1938-ban a VSE Evezős Osztálya különböző nehézségek miatt csónakházát eladni kényszerült; a gimnáziumnak a Rendfőnök úr és a VKM. nagyarányú segítségével és a város jóindulatú támogatásával sikerült a csónakházat megszerezni egész csónakállományával és felszerelésével; együtt. Most már megvolt a lehetőség, hogy a VSE által megteremtett, sikerekben gazdag víziéletet a gimnázium újra feltámassza.
Négy tanár vállalkozott rá, hogy a diák-evezést a legszélesebb alapokon megszervezi: vitéz Erdélyi János, a Sportkör vezető tanára, Szemenyei László és Kolos István, a vízicserkészek vezetői és Váry Gábor, az intézet fiatal, buzgó új testnevelési tanára,! volt versenyevezős. Megalakult a Sportkör Evezős Szakosztálya,
A jó szervezettség, a gyönyörű csónakház és a hatalmas csónakállomány — 24 db. — vonzóereje csakhamar 87 működő tagot hívott a szakosztályba.
A csónakház megszerzése óriási fejlődést jelentett: előző .évben 32 tagja volt az Evezős Szakosztálynak, 1200 km-t tettek -meg; a folyó tanévben június 17-ig 87 tag (köztük 16 versenyevezős) összesen 10,204 km-t evezett.

A diadalív mellett álló régi iskola helyén 1892-ben épült fel az új, nyolc tantermes épület, melyben párhuzamosan négy leány- és négy fiúosztály működött. Az iskolát 1930-ban Szent Imréről nevezték el.

A városi sportcsarnokot 1996 januárjában adták át. A létesítmény fő feladatai közé tartozik két középiskola testnevelés óráihoz, illetve a városi sportegyesületek edzéseihez, mérkőzéseihez a helyszín biztosítása. Emellett kulturális és céges rendezvények, szalagavatók, bálok, és nemzetközi kézilabda mérkőzések megrendezésére is
kiválóan alkalmas az építmény.
A nézőtéri szektorok befogadóképessége 320 fő (4 szektor/80 fő), a szektorok mögötti folyosón állóhelyek befogadó képessége 300 fő, míg a küzdőtéren egyszerre 500 fő tartózkodhat. Mindösszesen egy időben a sportcsarnok maximális befogadó képessége 1120 fő.
A küzdőtér talaja sportparketta, melyet kulturális rendezvények alkalmával, a rendezvény jellegének megfelelően szőnyeggel és/vagy linóleummal borítunk. Mérete 44x24 méter, de szükség esetén függönyökkel három egyenlő részre osztható. A létesítményben rendelkezésre áll egy 60nm-es tornaszoba, egy 60 nm-es konditerem egy 60nm-es VIP-terem, 12 öltöző, egy bírói öltöző és egyéb kiszolgáló helyiségek.

Elődje a Karolina R. K. Kereskedelmi Leányközépiskola. Az államosítás után 1948-tól Közgazdasági Gimnázium, 1952-től Közgazdasági Középiskola. 1954-től az iskola neve Állami Közgazdasági Technikum, az intézmény keretein belül működött a Gépíró és Gyorsíró Iskola (1952-től), valamint a Dolgozók Közgazdasági Technikuma levelező, illetve esti tagozatként (1951-től). 1964-től Közgazdasági Szakközépiskola, Gép- és Gyorsíró Iskola, 1987-től Friss István Közgazdasági Szakközépiskola,
1990-től felvették az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola nevet. Időszakosan kihelyezett tagozatai is működtek Kiskunlacházán, Nagykőrösön és Százhalombattán.
A fenntartó a Pest Megyei Tanács V. B. volt, 1980-tól átvette a Vác Városi Tanács V. B., illetve Vác Város Önkormányzata volt. 2004. augusztus 1-jétől a Karacs Teréz Kollégiumot tagintézményként beolvasztották az iskolába, a neve ezután: I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola és Karacs Teréz Kollégium lett. A kollégium 2011-ben megszűnt.

A Váci Úttörő Technikai Állomás 1954-ben jött létre az Ilona utca 3. szám alatti volt villaépületben. Célja a váci fiatalok politechnikai képzésének segítése volt, melynek érdekében különféle technikai szakköröket indítottak. Hajós Alfréd nevét 1958-ban vette fel az intézmény. Szakkörei közül kiemelkedett az országban elsőként létrejött Búvár Kund Víziúttörő Csapat (1965-től Glóbus Dunai Flottilla), mely nagyszabású vízitúrákat szervezett. 1966 és 1971 között működött a nagyvilág iránt érdeklődő gyermekeket tömörítő Glóbus Club. Tagjai kiterjedt kapcsolatokat építettek ki más országok úttörőivel. Az úttörőház gondot fordított az úttörővezetők képzésére is. 1977-ben a régi művelődési ház épületébe (ma Dr. Csányi László krt. 58.) költöztek, csak a vízi úttörők bázisa maradt a Duna-parti épületben. Az úttörőház működtette a városháza pincéjében 1988 júniusától a középiskolások szabadidejének kulturált eltöltését célzó Diáktanyát. A hely elsősorban „ifjúsági presszóként” üzemelt, azonban tudományos ismeretterjesztő előadásoknak, koncerteknek, diszkóknak is helyet adott. 1989-től az úttörőház a Hajós Alfréd Ifjúsági Centrum nevet vette fel. 1991. március 1-jén összevonták a Madách Imre Művelődési Központtal.

A 1850-es évek derekán a városegyesítés kérdése újból napirendre került. A jobb gazdasági helyzetben lévő Káptalan-Vác ellenkezésének dacára 1859. május 1-én, az egyesítést jóváhagyó 2922/1859. sz. megyehatósági rendelet nyomán született meg Vác. A város közjogi helyzetét az 1871:18. tc. alapján rendezték. 1872-ben az immár egyesített Vác mezővárosból rendezett tanácsú várossá alakult át.
Az önkormányzatot a szovjet mintára kialakított tanácsrendszer szüntette meg. A Magyar Népköztársaság alkotmányának (1949: XX. tv.) hatályba lépésekor (1949. augusztus 20.) a tanácsok csak papíron léteztek. Ténylegesen csak a tanácstörvény (1950: I. tv.) hatályba lépése után alakultak meg.

https://www.facebook.com/sandor.tatay

Az iskola története 1965 szeptemberben kezdődött, amikor a tatabányai Árpád Gimnáziumban egy autószerelő osztállyal megindult a szakközépiskolai képzés. A következő tanévben (1966/67) már önálló intézményként - Ipari Szakközépiskola és Gimnázium néven - új épületben, Újvárosban, az akkori Felszabadulás téren (ma Fő tér) kezdtük el. A hét gimnáziumi és az autószerelő osztály mellett megindult az esztergályos, lakatos és mechanikai műszerész képzés. Az 1967/68-as tanévben bővült az intézmény profilja, megkezdték tanulmányaikat az első kereskedelmi szakközépiskolások. Így a tantestület arculata, összetétele is színesebb lett, új szakemberek felvételét tette szükségessé. Az utolsó gimnáziumi évfolyam 1969-ben érettségizett, ekkor megváltozott az iskola elnevezése is, 1976-ig Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskola néven ismerték a városban, a megyében.
Ebben az évben (1976) a szakképzés szempontjából egységesebb lett az iskola, mert tatabánya új középiskolával gazdagodott: megnyitotta kapuit a Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző intézet. Nevünk újra változott, Gépészeti és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola (GKSZ) lettünk Az 1977-es év tavasza fontos fordulópont volt az intézmény életében, ekkor költöztünk a dózsakerti új létesítménybe, jelenlegi iskolánkba. Itt - a korábbi körülményekhez viszonyítva - elsősorban a szakmai gyakorlati és elméleti képzés feltételei váltak korszerűbbé. Az iskola beépített alapterülete 5800 m2. Az oktatás 14 tanteremben, 4 előadóban, 4 laborban és 7 tanműhelyben folyt. Egyre gazdagodó könyvtárunk már kinőtte a számára kialakított helyiséget. Kedvezőek viszont a sportolási lehetőségek, a tornatermen kívül a szabadtéri pályák (kézi-, kosár-, tenisz és focipálya) is teret adnak a rendszeres testedzésnek.

1984. december 13. jelentős dátum iskolánk történetében, mert bensőséges, tartalmas ünnepség keretében ekkor vettük fel megyénk szülöttjének, a mérnökfeltalálónak, Bánki Donátnak a nevét, s lettünk Bánki Donát Ipari Szakközépiskola (BDISZ). Azóta minden évben hagyományos diáknapon emlékezünk meg az eseményről, a Bánki-nap derűs színfoltja a diákéletnek. Az 1985-től műszaki szakközépiskolák részére kiadott tantervek alapján tanítottunk 4+1-es rendszerben. A képzés lényege, hogy a negyedik év végén tanulóink érettségi és szakmunkásvizsgát tesznek, majd a megfelelő eredményt elérőknek lehetőségük van a következő tanévben nappali tagozaton megszerezni a technikusi képesítést. 1989 őszén indítottuk az első gépszerelő és karbantartó osztályt, 1990-ben a gépjárműtechnikai szakon is megkezdődött ez a képzési forma valamint egy új szakkal gazdagodtunk, a gépjárműüzemi szak szintén ehhez a rendszerhez igazodik. Így ekkor iskolánkban már 19 osztályban folyt az oktatás.
      Tatabánya Megyei Jogú Város Képviselőtestülete 2005. augusztus 1-i hatállyal összevonta a Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnáziumot a Bánki Donát Ipari Szakközépisko-lával. A közös iskolában így két telephelyen folyik azóta az oktató-nevelő munka.
      A tagintézmény 2017.09.01-től Tatabányai SZC Bánki Donát – Péch Antal Szakgimnáziuma néven működik tovább.

Az egyesület 1998. februárban alakult 10 fővel, bírósági bejegyzése ugyanezen év szeptemberében történt. Az egyesület tagsága kizárólag a pszichiátria felhasználója illetve volt felhasználója. Az egyesület célja, hogy a pszichiátriai betegségben szenvedők érdekeit képviselje, tájékoztassa a sorstársaikat érintő jogi és más őket érdeklő kérdésekben, véleményt nyilvánítson, javaslatokat tegyen az őket érintő kérdésekben.
Elnöke Karácsony Erika

Tatabánya elődközségei közül Felsőgallán 70 éve, 1925. szeptember 1-jén kezdte meg működését a település első, középfokúnak minősíthető intézménye, Felsőgallai Magán Polgári Fiú- és Leányiskola néven, Vince Leona magániskolájaként.
Felsögalla község.1928. szeptember 1-jén — miniszteri jóváhagyással — saját kezelésébe vette át a magániskolát, személyi és dologi kiadásainak átvállalásával. Innentől neve: Felsogallai Községi Polgári Fiú- és Leányiskola.
A polgári iskola működésének 22 esztendeje alatt 11 917 tanulója volt, részletezve: a fiúiskolában 4032 nyilvános, 972 magántanuló; a leányiskolában 3384 nyilvános és 529 magántanuló.
A volt polgári épületébe 1949 februárjában a Péch Antal Bányaipari Technikum költözött

A középkori oklevelekben először 1251-ben bukkan fel Galla neve. A török hódoltságot követő elnéptelenedés után, a 18. században kapott lendületet a fejlődés. Az új földbirtokos, gróf Eszterházy József főispán 1733. februárjában fogott neki az elnéptelenedett terület betelepítéséhez. Elzászból, Würzburgból és Bambergből jöttek német telepesek, akik hat évi adómentességet és szabad költözködési jogot kaptak. Kezük munkája alatt hamar termőre fordult a talaj, a település takaros kis faluvá fejlődött. 1851-re kiterjedése elérte a 2800 holdat, lakosságszáma pedig a 700 főt. A község élén a falu által választott bíró állt, akinek munkáját képviselőtestület segítette.
Újabb változást a bányászat megjelenése okozott, a MÁK Rt. ugyanis, az Eszterházy uradalomtól megvásárolta a szénkitermelés jogát. Alsógalla képviselőtestülete 1896. decemberében adta bérbe a határában lévő földeket a MÁK Rt-nek. A bányászkodás új betelepülőket hozott az egész Monarchia területéről, az 1920-as évektől a falu a vasút felé kezdett terjeszkedni. Alsógalla kisközségből nagyközség lett. Ebben az időszakban új községháza, plébánia és iskola épült.
A második világháborút követően a várossá válás a fejlődés és a városi élettel járó előnyök mellett több negatívumot is hozott. Alsógalla elvesztette falusias jellegét, a halottak az óvárosi temetőbe kerültek áttelepítésre, az iskolák megszűntek, a községháza helyett kirendeltség lett, sok iparos és kereskedő volt kénytelen visszaadni vállalkozását. A rendszerváltást követően indult újra az egyesületi élet, amely a hagyományok továbbvitelét és ápolását állítja középpontba.
Ma Alsógalla, Tatabánya legkisebb történelmi városrésze, mintegy 3000 fős lakossággal.