó és Darugyárnak (MHD) Váci Gyáregység néven 1962-ben. A gyár próbaképpen a vízibuszoknak két tengeri változatát is elkészítette. Ezek HÉVÍZ és KESZTHELY néven váltak ismertté a Balatonon. Újdonság volt, hogy ezeken a hajókon a zárt utasterek mellett egy nyitott felső fedélzet is kialakításra került. A hajókat két egyenként 150 lóerős motor hajtja és befogadóképességük a folyami típus 150 férőhelyével szemben 220 fő. A váci gyár másik jellegzetes terméke az alumínium tengeri mentőcsónak lett. E csónakok már evezők helyett kézzel és lábbal hajtható csavarral voltak felszerelve. A hajógyár motorcsónakjai közül a NIXI típus volt a legismertebb 2 és 4 személyes kivitelben készültek. A két személyes csónak 3,7 m hosszú volt és mindössze 107 kg-ot nyomott. A jóval olcsóbb műanyag csónakok térhódítása azonban a hajógyártást gazdaságtalanná tette Vácott. Ettől kezdve az üzem felhagyott a hajóépítéssel és profiltisztítás során fém konténereket gyártására szakosodott. Vácott a gyár harminc éves működése alatt 77 vízibusz épült, amelyek a hazai vizeken túl eljutottak többek között Velence lagúnáiba és Afrika nagy folyóira is.
A motoros kishajók és vizibuszok iránti kereslet csökkenése a gyártmányszerkezet részbeni megváltoztatására kényszerítette a gyárat. Így került sor 1955-ben a gyár életében egészen újszerű motorkerékpár-oldalkocsi gyártásra. Ez az eddigi egyedi és kissorozatú gyártás helyébe a tömeggyártás bevezetését kényszerítette az üzemre. Az oldalkocsi-gyártás folyamata egyes szakaszokon zárt szalagokat alkotott. Technológiailag igen nagy erőpróba elé állította a gyárat, mert az alumínium lemezek sajtolásának szinte valamennyi módszerét alkalmazni kellett. A szerszám kialakításától, a szükséges anyagráhagyásokon keresztül, a ráncfogó nyomásának helyes beállításáig, amitől függött, hogy az anyag szakadás és túlöblösödés nélkül töltse ki a formát, számos kísérletet és tapasztalt szakemberek verejtékes munkáját igényelte. Ebben a munkában és a hajóépítés eddigi sikereiben is Guti Lajos rajzpadlásmester és Halász Kálmán üzemvezető jártak az élen. Hogy ez a gyártás mennyire az egyes személyek rátermettségén múlott, mutatja, hogy a gyár által később külső vállaltnál rendelt, újabb oldalkocsitípus szerszámai sohasem hozták meg a várt eredményt.
Az oldalkocsi gyártás 1957-től kezdve a gyár kapacitásának egyre nagyobb részét vette igénybe és a 60-as években már évi 10-20000 darabot készítettek. A gyártás 1975-ben fejeződött be és az addig gyártott oldalkocsik száma meghaladta a 260.000 darabot. Ennek túlnyomó része exportra készült, amit az is segített, hogy az oldalkocsik csővázát különböző külföldi motorkerékpárokhoz illeszthető változatokban gyártották.
Amikor a motorkerékpár-gyártás leállt, megszűnt az oldalkocsi-készítés is, helyette konténereket állítottak elő, aztán a kilencvenes évek elejére mindenféle ipari tevékenység megszűnt.