A "Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj"-at Székesfehérvár Megyei-jogú Város Önkormányzatának képviselő testülete alapította 1993-ban, Lánczos Kornél születésének centenáriumi eseményeihez kapcsolódva, arra a már korábban is tapasztalt igényre (talán csak apropót várva) igyekezvén választ adni, hogy városunk szellemi életének megpezsdítéséhez, gyorsabb, mozgásba hozásához, élénkítéséhez (anyagi erejéhez mérten) a helyi önkormányzat is hozzájáruljon. Mivel Lánczos Kornél, Székesfehérvár nagy szülötte, természettudós volt, mellé, mint a "humán" alkotó tevékenység megtestesítőjének, önként kínálkozott városunk másik nagyhírű személyiségének, Szekfű Gyula történésznek a neve, jelezvén, hogy az alapítvány valójában mindenfajta (tudományos, művészeti, stb.) igényes alkotó tevékenységet, kiemelkedő szellemi teljesítményt támogatni, felkutatni, segíteni kíván. Csupán annyi "lokálpatrióta" megkötés kapcsolódik az ösztöndíj-adományozás feltételeihez, hogy vagy az alkotó legyen fejér-megyei, székesfehérvári, vagy a pályaműnek legyenek fejér-megyei, fehérvári vonatkozásai.

Az Országgyűlés Magyarország parlamentje, legfőbb hatalmi és törvényhozó szerve, a népszuverenitás letéteményese. Jelenleg állandó jelleggel Budapesten, az Országházban ülésezik.
A magyar országgyűlést a romantikus történettudomány – Anonymus leírása – alapján a honfoglaló magyarok népgyűlésére vezette vissza. Ezt írott források nem támasztják alá, ha a törzsi időszakban lehetett is hasonló gyűlés, folytonossága megkérdőjelezhető. A modern történettudomány szerint a magyar országgyűlés intézménye fokozatosan alakult ki az érett feudalizmus idején. Elődei elsősorban a székesfehérvári törvénylátó napok, másod sorban a királyi tanács, az egyházi zsinatok és a szerviensek gyűlései voltak.A 13. századtól a törvényhozás a király és az országgyűlés közös joga volt, ami később a kialakuló rendi társadalom alkotmányának egyik alapelvét alkotta. Az Árpád-ház kihalása után a királyt több esetben az országgyűlés választotta (szabad királyválasztás joga).
Az országgyűléseket az uralkodó hívhatta össze, aki megnyitó beszédében, illetve leiratokban körvonalazhatta kívánságait. Ekkoriban az országgyűléseket legtöbbször Székesfehérvárott és Pest mellett, a Rákos-mezőn tartották.
Az országgyűlést kezdetben a főurak és az egyház vezetői alkották, majd az ún. rendi országgyűlésben a főurak és egyházi vezetők mellett a magyar nemesség és a szabad királyi városok képviselői is helyet kaptak.
Az országgyűlési küldöttek választása a 13. századtól kialakuló nemesi vármegyékben (a nemesség megyei önkormányzati intézménye) zajló megyei küldöttválasztások útján történt.
Magyarországon a 15. század végére három rend (nemesség, papság, polgárság) jött létre. A nemesség továbbrétegződésével a 16. századra négy rend (főnemesség, köznemesség, papság, polgárság) különült el, és e rendek országgyűlési jogai 1848-ig fennmaradtak. A rendi állam törvényhozása a rendi (ország)gyűlés volt, amit az uralkodó hívott össze, és jogában állt feloszlatni is. Ő terjesztette be és szentesítette a törvényeket, azokat azonban már a rendek vitatták meg. A rendi országgyűlés nem jelentett minden évben, folyamatosan ülésező intézményt. Az uralkodók politikai helyzettől, érdekeiktől, a rendek nyomásától függően hívtak vagy nem hívtak össze országgyűlést, sokszor évekig nem volt országgyűlés. A magyar rendi országgyűléseken a rendek közül a nemesség jutott döntő szerephez, a papság és főként a polgárság szerepe inkább kiegészítő volt.
A magyar országgyűlés tagjai a 15. századig együttesen, „egy táblán” (jelentése „egy asztalnál”) folytatták tanácskozásaikat. Később az egységes nemességen belül a főnemesség (főrendi nemesség; hercegek, grófok) és a köznemesség fokozatosan elkülönült, a köznemesség saját követküldési jogot szerzett. Az Országgyűlések idején ülésező Királyi tanács tevékenysége már ekkor körvonalazta a 17. századtól állandósuló felsőtáblát: a két tanácskozás a gyakorlatban egyre inkább mint az országgyűlés két táblája működött. E tárgyalásokat hely szerint is külön folytatták. 1526-ban a székesfehérvári országgyűlést a rendek a szabad ég alatt, a főurak a prépostsági épületben, az 1559-es és az 1565-ös pesti országgyűlésen az alsótábla ülését a ferencesek kolostorában, a felsőtábláét a prímásnál tartották. 1608-ban az országgyűlést hivatalosan is „két táblára” osztották, ekkor vált kétkamarássá a rendi országgyűlés.
Buda 1541-es török elfoglalása, az ország három részre szakadása után a Habsburg uralom alatti királyi Magyarország országgyűléseit legtöbbször Pozsonyba (alkalmanként Sopronba) hívták össze. Az Erdélyi Fejedelemségben, majd a 18. századtól a Habsburgok által külön kormányzott Erdélyben külön erdélyi országgyűléseket tartottak.
A török hódoltság alatti területen a Török Birodalom által kialakított rendszerben folyt az ország kormányzása.
1608-ban törvénybe iktatták a királyi Magyarország országgyűlésében a kétkamarás országgyűlést, kettéválasztva egymástól a főtáblát és az alsó táblát (a követek tábláját). A főtábla (főrendi tábla, felsőtábla, mai szóval felsőház) tagjai a főnemesek és főpapok (érsekek és püspökök) voltak, születésüknél illetve hivataluknál fogva. Az alsótábla (kamara, képviselőház) ülésein a köznemesi, papi és polgári rend képviselői üléseztek: a nemesi vármegye választott képviselői, a szabad királyi városok küldöttei és a káptalanok képviselői.
Az alsótábla választott küldötteire a teljes választókorú népesség mintegy 10%-a szavazhatott (5% megyei nemesség, 5% szabad királyi városok lakói). A nemesi küldöttek (1 követ mindegyik vármegyéből) megválasztására a megyei küldöttválasztásokon, hosszas, zajos kortes hadjárat után a vármegyeházán került sor.
Az országgyűlés a 17–18. században mintegy 500 főből állt.[
A rendi országgyűlést 1848-ban váltotta fel a népképviseleten alapuló országgyűlés. Egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszerben a 20. évüket betöltött és a vagyoni cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. A választhatóság korhatára 24 év, feltétele a magyar állampolgárság és a magyar nyelv ismerete volt.
Az 1867. évi kiegyezés után két kamarából, a Főrendiházból és a Képviselőházból állt. 1885-től a protestáns egyházak egyes vezetői is hivatalból tagjai lettek a Főrendiháznak.
Az Országgyűlés az őszirózsás forradalom után, a Károlyi Mihály-kormány hivatali ideje alatt (1918–1919) nem működött (nem ült össze), feladatai a Magyar Nemzeti Tanács látta el. Károlyi bukásával és a Forradalmi Kormányzótanács hatalomra kerülésével az Országgyűlés egy helyi tanácsi választásokat (1919 április 7-8. körül) követően Tanácsok Országos Gyűlése néven működött (tagjait a városi és megyei tanácsok, valamint a szakszervezetek delegálták, tehát nem közvetlen választással jutottak be) de a körülmények miatt csak egyszer ülhetett össze (1919. június 14–23.), mielőtt a teljes Tanácsköztársaságot megbuktatták.
1918-tól 1927-ig az országgyűlés egykamarás volt, Nemzetgyűlés néven. Ekkor ismét visszaállították a kétkamarás működést azzal a különbséggel, hogy a Főrendiház neve Felsőházra változott, és tagjai nem csupán főrendek és főpapok voltak, hanem több köztestület (a Magyar Tudományos Akadémia, egyetemek stb.) is választhattak főrendiházi tagokat.
1944 decembere és 1945 ősze között Ideiglenes Nemzetgyűlés működött. Az Országgyűlés 1945 őszén ült össze ismét, azóta egykamarás. (Az 1945 óta működő intézményt nagy kezdőbetűvel írjuk, így különböztetve meg a történelmi országgyűlésektől.)
Az 1949. évi alkotmány létrehozta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsát, amely az országgyűlést széles hatáskörben helyettesítette. Ezután az Országgyűlés szerepe 1987-ig háttérbe szorult, lényegében formálissá vált, évente mindössze négy, egyenként párnapos ülésszakot tartott.
1990 óta évente két, több hónapon át tartó ülésszakban működik.
(Forrás: Wikipédia)

A Fejér Megyei Tervező Irodából kivált munkatársak egy része alapította 1991-ben a csillagképről elnevezett mérnöki, vállalkozási és szolgáltató kft., a Sagittariust. Alapítója: a Fejér Megyei Tervező Iroda, a budapesti Don Pagi Kft. és három dolgozói csoport. Közel ötmillió forintos kezdőtőkével indultak.
A Sagittarius 38 főt foglalkoztatott, tizennyolcán felsőfokú végzettségűek.
A legnagyobb volumenű munkájuk a Budapest Bank székesfehérvári, Bástya utcai telephelyének tervezése volt.
1994-ben felszámolási eljárás alá vonták a vállalkozást.

Az 1952-ben alakult székesfehérvári 1. sz. ügyvédi munkaközösségnek megalakulásakor hat tagja volt, vezető dr. Nemes József, dr. Göblyös Géza, dr. Horányi Sándor, dr. Jámbor Zsigmond, dr. Kisteleki Géza és dr. Kováts János. 1955—57 között a közösség vezetője dr. Márton Emil, azután 1964-ig dr. Horányi Sándor, 1964—74 között Jámbor Zsigmond, majd dr. Kisteleki Géza. Ügyeletet a közösség Lovasberény, Velence, Kisláng, Pákozd és Gárdony községekben tartott.
Forrás: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében, Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Amikor Székesfehérvárott, 1872-ben ténylegesen megindult a bíróságok működése, a megyeháza közelében lévő, úgynevezett Lanschmann-ház szolgált e célra, míg az új épület elkészült. 1884-ben döntöttek arról, hogy törvényházat és börtönt kell építeni. A Wanger Gyula tervezte épület helyszínét illetően több elképzelés volt, az alapkövet végül a város egyik legszebb terén, a Zichy liget sarkán rakták le.
Az „igazság palotája” 1902-0906 között épült fel, helyet kapott benne a bíróságon kívül a megyei főügyészség, valamint a fogház.
A törvényház épülete viszont egyre szűkösebbé vált: 1993-ban kezdődött meg a rekonstrukció, amely végül hét év múlva, 1999-ben fejeződött be, és amely kismértékű bővítéssel is együtt járt, továbbá megszépült az egyemeletes épület eklektikus stílusú homlokzata is. A hat jón oszloppal tagolt középrizalit párkányra visszakerült a törvényház felirat, a kőbábos párkány fölé emelkedő, íves tetőzet szép kivitelű kovácsoltvas díszei megújultak.

Ferenc József Nőnevelő Intézet, Székesfehérvár, 1864 -1948. június 16.: a Szatmári Irgalmas Nővérek iskolái közé tartozott. Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapítványából a nővérek 1864-ben elemi népiskolát nyitottak. 1893: kezdték meg a tanítást a 4 osztályos polgári iskolában. 1921: 3 évfolyamos nőipariskolát, 1930: gyakorló elemi iskolával egybekapcsolt tanítónőképzőt létesítettek. 1946: megszervezték a Dolgozók Tanítóképző Intézetét. 1948-ban államosították.

Az óvóda 1999-ben a Székesfehérvári Református Egyházközösség tulajdonába került, Olajfa Óvóda néven működött tovább.

Egykori Horthy Miklós Állami Polgári Fiúiskola, a háború után Béke téri Általános Iskola, jelenleg Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Épülete 1942-43-ban épült Széll László tervei alapján. Az 1960-as évek elején új szárnnyal bővült.
1996-ban a Béke Téri Általános Iskola 18 tanulócsoporttal, 377 tanulóval működött. Az 1996/97-es tanévtől az alacsony osztálylétszámok összevonása lehetővé tette a 12 évfolyamos Kodály Zoltán Ének-Zenei Művészeti Iskola 1-8 évfolyamának befogadását. A két intézmény fúziójával jött létre a Béke Téri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános és Középiskola.
Forrás: Surányi István: Alsó fokú oktatás Székesfehérváron (1990-2000)

1999- szeptember 1-jétől a tanulói létszám csökkenése miatt megszűnt az Ybl Miklós Általános Iskola. Az intézmény tanulóit a közeli általános iskolákba helyezték el. A speciális szakiskolai osztályokat a Vízivárosi Általános Iskola vette át.

Szárazréti Községi Általános Iskola: az 1928-ban alapított Szárazréti Községi Népiskola jogutódja, a későbbi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. A város belterületétől 3,5 km-re lévő községi iskola két tantermét, a tanítói lakást és melléképületeit 1946. április 2-ig orosz katonaság használta. A tanítás az iskolához közel lévő kultúrházban folyt. A főbb épületkarbantartási munkák befejezését követően az 1947/48-as tanévet már az eredeti iskolaépületben kezdték.
Az intézmény az 1945/46-os tanévtől I–IV osztályos általános iskolaként működött. A Szárazréti iskolakörzethez tartozó felső tagozatos tanulókat az Ezredéves iskolába osztották be. Az 1945/46-os tanévben 85, az 1946/47-es tanévben 115, az 1947/48-as tanévben pedig 122 tanulója volt az iskolának.
Ekkoriban az iskola igazgatója Hornyák György, a nevelőtestület tagjai: Gombolay Lászlóné, Pirovics Anna és Tomanoczi László községi iskolai tanítók.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

Szent István Községi Általános Iskola: a Szent István Községi Népiskola jogutódja. (Később Május 1 Téri Általános Iskola, majd Május 1 Általános Iskola.) Az intézmény 1938-ban létesített épülete a háború alatt 70%-os károkat szenvedett. Az iskola tanulóinak oktatása az 1945/46-os tanévben az Ipariskolában, a Rákóczi utcai és az Olaj utcai volt községi iskolák tantermeiben folyt. Az épület felújítását követően, 1946 októberében költöztek vissza az eredeti, 23 tantermes modern iskolába.
Az 1945/46-os tanévben az iskola alsó tagozata az általános iskola tanterve szerint tanult. E tanévben 494 tanulója volt az iskolának. Az 1946/47-es tanévben I-től a VI. osztályba 427, majd a következő 1947/48-as tanévben a már hétévfolyamos általános iskolába 451 tanuló irtkozott be. Az iskolában megszervezték 37 VIII.-os elemi iskolai tanuló tanfolyamát.
Az iskola igazgatója 1945. szeptember 1-től Fejes István községi iskolai tanító, igazgatóhelyettese Bardon Gyula községi tanító volt. Az iskola tantestületének tagjai: Fejes Magdolna, Herceg Pálné, Herder Istvánné, Horváth Miklósné, Kammer Lászlóné, Kovács Franciska, Mihályi Gyuláné, Nikkel Istvánné, Nyéki Ilona, Selley Kornélia, Vági Róbert, Vándor Ferencné, Zavaros Ida községi általános iskolai tanítók.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

Szent István Községi Általános Iskola: a Szent István Községi Népiskola jogutódja. (Később Május 1 Téri Általános Iskola, majd Május 1 Általános Iskola.) Az intézmény 1938-ban létesített épülete a háború alatt 70%-os károkat szenvedett. Az iskola tanulóinak oktatása az 1945/46-os tanévben az Ipariskolában, a Rákóczi utcai és az Olaj utcai volt községi iskolák tantermeiben folyt. Az épület felújítását követően, 1946 októberében költöztek vissza az eredeti, 23 tantermes modern iskolába.
Az 1945/46-os tanévben az iskola alsó tagozata az általános iskola tanterve szerint tanult. E tanévben 494 tanulója volt az iskolának. Az 1946/47-es tanévben I-től a VI. osztályba 427, majd a következő 1947/48-as tanévben a már hétévfolyamos általános iskolába 451 tanuló irtkozott be. Az iskolában megszervezték 37 VIII.-os elemi iskolai tanuló tanfolyamát.
Az iskola igazgatója 1945. szeptember 1-től Fejes István községi iskolai tanító, igazgatóhelyettese Bardon Gyula községi tanító volt. Az iskola tantestületének tagjai: Fejes Magdolna, Herceg Pálné, Herder Istvánné, Horváth Miklósné, Kammer Lászlóné, Kovács Franciska, Mihályi Gyuláné, Nikkel Istvánné, Nyéki Ilona, Selley Kornélia, Vági Róbert, Vándor Ferencné, Zavaros Ida községi általános iskolai tanítók.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.