263 találat látható

Iratképző
Szervezet/testület

Győr Város Fiú Felsőkereskedelmi Iskolája

  • Szervezet/testület

A felsőkereskedelmi iskola anyagi alapját a Győri Első Takarékpénztár, a Győri Kereskedelmi- és Iparkamara, valamint a város módos polgárainak adományai és alapítványai teremtették meg. A város vezetése az 1897. április 23-án tartott közgyűlésen elhatározta az iskola megalapítását.
Az intézmény egyre fejlődött, tanulólétszáma növekedett, és 1911-ben már mindhárom évfolyamon párhuzamos osztályok voltak. A növekvő létszám miatt az épület szűknek bizonyult. Már készek voltak az új épület tervei és jóváhagyásra vártak, amikor kitört az első világháború. Az épületet két évre katonai célokra vették igénybe, az iskolának a Városháza és az Állami Főreáliskola biztosította a helyet. 1919-ben miniszteri rendelet emelte négy évre az iskola tanulmányi idejét.
1921-től kezdődően évről évre nőtt az iskola tanulólétszáma, amíg az 1928-ban kezdődő gazdasági válság hatására egyre kevesebben engedhették meg maguknak gyerekeik iskoláztatását.
1934-re a tanulók száma felére esett vissza. A második világháború évei alatt a tanítás - a nagy nehézségek ellenére - folyamatos volt. Az épületet most is a katonaság vette igénybe és a Kereskedelmi Leányközépiskola adott ideiglenes helyet. A tantestület sok tagját katonai szolgálatra hívták be - munkájukat a többi tanár és óraadók látták el. A megszálló német csapatok a lányiskolát is lefoglalták, 1944. március 31-én a tanévet be kellett zárni. 1945. május 10-én nyitotta meg kapuit újból az iskola, és a tanítás július 14-ig tartott.
II. világháború utániidőkben az iskola elnevezése gyakran változott:
1947: közgazdasági középiskola
1949: közgazdasági gimnázium
1952: közgazdasági technikum ipari tagozat
A közgazdasági technikusi oklevelet képesített könyvelői, alapfokú tervezői és statisztikus képesítésnek fogadták el. A közgazdasági technikumok tagozatos rendszere a direkt irányítási rendszer megfelelője volt az oktatásban. Az újonnan bevezetett politikai gazdaságtan - a minden tantárgyba beépített politika mellett - a marxista eszmék terjesztésére volt hivatott. 1952-ben kezdődött meg a felnőttoktatás, amely - bár hosszú ideig önálló iskolaként működött - mindig az iskola szerves része volt. Még egy lényeges változást hozott ez az esztendő: az addig tiszta fiúiskolában beindult az első lányosztály.
Politikai nyomásra 1961-ben felvették az iskola volt tanulójának, a Tanácsköztársaság rosszemlékű vezetőjének, Szamuely Tibornak a nevét. 1962-ben már szakközépiskolai osztályok indultak, amelyek, a korábbi technikumhoz viszonyítva, bővítették a közismereti tárgyak oktatására fordítható időt. Ez az iskolatípus a korábbinál nagyobb általános- és szakmai műveltséget jelentett, de fokozott tanulói- és tanári leterheltséggel járt. Továbbra is megmaradt a túlzott specializálódást jelentő ágazati bontás. A nyelvi osztályok magas szintű nyelvoktatása az idegen nyelvi gép- és gyorsíró osztályokban élt tovább. A közgazdasági szakemberek iránti fokozott igény a tanulólétszám növelését kívánta meg, de azt a régi épületben már nem lehetett biztosítani. A megyei vezetés döntése alapján 1964-ben iskolánk kapta meg a Bem téren felépült új iskolaépületet.
Az intézmény 1990-ben felvette az egykori győri képviselő és gazdasági kérdésekkel intenzíven foglalkozó közlekedési miniszter Baross Gábor nevét.

Győr tvhj. város Árvaszéke

  • Szervezet/testület
  • 1872 - 1950

A megyék és a törvényhatósági jogú városok árvaszékei 1872. január 1-én kezdték meg működésüket. A munkájukat szabályozó rendelkezések azonban még öt évet késtek, mig 1877-ben a 20. tc. végre pontosan meghatározta az árvaszék szervezetét, amely a törvényhatósági bizottságnak alárendelt önkormányzati szerv volt.
Az árvaszékek 1950 nyarától a szerveződő városi tanácsok igazgatási osztályaiba olvadtak, helyüket a gyámhatóságok vették át.

Győr Törvényhatósági Jogú Város Tanácsa

  • Szervezet/testület
  • 1872 - 1950

A törvényhatósági jogú város (rövidítve th.j. város, t.j. város, tjv. stb.) a városok és a törvényhatóságok egyik jogi kategóriája volt Magyarországon 1870 és 1950 között. Az elnevezés abból adódott, hogy e városok egyenrangúak voltak az 1870-től egységes szervezetű területi törvényhatóságokkal és azoktól különálló közigazgatási területi egységeket alkottak. A törvény eredetileg a törvényhatósági joggal felruházott város formulát használta, ezt azonban bonyolultsága miatt csak a szigorúan formális fogalmazást igénylő helyzetekben használták.
Városoknak törvényhatósági joggal való felruházása vagy attól való megfosztása törvényhozási hatáskör volt. Ez alól kivételt csak az 1938. évi XXXIV. törvénycikk[1] engedett, mely az ún. visszatért területeknek az ország fennálló jogrendjébe való beillesztése végett szükséges intézkedések megtételére teljeskörű felhatalmazást adott a kormánynak.
A törvényhatósági jogú városok szervezete lényegében megegyezett a többi törvényhatóságéval, vagyis a vármegyékével és a fővároséval, de mindkettőtől kisebb mértékben el is tért.
A városi törvényhatóság élén a vármegyékhez hasonlóan főispán állt, akit a belügyminiszter előterjesztésére az államfő (a király, majd a kormányzó) nevezett ki, a kormány képviselője volt a városban, és számos jogosítvánnyal rendelkezett az önkormányzat vezetésére és ellenőrzésére.
A legfőbb testületi szerv a törvényhatósági bizottság volt, melynek összetétele ugyanolyan volt 1929 előtt és után is, mint a vármegyék hasonló testületéé, eltérés csak 1929 után volt a bizottság virilista tagjainak választási módjában. A törvényhatósági bizottság képviselte a város önkormányzatát, és tőle származott valamennyi további önkormányzati szerv és tisztviselő megbízatása.
A városi törvényhatóság első tisztviselője a polgármester volt, ellentétben a vármegyében működő alispánnal. A két tisztségnek nem csak az elnevezése, de feladataik és hatáskörük is különböző volt.
A törvényhatósági jogú városok sajátos testületi szerve volt 1929-ig a városi tanács, melyet tisztviselőtanácsnak is neveztek, mivel kizárólag tisztviselőkből állt, és kettős szerepet töltött be. Egyrészt ellátta a vármegyék állandó választmányának feladatait, vagyis előkészítette a törvényhatósági bizottság üléseit és döntéseit. Másik feladata a törvényhatósági bizottság döntéseinek végrehajtásában való közreműködés volt, ami azt is jelentette, hogy a polgármester hatásköre szűkebb volt a vármegyei alispánénál, mivel az utóbbi egyszemélyben irányította a döntések végrehajtását. A tanácsban való elnöklés attól függően alakult, hogy az ülésen éppen mely hatáskörében járt el a testület: az előkészítő hatáskör gyakorlása esetén a főispán, a végrehajtó hatáskör gyakorlásakor viszont a polgármester volt az elnök. A tanács tagjai a polgármesteren kívül a tanácsnokok, a főjegyző, a tiszti főügyész és a rendőrkapitány voltak. A közigazgatás 1929-es átszervezésekor a városi tanács megszűnt, feladatainak egy részét az ekkor létrehozott törvényhatósági kisgyűlés vette át.
1876-tól működött valamennyi törvényhatóságban, így a t.j. városokban is a közigazgatási bizottság, melynek fő feladata az önkormányzati és az állami közigazgatás összehangolása volt. A város területére illetékes állami szervek vezetőiből, a városi önkormányzat vezető tisztviselőiből, továbbá a törvényhatósági bizottság által saját tagjai sorából választott tagokból állt.

Gombási Római Katolikus Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1930 - 1968

1930-ban a klebelsbergi népiskola építési akció keretében két tantermes iskola épült a Naszály lábánál.
1937-ben a gombási Tormás iskola még csinosabb lett: új szárnyat kapott, új tanteremmel. (Váci Hírlap, 1937. 09. 12.)
A 8 osztályos Gombási Általános Iskola felső tagozata 1963-ban, az alsó tagozata pedig 1968-ban olvadt be a deákvári Petőfi Sándor Általános Iskolába.
Az üresen maradt iskolaépületet Vác városa művésztelep céljára hasznosította. A gombási művésztelep műtermében hosszabb-rövidebb ideig dolgoztak: Mizser Pál, Cs. Nagy András, Szűcs Miklós, Sáros András Miklós, Kosmás Roland, Bakos Ildikó, Blaskó János, és Markó Erzsébet festő-, grafikus- és szobrászművészek. A művésztelep 1984-ben végleg megszűnt, majd a város az épületet eladta.

Gáll István Kollégium

  • Szervezet/testület

A Gáll István Kollégium 1983-ban alakult át klubból egyesületté. Fiatal értelmiségiek, orvosok, jogászok, közgazdászok, mérnökök és pedagógusok lalapították, bár elenyésző számú tagjaik sorában találhatók szakmunkások is. Eredetileg fiatal művészek pártolását és a társadalomtudományokkal való foglakozást tűzték zászlajukra.

Gábor József Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1948 -

1953-ig Váci Állami Általános Fiúiskola, 1965-ig Ilona Utcai Általános Iskola. Gábor József halála után egy évvel Vácon az Ilona utcát és az ott található iskolát Gábor Józsefről nevezték el, Gábor József Utcai Általános Iskola, majd 1975-től: Gábor József Általános Iskola. Az iskola 1991 után a Földváry Károly Általános Iskola nevet vette fel.

Forte Fotokémia Rt., Vác

  • Szervezet/testület
  • 1947 - 2010

Az amerikai Kodak brit leányvállalata fotókémiai gyár építését kezdte meg 1913-ban Vácon. A termelés csak 1922-ben indult el. Hétféle fotópapírt gyártottak ekkoriban a váci Kodak gyárban, közöttük röntgenfényképezésre alkalmas papírt is.A II. világháború első évében az angol vezetőség elhagyta a gyárat, amit 1944-ben hadiüzemmé minősítettek át. A gyár gépparkját és nyersanyagait nyugatra szállították, az épületekre pedig december elején 49 bomba esett, komoly károkat okozva. 1947-ben a Kodak eladta a váci gyárat a Magyar Általános Hitelbanknak. 1948 elején a vállalatot államosították. Az államosításkor a gyár a Forte Fotokémiai Ipar Vállalat nevet vette fel. Ekkor még csak 129 fő dolgozott az üzemben. 1951-ben felépült a filmüzem. A fotópapír mellett beindult a filmek és fotólemezek gyártása is. A gyár 50 éves fennállásának évében, 1972-ben elindult a színes filmek hazai előállítása. Egyidejűleg a Forte gyár színes kidolgozó laboratóriumokat is nyitott. A gyár a termékeit az 1930-as évek közepétől exportálta a világ számos országába. 1972-ben például a fotópapír 52, a film 45 százalékát termelték külföldi piacokra; a világ 74 országába szállítottak. 1997-ben, a rendszerváltást követően pedig még mindig 50 országba szállítottak Forte márkajelű termékeket. A cég 1992-ben az állami tulajdonú vállalatok privatizálásakor részvénytársasággá alakult át. Ekkor vette fel a Forte Fotokémiai Rt. nevet. 2006-ban a cég 150-200 milliós mínuszt termelt. 2007. februárban leállt a termelés, és utcára kerül a vállalat összes dolgozója. 2004-ben felszámolási eljárás alá került, 2010-ben jogutód nélkül megszűnt.

Flóra és Fauna Mezőgazdasági Kistermelők Szövetkezete

  • Szervezet/testület
  • 1989 - 1998

A szövetkezet 1989 februárjában alakult, júliusra már 2800 tagja volt és 100 millió forint nyereségre tett szert.
1990 nyarára a "giliszta-biznisz" bedőlt és a tagok jelentős veszteségeket voltak kénytelenek elszenvedni.
A szövetkezet 1991-ben már felszámolási eljárás alá került.

Ferenc József Nőnevelő Intézet

  • Szervezet/testület
  • 1864 - 1948

Ferenc József Nőnevelő Intézet, Székesfehérvár, 1864 -1948. június 16.: a Szatmári Irgalmas Nővérek iskolái közé tartozott. Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapítványából a nővérek 1864-ben elemi népiskolát nyitottak. 1893: kezdték meg a tanítást a 4 osztályos polgári iskolában. 1921: 3 évfolyamos nőipariskolát, 1930: gyakorló elemi iskolával egybekapcsolt tanítónőképzőt létesítettek. 1946: megszervezték a Dolgozók Tanítóképző Intézetét. 1948-ban államosították.

Fénysugár Fejér Megyei Mentálhigiénés Betegek Egyesülete

  • Szervezet/testület

Az egyesület 1998. februárban alakult 10 fővel, bírósági bejegyzése ugyanezen év szeptemberében történt. Az egyesület tagsága kizárólag a pszichiátria felhasználója illetve volt felhasználója. Az egyesület célja, hogy a pszichiátriai betegségben szenvedők érdekeit képviselje, tájékoztassa a sorstársaikat érintő jogi és más őket érdeklő kérdésekben, véleményt nyilvánítson, javaslatokat tegyen az őket érintő kérdésekben.
Elnöke Karácsony Erika

FÉMO Fémipari Megmunkáló Kft.

  • Szervezet/testület
  • 1990 -

A FÉMO Fémipari Megmunkáló Kft 1991. óta működik korlátolt felelősségű társaságként. Jogelődje a FÉMÓ Kisszövetkezet volt, a BKV mozgólépcsők alkatrészeinek gyártása és felújítása fő profillal. A vállalkozás 100%-ban magyar magánszemélyek tulajdonában van. A vállalkozás a kezdetektől a jelenlegi tulajdonosokkal/ügyvezetőkkel működik, családi vállalkozásnak mondható. Ügyvezető Csapó Attila. Már a korai időszakban CNC megmunkálás tevékenységi körrel indult, és több év során alakult ki a jelenlegi géppark. A vállalkozás munkavállalói létszáma 2020-ban 16 fő. A cég telephelye Vác, Madách u. 2. sz. alatt található, cca 500 négyzetméteres alapterületű. A cég vezetése folyamatosan keresi a fejlődési lehetőségeket, a jelenlegi tevékenységének folytatása (négyütemű csillagmotorok gyártása repülőgépmodellekhez) mellett kutatás-fejlesztési tevékenység területén is.
A CNC maró, és a CNC esztergagépek mellett huzalszikragépekkel, tömbszikragéppel és CNC köszörűvel is rendelkeznek. Ezek a gépek elengedhetetlen kiegészítői a megmunkálás teljes vertikumának. Külön szerelőrészlegük van, ahol a jelenlegi szériamotorjaikat állítják össze
Már 15 éve – a német Airworld GmBh megrendelésére gyárt a Fémo Kft. négyütemű csillagmotorokat a modellsport számára, melyeket a német partner a világ 62 országába exportál. E magasszintű technikai sport igényeihez kellett alakítani a vállalkozás motorválasztékát. Ez folyamatos és szükségszerű fejlesztéseket igényel, mivel egyre korszerűbb és nagyobb teljesítményű motorokat kíván a világpiac.
Másik fő megrendelőjük az NCT Ipari Elektronikai Kft, mely a hazai piacon egyedülálló módon CNC gépeket gyárt. Ezekbe a gépekbe szállítjanak szervomotorokat ill. aszinkron főmotorokat.

Felsőgallai Községi Polgári Fiú- és Leányiskola

  • Szervezet/testület
  • 1925 - 1948

Tatabánya elődközségei közül Felsőgallán 70 éve, 1925. szeptember 1-jén kezdte meg működését a település első, középfokúnak minősíthető intézménye, Felsőgallai Magán Polgári Fiú- és Leányiskola néven, Vince Leona magániskolájaként.
Felsögalla község.1928. szeptember 1-jén — miniszteri jóváhagyással — saját kezelésébe vette át a magániskolát, személyi és dologi kiadásainak átvállalásával. Innentől neve: Felsogallai Községi Polgári Fiú- és Leányiskola.
A polgári iskola működésének 22 esztendeje alatt 11 917 tanulója volt, részletezve: a fiúiskolában 4032 nyilvános, 972 magántanuló; a leányiskolában 3384 nyilvános és 529 magántanuló.
A volt polgári épületébe 1949 februárjában a Péch Antal Bányaipari Technikum költözött

Felsőgalla község

  • Szervezet/testület
  • 1251 - 1947

Felsőgalla története sok tekintetben összefonódik Alsógalláéval, egyes források szerint a két falu valamikor egy települést alkotott. Valójában a 18. század előtti Felsőgalláról nem sokat tudunk. Bizonyos, hogy első fennmaradt okleveles említése 1251-ből származik (Gala), s ezekben az időkben magyarok lakták. A következő háromszáz év azonban homályba vész, hiszen a 16. századi török pusztítás nyomán a település a földdel vált egyenlővé.
A török kiszorítása után, a 18. században spontán népmozgás indult meg a területen. Miután gróf Esterházy József Komárom-megye főispánjaként 1727-ben megvásárolta a Tata-gesztesi uradalmat, megkezdte a szervezett betelepítést. (Az uradalom óriásbirtok volt: Komárom-megye Dunától délre eső területei, Győr és Fehér vármegye is hozzá tartozott.) Alsó- és Felsőgallán kívül Esterházy Tarjánba, Környére és Vértessomlóra is katolikus német telepeseket vonzott. „Módszere” egyszerű volt: adómentességet és az úrbéri szolgáltatások rendje alóli felmentést kínált a betelepülőknek. Ez igen vonzó lehetőség volt a családjuk örökségből kiszorult németek számára. Az akkori német öröklésrend szerint ugyanis a teljes birtok- és állatállományt, valamint a házat is a legidősebb fiú örökölte – osztatlanul. A többiek számára az önálló gazdává válás és a jobb élet lehetősége volt tehát az a motiváció, ami miatt hazájukat elhagyva – többek között – Felsőgallára települtek. Munkájuk gyümölcse bőségesen ellátta a tatai piacot. A következő két évszázad a telepesek szorgos munkájával, ünnepeivel, kultúrájuk ápolásával, az uradalom virágzásával telt.
A 19. században felfedezték a környező szénmezőket, ami viharos változást hozott Felsőgalla és a környék életébe. Az első csille szenet 1896-ban hozták felszínre. Hamarosan óriási ipari fellendülés vette kezdetét. Cementgyár, téglagyár, mészégető telep, karbidgyár, kátrányfeldolgozó üzem létesült. Mindez tömegeket vonzott Felsőgallára és környékére. Egyrészt az ipar kínálta munkalehetőségben, másrészt a felpezsdülő gazdasági életben rejlett a csáberő. Az élet és a polgárosodás központja egyértelműen Felsőgalla volt. A kereskedelem, a különféle szolgáltatások, a kulturális és szórakozási lehetőségek gazdag palettáját kínálta az itt élőknek, ide települőknek.
A két világháború Felsőgallán is végigsöpört. Több épületet, köztük a Kálvárián álló kis kápolnát és az akkori Szent János utcai zsinagógát lebombázták. A második világháború utáni szovjet megszállás véget vetett a nemesi rangoknak, a Tata-gesztesi uradalom korábbi formájában megszűnt.
Az új szellemiség nem tűrte meg a kultúráját hűen ápoló német telepesek több generációnyi leszármazottait. Jórészüket elűzték, erőszakkal kitelepítették. Akik pedig maradtak, nem használhatták a német nyelvet, nem tarthatták meg hagyományaikat. 1947-ben a négy elődtelepülés – Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, és (kis-)Tatabánya (mai óváros) – összevonásával megalakult Tatabánya, 1950-től Komárom-megye székhelye. Az új település központja az első néhány évben Felsőgalla volt, a Városháza is itt kapott helyet. Újváros kiépülésével azonban a város súlypontja áthelyeződött. A Munkásőr-laktanya robusztus épülete Felsőgallán volt – itt verték le 1956-ban a tüntetők a vörös csillagot. (Az épület ma Felsőgallai Szolgáltatóházként működik.)
A rendszerváltás után megindult a civil élet. Létrejött a sportegyesület, nyugdíjas szervezetek, Baráti Kör. Újra előtérbe került a nemzetiségi hagyományok ápolása, felélesztése. Immár húsz éve majd’ minden évben megrendezik a látványos szüreti felvonulást, s két alkalommal tartottak hagyományos sváb lakodalmast. A művelődési házban kapott otthont az Obergalla Kapelle, a felsőgallai nemzetiségi dalkör és tánccsoport.

Felmayer István és Fiai Rt.

  • Szervezet/testület
  • 1845 - 1997

Felmayer István 1813. VIII. 16-án született Szegeden. Apja, Felmayer Antal szűrszabó mesterként kereste kenyerét, de az 1813. évi nagy tűzvész vagyona nagy részét elpusztította. A család kényessé vált anyagi helyzete miatt István csak a piarista gimnázium VI. osztályáig végezhette tanulmányait, ekkor fivére kékfestőüzemében kezdett el dolgozni. A szakma csínjának-bínjának kitanulása után Pesten szilárdította meg tudását, majd egy pest-budai és egy németországi (Mannheim—Mainz—Lübeck—Hamburg) tapasztalatszerző körút után érkezett Székesfehérvárra 1844 tavaszán. Az 1831-ben Veszprémből ide telepedett, 1834-től polgárjoggal rendelkező (Felmayer érkezésekor már közel egy éve halott) Sáfrán Józsefnek a Palotai utcában, a 364. helyrajzi szám alatt működő kékfestőműhelyében alkalmazta annak özvegye.
A kékfestés a kelmefestő mesterség egyik szakága, európai népszerűsége a XVI. század második felében futott fel igazán az Indiából tömegesen beáramló gyarmatáru, az indigó térhódításának köszönhetően. Az indigó a korábban használatos, ún. festőcsüllenget váltotta fel, amit főleg Szászországban és Thüringiában termesztettek. Az indigó használata Nyugat-Európából, ott már „labdába rúgni” képtelen mesterek révén terjedt el hazánkban a XVII–XVIII. században. A legnagyobb népszerűségnek a németajkú lakosság és a parasztság körében örvendett.
Az özvegyet, Mutz Juliannát Felmayer István 1845. VI. 8-án nőül vette – a munkakapcsolat tehát egy év alatt házassággá érett. A letelepedési, valamint a „mester” titulus használatához szükséges engedélyt 1845. VI. 6-án, éppen 175 évvel ezelőtt kérvényezte a városvezetéstől a fiatal kékfestő. Polgárjogért 1847. VII. 2-án folyamodott; döntésében a presztízs kivívása mellett a katonáskodás alóli felmentés is motiválta, hogy szüntelen a legényei körmére és a gyár ügyei után tudjon nézni.
A fenti engedélyek elnyerését követően első lépéseinek egyike volt a műhely kibővítése. 300 váltó forintot (más forrás 200 tallérról tud) fektetett be a modernizációba – összehasonlításképp: a polgármester éves fizetése 600 forintra rúgott ekkoriban. Később sem sajnálta a beruházásokra a pénzt: 1852-ben, majd 1856-ban is kiszolgálóhelyiségeket építtetett a Városház téren újonnan vásárolt épület udvarán. Keményítőműhelyt, tarkázó- és szárítóhelyiséget többek között. A tanács engedélyét megkapva fazsindellyel fedette be a helyiségeket. A családi munkamegosztást úgy oldották meg, hogy Julianna asszony vásározott – minden eshetőségre felkészülten, hiszen csakhamar köztudottá vált, milyen kelendőek az áruik, s többször meg is támadták hazafelé menet, hogy megkaparintsák a bevételét. Ura eközben segédeivel – először csak egy festőlegény állt rendelkezésére és két mindenes parasztfiú, de számuk az évek során folyamatosan növekedett – a termékeket állította elő. Az első időben természetesen még kézi erővel. Eme eljárás lényege a következő volt: a fehér vászonra (keménysége miatt) körtefából faragott, vagy rézszögekkel és -drótokkal kivert mintákkal, dúcokkal szigetelő masszát nyomtak, amit megszárítottak. A keretre feszített, előnyomott szövetet az indigóalapú lével feltöltött festőkutakba merítették. Az ezt követő száradás közben oxidálódott az indigó, kékbe öltöztetve ezáltal a fehér textíliát. A fehér mintázat pedig a szigetelő massza leoldása után került napvilágra.
A Goldberger Ferenc 1784-ben alapította budai gyár mellett a fehérvári Felmayer Istváné vívott ki magának évtizedekig tartó nemzetközi elismerést e szakmában. E siker elérése érdekében természetszerűleg időről időre jelentős modernizáció és bővítések szükségeltettek. A telephellyel szomszédos házakat és telkeket szisztematikusan felvásárolta az iparos a Palotai utcában, és újdonatúj, emeletes szárítót épített. Az Ybl családtól az Uri u. 10. szám alatti ingatlant (ma: Városház tér 3.) 1852-ben vásárolta meg, s egy 1857-es feljegyzés már tizenkét alkalmazottról tudósít, akik ebben a Nádor-csatornának nevezett vízelvezető partján épült műhelyben foglalatoskodtak. (A tucatnyi festőlegény közül hárman külföldről érkeztek Fehérvárra. Egy gödöllői származású inasnak kellett a legrövidebb utat megtennie otthonától, hogy itt dolgozhasson.)
1860-ban a Palotai utcában lévő, 388/b helyrajzi számú, szintén a Nádor-csatorna mellett elterülő ingatlan megvásárlásával és beépítésével a műhely már kezdett gyáralakot ölteni. Ekkor egy 30 öl hosszú és 6 öl széles létesítménnyel bővült a cég ingatlanvagyona. Egy 1861-es összeírás már ötven fő alkalmazását rögzítette, két évvel később pedig már fióküzletet alapított Felmayer Pesten, a Fürdő u. 6. szám alatt. 1864-ben a Ponty vendéglő szomszédságában lévő Világi-házat vette meg a cég, s a gyár céljainak megfelelően átalakították az épületet. Alkalmazottai számára hálótermet is biztosított a gyáros. Kosztot, kvártélyt kaptak a messze földről érkező munkásai – a tivornyázás és a pazarlás elkerülése végett. A rendet is könnyebb volt fenntartani közöttük, és gyorsabb ütemben is gyarapodhattak a munkások. A ’60-as évek második felében egyébként szinte minden évben vásárolt egy új épületet a meglévők közvetlen környezetében, melyeket valamilyen formában hozzátoldotta a gyárhoz. A vásárlói igényeket azonban még ezzel a folyamatos terjeszkedéssel, fejlesztésekkel sem tudta 100%-osan kiszolgálni.
A Felmayer család sokat köszönhet Bismarcknak is, az általa előkészített és kirobbantott porosz–osztrák–olasz háború ugrásszerűen megnövelte a megrendeléseik számát, melynek a hasznát teljes egészében visszaforgatták a gyárba. Ennek köszönhetően rendezkedhetett be a cég a gőzgépekkel több igényt kielégítő gyártásra az első ilyen típusú munkagépük megvásárlását követő évben, 1866-ban. Ekkor építették első nyomógépüket is, s a vállalkozás dinamikus fejlődésére jellemző, hogy 1870-re már nyolc nyomógéppel és száz alkalmazottal folyt a munka. Ekkorra a gyártelep már vitathatatlanul Európa élvonalában tartózkodott. Az 1873-as év komoly elismerést hozott Felmayer István karton-, kendő- és vászonfestő gyárának Székes-Fehérvárott: a bécsi nemzetközi kiállításon bemutatott termékei után érdeméremmel tüntették ki. 1875-re pedig már azt is ki tudta gazdálkodni, hogy indigóültetvényeket vásároljon Kelet-Indiában. (Ide kívánkozik, hogy Felmayer István egész munkásságával kapcsolatosan egyetlen kritikát találtam a kortársak megfogalmazásában. Azt vetették a szemére, hogy a nyersanyagokat (pl. indigó, kőszén) külföldről szerzi be, nem magyar termesztőktől, illetve iparosoktól.)
Kiemelendő, hogy a Felmayer-gyárban hagyományos, magyar motívumokkal is dolgoztak. Egyedülállóan, hiszen a repertoárnak az ilyen, változatosabb ornamentikára is kiterjedő bővítését a magasabb költség és a bonyolultabb előállítási mód, egyszersmind a csekélyebb átmérőjű vevőkör okán nem dívott választani.
Két fiát – az 1849 augusztusában született Istvánt, illetve az 1853-as születésű Károlyt – 1876-ban vezette be a vállalkozásba, miután kereskedelmi és ipari szakismereteiket Bécsben, Svájcban és Németországban elmélyítették. Az 1879. évi Székesfehérvári Országos Kiállítás Nagy Bizottmányában már mindketten ott tüsténkedtek, sőt, az ifjabb István a tíztagú Végrehajtó Bizottság tagjaként is szerepelt, valamint a kiállított, tizenhét csoportba sorolt cikkek VI. csoportjának („Fonó-, szövőipar, ruházati tárgyak”) az elnöke is volt. Saját pavilont is felállítottak, természetesen, melyben sima és tarkázott perkálok, vásznak, kendők és egyéb ruhadarabok pazar gyűjteményét vonultatták fel; nyersanyagokkal és a termékeik előállítása közben alkalmazott eszközökkel egészítve ki a kollekciót, hogy a munkafolyamatokat is szemléltessék az érdeklődők előtt.
Fiai sikerét látva, hogy nem csak ügyes, de ismert és befutott szakemberekké váltak, 1881. I. 10-én bejegyeztette őket cégtulajdonosként. A közkereseti társaság ettől az időponttól a Felmayer István és Fiai nevet használta, a cég képviseletére mindhárman egyformán jogosultak voltak. (ifj. Felmayer István karrierje szárnyalt ekkoriban. Még 1881 tavaszán előbb – Námessy Ferenc halálát követően, III. 17-én – a Székesfehérvári Takarékpénztárnak, majd egy hónappal később – IV. 11-én – a Székesfehérvári Kereskedelmi Banknak választották be az igazgatóságába.
Miután a Városház téri ingatlannak a Nádor-csatorna partjára nyúló telkén már nem lehetett tovább fejleszteni az üzemet, 1876 áprilisában a Palotai utca 3. alatt emeltek egy műhelyépületet, mely 1880-ban további három gyárhelyiséggel bővült egy 42,4 x 9,4 méteres területen. A következő jelentős lépés az 1881-ben üzembe helyezett hengernyomógépnek a számlájára írható. 1887-re mindössze a kézifestő-műhelyek és a raktárak egy része maradt a Városház téren. A Nádor-csatorna felett elmozdítható mosóházak voltak, s a két partján lévő épületek között egy kőhíd és két fahíd biztosította az akadálymentes forgalmat.
1883.V.23-án az öreg Felmayer elveszítette nejét, Julianna asszonyt, s 1888. XI. 14-én maga is távozott az élők sorából. Szélhűdés végzett vele. Temetésére két nappal később, 16-án került sor. 15 órakor kezdődött a gyászszertartás, de már 13 óra körül elkezdtek szállingózni a halott feketébe öltözött ismerősei és tisztelői a Városház térre. A ceremónia kezdetekor már egy tűt sem lehetett leejteni a földre. Hogy mekkora visszhangot kiváltó társasági esemény volt ez, arra jellemző, hogy a Székesfehérvár és Vidéke, melynek egy oldala negyven hirdetési helyre volt beosztva, hat egységnyi felületen csak azt sorolta, kinek milyen feliratú szalag lógott a koszorúján. Utolsó útjára a Szentháromság (közkeletű nevén Hosszú) temetőbe kísérte el Felmayer Istvánt a gyászmenet.
A két fiú, István és Károly, miközben tovább irányították a gyárat; a főtéren lévő ingatlanukat, mely egyben látta el a lakóház, az iroda, az üzlet és a hajtogatóüzem funkcióját, kétemeletessé bővítették. Ők azonban nem örökölték a szegénysorból ragyogó egzisztenciát teremtő apjuk szeretetét a szakma és az üzem iránt. Nélkülözhetetlen forrásként kezelték csupán a gyárat, mely nagyvilági életükhöz előteremtette a javakat. Alkalmazottaikhoz is másképp viszonyultak, édesapjuk munkásairól gondoskodó atyai szigorának nyoma sem volt a jellemükben. Ennek következtében a ’80-as évekre a Zöldfa utcai „Három sasok” korcsma törzsvendégei lettek a festőlegények, hova a bakák is előszeretettel tértek be lazítani. Gyakorivá váltak a két „tábor” közötti, nem egyszer véres kimenetelű súrlódások.
S ha már a forrást említettem, érdekes epizódként vonult be a gyár történetébe, hogy 1892-ben az üzem udvarán egy kútfúrás alkalmával tört felszínre első ízben a fehérvári, vastartalmú savanyúvíz, mely elsőrangú gyógyvíznek bizonyult. A járványos időkre való tekintettel szellősebb közterületre vezették ki a vizet. A tulajdonosok nem akartak hasznot húzni a természeti kincsből, ezért Havranek József polgármester indítványozta a kút közkézbe vételét. Ehhez azonban a belügyminiszter nem járult hozzá.
Mindkét testvér fiatalon hunyt el. István 1894-es halála után Károly még nemességet kapott Ferenc Józseftől (nem hétköznapi, hogy épp neje, Erzsébet – az imént említett Havranek József unokahúga – 31. születésnapján) „a gyáripar és a közügyek terén szerzett érdemeiért”, de 1897-ben őt is elragadta a halál; s az újabb, sürgető beruházások lebonyolítását vállalni nem tudó özvegyek szabadulni kényszerültek a gyártól. Így került 1898. VIII. 2-án a cég – 250 000 forint ellenében – a Neunkirchner Druckfabriks Aktien Gesellschaft tulajdonába. A jól bejáratott cégnevet azonban nem változtatták meg.
Az vállalkozás még sokáig nagyon szép eredményeket produkált a piacon. 1907-ben a városi tanács éppen ezért járult hozzá, hogy Székesfehérvár címere megjelenhessen áruik csomagolásán és a kiállított számlák fejlécén.
Az I. világháború idején hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, így a civilek nélkülözni voltak kénytelenek a csak a katonaság részére termelő üzem portékáit. 1927-ben az akkor már egy ideje csak bérmunkákat végző vállalatot a Wiener Bankverein vásárolta meg. A cég 1943-ig újabb beruházásokat eszközölt ki, különböző módszerekkel igyekezett visszahódítani a megváltozott piacot; a világégés azonban minden fejlesztést derékba tört. A potsdami egyezmény alapján a Felmayer István és Fiai Kékfestő és Kartonnyomó Rt. – miután német cég üzemeltette – a Szovjetunió tulajdonába ment át. Az új vezetőség 1951-ben ignorálta a Felmayer márkanevet, az üzemet Kolorit Fehérítő-, Festő- és Nyomógyárra keresztelte el.
Egy évvel később, 1952-ben lett a Magyar Népköztársaság az államosított gyártelep tulajdonosa, melynek nevét előbb (1960-ban) Pamutkolor Művekre, majd az 1963-as, a budapesti központ alá történő betagozódásakor Pamuttextilművek Kikészítőgyárra változtatták.
Többszöri átszervezéseket követően, a ’90-es évek elején már deficitet termelt a vállalkozás, így a végelszámolást sem kerülhette el. Ténylegesen 1996. XII. 13. volt az utolsó munkanap a székesfehérvári textilipar fellegvárában, de jogilag csak 1997 augusztusában szűnt meg a cég.
A gyártelep egykori területén ma egy bevásárlóközpont terpeszkedik, melynek a nyugati oldalán kiemelkedő téglás falszakasza (valamint egy emléktábla) hivatott a több mint 150 évig működő vállalatra emlékeztetni a járókelőket.
írta Végh Ákos László

201-220 találat a 263 találat közül